Szegedi Piaristák

    Garai Gábor:

    Parainézis

    Mást ne vádolj, s magad ellen se lázadj
    azért, hogy megrokkantál, kisfiam,
    kétévesen, még kín- s öröm-tudatlan,
    s bicegni fogsz már bizonnyal halálig…

    …Emlékszem, a Séd-partra igyekeztünk
    kacsákat nézni, mellettem tipegtél
    előbb, aztán kérted, hogy vegyelek föl,
    s mikor megint letettelek a földre,
    összerogytál, már nem tartott a lábad;
    rémülten fogtam tüzes homlokod,
    te sírtál, émelyegtél, – s én motyogtam:
    jaj, ha utolért az a béna-kórság!

    …Nem idézem tovább a szörnyű emlék
    részleteit, elég, hogy így esett:
    te sínyled azt, hogy van némely dolog,
    miben a sors kifog az emberen még.
    Ezt tudd, – de soha ne nyugodj bele!
    S bár futni nem fogsz a többi gyerekkel,
    s a táncolókat te csak bámulod majd,
    ne csüggedj, emlékezz mindig szavamra:
    ép jobblábat én, hiába, tenéked
    nem adhatok – de szárnyakat igen:
    alkoss jót s jól szeress, szeresd e népet!
    S nem sántikálni fogsz, de szállni szépen
    a fenntartó közösség közegében.

    1958