Jelenlegi hely

Baka István:

Őszi esőzés

Pálca-esők verik, ázik a puszta,
    duzzad az úton a sár;
csörgedezik patakokban a lusta,
    szürke habú mocsok-ár.

Ázik a gát, hasadozva leválik,
    ömlik a vízbe a part,
ólom-esőkben a város elázik,
    nyirkos a házfal, a park.

Koppan a földön a gesztenye gombja, –
    inge kinyílt, csupa rongy;
vissza ki varrja a gombot a lombra,
    nincs se szabó, se bolond.

Szálas eső pereg: égi spagetti, –
    tála a tér, köd a szósz,
falja csatornanyílás. De a resti
    sörszagú mennybe hajóz.

Nyelve a járda kövére fityeg le
    mit motyorász a plakát?
mintha a fal maga jönne, lihegve
    elpanaszolni baját.

Állnak a hídon a gépkocsik, ott fent
    nincs ma beút, se kiút…
Buksza-üres szemű nénike töpreng:
    holnap ebédre mi jut?

Búvik a méhe, ha fordul a naptár, –
    méze-kifosztva ugyan,
ám ura híg szirupával a kaptár
    télire még teli van.

Hát mi, ha int az idő, hova bújjunk?
    Bárha begyűjtve a méz,
még beledugni se tudjuk,
    hogyha hibádzik a pénz.

Lágy ez a vers, puha ritmusa altat
    s mint az eső, beterít,
Ágy ez a vers, aki benne elalhat,
    álmaival betelik.

Pálca-eső zuhog, ázik az elvert
    város, elönti a sár;
gennye fakadt ki a régi sebeknek,
    s máris az új sebe fáj.

1990. november


Lásd még: Baka István Alapítvány