Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

      1931


        Anyám

      A bögrét két kezébe fogta,
      úgy estefelé egy vasárnap
      csöndesen elmosolyodott
      s ült egy kicsit a félhomályban - -
      
      Kis lábaskában hazahozta
      kegyelmeséktől vacsoráját,
      lefeküdtünk és eltünődtem,
      hogy ők egész fazékkal esznek - -
      
      Anyám volt, apró, korán meghalt,
      mert a mosónők korán halnak,
      a cipeléstől reszket lábuk
      és fejük fáj a vasalástól - -
      
      S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
      Idegnyugtató felhőjáték
      a gőz s levegőváltozásul
      a mosónőnek ott a padlás - -
      
      Látom, megáll a vasalóval.
      Törékeny termetét a tőke
      megtörte, mindíg keskenyebb lett -
      gondoljátok meg, proletárok - -
      
      A mosástól kicsit meggörnyedt,
      én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
      álmában tiszta kötényt hordott,
      a postás olyankor köszönt néki - -
      
      1931. jan. 6.

        Tűnődő

      	  Vihar
      
      Mint gyerek a páncélos bogarat,
      két ujjal megfogtam hóna alatt,
      imígy morogván: Ez hát a vihar!...
      S kapálódzott kis villámaival.
      
      	  Eperfa
      
      Öreg eperfa áll az út felén,
      zömök, tömött, mint hős paraszti dajka.
      Úrvezető vigyázz! a törzs kemény!
      S óh koldus, nézd, mily lágy a gyümölcs rajta.
      
      	  Keresztény
      
      Kövér kazlak közt éhen sorvadok
      	meg-megsimít a bú.
      Fejem fölött csillagos ég ragyog,
      	mint töviskoszorú.
      Kedvem ellen keresztény így vagyok,
      	míg nem lesz háború.
      
      	  Írásjel
      
      Ez mind csak játék. Ceruzával írom,
      uraktól kapott pénzen vett papíron.
      Még nem gépfegyver-züm-züm e betű.
      Váj, mint a nyomor, csíp, mint a tetű.
      
      1931. jan.

        (Szél csapta...)

      Szél csapta égi rózsabokromat.
      Kerengve száll a fonnyadt alkonyat.
      Elnyomott népre hull a levele.
      Játszik a bánat szellője vele.
      
      1931. jan.

        Beszél a tej

      Csöpp, gyenge, csetlő-botló reggel.
          Guggolok lim-lomok között.
      Lágyan elülünk, komoly szemmel.
      Ájtatosak a teli köcsögök.
      
      Alszom s a világ szelíd máza
          alélva sárgul szívemen.
      Várok a Dolgos Óriásra.
      S vár sonka, kolbász, kamra hűsiben.
      
      Vár föld és gyár - óh éhes, jösszte!...
          (A tömött tejszín megremeg,
      álmában érinti csöpögve
      a bajusztörlő, tuskódad kezet.)
      
      1931. jan.

        Öt szegény szól

        Az égen ha felhő volna,
      égő kendőként lobogna.
      A síkon ha dinnye volna,
      sisteregne és ugorna.
      Öt szegény szól: - Megfürödnénk,
      megöblítenők az inget,
      azután meg továbbmennénk.
      Megcsinálnánk mi már mindent.
      
        De rivall a csermely csősze,
      békák botosa bottal mondja,
      vicsorogja víz vitéze,
      ordas inas, úr bolondja.
      - Eltakarodj, öt tekergő!
      Kotródj innen, kujtorogó!
      Fattyúnak itt nincsen fürdő!
      Csavargónak nincs csobogó!
      
        Világ valamennyi vizét
      hazatereld, víz juhásza!
      Csíbor húzzon tücsök-zenét
      undok urad udvarába!
      Holott rakjon tanyát, aklot,
      nagyobb uraságra vallót -
      feje fölé vízből zsuppot,
      talpa alá vízből pallót!
      
        Habos tengert egyengessen
      a vasfogú boronával!
      Hosszúszárú esőt vessen,
      gyűjtse boglyába fiával.
      Ha már van elég halpénze,
      kárászoknak nyisson kocsmát!
      Örvény-süveg a fejére!
      Húzzon vizi-gödör csizmát!
      
        Paplana csendes folyóvíz -
      legyen a bolhája béka!
      Azt szedje a szoknyából is
      édes lánya-ivadéka!
      Álmát kotró kotorja fel!
      Zöld legyen a virradatja!
      Elsodorja - sodorja el
      a verejték áradatja!...
      
      1931-1932 tele/1934

        Aranybojtú

      Aranybojtú nyár lóg vállamon,
      fontolgatom vastag dühömet;
      darázslepte tarkóm vakarom -
      hetven öregasszony körbe hümmöget.
      
      - Csimbókos a bútól, úgy bizony!
      de harcos e dal, mint a tömeg!
      Uszít is a tőkés nép-iszony
      ellenforradalmi kis ördögöket!
      
      - Hogy' fondorkodnak! Csak hallgatom
      a lőcslábú, sáfrány dögöket.
      Piszkafával, barna bivalyon,
      böködik vöröslő énekeimet!
      
      Uszulj föl, uszító nép-iszony!
      Forgóst köpök, mint a förgeteg -
      - Eldöngöljük, elvtárs - el bizony! -
      az álkulturáért mind a dögöket!
      
      1931-1932 tele

        Szocialisták

      Le a kapitalizmussal! Hatalmat, húst a dolgozóknak!...
      A tőke szennyében gázolunk, kedves fegyverünk böködi tomporunkat -
      Böködj, böködj csak szüntelenül, kedves fegyverünk,
      hadd tudjuk meg újra és újra, hogy véletlenül, tusa nélkül
        csatát nem nyerünk.
      
      Nem sietünk, erősek vagyunk, rengeteg az elevenünk, a halottunk,
      tanácsot állunk a dombon, melyre pincéből, bányából,
         kubikos gödörből feljutottunk -
      viszi az idő a ködöt, tisztán meglátni csúcsainkat.
      
      Viszi a ködöt az idő s az időt mi hoztuk magunkkal,
      hoztuk harcunkkal, tartalék nyomorunkkal,
      a kenyérrel, mely megpenészedett, amíg a munkás megszeghette,
      a kásával, mely megdohosodott, amíg a munkás megfőzhette,
      a tejjel, amely megsavanyodott, amíg a munkás köcsögébe belecsobbant,
      a csókkal, amelyből cafraság lett, amíg a munkás fiatalába beledobbant,
      a házzal, amelyből omladék lett, amíg a munkás beleköltözött,
      a ruhával, amelyből rongy lett, amíg a munkás beleöltözött,
      a szabadsággal, mely elnyomás lett, amíg a munkás megszületett,
      a bőrszivarral, mely bagó lett, amíg a munkás felnövekedett, - -
      a tőkével, mely munka lesz,
        míg megnő az inas
      s kalapácsával odavág
      világ!
      ahol a legfehérebben
        izzik a vas!...
      
      Vers, eredj, légy osztályharcos! a tömeggel együtt majd felszállsz!...
      
      Te délre mégy, te nyugatra, én pedig északra, Elvtárs!
      
      1931-1932 tele

        Párbeszéd

      		Hexaméterek
      
        BURZSOÁ:
      Szép proletár, hova mégy? No fiam, nézd, állj meg a szóra!
      
        PROLETÁR:
      Nem fogsz úgyse becsapni, minek tartasz föl utamban!
      
        BURZSOÁ:
      Áll, jaj, a drága üzem, jöjj, dolgozz, nagy fizetést kapsz!
      
        PROLETÁR:
      Öntudatos munkás, amig él, nem tör soha sztrájkot!
      
        BURZSOÁ:
      Öntudatos munkásról szólsz s az csak te magad vagy!
      
        PROLETÁR:
      Én magam-é? Nem társaim tettek-e öntudatossá?
      
        BURZSOÁ:
      Társaid eljönnek munkát könyörögni maholnap!
      
        PROLETÁR:
      Majd mikor eljönnek könyörögni, velük jövök én is!
      
        BURZSOÁ:
      Gondold meg, hogy az asszony vár az üres fazekakkal!
      
        PROLETÁR:
      Eddig is úgy várt, színig üres fazekával az asszony!
      
        BURZSOÁ:
      Kölyköd is elpatkol, már most oly deszka-soványka!
      
        PROLETÁR:
      Arra felelj, mért vékony, hogyha töröm magam érte?
      
        BURZSOÁ:
      Visszaveszek mindenkit, tégedet újra kidoblak!
      
        PROLETÁR;
      Együtt tettük le, föl is együtt vesszük a munkát!
      
        BURZSOÁ:
      Járhat a szád, egyedül csavarogsz majd éhen az uccán!
      
        PROLETÁR:
      Biz egyedül, kereken tizenöt millió proletárral!
      
        BURZSOÁ:
      Látom már, te valál üzememben a fő-fő uszító!
      
        PROLETÁR:
      Én, mikor én s amikor nem, akkor a másik, a többi!
      
        BURZSOÁ:
      Még tréfálsz, te bitang? Besoroztatlak katonának!
      
        PROLETÁR:
      Éppen jó, katonáéknál kell most agitátor!
      
        BURZSOÁ:
      Elvetemült uszitó! Fegyházba vitetlek azonnal!
      
        PROLETÁR:
      Torkodat, ejh, használd, mielőtt a kötélre kerülne!
      
      Így sietett el a burzsuj a rendőrségre haraggal,
      hozni a csizmás andrisokat, hogy a drága üzembe
      sortűz hajtsa a munkások seregét haloványan
      s elsietett proletártestvérünk is, hogy a géppel
      megfontolja, miként vihetik vérszín lobogóval
      társaik ősi ügyét a cipész szakmában is addig
      bérletörés ellen harcolván béremelésre,
      míg okulón eme harcból is belátja a többség,
      hogy csak az öntudatos proletárok diktaturája
      vethet véget a burzsikizsákmányolásnak örökre.
      
      1931. máj.

        Buza

      Zúdul a szél a rétekre,
      sóhajunkkal keveredve.
      Dohog a föld, zúg a buza,
            zeng a buza.
      
      Verejtékünk egy-egy cseppje
      száraz földdel gyúrva egybe
      buzaszem a buzaszáron.
            Zúg a buza.
      
      Kenyér magva, tőke magva,
      megy a csűrbe, fut a bankba.
      Hozzánk nem ér, csak a hangja:
            zúg a buza.
      
      Nő a buza, nő az ínség.
      Fegyverkezik az ellenség.
      Csöndet kíván a fasizmus!
            S zúg a buza.
      
      - Ahol növök, táborom van,
      hadirend a táboromban
      golyó, sortűz kalászomban
            (zúg a buza)
      
      - Ide, aki földet szántott!
      Ide, aki traktort gyártott!
      Segítsetek, proletárok!
            Zúg a buza!
      
      1931 [?]

        Bánat

      Hát kijöttem ide, az erdőbe.
      Lágy libegés, - a levelek zizegnek,
      mint a röpcédulák. A föld csöndje
      
      fekszik, nehéz. Ágak, karok nyulnak:
      Minden hatalmat!... Lombos hajamba
      száraz ág hull. A száraz ágak hullnak.
      
      Csak egy pillanatra martak ki, csak.
      Zúgj, erdő elvtárs! Szinte csikorgok.
      Egy pillanatra se martak ki, csak
      
      az az elvaduló csahos rám támadt
      s kijöttem, hogy erőm összeszedje,
      mint a néni a gallyat, a bánat.
      
      Könnycsepp, - - egy hangya ivott belőle,
      eltünődve nézi benne arcát
      és mostan nem tud dolgozni tőle.
      
      1931 ősze [?]

        Munkások

      Forgolódnak a tőkés birodalmak,
      csattog világot szaggató foguk.
      Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak
      s mint fészket ütik le a kis falut.
      Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -
      kis, búvó országokra rálehel
      a tátott tőke sárga szája. Párás
      büdösség-felhő lep bennünket el.
      
      S hol zápfog rág, a város érdes része,
      hol a vasbányák fuvallata ing,
      gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce,
      lendkerék szijja csetten és nyalint,
      hol a fémkeblü dinamókat szopják
      a sivalkodó transzformátorok,
      itt élünk mi. És sorsunk összefogják
      a nők, gyermekek, agitátorok.
      
      Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
      vergődik benn' a mult sikos hala.
      A munkabér, a munkaerő ára,
      cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.
      Ujságpapír az asztalon kenyérrel
      s az ujságban, hogy szabadok vagyunk -
      poloskát űzünk lámpával s a kéjjel
      s két deci fröccsel becsüljük magunk'.
      
      Elvtárs és spicli jár a csöndben erre,
      részeg botlik, legény bordélyba lóg,
      mert hasal az éj s pörsenéses melle,
      mint szennyes ingből, füst alól kilóg.
      Igy élünk mi. Horkolva alszunk s törten,
      egymás hátán, mint odvas farakás
      s hazánk határát penész jelzi körben
      a málló falon; nedves a lakás.
      
      De - elvtársaim! - ez az a munkásság,
      mely osztályharcban vasba öltözött.
      Kiállunk érte, mint a kémény: lássák!
      És búvunk érte, mint az üldözött.
      A történelem futószallagára
      szerelve ígyen készül a világ,
      hol a munkásság majd a sötét gyárra
      szegzi az Ember öntött csillagát!
      
      1931. dec.

        Fagy

      Töprengett ősszel szilajon,
      havazna gondolkodva most
      s kemény fagy tiszta ablakán
      dobol az ingerült idő.
      
      Bankárok és tábornokok
      ideje ez, jelen idő,
      ez a kovácsolt hideg,
      e villanó, e kés-idő.
      
      A csördülő ég vasban áll.
      Ez a fagy átszúr, döf tüdőt,
      rongy mögött meztelen kebelt -
      köszörűn sikoltó idő.
      
      Mögötte mennyi hallgatag
      hideg kenyér és pléhdoboz,
      megdermedt dolgok halmaza -
      kirakat-üvege-idő.
      
      És kiáltoznak: "Hol a kő,
      hol az a deres vasdarab?
      Vágd bele! Zúzd be! Lépj belé!..."
      - - Milyen idő - - milyen idő - -
      
      1931. dec./1934

    dugo@szepi.hu