Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

    Váci Mihály:

    Akác

    Sivár vidék hűséges fája
              A menekülő porszemek
    elé veti magát, megállva
              elfolyó barázdák felett.

    Körötte a silány homok
              minden egy szellő-rezdülésre
    omlik, változik, - ő konok
              haragvással markol a mélybe!

    Dűlők végén áll, pásztorolva
              nyugtalan halmok nyájait,
    s gyökereit összekulcsolva
              a sziknek, lenn, imádkozik.

    A gerléket susogva hívja
              – ne maradjon néma a táj.
    Lomblelkét virágfürtbe nyitja
              hogy édesebb legyen a nyár.

    De tövissel karmol a szélnek,
              Szürcsölő ég arcába vág;
    Rostjai közt a görcsök érnek,
              mint golyóban a robbanás.

    Árok iszapját, mocsár könnyét
              millió ajkkal ízleli,
    s a sót, miben a szik-göröngy ég,
              szikkadva mézzé érleli.

    Ahova hullt, azt a világot
              összemarkolja odalent,
    s széthulló rögökből virágot,
              értelmet és rendet teremt.