Szegedi Piaristák

    Csukás István:

    Istenke, vedd térdedre édesanyámat

    Istenke, vedd térdedre édesanyámat,
    ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt,
    ki adtál életet, adj neki most álmot,
    és mivel ígértél, szavadat kell állnod,
    mert ő mindig hitt és sose kételkedett,
    szájára suttogva vette a nevedet.
    Én nem tudom felfogni, hogy többé nincsen,
    s szemem gyönge hogy a semmibe tekintsen,
    hová a fény is csak úgy jut, hogy megtörve:
    helyettem nézzél be a mély sírgödörbe,
    próbálkozz, lehelj oxigént, tüdőd a lomb!
    Nem is válaszolsz, kukac-szikével boncolod,
    amit összeraktál egyszer végtelen türelemmel,
    csak csont, csak por, ami volt valamikor ember,
    mivel nem csak Minden vagy: vagy a Hiány,
    magadat operálod e földalatti ambulancián.
    Mi mit nyel el a végén, fásultan szitálod
    a semmiből a semmibe a létező világot,
    anyát és gyereket, az élőt s a holtat,
    s mert Te teremtetted, nem is káromolhat,
    csak sírhat vagy könyöröghet, hogy adj neki békét,
    nem tudjuk, hogyan kezdődött, de tudjuk a végét;
    én sem káromollak, hallgasd meg imámat:
    Istenke, vedd térdedre édesanyámat!

    Forrás: Csukás István: Étellift a pokolba - Osiris, 1995