Uram, ne feddj meg haragodban engem,
meg ne fenyíts fölgerjedtedben,
Könyörülj, Uram, rajtam, mivelhogy lankadok,
gyógyíts, Uram, mert csontjaim remegnek,
És az én lelkem igen háborog,
de Te, -- még meddig, ó Uram? ... ?
Fordulj meg, Uram, mentsd meg lelkemet,
és irgalmadért szabadíts meg engemet,
Mert nem gondol rád senki a halálban,
ki áld az alvilágban tégedet?[9]
Belefáradtam a sóhajtozásba,
ágyamat éjjel öntözöm sírással,
elárasztom fekvőhelyem könnyhullatással.
Szemem a busulástól elapadt,
megaggott számos ellenségeim miatt.
El tőlem mind, kik gonoszat míveltek!
meghallotta az Úr hangos sírásomat,
Meghallgatta könyörgésem az Úr,
elfogadta az Úr én imádságomat,
Piruljanak meg minden ellenségeim, nagyon megzavarodjanak,
és pironkodva gyorsan elkotródjanak.
9. A kinyilatkoztatás abban a korban még nem beszélt arról, hogy mi a sorsuk a megholtaknak, akik előtt a menny még zárva van: hiszen még nem jött el a Megváltó; a holtak viszont nem vehetnek részt az élők nyilvános istentiszteletén.