Szegedi Piaristák

    Eörsi István:

    Az ördögfióka és a tündér

    Ördögfióka-barátom
    felvidít, ahányszor látom,
    olyan fürge, olyan fényes,
    szaga kellemesen kénes
    saját talpát nyalni képes.

    Van két kicsi, hegyes szarva,
    van egy izmos, kurta farka,
    magas fákon reggel-este
    annál fogva lóg libegve,
    s diót dob a gyerekekre.

    Egyszer egy tündér járt arra,
    ringott-lengett jobbra-balra,
    fehér bugyija kilátszott,
    mókusa volt, azzal játszott,
    fütyörészett, dalolászott.

    Kis ördögöm fentről látta,
    s beleszeretett a lányba.
    Le is ugrott egykettőre
    bukfencezve és pörögve,
    s megállt vigyázzban előtte.

    „Édes tündér, úgy szeretlek,
    mint a mézet vagy az epret.
    Soha senkit ilyen szépen
    nem szerettem földön-égen –
    kérlek, légy a feleségem.”

    A tündér ezt válaszolta:
    „Menjek lakni a pokolba?
    Javulj meg, és megszeretlek,
    szüleimhez bevezetlek,
    s két hét múlva férjül veszlek.”

    Barátom a fejét rázta:
    „Legyen eszed, tündérlányka.
    Alattomos áruló
    a kis ördög, hogyha jó,
    s akkor hozzád nem való.”
    Kacarászni kezdett erre
    a tündérlány csilingelve.
    Egyéb választ nem adott,
    tapsolt, ugrált, kacagott,
    tündérien mulatott.