Szegedi Piaristák

    Rónay György:

    Október Szárszón

    1

    Egy lélek sincs a parton. Fújj szembe, Szél. Beszéljük meg az élet dolgait. Ebben a csöndben. Ebben a nyugalomban. Ebben a képletes halálban (amikor minden múlni látszik, s minden készül az újjászületésre). Három hete az utolsó fecske is elszállt. Már csak ketten vagyunk. S a nád, a barna őszi nád…

    Fújj szembe, Szél. Csörgesd az őszi nádat. Locsogtasd a hullámokat. Nem félek tőled, Vallató.

    2

    Azt mondod, néha deret hoz már a reggel? Tudom. Én is szoktam tükörbe nézni. A jégvirág azért tovább virít a kertben. A darázs is tovább gyűjti a mézet. Hogy éjszaka vadgesztenye kopog a háztetőn, mint mikor koporsót szögelnek? Tudom. Reggel összeszedem az unokámnak. Utána megnyesem a málnást, hogy jobban teremjen jövőre. Minden évben ki kell ritkítani. Amíg élünk, ritkítjuk a bozótot. S ha már mi nem, ritkítja más. Mit akarsz még? Hiába zörgeted a nádat, jövőre az is újrazöldül.

    Júniusban majd újra eljövök, hallgatni a nádirigókat.

    3

    Mit akarsz még? Hogy jön a jég, meghal a tó? Tudom. Én is jártam már- erre télen. Én is tudom, mi ez: a dermedés, amint elharapózik, a halál hártyája az életen, amint kegyetlen kéreggé keményszik. Sőpörd csak a havat a jégen, söpörd csak, Szél, söpörd, gondolatban söpörd csak a halált. Úgyis hiába söpröd. Nem hallod ezt a hullámloccsanást a parton? Nem hallod ezt a szűnhetetlen csobogást a nád közt? Higgy nekem, Szél: ez az erősebb. Ez lesz, ha már én nem leszek, és lesz, ha már te sem leszel. És ebben mind a ketten élünk tovább, mikor már nem vagyunk.

    4

    Ne félj, Szél. Én se félek. A hullámok halandók, de a hullámzás halhatatlan.

    1970. október