Isten, hallotta tulajdon fülünk,
atyáid mondották el minekünk;
A művet, mit műveltél napjaikban,
a hajdani napokban.
Tennen kezeddel népeket elűztél, és helyükbe őket ültetted,
nemzeteket szertemorzsoltál és őket megtelepítetted.
Mert nem kardjukkal szereztek országot,
nem önnön karjuk volt szabadulásuk,
Hanem a Te jobbod, a Te karod,
és fényességes arcod, mert őket megszeretted.
Az én királyom, Istenem, te vagy,
aki Jákobot győzelmekre vitted.
Általad vertük vissza, ki támadott bennünket,
neveddel eltiportuk ellenünket.
Mert nem íjjamban volt bizakodásom,
nem is kardomtól lett szabadulásom.
Ellenségtől te mentettél meg minket
és te zavartad meg gyűlölőinket.
Az Istenben dicsekedtünk örökké,
hálát adtunk nevednek mindörökké.
Most mégis elvetettél és megzavartál minket,
már nem kíséred mi seregeinket.
Hogy ellenünktől meghátráljunk, hagytad,
és gyűlölőink zsákmányhoz jutottak.
Kiszolgáltattál mint juhot, mit áldozatra szántak,
és szétszórtál közébe a pogánynak.
Áratlan áron adtad oda néped,
s vajmi csekély volt rajta nyereséged.
Szomszédoknak gyalázatul vetettél,
csúfságra, gúnyra körül a népeknél.
Példaszóvá lettünk a nemzeteknek,
a népek fejcsóválva emlegetnek.
Gyalázatom előttem szüntelen,
és arcom elborítja szégyenem!
A hangos szitkozódás és ócsárlás miatt,
az ellenfél, az ellenség miatt.
Mindez reánk jött, pedig nem feledtünk,
szövetségedhez hűtlenek nem lettünk.
És szívünk tőled el nem fordult,
léptünk el nem térült utadról,
Mikor a gyötrés helyén megtiportál,
és sötétséggel eltakartál.
Ha elfeledtük volna Istenünket,
ha idegen istenhez tártuk volna kezünket:
Vajjon az Isten ezt nem tudta volna meg?
hiszen ő ismeri a rejtek szíveket!
De hisz minket minden időben éppen teérted irtanak,
vágó juhok módjára tartanak.[100]
Ébredj Uram, miért szunnyadni néked?
ébredj, ne vesd el mindörökre néped!
Orcád előlünk miért rejted el?
gyötrelmünket és elnyomatásunkat miért felejted el?
Hiszen lelkünk porig aláztatott,
testünk a földre sujtatott.
Kelj föl segítségünkre nékünk,
és irgalmadban légy a menedékünk.
100. A harmadik szakasz versei nem csupán a makkabeusi korra értelmezhetők, nagyon ráillenek akár Ezékiás idejére (Kir. IV. 18, 13. 22-27; 19, 4. 14-19), akár azokra a csapásokra, amelyek Joziás király halálát követték (Kir. IV. 23, 25-30), akár azokra az üldözésekre, amelyek a perzsák idejében lángoltak fel a zsidók ellen.