Szegedi Piaristák

    Szabó Lőrinc:

    Az árny keze

    „Maradj velem, mert beesteledett!”
    Bibliát hallgat a gyülekezet.
    Alkony izzik a templom ablakán.
    Hitetlen vagyok, vergődő magány.
    „Maradj velem, mert beesteledett!”
    – Ha így idegen, vedd emberinek,
    súgja egy hang, s ahogy látó szemem
    elmereng a régi jeleneten,
    az emmausin és felejtem magam,
    a sugár-hídon némán besuhan
    egy örök Árny: lehetne Buddha is,
    de itt másképpen hívják, és tövis
    koronázza: én teremtem csupán,
    mégis mint testvérére néz reám,
    mint gyermekére, látja, tudja, hogy
    szívem szakad, oly egyedűl vagyok,
    s kell a hit, a közösség, szeretet.
    S kezét nyujtja. Mert beesteledett.