Óvj meg, én Istenem, mert rád hagyatkozom,
szólok az Úrhoz: Te vagy én Uram!
nincsen kívüled más javam.[21]
Szenteihez, kik országában élnek,
minden érzelmemet minő csodásra növelé meg![22]
Megsokasítják gyötrelmeiket,
kik más Istent követnek kívüled.
Nem áldozom áldozataik vérét,
és ajkamra sem veszem nevüket!
Az Úr én örökségem
és kelyhem osztályrésze.
Osztályos jussom te adod meg nékem.
Kies talajra esett mérőláncom,[23]
és kedvemre van örökségem.

Áldást mondok az Úrnak, mert tanácsot adott nekem,
még éjjel is mind erre int szívem.[24]
Szemem előtt az Úr mindenkoron,
nem inghatok meg: ő áll jobbomon.
Azért örvend szívem és lelkem énekel,
sőt testem is békében nyugszik el.
Mert nem hagyod lelkem az alvilágnak,
szentedet nem engeded rothadásnak.[25]
Az élet útját mutatod meg nékem
és az örömek teljességét nálad,
s jobbodon örök lesz gyönyörűségem.


21. A Vulgata így fordítja: ,,nincs szükséged az én javaimra'' -- valószínűleg a mai maszoréta szöveget olvasta, de helytelenül értelmezte.
22. Nehéz vers; a fenti értelem a betűknek a maszoréta szövegtől eltérő elosztásán alapul. Mások másként fordítják. -- Szenteihez: itt és más zsoltárban is a jámbor, Istent tisztelő, igazságos embereket jelenti.
23. mérőláncom: amelyet a föld elosztásánál használtak.
24. szívem: szószerint: vesém, azaz a test legbensőbb része, képes értelemben: a lélek legbensőbb érzelmei.
25. nem hagyod lelkem az alvilágnak: azaz az alvilág örök zsákmányául -- rothadásnak: a héber szó nem csupán vermet, sírt jelent, hanem a romlást, rothadást is, miként ezen a helyen is.


A szöveg eredete a Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár -
a magyarnyelvű keresztény irodalom tárháza.


dugo@szepi.hu