Az egerészölyv semmit ön-szemére nem vet.
Nem bántja bűntudat a sivatag párducát.
A piranha nem kétli, jót cselekedett-e.
A csörgőkígyó simán elfogadja magát.
Önkritikus sakál nem létezik.
A sáska, alligátor, trichina és bögöly
úgy él, ahogy él, és örül neki.
A bálna szíve száz kiló, ám
egyébként könnyű, akár a pehely.
Semmi sem állatibb
a Nap harmadik bolygóján, mint a tiszta lelkiismeret
A lengyel irodalom nagyasszonya, a hetvenhárom éves krakkói költőnő, Wislawa Szymborska irodalmi Nobel-díja csak a nagyközönségnek meglepetés. Bár 1945-ben indul el a pályán, érett kötettel 1957-ben jelentkezik először. Költészetének eredeti meteforáira, ironikus hangjára hamar felfigyel a közönség és a kritika is. Magyarországon először Kerényi Grácia mutatja be 1968-ban, később fordítja Fodor András, Nagy László, Képes Géza, Kovács István. Legjobb ismerője, Csordás Gábor, aki az 1988-ban magyarul megjelent Csodák vására című Szymborska-kötet utószavának is szerzője írja: „A leghétköznapibb; legegyetemesebb élettényekben úgy képes tetten érni a létet, hogy abban a filozófia legkomolyabb problémái fejeződnek ki.” A posztmodern előfutárának tartott költőről, aki egyébként a legtekintélyesebb szerkesztő is Lengyelországban, az ugyancsak Nobel-díjas Czeslaw Milosz írta az egyik legszebb méltatást.
