Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Túrmezei Erzsébet:

    A néma vád

    Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc.
    Rajt szívet-tépő, szelíd fájdalom.
    A várost nézi… és Őt nézem én
    hónapok óta… hűvös hajnalon,
    ha ébredek és hideg éjszakán,
    a nap zajának hogyha vége lett.
    Mert itt sugárzik sápadt-csendesen
    szobám falán… s az életem felett.
    Sokszor szíven talált a néma vád,
    s hitetlenül harcoltam ellene.
    »Tudom, hogy miattam vagy szomorú.
    Tudom, Uram, hogy másképp kellene.
    Valahol mélyen elszakadt a húr.
    Nem zengi tisztán a Te éneked.
    De a szakadt húr felujjong-e még,
    ha fájó könnyed reápergeted?
    Könnyed nyomán megzendül-e megint
    a magasságokat merő zene?«
    Sokszor szíven talált a néma vád.
    »Tudom, Uram, hogy másképp kellene.«

    Holdfényes éjjel. Halvány Krisztus-arc,
    Te, aki láttad minden harcomat,
    nézd, ezen a nagyheti éjszakán
    feléd fordítom könnyes arcomat:
    ma én is sírtam a város felett.
    Ma megéreztem, most is érezem,
    mi fáj, amikor durván ellökik
    a segíteni kinyújtott kezem.
    Micsoda sajduló seb a szíven
    a visszautasított szeretet!
    És most leroskaszt az a néma vád.
    Én, én szereztem ilyen sebeket!
    Hisz a Te kezed győzelmet kínált,
    új, zengőbb húrt a régi, nyűtt helyett.
    Nem vettem észre. Meg se láttalak,
    és újra reggel, újra este lett
    és újra este… holdas… hangtalan…
    Szemed virraszt és a városra néz.
    A visszautasított szeretet
    nagyon, kimondhatatlanul nehéz!

    Ó, az a város! És ó, az a szív!
    Néz, néz szomorú váddal a szemed.
    És lábaidhoz összetörve hull
    Te megsiratott Jeruzsálemed.