Fodor András

    Minden tavasszal újra élem a reggel gyönyörét:
         a lucfenyők, a kertek magasában,
         keserves, hosszú boldog szaggatással burukkolnak a gilicék.

    És fölcsattan a gyermekének, fölbúg az orgona:
         Jövel Szentlélek! - vigyél el a nyárba,
         hol égig ér a játék palotája, szabadság otthona.

    Már jön értem apám az állomásról, futok elébe ki, -
         a kanyarból is látom szívdobogva:
         örömöt ír felém a sétabotja, föl-fölbuktatja, lengeti.


Czakó Gábor

    Pünkösd, lepkeláng, Isten szívének lobogása, kiáradása miránk! Ó, ha fölfognánk, hogy mi ez a tűz igazán! Barátom - aki sokat próbált, s akit sokat próbáltak - mondja, hogy kihallgattatásaira készülve, vagy gúzsba kötve, nem a lehetséges kérdéseken és az egérutakon töprengett, hanem a jöjj Szentlélek úristent énekelte, hogy fölindítsa magában a Szentlelket. És soha nem jött a nyelvére mást, vagy önmagát fölöslegesen terhelő, netán hazug szó. Vagyishogy nem ezt és amazt kell kunyerálni, hanem a legtöbbet: Istent, Őt magát. És megváltásunk óta, sosem ad kevesebbet önmagánál.


dugo@szepi.hu