Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Címlap » Piaristák » Siksandor.html
    A szegedi egyetem a két világháború közti időben vált országos jelentőségű kulturális intézménnyé.

    ,,1929 decemberében egyetemi tanárnak neveztek ki a szegedi egyetem második magyar irodalmi tanszékére - engem, aki soha életemben effélére nem gondoltam, tudományos ambícióim sohasem voltak, iskolámban és írói munkámban húsz éven át tökéletesen a magam helyén éreztem magam, és ha írtam is - aminthogy elég sűrűn írtam is - kritikákat, esszéket, olykor irodalomtörténeti jellegű cikkeket is, ezeket sem elsősorban tudományos céllal, hanem inkább szépírói igénnyel és nevelő szándékkal írtam...

    A magyar irodalom és az irodalomtörténet is nemcsak szaktárgyam, hanem szenvedélyes szeretetem tárgya is volt... Amikor be kellett nyújtanom a karhoz eddigi tudományos munkáimat,...a gyűjtemény legjelentősebb darabja egy terjedelmesebb könyv volt, a Gárdonyi, Ady, Prohászka. Ezt a könyvet a kinevezésemig eltelt év alatt írtam.

    Szegedi rendházunkban rendtársak és testvérek között éltem, és a megszokott életmódot folytathattam, az ifjúságnak élhettem, mint eddig. Napom legnagyobb része kedves munkával telt el, és új hivatásom természeténél fogva sokkal nagyobb szabadságot biztosított számomra, mint amiről régi munkám keretei közt valaha is álmodtam volna. Budapestre sűrűn feljárhattam, sem baráti, sem irodalmi összeköttetéseimet nem kellett feladnom, és ami talán a legfőbb új érték volt: az egyetemi tanrend biztosította szünetek lehetővé tették számomra a hosszabb külföldi utazásokat és a velük kapcsolatos teljes elvonulást és csendet: számomra az írói munka legfőbb feltételeit.'' (Önéletrajzi töredék) Nagy újítása volt az akkor még alig (el)ismert XX. századi írók-költők részletes bemutatása. A hallgatók így nyerhettek betekintést Ady, Babits, Juhász Gyula, Tóth Árpád, Kaffka Margit, Kosztolányi munkásságába is. Diákjai elismerését is kiváltotta lelkes, lendületes előadásmódja, viszont sokan bírálták pedagógiai tevékenységét, elsősorban műközpontú szemléletmódja miatt. Ugyanis ez az irodalmi irány ekkor még csupán terjedőben volt nálunk, így természetszerűleg új és szokatlan vonalat képviselt.

    Sosem csak a szigorúan vett törzsanyagot kérte számon hallgatóitól. Mindig kíváncsi volt egyéni gondolataikra. Ennek elmélyítésére szolgálhattak ún. ,,teázó szemináriumai'' is. Ezeken csak az igazán érdeklődők vettek részt (Ortutay Gyula, Baróti Dezső, Tolnai Gábor, Radnóti Miklós...), az ,,órák'' rendházbéli szobájában voltak. Hallgatótársai szerint az ifjú Radnótit ezek a foglalkozások ragadták magukkal leginkább, s itt kapta meg az utolsó lökést pályakezdéséhez.

    Irodalmi, műpártoló, tehetséggondozó felelőssége árad kollégáival, tanítványaival, pártfogoltjaival való levélváltásaiból. Idézzünk fel két levélrészletet!

    Hegedűs Lórántnak írta a Baumgarten-díj kapcsán:

    ,,Egyetemi kötelességeim lehetetlenné teszik számomra, hogy szombaton felmenjek. Kérlek, ments ki a Baumgarten-tanácsban. Hogy azonban tanácstagi kötelességemet teljesítsem, engedd meg, hogy így, írásban tegyem meg ajánlatomat.(...)

    Szeretném felhívni a figyelmet egy fiatal íróra, Rónay Györgyre is; a folyóiratokban megjelent és egyre tisztuló tehetségre valló versei, valamint ügyes kritikái és irodalomtörténeti kisebb tanulmányai után a Révai cégnél most megjelent Keresztút c. regényével azt hiszem, feltűnést fog kelteni. Egy komoly és jelentős regényíró ígéretét látom benne.'' (1937. nov. 4.)

    Szerb Antal írja szegedi egyetemi magántanári kinevezése kapcsán:

    ,,Igen tisztelt Professzor Úr,

    Nagyon ügyetlen dolog, így levélben hálálkodni, csak annyit: nemcsak a leendő habilitációnak örülök, hanem annak is, hogy éppen Professzor úr volt az, aki kiállt értem. Mert diákkorom óta mindig a Professzor úr rólam való véleménye volt az, amire minden racionális mértéknél nagyobb fokban adtam, vagy pontosabban, amitől legjobban féltem, még álmaimban is. Egy-egy rosszalló megjegyzése hónapokra letörte az önbizalmamat. Hogy most, egy ilyen ünnepélyes és nyilvános alkalomból, mellém állt, sok mindent igazol bennem, visszamenőleg is, az ifjúságomat.

    A viszontlátásig üdvöli hálás és igaz híve...'' (1935. márc.29.)

    Irodalomtörténeti - irodalomtudományi munkássága az 1934-ben kiadott Pázmány Péter válogatott művei című munkájával bomlott ki. Ezt követte a Pázmány Péter, az ember és az író (1939), majd 1940-ben egy Zrínyi-monográfia. A hazai tudományos szakirodalomban egyedülálló Esztétika (1942) című munkáját tekintik a legkiemelkedőbbnek.

    Utolsó szegedi éveiben már a második világháború nyomasztó közelségét érezte. Rendfőnöke 1944. húsvétján fölmentette állásából, és a budapesti rendházba helyezte.

    Papp Attila - Sárközi Sándor Sch.P.