Fölkél az Isten, és szétszélednek ellenségei,
fut arca elől, aki gyűlöli.
Amint a füst eloszlik, eloszolnak,
amint a tűzben a viasz megolvad,
a bűnösök Isten előtt szétfoszlanak.
De örülnek az igazak és Isten színe előtt vígadoznak,
s örömükben ujjonganak.
Áldjátok Istent, zengjétek nevét;
a sivatagon át jön, utat készítsetek.[178]
Az ő neve: az Úr!
előtte örvendezzetek!
Árvák atyja és özvegyek istápja,
az Isten ő szentséges hajlokában.[179]
Az Isten otthont ád az elhagyottnak,
szabadságot s jólétet át a rabnak:
a forró pusztán egyedül a lázadók lakoznak.[180]
Isten, amikor néped előtt jártál,[181]
mikor a sivatagon átvonultál,
Akkor a föld megindult és megolvadtak az egek,
Színe előtt az Úrnak, Izrael Istenének a Sinai megremegett.[182]
Dús esőt adtál, Isten, öröködnek,
s a lankadtat felüdítetted.
A te nyájad benne tanyázott,
a szegénynek szerezte azt, Isten, jóságod.[183]
Az Úrtól jő a szó;
tömérdek a jóhír-hozó:
,,A hadseregek királyai futnak, futnak;[184];
s a ház lakói zsákmányt osztogatnak.[185]
Mikor pihentetek a nyájak akla közt,
a galamb szárnyai csillogtak, mint ezüst,
és tolla mint sápadt arany.[186]
Mikor szétszórta a királyokat ott a Mindenható,
Salmonon hullt a hó.[187]
Magas hegyek Básánnak hegyei,
ormos hegyek Básánnak hegyei:
Ormos hegyek, mért néztek kancsalúl[188]
a hegyre, hol Istennek lakni tetszik,
ahol lakni fog örökre az Úr?
Isten kocsija tízezer és ezernyi ezer:
az Úr Sinairól a szentélybe vonúl.
Fölszálltál a magasba, vitted a foglyokat,
az embereket is ajándékul magadnak,
még azokat is, kik az Úrnál lakozni vonakodnak.[189]
Áldott az Úr minden napon!
Isten mi szabadítónk, ő hordja terheinket.
A mi Istenünk szabadító Isten,
s az Úristen megóv a halál elől minket.
Bizony szétzúzza Isten ellenségei koponyáját,
üstökös fejét annak, ki vétkeiben járkál.[190]
Mondá az Úr: ,,Básánból visszahozlak,[191]
tenger mélységéből kihozlak,
Hogy vérben áztasd lábadat,
s az ellenségből kutyáid nyelvére jusson falat.[192]
Im bevonultál, Isten, látják,
én Istenem, királyom szentélybe vonulását:
Az énekesek mennek legelőbb, legutolsók a hárfapengetők,
közbül a dobverő leányok.
,,Ünnepi karban az Istent áldjátok,
az Urat ti, kik Izraelből származátok.''
Ott megy legelől Benjamin, a legfiatalabb,
utána seregestül a Juda-fejedelmek,
Zabulon-fejedelmek, Neftali-fejedelmek.
Mutasd meg, ó Isten, hatalmadat,
hatalmadat, ó Isten, ki érettünk munkálkodol!
Templomodért, mely Jeruzsálemben van,
királyok hozzanak neked ajándékot!
Fenyegesd meg a nádlakó vadat,
bikák csordáját, népek borjait.[193]
Boruljanak eléd s hozzák ezüst ékszereik,
szórd szét a népeket, kik háborúban örömük lelik.
Jöjjenek el Egyiptom nagyjai,
Aethiopia az Isten felé karját terjessze ki.
Föld országai, zengjetek Istennek, az Úrnak zsoltározzatok,
aki az egeken, az ősi egeken tovarobog!
Ime hallatja hangját, hatalmas hangját:
,,Ismerjétek meg Istennek hatalmát!''
Fölsége Izrael fölött,
és hatalma a fellegek között!
Rettenetes az Úr a szent helyen!
népének, Izraelnek erőt, hatalmat ád.
Az Úr áldott legyen!
177. Ez a zsoltár az egész Zsoltárkönyvnek legnehezebb zsoltárai közé tartozik; a különböző magyarázatok közül az látszik legjobbnak, amely diadaléneknek tartja; ez leírja a frigyszekrényben jelenlevő Úrnak útját Egyiptomból egészen Sion hegyéig. Ezt a zsoltárt valószínűleg azokon az ünnepélyes körmeneteken énekelték, amelyekkel az izraeliták a frigyszekrényt kísérni szokták. (Vö. Bevezetés, 29. 1.) Minthogy a zsoltár szövege nagyon romlott, nem mindenütt adható róla biztos magyarázat. Azonfelül röviden összefoglalva érint olyan történeti eseményeket, amelyek előttünk kevésbé ismeretesek.
178. utat készítsetek: vö. Iz. 40, 3 sk.
179. Amiket itt a zsoltáros általánosságban mond, az érthető Istennek az Egyiptomból visszatérő népről való gondoskodására és gondviselésére is.
180. a lázadók: az izraeliták, akik a pusztában nem engedelmeskedtek az Úrnak; vö. Móz. IV. 16.
181. amikor néped előtt jártál: a tűz- és felhőoszlopban (Móz. II. 13, 21 sk; Móz. IV. 14, 14).
182. Vö. Móz. II. 19, 16-19; hasonló leírás található Bir. 5, 4 sk- ben is.
183. A manna és a fürjek ajándékozására vonatkozik, vagy Istennek arra a gondviselésére, amely népe számára megszerezte Kánaán földjét.
184. Harc azok ellen a királyok ellen, akik az izraelitákkal küzdöttek Kánaán földjéért. -- jő a szó: az Úrtól függ a győzelem, az ő szava dönti el a csatát.
185. a ház lakói: a háborúból visszatérő katonák bő zsákmányt hoznak, amelyet itthon szétosztanak.
186. Ezt a nagyon homályos verset különbözőképpen magyarázzák. Úgy látszik, azokról a törzsekről van szó. amelyek a harctól távol maradtak (pihentetek) és azalatt nyájaikat legeltették (vö. Bir. 5, I5-17), míg Izrael (= a galamb; vö. Zs. 73, 19) ragyogott attól az aranytól, és ezüsttől, amelyet győztesként elragadott az ellenségtől, vagy amíg ragyogó fegyverekkel hadakozott. --Mások a galambon az arannyal borított frigyládát értik.
187. hullt a hó: az ellenség katonái oly számosan hullottak, mint a hónak pelyhei. -- Mások másként magyarázzák. Salamon: úgy látszik Auranitisnak (kb. a Galileai tenger magasságában a Jordánon túl fekvő) magas hegyeiről van szó, amelyeket Ptolemaeus (Oeogr. 5, 15, 8) Asalmanon-nak nevez (vö. 16. v.).
188. miért néztek kancsalúl?: nem ezeket a magas hegyeket választotta Isten lakóhelyül, hanem Sion hegyét.
189. A győzelem után a frigyszekrényt, amely a harcolókat követte, a foglyokkal együtt visszaviszik Sion hegyére. -- ezernyi ezer: azaz sok ezer. -- kik az Úr Istennél lakozni vonakodnak: a zsoltáros szeme előtt talán a jebuzeusok lebegnek, akik nem akarták magukat Dávid királynak alávetni (Sám. II. 5, 6-8; Krón. I. 11, 5)
190. üstökös fejét: a vadságuk és rettentő külsejük miatt félelmetes barbár ellenségekre vonatkozik.
191. Básánból: azaz a magas hegyek közül, melyeket a zsoltáros szembeállít a tenger mélységével.
192. vérben áztasd lábadat: vö. Zs. 57, 11. kutyád nyelvére jusson falat, miként az Jezabel halálakor történt (vö. Kir. IV. 9, 36).
193. a nádlakó vadat: Egyiptom amelynek jelképe a Nílus nádasaiban lappangó (vö. 32. v.) krokodilus (Móz. II. 29, 3). bikák csordáját, népek borjait: a vitézeknek, a vezéreknek csapatját, a népekkel, amelyek azokat borjakként követik. (Vö. Jer. 6, 20 sk.)