bolt.piarista.hu

Nóták

    Kecskés együttes / A kuruc kor zeneköltészete

    (1664-1736)

    1. Petkó Zsigmond éneke

    Gondolkodjál, szegény magyar, vígre hová lísz?
    Ez világ, ki mint egy tenger, tíged megemíszt,
    rakva hálóval és tőrrel majdan békerít,
    s onnat rígi szabadsághoz soha már nem tírsz.
    
    Serkenj fel míly álmaidbúl vigyázz magadra!
    Mert sok idegen nemzet jütt bé az országra;
    az kinek lehettíl volna azelőtt ura,
    maga jobbágyivá tíszen majd nemsokára.
    
    Szálljon még magyar nemzetre egyszer oly idő,
    hogy ne légyen ellenégtűl ő tanácskérdő.
    De sőt inkább lígyen ottan orszába vídő,
    rajta hatalmat vehessen, mint csirkén az ölyv.
    
    Ki-ki immár vegye elő éles fegyverit,
    koronáért, igaz hitírt, az szabadságért.
    Az hírünkért, nemzetségünk maradásáért
    ne kímélje vérontástúl erős karjait.
    

    2. Ének Zrínyi Miklósról

    Graf Serin du edler Held,
    Deine Faust die Feinde fällt.
    Deine Thaten die ermatten
    Feindes Kräfften blösslich treffen
    Dass erschallt in ganzer Welt.
    
    O scharpfdoppelt schneidend Schwerd
    Tapfer als ein Held zu Pferd,
    Du wirst segen scharpf mit Degen
    Tartarn trutzen Türken stutzen
    Und der Janitscharen Heerd.
    
    Dich erhalten Vätterlich
    (Nechst Gott) und ganz Brüderlich
    Zween Serini einer Lini
    angeboren auserkohren
    Vivant, Vivant, ewiglich.
    

    3. Szegény legény éneke

    Ideje bujdosásimnak
    eljött már távozásomnak,
    szomorú utazásomnak
    sok okai vannak annak.
    
    Angyalodat, én Istenem,
    küldjed, hogy kísérjen engem.
    Utaimban vezéreljen,
    minden gonosztól megmentsen.
    
    Az idegen földre mégyek,
    véletek többet nem lészek,
    talán nem is lát szemetek,
    rólam ne feledkezzetek!
    
    Isten hozzátok, pajtásim,
    velem felnőtt jó barátim,
    kikkel sokszor nyájasságim
    voltak és szép mulatásim!
    
    Nincsen, látom, a legénynek
    semmi böcse, jaj, szegénynek.
    Mert itthon inkább kedveznek
    az idegen jövevénynek.
    
    Lábam akármerre mégyen,
    rólatok nem felejtkezem;
    minden járáson-kelésen
    áldjon meg az szent Úristen!
    

    5. Buga Jakab éneke

    Mit búsulsz, kenyeres,

    midőn semmid sintsen?

    Jó az Isten, jót ád,

    légy jó reménségben!

    Ha nyílik az üdő

    majd a gyenge fűven,

    hová két szemünk lát,

    elbujdosunk ketten.

    A farkas bőrömnek
    lekopott a szőre,
    pókháló palackom
    a szegen bélepte,
    nyargalódzik rajtam
    a tetők serege,
    mert szennyes az ingem,
    nincs, ki fejérítse.
    
    Az lovam lábáról
    lehulott a patkó,
    aki rajta is van,
    az is nem igen jó,
    ha nem patkoltatom,
    elromlik a jó ló,
    ló nélkül pediglen
    nékem nem igen jót!
    
    Ez verseket szerzém
    keserűségemben,
    az nagy ínség miatt
    Nógrád vármegyében,
    ezerhatszázhatvan és
    nyolc esztendőben,
    megvervén az Isten
    nagy korhelségemben.
    

    7. Guldnes Leben

    Guldnes Leben, Kron der Zeiten,
    Quellbrunn der Zufriedenheiten,
    Freyd der Erden, Fridenswohne,
    Schöne Unshuldt treyer Herzen,
    Grab der Sorgen, Arzt der Schmerzen,
    du bist meiner Dage Sonne.
    
    Ich vill in den stillen Auen
    Deine fromme Wollust bauen.
    Wahres Glickhe wohnt darinnen.
    Du kannst sichere Ruhe geben.
    Seelig ist, der so kann leben
    Und der Freyheit Zill gewinnen.
    

    8. Thököly haditanácsa

    Lincből hogy érkezék
    jó Sebestyén uram,
    generálisomnak
    mit hozott, hallottam.
    Tábor eleiben
    hogy adta, ott voltam,
    kihez ki mit szólott
    ím, rendben fölírtam.
    
    THÖKÖLY
    Vitéz kapitányim,
    hadnagyim, vajdáim,
    szablyával övezett
    katona-barátim,
    jót, gonoszt egyaránt
    szenvedő társaim,
    hazánk, s nemzetünkért
    vitézlő magyarim!
    
    Minket német császár
    mint hív hűségére,
    mint kíván viszontag,
    lépni törvényünkre,
    kegyelmet mely híven
    küldött fegyverünkre,
    jól emlékezhettek,
    vitézek, ezekre.
    
    Engem ajánlással
    német nem szelídít,
    lépes beszédével
    horogra nem kerít
    Szenvedtem, szenvedek
    tovább is több jóért,
    véletek, vitézek,
    harcolok hazámért!
    
    Mostan azért ki-ki
    mondja meg tetszését;
    egy legyen vagy élet
    vagy halál hitünkért,
    nyúljunk bosszúálló
    fegyverhez hazánkért,
    vagy térjünk hazánkban
    ígért javainkért?
    
    SEREGEK
    Mint az égszakadás
    halmot, hegyet, völgyet,
    rettentő szélzúgás
    zavar és hat földet,
    kegyetlen tábor is
    nem vár semmi rendet,
    minden, ki kiálthat,
    kiált: fegyvert, fegyvert!
    
    Fegyverrel, fegyverrel
    köll bosszút állani,
    magyarnak fegyverrel
    köll veszni vagy nyerni.
    Hittel csalattattunk:
    nem köll azért hinni,
    fegyver fog közöttünk
    igazságot tenni!
    

    9. Névnapi köszöntő

    (A Rákóczi-gyermekek Zrínyi Ilonához)

    Ínség bilincsejét
    kerölő magyarság,
    egy Munkács várában
    szorult az szabadság,
    kit egy Zrínyi szívő
    tartott meg asszonyság,
    hol vagy, s hálát nem adsz,
    az egész magyarság!
    
    Éltének folyamja,
    mint tengernek légyen,
    földnek bű zsírjával
    itt az földen légyen!
    Semmi szerencséje
    balútra ne térjen,
    szent patrónájával
    égben bő részt tégyen!
    
    Szent Ilona napját
    számoson érhessen,
    fiúi készséget
    soká szemlélhessen,
    Isten szent áldását
    mindenben vehessen,
    szép nemzetönk hírét
    égig emelhessen!
    
    Isten, hallgasd tehát
    az kívánságinkot,
    hallgasd az egekből
    mi sóhajtásinkot,
    boldogíts e földen
    mi édes anyánkot!
    Lábához ez szókkal
    hajoljunk magunkot.
    

    12. Siralmas volt nékem

    Siralmas volt nékem
    világra születnem,
    hogy ezeket köll szenvednem,
    melyeket nem remíllettem.
    
    Tigristejjel talám
    tartott volt föl anyám,
    vajon ki volt én mustohám?
    Bánotját ruházta reám.
    
    Élek-é, nem tudom;
    ha késik halálom,
    óránként öregbül kínom,
    jaj, hová legyek, nem tudom.
    
    Így siratá magát,
    elhagyván világát,
    ki naponként mondja jaját,
    húron pöngeti nótáját.
    

    14. Mária, Magyarok Annya

    Mária, Magyarok Annya édes anyánk,
    krisztusnak választott anyja, szent patrónánk,
    az egekbűl, magas mennybűl tekéntsd reánk.
    Ímé, látod, ránk érkezett sok nyavalyánk.
    
    Mária, szegény magyaroknak patronája,
    egyedül édes hazánknak bizodalma,
    mert Szent István holta után reád bízta,
    azt akarta és kévánta, légy oltalma.
    

    Boldogasszony anyánk

    Boldogasszony anyánk,
    régi nagy patrónánk,
    nagy ínségben lévén
    így szólamlik hazánk:
    Magyarországrúl, Pannóniárul
    ne feledkezzél el árva magyarokrúl!
    
    Fordítsd el hazánkrúl
    ennyi sok ínséget,
    melyben torkig úszunk,
    s nyerj már békességet;
    Magyarországrúl...
    
    Sírnak és zokognak
    árváknak szemei,
    hazánknak romlásán
    felettébb szívei.
    Magyarországrúl...
    

    15. Ének a porcióról

    Ó, szegény magyarság, mit gondolsz magadban?
    Azt tudod: jól nyugszol te nemes ágyodban,
    avagy vígan táncolsz szabod kúriádban,
    sípoltatod magad kárpitos házodban?
    
    Ne higgy, mert igen megtréfál az remínség!
    Más nótát fúj néked idegeny nemzetség.
    Nézd el csak, mint regnál rajtad az németség!
    Már az te országod, életed is kétség.
    
    Megkérték s megkérik tűled az porciót,
    vármegyékre osztják számtolan sok adót.
    Megnézik házodnál te kincses ládádat,
    elvonják alúlad paplanyos ágyodat.
    
    Mast nem parancsolhatsz, mert nagy te rabságod.
    Miként fújják, néked csak úgy köll táncolnod.
    Idegeny nemzetre szállott szép országod,
    tűled elvétetett arany szabadságod.
    
    Ez egynyihány versek Magyarország dolgát
    mutatják és írják nagy nyomorúságát,
    mert ő elvesztette régi igazságát,
    jó Mátyás királynak drága szabadságát.
    
    Az ezerhatszázban és kilencvenhétben,
    az pünkösd havának második hetiben,
    írám ez verseket szomorú szívemben,
    az Magyarországban való nagy ínségben.
    

    16. Ének Lehmann százados haláláról

    Emlékezem szegény Magyarországrul,
    abban lívő számkivetett urakrúl,
    legfőképpen gróf Rákóczi Ferencrűl.
    
    Nagy árultatás esett országunkban,
    és citáltatják urakat udvarban,
    hogy megtudnák, kitűl esett az jobban.
    
    Az Szirmayt viszik Nímetújhelyben,
    és gróf Rákóczit fogva tartják Bécsben,
    szabadságát óhajtja csak szívében.
    
    De az Istennek volt reá nagy gondja,
    mint Józsefet az tömlöcben nem hatta,
    csudálatosképpen szabadította.
    
    Hauptmann Lémant volt az ű estrázsája,
    idejében rajta szánokodója,
    maga vérével megszabadítója.
    
    Hauptmant Lémant érte fogva tartaték
    végre teste Bécsbe néggyé vágaték,
    Rákócziért vére bűven kiomlék.
    

    17. II. Rákóczi Ferenc kiáltványa

    Örök emlékezetül.
    
    Ismét kiújultak a dicső magyar nemzet sebei, a nemzet
    megsértett szabadságának annyiszor mostohán kezelt
    sebesülése, s most már az a veszély fenyeget, hogy tagjai
    lassú sorvadása közben végzetes uralma alatt az ausztriai
    uralkodóház az egészséges törzset is a végső, halálos
    pusztulásba dönti, s azt követeli, hogy karddal vágjuk ki.
    Oh, kegyetlen, szabad népnek tűrhetetlen szolgaság!
    
    Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb
    volt sorsa a hódító félhold alatt, az meg okmányokkal
    bizonyítható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az
    ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat
    is bőségesen elérik. Nem bízhatunk tovább azokban, akik
    saját okirataikat annyiszor megsértették. Ezért életünket,
    javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból édes
    hazánknak, (ami mindenkinek a legdrágább) az osztrák iga
    alóli felszabadítására szenteljük.
    
                          (Szabad fordítás latin eredetiből)
    
    

    Magyarország, Erdély, hallj új hírt

    Magyarország, Erdély, hallj új hírt,
    melyet régen, hogy az tokos bírt!
    Már ideje, hogy felserkenj,
    puskát, kardot, rozsdától fenj,
    dobszóra, ülj lóra!
    
    Bizony régen, hogy már aluszol,
    hideglelés nélkül vajuszol.
    Megemésztett a porció,
    nincsen benned már semmi jó.
    Hol híred s fegyvered?
    
    Ne hagyd magad, kérlek, ily lágyon!
    Mit heversz honyodban csak ágyon?
    Kapádból is csinálj fegyvert,
    lám, országod termett embert,
    ébredjéll s ne késsél!
    
    Nohát magyar, kapjad az üdőt,
    mert mutatott Isten immárfőt.
    Szép hazádért, kedvesidért,
    de mért szánnál ontani vért?
    Ne sarcolj, csak harcolj!
    
    Német, én most csak emlegetlek,
    de rövid nap megfenyegetlek,
    amit ma szólsz, holnap ütöd
    más nyélben, rossz jelben.
    
    Ám menj pokolban most apáddal,
    mit keressz itt köztünk lánc-váddal?
    Porciónkkal ha laktál jól,
    egyék varjak ki hasadból!
    Távozzál s kárhozzál!
    

    18. Török bársony süvegem

    Török bársony süvegem,
    most élem gyöngy életem,
    Balogh Ádám a nevem,
    ha vitéz vagy, jer velem!
    
    Fakó lovam, a Murza
    Lajta vizét megússza,
    Bécs alját ha nyargalja,
    császár azt megsiratja.
    
    Császárt hogyha kinn kapom
    hacsérosit lecsapom,
    magát is megugratom,
    Bécs várába futtatom.
    
    Zsendelyes hí Eszterhás,
    ég a város, ég a ház,
    nem is egy ház, háromszáz,
    mert a kuruc ott tanyáz.
    

    Erdélyi hajdútánc

    Nosza hajdú, firge varjú, járjunk egy szép táncot!
    Nem vagy fattyú, sem rossz hattyú, kiálts hát egy hoppot!
    Szájon mondjon, lábod járjon egy katonatáncot.
    
    Haja Tisza, haja Duna, Száva, Dráva vize!
    Mindenkinek, mikor árad, zavaros az vize,
    az német is, hogy általjött, megváltozott íze.
    
    Kis-Küküllő, Nagy-Küküllő gyönyörű folyása,
    Nyárád vize, kedves íze, rózsa az illatja,
    bő terméssel határidat Isten látogassa!
    
    Marosszékrűl, Udvarhelyrűl megyek Háromszékre,
    szépségérűl térségére; nincs mása Erdélyben,
    Isten tartsa, szaporítsa gabonáját benne!
    
    Egészséggel, békességgel édes lakóföldem,
    kit sóhajtott és óhajtott ez napokban szívem,
    ím, hogy juték, belélépék, megvidula lölköm.
    
    Nohát immár minden ember örüljön ez napon,
    nagy jókedvet, víg örömöt mutasson ez házbon:
    az én szívem mert hazajött szerencsés órában!
    

    21. Hajnal

    Szólalj, szólalj virrasztó!
    Szólalj, hoc est vigila,
    Vigila, vigil, vigila!
    
    Hajnal vagyon, szép piros hajnal,
    Hajnal vagyon, majd megvirrad.
    Hajnal vagyon, szép piros hajnal.
    
    Négy az óra, felkeljetek!
    Álomból felserkenjetek!
    Álomból felserkenjetek!
    
    Kakasszóra ébredjetek,
    az Úristent dicsérjétek,
    az Úristent dicsérjétek!
    
    Szűz Máriát is kérjétek!
    Őrzőangyal és a szentek,
    segítők légyenek néktek!
    
    Munkátokhoz úgy kezdjetek,
    áldott így lészen éltetek.
    Négy az óra felkeljetek!
    

    Rákóczi-nóta

    Jaj, régi szép magyar nép,
    az ellenség téged
    miképp szaggat s tép!
    Mire jutott állapotod,
    romlandó cserép?
    Mint egy ékes eleven kép,
    valál olyan szép,
    magyar nép!
    De a sasnak körme között,
    fonnyadsz, mint a lép.
    Szegény magyar nép,
    mikor léssz már ép?
    Megromlottál, mint cserép.
    Jaj, hát szegény magyar nemzet,
    jóra mikor lép?
    
    Jaj, országunk, jószágunk,
    de főképpen hát mi magunk,
    mint nyomorkodunk!
    Az idegen nemzetségnek
    rabjai vagyunk,
    jaj, naponként mind elfogyunk,
    jót ne is várjunk, s kívánjunk,
    mert kegyetlen, embertelen
    nemzet van rajtunk.
    Jaj, meg kell halnunk,
    meg nem maradunk,
    nagy ellenség közt vagyunk.
    Bizony, méltán ezek miatt
    kesergünk, srunk.
    
    Rajtunk tenger a fegyver,
    mert a német rajtunk
    hever, s igen ver.
    Mutogatja magát, mint egy
    kényes gavallér,
    nemzetünket hajtó pallér,
    nem szán, mint hóhér,
    akit ér addig veri, míglen neki
    mindent nem ígér.
    Látod, mely kövér,
    bőrében sem fér,
    de mégis mind többet kér,
    alig vagyon országunkban
    miatta kenyér.
    

    23. Csinom Palkó

    Csinom Palkó, Csinom Jankó, csontos karabélyom,
    szép selymes lódingom, dali pár pisztolyom,
    Nosza rajta jó katonák, igyunk egészséggel!
    Menjen táncba ki-ki köztünk az ő jegyesével!
    
    Ne bánkódjék senki köztünk, menjünk az Alföldre!
    Megrontatik kezünk által az labonc ereje.
    Szabad nekünk jó katonák Tisza-Duna közi,
    labancságnak mert nincs sohult ottan semmi közi.
    
    Darulábú, szarkaorrú nyomorult németség!
    Fut előttünk, retteg tőlünk, nyomorult nemzetség!
    Görbe hátú, mert lenyomta füstös moskotéra,
    elfárasztot, elbágyasztott dióverő pózna.
    
    Toldott-foldott, tetves-reves minden portékája,
    kalapjának nedvessége, lefügg karimája.
    Rendeletlen öltözeti, csúfos pántlikája,
    nem érne egy abadolmánt minden portékája.
    
    Mi is vitézkedünk ezért jó kuruc vitézek,
    mert ezeknek drágább kéncsét én soha nem lelek.
    Nosza! Most is űzzük, vágjuk mind ellenségünköt,
    mutassuk meg nemzetünknek jó vitézségünköt.
    
    Patyolat az kuruc, gyöngy az felesége,
    hetes vászon az laboncság, köd a felesége.
    Az laboncság takarodjék nemes országunkból,
    hogy végtire szalagszíjat ne vágjunk hátakból!
    

    24. Lakunk partján a tengernek

    (Mikes Kelemen)

    Lakunk partján a tengernek
    Töltjük napját életünknek,
    Annak gyakran nagy zúgását
    Látjuk s halljuk hánkódását.
    Abban nagy halak jádzanak,
    Örömökben ugrándoznak,
    De a parton akik laknak,
    Szomorúan súhajtoznak.
    Talám e föld azért tetszik
    Olyan rossznak azért látszik,
    Hogy itt töltünk esztendőket,
    Sok unadalmas időket.
    Minden tetszik bujdosónak
    Hazáján kívül soványnak.
    De ha Istennek szolgálunk,
    Úgy szent városában lakunk,
    Ott nem fognak üldözhetni,
    Se bennünk onnét kitudni.
    Ott örökké a koldusnak
    Olyan nagy, mint a királynak.
    Uram, legyünk mi, bujdosók,
    Azon városban lakosok!
    

    25. Ó, mely csudálatos

    Ó, mely csudálatos, Isten, az te dolgod! Mindenben bölcs tanácsod,
    mindent arra vihetsz, amire akarod; vezérled s oktathatod
    az te népeidet, igaz híveidet megáldod s boldogítod.
    
    Méltóságos urunk, Rákóczi fejdelem, országunk hív bajnokja,
    az kit az Úristen csudálatosképpen német kézből kihoza,
    kit Mars és Bellona Tejével feltarta, tovább is boldogítsa.
    
    Vitéz kapitányok, bátor főhadnagyok, vajdák és tizedesek,
    táborban tündöklő, vitézséggel fínlő, próbált magyar seregek,
    édes hazájokért, szép szabadságokért karddal kik övedzkedtek.
    
    Tisztelet, dicsíret Szent István királynak, országunk szent atyjának,
    rigi Magyarország főpatrónusának, szentséges királyának.
    kit az Isten ada, magyaroknak hagya, lenne gubernátora.
    

    26. Epilógus

    Rákóczi kíséretéből a Rodostón lakó Szakmári János, a
    magyarok básbugja számára a napi ellátási díj a rodostói
    vámpénztárból, miként eddig, ezután is kifizettessék. (1803,
    a Szeráj levéltárából.) Ez az utolsó irat az emigrációból:
    azontúl a Porta többé tartásdíjat senkinek nem fizetett,
    mert valóságban magyarok sem voltak már Rodostón. Különös
    találkozása az eseményeknek, hogy 1703-ben jelent meg Rákóczi
    nevével az első hivattalos irat, a híres `Recrudescunt`,
    mely felkelésre szólította a nemzetet, és éppen egy század
    múltával, 1803-ban jelent meg Törökországban az utolsó
    hivatalos irat Rákóczi nevére való hivatkozással.
    

    Kaszás e földön az halál

    Kaszás e földön az halál,
    ki mindenütt rendet kaszál,
    erejit mutatja,
    kaszáját forgatja,
    virágokat nem szán,
    kórókkal egybehány.
    Jaj, ódd magad, szép virágszál!
    
    Ti is csillag-virágocskák,
    szép színnel festett orcácskák:
    kik most kevélkedtek
    s hánnyátok színetek,
    elmentek, elmentek,
    meg nem menekedtek.
    Jaj, ódd magad, szép virágszál!
    
    A Mennyei Virágos-kert,
    jó füveknek szép helet vert.
    Ott megvirágoztok,
    kik itt jól vigyáztok,
    haláltól nem féltek,
    mert örökké éltek.
    Szép Virágok, örüljetek!