Francis Jammes:

Ima azért, hogy a szamarakkal mehessen a Paradicsomba

Add meg, Uram, hogy olyan napon szólítson el az ég,
amikor porzik az ünnepi vidék.
Szeretnék, ahogy itt lent szoktam, valami
kedvemrevaló utat választani
a Paradicsomba, nagy csillagokkal rakottat.
Fogom majd botomat, megyek az országútra,
s így szólok a szamarakhoz, barátaimhoz:
Francis Jammes vagyok és az égbe indulok,
mert a Jó Isten a poklot nem ismeri.
S folytatom: Jöjjetek, kék ég barátai,
kik csak fületekkel hessentitek, szegények,
szelíd állatok, a bögölyt, botot s a méhet…

Óh hadd lássam velük együtt Szent Színedet,
hiszen úgy szeretem, amikor fejüket
lehajtják szelíden, és megállnak, keresztbe
téve kis lábukat, hogy reszket az ember szíve.
Előtted állok majd, s mögöttem a fülek ezre
s mind, kik kosarakat cipeltek görnyedezve,
vagy tollseprős kocsit húztak, s bádogkocsit,
púpos kannák előtt roskadozó csacsik,
tömlőhasú terhes nőstények, rogyadozók,
s akiknek lábszárán kis nadrágocska lóg
kék és szivárgó sebeik miatt, melyeket
kimarnak és körülülnek makacs legyek.
Hadd járuljak, Uram, eléd e bús seregben.
S add meg, hogy angyalod bennünket elvezessen
a lombos patakokhoz, ahol cseresznye leng dús
fürtökben, sima, mint a kacagó leányhús,
és add meg, hogy a lelkek édenében égi
vized fölé hajolva, olyan legyek én is,
mint ők, akik szelíd s nagy szegénységüket
az örök szeretet tükrében nézegetik.

Fordította: Szabó Lőrinc


dugo@szepi_PONT_hu