Szegedi Piaristák

Sapientia

bolt.piarista.hu

    Lénárd Ödön:

    Hiszekegy

    Ő vigyorogva a szemembe röhögött:
    nézz ki az ablakon, a rácsok között,
    mutass rá bármelyik járókelőre,
    s maholnap itt szárad előtted a bőre,
    mert lefogatom, s tanúkat állítok,
    mígnem egy kötélen kalimpálni fog,
    mert én vagyok az Úr, s nem az a Vén ott fenn, –
    s én csöndesen mondtam: Hiszek egy Istenben!

    Meg se hallott, úgy darálta tovább:
    hiába vártok bármilyen csodát,
    nem exhumál majd a jövendő század,
    nem neveznek el rólatok utcákat,
    a fejlődés bennünk ért el a csúcsára.
    ti meg maradtok az élet lomtára.
    Miért is jönne egy új emberalak? –
    ítélni eleveneket és holtakat!

    Erre dühöngve rohangált fel, s alá:
    még a börtönöd is én teszem pokollá!
    Mert mennyben, földön mindent én csinálok,
    éntőlem függ életed, halálod!
    Tudod, hányat vittem már le a pincébe?
    Golyót tarkójába, s vinnyoghat a férge!
    Hiszel hatalmamban poklon, földön, égen? –
    Csak a menny és a föld Teremtőjében!

    Rám meredt, és eltorzult a szája:
    a te fajtádat: a diliház várja.
    Mert aki nem lát bennünk nagyszerűt,
    az vagy hülye, vagy elvetemült!
    Nem vergődök vele; a helyére teszem:
    az elektrosokk majd segít ezeken.
    Ti csörgősipkát kaptok, én meg nevetek, –
    s én rámosolyogtam: hiszem a Szentlelket!

    Most már az öklétől döngött az asztal:
    csak az marad meg, ki szolgálni akar!
    S veled még beszélni sem lehet semmiről,
    az ember bezárt ajtókon dörömböl.
    Hát meg fogsz rohadni a börtön fenekén,
    s jóddal kenjük ki a helyed, te kelevény!
    Vagy nem hiszed, hogy veled még ezt is lehet? –
    Csak hogy Krisztus meghalt, s eltemettetett!

    Dúlt-fújt, fujtatott: hát nem hiszel nekem?
    Akár a pápát is ide cepelem!
    Sokba kerül? De ha nekem megéri,
    Mihály arkangyal tán előlem megvédi?
    Leütve elhozza egy diplomata-kocsi,
    s vajon a hívekből marad egy maroknyi?
    Mit hiszel? Az árnak elébe ki vághat? –
    Egy katolikus Anyaszentegyházat!

    Hol elsápadt, hol vérbe borult arca:
    nem gondoltál még a sétaudvarra?
    Hol fél méterre a bakancsod alatt
    csontvázak feküsznek hason és hanyatt.
    A bilincs is rajtuk: ezen egyedül,
    ott a nő karja férjére feszül;
    így fúltok majd ti mind a sárba ott! –
    De Ő halottaiból feltámadott!

    Most aztán higgadt lett, hidegen nyugodt:
    amit nem hiszel, majd magad is megtudod!
    Mert elszámolnom, s most nyisd ki a füled,
    a csupasz bőröddel sem kell senkinek!
    Nemcsak őrséggel veszlek körös-körül,
    de gyűlöllek is feneketlenül,
    és szétmorzsollak, akár hiszed, akár nem –
    s én hiszem az örök életet, Ámen!