Szegedi Piaristák

Sapientia

bolt.piarista.hu

    Dietrich Bonhoeffer:

      Tudhattuk-e, hogy szereteted annyira fáj?

    Rászedtél Uram, s hagytam, hogy rászedj.
    Megragadtál, s hatalmadba ejtettél! (Jer 20,7)

    Jeremiás nem tolakodott, hogy Isten prófétája legyen, sőt visszaborzadt, amikor a hívó szó eljutott hozzá. Védekezett, ki akart térni: egyszerűen nem akart ennek az Istennek prófétája és bizonyságtevője lenni. De menekvés közben megragadja őt az Ige, az elhívó szó, nem vonhatja ki magát, Isten áldozata lett. Jeremiás az Ő prófétája. Kívülről jön az embert megszólító szó, nem szívének elrejtett vágyaiból, kiváltságaiból, reménységeiből, hanem Istennek ismeretlen, nem várt győzedelmes, erőszakos igéje ragadja meg, ha és amikor akarja. Semmiféle ellenkezés nem segít, hanem Isten válasza érvényes: Mielőtt az anyaméhben megformáltalak, már ismertelek, enyém vagy, ne félj! Én vagyok a te Istened, aki tart téged.

    Azután érvényesül az Úr szeretetének ez az idegen, távoli, ismeretlen, hatalmas szava, mely teremtménye után vágyakozik. Az ember fejére lasszót dobtak, melytől nem szabadul, s ha ellenkezik, akkor érzi igazán, mennyire lehetetlen ez, mert a lasszó mindig szorosabbá és fájdalmasabbá lesz, arra emlékeztetve, hogy fogoly. Kénytelen az ember fogoly mivoltát tudomásul venni. Fogoly, tehát engedelmeskednie kell. Előírt út ez. Ez annak az embernek az útja, kit Isten már nem enged el, ki nem szabadul el Istentói. Ez annak az embernek az útja, aki - jóban és rosszban - soha többé nem lesz Isten-nélkülivé. Ez az az út, amely a legmélyebb emberi gyengeségbe vezet. Kinevetett, megvetett, bolondnak nyilvánított, de az emberek nyugalmáért és békéjéért éppen olyan veszélyes bolond - kit ütlegelnek, bezárnak, kínoznak és legszívesebben rögtön megölnek -, épp ez az a Jeremiás, éppen, mert nem tud Istentől el szabadulni. Isten hatalmába ejtette ót. Jeremiás testünkből és vérünkből való ember volt, állandóan tartós meg aláztatás alatt szenved. Egy éjszaka fájdalmas gyötrődés után ebben az imádságban tör ki: ,,Rászedtél Uram, s hagytam, hogy rászedj. Megragadtál, s hatalmadba ejtettél.'' Istenem, Te vagy a kezdeményező, szívemet Te tetted készségessé, Te szóltál hozzám a Te örök szeretetedről, hűségedről és erődről. Mikor erőtelen voltam, erősítettél, mikor tartásra volt szükségem, tartottál; mikor bűnbocsánatra volt szükségem, megbocsátottad bűnömet. Én nem is akartam, de Te legyőzted az én akaratomat, ellenszegülésemet és szívemet. Istenem, ellenállhatatlanul elcsábítottál engem, úgy, hogy odaadtam magam Neked. Nem én döntöttem, Te döntöttél, végképpen magadhoz kötöttél - életre-halálra. Isten! Miért is vagy Te olyan szörnyen közel?

    Minden keresztény élet szorongató nyugtalanítása, ill. nyugtalansága az, hogy Istentől nem tudunk elszabadulni. Akivel már egyszer kapcsolatba került, nem tud elszakadni Tőle, miként a gyermek az édesanyjától, a férfi a szeretett feleségétől nem tud elszakadni. Akihez Ő egyszer már szólt, az nem tudja már Őt egészen elfelejteni. Útitársa mindig a jóban és rosszban nyomában van, mint az árnyék az embernek. Istennek ez a tartós közelsége erőn felülivé válik az ember számára, s néha azt is gondolja: Bár ne kezdtem volna el Istennel! Túl nehéz ez számomra, szétzúzza lelkem békéjét és szerencsémet, de mindez már nem használ, nem tud most már elszakadni, Vele kell véges végig tartania, jöjjön, ami jön. S ha azt gondolja: nem tudja többé elviselni, véget kell vetni az életének, akkor újból megtanulja, hogy így sem tud elszakadni Istentől, Akitől hagyta magát rászedni, az Ő áldozata marad. Kezében marad. Éppen ennyiben, azonban amikor valaki azt gondolja, hogy az utat tovább már nem járhatja Istennel; mert ez nagyon nehéz - és ilyen órák mindenkire jönnek a maga idejében; amikor Isten nagyobb hatalmába ejtette, amikor egy keresztény ember Isten alatt összeroskad és elkeseredik, akkor Isten közelsége, Isten hűsége és Isten ereje vigasztalássá és segítséggé lesz számára. Csak ekkor ismerjük meg igazán Istent és keresztény életünk értelmét. Az a körülmény, hogy Istentől nem tudunk elszakadni, sok félelmet, csüggedést, szomorúságot jelent, de azt is jelenti, hogy jóban és rosszban nem lehetünk Isten-nélküliek. Isten velünk van minden utunkon, a hitben, a bűnben, az üldöztetésben, a kigúnyoltatásban és a halálban. Mit nekünk a mi életünk, szerencsénk, a mi békénk, a mi erőtlenségünk, a mi bűnünk? Ha most éppen az Ige, Isten akarata és ereje gyenge halandó bűnös életünkben megdicsőíttetik, a mi erőtlenségünk az isteni hatalom edénye. A foglyok nem büszkélkedhetnek ruháikkal, hanem láncokat hordanak. De ezek a láncok megdicsőítik Azt, Aki győztesként vonul végig a világon és az emberiségen. Láncaink és ruháink rongyai s a sebhelyek, melyeket hordozunk, és hordanunk kell mint Róla szóló dicsőítő ének. Ki az igazságot, a szeretetet és a kegyelmet rajtunk dicsőíti meg. Az igazság és az igazságosság Istennek és az Ő evangéliumának győzelmi menete e világon át. A győzelmi menet maga mögött cipeli a megkötözötteket és a foglyokat.

    Ó, bárha végre az Ő diadalszekeréhez kötne minket, hogy mi mégis - még ha megkötözötten, zúzott sebekkel - győzelmében részesedhetnénk. Rászedett minket, hatalmába ejtett, nem enged el: Mit érdekelnek minket a bilincsek, a sebek, a bűn, a szenvedés, a halál? Ő szorosan fog minket, nem enged el. Uram, szedjél rá minket újból és újból, és ejts hatalmadba minket, hogy egyedül Neked higgyünk és haljunk, és megássuk a Te diadalmadat.

    Forrás: HANG - 1999. október-november