Természetesen elsősorban Istennek. Minden bűn ellene van, ót sérti meg, tagadja meg. Az Istenhez vezető úton minden bűn elhajlás, kanyargás vagy zsákutca. Súlyosabb eset, ha valaki visszafordul ezen az úton, s ellenkező irányban akar haladni. De az is bűn lehet, ha valaki megáll, tétlenkedik, elhanyagolja a „haladás” kötelezettségét. Újdonság a közgyónásban, hogy az eddigi „bűnkategóriák” közé („gondolattal, szóval és cselekedettel”) bekerült a „mulasztással” való vétek is. Jelezve, hogy nem elég csak a rosszat nem tenni, hanem a jót meg is kell cselekedni. „Nem elég útra lelni, Az úton menni kell” – ahogyan Váci Mihály mondja („Még nem elég” c. versében).
Istennek gyónunk tehát elsősorban. De gyónunk az egyháznak is, a testvérek közösségének a szentmisében. Minden bűn ugyanis az egyházat is sérti, hátráltatja, még a legtitkosabb „magánbűneink” is. Hiszen az egyházban egy test tagjai vagyunk. „Ha szenved az egyik tag, valamennyi együtt szenved vele, s ha tiszteletben van része az egyik tagnak, vele örvend valamennyi” (1 Kor 12, 26.). Ez a bűnök vonatkozásában is érvényes. Sőt az Isten ellen való vétek legtöbbször közvetlenül testvérünket bántja. „Aki azt állítja: Szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug” (1 Jn 4, 20). Ezért nem elég csak Istennel kibékülnünk, ki kell engesztelődnünk testvéreinkkel is.
A bűnöket csak Isten bocsáthatja meg. Mindenestül az ó kegyelme, hogy megszabadulhatunk bűneinktől. Bánatunk ugyan feltétele a kiengesztelődésnek, de a megbocsátásban is Isten a kezdeményező. Ezért az „Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten” kezdetű imádságban már csak őt szólítjuk, míg előbb kértük a Boldogságos Szűz, az angyalok és a szentek, valamint a jelenlévő testvérek segítségét is, hogy imádkozzanak értünk.
Nem szabad összetévesztenünk a misében mondott gyónást (közgyónást) a személyes, egyéni, szentségi gyónással. Továbbra is érvényben van az az egyházi parancs, hogy akinek ún. halálos bűne van, ne áldozzon a bűnbocsánat szentsége nélkül. De akinek nincsen biztos halálos bűne, az a kisebb bűneitől megtisztulhat a közös bűnbánatban, sót magában a szentmisében, a szentáldozásban. Így – halálos bűn nélkül – lehetőleg minden napon járuljunk az Úr asztalához.
A gyümölcsözőbb, békésebb, kiengesztelődött részvételt munkálja a közgyónás a szentmise elején. Felszítja szeretetünket Isten és testvéreink iránt.
