Szegedi Piaristák

Sapientia

bolt.piarista.hu

    Vörös Éva:

    Békemeditáció

    „Elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok!” (Mt 10,16)

    Úgy tűnik, a bárányküldetés manapság csak a „balekok” hitvallása, az élhetetleneké, az örök veszteseké. Nem is kevesen vannak, akiknek a Bibliájában mintha fordítva szerepelne ez a jézusi mondat: „Elküldelek, mint farkasokat a juhok közé.” Sajnos az idézettorzításos életek nemcsak evilági, hanem gyakran egyházi körökben is kifejtik „áldásos” tevékenységüket.

    Nem is mai keletűek ezek a félrehallott szövegértelmezések. Már Jézus is szenvedte, szóvá tette, leleplezte őket, az önkényes megbízatás-változtatás, a „farkasidentitás” mégis máig hat még a magukat keresztyéneknek vallók között is.

    A farkasok pedig fenekednek a túlontúl sokféle akolban, és sikeresen marakodnak a koncon. Az erőfölény megkérdőjelezhetetlen. A farkastörvény egyházon belül s a falakon kívül egyaránt működik. A bárányok pedig fogynak, elvéreznek a marakodásban, és szétszélednek, tévelyegnek. Ugyanakkor a közösség - olykor az egyházi is - nem védelem, hanem félelemforrás. A farkasos küldetésűek szilárdan ragaszkodnak „elhivatásukhoz”, s a bennfentesek biztonságával, a kiválasztottak kiváltságával uralkodnak a nyájorr.

    De hát honnan ez a végzetes szerepcsere, meddig tűrhető ez a kárhozatos félrehallás? Honnan van bátorságuk sokszor éppen a Megbízó nevében tökéletesen az ellenkezőjét csinálni? Meddig lehet istenellenesen Isten szolgálatában állni? Bibliát idézni, és háborúzni? Sőt olykor formabontással büszkélkedve még a báránybőrt is mellőzni?

    Az ember nem adhat mást, mint ami a lényege. Az állatminták közül pedig sokkal inkább illik hozzá a farkasbőr, mint a bárányé. Bizony, farkas-múlttal farkas-jövőt készítünk. Egészen addig, amíg valaki bele nem szól a dolgaiba. Halkan, érthetően, tisztán. Akarjuk érteni vagy nem, tőlünk függetlenül újra és újra elhangzik a bárányparancs. Bármennyire kiveszőben van is ez a fajta keresztyénség ebben a farkasos világban, mindig támadnak olyanok, akik folytatják akár azt is, amiben mások esetleg elvéreznek. Lesz bátorságuk bárányvállalkozásba fogni, még ha a környezetük eleve halálra ítéli is őket. Mégis csinálják, mert ők nem a „meghátrálás emberei” (Zsid 10,39). Ha a háborúhoz pénz, pénz, és pénz kell, akkor a bárányvállalkozáshoz: bátorság, bátorság és bátorság.

    Idegen nekik is ez a küldetés. Félelmetesen az. A bárányt vállalók olykor ki is esnek a szerepükből, és felüvöltenek farkasosan. Tagadhatatlanul hat rájuk a másik tábor. Aztán eszükbe jut a figyelmeztetés: „ember haragja az Isten igazságát nem szolgálja”(Jak 1,20). Újra meghozzák a döntést: márpedig ők nem akarnak kisebb urat szolgálni a Mindenség Uránál. Ezért hát visszaigazodnak a báránysorba. A Pásztor után, az Isten Báránya mintájára. Nekik ez még nincs a vérükben, de tanulják szerepüket, és buzgón „báránykodnak”, az íráshoz igazodva: „szelíden, mint a galambok, okosan, mint a kígyók”.

    Azért ember legyen a talpán, aki szentül össze tud hozni magában ennyi állati tulajdonságot! Össze is zavarodnak nem egyszer. De hát, ami „embereknél lehetetlen, az Istennek lehetséges” (Lk 18,27). Túlméretezett a feladat. Állaton és emberen túli. Muszáj, hogy legyen még Valaki a megvalósításhoz! De hát a báránynak a pásztor nélkül különben sincs jövője.

    Szelíden, okosan, engedelmesen. A farkasnak mindez túl nagy falat. Ráadásul kívül esik az érdeklődési körén. Nem elég agresszív, nem elég véres. Egyszóval unalmas. A bárányok számára viszont mindez a jövő záloga.

    Még ha napjaink közélete, kül- és belpolitikája szinte minden hírével cáfolja is, akkor is érvényes az ígéret: a bárány-„szelídek öröklik a földet” (Mt 5,5). Ok az ígéretesek, ők a jövő emberei. A föld-öröklés el nem évülő, Istentől adományozott jussa mindenkinek, aki meri nem megmásítani küldetése eredeti értelmét, s úgy él, hogy cselekedeteiből kiolvasható küldője parancsa: „Elküldelek, mint juhokat a farkasok közé.”

    Forrás: Érted vagyok 2004. február