Szegedi Piaristák

 

Nyári ügyeleti napok

Az ügyeleti napok a következőképpen alakulnak a nyári szünetben:

  • - 2018. augusztus 22. (szerda) 9:00-13:00

Ezeken a napokon van lehetőség ügyintézésre.

 

Osztályozó-, javítóvizsgák időpontja:

    2018. augusztus 27-én (hétfő) 9.00 órától

 

    Görgey Gábor:

    Egy vacsora anatómiája

    Ő. Pontosan meg nem nevezhető.
    Illetve bárminek nevezhető,
    minden név telitalálat,
    mert ő van abban is, ami nem ő.
    Azaz ami nem ő, az is ő.
    Minden tárgy és minden személy
    végül ide visszavezethető. Ő

    mielőtt. Még nem tudni, mi előtt.
    Csak a várakozás, mint egy fontos
    sajtókonferencián,
    újságírók és tanítványok ajaklesése,
    hogy vajjon mi előtt ez a mielőtt

    önként, nem elővezetés terhe mellett,
    habár a hatalom rítusa szerint
    hagyta ezt is lejátszódni. Az elfogatóparancs
    évezredes konvencióját. A pribékbujócskát.
    Az érdekképviseleti szervek
    ideoteológiáját. A segítségére szorulók
    szadista bacchanáliáját. De csak azért,
    mert hagyta, azaz önként

    átadta. Mit? A bűnjelet?
    Az ellenséges megbízatás
    bizonyítékát? A kémeszközöket?
    Vegyszerrel írott jelentéseit?
    Kétségtelenül történt valami,
    ha egyszer átadta. De mit? Átadta

    magát, nem titkosírást,
    sem titkos leadót, se fegyvert,
    hanem mindent, amije volt:
    corpus mystidelicti. Ott, helyben, magát

    a szenvedésre: de kínhalálának elemeit
    ha valaki formába képes önteni,
    ki lehet az? Ki sírás közben
    lázasan keres logikát
    a történet átláthatatlan káoszában.
    Sőt, használható
    jótanácsokat osztogat,
    míg a beleit ráncigálják.
    Mindent megad, ami dukál a szenvedésnek,

    szent, mondjuk így, egy név ez is,
    annak, aki megnevezhetetlen.
    Aki a sejtések vacsoráján,
    az alattomos nyitány
    pillanatában, amikor
    a láthatatlan karmester beint,
    a másnapi émelygés előérzetében,
    midőn a háziorvos
    közölni fogja: rák! - még akkor is szent

    és tiszteletreméltó, mint egy
    prófétai agg,
    holott fiatalemberarcán
    meg-megrebben a teleologikus rettegés
    előárnyéka, valahányszor
    megmunkálható és illeszthető
    deszkafát lát
    lehetséges szálkáival,
    de azután újra fegyelmezett - és tiszteletreméltó

    kezébe vette, mint a sebész önmaga szövettani metszetét,
    a testéből kihasított kenetet
    a tárgylemezen, a világburjánzás
    jeleivel, kezébe vette

    a kenyeret, e vértelen húst,

    megtörte és mintha csontok
    ropogtak volna benne, a kenyér
    inai, rostjai, erei
    szakadtak gyengéd szorításában,
    ahogy megtörte,

    tanítványainak adta, a tanácstalanul
    várakozóknak, kik nagyétvágyúan
    neki szerettek volna látni végre
    az evésnek, de ma valahogy
    minden más, valami lóg a levegőben,
    ő is körülményesebb
    a kelleténél
    és az ünnepélyes, halk szavakba
    belekorgó gyomornál
    nincs kínosabb, márpedig ő
    tanítványainak adta,

    majd hálát mondott, nem azért, hogy
    ezt is megúszta,
    ép bőrrel kievickélt
    - ellentétben másokkal, hi-hi - a kataklizmából
    irháját ajnározó öröménekkel
    a mindent elhárító és mindenható
    Nagy Radarernyőért,
    nem azért, hanem a csapásért,
    mely közeledik, hálát mondott

    és így szólt, tagoltan,
    pániktalan szavakkal,
    eltitkolván a rettegés verejtékszagát,
    pedig már hátgerince tövéből
    lassan húzódott föl az agy felé
    a sivatagi tetovált varázsló gajdolása,
    de ő
    visszazavarta lukaiba és így szólt:

    Vegyétek, amíg venni lehet,
    az alkalmat ne szalasszátok el,
    ne várjatok, mert a kiürült tálban
    összegyűlnek majd az elkésett kezek
    és az ürességben összezsúfolódnak
    nyüzsögve és csevegve,
    mint egy követségi fogadáson,
    ezért most vegyétek

    és egyetek ebből, kialvatlan konyhalányok
    átlényegült dagasztásából
    kétségbeesett hajnalon,
    a magasságba földerengő pékség
    testmelegéből,
    oldódjatok és egyetek ebből

    mindnyájan, azaz valamennyien,
    tehát mindenki, vagyishogy kivétel nélkül,
    mármint ti mind,
    akik vagytok és lesztek,
    nincs megszorítás, numerus clausus,
    nincs, nincs, igen: mindnyájan,

    mert ez az én, nem tudom pontosan,
    idegen anyag tulajdonképpen,
    mégis enyém, hát meg kellett szoknom,
    nem volt könnyű, de végül sikerült,
    persze mostanra sikerült,
    hogy meg kell válnom tőle
    (ez mindig így van,
    ennyit már megtanultam itt)
    megválok tőle, mert ez az én

    testem (erről most semmi többet,
    igen, megszoktam, de a véleményem
    azért megvan róla, furcsa szerzet,
    például ott a pusztában, amikor…
    de ne is beszéljünk róla, elég annyi:
    majdnem megcsúfoltál, meg bizony) testem,

    mely értetek, csakis értetek,
    azaz ükunokáitok végtelen láncolatú
    ükunokáiért, mert minden jövendő
    kromoszómát is belekalkuláltam
    az évezredekbe, övék az eledel, mely értetek

    adatik, nem azért, mert így adódik,
    nem adagolva és nem is addig, ameddig
    a lelki takaród ér s nem adomány-
    adogatásként és adósságod
    sem lesz belőle, ha elfogadod,
    hanem egyszerűen így: adatik. (Csönd.)

    A vacsora után elmozdult belek
    földtani képe, falvak, városok
    összedobált romhalmazai,
    világátrendező emésztés
    fölött, sötét égbolton
    a holdostya úszik lassan át,
    a vacsora után

    ugyanígy (pontosan ugyanígy?
    nem volt láb, mely odébb
    lökte az asztalt?
    nem mozdultak el a tálak?
    a kéz ugyanonnét indult ugyanoda?
    a légifolyosó az asztal peremétől,
    a kezdettől a célig nem változott?
    és ugyanaz a kéz volt?
    sejtek, toxinok, meszesedések
    folyamatában a relatív perc
    évmilliói mit műveltek ott?)
    de mondjuk: ugyanígy

    kezébe vette
    (mint föntebb, ismétlés) kezébe vette

    a kelyhet, megannyi múzeumi
    darab egyszerű ősét, az is
    lehet, hogy fakupát,
    hordóillatút, mely
    megszívta magát borral örökre
    és hordozza, míg szét nem rohad
    vagy tűzre nem vetik,
    mint test a vérét, a beleivódott
    nedvet és illatot
    (lám, ha ötvösremekből
    egyszerűsítjük, tulajdonképpen
    bonyolultabbá tesszük) a kelyhet,

    majd ismét, ezek az ismétlődések,
    mintha mindig minden ugyanaz volna,
    holott soha semmi nem ugyanaz,
    de mindig kísért a kísérteties
    egyszer-már-láttam
    félálom-állapot,
    mert valahol valami valamikor
    mintha újra meg újra, majd ismét

    hálát adott, azt, amit adhatott
    a kizöldült belső sivatagból

    és, igen: és, világkapocs,
    összetartozások édesded és-jei,
    gyermekek boldog
    ésekkel hadaró egymondatúsága,
    ez a minden-mindennel összefügg
    grammatimetafizika,
    lényeg és időrend madárnyelve: és

    így szólt, ahogy ő is várta volna,
    ha nem ő, hanem őhozzá szólnak,
    kiszomjazottan valami
    fontos tartalomra - de most egyedül
    hagyatva, a magány hold-tájain így szólt:

    Vegyétek, megint ugyanaz a vegyétek,
    de azóta mennyi mindent bejártam,
    messzire jutottam önmagamra mért
    világűrnyi egyhelyben-zarándokutamon,
    de ismét csak ennyi, hogy vegyétek

    és igyatok ebből, itt most nehéz lesz
    jóízűt húznotok a vacsorára,
    nem alkalmas a pillanat, tudom,
    le kell öblíteni azt a valamit,
    mely ezúttal fekete tintahalként
    csapkod a gyomrotokban,
    ez nem a megtört kenyér,
    ez valami régebbi étek ott,
    mondom, igyatok ebből

    mindnyájan, azaz valamennyien,
    tehát mindenki, vagyishogy kivétel nélkül,
    mármint ti mind,
    akik vagytok és lesztek,
    nincs megszorítás, numerus clausus,
    nincs, nincs, igen: mindnyájan,

    mert ez az én, tulajdonviszonyaimmal
    mindig is zavarban voltam,
    mert azt, hogy mi az enyém
    és mi nem az,
    átélni igazán nem tudtam soha,
    számomra a teremtés
    gazdagságában a legboldogítóbb
    a kifosztottság tökélye,
    de azért mondom, hogy mert ez az én

    vérem kelyhe, lehet lelet ez is,
    a mindenség laboratóriumában
    kielemzett misztikus arány,
    közvetlenül mégis
    anyai örökség, kisázsiai
    táplálkozáshoz és éghajlati
    körülményekhez alkalmazkodó
    vörös- és fehértest összetétel,
    ez lenne a vérem kelyhe
    mely értetek -
    értitek? - értetek

    kiontatik,
    a megtöretés, a kiontatás
    szavak csak, de akkor
    ama pillanatban jaj megmutatja
    a test, hogy mi a test,
    míly legyőzhetetlen
    hatalom a gyengesége,
    de majd csak megoldom valahogy
    ha kiontatik

    a bűnök, persze jó volna tudni, mik ezek,
    hiszen a vétkezés árfolyama
    koronként változik,
    mindig más a főbűn és az egykori
    főbűn ma érdem. Csakhogy az erkölcs-
    börze jegyzői
    nem érdekelnek, az én
    mércém, hogy boldogok, akik sírnak,
    s nálam nem a törvény
    számít, hanem az én egyetemes
    részrehajlásom a bűnök

    bocsánatára. (Szünet. Mindenki
    iszik, aki tud.) Majd:

    Ezt cselekedjétek, semmi mást,
    no meg csak annyit, amennyi
    belőle következik, csak ezt
    cselekedjétek

    az én emlékezetemre.
    (Egyébként nem kell
    sem sírkő, sem pantheon.
    Ki rám gondol, attól
    elég egy kavics
    láthatatlan síromon.)