A szomszédos házban lakik egy fiatal férfi, aki szenvedélyesen edzi testét. Amikor reggelenkint, még kissé álmosan lemegyek az újságért, némelykor találkozom vele az udvaron. Ekkor már túl van a futáson. Izzadtan, maszkszerű arccal és furcsán üveges szemekkel megy el mellettem, és úgy köszön, mint aki nincs is jelen. Azt a benyomást kelti, mintha valamiféle transzban lenne, elragadtatottan, s egyúttal kimerülten. Esténként gyakran találkozik velem, hazaérvén napi kerékpártúrájáról. Ekkor úgy hat, mint akit egyszerűen kiszipolyoztak. Arca sápadt, és liheg, mint egy kimerült kutya. Kerékpárját nem a pincébe állítja be, ahol lenne rá hely, és biztonságban lenne, hanem magával viszi lakásába: állítólag jobb ott őrizni.
Idővel megtudtam, hogy a fiatalember még hetente háromszor felkeres egy fitness-központot is. Egy napon elkísértem oda, és megfigyeltem, hogyan fárasztják agyon magukat a látogatók a gépekkel és súlyokkal, a nyújtókon és matracokon, súlyzózással és futószalagon rohanással. Ezek az emberek robotoknak tűntek számomra. Az emberek közti légkört az erőltetett vidámság jellemezte. Mindenkire nyomás nehezedett, mert bizonyítania kellett a többieknek, milyen szép ez a testedzés. A központ tulajdonosa megkérdezte, hogy tetszik nekem az intézmény. Kifejtettem neki, hogy az egész üzem engem egy középkori kínzókamrára emlékeztet, és semmiképpen sem az életöröm helyére. A kérdező elcsodálkozva bámult rám, aztán a fejét rázta. Kár volt szót vesztegetnie rám.
A szomszédbeli fiatalember készségesen felvilágosított táplálkozásáról is. Kiókumlált programhoz tartotta magát. Minden mennyiséget és időpontot előre rögzítettek. Minden alkalommal gondosan állították össze a fehérjét, a vitaminokat és a szénhidrátot. Az ifjú rejtett büszkeséggel utalt kifogástalan alakjára, annak bizonyítékaként, mennyire sikeres az ő étkezési fegyelme. Alkoholt természetesen nem ivott, s a vörös borban lelt örömömet elnéző mosollyal intézte el. Amikor egyszer megkérdeztem az egészség e hercegét, mindez ízlik-e neki egyáltalán, abban a pillantásban részesített, amellyel a fitness-központban is búcsúztattak. A fiatalember elmagyarázta nekem, mennyire döntő, hogy táplálékunk az egészséget szolgáló és testbarát legyen. De valóban testbarát-e ez a program a reggeli futástól a joghurtig?
Ma mindenütt az egészséges életvezetést és táplálkozást reklámozzák. Az USA-ból folytonosan új divathullámok érik el az európai piacot. Az egészségünkkel kapcsolatos gondosság és felelősség magában véve nem kifogásolható. Hiszen a jelen nagyon ellenszenves jelenségei közé tartozik, hogy az ipari országokban a túltápláltságban, a ,,harmadik világban'' viszont az alultápláltságban halnak meg az emberek. Emitt a féktelen zabálás szenvedélye, amott a könyörtelen éhezés.
A mi szélességi fokunkon azonban sok ember életében a test ellen viselt kicsinyes háborúvá változott a testről való gondoskodás. Rafinált edzési és étkezési programokkal tartják szemmel a testet, kényszereknek vetik alá, sőt kínozzák. Úgy tartják karban, mint valami gépet, amelynek örökösen nyújtania kell a lemondás és az akaraterő csúcsteljesítményét. Az egészségápolás kézen-közön a test rendetlensége, elcsábíthatósága és ösztönössége ellen viselt keresztes hadjárattá változott,, mintha állandóan résen kellene lenni azokkal szemben. Így válik a test az ember ellenfelévé, akit le kell győzni. Ez a viszonyulás nem is olyan új dolog Nyugaton. A bemutatott látszólagos testbarátság az ősrégi aszkézis modern formája. Hogy a test az ember ellensége, ez a hit sziklaszilárd alkotórésze annak az élvezetellenes vallásosságnak, amelytől sok ember szenved évezredek óta.
Forrás: Publik-Forum, 2004/1