Magyar katonadalok és énekek / 2

2. rózsa rózsa bazsarózsa

rózsa rózsa bazsarózsa
szól a régi bakanóta
mint ha újra béke volna
arany napfény süt le a víg aratókra

még remélem hogy megélem
búza nő a csatatéren
újra fürdünk tejbe-vajba
majd ha szüret lesz tokajba

ferenc jóska bakája

ferenc jóska bakája
ha megszólal a katona banda
vigyázzban áll
hogyha jön a babája azt mondja
borulj a nyakamba
és szalutál
mert hisz egy baka csókban egymaga
többet ér a generálisnál

harminckettes baka vagyok én

harminckettes baka vagyok én
rézparoli mosolyog a blúzom elején
nincsen sarzsim de holnapra lesz
galléromra a hadnagy úr csillagokat tesz

ferenc jóska adta ezt a mundért rám
nincsen lovam de víg vagyok mindig ám

mert harminckettes baka vagyok én
recece gyalog masírozok én

kiegészítés:
  rég minkor még békebeli volt itt a világ
  kassán meg pozsonyon túl
  bakasipka mellett nyílott a búzavirág
  úr volt ám a vitéz úr
  nagy körúton már hajnalba
  szólt a cifra rezes banda
  kitűztem a melemre a rézmedáliát
  s harsogott a dunán át:
     harminckettes baka vagyok én...

4. három esztendeje

három esztendeje
negyedikbe fordult
hogy az én édesem
háborúba indult

a hosszú utakat
elejébe vette
s e bút s e bánatot
magához ölelte

s e bút s e bánatot
magához ölelte
s e keserűséget
'z én szüvemre tette

kísérj el violám
bárcsak a kapuig
onnan elmegyek én
szívem egyedül is

fújdogál a szellő
azt sem tudom merről
alul-e vagy felül
vagy édesem felől

alul es fújdogál
felül es fújdogál
csak édesem felől
arról nem fújdogál

6. fiumei kikötőben áll egy hadihajó

fiumei kikötőben áll egy hadihajó
közepében négy sarkában nemzeti szín zászló
fújja a szél fújja hazafelé fújja
negyvenhatos öreg bakák mennek szabadságra

pokrócomnak négy sarkába varrom a nevemet
átadom a szerelvényem a harmincheteseknek
hadd olvassa sej-haj az a bús regruta
kinek van még a kaszárnyában harminchat hónapja

istentelen tölténytáska szurony meg a puska
én már többé nem pucollak egyen meg a rozsda
sapkám félrevágom vigyázzba se állok
odahaza várnak rám a kökényszemű lányok

ez a gőzös most van indulóba

ez a gőzös most van indulóba
az eleje fel van virágozva
a belseje sárgára
leszerelő öreg bakák számára
mennek haza végleges szabadságra

be van az én zubbonyzsebem varrva
barna kislány mit keresel abba
benne van a zsoldkönyvem
meg a leszerelő levelem
már ezután civil az én nevem

8. nem vétettem semmit hazám falujának

nem vétettem semmit hazám falujának
mégis besoroztak engem katonának
huszárnak sorozott sarkantyút is adott
verje meg az isten de megszomorított

ahogy besoroztak engem katonának
visznek nemsokára hercegovinába
hercegovinába nagy mostar várába
ülöm a lovamat babám nem sokára

9. ha felmegyek arra a magos nagy hegyre

ha felmegyek arra a magos nagy hegyre
feltekintek a csillagos nagy égre
csillagos ég merre van az én hazám
merre sirat engem az édesanyám

sírt az anyám amikor én születtem
karjai közt rengetgetett engem
akkor mondta jó leszek katonának
rabja leszek széles e nagy világnak

laj-laj-la...

10. kárpátokban megfújták a trombitát

kárpátokban megfújták a trombitát
minden anya hazavárja a fiát
csak engemet nem vár haza az édesanyám
kárpátokba lesz az örökös hazám

édesanyám ha föl akarsz keresni
kárpátoknak hegyaljára gyere ki
megtalálod síromat a kőszikla alatt
édesanyám kisírhatod magadat

oroszország felé nem tudjuk mi az utat

oroszország felé nem tudjuk mi az utat
főhadnagy úr mutassa meg az utat
megmutatom jó fiaim én is elmegyek
a jó isten tudja ki jön vissza veletek

gyertek magyar fiúk kik egyszerre születtünk
kik egyszerre komisz ruhát viselünk
mutassuk meg annak a de kutya muszkának
nincsen párja sehol az erdélyi bakának

gyertek magyar fiúk húzzunk drótot ha lehet
közeledik már az orosz hadsereg
szólnak az ágyúk robognak a masingeberek
majd elválik babám mit ér egy magyar gyerek

11. don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa

don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa
barna kislány sírva sétál alatta
állj meg kislány barna kislány de csak ha lehet
adjál a bakának egy pohár vizet

mért ne adnék én a bakának vizet
szenvedett ő a hazáér eleget
nem szenvedtem barna kislány de most szenvedek
adj egy csókot utoljára elmegyek

don-kanyarban áll egy szomorú fűzfa
magyar baka halva fekszik alatta
bajtársai kardjaikkal ássák a sírját
odahaza magyar lányok siratják

12. valahol oroszországban

valahol oroszországban

üzenet jött messze-messze földről
halványzöld szín tábori levél
aki írta a szívéből írta
minden sora őszintén beszél

sokkal jobban szeretlek mint máskor
minden percben rád gondolok százszor
valahol oroszországban

mindig csak a te leveledet várom
s csak terólad álmodom az álmom
valahol oroszországban

s arra gondolok
mikor a csillag rám ragyog
azt a csillagot
te otthon éppúgy láthatod

muszkaföldre lassan jár a posta
s alig várják már a válaszom
megkérem a rádiótól szépen
közvetítsék kívánságdalom

sokkal jobban szeretlek mint máskor
minden percben rád gondolok százszor
valahol magyarországon

sokkal jobban szeretlek mint máskor
s csak terólad álmodom az álmom
valahol magyarországon

s arra gondolok
mikor a csillag rám ragyog
azt a csillagot
te ott künn éppúgy láthatod

sokkal jobban szeretlek mint máskor
minden percben rád gondolok százszor
valahol magyarországon
valahol oroszországban

14. fogolyének

ó nézz le édes szűzanyám
hű magyarjaidra
vigasztaló erőt napfényt
adjál fiaidra

   kegyelmes jó anyánk
   tekints a foglyokra
   ó nagy irgalmú szűzanyám
   vezesd őket haza

szűz mária magyar foglyok
védő nagyasszonya
messze idegen országban
légy reménycsillaga

messze idegen országban
szenvednek fiaid
benned bíznak szűz mária
segítsd őket haza

ó tekintsd az anya könnyét
gyermekek imáját
segítsd haza a fogságból
fiút testvért apát

16. hull az eső sejehaj

hull az eső sejehaj
erdei virágra
magyar honvéd sejehaj
bársony barna homlokára

erdő mező ázik
szegény honvéd fázik
húzd meg pajtás sejehaj
mert még elázunk hazáig

szél viszi messze a fellegeket

szél viszi messze a fellegeket
mögöttünk lángol az ég
nyújtsd ide édes a kis kezedet
ki tudja látlak-e még

ki tudja ölel-e a két karom
ki tudja csókol-e szád galambom
ki tudja mely napon mely hajnalon
indul az ezred tovább

17. valahol a dnyeszter partján

hótakaró borítja a muszkaföldet szerteszét
megremeg a föld amerre magyar honvéd lába lép
vér folyik a hómezőre de a honvéd csak előre menetel
sötét orosz éjszakába csak a halál muzsikája énekel
édesanyám drága lelkem ne sirasson soha engem ne féltsen
legyen büszke a fiára hisz hazatérek nem sokára remélem

valahol a dnyeszter partján sír az ég
orosz földre ráborul a hideg tél
édesanyám azt üzenem magának
menjen el a kis templomba vasárnap
boruljon az oltár elé csendesen
mondjon el egy miatyánkot helyettem
hisz meghallgatják fönn a magyar anyákat
imádkozzék értem anyám vasárnap

írtam én levelet a császárnak

írtam én levelet a császárnak
ne vigye a rózsám katonának
van még itt ezrével katonája
szívemnek ez az egy a babája

megjött a császártól az üzenet
engedné babámat de nem lehet
istenem hát én most mit csináljak
viszik a galambom katonának

mikor engem besoroztak virágzott az erdő

mikor engem besoroztak virágzott az erdő
sírt a babám hullt a könnye mint a záporeső
sírt a babám sírva mondta az édesanyjának
jaj istenem besorozták a pistámat katonának

százablakos nagy kaszárnya ezer honvéd benne
akadt mindnek szeretője nékem nem kell egy se
hej mert az én kis galambom falunk legszebb lánya
hű szívemnek halálomig csak ő marad a rózsája

hajnalodik közeledik a reggel

hajnalodik közeledik a reggel
indul horthy a magyar sereggel
a zászlója piros fehér zöld
a hazája drága magyar föld
ezt védi a horthy katonája

18. bandikám

bandikám kis vitézem katonám
tudjuk nem felejted el
mindenáron győznünk kell
kis bandikám

bandikám isten áldjon bandikám
légy a fronton is vidám
s este gondolj mindig rám
kis bandikám

mert ha vége lesz majd ha béke lesz
és a század itthon jár
nagy szeretet és édes ölelés
forró csókod vár

bandikám kis vitézem katonám
tudjuk nem felejted el
mindenáron győznünk kell
kis bandikám

kész a század már indulásra vár
kürt harsan és a laktanyából menni kell
egy kis szőke lány
áll a kapunál
és szívből drága bandijához
búcsúdalt énekel

19.

20. honvéd áll a hargitán

ott a rónák nyár tüzében ring a délibáb
tüzek gyúlnak vakít a fény ragyog a világ
dombok oldalán érik már a bor
valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor
zöld arany a pázsit selyme kék ezüst a tó
csöndes éjen halkan felsír a tárogató

ott ahol zúg az a négy folyó
ott ahol szenvedni jó
ott ahol kiömlött annyi drága vér
egy ezredévről mond regét a szél
zúg a kürt az ősi vár fokán
honvéd áll a hargitán
kárpát szent bércére zúgva száll
visszaszáll a magyar
turul madár

kárpátokról székelyföldre szállnak fellegek
kigyúlnak a magyar tüzek lángoló szemek
még az égen is hadak útja jár
legendáknak hős vezére paripára száll
szebb lesz a nyár szebb lesz a tél szebben hull a hó
kolozsváron piros fehér zöld a lobogó

ott ahol...

21. bajtárs ma még tán csak öt perc az élet

mint a puszta fergeteg
úgy tör előre a sereg
völgyön és a bércen át
jelszavunk ne hagyd magad
ha még a régi honvéd vagy
védd meg a legszebb hazát

bajtárs ma még tán csak öt perc az élet
öt perc és nincsen tovább
legszebb imáimba foglallak ma téged
hű szívvel gondolva rád

bajtárs előre ma olcsó az élet
jöjjön a legszebb halál
bajtárs ha még tán csak öt perc az élet
mindegy de győznünk muszáj

nem számíthat száz vihar
ha acélos a férfikar
szívedben szent eskü vár
száz halállal szembe nézz
hol a legnagyobb a vész
téged is készen talál

bajtárs ma még...

22. százados úr sejehaj

százados úr sejehaj százados úr ha felül a lovára
visszatekint sejehaj visszatekint az elfáradt bakára
ugye fiú szép élet a katonaélet
csak az baj sejehaj csak az a baj hogy nehéz a viselet

diófából sejehaj diófából nem csinálnak koporsót
a bakának sejehaj a bakának nem írnak búcsúztatót
ágyúgolyó lesz annak a búcsúztatója
barna kislány sejehaj barna kislány lesz a megsiratója

az aszódi sorozóra süt a nap

az aszódi sorozóra süt a nap
megjöttek a vizitáló nagyurak
sorozzák a legényeket sorjába
sok kislánynak lesz katona babája
engem babám ne sirass
értem könnyet ne hullass
beírták a nevemet a nagykönyvbe
három évig ki se húzzák belőle

pirosbaki bíró háza de magos
köröskörül kilenc zsalugáteros
tizediken maga les ki a bíró
no legények itt van már a behívó
engem anyám ne sirass
értem könnyet ne hullass
beírták a nevemet a nagykönyvbe
galga vize se mossa ki belőle

23. kiöntött a maros vize

kiöntött a maros vize homokos partjára
beültettem a két szélét szomorú fűzfával
szomorú fűzfának ága reáhajlik a síromra
s télen nyáron bánatjában ki van virágozva

keresik a keresik a keresztlevelemet
de még a pap se kapja a nevemet
de majd megkapja azt a ferenc józsef maga
aki engem besorozott harminchat hónapra

24. édesanyám úgy szeretett

édesanyám úgy szeretett
bölcsőbe tett s úgy rengetett
csicset adott elaltatott
mégis katonának adott

el kell menni nincs mit tenni
füzest el kell felejteni
itt van október a kutya betyár hónap
el kell masírozni

anyám anyám édesanyám
szedje össze minden ruhám
most indulok olyan hosszú útra
három évig ne várj haza

25. ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek

ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek
nagy boldogan megdobban a szívünk
felszáradnak az arcokon a könnyek
és az örömben virágot viszünk
virágot szórunk az utca porába
virágra pattan ha lehull a könny
virágon lépked a katona lába

ha majd egyszer mindenki visszajön
ha majd egyszer mindenki visszajön

ha majd egyszer mindnyájan visszajönnek
húzatlan szólal meg a sok harang
s a templombéli csengettyűk köszönnek
glória ???
fehér gyolcsinget vesz a pap magára
orgona zeng harang zúg odafönn
s a szűzanya ránéz a bús anyákra

ha majd egyszer mindenki visszajön
ha majd egyszer mindenki visszajön

26. lemberg mellett van egy kerek erdő

lemberg mellett van egy kerek erdő
közepébe van egy gyász temető
abba nyugszik sok szép magyar baka
eltemette gyászos galícia

édesanyám ne keressen engem
a többi közt úgy se talál engem
a fejfámra nincs a nevem írva
csak úgy fekszünk közösen egy sírba

szaszi@szepi.hu