bolt.piarista.hu

Nóták

    Berecz András / Felítő

    1.

    Aluszol-e te juhász?

    (Moldva)

    -- Aluszol-e, te juhász?
    -- Ej, háj, nem is szunnyadom!
    
    -- Jártak-e itt farkasok?
    -- Ej, háj, nem is angyalok!
    

    Mennyből jöttünk tihozzátok

    (Háromszék)

    Mennyből jöttünk tihozzátok,
    Tudjuk, hogy van pálinkátok!
    Azt is tudjuk, sajnáljátok,
    Mégis mézesen adjátok!
    
    Fireg-forog a csiporka,
    Mézelődik a pálinka,
    De az asszony mind azt mondja:
    ,,Egy cseppet se az asztalra!''
    
    Ne bújj gazda ajtó megi,
    Mer nem jöttünk perlekedni!
    Nem jöttünk mii perlekedni,
    Disznólábbal verekedni!
    
    Tudom, hogy disznót öltetek,
    Hurkát, kolbászt tőtöttetek,
    Egy jó nyárssal megsüssetek,
    Asztal mellé ültessetek!
    

    Sem ebédem, sem vacsorám

    (Udvarhely)

    Sem ebédem, sem vacsorám kedvemre nem esik,
    Sem ebédem, sem vacsorám kedvemre nem telik,
    Éjjel-nappal azon gondolkozom, hogy mitévő legyek,
    Hogy egy szép lányt vegyek, kivel vígan éljek?
    
    Udvarhelyi kis kunyhóban egy barna kislány lakik,
    Kinek párja evilágon nem is talátatik!
    Páva a járása, gerlice sírása,
    Komoly tekintete, magaviselete!
    

    Meg akartam házasodni

    (Udvarhely)

    Meg akartam házasodni,
    Galambot akartam fogni,
    Galamb helyett ülüt#3# fogtam,
    Bánom, hogy megházasodtam!
    
    Megházasodtam, te Miska,
    Feleségem van, Anniska!
    Tisztaságra elég tiszta,
    Kétszer mosdik egy hónapba!
    A fejibe ojan tetű,
    Mint egy valóságos kesztyű!
    
    Reggel felkél nyolc órakor,
    Feje olyan, mint a bokor,
    Elig várom az ördögöt,
    Hogy elvinné a rossz dögöt!
    
    3. ölyvet (általában ragadozómadarat)
    

    Elvesztettem a kecskéket

    (Csík)

    Elvesztettem a kecskéket, megver anyám érte,
    Tova látok feketéket, vajon nem azok-e?
    Hej, azok nem azok, azok szenes csutakok,
    Többet nem aluszok!
    
    Elvesztettem a kecskéket, többet nem aluszok!
    Megkaptam én a kecskéket, mégegyet aluszok!
    Hej azok nem azok, azok szenes csutakok,
    Többet nem aluszok!
    
    Jaj Istenem, mit csináljak, menyek Bukarestbe,
    Ott sétálnak a szép lányok minden szombat este.
    Hej, azok sem azok, azok bokros csutakok,
    Éjjel nem aluszok!
    
    Rengesd uram a gyermeket, had menjek a bálba,
    Ott vannak a víg legények hótig mulatságba!
    Kakas elöl járja, a tyúk reahányja,
    Az én kicsi, sánta kecském hat lábával járja!
    

    2. A lusta csobán

    (mese)

    Mikor Krisztus urunk Szent Péterrel fődön járt, hegyet-vőgyet magik elé
    vevének. Há eccer: béforrt#4# az ösven! Nem tudták, alá-e vaj fel? Lássák:
    egy juhászlegén ott aloszik közel! Botja gyükeredzett-ágadzott, furulyája
    kiződült, szemin por, nyája sehol!
    
    -- Hé, te csobán legén#5#, ebredj Istennek irgalmáétt, Csík merre van, nem
    tudod-e? -- igy szólongatták. De az ugy aludt, mint aki kürtszóra se ebred!
    Jámbor pásztor mellett gyapjat szarik a farkas, há még alvó pásztor
    mellett! No má meg kelle rikóccsák:
    
    -- Ebredj a Jóisten megfizet, te csobán, merre van Csík!
    
    Szépet álmodhata, nem mozdúla! Krisztus Urunk hezzalépett, lehajót, port a
    szemiből kifuvá, egyiket felnyitá, szép csókaszemű#6# vót.
    
    -- E... e... e mingyá kettő! -- igy leppegett#7#.
    
    -- Ó puha főd pásztora, farkasok öröme! Ketten kérdezzük, s harmadszor
    immá, hogy merre van Csík?
    
    No végre Csíkot mutatá a legén, fektibe, a lábával:
    
    -- No vándorok, annyi az egész, lépjenek visszábbacska, a vén ficfa irányába,
    egészen addég a bárányforma csutakig#8#, ott osztá térjenek jobbra, a hegy
    nyakán ki, a meredek felítőn a sorokig#9#, ott ha átalbüklennek#10#, kapnak#11#
    egy kicsikecskegidó-forma szenes butykot#12# egy bojterdőnek széjibe#13#, ahajt
    sirüljenek vaj balra, vaj jobbra, de osztá direkt!
    
    -- Ennek hol a kóccsa! -- azt mondá Péter. De amire kimondá, a legén má
    aludott! Mint a fekete főd! Krisztus Urunk esment lehajólt, azt a port, amit a
    szemiből fútt ki, felmarkolá, s a legén ódalára reahintezé:
    
    -- Te lusta csobán legén, neked mától bár ennyi dógod legyen! -- azt mondá.
    
    S lett! Met minden porszemből egy-egy tetücske, egy-egy bolhacska terme, az
    rugá ki magát. Eztán ennyi dóga bíztoson akadott: kellett vakarodjék! S az
    álomszakasztásra éppe jó!
    
    Krisztus Urunk s Péter lépnek hátra, lábikot gyakrozva, há búzát látnak. De az
    olyan acélos búza vót, a kégyó a tetejibe ment el, s a búza sziszegett!
    Közepibe egy kövérkarú, karcsú derekú leján aratott. De az olyan űgyes vót,
    forrott, mint a jó kaszanyél! Megrikóták:
    
    -- Adj Isten jó napot, jó kenyeret, te leján! Csík merre van?
    
    A leján úgy vót nevelve, ha szükség van rea, a keziből mindenesetre mindent
    elhanyiccson, s orcát mutasson! Sarlóját az égre hanyitá, orcát igazít:
    
    -- Fogadj Isten vándorok! Csík arra van, né! Lépjenek csak tovább a vén ficfa
    irányába, egészen addég a bárányforma csutakig, annál térjenek jobbra, a hegy
    nyakán ki, a meredek felítőn, melyik, mint a leítő#14#, éppe ugyanaz, csak
    másra használódik! A hegy sorkán osztá ha átalbüklenek, kapnak egy
    kicsikecskegidó-forma szenes butykot egy bojterdőnek széjibe, ahajt sirüljenek
    vaj balra, vaj jobbra, ezt immá úgy áll a helyzet, a vénecskék se igen tudják,
    de osztá direkt! Eb bíztos!
    
    -- Ugyanazt beszélé, de milyen szépen mondá! Vót öröm! Péter háláson köszöné az
    utbaigazitást, Krisztus Urunk es szóla:
    
    -- Köszönjük neked te jóságos leján! Hónaptól légy azé a csobán legénkéjé,
    melyik ott aloszik túl, hol az ösven béforrt!
    
    Aval ment tovább. Igende Péternek kedve rokkant, s megmeredt! Üdő vala, amire
    kiálthata. Krisztus Urunk addég má a hegy nyakán járt:
    
    -- Uram, a jóravalót semmirevalóhoz rendeléd? Há a jó rosszra való-e?! ,,Emmá
    kérdez! Immá lehet mondani!'' Krisztus urunk mene Péterhez, megfogá a vállát
    úgy, hogy azétt helye ne maradjon:
    
    -- Péter, nyicsd meg a filedet! -- azt mondá. Nyitá az, mint a tőcsér, ahogy
    nyitva van: tej asztalra ne cseppenjen, csiporba habjával essen! -- Hallgass
    ide, Péter, ebbevilágba rossz a rosszal nem talál! Az majd odalent lesz! Jó a
    jóval, az se talál! Ammeg majd odafenn lesz!
    
    4. Az ösvényt fű, bokor verte fel.
    5. juhászlegény
    6. Haja fekete, szeme szürke, vagy kék.
    7. dadogott, habogott, akadozott
    8. tuskóig
    9. hegygerincig (sarokig)
    10. átkerülnek, felbukkannak túl
    11. találnak
    12. tuskót
    13. fenyőerdő szélén
    14. lejtő (lűtő, lüttő...)
    
    

    3.

    Lódulj babám túl a högyön

    (Udvarhely)

    Lódulj babám túl a högyön, túl a högyön,
    De még ott is lábujjhögyön, tyuhajja,
    Én is lódulok utánad, ihajja,
    Csak egy kicsit tarisnyáljak csuhajja!
    
    Megkérdezem a ragyogó csillagot:
    -- Nem látta-e valahol a juhokot?
    -- Láttam biz én a nagy patak szélibe,
    Ficfa alá le vannak telepedve!
    
    Felfogadtam, juhász többet nem löszök,
    Fejővödröt a kezembe nem vöszök!
    Mer a juhnak nagyon rövid a lába,
    Sokat kell a högyre mászni utána!
    
    Egy az óra, kettőre jár, kettőre jár,
    Az én babám bundába jár, ihajja!
    A bundája gombolatlan, gombolatlan,
    Ő maga meg gondolatlan, tyuhajja!
    

    Ne sírj, rózsám!

    (Udvarhely)

    Ne sírj rózsám, ne keseregj,
    Mer én este hozzád menyök,
    Mer én este hozzád menyök,
    Hozzád menyök, ha későn is,
    Tiéd lészek rózsám mégis,
    Hozzád menyök, ha későn is, ha későn is!
    
    Tiéd lészek rózsám mégis,
    trárárá...
    

    4. Mátyás király szeretője

    (mese)

    Élt egy bodorhajú, bogárszemű, mindenféleképpen illő orrú, ügyes vitéz legén.
    Vót egy szereteje, ki a hibáját a foga közt hordozá. Olyan éles nyelve vót,
    mikor megpengeté, a békesség a közeliből fejveszve elmenekült! Egy szavától
    ötön kaptak össze, s neki pergett a nyelve! Mint kecskebogyó a jégen! Egy nap
    ettől a szeretejitől elhagyódott ez a legén, s azt gondolá: baj! Mene hát Pest
    városába, s hogy a Duna vize fagyva vót, egy szigetre bécsicsonkázott#15#, nagy
    koronás vén ficfa odujába bútt, s romlott kedvibe igy verselt:
    
    -- Háromságosegyistenem! A hangyáidval háromezerfelé hordass, ha lehet!
    
    De nem lehete, a férgek fagyva valának, a legén másra kelle!
    
    Történt, hogy királyválasztani sokan arra a jégre léptek. Egy nagylegénnek
    odadák a koronát, ammeg Isten nevibe jól felsuvintá, s há a korona erre az
    amugy es koronás, vén ficfára ült!
    
    -- Magosabbra, jó-e! -- így tanácsoltak a legénnek.
    
    Magosabbra dobta. Jégről-égre! De fel ám az édelembe! Került üdő! Egy jó
    darabocska dógára mindenki hazaléphete! Ez reaért, hogy a maga lovát, s még a
    másét es megitassa! Amannak es került annyi üdeje a babáját pártolni, hogy még
    a más babájára, de még a mások babájára es szépen, szerre sort kerithete attól
    a nagy magasságtól! Há eccer: zúgás! Jő a korona! Kiáta egy, kinek nyelve
    szőlőbe jó#16#:
    
    -- Jertek, jertek, jertek hamar, de serényen ám!
    
    Jöttek, helyezödtek. Azomba a korona most es az odvas ficfára ült!
    
    Egy darabon odvasok lettek ám ők es, némán mondták, hogy ,,ó'' s ,,á'',
    szemik-szájik táltva felejtődött belé!
    
    -- Halljátok-e, nem egyeb, nekünk még máma ficfa királyunk lesz! -- igy szóltak
    osztá.
    
    -- Jaj, igen, met nekünk éppe az kell!
    
    -- No hallod-e, legén! A karodot valahogy átoligazitsd!
    
    A legén a karját átoligazitá, s a koronát egy irányba istenmáriáson elveté!
    Szaladtak utána, hogy a jégen lehetett. Igende egy sipos szellő bőgős vihart
    hozott, ammeg kapta a koronát, s megtérítette. Jő a korona, jő, jő vissza, de
    még a ficfa felett es átol! Akkor került egy szembefúvás, az ág es intett:
    ,,Erre, no!'' Azétt a korona esment ficfára ült!
    
    -- Nincs micsinájjunk, ember, nekünk még máma fickirályunk lesz! -- igy
    duzmálodtak#17#. Osztá rendezödtek:
    
    -- Hé, te ánkuca#18#, ne légy útba, hozz baltát! Te meg a fürészt, az Isten
    megfizet, ne légy olyan bihal!
    
    Balta, fürész hozódott, fa csikordult, viharba hamar eldőtt. Há lássák ám, hogy
    az odujába meg valaki ott üllöget! Orrát a bokája kezdé ki:
    
    -- A nemzetséges istókját, ficfabeli fickó! Há téged milyen szél hajtott, hogy
    itt ülsz?! Királykeresők közt! Elbúva!
    
    -- Hagyjatok békimet! -- azt mondá.
    
    -- Hopp, ennem tör trónra, igaz-e! Békén hagyunk, csak légy királyunk!
    
    -- Mondám: hagyjatok! Hallátok-e?
    
    -- Hallánk, hallánk, de bár azt hallanánk: hogy hínak?!
    
    -- Mátyásnak, de engem hagyjatok immá!
    
    -- Mátyás király! Jere a budai várba, jó-e?! Ott a te helyed!
    
    -- No jó. -- megindula Mátyás a budai várba. Trombita köszönt, a vihar éljent
    kiáltott! Menyen Mátyás lépcsőn fel, a tetőre ki, egy fáin receficés#19# trónba
    ült! De az olyan hekre tartá magát, mint a faragott pipa! Kénálgaták hurkával,
    kolbászval pompáson, de nem evett! Áttolta az asztal tussó ódalára!
    
    -- Urunk király, grácia fejünkre, há nincs abba méreg! -- azt mondják az
    udvarfiak -- Mét nem méltóztatsz béfalni szépen, okoson?
    
    -- Met idevárok valakit. -- azt mondja.
    
    -- Há idevársz-e? S há kit no?
    
    -- Az Igazságot.
    
    -- Ej, lámcsak no, azt a hires Igazságot-e? Azt a nagy derék aranszőkét?
    
    -- Nem, azt a kicsi szürkét!
    
    -- Kicsi, s szürke? -- igy fancogtak#2O#.
    
    Közbe az Igazság éppe kert alatt járt! Rongyos vót, a morzsa neki torfia vót,
    olyan éhes vót! Hallá e beszélgetést az Igazság, s találva érezte magát. De
    még jobban az éhségit! No jő az Igazság es lépcsőn fel, a tetőre ki, Mátyással
    szembe űlt, evett-ivott, muzsikáltatott, Mátyás királynál megmaradott. Jó lett!
    De osztá hogy Mátyás királynak es eljött az üdeje, s meghótt, s a menyországba
    egészen felkerűt, az Igazság es ellábintott.
    
    Telögetik az üdő, Mátyás kérdi Szent Péter urunkat odafenn:
    
    -- Uram, Péter! Vala nekem egy viszályos szeretőm, nyelvinhibás, itt van-e
    fenn, valahol?
    
    -- Jaj, fiam dehogy van! Lenn van! Pokol sorkába sül! -- azt mondá Péter.
    
    -- S vaj felkerül-e valaha?
    
    -- Há nem tom fiam, de jere, próbáljuk ki, s lássuk meg!
    
    Kihasalánok egy-egy likas felhőre, Péter inte egy kicsike angyalnak, kinek jó
    nagy kürtje vót:
    
    -- Kisangyalom, jere csak! Azt a viszályos lejánt, melyik, ha nyelvit pengeté,
    ötön összekaptak, hozd csak fel, lássuk immá lehet-e?
    
    Az angyal kapta a kürtjit, szárnyávol verdesett, met a főd őt es vonzani kezdé,
    hamar fődbe furódott, s akkor ez az angyal a pokolba kürttel trombitált:
    
    -- Tarara... azt a lejánt kérem, melyiknek nyelve ötpengős! -- igy kiátott bé.
    
    -- Eridj, bódogtalan! Bódogulj! Angyal jőve érted! -- azt mondák a leánnak a
    lelkek.
    
    Ott es hagyá e bódogtalan a pokol sorkát, s angyal sorkábo kapackodott. Az
    angyal még várt, trombitált! Verődött a hang, zengett mindenfelé: Tarara...
    Erre osztá jöttek még mások es! Abba lejánba belékapackodott kettő, abba
    kettőbe négy, abba négybe nyóc, üdő reatelve kik a kürtöt hallák, mind egymásba
    kapackodának, s mikorra igy egynyájba verödének, s még neki es fohászkodának,
    az angyal elrugá magát! Olyan könnyű vót az a nagy gyűlekezet, egy peccintés
    alatt főd alól az égre kerűltek! Azomba mikor má csak egy kicsi szikracska vót,
    hogy felhőbe mosdódjanak, mint báránt a farkas, az esziket olyan erősön űzni
    kezdék: ,,Ennincs jól! Háha a menyország kapuja igen szűk, s akkor míndahányon
    nem térünk bé!'' Lett rugdosás! Az alsó tizezer abbaszentpercbe lerepült! Má az
    angyal, hogy kevesebbet vitt, nehezebb vót a terhe! Má nem trombitált! A nagy
    toszigálódozásba, mikor má csak ez az egy leján maradt, s belécsipeszkedve má
    csak kettő, a nehezség akkora vót! Az angyal má csak egyhelybe lipinkált#21#!
    Pedig a kürtjit es elhanyitá! Osztá leján gondolt egyet, rugott kettőt,
    zuhantak alá! Keves vót, hogy az angyal utánik nem bucskázott.
    
    -- Látod-e? -- kérdi Péter Mátyást.
    
    -- Bánom há! -- azt mondá a mü Mátyásunk, Péter pedig valakit kürtélt, trombitáétt
    küldött. Ez a vége, itt ne maradjunk véle! Ha mese fel, magad es, ha mese alá,
    magam es!
    
    15 becsúszkált
    16 igen jól kereplő
    17 duzzogtak, morogtak, pöfögtek
    18 szüntelen ámultában száját tátó
    19 cicomás
    20 nyafogtak kelletlenül
    21 csapdosott, verdesett a szárnyával
    
    

    5. Ha kimenyek arra magos tetőre

    (Csík)

    Ha kimenyek arra magos tetőre,
    Lovam lába térdig süpped a vérbe.
    Szenvedj lovam, szenvedjél a hazáér,
    Én is sokat szenvedtem a babámér!
    
    Ha kimenyek arra magos tetőre,
    Találok én szeretőre, kettőre!
    Ejhajhajhaj, de nagy baj,
    Hogy a babám szive olyan, mint a vaj!
    
    Árpacipó peterzsejem vadretek,
    Egy százesztendős fekete csíki kislánt szeretek!
    Én Istenem, mekkora baj,
    Hogy a babám szive olyan, fiatal!
    Én Istenem, mekkora baj,
    Hogy a babám szive olyan, fiatal!
    

    6. Mátyás király és az öreg

    (mese)

    Mátyás király, mikor a budai várba felkerült, a maga szemivel látá, hogy az
    udvart sok mihaszna lepi el. Mint pityókát a kolorágó#22#!
    Lőtyönfityinkáztak#23# azok le s fel, kellet-se! Őtözetik csillogott, magokra
    vettek mindent! Állt es rajtik úgy, mint seregélyen a pávatolu! Mátyás
    királynak kedve támadott kódúsgúnyába őtözeni, országot nyakába venni. Hajnal
    előtt szépen feltarisnyált, ódalára aranykardot kötött, magára likas gúnyát,
    ajakára füttyszót kapott, még a fejibe egy rossz kucsmát, s megindúlt. Menyen
    menyen, s há esment egy juhászember! Lábon állt, ugy lehet ebren vót:
    
    -- Adj Isten jó reggelt, ződ mezőt, te csobán!
    
    -- Fogadj Isten, kódus! -- így köszönt.
    
    -- Te csobán, te járt-kőtt ember vagy, nem tudod-e, hol van a legöregebb ember
    ebbe egész kerek hazába?
    
    -- Ugy hallám Háromszéken!
    
    -- Háromszéken? No, Isten áldjon!
    
    Mire kódusnak ez a jó juhász egy darabocska kenyeret vághatott, emmá felítőn a
    füttyszót figurázta! Túl, a leitőn béeregelt, füttyeszakadván jó nagyot
    kiátott:
    
    -- Héhó, Háromszék, hol van a haza legöregebb embere?! Hó!
    
    -- Ne kiáccs, hallok -- azt mondja valaki -- há még csak százötven éves vagyok!
    
    ,,Eggyisten! Itt az öreg, ne! Hogy körülfogta a gaz! Rég, hogy szükség vót
    rea!'' Mátyás elékapta arankardját, eppár suhintással a gazt lekasszabolá,
    kardját gúnya alá rejté. Ott az öreg! De ammilyen rég egyhelybe űle! Lábaujjkái
    közt rendes szöllőtőke vala!
    
    -- Adj Isten jó reggelt, kedves bácsikám!
    
    -- Fogadj Isten, kódus, mi hajt!
    
    -- Az űz ingemet: micsinász, hogy ilyen sokáig élsz?
    
    Az öreg az ajakát felcsucsoritá, mégse szólhata. Valami erőst fejbe találta!
    Rí!
    
    -- Há öreg, rísz-e?!
    
    -- Hodne rínék-merkelnék, mikor az öregapám a fogávol hanyigálódzik! Most es
    megtalált evel a nagy, csontorog#24# agyarávol, ne!
    
    -- Há neked még él az öregapád, s a fogával hanyigálódzik?!
    
    -- Há él hát! Benn lakik Udvarhelyt.
    
    -- Udvarhelyt? No, Isten áldjon, bácsikám!
    
    Mire kódusnak ez az öreg egy pohár bort nyútott, emmá felítőn kapackodott! Szép
    csendesen! Füttyszót a leitőre hagyá. Túl béeregelt, füttyszakasztásra esment
    jó nagyot kiátott:
    
    -- Héhéhó, Udvarhely, hol a haza vénje, hó?!
    
    -- Ne kiáccs ember, hallok! -- azt mondja valaki -- Há még csak kétszázéves
    vagyok!
    
    ,,Itt van a burjánba#25# ez es! Hogy körülállta a sok gaz!'' Mátyás elékapta
    aranykardját, azt a sok gazt mind lekasszabolá, öreget es meglátá!
    
    De ammilyen régi öreg vót, s rég egyhelybe vót! Lábujjkái közt: szilvafák! S
    hogy az Isten tudja mikor, nekifordult délnek, az áldott nap fényinek, azt a
    fájós hátát jó zűd muha veré fel! 
    
    -- Adj Isten jó napot, kedves bácsikám! -- így köszönt a Mátyás kódus.
    
    -- Fogadj Isten, kódus, mi hajt! -- így köszönt az öreg.
    
    -- Az, hogy mitől élhetsz ilyen soká?
    
    Az öreg inte egy kezivel, hogy mongya mingyá, másikval egy fogát kitekeré,
    supp, vígan elhanyitá! Osztá ríni kezd. Valami őt es erőst fejbe találta!
    
    -- Há öreg, te es rísz-e?
    
    -- Hodne rínék, mikor az öregapám kétpengősökvel hanyigálódzik! Há most es
    megtalált, ne!
    
    Kétpengőst mutat. Mint egy tángyér#26#, akkora! (Há mongyuk régen nagy pénzek
    vótak ám!)
    
    -- Há neked még él az öregapád, s kétpengősökvel hanyigálódzik?!
    
    -- Él hát! Há benn lakik Csíkba!
    
    -- Csíkba-e? Na, Isten áldjon, bácsikám!
    
    Mire kódusnak az öreg egy csiporka szilvalét tőthete, melyik fogfájásról jó, ez
    a Mátyás kódus nagy sóhajtozva meredek felítőn kapackodott, azon a jó nehez,
    hápahupás, vápakotyás#27# uton. Túl a leitőn es csak némán eregelt bé, ott es
    egy ódalba csak a karját rázogatá: ,,Itt vagyok, Csík! Há a haza vénje végre
    itt van-e valahol?!''
    
    -- Ne rázd magad, met látlak! -- azt mondja valaki! -- pedig má háromszáz telet
    megértem én!
    
    ,,Teremtőeggyisten, persze, hogy itt van! Szem nem járja, annyi itt a gaz!''
    Mátyás elékapta arankardját, nagy nehezen azt a sok gazt mind lekasszabolá, le
    es taposá. Akkora az öreg es kitetszett! De ammilyen vót! Árnyéka árkot vájt
    körüle, annyiszor megkerülte már! Szemit villával támosztá fel, lássa: ebbe
    világba gazon küjel nő-e még más es? Lábujjkái közt: citrusfák. Mellette:
    kétpengősök. Oszlopba.
    
    -- Adj Isten jó estét, kedves tátikám! -- így köszönt a Mátyás kódus.
    
    -- Őrözzön a Mária, édes gyermekem! -- így köszönt az öreg, s egy kétpengőst
    elhanyitott.
    
    -- Kedves tátikám, há maga mit teszen ezétt a hosszú életiétt? Ezt szeretném én
    megtudni! Ezt szeretném én felgyűteni...!
    
    -- Há jóvan fiam, értem én! Há béosztom magamot!
    
    -- Há bé-e?
    
    -- Há bé biza bé!
    
    -- S há hogyan, no?
    
    -- Háromot a hatval, hatot a kilencvel!
    
    -- Há igen-e?
    
    -- Há igenbiza, édes gyermekem, met minden áldott nap, ha az Isten megengedi,
    háromcor kenyeret falok, de bár a morzsáját, hatszor bort iszok, bár egy-egy
    cseppjit, kilenc hónapba meg eccer az asszonnak szemibe nézek, ződ-e még, mint
    vót az a pázsint, hol nyulacskára utóbb puskát fogtam vót, met a nyúl a
    pázsinton a maga lábát kapta nyakába s iszkiri, eszit veszitve úgy futott el,
    én az asszonyét, így az eszem tiszta egyállóhelybe hagyogatom el örökké!
    
    -- A ponciusát az inadnak, öreg! Ez derék! Há bakkecskét fejni tudsz-e?
    
    -- Ó lelkem, gyermekem, há ammá nem nagy pásztortudomán, há annyi eszemmorzsája
    tám maradt még!
    
    -- Teccel, öreg! Tudod-e mit? Kössünk kontraktust! Ne! Én vagyok Mátyás király!
    -- mutassa ügyes orcáját, igen fáin arankardját! -- Amig az én orcámot nem
    látod, ezt senkinek el ne mondd! Jó-e?
    
    -- Há jól van, renbevan! -- megegyeztek.
    
    Mátyás menyen a magos tetőre ki, Budára bé. Udvara páváit egybetrombitálá:
    
    -- Aki három napon belül meg nem mondja, hol a haza vénje, s hosszu életinek mi
    a kóccsa, a mezőn talál utilapit magánok!
    
    Ezeknek jó szimatjak vót! Hamar Csíkba valánok! Kérdik az öreget: ,,Hogy es
    találna lenni az a nagy öregség, s métt es nem hal meg?''
    
    -- Megmondom mingyá -- azt mondja az öreg -- csak lássam fejenként száz új
    kétpengőst ide letudtok-e rakni, kezem ügyibe, oszlopba?
    
    Vót nekik! Le kellett rakják! Má mondja es az öreg, ezek meg má rugatnak es
    Budára:
    
    -- Háromat a hatval, hatot a kilencvel, azétt nem hal meg!
    
    Ez a beszéd megmérgelé ám Mátyást! De felharagudt ám az öregre es! Rugat
    Csíkba!
    
    -- Tata, abba egyezénk, míg az én képem nem látod, hallgacc, igaz-e?
    
    -- S há az kinek képe, lelkem, gyermekem? -- mutassa az öreg a csengő-pengő új
    szerzeményt! Az új kétpengősökön Mátyás király ábrázattya! Mindegyiken!
    
    -- Ej, öreg, látom, a te pipádba felhő szorult, há te osztó jól megfejéd a
    bakkacskéket! Tudod-e mit! Gyere a budai várba, csapjunk egy jó kerti
    múlatságot! Ne törődj, met lesz piros bor, fejér kenyer a gyócs abroszon, szép,
    kerti pázsinton...
    
    Hamar megegyeztek. Istennek segedelmivel erős lovakot fogtak, s paplanyos
    hintón asszonyostúl-pengőstül vitték a tatát a tetőre ki, Budára bé! Látásáétt,
    a szeme feltámasztásáétt vele vitték a villát es arra nagy kerti múlatságra.
    Mire a nap es leáldozott, az öreg árnyéka es az árokból valahogy
    kikörmönködött#28# vót, s hipp-hopp, öreg után veté magát! Hegyen-vőgyön
    keresztül, árkon-bokron át! Csak a citrus maradott!
    
    22 Mint krumplit a krumplibogár, magyarót a magyaróbogár, bolyókát a bolyókabogár...
    23 Fel-alá járkáltak minden haszon nélkül.
    24 csorba
    25 bozótban
    26 tányér
    27 hepehupás, gidres-gödrös
    28 Kivergődött a körmivel kapaszkodva.
    

    7. Aluszol-e jó juhász? (Bukovina)

    Aluszol-e jó juhász?
    Aj, nem is igen!
    
    Jártak-e itt farkasok?
    Aj, nem is angyalok!
    
    Vittek-e el sok juhot?
    Aj, nem is hoztak
    
    Futottál-e utánik?
    Aj, nem is előttik!
    
    Öttél-e ma jó juhász?
    Öt télnek egy nyarát!
    
    Ittál-e ma jó juhász?
    Itt állok, uram!
    
    Farkas, amint mendegél,
    Billog-ballog, meg-megáll,
    Mind elhányja a fogát,
    Mind elhányja a fogát!