Szegedi Piaristák

    Rónay György:

    Fiamhoz

    Fiam, aki a világ küszöbén állsz, legyen ez a vers neked útravalóm.

    Apád szól vele hozzád, élete tanúságával. A kusza valón
    tisztán akart átmenni ő is, derékon fölül legalább.
    De itt az ember vagy beledöglik a sárba, vagy eladja magát.

    Mi vár rád? Nem tudom. De döntened kell jó korán: mi kell,
    konc-e, vagy tisztesség. Ha könnyű élet, karrier —
    ennek leckéje egyszerű: a szádon mindig más legyen, mint a szívedben,
    aljasságodban légy rettenthetetlen,
    ne nézd, kivel szövetkezel, de kötésed ne tartsd meg soha senkivel,
    s így meglesz mindened, amit kívánsz: pénz, hatalom, siker.

    De ha mégis a szép és az igaz lenne számodra fontosabb,
    vagy netán szót emelsz a jóért, jövődtől nem várhatsz sokat:
    szavad úgy pereg el, mint a falra hányt borsó,
    vagyonod két láb föld lesz, hajlékod deszkakoporsó,
    kölykeid éhen bőgnek, asszonyod rongya lobog a szélben
    s emléked kihívás lesz, neved viselni szégyen.

    Így válassz idején, és úgy készülj jövődre, ahogy választottál.
    Többet nem mondhatok. Kedvem is, papírom is elfogyott már.

        Utóirat

    Fiam, aki a világ küszöbén állsz, a munkák és a harcok
    szünetein magam elé képzelem néha tiszta arcod,
    és eltűnődöm sorsodon, mely sorsom folytatása is,
    és jóvátétel lesz talán azért, ami bennem csonka volt és hamis.

    Szavam zenét kívánt, s nem lett, csak dadogás:
    de hősi lesz és nagyszerű, ha majd folytatja más;
    s bár buktatók közt botladoztam és útvesztőkben tévelyegtem:
    utam hiába mégse volt, ha más majd célhoz ér helyettem.
    Tehetetlenül éltem, meddőn, lázongva és mogorván.
    Füstölve égtem el. Helyettem is légy fényes tűz majd korod ormán.