„Bizony mondom nektek, hogy a vámosok és az utcanők megelőznek benneteket az Isten országában.” Jézus ezt a megdöbbentő ítéletet a papi fejedelmeknek és a nép véneinek mondja, vagyis a választott nép hivatalos vezetőségének. Amikor„megelőzésről” beszél, természetesen nem„sportversenyre” gondol, mintha Isten országa valamiféle versengés volna (vö. szentlecke!). Arról van szó, hogy az ószövetségi vezetők elvesztették vezető szerepüket a Messiás országában, mert nem hittek Jánosnak (és annak, akit János hirdetett), nem tértek meg. Így Istenhez való tartozásuk csak szóbeli és„hivatalos vonalon mozgott, formális maradt, – nem illeszkedett be az új ország új lelkiségébe. Ezzel szemben a megtérő bűnösök (vámosok és utcanők) hittek Jánosnak és Jézusnak, ezért többek és nagyobbak Isten országában, tulajdonképpen átvették a„vezetést” („megelőzték” őket). A megtérők ugyanis nem csak külső forma szerint, hanem az Isten országában érvényes lelki értékrend szerint fogadták el a Messiást és tanítását.
Jézus ezzel az ítéletével (és az ezt megelőző példabeszéddel) feltárja az ő országának benső lényegét, meghatározza szellemi struktúráját („szerkezetét”). Ennek az országnak a lelke: hit és megtérés (megújulás). Más szavakkal: Jézushoz tartozni annyit jelent, mint hozzá fordulni (megtérni) és szerinte alakítani életünket (megújulni) és cselekedetekben megnyilvánuló hittel megvallani 6t. Isten„történelmi” országának, az egyháznak is ez a lelki szerkezete.
Amikor Jézusnak ezt az ítéletét halljuk, el kell gondolkoznunk azon, hogyan vonatkozik miránk. Nincs-e a mai kereszténységen belül is hasonló probléma sok helyen? Mennyien lehetnek a mai világban azok a keresztények, akik csak papíron, anyakönyvben, szóbelileg, tehát„hivatalosan” keresztények – a következetes hitet, a krisztusi hit és élet egyezését, az állandó megújulásra való törekvést, a megtérés szüntelen erőfeszítését azonban nem vállalják?! S itt-ott talán még büszkék is erre a„hivatalos” kereszténységre, s meg vannak elégedve önmagukkal, ahogyan a választott nép papi fejedelmei és vénei.
Nem lehetünk csak szokásból, csak„hagyományból” és csak a külső látszat szerint Krisztus igaz hívei. Kereszténynek lenni, az egyház tagjának lenni nem„státust” jelent, vagyis nem valamiféle kész helyzetnek az elfogadását vagy abba való feliratkozást jelent, hanem elsősorban hitet és megtérést bűneinkből, a régi ember levetését és az„új emberbe”, Krisztusba öltözést.
Jó lenne tudatosítanunk Isten országának ezt a dinamizmusát, a II. Vatikáni Zsinat után több évvel is, nehogy a megtérés és a megújulás szelleme csökkenjen bennünk.
