Amikor elhatároztuk, hogy egy mondattal jellemezzük azokat a célkitűzéseket, amelyek a világiaknak a piarista rendhez való csatlakozására vonatkoznak – s amelyeket az 1985–1991 közötti hatéves időszakra tűztünk ki –, nem találtunk mély meggyőződésünk kifejezésére alkalmasabb szavakat a következőknél: „A világiak: az egyház és a piarista iskolák számára a jövő záloga.”
Abban a gyorsan változó korban, amelyben élünk, nem tehetünk mást, mint hogy felismerjük a jövőt, és mellette kötelezzük el magunkat. Ellenkező esetben fennáll a veszély, hogy visszafelé vezető útra lépünk, amely egy már túlhaladott múltba vezet. Az egyházat és intézményeit állandóan fenyegeti a veszély, hogy több az emléke, mint a kreativitása.
A jövő azonban nem jön létre magától, választanunk kell azt. El kell köteleznünk magunkat mellette, annak tudatában, hogy mindennek, ami új, ami eltér a megszokottól, és a várakozásokkal ellentétben áll, ára van. Ilyen választás nem teljesülhet igazi misztika nélkül. Hinnünk kell abban, amit választunk, erősen kell remélnünk választásunk helyességében, és szeretnünk kell azokat, akikre vonatkozik. Elszánt és bátor teológiai gyakorlatozás, együtt a világiakkal, akik egy megújult egyház és egy újjászületett piarista rend hajnalát jelentik. Valóban ők „az egyház és a piarista iskolák számára a jövő záloga”.
Az indíték nem emberi megfontolás, nem a feladat diktálta számítgatás s nem „test szerinti” bölcsesség, hanem egészen más. Hinni „a világiak idejében” – ahogyan mintegy 25 évvel ezelőtt VI. Pál pápa kijelentette – nem más, mint abban az Istenben való tapogatózó hitünk kijelentése, aki – egyházába és annak intézményeibe – azt hívja, akit akar, amikor ő akarja, és ahogyan akarja. II. János Pál pápa a világiak helyzetével foglalkozó szinódus küszöbén (1987 októberében) a mindenre és mindenkire kiterjedő remény rendíthetetlen gesztusaként jelentette ki: „Szinódust kell összehívnunk, hogy kioldjuk a világiak küldetését”. A „kioldani, megoldani, szabadjára engedni” szó mélységét és elkötelezettségét csak akkor értjük meg igazán, ha saját bőrünkön tapasztaltuk, milyen vesződséggel jár ez, s amikor látjuk azt a habozással, tétovázással teli utat, amely a legkülönbözőbb ellentmondások, félelmek és bizalmatlanságok közt vezet. Erős hitre és rendíthetetlen reményre van szükség ahhoz, hogy szeressünk egy ügyet, amely nem ismeri a könnyű megoldásokat sem azok között, akiknek „meg kell oldaniuk”, sem azok között, „akiknek szabaddá kell válniuk”.
S mivel ez az ügy Isten műve és szándéka, a Kegyes Iskolák Rendjében annyiszor vetjük ki hálóinkat, ahányszor arra szükség lesz, míg csak Isten maga nem tölti meg úgy, hogy alig bírjuk partra húzni, így teljesítve be és érlelve meg nem erőfeszítéseinket, hanem hitünket reményünket és szeretetünket ez iránt a „világi” (laikális) egyház iránt és az új piarista rend iránt. És mindezt „Isten nagyobb dicsőségére és felebarátaink javára”.
Útmutatónk és kísérőnk a zsinat, illetve a szinódus kívánsága. Rajtuk keresztül maga Isten szól. A „világiak ideje” a piarista iskolákban egy a rendnek felajánlott adomány. Adomány – ingyen kapott, magához az evangéliumhoz hasonlóan –, amelyet a piarista szerzeteseknek együttes, egy intézményes magnifikátban kell elfogadniuk és megköszönniük.
Ilyen szellemben akarjuk látni és megélni ezt az üdvösséges eseményt, nem a magunk anyagi és lelki gyengeségeivel törődve, hanem annak a küldetésnek a szolgálatába állítva ezt az adományt, amelyet Krisztusban és Kalazanciusban kaptunk: szeretni a gyerekeket és a fiatalokat, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak.
A küldetésben való osztozás azt jelenti, hogy hisszük, a küldetés felülmúlja azokat az intézményeket, amelyeket a több évszádos szolgálat alakított ki. Azt jelenti, hogy újnak, minden történelmi időszakban újjászületőnek ismerjük fel. Azt jelenti, hogy hiszünk az üdvösség élő történelmében, hisszük, hogy ez az üdvösség-üdvözítés szünet nélkül történik, hiszen Isten nem fárad el, s Ő az, aki építi a házat, és védelmezi a várost... Ránk vár a feladat, hogy jelenünkben és jövőnkben, amellyel egyaránt Isten rendelkezik, „újraalapítsuk” a Kegyes Iskolákat. Kalazancius azt mondta: „Csak olyanoknak adjon reverendát, akik erősen elszántak az alapításokra.” (4031. levél)
A hit gyermekei nem kevésbé mély gyermekséget tudnak megélni, mint a test szerinti gyermekek. Egy intézmény az, ami a szellemisége, lelkisége. És a Lélek nincs láncra verve, hanem szabad, képes kövekből is fiakat adni Ábrahámnak...
Mi is, akik a Léleknek ebben az atyaiságában alapíttatunk, ennek szabad gyakorlásából születtünk, megnyitjuk szívünket a befogadásra, megnyitjuk házainkat, lelkiségünket és karizmánkat azoknak, akik sajátjuknak érzik őket. Olyan még eddig nem ismert, de megindító testvériséget érzünk, amely a nem is remélt tavasz eljöveteléhez hasonló. Testvéreink ők, akiket a Lélektől kaptunk. Áldott legyen érte az Úr!
Aki nevelőként szereti a gyerekeket és a fiatalokat, szívében már piarista. Csak a hivatalos elismerés hiányzik neki, amelyet most felajánlunk.
Isten hozott benneteket itthon, akik a Kegyes Iskolákban otthon érzitek magatokat!
Isten hozott benneteket a Kegyes Iskolákban, akik szívetekben már piaristának érzitek magatokat!
Isten hozott benneteket, Kalazancius új munkatársait, akik már eddig is kalazanciusi munkát végeztetek, bárhol is dolgoztok, azon fáradozva, hogy jobb gyermekkoruk és ifjúságuk lehessen saját gyerekeiteknek és minden gyereknek, akit Isten megálmodott erre a földre!
A Piarista Testvériség Kalazancius szívéből születik: szebb eredete nem is lehetne.
Kalazancius meghallotta a hívó szót, és válaszként teljes szívvel átadta magát, a szolgálatnak azt a formáját választva, amely Mesterének, Jézus szívének oly kedves. A két szív eggyé olvadását nem képes felfogni értelmünk. Ez az ő kifürkészhetetlen titka. Ennek ellenére mindig nyitott szimbólum és felhívás maradt. Sokan vannak, akik Kalazancius életútján keresztül próbálják végigjárni azt az utat, amely ugyanannak a Mesternek és Pásztornak: Krisztusnak a szívéhez vezet. S végül ők is részeseivé válnak a megközelíthetetlen, legmélyebb titoknak.
Egy testvériség, mint amilyet jelen esetben a piarista rend felajánl nektek, nem más, mint egy kaland: segít megélni hiteteket teljes átadottságban, melyet a remény táplál, teljes elkötelezettséggel a kicsinyek szolgálatában. Felülmúlja az intézmény értékét anélkül, hogy tagadná azt: Jézus misztériumához visz közelebb azáltal, hogy különösen szeretitek a kicsinyeket. Segítségül pedig ott van az evangélium.
E hosszú bevezető után, amelynek ihletője az az öröm, hogy felajánlhatjuk oly sok barátunknak és munkatársunknak azt a legértékesebb dolgot, amink van – vagyis a személyes és közösségi kapcsolódás lehetőségét Kalazancius alapítói karizmájához (amely az egyház ajándéka és az egyház javára kapott ajándék) –, ünnepélyesen kijelentjük, hogy azokra, akik Istennek hálás szívvel és Kalazancius gondolkodásmódjával, érzésvilágával, és cselekvési stílusával összhangban minden erejüket arra szentelik, hogy – a saját életállapotuknak megfelelően és világi környezetben – a gyerekek és a fiatalok emberi és keresztény nevelését mint személyes hivatást és küldetést éljék meg, „úgy fogunk tekinteni mint közülünk valóra”, hogy ők a közös felelősségvállalásban fokozatosan előrehaladva részesednek a piarista hivatásban az „Isten anyjáról nevezett Kegyes Iskolák Rendjének” szerzeteseivel együtt.
Ezért élve azokkal a jogokkal, amelyek megilletnek, a Generálisi Tanács egybehangzó véleményét követve hivatalosan megalapítom a Piarista Testvériséget, és egyszersmind kívánom a keresztény nevelés egyházi szolgálatának megújulását a szülők, a tanárok, az öregdiákok, a diákok és barátok körében, a kalazanciusi karizmával való teljes közösségben.
Szűz Mária, „akinek Fia úgy akarta, hogy gyermekségében ő nevelje”, s akinek ezáltal kétszeresen is anyja lett, védelmezze és tartsa meg reménnyel teli munkájában a Piarista Testvériség minden tagját most és a jövőben.
Róma, 1988. június 25.
PR:
Josep Maria Balcells
generális
Jesús Miguel Lesaga
generálisi titkár
A Piarista Testvériség (PIT), amelyről e dokumentum szól, olyan hívők társulása, akik Kalazanci Szent József szellemiségéhez és a piarista rendhez csatlakoznak.
A testvériség alapvető célja, hogy a világiaknak – akik korunkban egyre inkább tudatára ébrednek annak a méltóságnak, amelyet Isten népe tagjának lenni jelent, valamint az egyházban és a világban kapott hivatásuk és küldetésük méltóságának[1] – alkalmat nyújtson, hogy e sajátos hivatásukat teljes mértékben megéljék egy olyan lelkiség és hagyomány keretében, amely igen nagy támasz nyújthat azoknak, akik a nevelés területén dolgoznak.
A Kalazancius által megvalósított apostoli-nevelői munka saját lelki fejlődésének gyümölcse. Világi papként a trienti zsinat (1545–1563) reformprogramja iránt nyitott lélekkel kezdte meg szolgálatát, és saját püspökét követve az egyház megújulásáért fáradozott. A történelmi eseményekből tanulva és az őt ért lelki hatásoktól indíttatva felismerte a hit világosságánál, hogy a gyerekek, közülük is elsősorban a legszegényebbek, emberi és keresztény nevelése az evangéliumnak és saját korának is a leginkább megfelelő eszköze arra, hogy elérje azokat az apostoli és társadalmi célkitűzéseket, amelyeknek a zsinat utáni kor papjaként egész életét szentelte.[2]
Jelentős írásokban számol be lelkes és mély meggyőződéséről.[3]
Kalazancius más papokkal és világiakkal együtt a 16. század végén kezdte meg teljesen a nevelésnek szentelt tevékenységét.[4] Velük alapította meg a „Kegyes Iskolák Világi Kongregációját”. Küldetésük iránti elkötelezettségük rövid idő múlva arra indította őket, hogy oly módon szervezzék meg közös életüket, hogy abban mindenki teljes mértékben megélhesse saját papi vagy világi hivatását, és megvalósíthassa apostoli szolgálatát a gyerekek, mindenekelőtt a legszegényebbek integrális nevelésének szentelve magát.
Évek múltán művének bontakozása, más személyek hatása, illetve saját hittapasztalata arra a felismerésre juttatta, hogy a Kegyes Iskolák fennmaradása egy valódi szerzetesi életet élő intézmény létrejöttét kívánja meg.
Így V. Pál pápa sürgetésére és jóváhagyásával 1617-ben létrehozta a Kegyes Iskolák Szerzetesi Kongregációját.[5] Ezáltal az, ami kezdetben Kalazancius személyes karizmája volt, most intézményének karizmájává válik.
1621-ben a Kegyes Iskolák mint Szabályozott Papok Rendje megkapta az egyház elismerését, bizonyos módon beleépítve lelkiségébe és szervezetébe kezdeti fejlődésének minden állomását.
Kalazancius ebben az új szakaszban is élt néhány világi együttműködésével, hogy teljesíthesse azt a küldetést, amelyet számára az egyház jóváhagyott,[6] és azt akarta, hogy ha közülük valaki teljesen be akar épülni a Kegyes Iskolák munkájába, „testvéreink úgy tekintsék, mint közülük valót”[7].
Az együttműködés érdekes és jelentős formáját képezték az ún. Felnőttek Kongregációi, amelyeket Kalazancius alapított, s amelyekbe a piarista iskolákba járó diákok szülei is beiratkoztak.[8]
Maga Kalazancius kívánt adni leghűségesebb munkatársainak egy „Testvériségi diplomát”, amellyel a kalazanciusi családba fogadta őket, és megengedte, hogy osztozzanak annak lelki, spirituális javaiban.
Az együttműködés folytatódott, s a történelem folyamán különböző megnyilvánulási formái voltak,[9] még ha ezt később a gyakorlatban a kalazanciusi iskola teljesen ingyenes jellege nehezebben megvalósíthatóvá tette is.[10]
Mindenestre mindig jelen volt a világiak részesedése Kalazancius lelkiségében és küldetésében.
Kalazancius lelkisége alapvetően apostoli. Kalazancius egyéni tapasztalatát tekintve pedagógusi lelkiségről (spiritualitásról) és lelki (spirituális) pedagógiáról beszélhetünk.
Kalazancius lelkisége, amelyet nevelői-apostoli munkájában alakított ki, a következő vonásokkal jellemezhető:
Kalazancius spiritualitás-felfogása alakította ki pedagógiáját és nevelői gyakorlatát. Ezért pedagógiáját lelki pedagógiának nevezhetjük, amelynek alapvető vonásai a következők:
A pietas et litterae formula, amely gyakran szerepel Kalazancius Konstitúcióiban, és idővel egész intézménye programadó, összefoglaló jelszavává vált, jól foglalja össze a pedagógusi lelkiség és a lelki pedagógia lényegét. Ugyanakkor nevelői programjának teljességre törekvését is kifejezi, minthogy egyszerre akar embert s keresztényt nevelni.[42]
A történelem folyamán a Kegyes Iskolákon kívül több más, Kalazancius oltalma alatt álló férfi és női szerzetesintézmény is a nevelői apostoli munkának kötelezte el magát, folytatva az ő karizmáját vagy továbbfejlesztve annak egyes vonásait. Mindezek, valamint azok a világiak és papok, akik különböző élethivatásukat megtartva Kalazancius lelkiségében és küldetésében osztoznak, lélek szerint a Kalazanciusi Család tagjai.[43]
Kalazanci Szent József művéhez mindig, de az oktatás széles rétegekben való elterjedése és demokratizálódása óta különösképpen is hozzátartozott a szerzetesek elkötelezett munkáján túl számos más személy eltérő jellegű együttműködése.
Ez az együttműködés még legegyszerűbb formáiban is értékes, gyakran nélkülözhetetlen hozzájárulást jelent a kalazanciusi apostoli tevékenység teljes és hatékony megvalósulásához.
Objektív szempontból ennek az együttműködésnek mindig egyházi jelentősége és értéke van.
A piarista rend nagyra értékeli ezeket a munkatársait, és ezért háláját testvéri kapcsolatok kialakításával és – amennyire az adott körülmények engedik – igazságos és nagylelkű bánásmóddal próbálja meg kifejezni.
Az elkötelezett munkatársak tevékenysége által egyre szélesedik azoknak a köre, akik teljes mértékben osztoznak a kalazanciusi lelkiségben és küldetésben.
Mindazokhoz, akik a kalazanciusi műben együttműködnek, és azokhoz, akik különböző feladataik végzésében azonosulnak Kalazancius szellemével és küldetésével, a piarista rend azzal a felhívással fordul, hogy lépjenek be a Piarista Testvériségbe, kapcsolódjanak bele a keresztényi és kalazanciusi lelki elmélyülés folyamatába, fokozatosan egyre sajátosabb elkötelezettségeket vállalva.
Ez a felhívás szól a hitoktatókhoz, a nevelőkhöz, a tanárokhoz, a szülőkhöz, a diákokhoz, öregdiákokhoz és mindazokhoz, akik a legkülönbözőbb formában az ifjúság, különösen a leginkább rászorulók nevelését szolgálják.
A PIT létrehozásával intézményessé válik a Kalazancius karizmájában való részesedés, amely – egyéni tapasztalatként – mindig is jelen volt a piarista hagyományban.
A Piarista Testvériséget az a világiakból és papokból álló csoport alkotja, akik vállalják, hogy osztoznak a piarista karizmában.
A testvériség alapvetően a rend által elismert világi társulás, amelynek tagjai keresztény hivatásukból fakadó kötelezettségeiket sajátosan piarista szellemben és stílusban kívánják megélni.
Egyéni életállapotuknak megfelelően, benső indíttatásra és kifejezett ígéretben megerősítve vállalják, hogy megvalósítják azt a küldetést, amelyet Kalazancius világosan megfogalmaz a rend Konstitúcióinak előszavában, megjelölve, kiknek is szól ez a küldetés, megadva annak evangéliumi alapját, célkitűzését, tartalmát és értékét.
„Mivel valóban Isten anyja szegényeinek valljuk magunkat, a szegény gyerekeket semmilyen körülmények között nem szabad lenéznünk, hanem azon kell lennünk, hogy nagy türelemmel és szeretettel minden erénnyel fölékesítsük őket főleg azért, mert azt mondta az Úr: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek".”[44]
„Intézményünknek tehát az lesz a feladata, hogy a gyerekeket az elemi ismeretektől kezdve helyes olvasásra és írásra, számolásra és latin nyelvre, főleg pedig vallásos életre és hittanra tanítsa [...].”[45]
„Ha ugyanis a gyerekeket kiskoruktól fogva szorgalmasan nevelik vallásos életre és műveltségre, kétségkívül remélhető, hogy egész életük alakulása boldog lesz.”[46]
„És bár alázatos lelkülettel a mindenható Istentől kell várnunk azokat a szükséges eszközöket, amelyek által az igazság alkalmas munkatársaivá tesz minket, [...] szükségesnek tartottuk, hogy ezt az intézményt, a szentek példáját követve, előzetesen Konstitúciókkal erősítsük meg.”[47]
A Piarista Testvériség, bár régi és a legújabb kalazanciusi hagyományokra is hivatkozik, elsősorban arra a felhívásra adott válasz, amelyet az egyház ma a világiak széles rétegeihez intéz.
Az egyházban a tanítás és az élet szintjén végbement megújulást követően a II. vatikáni zsinat, illetve az 1987-es püspöki szinódus úgy ismerte el korunkat az egyház életében mint a világiak idejét. Üzenetük hamar visszhangra talált.
Minden hívő a keresztség (és az azt megerősítő bérmálás) szentségének erejében meghívást kapott az életszentségre, és ugyanazt a küldetést kapta: hogy tudniillik Isten országát szolgálja, és annak földi növekedésén fáradozzon.
Ez megelőzi és ez alapozza meg a különböző karizmákat és szolgálati formákat, amelyek Isten népének felépülését differenciálttá teszik.
Új korszak kezdődik tehát az egyház életében, amely első helyre Isten népét állítja, a maga teljességében tekintve: mint királyi, prófétai és papi népet, felismerve, hogy „az egyház nincs igazán megalapítva, [...] ha a hierarchia mellett nincs meg és nem dolgozik a világi hívők komoly és dolgos rétege”.[48]
A rend egyetemes káptalana (Salamanca, 1985) és a nagyobb elöljárók tanácsa (Czestochowa, 1987) a II. vatikáni zsinat szellemében kívánta újraértékelni a világiaknak az apostoli nevelő munkában folytatott egyházi szerepét, amely különösen megfelel világi életállapotuknak.
A PIT a hívek olyan társulása, amelyet a rend támogat, és amelynek tagjai
A PIT tagjainak fejlődése összetett, több elemet kell magában foglalnia: lelki, spirituális dimenziót (benső fejlődés), apostoli dimenziót (képzés a nevelői hivatásra) és egy elméleti dimenziót (történelmi és teológiai képzés).
Alapvető elemei:
A csatlakozás a következők szerint történik:
Az ígéret letétele után az új tag a közösséghez tartozás jeléül egy jelvényt vagy egy igazolványt kap, s ezzel tagként ismerhetik el a minden piarista testvériségben és a rend minden intézményében.
A ígérettétel szövegeként például a következő formula használható:
Különösen elkötelezem magam arra, hogy
rendelkezésére bocsátván magamat abban az apostoli tevékenységben,
amely a gyerekek és a fiatalok,
különösképpen a legjobban rászorulók segítésére irányul.
Ezenkívül elkötelezem magam, hogy ezt az önátadásomat
az egész Piarista Testvériséggel
és az egész Kalazanciusi Családdal lelki egységben élem meg.
Isten kegyelme, Mária védelme és Kalazancius közbenjárása
támogasson mindig elhatározásomban.
Úgy legyen. Ámen.”
Az ígéret napi, személyes megújításához rövidebb formula is használható, mint például a következő:
A testvériségnek azok a tagjai, akik elhatározásukban elég szilárdnak érzik magukat, és a csatlakozásnak még nagyobb nyomatékot kívánnak adni, kérhetik a rendtől a rend „testvériségi oklevelét”.
Ez nem egy megtisztelő jelvény, hanem pecsét, amely a szüntelen, hűséges elkötelezettséget ismeri el, s amely a kérelmezőtől (a testvériségben való) elkötelezettségének szilárdabb formáját kívánja meg.
A Generális atya tiszte, hogy ezt az elismerő okmányt átadja.
A testvériségen belül az eljárás a következő:
Miután a Generális atya megkapta az érdekelt kérvényét, meghallgatja a helyi és tartományi testvériség felelőseit, és ha az illető munkája valóban komolynak és lelkiismeretesnek bizonyul, átadja a „testvériségi oklevelet”.
Az oklevelet a rendtartományi testvériség tanácsadója által vezetett ünnepély keretében adják át. A testvér, aki megkapja az oklevelet, az ünnepen megújítja ígéretét, ezzel is nyomatékot adva szilárd elkötelezettségének.
Ezzel az oklevéllel a testvér megkapja azt a lehetőséget, hogy amíg él, osztozhat a piarista rend lelki javaiban, amikor pedig majd meghal, a rend imádkozik lelki üdvéért.
Azért, hogy a PIT tagjai hűek tudjanak maradni elkötelezettségükhöz, egyéni imában gyakran megújítják ígéretüket, amelyet a testvériségbe való belépésükkor tettek.
Kalazanci Szent József ünnepén a testvériség minden tagja közösen, ünnepélyesebb formában újítja meg ígéretét.
A tagság megszüntetését kezdeményezhetik maguk a tagok vagy a testvériség.
Ha valaki úgy határoz, hogy megszakítja a testvériségen belüli szolgálatát, miután döntését komolyan mérlegelte, közli azt a helyi testvériség tanácsával, amely lehetőség szerint arra kéri, töltsön el egy rövidebb időt szándéka alaposabb megfontolásával. Ezután az illetőnek nyilatkoznia kell, mi a végleges döntése.
A helyi tanács kérésére a tartományi tanács is kizárhat tagot a testvériségből, ha ezt valóban súlyos okok indokolják. Ilyen ok lehet mindenekelőtt, ha az illető nyilvános viselkedése ellentétben áll a vállalt feladattal. Mielőtt azonban ez a döntés születne, a tanácsnak minden tőle telhetőt meg kell tennie annak érdekében, hogy a nehézségeket párbeszéd útján orvosolja.
A testvériség tagjai vállalják, hogy
A rend a maga részéről vállalja, hogy:
A következő feltételek és lépések szükségesek, hogy létrejöhessen egy helyi testvériség:
Az egyes csoportok szerzetes tanácsadói közül az illetékes nagyobb elöljáró kijelöl egyet mint a helyi testvériség tanácsadóját. A helyi testvériség e tanácsának megbízatása három évre szól. A tanácsadó is tagja ennek mint lelkivezető, de igazgatási feladatok nélkül.
Annak az elöljárónak a feladata, hogy jóváhagyja a helyi testvériség által megválasztott koordinátort és az adminisztrátort, akinek a szerzetesközösségéhez az illető testvériség tartozik.
A testvériség szerzetes tanácsadójának kinevezése ezzel szemben a nagyobb elöljáró jogkörébe tartozik.
A rend valamennyi rendtartományának testvériségei alkotják a Piarista Egyetemes Rendi Testvériséget, amelyet egy három tagú egyetemes tanács vezet. Ezt a tanácsot három évenként választják, és működését egy piarista szerzetes segíti.
A tanács egy tagját az Egyetemes Rendi Testvériség koordinátorának, egy másikat adminisztrátorának választják meg, a harmadik pedig a tanács titkára. Az egyetemes rendi tanács a piarista rend generálisával szorosan együttműködve koordinálja és támogatja az Egyetemes Rendi Testvériség életét és tevékenységét.
A Generális atya feladata és joga, hogy jóváhagyja az Egyetemes Rendi Testvériség koordinátorának, adminisztrátorának és titkárának személyét, akiket a szabályzatnak megfelelően választottak, és kinevezze az Egyetemes Rendi Testvériség tanácsadóját.
A Generális atya feladata továbbá, hogy rendi szinten létrehozza a testvériséget mint magántársulást, és kérje annak egyházi elfogadását a Szentszéktől, amennyiben a rend káptalanja egy bizonyos kísérleti idő elteltével úgy dönt, hogy nyilvános egyházi társulássá kívánja alakítani.
Végül a Generális atyának kell őrködnie afelett, hogy a testvériség mindig valódi kalazanciusi, piarista szellemben éljen és működjön.
A.M.P.I.[49]
1. vö. 1987-es püspöki szinódus.
2. vö. Kalazanci Szent József Konstitúciói, 4–10. pontok. Amikor ebben a dokumentumban a Konstitúciókat említjük, mindig Kalazancius eredeti Konstitúcióira utalunk (1622).
3. „Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának legjobb módját, segítséget nyújtva ezeknek a szegény gyerekeknek; nem hagyom el semmiért a világon.” (V. Berro: Annotazioni storiche. in Archivium Scholarum Piarum 21–22 (1987), I. kötet, 1. könyv, 12. fejezet, 73. old.) „Eléggé tudja mindenki, hogy mennyire jelentős és elismerésre méltó szent tevékenység a gyerekek tanítása, kiváltképp a szegényeké, hiszen ez az oktatás segíti hozzá őket örök üdvösségük eléréséhez.” in Memoriale al Card. M. A. Tonti (1621). [Emlékirat Michelangelo Tonti bíboroshoz (1621)], az idézet az Imaórák liturgiájában alkalmazott szövegből való (augusztus 25., az olvasmányos imaóra 2. olvasmánya, IV. kötet, Budapest, 1991, 1170. old.).
4. Rómában, a Santa Dorotea templom mellett 1597-ben. vö. György Sántha: San José de Calasanz. Obra pedagógica. Editorial Católica, S. A. (B.A.C. 159), Madrid, 21984, 22. old. és köv.
5. vö. Konstitúciók, 1–3. pontok.
6. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyház igazi és sajátos apostoli szolgálatként ismerte el a leginkább rászoruló gyerekek nevelésére irányuló elkötelezettséget, szentesítve ezáltal Kalazancius szándékát. Mindenekelőtt V. Pál Ad ea per quae kezdetű bulláját (1617) kell megemlítenünk, amely elismeri az egyházban az új „Kegyes Iskolák... Páli Kongregációját”. vö. György Sántha: id. mű, 23. old.
7. vö. György Sántha: id. mű, 144. old.
8. vö. György Sántha: id. mű, 361. old.
9. Társulási formák létrehozására tett kísérletük miatt megemlíthetjük itt Mauro Ricci atyát a múlt század végéről, és Tomek Vince atyát e század közepéről. Ángel Ruiz atya 1983-as levele is jelentős, amelyet a Kalazanciusi Egyházi Közösségekről írt, s amely az 1969-es különleges egyetemes káptalan világiakról szóló dokumentumához kapcsolódik (Declaraciones y Decretos `del Capítulo General Especial. [A különleges egyetemes káptalan nyilatkozatai és határozatai] 981–1027. pontok), történetileg és szisztematikusan fejtve ki az elképzelést.
10. vö. Giovanni Ausenda kéziratos tanulmányát a „Világi piaristákról” (Gli scolopi secolari. Genova, 1987).
11. Konstitúciók, 345. pont: „A mindenható Isten dicsőségére...”; 8. pont: „Isten dicsőségére...”; 200. pont: „Isten nagyobb dicsőségére...”; 95. pont: „Akik az Úrral egyesülni szeretnének [...] miután minden külsőséges dolgot elhagytak iránta való szeretetből...”; 1931. levél (Epistolario. 5. kötet, 144. old): „Az istenfélelmet, amely a bölcsesség lényege, kell mindnyájunknak magában hordozni, s a diákoknak szüntelenül tanítani”. vö. György Sántha: id. mű, 475. old.
12. Konstitúciók, 44. pont: „Arra törekszünk, Szent Pált követve, hogy a keresztre feszített Krisztust s az ő különféle erényeit szemléljük és kövessük”; 34. pont: „És maradjon egyesülve Krisztus Urunkkal, egyedül azt kívánva, hogy érte éljen, és egyedül az ő tetszését keresse”; 4. pont: „főleg azért, mert azt mondta az Úr: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.".”
13. Konstitúciók, 23. pont: „A Szentlélek irányítása iránti komoly figyelem”; 48. pont: „Olyan tetteket végbevinni [...], amelyeket a Szentlélek fog javasolni”; 131. levél (Epistolario, 2. kötet, 169. old.): „Isten hangja a Lélek hangja, amely megy és jön, megérinti a szívet és tovahalad; nem tudhatjuk, honnan jön és mikor inspirál; ezért nagyon fontos, hogy készen álljunk, nehogy váratlanul érkezzék, és hatás nélkül távozzon.”
14. Kalazancius egész művét Mária pártfogásába ajánlotta. (Konstitúciók, Cím és 4. pont). Az egész kalazanciusi vallásosságot átjárja a máriás lelkület (Konstitúciók, 47. és 120. pontok).
15. Kalazancius egész elkötelezettsége az egyház reformjának szolgálatában áll (Konstitúciók: 2. pont). E reform végbemeneteléért és az ökumenikus egységért imádkozik és dolgozik (vö. A „Tizenkét csillagú korona” befejező szándéka; Konstitúciók, 194. pont). A pápa iránti tisztelete mély, még akkor is, amikor szenvednie kell az egyház miatt.
16. Konstitúciók, 56., 57., 61. és 62. pontok.
17. Kalazancius nem azoké, akik megelégszenek azzal, hogy várják Isten országát, hanem azoké, akik fáradoznak eljövetele előkészítésén. Ha vannak Kalazanciusban misztikus fölbuzdulások, ezek olyan természetűek, amelyek apostoli cselekvésre indítják.
18. Az „Isten dicsőségére” kapcsolatban áll azzal a másik célkitűzéssel, amelyet Kalazancius megfogalmaz: „felebarátaink javára” (Konstitúciók, 8. pont). Különleges figyelmet fordít a leginkább rászorulókra (Konstitúciók, 4. pont: „a szegény gyerekeket”). A társadalmi dimenzió világosan megmutatkozik egész művében, és nyíltan kijelenti a következő szövegekben: Konstitúciók, 2. pont („a keresztény társadalom megújulása”), 198. pont („Szinte minden államban a lakosság többsége szegény”), 175. pont („Szerzetünk alapvető céljaként a gyerekek lelkiismeretes nevelésére törekszik [...], ettől függ a társadalom megújulása.”)
19. Konstitúciók, 4. pont: „A szegény gyerekeket semmilyen körülmények között nem szabad lenéznünk, hanem azon kell lennünk, hogy nagy türelemmel és szeretettel minden erénnyel fölékesítsük őket, főleg azért, mert azt mondta az Úr: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek"”. vö. György Sántha: id. mű, 92–102. old., különösen a 9. lábjegyzet. Meg kell jegyeznünk, hogy Kalazancius azért hívja iskoláit „piae”-nek, „kegyes”-nek, mert azt akarja, hogy az ingyenesség és a szolgálat megtestesítői legyenek.
20. Kalazanciusnál a szegénység nem öncél, hanem a szegények minél teljesebb és hitelesebb szolgálatának feltétele (vö. György Sántha: id. mű, 92. és köv.). Kalazancius iskoláinak ingyenességét eleinte önkéntes adományok és rendszeres kéregetés biztosította. Később már szervezettebben gondoskodtak róla a helyi hatóságokkal kötött megállapodások révén: biztosították a piarista rendnek – amely haszon nélkül dolgozott – azt, ami az iskolák fenntartására és a szerzetesek ellátására elengedhetetlen volt (Konstitúciók, 178. pont).
21. Konstitúciók, 4. pont: „nagy türelemmel és szeretettel”; 6. pont: „nagy szeretettel, türelemmel és egyéb erényekkel rendelkező szolgákat igényel”.
22. Konstitúciók, 3. pont: „az igazság alkalmas munkatársai”.
23. „Rómában megtaláltam Krisztus szolgálatának legjobb módját, segítséget nyújtva ezeknek a szegény gyerekeknek; nem hagyom el semmiért a világon” (lásd a 3. lábjegyzetet). vö. György Sántha: id. mű, 24. old., különösen a 91. lábjegyzet. Életrajzírói joggal nevezték Kalazanciust az „újszövetség Jób”-jának. „Mindent elviselek, és kész vagyok inkább meghalni, mint elhagyni azt, amibe belefogtam” (1148. levél, Epistolario, 4. kötet, 41. old).
24. Kalazancius gyakran használja a „ministerium” szót, amikor az elhanyagolt gyerekek emberi és keresztény neveléséről beszél. vö. Konstitúciók, 8. pont. A nevelés mellett való elkötelezettség mindenesetre papi hivatásának és szerzetesintézményének apostoli megnyilvánulásává válik.
25. Konstitúciók, 2. pont: „Ha ugyanis a gyerekeket kiskoruktól fogva szorgalmasan nevelik vallásos életre és műveltségre, kétségkívül remélhető, hogy egész életük alakulása boldog lesz”.
26. Konstitúciók, 2. pont: „E szolgálat odaadó gyakorlásától függ a keresztény társadalom megújulása”.
27. Konstitúciók, 4. pont: „a szegény gyerekeket semmilyen körülmények között nem szabad lenéznünk”; 198. pont: „Szinte minden államban a lakosság többsége szegény”. vö. György Sántha: id. mű, 396. old., különösen az 5. lábjegyzet.
28. Kalazancius nem dolgozza ki elméletben ezt a gondolatot, de világosan kifejezi s főként a gyakorlatba ülteti át az általa létrehozott intézményben, annak ellenére, hogy sokan ellenezték.
29. Konstitúciók, 2. pont: „Ha ugyanis a gyerekeket kiskoruktól fogva szorgalmasan nevelik vallásos életre és műveltségre...”. E kijelentésben burkoltan elismeri a család alapvető szerepét a nevelésben.
30. vö. György Sántha: id. mű, 359. és köv. A kért együttműködés az iskolába járás ellenőrzésére és az iskolai munkának megfelelő otthoni légkörre vonatkozott. A szülőkkel való közvetlen munka a templomokban és az ún. kongregációkban vagy testvérületekben zajlott, amelyek a Kegyes Iskolákat támogatták. Konstitúcióiban Kalazancius azt is akarja, hogy a gyerekek által használt könyvek a családok javára is váljanak: „Ne csak szép nyomtatású, hanem olyan tartalmú könyveket használjanak, amelyek olvasásából a gyerekeken túl szüleik is hasznot merítenek.” (213. pont)
31. vö. György Sántha: id. mű, 370. és köv. Kalazanciusnak ebben a felismerésében az iskolakötelezettségre való első utalást sejthetjük.
32. vö. György Sántha: id. mű, 471. és köv. Bár Kalazancius elméletileg nem dolgozta ki a megelőző módszert, gyakorolta azt, és megfogalmazta alapvető kritériumait. E felismeréséből kifolyólag azt akarja, hogy a nevelés kora gyermekkortól kezdődjék, s hogy foglalják le a gyerekek idejét pozitív értelemben, oly módon, hogy ne legyen idejük a lustálkodásra.
33. vö. György Sántha: id. mű, 313. és köv., és az 538. és köv.
34. Konstitúciók, 4. pont: „nagy türelemmel és szeretettel”; 6. pont: „nagy szeretettel, türelemmel és egyéb erényekkel rendelkező szolgákat igényel”. vö. György Sántha: id. mű, 86. old. és köv.
35. Konstitúciók, 3. pont: „az igazság alkalmas munkatársai”. Kalazanciusnál a szeretet pedagógiája a jelenlét pedagógiájává válik.
36. Konstitúciók, 2. pont: „vallásos életre és műveltségre” (pietate ac litteris). 203. pont: „A Kegyes Iskolák fenntartásával e szerzetnek az a célja, hogy a gyerekeket keresztény vallásos életre és emberi tudományokra nevelje...”. Igen jellemző magatartása, ahogyan tiszteli és megbecsüli Galileit és Campanellát. Bár az egyház elítélte őket, Kalazancius nemcsak csodálattal tekintett rájuk, hanem annyira értékelte tudományukat, hogy legjobb növendékeit bízta rájuk.
37. Konstitúciók, 203. pont: „A Kegyes Iskolák fenntartásával e szerzetnek az a célja, hogy a gyerekeket keresztény vallásos életre és emberi tudományokra nevelje, s hogy a gyerekek e nevelés birtokában elnyerjék az örök életet...”. 2. pont: „Ha ugyanis a gyerekeket kiskoruktól fogva szorgalmasan nevelik vallásos életre és műveltségre, kétségkívül remélhető, hogy egész életük alakulása boldog lesz”.
38. vö. György Sántha: id. mű, 516. és köv., 471. levél (Epistolario, 2. kötet, 405. old.). Ez a keresztény nevelés szakramentális (szentségi) jellege, amelyet Kalazancius megfogalmaz és művében megvalósít.
39. Konstitúciók, 198. pont: „Az elöljáró jelöljön ki ezeknek a gyerekeknek egy szorgalmas tanárt, aki majd megtanítja őket írni és olvasni, így majd könnyebben megbirkóznak az élettel”. vö. György Sántha: id. mű, 393. old. és köv., különösen a 397. old., a 13. lábjegyzet. Kalazancius nagy gyakorlati érzékről tesz tanúságot, amikor az oktatás tárgyául az élethez legszükségesebb dolgokat jelöli meg.
40. vö. György Sántha: id. mű, 488., 568. és köv., 457. és köv.
41. Konstitúciók, 212. pont: „minden iskolánkban ugyanazt a tananyagot tanítsák, és ugyanazokat a módszereket alkalmazzák”; 216. pont: „A diák nagy hasznára válik, ha a tanár egyszerű, hatékony s, ha lehet, célratörő módszert alkalmaz. Ezért nagy körültekintéssel kell kiválasztani a legjobb módszert azok közül, amelyeket a témában legképzettebbek és legjáratosabbak dicsérnek”. vö. 5., 203. és 207. pont; vö. György Sántha: id. mű, 173. old. és köv.
42. Konstitúciók, 2. pont: „vallásos életre és műveltségre” (pietate ac litteris).
43. A következő szerzetesintézmények és kongregációk vallják magukénak Kalazanci Szent József karizmáját és pártfogását: Istituto Cavanis (Olaszország, Velence, 1802), Zusters der Christelijke Scholen (Belgium, Vorselaar, 1820), Madres Escolapias (Spanyolország, 1829), Compagnia di Maria per l'educazione dei sordomuti (női és férfi ág, Olaszország, Verona, 1830), Peres de Timon-David (Franciaország, Marseilles, 1852), Pío Instituto Calasancio de la Divina Pastora: Madres Calasancias (Spanyolország, 1855), Suore Calasanziane (Olaszország, Firenze, 1889), Kalasantiner (Ausztria, 1859), Hermanas del Sagrado Corazón de Jesús (Mexikó, 1907).
44. Konstitúciók, 7. pont.
45. Konstitúciók, 8. pont.
46. Konstitúciók, 2. pont.
47. Konstitúciók, 3. pont.
48. II. vatikáni zsinat: Ad gentes. Határozat az egyház missziós tevékenységéről, 21. pont.
49. „Ad maius pietatis incrementum”` („A pietás egyre nagyobb növekedésére”). Gyakran használt piarista jelmondat.
