Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Alföldi Géza:

    Krisztus!... Krisztus!...

    Karácsony éjjel,
    kint most verte az éjfelet,
    az égen
    furcsa fehérlő fény remeg.
    Az éjben
    apró lámpások pisla fénye
    forrósítja
    az éjjel áhitatát,
    mintha élne
    a tiszta
    hótól felsugárzó visszfény
    s a kispatak vizén
    valaki jár.
    Felnevet a sivár
    erdők hólepte
    fáira,
    s a mosoly lelke
    mámort hint a
    hallgató tájra,
    az éjjel szája
    is mosolyra rándul,
    a völgy felett
    valaki átnyúl
    s óriás diadalíveket
    feszít a patak
    fölé, hogy aki a
    víz színén halad
    érezze, várják;
    hívja
    a rét, a hegy, a táj, –
    valaki jár
    a patak vizén.
    A szél himnuszt
    orgonál a vén
    fák koronáján,
    a víz hátán
    ezüstszőnyeg feszül
    a titokzatos gyerek
    lába elé. A hegyek
    orma fejet
    hajtó öreg anyóka,
    a hold a
    lámpását lopva
    a parti bokrokra akasztotta.
    S megy a gyerek a patak
    vizén a diadal
    ívek alatt:
    megy-megy,
    halad
    éjféli misére.
    Az egek fénye
    baldachinként
    alázatot bíborlik
    a tájra,
    s a szél az ég orgonása
    fortissimóra
    hangolja
    a hegyek, a víz, az árva
    erdők kórusát.
    Zeng-zúg a dallam
    a kórus ajkán.
    Csupa áhítat minden
    az égen, a réten, a vízen
    és itt lenn.
    Hat szólamra
    zsolozsmázik az éjjel,
    csupa vágy a táj,
    csupa megrázó ritmus,
    diadalmasan zeng
    minden:
    Isten….. Isten,
    Krisztus….. Krisztus!

    Miltach, 1952. XII. 24.


    A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár
    a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.