Benicki Móricnak, únokám’ szülöttének, Csongrád - vár’- megyébe, Szegvarra.
Kedves Móricom! Néköd szántam ezen könyvemet. Mivel Firfinak teremtett az Isten; a’ Firfiaknak töttöket kedvellenöd kölletik. Ha egyszer eszeddel élhecc; ezeket gyakran olvasd.
A’ Scitáknak, és a’ Szittyiai Magyaroknak történeteikrül sokan sokat írtak. Olvastam őket nagy szorgalommal; de magam magamra nehezteltem: hogy azokat egybe- nem- tüzött rongyokat röndbe- nem- hozhattam. Tehetetlenségemnek több okai voltak.
Tapasztaltam némely Írókban: hogy a’ renddel keveset gondolnak. A’- mi Előre- való; azt hátra- függesztik. Ellemben a’ hátúl- valokat előre kergetik. Középre- is fotozgatnak valamit, a’- mi oda nem illik. Sőtt (meg- feletkezvén magokról) annyira nyújtják ezt a’ a közepet: hogy utóllyát annak elejével a’ legfinomabb eleme se aggathattya- öszsze.
Az- után: azoka a’ Bizantinomi Írók (kikből a’ Sciták’ csinnyokat szedegetik a’ mostani Történetesek) úgy ellenköznek egy- mással: hogy a’ valót- kereső Írók el- nem- tökéllhetik magokban: kinek higygyenek. Példáúl adom elő a’ Pácinákokat, kik (a’ többi Nemzetségekkel) Scitiában laktak. Ezeket némelyek tótoknak, némelyek magyaroknak mondgyák, és a’ Kúnokkal egy- vérűeknek.
Ez annak- is oka (ha csak bolondoskodásnak nem mondgyuk): hogy (a’ mostani írkálók közül) egy-kettő, Attilát-is (Honnyaival egygyütt) tótnak meri mondani.
E’ féle ízetlenségeket a’ magyar- gyomor meg- nem emíszthet. Ha ezt Tsupa enyelgésbűl mondanárk; talán meg-bocsáthatnánk nékik. De, mivel alattomban gyönyörködnek sületlenségjökben; nem bocsánandó vétek.
Tűrhetetlen a’ mostani Írókban az- is: hogy egygyik a’ másikat (ha vele nem tart) szinte szamarazza. Ezeket soha Bőlcseknek nem tarthattya az igaz szivű Magyar: mivel csak szájokkal vitézek; indúlattyokra tekintve, Köz- hajdúk, vagy pocsétában hízók.
Csudálatos dolog: hogy, azokban a’ Bizantínomi Írókban, a’ magyar szem mindenütt magyart lát; a’ tót szem pedig tótot. Csak alig lehelhetett immár Scitia: hogy egészszen tótnak nem mondották a’ tótok.
Egy tudós Tót arra akrt venni engöm- is: hogy a’ Scitákat közönségesen TÓTOKNAK ítéllyem; de a’ Szittyiai Magyarokat MAGYAROKNAK mondgyam. Erre azt felelém: hogy a’ Scitákban- is látok a’ Szittyiai Magyarokkal, egy- vérűeket. Ha kiket tehát Scitiában tótoknak lenni tapasztalok; azokat magyarokká nem teremthetem; de tótokká se a’ magyarokat.
Tapasztalni fogod Móric, minő egyenes úton járok ezen írásomban. Annyi esztendeig Tanítója lévén a’ Tudákosságnak; nagyon szégyölleném: ha öszsze- viszszá- írott, és egybe- habartt Szittyiai történeteket úgy el- nem- utasíthatnám, és a’ Magyart úgy nem taníthatnám: hogy világosan lássa az el- sötétödött dolgokat.
Elsőben- is arra intelek (Móric): hogy különbséget tégy e’ három között: I- szer: Ez az ember Scita. II- szor: Ez az ember SZittyiai magyar. III- szor: EZ az ember a’ SZittyiai magyarokkal egy- vérű. Ki ezeket észre- nem veszi; nem csudálhattya: hogy a’ Scitáknak történeteikbűl ki- nem gázolhat.
Hogy a’ Munka világosabb légyen; az egész történetet két könyvekre osztottam. Az elsőben elő- adom a’ Scitáknak történeteiket, szokássokat, ki- keléseket, úttyokat, de csak addig, a’ meddig Magyar-országank szélét el- érték.
A’ második könyv arrúl van: mit cselekedtek Magyar- országban és Pannóniában? Miként vitézkedtek a’ Kül- földiekkel? Nem tovább; hanem Árpádnak haláláig.
Ezekrül akartalak (Móric) leg- elől- is tudósítani. Már most nagygyra- nölly. Jól viseld magadat. Jól Tanúlly. Hogy valaha meg- ne- szégyenülly; soha magadat el- ne- bízd. Ha a’ jókkal tartaszsz, jó leszel; rosz pedig, ha a’ roszszakat szeretöd. Írám Pesten 1806 -dikban 3- dik Szeptemberben, midőn életödnek ötödíkét kezded. Isten veled.
