Keresztury Dezső:

Parázs

Ideje senkinek sincs már,
mind ámokfutó,
kit végül is csak a sír vár:
elolvad, tavalyi hó.

Jobb volna halkan pihenni,
kertben, fű, lomb között,
hervadó tűz, mely egy szemnyi
parázsba költözött.

Csak lenni, nem mindig őrsön;
tenni a mindennapit,
ahogy sok csendes ősöm
példája tanít.

De soha nem nyughatom már:
szél támad, lángra kap
az égre feszülő csont-vár
s lerogy túlterhe alatt.

Kit ár sodor, fordul így vissza,
kit szél emel, néz le így,
ha csontig ég, lesz újra tiszta,
akit Isten segít.


dugo@szepi_PONT_hu