Batta György:

Egy mondat a szeretetről

Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak a Bibliában rögzült Isten szavában,
Nemcsak jó anyák mosolyában
Megannyi mozdulatában,
Lelkük minden zugában
Ott szeretet van
Nemcsak bölcs vének tanácsában
Az évek ne a keserűséget teremjék benned – a mérget –
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
És nemcsak abban, ahogy mindegyik gondolatban
Másokért dobban a költő-szív szakadatlan
Ahogy az anya is ott lüktet végig a magzatban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak mikor az ujjak mell-kupolákra simulnak
S forró szerelmi vágyban tüzesedve a lázban
Hevülnek vörösre gyúlva akár az űrhajó burka
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
S fönnmarad holtodiglan
Nem számít, hogy a vágytól feszülő kupolából
Marad csak roskadt sátor az idő viharától
S már nem az ujjak – dermedt pillantások
Simulnak enyésző testmezőkre
Mik eltűnnek örökre
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Nemcsak az estben aláhulló pehelyben
E máris tökéletesben, mert arányaiban
Jövendő világok váza – és remekben,
Mert simulásában, arcodra hullásában,
Ahogyan gyöngéden megérint az éjben –
Abban szeretet van
S hol szeretet van, puska nem dörren,
Vér nem fröccsen, nem sújt tudatlan ököl sem váratlan,
Edényeit a vér nem hagyja el a testben,
Kering erekben, nem buzog sebekben,
Torkolattüzek ibolyákban égnek csak, szelíd lángban
Hol szeretet van,
Ott szeretet van
Szamócafej a vércsepp – igézve nézed
Láthatsz fűszálat, áldott sörényes fákat,
Tornyokat, kupolákat, de sehol katonákat
Hol szeretet van,
Nem baj, hogy más vagy
Más a honod, a templomod, s nyelvedben,
Lélek-emelte versedben másként
Zendülnek az igék, csendülnek rím-harangok
Hogy mongolos az arcod – szabad
Hogy a szavak hozzád vonuljanak
Mint hegyből a nyáj
És senkinek se fáj, hogy bennük még
Véreid rakta, Szent István-látta
Tüzek parázslanak, Mátyás felhői gomolyganak,
Budai paripák fújnak, holtakért gyertyák gyúlnak –
Ott nem félsz
Élsz csillagfénnyel a szemedben
Nem gyűlöletben, hisz tudják:
Tüdő halványlik, szívmoraj hallik,
Oxigéntüzek égnek benned is, piros-kékek
S lám, arcodon is közös a bélyeg
A halál-sütötte enyészet
Nézheted, mint állat bőrén a jelet
Hol szeretet van,
Elpusztíthatatlan
Úri áradatból, az időfolyamból
Arany szemcséit kimoshatod,
S a világot belőlük összerakod,
Mint ködből a tornyok, felhőből az ormok
Ember s táj előragyog
Megláthatod minden keservek könnyét
Fájdalmak fekete gyöngyét mert
Minden mi kín, a lélek-fény útjain
Hozzád is átszáll
Veled is munkál – fáj
Bárhol a zsarnok: égetnek szenvedő arcok
Szemükbol a kiáltás roncsoló sugárzás
Fenyőtű hördül törten füst-fojtva a völgyben
Zengő kövekből hallik
Vizeken halál iramlik
Rémülten hordod kozmikus sorsod
Mint a bogár ahogyan löki-viszi a folyam
Sodorja hullt falevélen –
Nincs menekvés földön-égen?
Kérded esetten, félelem-sebzetten,
Idő-szegekkel verten a létkereszten
Már-már abban a végső pillanatban ahonnan tovább nincsen
S ekkor fénylik fel Isten
Lelkedben, minden sejtedben
Általa emberré épülsz,
Már csak a jóra készülsz,
Röpít a kegyelem
Gyorsan, aranyló hit-burokban,
Virágzó, békét sugárzó,
S mint betlehemi fényözön
Elönti bensődet az öröm
Hogy benned szeretet van – kiapadhatatlan
Látod, hogy növi be a világot
Mint fénylő moha, arcok s virágok mosolya
Halál nem rettent, serkent: a jóra
Törekedhetsz, másokért cselekedhetsz,
Nyújtod a kezed, s tenyeredbe veszed
Akár egy cinege madárkát, a Földet
Ezt az árvát, ezt a vergődőt, vérzőt,
Lángokban égőt, csapzottat, meggyalázottat,
Simítod, ne remegjen,
Gyógyuljon, ne ernyedjen
Úri fán fényesedjen
Csak arról énekeljen:
Ahol szeretet van
Remény és jövő van


dugo@szepi_PONT_hu