Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Wass Albert:

    Nagypénteki sirató

    Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk,
    messzi út porából köpönyeget veszünk…
    Nem egyszáz, nem kétszáz: sokszáz éves nóta.
    Így dalolják Magyarhonban talán Mohács óta.
    Véreim! Véreim! Országútak népe!
    Sokszázéves Nagypénteknek
    soha sem lesz vége?
    Egyik napon Tamás vagyunk,
    másik napon Júdás vagyunk,
    kakasszónál Péter vagyunk.
    Átokverte, szerencsétlen
    nagypéntekes nemzet vagyunk.
    Golgotáról Golgotára
    hurcoljuk a keresztfákat.
    mindég kettőt, soh'se hármat.
    Egyet felállítunk jobbról,
    egyet felállítunk balról,
    s amiként a világ halad:
    egyszer jobbról, egyszer balról
    fölhúzzuk rá a latrokat.
    Kurucokat, labancokat,
    közülünk a legjobbakat,
    mindég csak a legjobbakat.
    Majd, ahogy az idő telik,
    mint ki dolgát jól végezte:
    Nagypéntektől Nagypéntekig
    térdelünk a kereszt alatt
    húsvéti csodára lesve.
    Egyszer a jobbszélső alatt,
    másszor a balszélső alatt,
    éppen csak hogy a középső,
    az igazi, üres marad.
    Nincsen is keresztfánk közbül,
    nem térdel ott senki, senki.
    A mi magyar Nagypéntekünk
    évszázadok sora óta
    évszázadok sora óta
    ezért nem tud Húsvét lenni.
    Így lettünk országút népe,
    idegen föld csavargója,
    pásztortalan jószág-féle.
    Tamással hitetlenkedő,
    kakasszóra péterkedő,
    júdáscsókkal kereskedő.
    Soha-soha békességgel
    Krisztus-Úrban szövetkező.
    Te kerülsz föl? Bujdosom én.
    Én vagyok fönt? Bujdosol Te.
    Egynek közülünk az útja
    mindég kivisz idegenbe.
    Bizony, jól mondja a nóta,
    hogy elmegyünk, el-elmegyünk,
    messzi nagy útakra megyünk.
    Messzi nagy útak porából
    bizony, köpönyeget veszünk.
    S ebben a nagy köpönyegben,
    sok-sok súlyos köpönyegben
    bizony pajtás, mondom Néked:
    rendre, rendre mind elveszünk.

    Bajorerdő, 1947