Piár Tájék

A szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium időszakos tájékoztatója

Szeged, 1995. október 15., 3. szám

Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek…


Boldoggáavatás a Szent Péter téren 1995. október 1-jén

A Szentatya 1995. október 1-jén Rómában a Szent Péter bazilika előtti téren boldoggá avatott 110 elhunytat, akik hősies módon vállalták életükben és halálukban az evangéliumi eszményeket. Ezentúl imáinkban, nehéz óráinkban az ő közbenjárásukat is kérhetjük. A majdan bekövetkező szenttéavatás már csak megerősítése lesz ennek a kiemelésnek.

Köztük legkorábbi a szentéletű Casani Péter, Kalazancius munkatársa (†1647), akinek boldoggáavatási perében egy Szegeden történt csodára is hivatkoztak: egy pestises beteg gyógyulására. Ünnepe október 16-ra került.

Boldoggá avatta a pápa azt a 13 vértanú piaristát is, akik 1936-ban, a spanyol polgárháború üldöztetései közt szenvedtek mártírhalált vállalt hitükért, szerzetesi mivoltukért. Egyikőjük vallomása egy héttel vértanúhalála előtt: „Jóllehet az Úr elegendő erőt ad nekem, elképzelheti atyám, mennyire remeg a szívem. A peraltaiak igyekeztek menteni bennünket, de féltek a fegyveres idegenektől, akik teherautókon érkeztek. Segura atya, David testvér és én átöleltük egymást, aztán a vesztőhelyre kísérték őket. Imádkozzanak, atyám, hogy az Úr megkegyelmezzen üldözőinknek, akiknek mi szívből megbocsátunk.” Ünnepük: szeptember 22.

[vissza az elejére]
HÍREK AZ ISKOLA ÉLETÉBŐL

Felvételi után…

Az elmúlt tanévben végzett az első negyedikes évfolyam, elköszönt tőlünk 43 diák. A gimnáziumi oktató- és nevelőmunka minőségéről nagyon nehéz reális képet adni, még egy olyan gimnázium esetében is, amely évtizedek óta folyamatosan fogad diákokat. Nálunk ez szinte lehetetlen. Ehhez még közel van az újraindulás éve. Az itt folyó munka minőségéről öt vagy tíz esztendő múlva adhatunk árnyaltabb képet.

Örömmel láttam, hogy a tavalyi negyedikes fiúk többsége az utolsó évben vagy félévben komolyan vette a tanulást. Sajnos a felvételi jelentkezéseket illetően néhányan elvesztették realitásérzéküket.

Az írásbeli érettségi néhány diákunk számára nem sikerült valami fényesen. A írásbeli dolgozatok kijavítása után féltünk attól, hogy néhányuk érettségi vizsgája sikertelen lesz. Ezzel szemben a szóbeli érettségi a vártnál jobb eredményt hozott. Jónéhány kitűnő feleletet hallottunk. Az elnökök és társelnökök valamennyien úgy nyilatkoztak, hogy a szóbeli érettségi feleletek többsége színvonalas volt.

Diákjaink tudásának és képességeinek komolyabb megmérettetése a felvételi vizsga volt. A IV.A osztályból a 23 tanuló közül 15, a IV.B osztályból a 24 tanuló közül 22 jelentkezett felvételi vizsgára az ország különböző egyetemeire és főiskoláira. Hivatalos statisztikai adatok még nem állnak rendelkezésünkre, mert az egyetemek és főiskolák felvételikkel kapcsolatos hivatalos visszajelzései még nem érkeztek meg. Így pontos adtaink még nincsenek. Azt azonban tudjuk, hogy a IV.B osztály 22 felvételi vizsgát tett egykori tanulója közül 12 főt felvettek. A IV.A osztályból a 15 jelentkezett tanuló közül 7 tanulóról már tudjuk, hogy valamely felsőoktatási intézmény hallgatója. A pontos eredményt néhány héten belül fogjuk megkapni.

Többen jelezték azok közül, akik sikertelen felvételi vizsgát tettek, hogy jövőre ismét próbálkoznak Reméljük, alapos felkészülés után, nagyobb sikerrel járnak.

Úgy gondolom, nem kell szégyenkeznünk diákjaink felvételi eredménye miatt, mert igen szépen teljesítettek. Az idén érettségizőktől azonban még jobb eredményeket várunk.

[vissza az elejére]
VÉGRE több mint ígéret – bizonyíték…!

Kivonat a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkárságának határozatából:

A Piarista Rend (Kegyes Tantítórend) részére az igényelt ingatlanáról való lemondásért, a Szeged Megyei Jogú Város által ingyenesen a Piarista Rend tulajdonába adott építési telken létesítendő gimnázium, rendház és kollégium építésére összesen 840.000.000,-, azaz Nyolcszáznegyvenmillió Ft kártalanítást állapítok meg.

A kártalanítási összegből:
a./ 2.514.000,- Ft, azaz Kettőmillióötszáztizennégyezer Ft-nak 1995. október 31-éig,
b./ 114.000.000,- Ft, azaz Egyszáztizennégymillió Ft-nak 1996. március 31-égi,
c./ 475.531.000,- Ft, azaz Négyszázhetvenötmillióötszázharmincegyezer Ft-nak 1997. március 31-éig,
d./ 247.955.000,- Ft, azaz Kettőszáznegyvenhétmillió-kilencszázötvenötezer Ft-nak 1998. március 31-éig
történő kamatmentes kifizetésére – az állami költségvetésben e célra biztosított fedezet terhére – intézkedem.

[vissza az elejére]
MI TÖRTÉNT A NYÁRON?

The First SzePi English Language Course
Beszámoló iskolánk első nyári angol nyelvtanfolyamáról

Az esélyegyenlőség lassacskán divatszóvá válik. Érvként kerül elő hol ezen, hol azon az oldalon a Nemzeti alaptanterv újabb és újabb változatairól szóló vitákban is. Hogy az oktatásban valóban megközelítőleg azonos esélye legyen az eltérő családi háttérrel rendelkező, de ugyanolyan tehetséggel megáldott tanulóknak, nekünk, piarista iskolában tanítóknak is szívügyünk. Ha másként fogalmazta is, nem ugyanez a meglátás vezette Rendalapítónkat: „Si enim diligenter a teneris annis pueri pietate ac litteris imbuantur…”

Az esélyegyenlőség egyik legfőbb biztosítéka manapság az idegen nyelvek ismerete. A gimnáziumba kerülő fiataltól ezért követeljük meg, hogy két nyelvet is tanuljon.

A fiúk nagy különbségekkel érkeznek hozzánk, ami részint az általános iskolák eltérő színvonalának, részint a más-más otthoni lehetőségeknek köszönhető. Így aztán minden évben nemcsak több, hanem többféle nyelvi csoportot kell indítanunk egy-egy osztályban.

A kezdő angolosok szorgalmát és tehetségét látva fogalmazódott meg bennünk egy nyári nyelvtanfolyam ötlete. Két-három hét intenzív angolozással akár fél évnyit is előre lehet szaladni; talán utol lehetne érni a haladókat…

Nem kis áldozatot jelent nyáron tanulni, s ezzel számoltunk is. Úgy gondoltuk, hogy körülbelül egy csoportnyi tanulót tudunk megnyerni az ügynek. A tanfolyam iránti érdeklődés aztán minden elképzelésünket meghaladta. Négyszer annyian jelentkeztek, mint terveztük, lényegében a volt második évfolyamból. Négy csoportot kellett indítanunk: egy magas szintű haladót és három középhaladót. Egy-egy csoportban nyolc-tizenkét tanuló volt. A csoportért felelős tanáron kívül még két kolléga vett részt a munkában.

Nemcsak a tanfolyam iránti érdeklődés, hanem immár a végzett munka alapján is kimondhatjuk: sikeres volt a vállalkozásunk.

Köszönet illeti ezért a sikerért elsősorban a tanárokat, akik pusztán lelkesedésből, ellenszolgáltatás nélkül tanítottak. Köszönetet kell mondanunk az iskola vezetőségének is, hogy a gimnázium fölszerelését rendelkezésünkre bocsátották, és így lehetővé tették, hogy ingyenes legyen a nyelvtanfolyam. És köszönet illeti azokat a szülőket, akik nagylelkű adományaikkal hozzájárultak a tanfolyam kiadásaihoz. Lehet, hogy divat manapság az esélyek egyenlőségéről beszélni, Kalazanci Szent József közösségében azonban biztos, hogy nem ezért törekszünk az esélyegyenlőség megteremtésére. Mi azt valljuk, hogy a társadalmi igazságosság előmozdítása nem pusztán politikai vagy gazdasági feladat, hanem lelki program: csak belső megújulás révén érhető el. Őszintén reméljük, hogy diákjaink – s talán leginkább azok, akik ennek a nyári nyelvtanfolyamnak kedvezményezettjei voltak – érzékennyé válnak a körülöttük élők nehézségei iránt, és Kalazancius tanítványaiként iparkodnak majd gondoskodni róluk.

[vissza az elejére]
Nyári túráink

Az idei nyáron is sokfelé jártunk: földön és vízen, gyalog, csónakon és kerékpárral.

Vízitúrák

Tisza: Mártély (állótábor): 3. osztály — vezető: ANGYAL LÁSZLÓ
Tisza: Tiszaug-Szeged: 1. osztály — vezető: BÁN SÁNDOR és TÓTH ÁKOS
Garam: 3. osztály — vezető: SÁRKÖZI SÁNDOR

Gyalogtúra

Bükk: 1. és 2. osztály — vezető: BÁN SÁNDOR, KÁROLYI ATTILA, TÓTH ÁKOS

Kerékpártúrák

Szeged – Balaton – Szeged: 1. osztály — vezető: BÁN SÁNDOR
Budapest – Salgótarján – Szeged: 2. osztály — vezető: GYŐRI FERENC, RÁCZ LÁSZLÓ, URBÁN JÓZSEF
Felvidék: 3. osztály — vezető: ODROBINA LÁSZLÓ

Egyéb

Énektábor: Soltvadkert — vezető: LAJOS ISTVÁN
Reneszánsz tábor: Zemplén — vezető: SZEGHEŐ JÓZSEF
Ez a két nyári tábor új színfolt iskoláink életében. Bizonyítják, hogy szellemi töltekezésre is érdemes néhány napot fordítani a nyárból, olyan körülmények között, amelyek távol tartják az iskolai életre jellemző kényszert.

[vissza az elejére]
Az Olvasmányos imaóra második olvasmánya október 16-án

BOLDOG PIETRO CASANI PÉTER ÜNNEPÉN
Boldog Casani Péter piarista írásaiból (Elmélkedések Krisztus kínszenvedéséről, VII. elmélkedés)

Arról a felmérhetetlen szeretetről, amellyel az Úr az ember felé fordult a Legszentségesebb Oltáriszentség megalapításakor

Gondold el, hogy a világnak ezt a hatalmas gépezetét Istenünk puszta szeretetből teremtette, csodálatosnál csodálatosabb teremtményeivel, s hogy megmutassa az embernek iránta érzett szeretetét, és e szeretet viszonzására késztesse, neki ajándékozta a világot és urává is tette, ahogyan Dávid mondja: "Mindent lábai alá helyeztél" (Zsolt 8.). De amint a Szentlélek az Énekek énekében mondja: "Még ha mindenét odaadná valaki az ő szeretetéért, az sem érdemelne megvetésnél többet" (Én 8.), mintha az semmiség volna – mivelhogy az isteni szeretet számára semmiség mindaz a jó, amit mindenható kezével az embernek juttatott –, elment odáig, hogy önmagát adta oda. Így bizton mondhatjuk: van-e hatalmasabb dolog, mint amit az Isten az embernek adott? Tanuld hát meg, hogy ne légy te sem szűkmarkú és fösvény vele szemben, hiszen Ő mindent odaadott, amije volt, még önmagát is.

Gondold meg, hogy aki valóban lángolóan szeret, nem szívesen hagyja el a szeretett dolgot. Ezért van tehát, hogy a mi Urunk Krisztus, aki mindig lángolóan szerette jegyesét, az Egyházat, amikor az örök Atya akaratából Nagypénteken eltávozni készült halála révén körünkből, buzgó szeretetében megtalálta azt a csodálatos módot, ahogyan mindörökre nálunk maradhat az isteni Oltáriszentség alakjában. Ezért mondhatta aztán az apostoloknak, amikor az Olajfák hegyéről a mennybe felszállt: "Veletek maradok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,20.). Vésd szívedbe, hogy ha valóban szereted Jézust, te sem távolodsz el szívesen az Ő isteni jelenlétéből.

Vedd észbe, hogy a Szeretet az egység erénye, s ezért minél nagyobb a szeretet, annál nagyobb az igyekezet, hogy a szerető személy egyesüljön szeretete tárgyával. Gondold el, mekkora Jézus szeretete a mi irányunkban, hiszen ő megtalálta a módját, hogy egyesüljön velünk olyan módon, ahogyan az élelem egyesül azzal, aki belőle táplálkozik, és benne átalakul és eggyé lesz vele. Ez azoknak sajátja (ahogyan Aranyszájú Szent János tanítja), akik lángolóan szeretik egymást. Minthogy pedig azt akarta, hogy Fölségének igaz fiai legyünk, nagylelkűek és olyanok, akik szokásaikat az Övéihez igazítják, nem akarta, hogy más tápláljon bennünket (mint egyes anyák), hanem a maga húsával és vérével táplál és támogat minket. Ügyelj magadra, ahogyan ugyanez a Szent figyelmeztet, hogy ne váljál farkassá, miközben a Bárányból táplálkozol, és hogy ne legyél ragadozó oroszlán, miközben kis birka módjára táplálnak.

[vissza az elejére]


dugo@szepi.hu