Szegedi Piaristák

logo

 

EFOP-1.3.7-17-2017-00122

 

Határtalanul

 

Diákutazási program

    Jónás Tamás:

    Anyu, utoljára

    Ne lepődjön meg, anyám, hogy magázom.
    Nem tudom, anyám-e még azon a másik világon.
    Tudom, hogy mindent lezárni csak nagyon kevesen,
    de azért gyötör, hogy nem tudtunk mindent mi sem.
    Talán emlékszik rá, amikor tavaly megfogtam a kezét,
    maga fázott, nyár volt, nekem meg nem ment a beszéd.
    Féltem, hogy valami sutaságot mondok.
    A halottak is ilyen szégyenlős bolondok?
    A kezét, amikor megcsókoltam, féltem,
    mert valami rémületet láttam utána a szemében.
    Ha nem kezdett volna el akkor sírni, lehet,
    hogy meg is szólalok, s ma kevésbé szenvedek.
    Elegáns ez a hallgatás. Nevetséges a beszéd.
    Tudja, nem tudom elfelejteni a fehér pulóverét.
    Nem állt jól magán. Már szinte semmilyen ruhadarab.
    Az arcát elfelejthetem, de az a pulóver megmarad.
    Elnézést, anyám, hogy így el-elkalandozok.
    Szégyenletes nekem, mint a halála, az ok.
    Most már nem maga miatt mondom, de hát
    engem még itthagyott küzdeni: szerettem magát.
    S hogy Egy volt (akik olyan kevesen): anyám.
    Még a magáé vagyok. És maga már nem az enyém.