Szegedi Piaristák

    Alföldi Géza:

    Ha nálunk született volna...

    Népszámlálás volt Betlehemben, –
    így szól a Karácsony története, –
    s akkor született meg egy istállóban
    az Úr egy Fia, – Mária Gyermeke…

    Nem volt, ki szállást adjon nékik.
    Barmok lehelték rá a meleget.
    Nem volt egy pólyája, egyetlen takarója,
    Meséli a monda… Mert ott született!

    De Cegléden, vagy Kecskeméten,
    a Hortobágyon ha született volna,
    az első Karácsony igaz történetéről
    így szólna ma a bibliai monda:

    … Rozál épp az udvart seperte.
    János meg a jószágnak almozott.
    A kis Péterke az öreg kandúrral játszott.
    A Puli, az meg hátul kalandozott.

    Akkor ért a ház elé József.
    Jó tejszagot lehelt a méla csönd.
    Mária, fáradtan, alig vonszolta magát
    S a kerítésen át József beköszönt.

    Rozál fogadta hangos szóval:
    – Mi szél sodorta erre kendteket? –
    – Törvénybe mennénk. De beteg lett az asszony
    s pihenni kéne, mert – ránk esteledett.

    Kerestünk födélt a korcsmában.
    De szállást a bérlője nem adott.
    Hej pedig az asszony az utolsóban van már,
    de hiába – nincs pénz, mert szegény vagyok…

    Már istálló is elég lenne,
    Csak tető legyen már fejünk felett… –
    Rozál a seprűjét a falnak támasztotta,
    Bodri a kiskapuig settenkedett.

    – Takarodsz vissza, beste lelke!
    Kerüljenek csak kietek bentébb!
    Talán egy ágy, az csak akad majd még a háznál.
    Hogy elfáradt, szegény!… Eszem a lelkét!…–

    Szélesre tárta a kiskaput.
    Mária arca, mint viasz: sápadt.
    – Ne ugass már, Bodri!… Hát nem látod, hogy vendég?!
    Eredj csak, Péterke s szólj az apádnak!

    Jöjjön csak, lelkem, segítek én…
    Támaszkodjék rám!… Óvatost lépjen!…
    Úgy-úgy, lelkem!… Kend meg csukja be csak a kaput,
    de siessen, oszt maga is segéljen!…–

    János is sebten előkerült.
    Kemény keze még a villát fogta.
    – Utasok… Nincsen szállásuk… S beteg az asszony…
    Behívtam őket…– Mért ne tettek volna?

    – Az asszonynak vess tiszta ágyat!
    Az ember meg a lócán elalhat.
    És valami enni is akad tán a háznál…
    Péter, egy kis borért, fiam, szaladj csak!…–

    A Bodri is odasündörgött.
    Péter a butykossal máris kocog.
    S ameddig az asszony megvetette az ágyat,
    János kolbászt s egy köcsög tejet hozott.

    Máriát már a fájdalom rázta.
    A párnák között csöndesen feküdt.
    S amíg az asszony terít, megnyugodva látja,
    Hogy János a szobába épen befűt.

    A kemencében lángolt a tűz.
    Rozál az ágynál csendesen állt ott
    És lelkükre a tiszta ágy friss párna-szaga,
    Mint békesség, csendesen leszállott…

    Kint az égen holdfény ragyogott.
    Házra, tájra ezüstszín-port hintett.
    S még nem volt éjfél, mikor a meleg szobában,
    ím, megszületett a régenvárt Kisded…

    A szomszédságból akadt bölcső…
    Nagy Andráséktól csipkés kis paplan.
    S négy-öt asszony zsibongott a szomszéd szobában,
    a kis teknő körül szép kör-alakban…

    Jaj de szép… s fiú!… Nézd csak, apjuk!…
    Ujjongott Rozál, míg óva mosta…

    És ígyen született meg az Isten Gyermek…
    … Már… hogyha nálunk születhetett volna!…

    1948. december 24.


    A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
    a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.