Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Illyés Gyula:

    Szekszárd felé

    Kis vonat megy nagy domb-
    oldalon;
    terhes kicsi nő a
    vonaton.

    Jár itt is, ha más nem,
    a szeme;
    affajta, ki nem röst
    sohase.

    Homloka az ablak
    üvegén,
    rázódik a tengely
    ütemén.

    Néz ki bólogatva
    szüntelen,
    oldalvást a vastag
    üvegen.

    Nézi mit a tágas
    táj kínál;
    gyermeke helyett is
    nézi már.

    Mosolyog és pillog
    nagyokat,
    mint lány, ha szeszt, édest
    kortyogat.

    Ablakrázta arca
    szeliden
    azt bólintja folyvást,
    hogy igen.

    Ízlik neki, lám csak,
    a világ;
    száll szemén át park és
    pusztaság.

    Pusztai menyecske,
    jelzi ezt
    üveggyöngye; gyöngyön
    kis kereszt.

    Kereszt mellett kis kép:
    az ura;
    térdén köteg színes
    brosúra.

    Szalad át szemén ház
    és fasor,
    szökdel ajkán egyre
    friss mosoly.

    Mintha nem pillái
    közt, de szép
    szája hosszán szállna
    a vidék.

    Tábla búza, tábla
    baltacim
    hagyja szinte ízét
    ajkain.

    Kéklő szőllők, sárga
    asztagok
    becézik az alvó
    magzatot.

    Lebeg az lágy élmény
    közegén,
    anyjában is egy nép
    közepén.

    Most dől el, mivé s mint
    alakul;
    most érinti tán egy
    titkos ujj.

    Úgy becézi, hívja,
    a világ,
    mint házából rég mi
    a csigát.

    Megy szülőmegyémben
    a vonat;
    bennem is megy jó sor
    gondolat.

    Így vitt egy kis nő rég
    engem is;
    itt alakult az én
    lelkem is.

    Néz, néz a kis asszony,
    gyűjtöget,
    termi csöndesként a
    gyermeket.

    Hova viszi, honnan,
    nem tudom;
    fölvidít, hogy véle
    utazom.

    Nézem úti tájként
    a szelid
    nőn a tegnap és ma
    jegyeit.

    Jár szemem a terhes
    kicsi nőn
    s azt gondalom, itt megy
    a jövőm.

    Visz tovább egy népet;
    eltakart
    csempészáruképp hoz
    egy magyart.

    Egy ilyen kis nőben
    rég Babits
    épp talán anyámat
    látta így.

    Gondolta, hogy abban
    él, aki,
    őt fogja fejében
    hordani?

    Jár szemem a kedves
    kis anyán
    s azt gondolom: Itt megy
    a hazám.

    Viszi, mit se tudva,
    szakadék,
    örvény fölött Árpád
    örökét.

    Benne él talán, ki
    engemet
    holtomban is meg-meg-
    emleget!

    Gondom, hitem, eszmém
    talaja,
    öröklétem vagy te,
    kis anya.

    Néznem is jó téged –
    megbocsásd.
    Kívánok szerencsés
    utazást!