Isten nekünk erő és oltalom;
igen próbált segítőnk szorongatásokon.
Azért nem félünk, bár a föld remeg,
s tenger szívébe hullnak a hegyek.
Vizei bár tajtékozzanak, zengjenek,
rohamán bár hegyek rendüljenek:
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.[109]
Élővíz patakocskák vidítják Isten városát,[110]
a Magasságbeli szentséges sátorát.
Az Isten lakik benne, meg nem inog soha:
már kora hajnalon Isten a gyámola.[111]
Népek zúgtak, országok háborogtak,
de megdördült a hangja s a föld előtte szerteolvadt.
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.
Jertek, lássátok az Úr tetteit,
a csoda-dolgokat, miket a földön végbevitt!
Aki a föld széléig megfékezi a hadakat,
íjjakat eltör, lándzsát összezúz, paizsot tűz lángjának ad.
Megálljatok s lássátok: az Isten én vagyok,
felséges a népek között, a földön felséges vagyok!
A seregeknek Ura van mivélünk,
Jákob Istene a mi erősségünk.
109. Refrén, mely a 8 és 12-ben is megvan.
110. élővíz patakocskák: vö. Móz. I. 2, 10-14. a paradicsom folyójáról.
111. kora hajnalon: a zsoltáros talán az assziroknak éjszaka történt veszteségéről beszél. (Kir. IV. 18, 35 -- Iz. 37, 36)