Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Címlap » Piaristák » Podolin.html

    Hazai zászlók alatt

    A Rend iskolái Itáliában meglepő gyorsasággal terjedtek.

    1631-ben megjelentek Közép-Európában is: a morvaországi Nikolsburgban (ma Mikulov) és négy közeli városban is. A harmincéves háború vége felé a Morvaországba betörő protestáns svéd csapatok elől a piaristák Lengyelországba, Krakkóba menekültek.

    Innen hívta 1642-ben a szepességi Podolinba a piaristákat Lubomirszki Szaniszló, a szepesi városok kapitánya, később római- szentbirodalmi herceg. A podolini működést tizennyolc piarista kezdte. Ez a szerzetes család hol a német, hol a lengyel rendtartományhoz tartozott. Az iskola 189 tanulóval indult, akik többségükben németek vagy szlovákok voltak, de Podolinban kezdettől fogva akadt köztük nem egy magyar diák is. Mivel Podolin a történelmi Magyarország területén fekszik, és ez a ház volt a magyarországi terjeszkedés kiindulópontja, alapításától számítjuk a Piarista Rend magyarországi megtelepedését.

    A podolini alapítást gyors egymásutánban követte a Felvidéken a privigyei, breznóbányai és a pozsonyszentgyörgyi iskolák megnyitása. Ezeknek a hősi időknek kiemelkedő alakja volt Mösch Lukács piarista atya, aki Sobieski János törökverő lengyel királynak gyóntatója és hadtudományi tanácsadója volt.

    A század elején következett a délre húzódás, a török alól felszabadult ínséges hódoltsági területekre: a veszprémi (1711), a váci (1714), a kecskeméti (1714), a pesti (1717), a debreceni (1719) és a szegedi (1720) megtelepedés.

    Az 1715. évi országgyűlés "magyar honosságot" adott a rendnek, 1721-ben pedig, éppen száz évvel a rend megszületése után immár 12 rendházzal és 82 szerzetessel létrejöhetett a független, Magyar Rendtartomány Az alapítások folytatódtak -- főleg a Dunántúlon és Erdélyben -- Nagykárolyban, Tokajban, Rózsahegyen, Máramarosszigeten, Kisszebenben, Magyaróvárott, Szentannán, Kalocsán, Nagykanizsán és Tatán. Mária Terézia királynő kezdeményezésére jött létre a közgazdasági és műszaki irányú felvidéki szempci kollégium; majd a váci szegény-nemesi konviktus, a Theresianum, amelyet a királynő személyesen is meglátogatott. A rendtagok Veszprémben és Kalocsán teológiát is tanítottak.

    A jezsuita rendnek 1773-ban történt pápai feloszlatása miatt a piaristáknak kellett átvenniök az ő trencséni, selmecbányai, kőszegi és kolozsvári iskolájukat is. II. József tette át a gyérlátogatottságú tokaji és szentannai piarista iskolát a megfelelőbb Sátoraljaújhelyre és Temesvárra, ahol létük előnyösebb volt. A XIX. században még három további iskolát vállaltak a magyar piaristák: Léván, Nagybecskereken és Budán. Nem volt tehát az országnak olyan tájegysége, ahonnét diákság vagy piarista hivatás ne toborzódott volna.

    Az első világháború idején 24 középiskolában tanított a Rend Magyarország területén. Ezekből a trianoni békeszerződés után 10 maradt az országban: öt tovább tudott működni Csehszlovákiában és négy Románia területén. A "második bécsi döntés" következtében (1940) újra hazai vezetés alá került a nagykárolyi, a kolozsvári és a máramarosszigeti gimnázium; sőt a magyar piaristaság 300 éves jubileumának évében, 1942-ben Szabadkán nyílhatott egy rövidéletű új piarista iskola is. A háború végén visszaálltak a régebbi országhatárok. Ismét csak 10 hazai piarista gimnázium működött.

    1948-ban valamennyi iskolánkat államosították. 1950-ben az állam betiltotta valamennyi szerzetesrend működését, a rendházakat el kellett hagyni, több helyütt deportálások történtek.

    1950 augusztusában az állam és a magyar püspöki kar közt megállapodás jött létre, amely szerint 4 szerzetesrend: az iskolanővérek, bencések, ferencesek, piaristák 2-2 gimnáziumot tarthatnak fenn. A Piarista Rend a budapesti és a kecskeméti iskolát kapta vissza, az utóbbit diákotthonnal. Minthogy a 2 rendházban csak korlátozott számú szerzetes maradhatott, a piaristák nagyobb része rendi kereten kívül vagy lelkipásztori, vagy civil munkakörben helyezkedett el, vagy éppen külföldre távozott. A magyar kitelepültek egy része kezdte el Észak- Amerikában azt a munkát, amelynek eredménye 1975-ben az Amerikai Piarista Rendtartomány. Ezekben a nehéz időkben Tomek Vince magyar piarista volt a rend generálisa, legfőbb elöljárója (1947-67); Sík Sándor pedig tartományfőnök (1947-63).

    A rendszerváltozást követően 1990-ben újra kitárultak a lehetőségek. Egykori épületeinkből ugyan alig kaptunk vissza néhányat, bár valamennyit hivatalosan visszaigényeltük. 1990 őszén Vácott és Szegeden megnyílt a rendház: Vácott saját épületünk egy töredékében kezdődött az élet, Szegeden a felsővárosi minorita templom és kolostor jutott a korábbi épület helyett. Az újjászervezett gimnáziumokban a tanítás 1991 őszén indult meg.

    Ugyanekkor Göd községben az önkormányzat felkérésére Piarista Szakmunkásképző iskolát nyitottunk 40 ipari tanulóval 4 szakmában (kőműves, ács, műlakatos, kőfaragó).

    1992 őszén Sátoraljaújhelyen a régi piarista épületben közép-iskolai diákotthont, Szegeden pedig az örökségbe kapott és felújított Tábi-házban egyetemi kollégiumot nyitottunk.

    A legújabb alapítások: 1992-ben Nagykanizsán általános iskola, 1993- ban Mosonmagyaróvárt a régi épületben általános iskola és gimnázium.


    ,,A szegedi gimnázium múltjában a legragyogóbb név Magyar Gáboré. Ha van ennek az iskolának legendás kora, akkor az nem a kezdet küzdelmes évtizedeiben keresendő, hanem abban a 27 esztendőben, mely a gimnázium történetében Magyar Gábor korának nevezhető. Aranykor.

    Fényképe azt a régifajta magyar piaristát ábrázolja, akik nem mosolyogtak a fényképen, bár aranyos szívük volt. Mertek kemény vonásokkal az emberek elé állni, de ettől a férfimunkában megedzett arctól nem kellett félni, mert vonásaikat nem a furor paedagogicus* keményítette meg. Pedagógiai elméletek nem szakították el őket az élettől, s egészséges hivatásszeretetük és feltétlen igazságosságuk mindenkinek bizalmát megnyerte. A társadalmi megbecsülésnek ebből a tőkéjéből élünk még ma is, amit a Magyar Gáborok és kortársaik gyűjtöttek nekünk.''

    Megyer József

    (No lám, a furor ezt jelenti: rohanás, düh, harci tűz!)