Szegedi Piaristák

Sapientia

bolt.piarista.hu

    Kocsis Fülöp:

    Istenre figyelő böjt

    A böjt a test imádsága. „Utánad szomjúhozik az én lelkem, szintúgy vágyódik utánad az én testem is a puszta és járatlan és vizetlen földön”(62/61. zsolt). A test is vágyik a Teremtőjére, szeretne bekapcsolódni isten dicsőítésébe. A komolyan böjtölő embernek minden porcikája tudja, hogy jeles idő van, ha akarna, sem tudna megfeledkezni róla. Aki jócselekedettel akarná „kiváltani”, az akár meg is feledkezhetne róla, de a korgó gyomor ezt nem engedi. Szamár testvér mindig csak az elején követelőzik, de ha látja, hogy ki az úr, akkor megadja magát, és engedelmesen bekapcsolódik az imába. Ima nélkül nem sokat ér a böjt. Azt hívjuk inkább fogyókúrának. Nem sok köze van a kettőnek egymáshoz. Összekeverni sem szabad őket. Mintha egy nemes italba kis saras vizet is vegyítenénk. Épp benne van mindkettő, de hát mégis a hitványabb győz a másik fölött. Ha nem Istenre figyelve végzem a böjtöt, ha nem válik tudatos fölajánlássá a lelkemben, ha nem Isten szerelméért teszem, akkor bármilyen cudarul gyötröm is magam, csak „zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom”. Nincs benne érték, nincs benne tartalom. Akinek fölajánlom, Ő teszi értékessé a böjtöm. Én magam arra képtelen vagyok. A lemondással csak a helyet tudom biztosítani önmagamban. Ha a böjttel alkotott hiányt és űrt nem a Lélek tölti meg, melyet imával hívok le, akkor megjelenik benne más: az ítélkezés, a gőg és egyéb hitványságok. Sok olyan fajta van, ami „csak imádsággal és böjttel űzhető ki”, aki tehát e kettővel él, sokra juthat a lelki küzdelemben.

    Kocsis Fülöp
    görögkatolikus püspök