A nő gyönyörűséggel engedte el magát a termálbarlang vizében. Könnyűnek érezte testét és szabadnak szellemét megfeledkezni bajairól, terheiről, félelmeiről. Megnyugtatóan hatott rá a csöndesen folydogáló vízerecskék csörgedezése. A békés félhomály, a langyos víz lágysága, a barlang masszív, örök biztonsága gyermekkorát juttatta eszébe. Átadta magát emlékeinek: mennyire szeretett édesanyja ölében megbújni! Milyen jó érzés volt nagyapja mellé könnyű, meleg dunna alá befészkelődni, és messzire repülni a mesék végtelen világába! Egyszercsak motorhangra riadt. A balangbejáratban megjelent egy markoló. A természetes környezetben különösen bántóan hatott gépi idegensége. Fekete volt és félelmetes. Egy ideig csak fenyegetően állt, azután megindult a nő felé, aki sokkoltan figyelte a feldolgozhatatlan jelenetet, majd ösztönszerűen húzódott egyre hátrább. Néhány méter után azonban beleütközött a barlang falába. Arra tapadt föl, minden ízével próbált felsimulni rá. Szíve olyan hevesen vert, hogy majdnem kiszakadt helyéről. Segítségért sikoltozott, de a zárt térben egyedül volt, kiszolgáltatottan, esélytelenül. A monstrum pedig könyörtelenül közeledett. Hatalmasra tátotta óriás pofáját, megragadta a nő egyik karját, és leszakította. A markoló újabb végtagot tépett le testéről. Próbált volna menekülni maradék kezével, lábával, vonszolni magát tovább, el, messzire, biztonságba, ÉLNI, de már érezte is nyakán a fémes, szorítást. Tudta, a feje következik. Izzadtan ébredt. Percekbe telt, amíg a biztonságot nyújtó paplana alatt fölengedtek görcsbe rándult izmai és átjárta testét a nyugalom. Akkor eldöntötte, hogy nem kapartatja ki a gyerekét.