Piár Tájék

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium időszakos tájékoztatója

Szeged, 1995. május 20., 2. szám


Életforma: életre nevelés

A latin eredetű és a magyarban is meghonosodott formáció szó alapjelentése (alakítás) mellett sok nyelvben a következő értelmet is hordozza: nevelés. Tanulságos eltöprengeni azon, hogy ezek a szavak, formáció és nevelés kapcsolatban vannak egymással. Ha a nevelés – amely nyelvünkben a növelés és növekedés felhangjait tartalmazza – formálás is, akkor nem mindenestül önműködő folyamat, mert külső beavatkozást, alakítást igényel. S ha formáció növekedés is, akkor eredménye nemcsak az alakot megálmodó leleményességen múlik. Az is említésre méltó, hogy a latin forma szó – immár a magyartól eltérően – nemcsak a dolog külső vonalait, a "huzatát" jelenti, hanem olykor lényegként is magyarítható. Így a nevelő, aki formát ad, nemcsak szabdal valamit, hanem valamivé tesz. Aki pedig növekszik, nemcsak ilyen-olyan alakot ölt, hanem magamagát tárja föl.

Minden oktatási intézmény határozott (nevelési) célokkal rendelkezik. Úgy rendezkedik be, hogy minden mozzanatában ezek felé a célok felé segítse azokat, akiket tagjaiként tart számon. Medret kínál az életnek: nemcsak küld valamely irányban, hanem ő maga a meder.

Nagy merészség kell manapság ahhoz, hogy egy intézmény partok közé fogja az életet. Az inkább szétterülni vágyó élet természetes ellenállásán túl ugyanis meg kell küzdenie saját bizonytalanságával is. Ez utóbbi pedig azért is különösen nehéz feladat, mert ez a bizonytalanság nem egyszerűen legyűrni való tétovaság. Olyan korban élünk, amely gyanúval tekint mindenféle határozott mederalakításra, s nem is ok nélkül.

Mi, egyházi iskolákban élők, piaristák is nap nap után tapasztaljuk, hogy elfogy alólunk az út, hogy valóban "aporoúmenoi" – ahogy Szent Pál írja a korintusiaknak (vö. 2Kor 4,8) –, de él bennünk a meggyőződés, hogy mégsem útvesztőben járunk ("exaporoúmenoi"). Ha nem látjuk is határozottan, miféle formában kell megjelennünk, nem esünk kétségbe. Mert igaz ugyan, hogy a hitünk szavakba és tettekbe öntése, a hit megvallása vált mára problematikussá, a hitünkben nem inogtunk meg. S ez a hit nem csupán valamiféle tiszteletre méltó, de megfoghatatlan tartást jelent, a hitben való kitartás pedig nem a hajdan volt bizonyosság lendülete. A hit – Szent Pállal élve ismét – engedelmesség, "szófogadás": befogadása annak a szónak, amely az Igéről szól. A hit átadatás a Krisztusról szóló tanítás formájának (vö. Róm 6,17), amely utat nyit gondolkodásunk számára, és formát ad az életünknek (J. Ratzinger).

Azok az oktatási intézmények, amelyeket egyházi iskoláknak nevezünk, egyházi közösségként akarnak formálni. Olyan közösségként, amelyben elér minket az Igéről szóló szó, és ahol magunkba fogadhatjuk az Igét a vele való közösség révén. Az egyházi iskolák tehát Krisztust, az Életet hordozó formák, szentségek a szó eredeti értelmében: a Jézus Krisztussal való találkozás alkalmai. Méghozzá nem önerőből, hanem engedelmességből, nem magukat teszik szentséggé, hanem átadatnak az egyházban megformált tanításnak, és így válnak Szó-fogadókká.

Az egyházi iskola formákba terelt élete a formatio, a nevelés, amelynek célja az, hogy az Életnek adja át növendékeit.

Urbán József SP

[vissza az elejére]
HÍREK AZ ISKOLA ÉLETÉBŐL

Az ISKOLASZÉK utolsó ülésének egyik témája vallásos nevelésünk volt. Év elején ment ki az egyik évfolyamnak az alábbi körlevél. Tartalma, mondanivalója semmit sem vesztett aktualitásából

Kedves Szülők!

Iskolánk jellegéből fakadóan nálunk program a vasárnapi szentmise, amelyet legalább olyan lényegesnek tartunk, mint a hétköznapi tanítási órákat. Mivel diákjaink más plébániai elkötelezettségét is fontosnak érezzük, ezért idén a következőket határoztuk el:

Minden hónap 3. vasárnapján kötelezően elvárjuk diákjainkat, hogy itt, a Felsővárosi templomban, diáktársaikkal közösen vegyenek részt az este 6 órakor tartott diákmisén (amelyre egyébként szívesen látjuk a szülőket is). Erről semmiképp ne maradjanak távol tanulóink.

A hónap többi szentmiséjéről elkérhetik magukat a pénteki osztályfőnöki órán, amennyiben saját plébániai közösségükkel vagy családjukkal akarják ünnepelni a vasárnapot. Ehhez a távolmaradáshoz tehát tanulóink vagy szüleik előzetes kérése szükséges.

Előre is köszönjük szíves együttműködésüket.

[vissza az elejére]
A TANÉV VÉGI PROGRAMOKRÓL…

Mindkét negyedik osztály rekollekcióval és szerenádozással készült a ballagásra. Szombaton az új iskola-névtábla felavatása után az ünnepi szentmisét Gyulay Endre püspök atya mondta. Hétfőn aztán megkezdődtek az írásbelik. Sem a magyar, sem a matematika nem volt túlságosan nehéz: mindenki bizakodva várja a javítás eredményeit… Míg a negyedikesek írtak az alsóbb évfolyamok kirándultak: Győr, Mecsek, Zemplén – a szélrózsa minden irányába…

A jövő hét a felvételi írásbelik ideje: drukkoljuk a negyedikeseknek, hogy szorgalmas munkájuk méltó gyümölcsöt teremjen!

Idén a TANÉVZÁRÓT a Karolinával közösen a Dómban tartjuk. Június 10-én, szombaton délelőtt háromnegyed kilenckor gyülekezünk a templom főbejáratával szemben a téren. A Tedeumos szentmise és ünnepség után osztályaikba vonulnak a fiúk. Ott az osztályfőnökükkel értékelik az évet és megkapják a bizonyítványukat.

Június 12-étől a szóbeli érettségi vizsgák kezdődnek. Hétfő-kedd: IV.A; szerda-csütörtök: IV.B.

[vissza az elejére]
…ÉS A NYÁRRÓL

Az idén is lesznek nyáron túrák: tanári vezetéssel lehet – sőt ajánlatos – evezni, kerekezni, gyalogolni… De szellemi kalandokról is igyekszünk gondoskodni a fiúk számára: lehet jelentkezni angol nyelvi táborra és nyár végén egy reneszánsz olvasótáborra… Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindenki engedheti meg magának a drága nyaralást. Ezért ezeket a közös kirándulásokat igyekszünk mentől olcsóbban előállítani és ismételten felajánljuk a rászorulók számára az anyagi segítséget…

[vissza az elejére]
TORNATERMÜNKRŐL…

Úgy tűnik nem vagyunk elég kedvesek az önkormányzatnak. Nemcsak hogy elvették a Sárgát – ahol csónakjaink parkoltak és a jó időben testnevelési óráinkat tarthattuk és vízi kirándulásainkat indíthattuk –, hanem a Szent György téri focipálya lefedése elé is akadályokat állítottak: a műemlékesek egyenlőre határozott nemet mondtak. Mi azért tovább verjük a vasat – hátha megenyhülnek kicsit…

[vissza az elejére]
TANULMÁNYI VERSENYEK ISKOLÁNKBAN:

Az előző szám óta lezajlottak a még függőben lévő országos versenyek. Iskolánk tanulói becsülettel álltak helyt a döntőkben is:

Irodalom OKTV: Tóth Ákos 3.A. az országos döntőben 8. helyezést ért el. Sárközi Sándor tanár úr készítette fel.

Lóczy Lajos Középiskolai Földrajzverseny: Nyári Krisztián 2.A. az országos döntőben 6. helyezett lett. Győri Ferenc tanár úr volt a felkészítője.

Kitaibel Pál Országos Középfokú Iskolai Biológia és Környezetvédelmi Tanulmányi Verseny: Czmarkó László 1.A. a döntőben a jelen lévő ötven tanuló közül 32. lett. A felkészülésben Bán Sándor tanár úr segítette.

Révész Géza Országos Középiskolai Pszichológiaverseny: Csapi Attila 4.A. az országos döntő első fordulója után 16. helyezett lett. Fodor Gábor és Bán Sándor tanár urak készítették fel.

"Emese álma" Történelmi Vetélkedőn a Csóka Balázs, Erős Gábor, Kun Attila (mind 2.A.) összetételű csapatunk a területi döntőn a 27 induló csapat közül ötödik helyezést ért el. A csapatot Károlyi Attila tanár úr segítette a felkészülésben.

Károly Iréneusz Katolikus Iskolák Fizikaversenye: Sárközi Máté 2.A. a gyakorlati versenyen 1. helyezést ért el. Rácz László tanár úr segítette a felkészülését.

A diákoknak és a felkészítő tanároknak gratulálunk és további eredményes helytállást kívánunk!

[vissza az elejére]
SZEMPONTOK AZ OSZTÁLYZÁSHOZ

Újra és újra felmerül a bizonyítvány első két jegyének objektivitása és fontossága. Hogy milyen szempontok vezetnek bennünket az értékelésnél, fontoljuk meg az alábbiakat:

MAGATARTÁS

Példás: Az Intézmény szabályait megtartja, tanáraival és társaival tisztelettudó. Társait pozitív módon befolyásolja, segítőkész. Közösségi feladatokat szívesen vállal.

Jó: az Intézmény szabályait megtartja, tanáraival és társaival tisztelettudó. A közösségben passzív, visszahúzódó.

Közepes: Vannak - nem túl súlyos - fegyelmi kihágásai. Könnyen befolyásolható negatív irányban. A közösséget nem építi viselkedésével. Akinek igazgatói, osztályfőnöki intője van és/vagy több igazolatlan órája, nem lehet közepesnél jobb a magatartása.

Rossz: Sok fegyelmi ütközése van az Intézménnyel, tanáraival. Társait tudatosan negatív irányban befolyásolja. Akinek igazgatói rovója van, nem lehet jobb a magatartás jegye.

SZORGALOM

Példás: Kötelességét jól elvégzi, az órákra lelkiismeretesen készül. Bizonyos tárgyakból többletmunkát is végez. Az órákon aktívan vesz részt.

Jó: Kötelességét képességéhez mérten jól elvégzi, az órákra lelkiismeretesen készül, de többletmunkát nem végez. Az órákon inkább csak passzív a jelenléte. Bukásra nem állhat egyetlen tárgyból sem.

Változó: Teljesítménye képességéhez mérten ingadozó. Nem törekszik komoly munkára. Sokszor készületlen. Esetleg egy vagy kettő tárgyból még bukásra is áll.

Hanyag: Rendszeresen nem készül órákra. Tanulmányaival nemigen törődik. Teljesítménye lényegesen képessége alatt van. Több tárgyból is bukásra áll.

[vissza az elejére]
HOGYAN RONTSD EL GYERMEKED JÖVŐJÉT?

  1. Kezdd el idejében gyermeked minden igényét teljesíteni! Így egyre inkább elhiszi, hogy a világ köteles őt kiszolgálni.
  2. Ha trágár szavakat beszél, ne vedd észre! Valahogy le kell vezetnie indulatait.
  3. Kíméld meg minden lelki neveléstől! Ezzel várj addig, amíg felnőtt nem lesz. Akkor aztán majd maga dönthet.
  4. Kíméld meg az erőlködéstől! Majd felnőtt korában törjön össze, amikor már kivédhetetlen problémákkal találkozik szembe.
  5. Kerüld a "rossz" szót vele szemben! Ez komplexusokat ébreszt benne. Ha majd aztán disznóságai miatt szembe kerül a környezetével, meg lesz arról győződve, hogy a társadalom üldözi őt.
  6. Szépen rakj rendbe, boronálj el mindent a gyermeked után: szétszórt szobát, konfliktust a tanárokkal, rossz jegyet, beírást, hiszen neki nyugalomra, megértésre van szüksége ahhoz, hogy fölkészüljön az életre, vagy az általad elképzelt egyetemre! Így majd megszokja, hogy a felelősséget mindig valaki más cipeli.
  7. Hadd olvasson el mindent, amit adnak neki, vagy ami a keze ügyébe kerül! Csak hadd gyönyörködjék lelke és szeme a ponyvában, pornóban. De ügyelj arra, hogy steril legyen az evőeszköz és ragyogó a kristálypohár! Hisz annyiféle fertőzés van manapság.
  8. Veszekedj feleségeddel/férjeddel mennél többet a gyermeked előtt! Így nem éri váratlanul a család felbomlása. Sőt, rájön arra, hogy egy feleség csak 10-20 évig használható.
  9. Adj annyi zsebpénzt a gyermekednek, amennyit kíván! Hadd szokjon hozzá, hogy boldog életet csak megfelelő mennyiségű pénzzel lehet élni.
  10. Ha a tanáraival vagy az elöljáróival összetűzésbe kerül, mindenképp állj az ő oldalára! Azok ugyanis előítélettel vannak gyermekeddel szemben. Így legalább rájön, hogy nincs egységes norma, erkölcs, tekintély. Ezeket magunk szabjuk meg.
  11. Taníts neki mást, mutass neki más példát, mint amit ott mutatnak, ahová magad küldted! Tökéletes erkölcsi skizofrén lesz belőle.
  12. Próbáld meg minden kívánságát kielégíteni! Egy idő múlva már ezt maga intézi el, ha kell, bármi áron.
  13. Ne vele töltsd az idődet, hanem keress mennél többet, hogy boldogabb életet élhessen, mint amit te éltél! Talál majd ő jobb társaságot a családodnál.
  14. Tanítsd meg helyezkedni! Az életben erre nagy szüksége lesz.
  15. Ha majd valóságos konfliktusba kerül, mentegesd magad: "Sohasem bírtam vele!"
  16. Készülj föl a gondokkal teli életre, mert ez biztosan bekövetkezik!

(Larry Christenson nyomán)

[vissza az elejére]


dugo@szepi.hu