„P. Castiglia atyának, a piaristák gondnokának. –
Két fratelló érkezik oda a noviciátusból azzal a megbízatással, hogy szerezzenek be néhány asztalterítőt a noviciátus számára, ha a frascatii házban volna felesleges, kölcsönözzenek néhány darabot a noviciátusi ház számára, mert ott igen nagy szükség van rá, az árát is megtérítenék, ha nem is teljes egészében, legalább részben, ahogyan majd átadja az üzenetet önnek fr. Giov., amiért is mutassa meg neki a készletet, ha pedig nem volna felesleges számban, akkor kérjék meg P. Glicerio édesanyját, hogy szerezzen be néhány darabot a piaci árus asszonyoknál, akiknél mindig található ilyesmi. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. aug. 28.”
„P. Castiglianak, a piaristák gondnokának.
Mondja meg Sig. Aristotelenek, még ma üzenek a téglaégetőnek, hogy értesítsem arról a szándékukról, hogy vásárolni akarnak a tetőfedő cserépkészletből és hogy a leveleket azonnal elküldtem Sig. Flavionak és Sig. Ottavio Bonsinak és a választ holnap fogom küldeni, mert jelenleg nincs annyi időm, hogy a válaszírással kész legyünk arra az időre, amikor a frascatiak indulnak haza. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1626. aug. 28.”
„Tegnap este meghalt Del Monte kardinális, utódja Bandino kardinális lesz, Portoba Sig. Card. Detti megy, azt még nem tudjuk, hogy Frascatiban ki lesz az utód, azt hírlik, hogy másik két kardinális is beteg, és a mi Urunk áldását küldte a nagybeteg Capponi kardinálisnak.
Ma reggel meghalt a boscoi apát, aki a »Castello«-ban volt fogságban, az Úr adja meg neki az örök jutalmat, amit – hisszük – hogy el is nyert az ember, aki olyan nagy volt, főként a béketűrésben az annyi évi börtönbüntetés után.
Én pedig, mihelyt kellemesebbre fordul az idő, el fogok látogatni Frascatiba, ebben a nagy hőségben senkinek sem javallom az utazást, a messinai érsekkel még nem volt alkalmam tárgyalni. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. aug. 29.”
„Meg akartam bizonyosodni személyesen afelől, csakugyan igaz-e, hogy Germano szabómester – akinek háza a Cesarini és a lovagok palotája között van – meg akarja vásárolni a Sig. Calisto Stella úr házát, ezért tegnap előtt elmentem hozzá, hogy beszéljek vele és ő azt mondotta, hogy csakugyan így áll a dolog és már írt is két – három narniibelinek, hogy megtudakolja nézetüket, azok pedig helyeselték szándékát. Én úgy vélem, az a terve, hogy idővel hospitiumot vagy állandó lakást akar létesíteni az irgalmasoknak, akik között ott van az ő unokaöccse is. Válaszomban azt mondtam neki, hogy ne okozzon ezzel nehézséget nekünk, akik már megtelepedtünk ott és meg akarjuk vásárolni azt a házat az említett Calisto úrtól olyan áron, amely mindenképpen méltányos lesz érte. Erre ő nem tett ellenvetést, hanem hívatta Calisto urat és ezeket mondta neki: Ezek a jó Atyák meg akarják vásárolni a házat méltányos áron, menjen és tárgyaljon ezekkel, de ha nem tudnának megegyezni, én mindig állom a szavamat, ahogyan már ígéretet tettem. Ezek után Calisto úr elutazott Narniba, hogy ott tárgyaljon az illetékesekkel ebben az ügyben és végezetül azt mondta, hogy minél előbb szeretné elintézni az ügyet, ezért hát legyenek készenlétben, bízzon meg valakit aki a megbeszéléseken képviselje a mi érdekeinket, az illető a házat valamikor 500 scudiért vásárolta meg, valami kisebb javításokat eszközölt rajta, mindezek ellenére úgy gondolom, hogy meg fog elégedni a mondott árral, amennyiben úgy látja, hogy így nem tudnak megegyezni, akkor intézze el a legjobb belátása szerint. Inkább fizessünk rá valamit, szükségünk volna Gio. Battista megbízó levelére, küldjék minél hamarabb, hogy ebben és még sok más sürgős ügyben eljárhasson.
Ma beszéltem Sig. Narsinivel, ő nem hiszi el, hogy Stella találna olyan valakit, aki 300 scudit tudna neki kölcsönözni készpénzben, de az említett szabómesternek már rendelkezésére áll az összeg a Monte della Pietea révén, ennélfogva azon legyen minden igyekezettel, hogy megegyezzenek az említett Stellával, mivel úgy értesültem, hogy az a kert igen alkalmas volna. Ha pedig azt venné észre, hogy szeszélyeskedik és nem akarja elfogadni az ésszerű ajánlatokat és nagyon fel akarja becsültetni a ház értékét, akkor álljanak el a vételtől és azon legyenek, hogy a mi ott levő kis kertünket igyekezzenek úgy átalakítani, hogy megfelelő legyen annak a tervnek, amelyet Sig. Bastiano Mangonio és Sig. Mei készítettek, amely, ha egyezik a ház szélességével, akkor inkább egy kisé mi magunk is összébb húzódzkodunk.
Tegnapelőtt halt meg Del Monte kardinális, tegnap pedig a Boscoi apát, aki a Castelloban volt fogságban. – Mondja meg P. Gio. Stefanonak, hogy majd pénteken küldöm azt a kis könyvecskét, amely az alázatosság fokozatairól ad elmélkedést.
Sig. Nicolo Germanelli egyre jobban érzi magát, remélem, hogy hamarosan haza mehet Narniba. Most hozták ide azt a levelet Ancilla asszony számára az ő férjétől, köszöntse őt a nevemben. – Róma, 1626. aug. 29.”
„P. Castiglianak, a piaristák gondnokának – Frascati.
Levélvivőm útján küldöm az értesítést is, amit majd holnap küldjenek vissza ms. Ascanio útján. Azt beszélik, hogy meghalt Mons. Seneca, aki Szent Károlynak volt vikáriusa, ha majd konzisztórium lesz, akkor majd megtudjuk, hogy ki lesz a frascatii suburbikárius, Sig. Card. Detti ügyhalgatója megígérte ma, hogy mielőtt átadná a hivatalt, aláírják az Isten Anyjáról nevezett kongregációnak az aktáit.
Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. aug. 30.”
„P. Castiglianak, a piaristák gondnokának, Frascati.
Értesítsen azonnal, hogyan áll egészség dolgában, belázasodott-e ismételten? És ami fr. Diomedet illeti, én azt szeretném, ha minél előbb felszentelnék.
Ami pedig a gyóntatási engedélyt illeti, én rajta leszek, hogy aláírassam a kardinális úrral, de szinte lehetetlen ez, mert visszaküldte az ottani vikáriusának, hasonló értelemben válaszolt Sig. Angelo is, de ha majd jön Card. Bevilaqua püspök, szorgalmazni fogom, hogy aláírja az ő ügyvivője, Mons. Trotti, mint ahogyan aláírta néhány nappal ezelőtt P. Melchior engedélyét, hogy Rómából Moriconeba mehessen.
Lámpát és egyéb dolgokat szereztem a ház számára, mindent el fogok küldeni a mi P. Glicerionk édesanyja által. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 1.”
„A legutóbbi levelemben értesítettem arról, hogy oda érkezik ms. Calisto Stella, hogy tárgyaljon házának értékesítéséről, én magam is úgy vélem, hogy ott jobban meg tudják tárgyalni a dolgokat, itt járt Sig. Antonio Narsini, de azt mondotta, hogy mihamarabb vissza fog térni, mert szeretne jelen lenni a megegyezésnél. Azt hiszem, hogy ebben az ügyben a segítségünkre lesz a kormányzó úr és a püspök úr is, hogy az említett Stella annyiért adja el nekünk a házat, amennyibe neki került, amiért is rábízom az ottaniakra ennek az ügynek az elintézését. – Ami pedig a zálogháztól kapott hivatalos közlést illeti, figyelmeztetheti az illetőt, hogy az nem ad neki rendelkezési jogot a pénz felett, hanem csak kölcsönfelvételre jogosítja fel arra az esetre, ha nem tenné le a fogadalmakat, ha pedig fogadalmat tesz, akkor semmi kétség, hogy ebből fizetik ki az apácatestvér hozományát, mivelhogy aki fogadalmat tesz, az meghal a világnak, nem rendelkezhetik semmivel sem, amiért is ebben az értelemben tárgyaljon velünk, hogy azután rendelkezhessünk a pénzzel, hogy ne csak Sig. Callisto Stellának tehessünk eleget, hanem az a pénz is rendelkezésünkre álljon, amelyet Narsininek adtunk, hogy megvásárolhassuk annak a gyógynövény kereskedőnek a házát, amely már fel lett értékelve és hogy kifizethessük azt a 300 scudi után járó illetéket, amelyet a noviciátusi templomra vettünk fel, amiért is iparkodjék mindezeket minél hamarabb elintézni.
Ami pedig a gabonavásárlást illeti, ne mulassza el a jó alkalmat hanem azonnal intézkedjék és mihelyt az idő egy kisé kellemesebbé válik, fontos ügyben jöjjön ide négy vagy hat napra, hogy néhány ottani ügyre vonatkozólag kikérjem véleményét. És ha majd megküldjük önnek az utasításokat arra vonatkozólag, hogy Todiban hogyan járjanak el a hagyatéki dolgokban, amelyek egykor a b.e. Sig. Santi Orlandié voltak, legyen akkor majd arra gondja, hogy legyen egy valaki kísérője, gondosan járjon el ott és értesítsen engem, hogy mi mindent talált. Róma, 1626. szept. 2.”
„Ha majd elérkezik az idő, fr. Giorgio leteheti az ünnepélyes fogadalmakat, ha jól előkészítették rá és őmaga is felkészült erre lelkileg, és ha még nem vette volna fel a kisebb rendeket, azokat is felveheti és előkészülhet rá, hogy az idő elérkeztével a nagyobb rendeket is felveheti majd, elküldöm az elbocsájtó levelet fr. Gio. Benedetto részére, de kétlem, hogy a spolettoi vállalja-e a szentelést? – Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, már kétszer is írtam ebben a kérdésben, hasonlóképpen a zálogházi járadékleveleket illetőleg is, mert ezen összegek kiutalása nélkül ugyancsak nehezen tudnánk eleget tenni Stellának.
Sig. Nicolo Germanelli jobban van, de még mindig igen gyenge, nagyon közel volt ahhoz, hogy az örökkévalóságba költözzék, mihelyt annyira lesz, hogy nyugodtan útnak indulhat, segítségére leszek az útrakészülődésben, azután ott sem hagyják magára, legyenek segítségére és egyenlőre ne engedjék, hogy visszajöjjön ide. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 2.”
„P. Castiglianak, a piaristák gondnokának. – Frascati.
Levelét megkaptam, P. Glicerio is válaszol és cukrot küld a mandulatej elkészítéséhez, nem helyeslem, hogy a doktor csak olyan ritkán látogatja a betegeket, és amennyiben jónak látja, hogy este elküldje fr. Michelét, akkor csak küldje ide, mert itt nálunk, hála a jó Istennek, van megfelelő orvosság. Legyen gondja egészségi állapotára ne halogassa a dolgot és jelentse, ha valamire szükségük van, magam is várom a kellemesebb időt, hogy meglátogathassam önöket.
Mindezideig még nem volt konzisztorium, azt mondják, hogy a jövő hétfőn lesz, akkor majd megtudjuk, hogy ki lesz a frascatii püspök.
Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 3.”
„P. Castiglianak, a piaristák gondnokának. – Frascati.
A kora reggeli órákban megérkezett hozzánk fr. Michele, az orvos megvizsgálta, aki naponként kétszer jön hozzánk, fr. Michelén kívül négy lázas betegünk van, hárman jöttek Moriconeból, egy pedig a mi házunkból való. Két fratellót azzal a megbízatással küldtem a téglaégetőkhöz, hogy hozzanak 33 vízvezetékcsövet, ha ennyi felesleges lenne a vízvezetékhez, akkor használják fel a konyhán a szennyvíz levezetéséhez. Ha ide küldené nekem fr. Arcangelo és fr. Bonaventura használt, kopott reverendáját, megjavíttatnám, újra festetném és még más valaki használhatja azokat. Mihelyt az idő kellemesebb lesz meg látogatom önöket. Az úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1626. szept. 4.”
„Abban a jóhiszemben vagyok, hogy olyan üzleti érzékkel rendelkeznek, hogy meg tudnak egyezni ms. Calistoval annak a háznak az árában, mielőtt lejárna az illetőnek az ott tartózkodási ideje, annál is inkább, mert oda érkezett Sig. Narsini is. Szeretném, ha a zálogházi pénzügyeket is elintéznék, mert igen nagy szükségem van 550 scudira, hogy megvásárolhassam annak a szomszédos zöldségárusnak a házát, amit már meg is becsült két szakértő, úgy tudom, hogy ezer scudinál többre értékelték, lehetséges, hogy még néhány száz hozzá jön és most nem vagyok abban a helyzetben, hogy a teljes összeget ki tudnám fizetni segítség nélkül, ezért hát sürgősen járjon el a dologban.
Ami pedig Sig. Nicolo Germanellit illeti, mondja meg Ancilla asszonynak, remélem, hogy holnap reggel, vagy ebéd után útnak indulhat egy gyaloghintón, mégha teljesen is felgyógyulna, ne engedjék, hogy visszajöjjön Rómába.
Fr. Arcangelo visszajött Messinából két noviciussal, Carcareból azt írják nekem, hogy a múlt hó 23-án épületes halállal halt meg fr. Simone, végezzék el érte a szokásos suffragiumokat és mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 5.”
„Azt mondják, hogy hétfőn konzisztorium lesz, ha Bevilaqua kardinális úr azonnal megkapja a frascatii püspökséget, mihelyt lehet, a legelső alkalommal tisztelgő látogatásra felmegyek hozzá és ha el is nyerik az új püspökségeket, mindaddig végzik az új egyházmegyében a szükséges intézkedéseket, míg be nem iktatják őket az új egyházmegyének a kormányzásába, még néhány napot igénybe vesz, míg a kinevező bulla meg nem jelenik, holnap újra felkeresem Detti kardinális úr ügyhallgatóját a társulat szabályzatának az ügyében.
Nagyon örülök annak, ha nem vesznek részt a pantanoi ünnepségeken. Én azt gondolom, hogy lesz arra idő, hogy küldjünk valakit Genzanoba, aki majd kicseréli azt a kis gabonát nemoi hagymára és ennek a megbízatásnak az elvégzésére, mivel nincs ott Michele, ha jónak látja, akkor elküldöm fr. Arcangelot. – Megígérték nekem, hogy három, vagy négy napon belül küldik a szentelési Brévét, amit énmagam várok a legjobban, hogy egyszer már felszentelt papnak lássam Diomedét.
Ha látogatásával megtisztelne bennünket a vikárius úr és igénybe venné a mi szolgálatainkat, szívesen állunk a rendelkezésére. – Itt küldök néhány Sziciliából érkezett levelet, egy kármelita atya hozta, aki a S. Silvestro-kolostor lakója, mivel közöttünk nincsen ilyen nevű szerzetes. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1626. szept. 6.”
Oda érkezik majd fr. Arcangelo, aki Genzanoba megy, hogy ott kicserélje a gabonát ugyanolyan értékű hagymára, Atyaságod gondoskodjék, a lehetőségekhez képest, a fuvarról és a zsákokról még akkor is, ha azokat kölcsönben is kell kérni és személyesen felügyeljenek mindenre, nehogy elcseréljenek valamit és az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 7.
„Hétfőn este itt volt nálam Ms. Callisto Stella uram és azt mondotta, hogy csak a megbecsült áron adja el a házat és hogy így is elveszít 200 scudit, vagy pedig, ha mi nem akarjuk megvenni a megbecsült áron, ami a 300 scudi nélkül 500 volna, akkor ő azt eladja, és az ő jóbarátja, Germano szabómester, vele együtt jött hozzám és akkor azt mondotta, hogy ha mi megvesszük a házat 800 scudiért, aminek ő csak örülne, ha mi vennénk meg a házat, de ha nem, akkor ő kifizeti a 800 scudit, nincs tovább vesztegetni való időnk, ezért levelem vétele után bontassa le a falat, amelyet Sig. Antonio Narsini rakatott, amely a házunk mellett áll és azonnal egy téglafalat huzat a ház sarkától egészen le a telek végéig, szabadon hagyva a köztük és a Stella-féle ház közötti kis utat olyan szélességben, mint amilyen széles a piac felől jövő út, hogy a jövő menő nép ne járhasson a házunk mellett, mint eddig és az itt maradt telek kis kertül szolgálhat nekünk és mindezt minél előbb hajtassa végre, nehogy valaki valami tiltakozással álljon elő, azután majd lehet beszélni a költségekről, és a javításokról, amiket az említett Narsini eszközölt, mindez majd megtérül nekünk akár kisebb, akár jelentősebb összegről legyen is szó, mivel az említett szabómester bizonyára nagyon fog követelőzni, amikor majd a fizetésről lesz majd szó, és mivel a dolgok így állnak, elég, hacsak két hivatalos iratot hoz, hogy pénzünket visszakapjuk.
Nincs annak semmi értelme, hogy valaki révén is tárgyalásba kezdjünk ms. Germano szabómester urammal, mert mindenfelé azt beszéli, hogy ő mindenképpen megveszi a házat, ha mi nem tartunk rá igényt és hogy sokan írták neki, hogy a ház a város legszebb részén áll és őt nem izgatja, hogy 200 vagy 300 scudival drágább lesz, mivelhogy nagyon megfelel neki, éppen ezért nem is érdemes ezek után onnét levélben felkeresni és érdeklődni, mert ez már nem változtat a dolgon. Ami pedig fr. Carlot illeti, önnel együtt eljöhet ide, és itt leteheti a fogadalmakat, mivel azokban a napokban mások is fogadalmat tesznek hasonlóképpen.
Remélem, hogy értesítést kapok arról, hogy mikor és hogyan érkezett haza Sig. Nicolo Germanelli? Ami pedig az iskolás gyermeket illeti, kiadhatják nekik a vakációt Szent Ferenc vigiliáján, így elég idejük lesz arra, hogy kimeszeljék a tantermeket és rendbe hozzák a padokat.
Ami pedig a bor beszerzését illeti, nagyon jól teszik, amennyire csak lehetséges, ha van rá mód, inkább vásároljanak egy kisé drágább minőségűt. – Mindaddig míg másképpen nem rendelkezem, az elöljáró helyét P. Gio. Stefano töltse be és P. Ciriaco, hogy érdemeket szerezzen, míg másképpen nem rendelkezem, a klerikusok után fog ülni és fr. Stefano diakónus pedig a fratellók után és ha ezek alázatosan tudják elviselni ezt az intézkedést belsőleg, akkor ez mindennél jobban a javukra válik, de ha nem, de ha nem, akkor jaj nekik és legutoljára szolgálják ki őket az asztalnál.
Ami pedig az idejövetelét illeti, hacsak nem akadályozza a házról való gondoskodás, szeretném, ha levelem vétele után két vagy három nap múlva jönne magával hozva a hivatalos iratokat is, amelyekről az előzőkben írtam. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 9.”
„A vikárius úr elfogadta a meghívásunkat, nálunk fog megszállni Ascanio de Re úrral együtt, mindkettőjük számára jó fekvőhelyet készítettünk a harmadik illetve a negyedik osztálytermébe, bármeddig is maradnak itt nálunk, mindenben készségesen állunk a rendelkezésükre.
A gyóntatási engedély elintézését vállalom, mons. Trotti azt mondotta nekem, akivel az iskolai ügyekről beszélgettünk, hogy mindaddig semmit sem végezhetnek Frascatiban, amíg a sabinait át nem adták és be nem mutatják a Pápának, hogy milyen állapotban hagyják ott, ezért mindaddig nem lehet tárgyalni velük, míg egy másik konzisztórium le nem zajlik, mihelyt alkalom lesz, azonnal intézem a dolgot.
A mellékelten megküldött két levél tegnapelőtt érkezett, láthatja ezekből, hogy mennyire iparkodnak javadalmakat szerezni, arról nem írnak, hogy milyen idős Marquillos, ha nyugdíjra lenne alkalmas vagy évi járadékra, akkor leköszönhetne a javadalomról a kanonok javára 60 scudi évi járadék fejében, amiből könnyen kifizethetné a hozzájárulást az unokaöccseinek az eltartására, de nem lehet tudni, hogy milyen idős. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 10.”
„Oda érkezik majd P. Ottavio, hogy segítségükre legyen az ünnepeken a gyóntatásban, ugyancsak oda érkezik fr. Arcangelo is, aki majd segítségükre lesz mindabban, ami munka csak adódik, akitől majd megtudja, hogy az én üzenetem, hogy minél előbb szerezzen lovat és fogatot, és jöjjön Rómába, ahol semmiben sem lesz hiánya, mint ahogyan fr. Michelének is volt módjában megtapasztalni, aki már jobban van, mindazonáltal továbbra is imádkozzanak, hogy minél előbb a teljes egészségnek örvendjen. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 12.”
„Beszéltem Sig. Felice de Totis-sal, a ms. Calisto Stella féle ügyről, azt mondotta, hogy a jegyzőkönyvbe foglaltaknak megfelelően, amelyet Sig. Narsinivel szerkesztett meg, a ház visszavásárlási szándékot két hónappal korábban kell bejelenteni és, jól lehet, ő azt mondja, hogy nem úgy van a dolog, én siettem neki azt válaszolni, hogy 500 scudinál többet nem adhatok a házért, amiként jelenlétemben az ő barátja, a szabómester megígérte, hogy ő mindig megad annyit érte, ha mi nem akarjuk a házat, éppen ezért, míg ez az ügy, nagyon is jól látom, hogy helyesen írtam, ha nem rakatta fel a falat vágott kövekből a rendház sarkától le az útig, akkor rakassa fel minél előbb és hagyja szabadon azt a kis utat amely a piac felől vezet, és így egy igen könnyen járható út lesz a kőfal és a Stella féle ház vagy kőfal között, mi pedig elégedjünk meg azzal a kis kertecskével, amelyik a házunkkal szemben van.
Ami pedig fr. Francesconak és más két fratellónak a szentelési Brévéjét illeti, befizettem 26 scudit és most olyasmi történt, ami nem fordult elő talán 100 év óta, ami pedig az, hogy a Pápa elrendelte, hogy tárgyalások keretében vitassák meg, hogy az ilyen kegyes engedélyeket a Brévék kiküldésével-e, vagy a Dataria útján kell-e eljuttatni az érdekeltekhez és ez az ügy a Datarius és a Brévék titkársága, mons Vulpio között intéződik el, és én már több mint egy hónapja, hogy befizettem a pénzt, de még mindezideig nem kaptam sem Brévét, sem kegyes engedélyt a jelzett utak valamelyikén, jól lehet, szüntelenül azzal hitegetnek, hogy hamarosan elintéződik az ügy.
Itt a házunkban levő betegek közül öt már fel tudott kelni, a fekvők között egynek az állapota súlyos még és veszedelmes, a Messinából jött diakónusé.
Ne feledkezzék meg arról, nézzen utána, hogy csakugyan benne van-e Narsininek Stellával kötött szerződésében, hogy két hónappal előbb be kell jelenteni... Köszöntse nevemben Nicoló úr házát, különösképpen Gio. Francescot, hasonlóképpen Raymondo úr házát, főképp pedig Faustát. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 13.”
„Mindnyájuknak igen nagy vigasztalására volt a hír, hogy Atyaságod jobban van, de nagyon vigyázzon arra, hogy minden dolgában igen fegyelmezetten viselkedjék, nehogy újra visszaessék a betegségbe. Itt nálunk még most is éppen olyan hőség van, mint nyáron, ha nem szűnik meg ez a nagy hőség, lehetetlen oda utazni.
Mondja meg Aristotele úrnak, hogy nyugta ellenében átadtam a mész égetőnek 25 scudit és kiadta a megbízást a fuvarozásra. Ha a társulat szabályzatait kellőképpen leírták volna, akkor most be lehetett volna mutatni a kardinális úrnak aláírásra, de most kétlem, hogy aláírja-e már, hamarosan kinevezik az új frascatii püspököt, és akkor majd tárgyalhatunk mons. Trottival, aki szerintem, nagyon szeretetreméltó ember. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1626. szept. 14.”
„Itt küldjük azt a rizs és liszt mennyiséget, amit azon pénzen tudtunk beszerezni, amit Gio. Battista útján küldtek és ha más valamire is szükségük van, jelentsék nekünk.
A legközelebbi alkalommal közölje velem, hogy mekkora távolság van a háznak a kapu melletti sarkától telkünk széléig, amely addig az útig ér el, amely a kapucinusok felé vezet, közölje, hogy milyen széles és milyen hosszú a terjedelme annak a kis szigetecskének és ezekkel együtt azt is, hogy mi szélessége és a hosszúsága a háznak, amelyben lakunk, és hogy mekkora térség van a szomszédos házig, minél előbb végezzék el ezeket a felméréseket, hogy amikor oda érkezem, tudjon engem tájékoztatni, de figyeljen arra, hogy mindent gondosan mérjen és írjon fel.
Mondja meg a házbelieknek hogy, amíg az Atya gyengélkedik, mindenben nagy készséggel legyenek szolgálatára. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 16.”
„Éppen készen voltam fr. Giacomo di S. ta Mad. – nak írt levelemmel, amikor megérkezett Sig. Antonio, aki bizonyos dolgokat hozott nekem, amelyek be voltak csomagolva egy nagy kartonlapba és azt mondott ha megbízást kap valamire, elintézi.
Atyaságod pontosan tartsa meg az orvos rendelkezéseit, és mindenben engedelmeskedjék neki, nehogy újra belázasodjék, remélem, hogy az Úr hamarosan visszaadja önnek a jóegészséget, hogy szorgalmasan helytállhasson az iskolában a szegény gyermekek javára, hasznára és Isten dicsőségére.
Arra kértem írásomban fr. Giacomot, hogy írja meg nekem pontosan annak a teleknek a méreteit, szélességét és hosszúságát, ahol jelenleg áll az iskolaépület, valamint a Rosolini féle ház szélességét és hosszúságát, hogy én itt, mielőtt oda utaznék, rendelkezésemre álljon az alaprajz és el tudjam tervezni az építendő templom alaprajzát, és mindennek megküldését várom a legelső alkalommal. Detti kardinális úr aláírta a társulat szabályzatát, legyen áldott az Úr, aki részesítse Atyaságodat mindenkor az ő szent áldásában és önnel együtt minket is. – Róma, 1626. szept. 16.”
„Itt járt Stella újra, behívatott, hogy nyilatkozzam a házvételt illetőleg, én azt hiszem, hogy a szabómester erősen fogja a pénzzel, amelyre igen nagy szüksége van, legalább annyit elért, hogy az említett Stella 500 scudit akar tőlünk tisztán, amennyit az említett szabómester jelenlétemben megígért abban az esetben, ha azt nem ígérnénk meg az említett Stellának. Ezért hát csak elégedjünk meg azzal a kis telekkel, amely a mi házunk mögött van és most a jelenben nekünk nincs más teendőnk, mint az, hogy megépíttessük a falat, mint ahogy már írtam, házunk sarkától egyenesen az alsó útig kőből, anélkül, hogy sok földet kellene megmozgatni, mint ahogyan azt ön említi levelében, mert így biztosítjuk a mi házunk telkét és ez egyelőre elég nekünk és szeretném, ha már megtörténtek volna a kezdeményezések ezzel a fallal kapcsolatban, ha megtörtént, de még nem lett befejezve a munka, erre kérek értesítést. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1626. szept. 16.”
„Jelen levelemmel együtt küldöm a ház és a kert tervrajzát, amelyet a Város megbízottjai írtak alá, mégpedig Sig. Sebastiano Mangonio és Sig. Mao. Mei, az illetékeseknek bemutathatja. – A naranccsal telt kosárkában felül vannak a még kevésbé érettek, alul az édesebbek.
Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, a várakozás álláspontjára helyezkedjünk, meglátjuk majd, hogy mi alakul ki, bármiként is alakuljon a helyzet, értesítéssel leszünk. Emlékeztetem Sig. Siro és Prete fiának idejövetelére, ha állja a szavát, aki az elmúlt nyáron olyan igen kért bennünket. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626 szept. 18.”
„A szentek szép halálával halt meg tegnap este a norciai fr. Gio. novicius, kevéssel a noviciátusi év befejezte előtt, végezzék el érte a szokásos suffragiumokat, jól lehet, ahogyan élt és meghalt, bizonyára a menyországba jutott.
Ami pedig Stellát illeti, néhány nap óta nem láttam, nem találkoztam vele, az az én meggyőződésem, hogy ők ketten egymás közt megegyeztek, hogy a mi nyakunkba varrják azt az 500 scudis házvásárlást, mivel megnézettem, hogy van-e letétben a zálogházban a mi részünkre az ő nevében, de bizony ott nem volt, mindazonáltal meg fogom neki mondani, ha újra találkozunk, hogy 300 scudinál többen nem tudok neki fizetni.
A múlt alkalommal küldtem az öszvéressel egy kosár narancsot és azzal együtt elküldtem a ház első emeletének a tervét, a kert tervrajzával együtt, amelyet a két megbízott, Sig. Sebastiano Mangonio és Sig. Meo. Mei aláírtak, a másik két vagy három tervrajzot, a kert elrendezésének a tervével itt tartottam magamnál, azt gondoltam, hogy azokat nem szükségesek leküldeni, mivelhogy a föntebb említett emeleti rész tervei ezek is, Norciában olyan értelemben írok, hogy mindennap két szentmise legyen templomunkban, tegnap szerencsésen megérkeztek Celestino és Francesco Racani, kevéssel ezelőtt találkoztam Francescoval, más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 19.
Stella ma este küldött nekem egy idézést, szeretné visszaváltani a házat.”
„Sig. Ottavio Buccioli megkapta Atyaságod levelét és megígérte, hogy beszélni fog a kamara ügyhallgatójával, aki különös kegyként írt, amelyben megbízza az ottani vikárius urat, hogy semmitől sem akadályoztatva, az adománylevélben foglaltakat hajtsa végre 10 scudi erejéig, jól lehet, a végrehajtással megbízott írásban a dolgok értéke 60 scudi, ha sikerül 20 scudi fejében elintézni a megbízatást, vagy ha úgy rendezik el mintha 10 scudiról lenne szó, a megbízatást visszaküldhetik ide Rómába, az előbb említett Sig. Ottavio megbízottja révén, így aztán el lesz intézve közmegelégedésre a káptalan ügye és ha majd visszaküldik ide Rómába a megbízatást, közöljék az okokat, a bizonyítékokat is ezzel az ügyel kapcsolatban, hogy minél hamarabb el legyen intézve. Ezeket közölte velem Sig. Ottavio, aki készségesen felajánlja szolgálatait az ottani kanonok uraknak ebben és minden más ügyben és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldja meg Atyaságodat jó egészséggel. – Róma, 1626. szept. 20.”
„Ma délelőtt, ebédidő tájában megérkezett hozzánk P. Gio. Benedetto, aki a papi rendeket Narniban, majd a mostani kántorböjti szentelésen az áldozópapságot Ameliában vette fel, vele együtt érkezett fr. Francesco dell Annuntiata, akit vele együtt szubdiakónussá szenteltek és mivelhogy már megérkeztek a Brévék az említett Francesco és Diomede részére, Atyaságod úgy készüljön, hogy holnap legyen Rómában és én addig mindent elrendezek, hogy vasárnap és kedden megtörténhessenek a szubdiakónusi és a diakónusi szentelések és Francescot pappá szentelhessék, nehogy elmaradjon, nekem pedig az a legnagyobb óhajom, hogy áldozópapként lássam őt.
Ami pedig az apostoli kamara ügyhallgatójának a levelét illeti, ne gondolják azt P. Ottavio, hogy az, amikor csak gondolják rendelkezésükre áll, mivel nagyon is óvatosan jár el szívességek, kegyek kérésében, azt izeni, hogy ott hajtsák végre a 10 scudis értelemben vett adománylevelet és majd juttassák vissza a vikárius úr útján végrehajtott megbízást az ügyhallgatóhoz, aki ezután a többit majd intézi, mivelhogy én úgy látom, hogy ezentúl nem akar engedélyeket adni, míg csak meg nem hallgatja Gregna véleményét és amint én mondom, az említett Eucciolonak nincs kedve mindaddig beszélni az ügyhallgatóval míg bővebb információt nem kap és a kanonok is csak tárgyaljanak vele alkalmilag, hogy ő előnyben részesíti a zsidókat és nem látja világosan, nincs jól informálva, hogy ott megvolt-e az ügy tárgyalása az első fokon, vagy sem, mert igen, ha valaki 60 scudis javadalomra, adomány elnyerésére vár hivatalos iratot, ahhoz gondosan információra van szükség és mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 23.”
„Ma délelőtt, a délebéd órájában megérkeztek P. Gio. Benedetto és fr. Francesco Isten segítségével, jó egészségben és remélem, hogy hamarosan áldozópappá szentelik az utóbbit. Fr. Carlo leteheti a fogadalmakat Szent Mihály napján a késői órákban, este.
Ami a Stella féle ügyet illeti, semmiképpen se egyezkedjék meg vele, még akkor se, ha egész üzelmet azzal szeretné befejezni, hogy ide adja a házat 200 scudiért is határidőn belül, aki úgy akar kijátszani velem, hogy hívatta a szabómestert, aki az én jelenlétemben 800 scudit ígért csak azért, hogy én essek bele csapdába, hogy a házért fizessek az ő elgondolása szerint és kapzsiságában sokkal többet akart tőlünk kicsikarni mint amennyit ér az a ház, egyszer belementem abba Narsiniék biztatására, hogy 550 scudit megajánlottam csak azért, hogy már ne lássam a házunk előtt azt az akadékot. Ha veszítünk is valamit, jobb veszíteni valamit, mint még többet veszíteni.
A kötegben érkezett leveleket azonnal továbbítottam. – Ami pedig fr. Gio. Battistát illeti, ha nem akarja tudomásul venni a mortifikációkat, amelyeket az Úr küld rá, hogy megjavuljon, nagyon rosszul cselekszik, megmarad a rosszban és így minden fáradságos munkáját érdem nélkül vagy csak igen kevés érdemmel végzi, bár az Úr különös kegyelme eszméltetné rá arra, mivelhogy ő teljesen el van telve önmagával, aligha fogja ezt önmagától felismerni, vegye rá, hogy imában kérje ezt az Istentől igaz szívvel és legyenek segítségére a mások és az iskolás gyermekek részéről felajánlott imákkal, mivelhogy az Istennek nagy irgalmasságára van szükség egy olyannak a felvilágosítására, aki tele van önteltséggel.
Köszöntse nevemben Sig. Germanellit, fiát Gio Francescot, Sig. Raymondo Racanit és mindazokat, akiket illet a legjobb belátása szerint. – Elmulasztották a jó alkalma a szükséges gabona beszerzésére, amikor talán 10 scudiba került volna és most könnyen úgy járhatnak, hogy majd rosszabb minőségűt kell megvenniük drágább áron. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1626. szept. 23.”
„Míg fr. Gio. Battista nem alkalmazkodik az engedelmesség szabályaihoz és vissza nem riad, meg nem utálja a rossz, indulatos természetét, addig nem lesz Krisztus iskolájának a tanítványa, de még csak igazi szerzetes sem, csak ruha szerint és csak Isten tudja, hogyan fogja végezni az életet. P. Gio. Stefano buzdítsa őt és legyen segítségére, főként a gyermekek imáival, hogy az Úr világosítsa meg az elméjét, hogy megismerhesse saját nyomorult mivoltját és ennek következtében gyakorolhassa önmagával szemben az igaz értelemben vett gyűlöletet és az önmagától való irtózást, ami aztán javára lesz testi egészségének is.
Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, hallottam hogy ott járt, meg akarta érdeklődni, hogy kaphatna-e többet 300 scudinál, megírtam már, hogy sem 300-ban, sem 200-ban sem semmi más összegben egyezkedünk vele, mert olyan veszedelmes lépésbe akart belevinni, hogy 800 scudit ígérjek a szabómester házáért, ugyancsak súlyos anyagi helyzetbe rántott volna minket, én megelégszem azzal a kis kerttel, amelyik a ház telkén van, egyáltalán nem akarom, hogy egy kisé nagyobb kertünk legyen, amelyért olyan súlyos összeget kellene fizetnünk, amiért is ebben az ügyben ne tárgyaljon többet, fejezze ki köszönetünket mindazoknak az uraknak, akik jóakarattal voltak hozzánk. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1626. szept. 26.”
„Már több alkalommal is írtam a Stella féle ügyekben, Isten bocsássa meg a szabómesternek, ő az oka annak, őmiatta történt, hogy nem mentünk semmire a házvétel ügyében, mert maga Stella meg lett volna elégedve azzal az árral, amit mi felkínáltunk neki a házért, annyit amennyit az ér.
Nekem teljesen mindegy, hogy P. Bernardino először lelkigyakorlatot végez-e és csak azután megy a Szentházba, vagy pedig először azt látogatja meg és csak azután végez lelkigyakorlatot, rábízom az ő legjobb belátására, majd írok neki, hogy mikor jöjjön ide, mert szeretném, ha már a nápolyi utam előtt, amely október vége felé lesz, itt lenne, más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Frascati, 1626. szept. 29.”
„Tegnap este a jó Isten segítségével, mindnyájan szerencsésen haza érkeztünk, még a reggeli órákban ki akarok menni a noviciátusba, körül akarok nézni. – Figyelmébe ajánlom fr. Luca iskolájának a látogatását és az azzal való törődést, hogy szorgalmazza az iskolás gyermekeknél a szentségeknek a gyakrabbi vételét és arra is körültekintő gondossággal legyen a többi iskolánál is, hogy az iskolamesterek legalább hetente kétszer alkalmas példákkal tudják foglalkoztatni a gyermekeket értelmességük szerint, és ne felejtse, küldjön nekem részletes jelentést a fratellók hibáiról, mulasztásairól. – Ha majd oda érkezik az ügyhallgató úr, sürgesse, hogy nézze át az előző tisztviselők számadásait, más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. szept. 30.”
„Ha visszaküldik az ott levő csizmákat a többi dologgal együtt, akkor viszonzásul az a ház kisegítőül kapja Gio. della Passione fratellót, aki ugyan a bal vállában egy kis fájdalmat érez, még nem gyógyult meg teljesen, legyen figyelemmel erre és csak olyan dolgokat bízzon rá, amilyeneket egy ilyen fratalló el tud végezni, oda érkezik majd fr. Giacinto is, aki mellini kardinális úrnál volt kertész, igénybe veheti a szolgálatait a questálásoknál, sőt, még az iskolákban is, mivelhogy ott nincs kert, mindaddig ott maradhat, míg csak szükség nem lesz rá olyan helyen, ahol kert is van.
Sig. Isquerdo azt üzeni, hogy a társulat megbízottja, prokurátora feltétlenül jöjjön ide, hogy az excommunikáció megszüntetésében eljárjanak és akkor egyszerre megkapják a járandóságot. – A Campo Marzo-i jegyző közli, hogy ezekben a napokban várja Sig. Tarquiniot, amiről azonnal értesíteni fog engem. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1626 okt. 2.
Biretumot küldünk Atyaságodnak, azonfelül még paliumot, reverendát, nadrágot, harisnyát és egyéb szükséges dolgokat.
A vakációt hosszabbítsa addig, míg csak a körülmények azt engedik és a vikárius úr belátása szerint, akit köszöntsön nevemben, úgy gondolom, hogy holnap – ha már nem ma – oda érkezik négy fratelló, akik Messinából jönnek, az elmúlt vasárnap indultak Nápolyból.”
„Három vagy négy betegünk van még, mindnyájan gyógyulófélben, de még eléggé legyengült állapotban vannak és jelenleg nincs megfelelő emberem, aki fr. Gio. Battista helyett tanítaná a számolást és minden házban kellene lennie olyan valakinek, akik hasonló esetben tudnának helyettesíteni, ott fr. Stefano di S. Pietronak és fr. Francesconak kellene ezekre a nem várt esetekre felkészülnie, mint ahogyan itt nálunk nagy alázatossággal és türelmességgel készült fel az ilyen nem várt feladatokra a messinai P. Domenico, hogy taníthassa az írást és a számolást, pedig már négy éve felszentelt pap, itt nem szűnünk meg imádkozni fr. Gio. Battistáért, mert mit ér neki, mi haszna van abból, hogy jó testi egészségnek örvend, ha nem javul meg és nem fékezi szenvedélyeit, amelyek akadályozzák a lélek egészséges fejlődését? Az Úr adja meg neki a szükséges kegyelmeket!
Itt azt beszélik, hogy a narniibeli szabómester meg akarja vásárolni a Stella féle házat, de nagyon is csalódni fog mert a privilegium cannarum értelmében az egyik kolduló szerzet háza nem lehet egy másik koldulószerzet házának 500 méteres körzetén belül.
Gondja legyen arra, hogy telkünk összhangban legyen azzal a tervrajzzal, amelyet aláírtak a Város képviselői és akkor nyugodtan lehetünk, küldje el fr. Carlonak saját kezűleg aláírt professióját, P. Gio. Stefanonak majd válaszolok, köszöntök mindenkit, szeretném tudni hogyan viselkedik P. Ciriaco, fr. Stefano és fr. Domenico, teljes őszinteséggel, egyszerűséggel, feleljen nekem mindezekre a kérdésekre és az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. okt. 3”
„Atyaságod bizonyára jól ismeri Francesco dell Annunziatione atyát, akit együtt szentelnek P. Diomedevel, azt is nagyon jól tudja, hogy Rómában született és nevelkedett és hogy az édesanyjának milyen nagy lenne az öröme, ha résztvehetne fia előmiséjén, ez a Város lévén az ő szülőföldje, éppen ezért úgy határoztam, elküldöm őt Norciába, hogy ott mondja el az első miséjét, ahol egyébként is két vagy három évet töltött, nem helyénvaló szokásba hozni a Szerzetben, hogy ne mondjam, azt a visszaélést, hogy valaki szülőföldjén mondja el az előmiséjét. Én azon vagyok, hogy a mi szerzeteseink minél jobban eltávolodjanak a szülőföldjüktől és teljesen felejdkezzenek el arról és egyedül az Istenbe vessék bizodalmukat, amit soha meg nem tudnak tenni tökéletesen, teljes szívvel lélekkel, míg a szülők körében tartózkodnak. Éppen ezért, ha Sig. Manilio Rómába jön, rész vehet fiának P. Diomedenek az előmiséjét, de ha nem akar eljönni és ha üzeneteket küld azok révén, akik jelen lesznek, akkor úgy fogok intézkedni, hogy máshol mondja el az első miséjét. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. Róma, 1626. okt. 4.”
Ezt a levelet Szent Kalazancius nagybeteg nővérének Johannának írta, aki, mint Pietro Gio. Agusti Blanch özvegye, Benavarreben lakott, fia J. Blanch áldozópap volt. A nem szószerinti fordításban a levél a következőket tartalmazzal:
„A mi Urunk oltalmazzon meg Téged mindenkor és a halál órájában vigasztaljon meg, amen. Mint testvéred, kötelességemnek tartom, hogy jelen levelemmel arra kérjelek, hogy a jó halálra való előkészület legyen egyedüli gondod, ezt pedig a jól végzett szentgyónással, szentáldozással érdemeljük ki a szegényeknek juttatott bőséges alamizsnával, amit ha szeretettel és Isten iránti tiszta szeretetből teszünk, igen sokat számit az Isten színe előtt, egy örökkévalóságban lesz annak következménye, hogy itt a földi életben mit hogyan, jól, vagy rosszul cselekszünk-e ne legyen most másra gondod ebben a rövid kis időben, hanem csak arra, hogy elnyerd azt az örök életet, ezt kért az Úrtól és hogy az ő szentáldozása legyen velünk. Róma, 1626. okt. 4.”
„Küldök két font csavarmentes szöget és egy vég vásznat és ha még más valamire is szükség van, értesítsen. Sót majd más alkalommal küldök. Fr. Michele már lázmentes, de újra megbetegedett és így van már három vagy négy napja és így nem igen várhatnak tőle az ottaniak segítséget, hanem továbbra is a mi dolgunk lesz, miként fr. Bonaventura is, aki kigyógyult ugyan a lábbajából, de még nem szűnt meg nála a láz, azonkívül ránk nehezednek az évi kiadások, hol ide, hol oda kell küldeni a szükséges dolgokat és mindezekhez még ráadásul a betegeink, legyen rajta a szeme mindenkin, segítse P. Ambrosiot és ha épen arra kerülne a sor, hogy más szerzetbe lép át, amint én azt meg is mondtam neki, nem fogom rossz néven venni tőle. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. okt. 9.”
Ez a levél téves sorrendben van itt!
„Tegnap, Szent Ferenc napján szentelték áldozópappá fr. Francesco dell Annunziata-t és Diomedet. Francesco édesanyjának igen nagy lenne az öröme, ha jelen lehetne fia első miséjén, Diomede pedig, Isten segítségével, itt fogja elmondani az első szentmiséjét a következő vasárnapon, ha Sig. Manilionak feleségével együtt jöjjenek, de semmi költségeskedés ne legyen.
Fr. Michele már láz nélkül van három vagy négy napja, de nagyon legyengült, hasonlóképpen van Fr. Bonaventura is a lábával. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. okt. 5.”
„Küldök majd a legközelebbi alkalommal csavarmentes szegeket és egy vég vásznat és ha nem felejtem el, sót is, mihelyt lesz egy kis időm, válaszolok Sig. Aristotelenek, holnap át fogom adni a leveleket a San Pantaleo de Monti apátnak és mons. Trottinak, mivel csak ma késő este érkeztek meg a fratellók Messinából. – Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. okt. 6.
Fr. Giacomonak majd más alkalommal írok a címtáblák ügyében, figyeljen arra, hogy a betűi ugyanabban a formában kisebbek is lehetnek és egy kissé szebbek, elegánsabbak.”
„Nagyon örülök annak, hogy tíz nappal az iskolai év kezdete előtt mindnyájan közösen lelkigyakorlatot végeznek, hogy nagyobb buzgósággal és lelkesedéssel újíthassák meg a fogadalmaikat az idők követelményeinek megfelelően. Jelenleg senki sincs, aki fr. Gio. Battista munkakörét vállalni tudná a számolási iskolában.
Itt bőséges esőzések voltak, most már lehet Rómába jönni és én úgy tervezem, hogy f.h. 17-én indulok Nápolyba, ezért tehát, ha szándékozik ide jönni, akkor az utasítást megelőző időben jöjjön és hozza magával Sig. Siro fiát, ha be akar öltözni a mieinkek közé, köszöntse nevemben Sig. Nicolót és mondja meg neki, hogy a legelső alkalommal küldöm neki az ő csomagját. Az Úr áldja meg a teljes jó egészséggel, hogy annál jobban szolgálhassa őt és áldjon meg Ő bennünket, mindnyájunkat. Róma, 1626. okt. 7.”
„Az áldozópappá szentelt P. Francesco dell Annunziata atya ma reggel indult el Norciába, hogy ott elmondja előmiséjét, úgy gondolom, hogy pénteken ebédidőre ér oda és ott maradhat mindaddig, míg meg nem érkezik fr. Gio. Tomaso, ha neki is úgy tetszik, de ha nem akar ott maradni, akkor útnak indulhat minél előbb és ha ott lesz az az említett fratello, akkor útnak indulhat minél előbb és ha ott lesz az az említett fratelló, akkor jöhetnek együtt és velük jöhet Sig. Siro fia is, aki beöltözhetne az én nápolyi utam előtt, ami Isten segítségével szombathoz egy hétre lesz.
„Küldésre készen áll Sig. Nicolo holmija, az itteni ruhaféléi, amint remélem, holnap jön az öszvéres, átadom majd neki elszállításra. Írja meg nekem, hogy hány misét mondtak el a múlt hónapban az én szándékomra és ne késedelmeskedjék ezt minden hónap elején jelenteni nekem. Az Úr áldjon meg minket. Amen. – Róma, 1626. okt. 7.”
A levelet átadtam a kardinális úrnak és azt mondotta nekem, hogy a válasz már készülőben van, azért nem ír most külön, úgy hallom, hogy bérbe akarja venni a sorai herceg villáját, amely nincs annyira kitéve a szélnek, mint ez a föntebbi.
Küldök egy zacskó mustármagot Genzanoba, amit Atyaságod azonnal továbbítson, hasonlóképpen küldök egy másik csomagot is, amelyben 3 font mustármag van az önök számára, frascatibelieknek, hogy készíthessenek elegendő mustárt, azonkívül küldök még két font csavarmentes szöget és egy vég vásznat. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. okt. 10.”
„Megküldöm a hivatalos értesítéseket, de azzal a feltétellel, hogy minél előbb küldje vissza. P. Diomede ma vasárnap reggel, elmondta előmiséjét a mi templomunkban, ahol nem csak az összes házbeliek csókolták meg a kezét, akik az ő igazi testvérei az Úrban, amely magasztosabb testvériség mint a test szerinti, hanem az összes iskolás gyermekek is, akik egészen betöltötték a templomot, és az ő szülei, akik úgy látszik, hogy nagyon szeretik, de valójában mindezideig inkább akadályul szolgáltak a lelki élet útján, amiért is, akik annyi éven át a maguk közelében kívánták tudni, hogy segítségére legyenek a testi egészségének a gondozásában, csak akadályozták a lelki életben való előrehaladását, amit megtanult P. Ciriaco is távol kerülve a szülőktől, amiért is úgy rendelkezem, hogy messze kerüljön az otthontól, hogy annál nagyobb bizalommal hagyatkozhassék az Istenre, aki a mi igazi Atyánk és mivelhogy azt hallom, hogy édesanyja mindenfelé azt mondogatja, hogy fiát arra akarja rávenni, hogy lépjen ki ebből a Szerzetből, mintha az olyan könnyű dolog lenne és olyan könnyen menne, egyáltalán nem foglalkozom azzal a gondolattal, hogy oda küldjem, hogy otthon misét mondjon és csak a jó Isten tudja, hogy mikor fogják ott az ő miséjét hallgatni. Engem sokkal jobban érdekel a Szerzet közérdeke, az hogy gondosan neveljem a rendtagokat, mint az, hogy engedményeket adjak az egyéni érdekekre, amit a múltban nagyon is könnyen engedtem és ha ők nem akarnak segélyére lenni a Szerzetnek, sohasem fog hiányozni az Úr, aki majd megtalálja annak útját-módját, hogyan legyen a segítségükre, aki áldjon meg bennünket, mindnyájunkat. Amen. – Róma, 1626. okt. 11.”
„Oda fog érkezni ms. Cesare a somarellóval, hogy mindenben segítségükre legyen, az ő szerencsétlensége, hogy ilyen fia van, mint ez a szerencsétlen Rocco, őneki köszönheti, hogy idáig jutott, szerintem minden részvétünket megérdemli, ma reggel Castel Gandolfoba küldtem a Carcarebol való fratellónkat egy socius kíséretében azzal a megbízatással, érdeklődjék meg az alamizsnás mesternél, hogy a nápolyi úttal kapcsolatosan nem kaphatnék-e egy kis segélyt, úgy gondolom hogy Isten segítségével szombaton indulok útnak, szorgalmas, körültekintő vigyázásába ajánlom az ottani szerzetházunkat és iskolánkat, hogy az eredményt mutassa fel, amelyet mindenkor elvárunk iskolánktól, Atyaságod gyakran látogassa meg az iskolákat, főként a latinosokét, mert ettől függ iskolánk jóhírneve, továbbá hasonlóképpen gondosan ügyeljen arra, hogy sohase hiányozzék a közös imákról, sem egyéb közös házi munkákról. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1626. okt. 14.”
„P. Diomede ezek után már nem szívesen megy Frascatiba, nem is küldöm, főként azok után, amiket az édesanyja mondott Atyaságodnak és fr. Arcangelonak, nem tudom, hogy miféle Brévére várnak, legyen úgy, ahogy akarják, de én mindenek előtt a nevezett Atyának és a szerzetnek az érdekeit nézem, szempontjaira vagyok tekintettel. Ma reggel útnak indítottam oda ms. Cesaret, aki igen alkalmas arra, hogy rendbe hozza a hordókat és segítségére legyen a háznak minden más dologban, mint ahogyan már annakelőtte is tette. Én úgy tervezem, hogy Isten segítségére legyen a háznak minden más dologban, mint ahogyan már annakelőtte is tette. Én úgy tervezem, hogy Isten segítségével, szombaton indulok útnak, ha valamit óhajt, ha valami megbeszélni valója volna velem, jelezze azt nekem, az Úr oltalmazza és áldjon meg bennünket mindenkor. Róma, 1626. Okt. 14.”
„Amikor már készen voltam a levélírással és átadtam ms. Cesarenak akkor kaptam egy küldeményt, amelyben a kardinális úr címére is volt egy levél, azonnal átküldtem P. Francesco által, választ nem küldött, csak annyit mondott, hogy ezt válaszul kapta egyik levelére, a S. Pantaleo alli Monti apát címére érkezett levelet e római fr. Andrea vitte át a címzettnek és azt mondja, hogy átadta az apátnak.
Sűrgetni kell, hogy nézzék át az előző számbírák számadásait, hogy világosan lássuk, hogy kinek, kinek mennyivel tartozunk, a levelében jelzett helyeken a questálást fr. Arcangelo Róma számára végezze, ahol mindössze két és fél hordó mustunk van, már pedig két házunk van nyolcvan személlyel és mindkettő rászorul a segítségre, ennélfogva vegye gondjába, hogy fratelló ideküldésével és a „somarello” idekölcsönzésével segítsen bennünket. Ha még elutazásom előtt, ami a legközelebbi szombaton vagy vasárnap lesz, Atyaságod Rómába jönne, beszélhetnénk azokról a dolgokról, amelyek Szerzetünkben a fegyelem megtartására és annak bölcs vezetésére vonatkoznak, mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket.
Mondja meg Sig. Aristotelenek, hogy Sig. Rosolini gondjaira bíztam a házvételnek ügyét, nagyon örülnék, ha még a nápolyi utam előtt beszélhetnék vele.”
„Elküldöm önnek a frascatii patikusnak a számláit úgy, ahogy megküldte azt nekem és még egy másik ívlapot is küldök, amelyen az adóhivatal egyik tisztviselője közöl kimutatást tételről-tételre, hogy mennyi illeték van kiszabva ránk, vigyázzon rá, hogy el ne kallódjék ez a lista és készíttessen vele egy másik listát is az újabb dolgokról is és ha majd ezeket elrendezte, küldje el nekem, amikor majd visszaérkezem, vagy küldje el Sig. Antonionak, kellemes foglalkozás lehet, amit most is végeznek az átvizsgálással és átértékeléssel, addig is átutalhat tíz scudit, vagy tizenkettőt a kamerlengonak és az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Róma, 1626. Okt. 15.”
„Úgy tervezem, hogy – Isten segítségével – Szent Lukács napján reggel indulok Nápolyba pótkocsival a szentmise után, Genzanoban fogok ebédelni, ha jónak látja, nagyon örülnék, ha a mise elmondása után eljönne, de nem szeretném még ezzel is zaklatni és fárasztani önöket. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. –Róma, 1626 Okt. 17.”
„Atyaságod majd igazíttassa meg a felöltő gallérját, amit küldtem, mert már itt nem volt arra időnk, hogy átalakíttassam, hasonlóképpen igazíttassa, alakíttassa át a maga mérete szerint a nadrágot is, hogy használható legyen, mivelhogy van ott egy novicius, aki Imolából jött és a világban szabómesterséget gyakorolt, továbbá érdeklődje meg Atyaságod fr. Gio. Battistától, hogy mire van szüksége és mindazt iparkodjanak beszerezni. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. –Róma, 1626. okt. 18.”
„Isten segítségével szerencsésen, jó egészségben megérkeztünk Nápolyba, nagyon szeretetreméltónak találtuk, tapasztaltuk a lakosságot és készek mindannak a megadására, amire csak szüksége van a mi itteni munkálkodásunknak, intézményünknek, Atyaságod kérje az Urat imáiban, és erre a szándékra végezzenek imádságokat a házbeliek és az iskolás gyermekek is, hogy az Úr adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy minden munkánk az ő dicsőségét szolgálja, hogy mindenben Őt szolgálhassuk. Minden igyekezettel azon legyen, hogy minél előbb megvásárolhassák a szomszédos kis házat, hogy ezután oda átvihessék a Szent Szűz képét és akkor kényelmesebben elrendezhetik az iskolát és a többi termet, amellyel lakásul szolgálnak.
Minden erejének latba vetésével azon legyen, gyűrkőzzék neki ebben az időben, míg távol leszek, hogy megtarthatja a házbeliekkel a szerzetesi szabályokat úgy, ahogyan azt én remélem és ha valaki makacskodna, ellenkedne, azonnal értesítsen engem és én majd olyan eljárást, rendreutasítást fogok alkalmazni, hogy abból a többiek is tanulhatnak, nekik is okulásukra szolgálhat, semmit el ne nézzen, tudatlanra ne vegyen, mert igen gyakran az elöljárók részéről tapasztalt elnézés, kíméletesség súlyosan árt az alattvalóknak.
Mondja el fr. Lucanak a következő üzenetemet: igen fájdalmas érzéssel indultam útnak Genzanoból, mert lehetetlen volt nem észrevenni, meglátni benne azt a nagy vágyakozást, hogy mehessen questálni abban az időben, amikor vissza kellett volna vonulnia lelkigyakorlatozásra a mi rendi szabályaink értelmében, ami igenis ráfért volna és hogy nagyobb dolgot fordít az érzékek dolgaira, mint a lelkiekre és figyelmeztesse, hogy komolyan viselkedjék, jó példaadással, hogy már végre én is jó tetteinek hírét hallhassam, vagy helyesebben mondva, hogy az Isten lássa jócselekedeteit, aki azt várja tőlünk, hogy fáradozzunk itt a földi életben, hogy ne kelljen gyötrődnünk a másik világon, arra vigyázzon, hogy mind jópéldaadásával, mind szavaival jó tanítást adjon, Atyaságod pedig minden szombaton küldjön nekem jelentést, amennyiben lehetséges, ami igen kedves lesz nekem. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1626. Okt. 23.”
„Isten segítségével, az elmúlt csütörtökön mindnyájan szerencsésen megérkeztünk jó egészségben és akik a mai napig – vasárnap van – látogatásunkra töttek, három, iskola megnyitásra igen alkalmas helyet is ajánlottak fel, kettőt pedig a noviciátus számára még pedig úgy, hogy minket semmi kiadás sem terhelne és ez a hely, ahol megszálltunk, úgy találtuk, hogy igen megfelelne a mi követelményeinknek, 20 ágy van benne és minden más szükséges dologgal felszerelve, holnap pedig 20 vagy 25 scudi értékű könyveket vásárolna a mi számunkra, iskolai és ájtatossági könyveket és annyira barátságosak, figyelmesek hozzánk, és annyira óhajtják a mi intézményünket, hogyha elegen volnánk, három vagy négy helyen is nyithatnánk iskolát, ezért hát csak serkentse az ottani noviciusokat, hogy tanulékony szívvel lássanak neki az alázatosság elsajátítására, iparkodjanak alázatosak lenni, mivel az Úr csak így alakít bennünket arra alkalmasnak, hogy a felebaráti szeretetnek munkásai lehessünk. Én abban a reménységben vagyok, hogy mindnyájan lendületes buzgósággal és igazán áhítatos lelkülettel járnak hívatásuk útján és minderről Atyaságod küldjön nekem jelentést a legelső alkalommal és ha valaki fogadalmat tesz és ha valaki beöltözik, a világi és a szerzetesi név teljes feltüntetésével történjék és ha netán jönne az a remete, aki segítségünkre volt a questálásban Moriconeban, őt is csak öltöztessék be, mivel azt hallottam felőle, hogy igen jól viselte magát. Köszöntse nevemben a noviciátusi ház összes tagjait és áldja meg valamennyiüket nevemben. – Nápoly, 1626. okt. 25.
Várom az értesítést, hogy mi történt a fallal és hogy mennyire vannak a noviciátusi munkálatokkal és igaz-e, hogy az a hír járja, hogy Barberini kardinális ki akarja igényelni a kertet, amit én nem hiszek. Ha P. Gio. di S. Benedetto atya még nem mondta volna el, mihelyt úgy találja, hogy teljesen felkészült arra és gondoskodjék arról, hogy szobájában állandóan legyen egy misekönyv, hogy abból megtanulhassa a misemondás szabályait.”
Nagyon szeretnék hírt hallani Atyaságodnak egészségi állapota felől, ami nem kis jelentőségű dolog, hogy azt a házat jó kormányzással vezethesse és ha valaki olyan akadna, aki izgága magatartásával, vagy akadékoskodásával kellemetlenkedne Atyaságodnak, minden további nélkül vegye igénybe az alkalmas büntető eszközöket, írtam a sekrestyésnek, hogy pontosan számoljon be Atyaságodnak az alamizsnajuttatásokról, amelyeket ott a sekrestyében adnak le, hogy Atyaságod azzal rendelkezhessék a sürgősebb esetekben.
Ha majd megkapják az ingnek való fehérnemű anyagot Salernoból, amelyet az onnét érkező kereskedő, Belonzo fog hozni, Atyaságod vegye át, ha annyi pénzzel rendelkezik és még vegyen két vagy legalábbis egy végre valót ugyanabból anyagból valót, de szürkébb színűt, amiből alsóruhákat készíttethetünk, tavaly hat és fél giulot fizettünk méretéért, szorgalmazza Atyaságod, hogy P. Gio. Benedetto, aki a noviciátusban tartózkodik, hogy minél előbb készüljön fel előmiséjének az elmondására, és egy társ kíséretében, ha erre szükség lesz, eljöhet az iskolába. Jelentse nekem azt is, hogy Domenico della Groce fratelló letette-e a szentelési vizsgákat és mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy az ő nagyobb dicsőségére áldja meg önt teljes jó egészséggel. Nápoly, 1626. okt. 25.”
„Fr. Alessandro írjon haza és hozassa el a szükséges dolgait és készüljön fel a szentelésre. Ami pedig P. Antonio Maria atyát illeti, tétesse le vele az előírt vizsgákat, hogy gyóntató lehessen a San Pantaleoban, de kétlem, hogy sikerrel fog járni, mert már egyszer próbált vizsgázni Rómában a S. Biaso kolostor pátere előtt, hogy Moriconeban gyóntathasson, de nem valami jól sikerült neki, mert nem igen kívánja tanulmányozni az erkölcstani kázusokat és így nem tud felmutatni eredményt.
A nevezett Atyára ráfér egy kis mortifikáció is, hogy alázatos viselkedésével nagyobb belső megvilágosító kegyelmet érdemeljen ki, ennélfogva Atyaságod mondja meg neki nevemben, hogy az ebédlőben a fratellók asztalánál az utolsó helyen üljön és mindaddig utolsónak szolgálják ki, míg másképpen nem rendelkezem, igen jó alkalom lesz ez arra, hogy a lelkiekben előrehaladásra tegyen szert. Ami pedig azt a beteget vagy gyógyulófélben levőt illeti, akit jó néhány nappal ezelőtt küldött hozzám, hogy beszéljek vele, úgy látom, hogy túlságosan eluralkodik rajta a búskomorság, azt mondogatja, attól fél, hogy megmérgezik, ezért aztán az az óhaja, kívánsága, hogy a szerzetesek főztjéből szeretne enni, azt kérte tőlem, hogy egy szerzetes mehessen az ő házába, de ezt nem engedhetem meg, hanem azt mondtam neki, jöjjön, keressen lakást a közelünkben és akkor majd az ő számára is főzünk a mi konyhánkon, igen, mivel így áll a dolog, Atyaságod nézzen utána, érdeklődjék, hogy miféle személy és legyen hozzá azzal a szeretettel, figyelmességgel, amelyet Intézményünk kára, megrövidülése nélkül lehet vele szemben gyakorolni, a levelek a múlt csütörtökön megérkeztek, csak későn kézbesítették nekem. Ha P. Giuseppe majd egészségesebb lesz, megírom, hogy mi lesz a teendője, Atyaságod addig is, nagy gondossággal vigyázzon rá, hiszen láthatja, milyen fontos, hogy jó egészségben légyen főként most, amikor is távol vagyok.
Mondja meg fr. Gio. Battistának, hogy sürgesse a pénztárügyek vezetőjénél a négyezer scudi után járó járadékot és méresse, értékeltesse fel a noviciátust, hogy tudjuk, mi a jelenlegi értéke. Örülnék, ha fr. Gio. Domenicot minél előbb felszentelnék, addig is szorgalmasan tanulja a misézés szertartásait.
Ami pedig azt a remetét illeti, aki Moriconeból jött, be lehet öltöztetni és hallottam, hogy milyen nagy szeretettel van a ruhák iránt, ha csakugyan így van, akkor bízza rá a ruhák kezelését, ebben az értelemben fogok írni fr. Glicerionak is. Ami pedig a tanulmányokat illeti, az a kívánságom, Atyaságod rendelje el, hogy a klerikusok mindnyájan rendszeresen vegyenek részt a stúdiumokban és ebben érdemlegesen segítheti őket fr. Gio. Thomaso és örülnék annak, ha Atyaságod is belekapcsolódna ebbe a munkába azáltal, hogy valamelyik auctort magyarázná nekik és ilyenkor este, 24 órakor (azaz napnyugtakor) mindnyájan összejönnének a 2. osztály termében, vagy ahol alkalmasabbnak találja Atyaságod, és ott két olajlámpa fényénél két vagy két és fél óra hosszat, ahogy Atyaságod jobbnak gondolja, tanulhatnak és azután végeznék el az esti imát, ugyanígy a frater operariusok is egy másik alkalmas teremben, hasonlóképpen ugyanannyi világító eszköz mellett, nagyon jó lenne, ha olyan tanulóasztalt kaphatnának, hogy egyik oldalánál négyen ülhetnének és tanulják meg az írást és számolást, végeredményben mindezeket ajánlásképpen mondom Atyaságodnak, rendelkezzék a legjobb belátása szerint és lássék meg az eredmény, hogy azután majd, Isten segítségével, rendszeres tanulmányokat végeztethessünk, aminek, a mi szempontjaink figyelembevételével, a legnagyobb jelentősége van.
Ami pedig a noviciusok beöltöztetéséhez szükséges szövetet illeti, szerezze be azon a pénzen, amit a noviciusok hoznak magukkal, és gondja legyen arra, hogy a noviciátusban legyen elegendő fehérnemű, hogy a noviciusok hetenként válthassanak fehérneműt.
Ami pedig Sig. Francesco Radicet illeti, megmondhatja neki, Messinából azt írják, hogy a Padri di S. Bernardo (ciszterciták?) sem a múltban nem tettek, sem a jelenben nem élnek panasszal velünk szemben, hanem egyedül csak a káptalan általános helynöke követett el olyan üzelmeket, hogy nem átallotta jönni-menni keresvén, hol találna olyan valamit, aminek alapján kereken ellenne mondhatna a mi Intézményünknek és mindezt majd megtudja az említett Sig. Francesco Kadice, ha majd beszélt a messinai érsekkel és hogy milyen választ kapott, de mindenekelőtt szeretném, ha Atyaságod megtudná fr. Nicolao Maria útján, hogy Sig. Carlo Gavotto beszélt-e Sacchetti kardinálissal, hogy az érsek jóindulatába ajánlotta-e a mi Intézményünket, és hogy mikor indul az említett érsek Messinába, hogy még itt tudjak vele beszélni.
Ha az a sassuoloi ifjú visszajön, Atyaságod öltöztesse be minél előbb és arra is legyen gondja, hogy váltásra elég fehérneműik legyenek mind a házban, mind a noviciátusban és szorgalmazza, hogy a szokásos módon újítsák meg a fogadalmakat.
Válaszolok a norciai vikárius úrnak is, Atyaságod minél előbb jutassa el neki a levelet. Írjon újra a fananoi atyáknak és fratellóknak, hogy éljenek igazi egyetértésben, és engedelmeskedjenek az elöljárónak, mintha én magam volnék ott személyesen, és csak így tapasztalhatják meg, hogy velük a Szentlélek és hogy mind a háznak, mind az iskolának az ügyei jól fognak haladni. Mondja csak az illető a saját szándékára a miséket, aki ezt kérte.
Valaki útján juttassa el az üdvözletem Sig. Gabrielnek, és én itt különösképpen is fogok imádkozni érte, jólétéért. Ha nem utazott el még P. Stefano, akkor kellett volna már nekem írnia, hogy mit végzett a b.e. D. Santi Orlando hagyatéki ügyében, írja meg nekem, hogy mikor utazik Narniba, igénybe veheti P. Antonio Maria szolgálatait, de kevés joghatóságot engedélyezzen neki az alattvalók fölött, mert nem igen szokott neki sikerülni, amit tenni akart, amit igen könnyen megtehet egyik is, másik is, sőt, meg is tudja tenni akármelyik is, mert mindent a magamódján akar tenni és kevés sikerrel járnak az elgondolásai, meg kell érteni az alattvalók gyengeségeit, és atyai szeretettel kell őket figyelmeztetni, és megjavításukon fáradozni. Mondja meg fr. Gio. Battistának, én megbeszéltem Sig. Francesco Rossolinivel, hogy 200 scudiért megvásárolhatják a kis házat, ami a társulat kezelésében van és én azt hiszem, hogy a társulat tagjai szívesen rendelkezésünkre bocsátják a pénzt az említett célra, többel nem rendelkezünk, de rajta leszünk, hogy minél előbb lehetséges legyen és addig is remélem, hogy Sig. Rossolini előlegezi nekünk a szükséges pénzt és ha majd oda érkezik Frascatiból Sig. Aristotele, az ő sürgetésére majd megkapjuk a pénzt. Ha a frascatii vikárius úr alkalmilag Rómába jönne, felajánlhatják neki vendégszobául azt a szobát, amelyben Sig. Reginaldo lakik, ha ő történetesen nincs otthon, egyébként rendelkezésére bocsáthatja a mienket, ha éppen jönne. Köszöntse nevemben Sig. Reginaldot és adjon megfelelő meghatalmazást a narnii ház részére Sig. Antonio javára. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1626. okt. 29.
Fr. Gio. Battistának pedig mondja meg, írja meg nekem, hogy mi lett a patikus 300 scudijával, aki S. Luigiban tartózkodik?”
Igazán örvendetes volt számomra Atyaságod levele azon beígért szorgos tevékenysége miatt, amellyel eljár a ház és az iskola ügyeiben, mindezzel az Úrnak igen kedves, embertársainak a javára pedig igen hasznos dolgot cselekszik, amire szükségük is van, magára nézve pedig érdemszerző, igen nagy vigasztalásomra lenne, ha Atyaságod, mielőtt a messinai érsek elutazott volna Rómából, felkereste volna Borgia kardinális urat azzal a szándékkal, hogy beszéljen vele újra Intézményünk ajánlásáról, nemkülönben Sig. Saiavedrával és magával a követ úrral is de aggódom, hogy nem lesz már rá idő, mert talán el is utazott már az említett érsek. Segítse az Úr ezt az ügyet is az ő nagyobb dicsőségére! Itt pedig minden nap kérésekkel jönnek hozzánk, hogy fogadjuk el a városnak ebben vagy a másik részében felajánlott helyet, ők gondoskodnak a házról és a templomról. Elámulna, ha látná azt a neves vetélkedést, amellyel az egyes városrészek vetélkednek abban, hogy megnyerjenek bennünket és azt a nemtetszést, amelyet egyesek mutatnak, mivelhogy a Duchesca-negyedet vagy kerületet választottuk, a város egyik szélső negyedét, ahol igen szegény nép lakik és nagyon is közönséges, de ez volt a kormányzónak Tappia Marchese di Belmonte úrnak a kívánsága, de még inkább a vikárius úré, aki azt akarta, hogy az első letelepedés itt legyen a Duchescában, itt most igen sok emberre lenne szükségünk és úgy látom, hogy a lakosság igen jámbor nép és készségesen juttat alamizsnát, Atyaságod imádkozzék értük, Isten adja meg nekünk azt a buzgó lelkületet, hogy mindenkor a lehető legnagyobb tökéletességgel szolgáljuk Őt és kérjük, hogy áldjon meg bennünket. Amen. Nápoly, 1626. okt. 30.”
„Rómába, a nevemre érkező levélköteget fel kell bontani és nekem csak azokat a leveleket küldjék el, amelyek kifejezetten az én nevemre szólnak, a többit tartsák vissza és adják át azoknak, akiknek szólnak, a jövőben pedig, hiszem, úgy fognak eljárni, tudván, hogy én Nápolyban tartózkodom, a Rómába szóló leveleket nem küldik az én címemre, hanem Atyaságodéra.
Hogy betegeink is vannak, legyen áldott érte az Úr, Atyaságod pedig minden szorgos körültekintéssel gondoskodjék róluk, hogy a szükségesek meglegyenek, jó gondozásban legyen részük, hogy minél előbb felépüljenek. Ami pedig az iskolában a délelőtti felügyeletet és kisegítést illeti, megírtam már, hogy erre célra jöjjön a noviciátusból egy társ kíséretében P. Gio. Benedetto és a misézés után felügyelhet az „oratio continua”-t végző gyermekekre és azután visszamehet a noviciátusba és akik ebéd után mennek questálni, azokat úgy helyettesítsék, ahogyan azt írásban jelzem P. Glicerionak.
Ami pedig a reggioi fr. Gio. Battistát illeti, beszéljen az orvossal és ha úgy gondolja, hogy a szülőföldjének a levegője előnyösebb lenne számára, akkor azt jelentse nekem. Ami pedig a noviciátus szükséges dolgait illeti, járjon el a következőképpen, hogy amit a beöltözésre érkező jelölt hoz magával, azt adja át a noviciátusnak és azon vásároljanak szövetet és egyéb szükséges dolgokat az iskola számára, írok fr. Gio. Battistának, hogy keresse fel a vámháznál lakó Belonzi kereskedőt és vásároljon nála két vég fehér vásznat azzal a meghagyással, hogy azonnal fizessen. Ami pedig az evangélista Pallottit illeti, nem emlékszem jól vissza, de hazaérkezésemig ne legyen semmiféle tárgyalás. Az az ifjú, akinek átadták a jegyzéket, hogy miféle szöveteket vásároljon, ha van pénze, vehet egy vég szövetet, abban az esetben pedig, ha a kereskedőnél nincs készenlétben, amely kereskedés Callo posztókereskedővel
szemben van, amint ezt jól tudja Gio. Battista, vagy a noviciátussal szemben, akkor adjanak neki ruhákat más valakiéből mindaddig, míg meg nem vásárolja a szükséges darabokat, ilyen alkalommal, rendszerint, 20 scudit szoktak adni, amelyen megvásárolható minden szükséges dolog.
„Írtam abban a dologban is, hogy este miféle előíráshoz alkalmazkodjanak a klerikusok és a fratellók, Atyaságod irányítsa őket, utasítsa a legjobb belátása szerint mind az esti világítás dolgában, mind az elhelyezkedést illetőleg. Nagyon csodálkozom azon, hogy don Santi mindezideig nem jött sem P. Pietro Andrea, de ha mindketten Rómában volnának, jöjjenek minél előbb tengeri úton Nápolyba annak a társnak a kíséretében, aki Genovából jött, hacsak nem azzal a hajóval jönnek, amelyik előbb indul.
Várom a választ, hogy Sig. Francesco Radice mennyire ment a messinai érsekkel és mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1626. nov. 1.
Mondja meg fr. Gio. Battistának, hogy minél előbb iparkodjék hozzá jutni öt scudihoz és küldje el azt Moriconeba a kőmíveseknek az óktóberi járandóság fejében.
Küldje el a levelet Gio. Battista útján mons. Castellaninak és mondja meg neki, hogy a Francisca asszony levelét vagy adja neki kézbe vagy olvassa fel a nevezett asszonynak, de arról a mons. ne tudjon semmit, mivel erre kért engem az említett asszony.
P. Melchior és a ház összes tagjai köszöntik Atyaságodat és buzgó imáiba ajánlják magukat, hála legyen a jó Istennek, mindnyájan jól vagyunk, bár lennénk százan, hogy eleget tehetnénk a város kérelmének, már holnap négy helyet elfoglalhatnánk, mégpedig igen jó helyeket, kérje imáiban az Urat, hogy küldjön nekünk bőségesen jó munkásokat. Ha megnyílt volna már a noviciátus itt, bőven volna jelentkező, de óvatosan járok el.
Nem tudom, hogy Atyaságod volt-e Rómában és beszélt-e Sig. Saiavedrával, volt-e nála hivatalosan látogatáson, valamint a spanyol követnél, beszélt-e a messinai érsekkel, mint ahogyan ezt a legutóbbi levelemben írtam? Szeretnék arról is hallani valamit, hogyan viselkednek az ottani rendtársaink, hogyan végzik az iskolai kötelezettségeiket, különösképpen pedig, hogyan végzik a mortifikációkat, az önmegtagadásokat, mennyire haladtak az erények megszerzésében, gyarapításában, mert ha most hagyják elmúlni az időt és az alkalmat, amikor meg majd szeretnék, akkor talán már nem lesz módjukban.
Köszöntse nevemben a ház minden tagját és mindenkiről küldjön nekem részletes információt. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. nov. 6.”
„Ami pedig azt a papot illeti, aki azt mondja, hogy a Keresztény Tanítás Társulat tagja volt, Atyaságod megmondhatja neki, remélem, remélem, hogy Isten segítségével otthon lesz a Karácsonyi ünnepek elteltével és akkor majd tárgyalhatunk együtt, ha jól emlékszem, tudom, hogy kiről van szó, arra a két fratellóra meg, akik a reformált ferencesek közül valók, igen jól visszaemlékezem, hitszónokok és igen jó szerzetesek.
A fananobelieknek írja meg Atyaságod, hogy a szobák közötti közfalakkal most semmit se kezdjenek, hagyják tavaszig, akkor majd könnyebben és kevesebb kellemetlenséggel. Ami pedig azt a filimbortoit illeti, írja meg neki Atyaságod, hogy én írtam annak a segnii kanonoknak abban az értelemben, ahogy az illető írta, hogy tartozik neki ennyi és ennyi pénzzel, de mindezideig nem válaszolt nekem. Én ott hagytam a kis asztalfiókban elzárva, vagy az ablakmélyedésben azt a haszonbérleti szerződést, ami az említett kanonokkal jött létre az elhunyt javára, de annyira elpiszkolódott, hogy csak nagy kínnal lehet elolvasni, ha Isten segítségével majd otthon leszek, gondunk lesz rá, hogy átírjuk, a Fananoból érkező leveleket átnézheti és úgy válaszolhat az atyának, ahogy Atyaságod a legjobbnak gondolja. Ami pedig azt az ifjút illeti, aki szeretne beöltözködni és azt mondja, hogy szeretné azt a szerepet betölteni, amit fr. Camillo mondja meg neki, iparkodjék elvégezni a tanulmányokat, hogy a felvételre alkalmas legyen és klerikusnak vehessük fel és akkor azonnal felveszik, írtam P. Glicerionak, hogy tárgyaljon Atyaságoddal arról a segélynyújtásról, amelyre az ottani iskolának szüksége van, és a noviciátus részéről adja meg mindazt a segítséget, amit csak tud nyújtani. Ami pedig a noviciátust illeti, ha el akarják tőlünk venni, jó órában legyen mondva, de akkor adjanak helyette egyenlő értékük és engedjenek időt, hogy találjunk egy másik alkalmas helyet és mi azonnal engedelmeskedünk.
Ami pedig P. Antonio Mariat illeti, írtam már hogy miképpen járjanak el, hogy annak értelmében legyen a többieknek nagyobb hasznára és az alázatosság példája. Atyaságod kérhetné az engedélyt, hogy meggyóntathatná a papokat, főként azokat, akik misézni jönnek oda hozzánk. Ami pedig a lábadozókat illeti, tartsák meg az étkezési szabályt éppenúgy mintha betegek volnának, nehogy a rendetlenségük miatt újra visszaessenek a régi betegségükbe, amint azt gyakran láttuk a háznak nagy kárára és kellemetlenségére.
Ami pedig a messinai ügyekben való dolgot illeti, senki sem jártas annyira azokban mint Sig. Francesco Radice, Atyaságod pedig vigyázzon arra, hogy mindig abban a jóegészségben legyen, amelyet megkíván a szükségszerű helyzete, hogy mint egészséges ember tudja a ház ügyeit vezetni. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. nov. 6.”
Ami a narnii házat illeti, én úgy látom, hogy most másképpen nem tudunk rajtuk segíteni, hacsak fr, Arcangelot nem küldjük oda, én már többször is megírtam nekik, hogy szorítsák rá fr. Stefano di S. Pietro fratellót arra, hogy tanulja meg az „egyszeregy”-t, hogy vezethesse a számolási iskolát és mivelhogy jó kezeírása van, tudna helyettesíteni adandó esetekben, ebben az értelemben írtam a norciabelieknek is, de ők, ha a szükség jelentkezik, mindjárt Rómához fordulnak kérésükkel, nem veszik észre, nem értik meg, hogy nem mindig áll rendelkezésünkre megfelelő ember, hogy oda küldhessük. Ami pedig azt a noviciust illeti, aki legutóbb jött Messinából, olyan házba küldeni, ahol – Isten tudja – hogyan állnak a szabályok megtartásával, egyenlő volna azzal, hogy teljesen tönkretegyük benne a hivatást és ami még több, úgy hiszem, hogy az említett novicius még az egyszeregyet sem tudja, ennélfogva nincs másképpen, nem tudom, hogy fr. Arcangelo, ha még nincs ott, rendelje oda minél előbb, akinek, amikor Genzanoban voltam átutazóban, két scudit adtam át, hogy ezért vásároljon diót, értesítsen engem, megkapták-e a diót és ezzel együtt a mustárt és egyéb szárított, aszalt gyümölcsöt?
Ami pedig fr. Giovannit illeti, akiről azt mondja, hogy csak makacsul engedelmeskedik, írja meg nekem, hogy mi a helyzet jelenleg, engedelmeskedik-e vagy nem, mit ajánl, hogy megérdemelt módon büntessük önfejűségét. Ami pedig a genovai P. Francescot illeti, megelégedhetne az ott levő papok számával, Genovában legalább van öt, három Savonában, és három Carcareben, és amint már mondottam, azt kívánják, hogy feloszlassam a római házat, hogy kielégítsük az ő kívánságaikat?
Ami pedig a remetét illeti, aki segítségére volt a mieinknek Moriconeben, ha még nem öltözött be, öltöztessék be és viseljen – Isten szerelmére – egyelőre, használt ruhákat, ha ugyan van ilyen, abban a reményben hogy példásan fog viselkedni. Ami pedig a másik remetét illeti, az ő ügyét illetőleg egyelőre ne csináljanak semmit sem, hanem, ha majd Isten segítségével otthon leszek, együttesen jobban meg tudjuk fontolni a dolgot. Hogy pénzt vegyenek fel a patikustól, aki S. Luigi közelében lakik, nem kell nagyon erőltetni a dolgot, ha maguktól akarnak adni, jól van, de ha nem, akkor csak hagyják a dolgot.
Ami pedig a Konstituciók megtartását illeti, megmondom önnek, hogy annak megtartásában áll a szerzetesi tökéletesség, ha pedig valaki lazítani szeretne azon valamit, mégha olyan csekély dologban is, a szerzetesi lelkület hiányának, a gyenge szerzetesi lelkületnek lenne ez a veszedelmes jele és a nagyfokú önszeretetnek, amiért is Atyaságod iparkodjék meggyőzni őket, hogy ezzel igen nagy szolgálatot tesznek az Istennek és saját lelki haladásukat segítik elő nagymértékben. Ami pedig azt illeti, hogy írjon Fananoba, hogy jöjjenek ketten, hárman vagy többen, megcselekedheti minél előbb, ahogyan jobbnak látja. Számoljon be nekem arról, hogyan vannak fr. Bartolomeo di S. Francesco és Egidio és hogy már felszentelték-e fr. Gio. Domenico della Groce fratellót?
Ami pedig a beteg reggioi fratellót illeti, nem hiszem, hogy olyan állapotban van, hogy el tudna menni haza, de ha már ennek semmi akadálya sem lesz, akkor szívesen veszem, mert hátha javára lesz a szülőföld levegője. Nagyon örülnék Sig. Francesco Radice válaszának a messinai ügyel kapcsolatban. Ami pedig P. Giuseppét illeti, nem bánom, ha egy útitárs kíséretében Genovába megy, ezzel is tegyünk kedvére P. Francesconak.
Nagyon örülök annak, hogy megkezdték a stúdiumokat, mégpedig nemcsak a kispapi tanulmányokat, hanem a számtani ismereteket is és ha nincs mindenki számára külön könyv, elégedjenek meg egyelőre azzal, hogy a közösségnek van néhány. Ami pedig a noviciátust illeti, ha mindenképpen akarják a pápa rokonai, ők az urak, ha már egyszer így vannak a dolgok, ha így áll a helyzet, akkor intézkedjenek úgy, hogy ott lakást engedjenek nekünk mindaddig, míg alkalmas és nekünk megfelelő helyet nem találunk, ezért szeretném, ha felmérnék és értékelnék a noviciátust, mindazonáltan nem szeretném, ha a dolgot, úgy oldanák meg, hogy a dolgok egy részét Borgoban, az árvaházban helyeznék el. Ami pedig Atyaságodat illeti, engedelmeskedjék az orvosnak és ha az azt rendeli, hogy egyék húst vagy tojást, minden mentegetőzés és ellenkezés, vita nélkül tegye meg.
Abban a jó reménységben vagyunk, hogy igen alkalmas a hely az alapításra, és ha száz emberünk volna, azonnal Nápoly legjobb négy helyén tudnánk iskolát nyitni, mert annyi az ajánlat, még a proviciátus számára is. Alig nyolc nap alatt, csak a közvetlen közelből, a környékből 400 gyermek jön iskoláinkba. A biboros érsek úr, amikor tisztelgő látogatáson voltam nála, igen nagy megelégedését fejezte ki, hogy megkezdődött a mi iskolánk munkája és minden segítséget megígért, ha valamiben netán szűkölködnénk és azt mondotta, hogy hamarosan meglátogatja intézményünket, templomul egy olyan helyiség szolgál, amely annak előtte színjáték előadására szolgált, háromszor, vagy négyszer nagyobb mint a S. Pantaleo. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. nov. 13.
Amint az idő alkalmas lesz, küldünk három vagy négy itt beöltözött novíciust hajóúton. Bízzon meg valakit azzal, hogy felügyeljen a lábadozókra, hogy vissza ne essenek a régi bajba, betegségbe, ami nem történik meg, hacsak valami mértéktelenség, fegyelmezetlenség el nem kapja őket.”
„Ami pedig a Stella-féle házat illeti, haladéktalanul végezzék el a javítási munkálatok felértékelését és ha ez megtörtént, akkor helyezzenek letétbe 300 scudit és vegye birtokába ő vagy a szabó a házat jó órában, mi megelégszünk azzal a kis telekkel, amely meg van jelölve a tervrajzon kívüli területből, ami a Város jóváhagyásával készült kezdettől fogva, mégha, főként Sig. Paolo Mangonionak nincs is tetszésére, ezért csak építtesse fel a falat annak megfelelően, ahogyan a tervrajzon áll és elégedjünk meg azzal a kis területtel, mivelhogy inkább arra legyen gondunk, hogy tágasabb és örömteljesebb helyet nyerjünk az égben, mivelhogy ebben a földi zarándoklásban annyira rövid a mi életünk.
Ami pedig azt az ellentétes érzést illeti, ami a nekünk kölcsönzött 300 scudit kíséri, ha kezdettől fogva előálltak volna ezzel a nehézséggel, nem lett volna megvéve a Stella-féle ház, nem dobtunk volna el annyi pénzt, amit most elveszítettnek tekinthetünk ebben az említett vásárlásban.
Ami pedig a Sig. Narsini féle ügyet illeti, ha tudtuk volna, hogy nekünk vissza kell adnunk a házat és megtéríteni azt a kevés befektetést, amit ő a Várossal egyetértésben intézett, akkor most nekünk nem kellene beszélnünk erről a dologról és ha a Stella féle ház ránk lett volna hagyva akkor igaza lenne, de most nincs sem átjáró út, sem ház, és ami még rosszabb, sem pénz, Isten tudja, hogy mennyit fizettünk el.
Ami pedig Placidio noviciust illeti, mihelyt lesz valaki, aki már ért valamit a számtanhoz, ami ezekben a hetekben el is rendezhető, akkor ő visszatérhet a noviciátusba, hasonlóképpen gyarapítsa a számtani ismereteit fr. Stefano is, mivel a szépírásban már eléggé jártas és vele együtt Arcangelo és ha van más valaki is, akinek van tehetsége ehhez, akár klerikus akár fratelló, használja fel a jó alkalmat a tanulásra. Az Úr áldjon meg bennünket. amen. – Nápoly, 1626. nov. 21.”
„Nagy vigasztalásomra volt a Rómából írt levele és az a szorgalmatosság, amellyel azoknál az uraknál eljárt, elküldöm Messinába Borga kardinális úr udvari emberének a levelét, hogy lássák az érsek válaszát. Isten kegyelméből mi itt mindnyájan jól vagyunk mindennel ellátva, és kicsinyek, nagyok egyforma érdeklődéssel figyelik szeretetszolgálatunkat, ahogyan nap-nap után kísérjük a gyermekeket, már eddig is felajánlottak a város különböző részein öt vagy hat helyet, abba is beleegyeztek, hogy csak akkor kezdjük meg ott az iskolát, amikor már majd mindent előkészítettek és ha száz emberünk volna, akkor sem tudnánk eleget tenni a sokfelől érkező kéréseknek és ma a Város megbízottja járt nálunk és kérve-kért, hogy az ő lakónegyedébe is vezessük be a mi Intézményünket. Imádkozzanak értünk, adja meg nekünk azt az erőt és lelkületet, hogy úgy szolgálhassuk Őt, ahogy kell Őt szolgálnunk.
Ma délelőtt meglátogatta intézményünket Sig. Marchese di Belmonte sok magasrangu tisztviselőjével és holnapra várjuk az alkirály háznagyának a látogatását, ő az, aki itt mindent kormányoz, irányít és rövid idő alatt a növendékek száma elérte az ötszázat, de ha elég helyünk lenne, meghaladná a hétszázat is.
Azt a bizonyos Bacco nevű egyént, aki újra visszatért, nem tartom nagyon alkalmas, megfelelő embernek a mi intézményünk szempontjából, írjon valamit Gio. Battista fratelló felől és hogy fr. Luca elment-e questálni Sessebe, ahova annyira kívánkozott és nagyon szeretném tudni azt is, hogy viselkedik az iskolában és a házban? Az Úr áldjon meg bennünket. amen. – Nápoly, 1626. nov. 21.
Tizenöt napig, vagy a legrosszabb esetben, egy hónapig el lehet viselni, hogy egy világi tartózkodjék a közösségben, de ne tovább, mert akkor nem tudják, de nem is kell végezni a szokásos mortifikációkat a világiak jelenlétében.”
„Legyen áldott az Úr, aki jónak látja, hogy többeket betegséggel látogasson meg, kérjük alázatos imáinkban, gyakoroljon irgalmasságot azzal, hogy visszaadja neki újra a jó egészséget és a türelmességet, hogy látogatásának a gyümölcse meglegyen bennünk, amely kell, hogy meglegyen. Ha megtörténik P. Gio. Domenico pappászentelése, akkor Atyaságod abban az iskolában állíthatja munkába, amelyet a legmegfelelőbbnek gondol számára, vagy elküldi a noviciátusba, és a helyébe jöhet P. Gio. Benedetto, nem örülök annak, hogy a messinai Placido noviciust Narniba küldjék, akire még igen ráférne a noviciátusi nevelés, de írok oda, hogy minél előbb küldjék vissza. Ami pedig fr. Arcangelot illeti, nagyon jól tette, hogy gyalogosan indította útnak, ha nem érkezik meg három nap alatt, akkor majd ott lesz négy nap múlva.
Ami pedig a noviciátus kertjében a fal felépítését illeti, ha majd oda visszaérkezik Sig. Don Michele, megmondhatja neki, hogy ha Sig. Card. Barberini kiigényli a mi noviciátusunkat, amint azt hallottam, majd ő felhúzatja a falat és megvásárolja Sig. Ludovico Mattei kertjét is, de ha nem szándékozik átvenni a mi noviciátusunkat, akkor majd mi magunk azonnal intézkedünk, hogy építsék fel a falat, hogy senki se járhasson arra, hogy lássa a mieinket, természetesen, ez a dolog hamar meg fog oldódni.
Ami pedig Sig. Paolo Mangonio ügyét illeti, Atyaságod írjon Narniba, ahogyan én is írtam, hogy ne térjenek el attól az alaprajztól, tervtől amelyet jóváhagyott számunkra a város, amelyet én meg is mutattam az említett Sig. Paolonak és sokkal jobb nekünk hat lépésnyi területet birtokolni békességben és senkinek a neheztelését sem érezve, mint húsz lépésnyit akárcsak egy embernek a neheztelésével, elégedetlenségével és azok, akik szegénységi fogadalmat tesznek, mint mi is, azoknak meg kell elégedniük minden csekélységgel, mert nekünk arra kell törekednünk, hogy az égben legyen békességünk és tágas terünk, ezt ilyen értelemben adhatja tudomására az említett Sig. Paolonak, akit köszöntsön az én nevemben. Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy Sig. Reginaldo társának, az említett Matteonak lehet a házban lakást, szobát rendelkezésére bocsájtani, megmondhatja neki, nincs módunkban mert azt a szobát fenn akarom tartani vendégszobául akár valamelyik jóbarátunknak, jótevőnknek a számára, mint például a frascatii vikárius úr, aki gyakran jön Rómába, de ha másban segítségére lehetünk, szívesen megtesszük.
Ami pedig P. Giuseppét illeti, ha levelem megérkezéséig nem küldte el Genovába, akkor már ne is küldje, hanem tartsa ott, míg csak újabb intézkedést nem kap tőlem. Ami pedig a noviciátus ügyét illeti, várjon mindaddig, majd meglátjuk, hogy mit határoz Barberini kardinális és ha megelégszik azzal, hogy befalazzuk az ablakokat az ő kedve szerint, megtesszük neki, ha pedig a helyet kívánja, akkor átengedjük neki, de reméljük, hogy ő urasága segítségünkre lesz egy másik hely megszerzésében, ha nem is lesz olyan jó levegős, de legalábbis ugyanolyan értékű és értesítsen engem arról, hogy mit szándékozik tenni. Ami pedig P. Antonio Mariat illeti, nagy vigasztalásomra van, hogy eredményesen tette le a vizsgát, hogy megkapja a gyóntatási engedélyt és nagy örömömre lesz ha gondosan tanulmányozza azokat a kázusokat amelyek az ifjúság, a tanuló gyermekek életében szoktak előfordulni, mert hiszen ez a mi főfeladatunk, az ifjúsággal való foglalkozás és ha kéznél volna a párizsi Gerson műveinek a gyűjteménye, az egyik kötet kifejezetten ezzel a kérdéssel foglalkozik és hogy jól megértse a mortifikáció jelentőségét, jegyezze meg jól Kempis könyvének csodálatosan szép mondását, amely így szól: maioris meriti est adversa pati quam bona operari, végeredményben azon kell lennie minden igyekezettel, hogy minden hónapban gyónjanak egyszer az összes iskolások, főképpen pedig azok, akik már képesebbek Istent súlyosabb bűnökkel is megbántani.
Ami pedig a silentium megtartását illeti, hacsak fel nem karolják egész odaadással, máskülönben csak névleges szerzetesek lesznek és mindig készek arra, hogy nagyon könnyen engedjenek a szerzetesi fegyelemből, hogy ellazuljanak, ezért hát nagyon jól értse meg, hogy milyen nagy jelentősége van annak a szerzetesi életben, hogy nem beszél nyelvel az emberekkel, hogy annál bensőségesebben beszélhessen az Istennel, ez utóbbi pedig alig érhető el az elsőnek a megfékezése nélkül. Hagyja meg a portásnak, hogy ha Frascatiból, Narniból vagy Genovából érkezik valaki a mieinkek közül, addig ne beszéljen senkivel sem, hanem csak egyszerűen köszöntse az illetőt, akivel találkozik, míg fel nem kereste az elöljárót, hogy fogadja annak az áldását és jelentette annak, hogy szeretne beszélni valakivel a házbeliek közül és ha megkapta az engedélyt, akkor csak az előljáróval beszélhet és az a jelenség, hogy mindjárt beszélni akar az egyik a másikkal, amikor a házban találkoznak, az annak a jele, hogy igen kevés lelkiség van benne és nem sok törekvés arra, hogy a saját előrehaladásával törődjék. Az én számomra nincs nagyobb örömhír annál, mint amikor azt hallom, hogy az ottani házunkban szigorúan megtartják a silentiumot, a hallgatást az iskolán kívül, hogy annál nagyobb figyelemmel lehessenek saját előmenetelükben. Az Úr adja meg mindnyájuknak azt a kegyelmet, hogy felismerhessék és gyakorlatban megvalósíthassák ezt az igazságot, hogy azután annál készségesebben, felkészültebben szolgálhassák embertársaik nagyobb javát.
Legyen arra gondja, hogy leveleimet a rendes postai úton juttassa el hozzám, nem pedig küldönc útján, és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Nápoly, 1626. nov. 21.”
„Küldök Atyaságodnak Donato Giovine fuvarozó útján két hordócska misebort a S. Pantaleo számára és a noviciátus számára és mivelhogy ajándékul kaptam a bort és kedvezően intázték el a vámkérdést, így aztán lehetséges, hogy egy kisé többet is tudok küldeni, ha már velem szemben is ilyen figyelmesek voltak.
Küldök egy kis salernoi rizst is, egy harmad részt ebből is ajándékozzon a noviciátusnak. Az Úr áldjon meg bennünket, Amen. – Nápoly, 1626. nov. 27.
Küldök még két sonkát is sajttal együtt, amit szintén szeretet ajándékként kaptam, ennek harmad része is a noviciátusé legyen!”
„Beszámolójából olvasom, hogy Sig. Card. Sacchetti mit végzett a messinai érsekkel. Itt várjuk még a megbeszélések további folytatását és majd meglátjuk, hogyan fog végződni a dolog. Hogy Carcareba küldte fr. Nicolo Maria fratellót, én úgy szeretném hinni, hogy az Isten akarata volt, de én nem küldtem volna oda, mivel Carcare igen hideg hely, így jártam meg fr. Simoneval, aki ott halt meg, inkább ide Nápolyba küldtem volna, amely nem olyan rettenetes hely mint Carcare, vagy ott Róma. Én Giuseppenek más megbízatást szántam, mint azt, hogy Genovába menjen, mint ahogyan ezt az előző postával küldött levelemben írtam. Ma reggel, 27-ét írjuk, indult útnak fr. Gio. Antonio négy beöltözött noviciussal és más kettővel, akik majd ott fognak beöltözni, ezen utóbbi kettő között van egy bizonyos alvisii Simone, akik alig hogy elindultak kedvező időben Róma felé, egy rokona keresett fel engem másokkal együtt és elmondták nekem, hogy az említett ifjú magára hagyva özvegy édesanyját három leánykával, akik 13/8/6 évesek és minden reményük ez az ifjú volt, az édesanyja még elég fiatal és, amint mondják, lehetséges hogy újra férjhez megy és így támogatás nélkül maradnak a leánykák és a nagybátyjuk, aki eddig valami kis védelmet, oltalmat nyújtott, lehet, hogy az is lemond erről, vagy pedig megházasodhatik és ehhez hasonló sok más kifogást, nehézséget hoztak fel, hogy a nevezett ifjút visszatartsák attól, hogy szerzetes legyen, más oldalról meg azt kell gondolni, hogy a nevezett ifjú semmiféle mesterséghez nem ért, így nem tud nekik semmiféle segítséget nyújtani, hacsak valami foglalkozást nem tanul, mindez pedig nem kis időt vesz igénybe és még sok más dolgot is felhoztak a hieronimi atyák szempontjából is, minderről az említett ifjú bizonyára beszámol, Atyaságod beszélje meg az ügyet P. Glicerioval és majd meglátják, hogy milyen lelkületű az az ifjú és ha vissza akar térni Nápolyba, azt mondják, hogy ott van egy kereskedő, aki segítené őt a visszatérésben, akinek a címére küldenének egy levelet az enyémmel együtt. Én minderről mindaddig nem tudtam semmit, míg a két árbocos vitorlás el nem indult, de ha előbb tudtam volna arról, hogy a nevezett hieronimita atyák előbb felkarolták azt az ifjút mint én – akik a Chiesa Nuova szerzeteseihez hasonló szerzetesek – akkor dehogy küldtem volna oda, míg ezeket a jelenlegi nehézségeket el nem intéztük volna.
Küldtem két kis hordóval misebornak valót, amiből P. Gasparonak is juttathat és esetről-esetre küldhet egy üveggel a noviciátusba is misebornak, küldtem még néhány kerek sajtot is és bivalytúrót és friss sajtot, mindezekből adhat P. Dragonettinek kedve szerint, a maradéknak harmad részét pedig juttassa el a noviciátusba, mindezt és még sok másfélét alamizsnaként küldte nekünk egy előkelő úri ember, van itt még két sonka és egy jó nagy darab szalonna, ha jónak látja, ajándékozza oda a noviciátusnak a szalonnát, megteheti minden további nélkül és ha a noviciátus megvásárlását illetőleg felmerül valami probléma, csak értesítsen engem. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. nov. 27.
A norciai vikárius úr azt írja, hogy szeretne néhány napra megszállni házunkban a karácsonyi ünnepek elmúltával, az elmúlt évben tíz hónapig tartózkodott nálunk, nézzen körül, hogy lehetne teljesíteni kérését, de mindenképpen azt szeretném, hogy a mieinktől elkülönített helyen legyen.
Ha a reggoi szubdiakónus szeretne otthon maradni, haza mehet, mivelhogy van ott egy kereskedő, aki mindennel ellátja. P. Domenico eljöhetne ide Gio. della Purificazione fratellóval Nápolyba azzal a hajóval, amelyiken a noviciusok érkeztek oda és velük együtt fr. Gio. Antonio, mivelhogy a hajó visszafele is fizetve van három személy számára egészen Nápolyig.
Santini lovag Lucca városából való és majd Filippo tudja, hogy hova kell a levelet küldeni.”
„Ha becsületesen végrehajtották volna azt, amit már többször is megírtam, hogy egyesek tanulják meg az írás és a számolás tanításának a módját, akkor most nem volnának akkora zavarban, nehéz helyzetben, a római ház nincs abban a helyzetben, hogy onnét pótolják az összes házakban mutatkozó hiányokat, azért mindegyik háznak a kötelessége, hogy készenlétben tartson két vagy három olyan embert, akik betegség vagy halálozás esetén azonnal helyt tudjanak állni és a tanítóknak arra is kell gondolniuk, hogy ha valaki olyan van a növendékek között, aki alkalmas arra, hogy beöltöztessék, akkor nyerjék meg az illetőt, csak így lehet fenntartani a házakat, mert csak mindig arra gondolni, hogy majd más házak átsegítenek a bajokon, hiányokon, de maguk nem gondoskodnak semmiről, ez igen nagy hiba, minden házban gondoskodjanak arról, hogy emberük is legyen és így történhetik meg az az eset, hogy a római háztól vár segítséget Narni, Norcia, Moricone és Frascati.
Ami pedig fr. Arcangelot illeti, rá kell szorítani a számolás megtanulására, és így kell eljárni azokkal akikben olyan kevés a felebaráti szeretet, ha nem erőlteti meg magát, hogy megtanulja mindazt, ami hasznára van saját magának és felebarátainak, igenis szorgalmazza, hogy képezzék magukat mindazok, akikben egy kis rátermettség van, hogy aztán szükség esetén hasznát vehessék annak. Fr. Placido pedig, mihelyt valaki át tudja venni a számolási iskolát tőle, térjen vissza a noviciátusba. Mondja meg P. Gio. Stefanonak, írja meg nekem észrevételeit az ottani ház tagjairól. Itt, ha százan is volnának, már holnap el tudnám helyezni a város különböző tájain, helyein iskolai munkában őket.
Ami pedig a kert rendezését illeti, ne legyen az Sig. Paolo Mangonio elkedvetlenítésére, mi elégedjünk meg azzal a résszel, ahogyan az első tervrajzban fel van tüntetve és ha Stellának még annyi pénze is van, ám legyen, az Úr bocsássa meg Narsininek, hogy 550. scudit fizettetett velünk minden ok nélkül.
Itt a Duchesca-negyedben nyitottuk meg az iskolát, ideköltözésünk alkalmával több mint 600 nyilvános nőt költöztettek ki innét, akik itt laktak és a templom céljaira egy hatalmas épületet adtak át, amely azelőtt színházi célokat szolgált és ahol azelőtt annyi sérelem, sértegetés érte az Istent, ott most több mint 600. gyermek dicséri az Urat, a többi városnegyedek is állandóan sürgetnek bennünket, hogy náluk is fogadjuk el a helyet, nyissunk iskolát, mindent megadnak, amit csak megkíván a mi Intézményünk, de egyelőre nem tudjuk vállalni, majd idővel.
Köszöntse a nevemben a püspök urat és a kormányzót, köszöntse Sig. Germanellit és Sig. Raymondo Racanit. – Nápoly, 1626. dec. 5.”
„Mivel Atyaságod nem közölte annak idején, ahogy írtam, Gio. Battista fratellóval, járjon utána annak, hogy beléphessen a Szent Ferenc reformált szerzetébe, vagy a kartauziak közé, vagy más, a mienknél szigorúbb szerzetbe, azért most tárgyalja meg P. Ambrosioval, akinek írok ebben a különleges kérdésben és egyéb dolgokat illetőleg is és majd ő közli önnel, hogy miként kell eljárnia, amiért is, ha az én hazaérkezésemig nem intézik el az ügyet, nem történik intézkedés, tudom, hogy mit fogok cselekedni, azért hát hajtsa végre azt a büntetéstől való félelmében, amit nem tett meg szeretetből és Atyaságodnak nem volna szabad olyanokkal együttérezve eltitkolni a dolgokat, akik nem érdemelnek mást mint büntetést, mint ez is. Amennyiben megkapják a 100 scudit, amit nem ebben az évben, sem a múltban nem kaptak meg, legalább fizethetik belőle az Ambrosio féle ház adósságát.
Ha a szomszédos kis házat meg tudnák venni, mindenesetre nagyobb kényelmességgel rendelkeznénk az iskola és a ház szempontjából, éppen azért igen örülnék neki, ha sikerülne mindezt végrehajtani, mivel nem értékelték fel 392 scudinál többre, ha pedig az árat felemeli, akkor ne csináljanak semmit sem, mert nem volna helyénvaló, hogy mindent a maguk elgondolása szerint rendezzenek el, mindezt pedig azért írom, mert azt írták nekem, Sig. Rosolini azt mondja, hogy ő meg tudná vásárolni, ha a tulajdonos úgy dönt, hogy eladja azt, ez pedig annyi, mintha azt mondaná, hogy nincs kedvem azt megvásárolni.
Mindennél jobban örülök annak, ha szorgalmasan jár el, hogy az iskolai dolgok jól menjenek és hogy a nagyobb iskolás gyermekek gyakrabban járulnak a szentségekhez és hogy a jövőben nagyobb igyekezettel járjon el fr. Luca, aki, hacsak nem adja jelét a nagyobb alázatosságnak és lelkiségnek, nagyon rosszul fog járni, amennyiben ezekkel nem törődik, mert én észreveszek és megjegyzek mindent azoknál, akik a többszöri figyelmeztetés ellenére sem javulnak meg és mivel nincs több időm, nem akarok hosszadalmas lenni, nem írok többet. – Nápoly, 1626. dec. 5.”
„Ami a reggioi fr. Gio. Battistát illeti, megírtam már, nagy megelégedésemre szolgál, hogy haza megy, otthon talán majd hamarabb helyreáll az egészsége, ami pedig a Messinában tett egyszerű fogadalmakat illeti, írjon egy kérvényt és adja át Sig. Danielenek, aki a S. Caterina-templom kisebbik bejáratánál lakik, ahogy elhagyjuk a Farnese-palotát, ő a titkos penitentiája iratainak, dolgainak a kézbesítője, aki majd átveszi az írást és eljuttatja valamelyik teológiai vagy kánonjog doktorához, bízzuk rá, hogy kit fog kiválasztani. Ami pedig a szentelést illeti, ha van olyan értékű javadalma, amennyit Rómában megkívánnak, akkor fel lehet szentelni, de ha nincs annyi, amennyit Róma megkíván, legalább 50 scudit, akkor szenteljék fel Rómán kívül és én minden sikerének csak örülni tudok.
Ami pedig fr. Vitot illeti, ha állandóan betegeskedik, akkor nem sok hasznát veszi a szerzet, ezt nagyon meg kell gondolni, mielőtt befejezné a noviciátust. Ami pedig a téglaégetőt illeti, ki kell fizetni a frascatii pénzből, abból, amit ott hagytam, de előbb meg kell érdeklődni Sig. Aristoteletől, hogy mennyi anyagot kaptak a frascatiak és azért mennyit kell fizetni, mert ő tudja az árakat és mennyit fizettek már a téglaégetőnek kezdettől fogva, nem helyes dolog visszatartani a pénzt, ha egyszer már átvették napokkal azelőtt a dolgokat.
Ami azt a királyságbeli papot illeti, akinek egy fillérje sincs a ruhaköltségekre, ha máskülönben olyan ember, hogy valami hasznos szolgálatokat várhatunk tőle akár a gyóntatásban, akár az iskolában, akkor be lehet öltöztetni a használt ruhák igénybevételével és ha majd minden jól sikerül, akkor majd lehet számára is új ruhát készítetni. Ami pedig azt a másik királyságbeli ifjút illeti, aki jelenleg a noviciátusban van, minél előbb be lehet öltöztetni, hacsak már be nem öltöztették, akinek számára egy küldönc útján küldtem el testvérének a levelét, aki nagyon meg van elégedve és dicséri az ő jámbor elhatározását.
Ami pedig a noviciátus ügyét illeti, ha a kardinális úr megbízottjai kitartanak amellett, hogy akarják a mi noviciátusunkat, akkor írok én néhány sort egy papírlapra, amellyel megadok minden meghatalmazást Atyaságodnak és Sig. Bernardino Penicolának, aki jártas már az ilyen hasonló esetekben, hogy vezessék le a tárgyalást és döntsenek úgy, ahogy a legjobbnak találják, amit én jóváhagyok és jóvá fogom hagyni, amit intéznek, nagyon szeretném, ha felértékeltetné a mi helyünket, épületünket, amibe annyi munkát, fáradságot fektettünk bele és költséget a falak átépítésébe, annyi föld megmozgatásával és az épületek felépítésével, én azt hiszem, hogy nem adnák meg azt, ami igazságos, legfőképpen pedig azért, mert a szegényeknek annyi verítéke fűződik hozzá és pénzbeli kiadásaik, amit szinte a saját szájuktól vontak el.
Ami pedig fr. Gio. Domenicot illeti, egy kis időre elküldhetné Narniba, ahol fiatal korában néhány évet töltött, Frascatit nem ajánlom, inkább szeretném, ha ide jönne, ahol a tengeri levegő jót tenne neki, mint Frascatiba, az nagyon hideg hely és igen szeles. Nagyon sajnálom önt, hogy nincsen olyan alkalmas embere, aki megfelelne a negyedik osztály vezetésének. Ami pedig a ruhatáros beteg fratellót illeti, aki szintén novicius, ebben az esetben is az az eljárás, amit fr. Vitoval kapcsolatban írtam, mert ha már a noviciátusban ilyen gyengén állnak az egészség dolgában, akkor egész életük csak ilyen kínlódás lesz.
Ami azt a kérdést illeti, hogy azt az egykori remete-noviciust visszaküldjék-e Moriconeba, ne tegyék, mert mindig csak úgy tekintenék mint egy világi, küldjék inkább oda fr. Bonaventurát és ha azok nem akarják, főként fr. Antonio, aki mindig olyan okosan cselekszik, lehetséges, hogy én majd másképpen fogom tettének helytelenségéről meggyőzni, de még nem fejezte be a novociátust, ugyancsak sok panaszom van ellene. Ami pedig fr. Placidot illeti, nincs rendjén, hogy még mindig Narniban van, minden kívánságom az, mihelyt lesz valaki, aki el tudja vezetni a számolási iskolát, azonnal térjen vissza és ha volna ott a házban valaki, aki mindezt elsajátíthatná, azt késztesse a tanulásra, mert úgy jó, ha hasonló előforduló esetekben többen is vannak, akik helyt tudnak állni.
Ami pedig fr. Nicolao Maria fratellót illeti, már vége a türelemnek, Atyaságod pedig nevemben parancsolja meg annak, aki P. Gasparonak szolgál, hogy semmiképpen se egyék, vagy igyék valamit az ebédlőn kívül, hanem csak egyék a többiekkel, nem volna helyénvaló alkalmat adni arra, hogy hozzá szokjanak a fegyelem lazításához, amiként az említett Nicolao is tette és mindezt a szent engedelmesség nevében rendelje el nekik és amit P. Gasparo nem kíván elfogyasztani, legyen a fratellóké vagy a szegényeké, akik igazán szegények és nemcsak egyedül azért, mert kiszolgál mást és ezért nagyon is helyénvaló, hogy rendeljünk a szolgálatára egy fratellót, aki legyen mélységesen Isten-félő, és minden igyekezettel szolgáljon az említett Atyának, akihez esetről-esetre küldjön valakit Atyaságod azzal a kérdéssel, hogy nincs-e hiánya valamiben és mondja meg fr. Bartolomeonak, hogy minden figyelmességgel és készséggel szolgálja őt, aki koránál és fáradságos munkájánál fogva megérdemel minden szolgálatot.
Minden óhajtásom az, hogy P. Antonio Maria nagy igyekezettel lássa el a gyermekek gyóntatását, ami által Istennek igen tetsző dolgot művel, nekem pedig nagy vigasztalásomra van és a karácsonyi ünnepekre visszaengedheti a helyére, hacsak alázatosságból nem akar továbbra is ott maradni.
Amennyire csak tőlem telik, figyelmébe, gondjaiba ajánlom a S. Onoffrio-lépcső melletti háznak a helyrehozatalát és hogy Nicolininek, vagy az apáttal megegyezve, neki adják át a kulcsokat és Gio. Battista, amennyiben lehetséges, önnek adjon át 12 scudit az említett Nicolini számára a szerződés értelmében, amelyet ott találnak a könyvtárban, és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1626. dec. 5.
Atyaságod hívassa meg alkalmas időre Sig. Bernardino Panicolát, és kérje meg, hogy legyen segítségére tanácsadásával, mivelhogy ő már jártas az ilyen dolgokban, a noviciátusi dolgokban abban az esetben, ha ez az ügy sorra kerülne visszatérésem előtt és ahogyan határoznak önök ketten, én azt jóváhagyom.”
„Ami a Sig. Paolo Mangonio-féle ügyet illeti, megírtam már, hogy nekünk meg kell elégednünk azzal a területtel, amely a tervrajzzal egyezik és ha az említett Sig. Paolo nem nyugszik bele abba, hogy az út alulról vezessen újra vissza fölfelé, akkor a falon legyen egy kis áttörés, ami nem sokba kerül, mivelhogy én semmiképpen sem akarom, hogy csak valami is nem-tetszésére legyen az említett Sig. Paolonak, akinek én Rómában megmutattam a tervrajzot és azt mondottam neki, hogy az a várostól jóváhagyott tervnek megfelelő, azzal egyező lenne és ő kész volt arra, hogy azt a kis területdarabot ide adja, amivel ő rendelkezik, éppen ezért hát semmit se csináljanak, ami az ő nem tetszésére lenne. És ha majd őurasága belenyugszik abba, hogy az út alulról felkanyarodjék, ezt én annyira különös kegynek, ajándéknak tartom, hogy az ő szándékára 100 misét mondatok.
Ami pedig egy valakinek a kapunál való alkalmaztatását illeti, írhat ebben az ügyben P. Giacomonak Rómába. Ami pedig Sig. Siro ügyét illeti, tárgyalhat vele a legjobb belátása szerint az említett Sig. Siroval, mivelhogy annak a zöldséges házának a megvásárlása igen fontos lenne. Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, számolják fel minél előbb a javításokat és küldje Rómába, hogy a bíró megítélhesse hogy mi a tartozásunk, hogy minél előbb kikerüljünk ebből az ügyből.
Ami pedig a Todi féle ügyet illeti, a ránk eső rész felét felveheti a minket érintő hagyatékból, ha Sig. Germanellitől megkaphatja és fizesse ki a ránk eső részt és majd a társulat fizeti a magáét.
Norcia számára vett gyertyatartókat és egyéb dolgokat Rómában hagytam, de majd aranyoztatni kell és újra átfesteni és mivelhogy fr. Pietro is itt van velünk, azért egyenlőre várjanak az átfestéssel. Nagyon örülök annak, hogy Gio. Francesco Germanelli olyan jól érzi magát, példásan viselkedik, az Úr segítse, hogy szenté lehessen.
Ami pedig a mi dolgainkat illeti itt Nápolyban, mindenki olyan nagy tetszéssel fogadta Intézményünket, hogy csupán csak látván annak a kb. 600. gyermeknek a tanulmányokban való előrehaladását és szerény viselkedésüket, akik körülbelül egy hónapja, hogy hozzánk járnak, a város különböző helyein más helyeket is ajánlottak fel nekünk az iskolaalapításra, így többek között Sig. Titta Picelli, aki a nép választottja, azt akarja, hogy a második iskola az ő negyedében legyen, igen jó levegős hely és az összes tanácstagok is hozzájárultak felajánlásukkal, hogy mindent bőségesen megadnak és intézményünk számára igen alkalmas helyet A. S. ta Maria della Scala környékbeli lakosok, ahol nagyszámban laknak a kereskedők is, a költségek fedezésére felajánlanak több ezer scudit, ha már holnap birtokunkba vennénk a Toledo-úti templomukat, azzal együtt egy plébániát is felajánlanak nekünk egy szomszédos házzal. Ciaianak nevezett negyedben is felajánlottak nekünk egy helyet, ahol szinte megszámlálhaztatlan sok szegény gyerek van, a halászok gyermekei és ezek között a szegény gyerekek közt, akik a mi iskolánkba járnak, igen jó tehetségűek vannak és nagyon tanulékonyak és igen jókedvvel jönnek az iskolába és véleményem szerint háromszor annyi gyermek van Nápolyban mint Rómában és egyáltalán nem elégíthetünk ki azzal minden igényt, hogy három vagy négy helyen tanítunk. Négy hivatalos látogatónk volt, akiket a nemesség és a nép küldött, hogy lássák, tekintsék meg intézményünket és minden segítséget megajánlottak számunkra, ami csak tőlük telik. A Duchesa negyedben a színházi bemutatók és látványosságok megrendezésére szolgáló épületet alakítottuk át templom céljaira, a vele összeépült játéktermet pedig iskolateremnek rendeztük be ellátva padokkal római módra, ahol 200 gyermek tanulja az írást, ezzel szomszédságba van három iskola, amelyet több mint 300 gyermek látogat és egy közeli házban két alacsony szobában közel 100 gyermek tanul, ha elég férőhelyünk lenne, az iskolás gyermekek száma elérné az ezret, ha helyet kapnánk a város sarkán a Porta Capuanan-n belül a fal mellett. Az Úr áldjon meg bennünket kegyelmével és jó egészséggel, hogy megfelelhessünk azoknak a kívánalmaknak, hogy felmutathassuk azt az eredményt, amelyet elvárnak tőlünk és az Ő szentáldása legyen velünk mindenkor. – Nápoly, 1626. dec. 11.”
„Nagyon örülök annak, hogy a tengeri úton érkezett dolgokat vámmentesen kapták meg, sajnos, itt, ahol alig ismernek bennünket, nem adják ki a vám lefizetése nélkül, köszöntse nevemben P. Gasparot és izenje meg nekem, hogy mit küldhetnék neki innét Nápolyból, ami kedvére való lenne?
Írja meg nekem, hogy mennyire becsülte Sig. Mario Arconio a mi noviciátusunkat, mert meglehetős nagy épület és nagy munka volt az összes falakat megújítani benne. A legutóbbi postával küldtem meghatalmazást, hogy egyezkedjenek Sig. Card Barberini megbizottjaival a noviciátusunkat illetőleg és szeretném tudni, hogy gondoskodnak-e ők más helyről, vagy pedig talán majd magunknak kell keresnünk.Vigyázzon egészségére és értesítsen engem mindenről, ami csak történik, az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Nápoly, 1626. dec. 12.”
„Ami a Caltaniszettaból jött kispapot illeti, igyekezzék bőséges információt szerezni róla és ha úgy találja, hogy semmi akadály nincs, akkor beöltöztetésre bocsátható, természetesen, ha van annyi pénze, hog meg tudja vásárolni legelső alkalommal a ruhákat. Ami pedig P. Stefanot illeti, írok neki, hogy semmiképpen se térjen el attól az eredeti tervrajztól, amelyt a Város jóváhagyott, legfeljebb csak abban az esetben lehet erről szó, ha Sig. Paolo Mangonio is megelégedéssel fogadná és nem máskülönben, mert nem kívánatos dolog, hogy valakinek a nyugtalansága árán és az ártalmára keressük mi az előnyünket, kényelmességünket és ha az említett Sig. Paolo is hozzájárul, akkor az ő szándékára száz misét mondatok, ezért tehát az ő beleegyezése nélkül ne változtassák meg az említett tervrajznak a formáját. Ami pedig azt a noviciust illeti, akinek ott kellene beöltöznie, jobb lenne, ha még a beöltözés előtt véglegesen döntene és így, ha nem akar maradni, akkor a legelső alkalommal haza jöhetne.
„Ami pedig P. Gasparot illeti, sajnálom, hogy néha-napján az ízletesebb dolgokat nem akarja ízlelni, ezért aztán, hogy nagyobb érdemül legyen neki, és nemkülönben annak, aki őt szolgálja, rendelje el, hogy az a fratelló, aki a konyhát vezeti, készítsen számára olyan ételeket, amelyek jobban meghozzák az étvágyat, mint például szokták felszolgálni az ánizskaprot, a sóba vagy olajba eltett tonhalhúst vagy más eféléket. Ami pedig a norciai vikárius urat illeti, ha éppen oda érkezik, rendelkezésére bocsáthatnak egy szobát a S. Pantaleoban, a mostani pápa első éveiben egyfolytában 10 hónapot tartózkodott nálunk a mi költségeinkre, minden kiszolgálást megkapott a szobájában, ottlétekor, ha akar, étkezhetik az ebédlőben, de vagy a mieinkek étkezése előtt vagy után, felszolgálhatják neki ami éppen van, de nem vállalhatjuk az annyi kellemetlenséggel járó feladatot, hogy a szobájába visszük az ebédet és a vacsorát.
Ami a noviciátust illeti, küldtem egy meghatalmazást Atyaságod és Sig. Panicola számára, hogy tárgyaljanak és egyezkedjenek, ahogyan azt a helyzet hozza magával, és én azonnal jóváhagyom, ha valamiben Atyaságod megegyeztek és Sig. Panicola, ha nem is mutatja meg neki a megbízó levelet, mindazonáltal ő a maga részéről Atyaságodat el fogja látni jótanáccsal és a szükséges utasításokkal, minthogy ő jártas az ilyen dolgokban és értesítsen engem afelől, hogy mindennek azért kell megtörténnie, hogy áthelyezhessenek néhány apácát vagy pedig a kardinális úr udvartartásának a körülményei hozták ezt magukkal és hogy a maguk részéről gondoskodnak-e arról, hogy kapunk egy másik helyet vagy pedig saját magunknak kell ennek is utána járni és ha ránk vár ennek az ügynek az elintézése, remélhetjük-e, hogy a kardinális úr a kezünkre jár az ő tekintélyével, minthogy már régóta kívánom, hogy legyen egy olyan valaki, aki tekintélyével védne bennünket.
Ami pedig a számolási iskolát illeti, kívánatos, hogy legyen valaki, aki arra felügyelne, a jelen helyzetben lehet gondolni Gio. di S. Francesco fratellóra, jól lehet, hiányt fog jelenteni a noviciátusban, ha őt onnét ide rendelnék, de talán az ő helyére mehetne az a novicius, aki előzőleg katona volt, aki igen jól végezte a questálást a noviciátus részére, vagyis átmenetileg ez a megoldás a noviciátus számára elfogadható volna. Elutazásomkor mint lábadozót hagytam otthon, nem tudom, hogy jelenleg hogy szolgál az egészsége.
Ami pedig annak a három vagy négy fratellónak a nagyon kiütköző élvezeti vágyát illeti, szerfölött visszatetszik nekem, megszállottaknak tartom őket, akik nem látják be a gonoszságukat és nem fogadják el az orvoslást annak a részéről aki ismeri őket, aki mindenben csak az ő javukat óhajtja és nemcsak, hogy nem haladnak előre a lelki élet útján, hanem a legsúlyosabban megbotránkoztatják a többi fratellót rossz példaadásukkal, igen súlyosan fognak számot adni mindenért, amit elkövetnek és ha az Úr éltet engem, iparkodom, hogy minél előbb otthon lehessek és végrehajtom azt a rendelkezést, amelyet a mi Urunk, a pápa ad ki egy bullában ehhez hasonló szerzetesek megfenyítésére, Atyaságod közölheti velük ezt a figyelmeztetést az én megbízásomból, hogy azután ráeszméljenek arra, hogy Isten iránti szeretetből vállaljanak valami penitenciát és a minket olyan könnyen megtévesztő érzékek megfékezésére valami önmegtagadást, nehogy aztán kényszerűségből, büntetésből legyenek kénytelenek vállalni azt e földi életben vagy a másik világon.
Ami pedig a Fananoból jötteket illeti, megírhatja nekik, nagyon örülök annak, ha ez a kettő marad, akikről Atyaságod írt nekem, amint majd én magam is fogok írni nekik néhány sort. Azt a Sassuolobelit csak bocsássák el szépen Isten áldásával, saját magát megtévesztette az önámítással. Ami pedig P. Gio. Domenicot illeti, aki a noviciátusba kapott megbízást, jobb szeretném, ha Atyaságod Borgoba küldené őt, P. Gio. Benedetto helyére, ez utóbbi pedig visszatérne a noviciátusba, mert az említett helyen, szerintem, hasznosabb munkát végezhetne.
Ami pedig azokat a fratellókat illeti, azt izenem nekik, hogy az a tény, hogy két harangjuk van, szerintem, ez nem ütközik a mi intézményünk szabályaiba, természetesen azzal a meggondolással, hogy nem a világiak módjára, szokásaik szerint alkalmazzák azokat, hanem csak a szerzetesi egyszerűséggel, szerénységgel, mint ahogyan a S. Pantaleoban is történik. Az az ifjú, akit Sig. Gio. Battista Ottonelli ajánl, hacsak nincs még 16 éves, akkor nem lesz alkalmas a questálásra, mivelhogy semmiféle kézi munkát nem gyakorolt, mindazonáltal Atyaságod próbát tehet vele és a legjobb belátása szerint dönthet felőle.
Üdvözletemet küldöm Ventura uramnak és nézzen utána, hátha tudna neki az ünnepekre egy kis összeget juttatni a fizetségből, amellyel tartozunk neki az 1626 évre, ha lehet, rendezze el azt a kérdést is, én, mielőtt elutaztam Nápolyba, adtam neki négy scudit ércpénzben, azonfelül küldjön neki egy kerek sajtot és egy flaskó bort abból, amelyet innét küldtem, aki mint beteg és aki annyi éven át szolgált nekünk, megérdemli, hogy megemlékezzünk róla, hogy vigasztalására legyünk és mivel más írnivalónk nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. dec. 12.
Karácsony napján olyan ételeket fogyaszthatnak, mint amilyeneket engedélyez az Anyaszentegyház, mindazonáltal sokkal nagyobb tökéletességre vallana, ha húst nem ennének, hanem csak tojást és tejes ételeket.”
„Igen örvendetes volt számomra Atyaságodnak a f. h. 11-én kelt levele, amellyel együtt érkezett fr. Giacomoé is, szeretném, ha őt is, meg a többieket is figyelmeztetné, hogy a büntetésekkel igen nagy tapintatossággal járjanak el, gondoljanak csak arra, hogy mit cselekedett P. Matteo, amikor ott volt, Trombetta fiával, akit annyira megvert a kenygyelszíjjal, hogy, amint beszélték széltében hosszában, belebetegedett, azért a legkisebb büntetésnél is gondoljanak erre, jusson az eszükbe ez a megtörtént eset, amiért is úgy illik, hogy nagyon is jóindulattal legyenek a gyermekekhez, jóságosak. Ami pedig fr. Gio. Battistát illeti, én nem hiszek neki olyan könnyen, majd válaszolok neki, amint látni fogja és ha majd újra itthon leszek, Isten segítségével, akkor majd bővebben is beszélni fogok erről, mivelhogy rosszasága, hibái miatt súlyosabb gyógykezelést igényel.
Azt a 100 scudit pedig, ami ebben az évben esedékes, Atyaságod abban az értelemben ossza szét, ahogyan szétosztották a 100 scudit az elmúlt évben Ambrosio Parente hitelezői között és jól lehet, hogy Gio. Battista Parenti régebbi hitelezőnk a kölcsönadásban, mint a többiek, de nem a kamatokban, amiért is, ha ő részesedett az 1624-i szétosztásban és a többiek pedig az 1623-asból, akkor éppen nem gondolom, hogy őneki meg kell előzni a többieket, ezért tehát úgy intézze a dolgokat, hogy mindnyájan meg legyenek elégedve ilyenformán és ha mégis akadna elégedetlenkedő, mondja meg annak, hogy a ház fenntartására is kell gondolni, mert mégsem lehet, végeredményben zár alá venni, lefoglalni.
Ami pedig a szomszédos házat illeti, én úgy látom, hogy Sig. Rosolini nem akar tenni érdekünkben semmit sem, mi pedig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy vállalhatnánk annak az említett kis háznak a megvásárlását és aggodalommal tölt el engem az a gondolat, hogy mi, akik annyit tettünk annak a városnak a javára szolgálatainkkal, a magunk helyzetének a biztosítására pedig nem tettünk semmit sem, kell már valami megoldást eszközölni, az Úr irányítson mindent az Ő nagyobb dicsőségére. Ebben a december hónapban telik le az az első év a Rosolini féle házzal kapcsolatban minden haszon nélkül, jól lehet, annyit ráköltöttünk, mintha évi bért fizettünk volna. Arról nem írt, hogy Atyaságod Borgia kardinális úr megbízásából ott járt-e a messinai érseknél és hogy tárgyalt-e vele, itt nem tudjuk, hogy mikor érkezik Nápolyba.
Emlékeztetem, hogy szorgalmatossággal nézzen utána, hogy az iskolai dolgok jól menjenek, hogy az iskolában minden rendben legyen, főként az elsőben és az írási iskolában, mivelhogy ez a mi intézményünk rendeltetése, feladata.
Mondja meg fr. Jacintonak, ne nyugtalankodjék amiatt, hogy nem akad majd valaki, aki írna neki édesanyjának a sürgetésére és ha majd nekem írnak, tudom, hogy mit kell válaszolni, őneki csak arra legyen gondja, hogy hűségesen végezze az istentiszteleti cselekményeket, ez az ami fontos. Nekem az a meggyőződésem, hogy a szabóságban dolgozó fratellót el kell bocsátani, mert én úgy látom, hogy semmi másért nem jött a szerzetbe, hanemcsak azért, hogy jól táplálkozva gyarapodjék és egyáltalában nem sokat törődik azzal, hogy megtanuljon imádkozni és az imádság révén szert tegyen az erényekre. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. Nápoly, 1626. dec. 18.”
Hogy el ne mulasszam az ezen a héten felkínálkozó jó alkalmat, elküldöm a meghatalmazást Atyaságodnak, amely magába foglal mindre kiterjedő megbízást, ami csak megadható volt, hogy tárgyaljon és ügyeket intézzen és amennyiben szükséges, a noviciátus dolgaiban eljárjon.
Írtam Sig. Felicenek, hogy ha nem felel meg az az írás, amit küldtem, küldön nekem egy fogalmazványt és én majd hivatalosan megíratom itt és azonnal küldeni fogom a meghatalmazást, de mivel nem írt nekem semmit sem, a jelen postával küldöm önnek a pergamenlapon írt meghatalmazást, mivel azt mondják, hogy ez a szokás itt, amikor az állam határain kívül megy valami hivatalos írat, Atyaságod mindabban, amiben szükségesnek látja, kérjen tanácsot Sig. Fulvio Benignitől, ha éppen nem akar tárgyalni mons. Castellanival és ha úgy gondolja, bemutathatja neki a szerződés fogalmazványát is. Azon gondolkozom, hogy a karácsonyi ünnepek elteltével odaküldöm P. Melchiort négy vagy öt noviciussal és ha még nem fejeződtek be a tárgyalások ő is segítségükre lehet, mivelhogy igen jól tudja, hogy mit ér a noviciátus épülete.
Ami pedig a narnii ügyeket illeti, szeretném, ha Sig. Paolo ismerné az én elgondolásomat, amely mindig az volt, hogy végre kell hajtani azt a tervezetett, amit a város jóváhagyott, ezt meg is mondtam neki, amikor megmutattam neki a tervezetet és mindig is ez volt az én rendelkezésem, amint ezt Atyaságod leveleim megmutatásával is igazolhat, de mivel őuraságának nincs kedvére az út, amit a város engedélyezett nekünk és így most nem látom világosan, hogy kinek fogok a nemtetszésére cselekedni, de – amennyiben őurasága mégis belenyugodna és megelégedne a város által jóváhagyott tervezettel, akkor én mondatnék szándékára száz misét, és ha még többet kívánna, akkor még többet mondatnék.
P. Domenico társaival együtt, hála a jó Istennek, szerencsésen megérkeztek. Amennyiben a reggioi diakónus arra az elhatározásra jutott, hogy haza megy, akkor nem kívánatos, hogy a házban maradjon, mert annak következtében, hogy egyáltalán nincs kedve a szerzetesi életre, bizonyos szabadságot szeretne a maga számára biztosítani, ami alig lehetséges annélkül, hogy botránkoztatására ne legyen a többieknek, ha majd a házon kívűl lesz és valamiben a segítségére lehet, nyugodtan tegye meg neki. Ami pedig a fogadalmakat illeti, semmiféle felmentésre nincs szükség, mivelhogy azokat úgy tette le, hogy ha elbocsájtják, akkor nincs szükség semmiféle feloldozásra, ami a jelen esetben is fennáll.
Ami pedig Leonardot illeti, eljött hozzám, és engedélyt kért arra, hogy felkereshesse testvérét, hogy magával hozva beöltöztethessük a mi szerzetünk ruhájába, azt mondja, hogy fiatalabb nála, de sokkal értelmesebb mint ő, várjuk meg, hogy mi lesz ebből a dologból. Ami pedig a fananoi P. Giuseppét illeti, megírtam neki, hogy öltöztesse be azt a klerikust és azt a fratellót, aki az ácsmesterséghez ért, megírhatja neki Atyaságod továbbá, hogy fogadalomtételre bocsáthatja azokat a noviciusokat, akik befejezték a noviciátusi évet és hogy küldheti azt a hármat vagy négyet, akikről Atyaságod azt mondotta nekem, jó volna, ha Rómába jönnének, ha még el nem küldte őket, hogy helyet adjanak arra, hogy másokat beöltöztethessenek.
Ha a lábadozó betegek betartották volna az előírt diátikus étkezést, ami ésszerű is lenne, nem estek volna vissza a betegségbe, de nem elégednek meg azzal, mert nem gyakorolják magukat az önmegtagadásokban és az ő fegyelmezetlenségük, rendetlenségük miatt kínlódik azután a szerzet, mivelhogy hosszú időn át alkalmatlanok a fáradságos munkára.
Itt fr. Agostino állapota aggaszt minket, aki egy nagy meggondolatlanságot követett el azzal, hogy kelletténél több vizet ivott, amikor a láz már csökkenőben volt és a rendetlenség kapcsán a láz újra visszatért és egyre emelkedett és olyan súlyos volt, hogy már komolyan aggódtam életben maradása felől, de most már mintha jobban lenne, sőt, egészen rendben lenne, ha akkor nem követte volna el azt a fegyelmezetlenséget, amiért is helyénvaló, hogy nagy gonddal fegyelmezzük magunkat, mert a torkosság szenvedélye megvakítja az embert és mindaddig nem veszik észre azt, míg csak meg nem tapasztalják, hogy csak a bajt, a rosszat szaporították ezzel a maguk kínlódására.
Ami pedig a sziciliai klerikust illeti, ha Atyaságod úgy látja, hogy van hivatása és alkalmas a mi szerzetünkben való munkára, akkor Atyaságod beöltöztetheti, hasonlóképpen azt a fratellót is, aki Fananoból jött vissza, ha magyarázatát adja cselekedetének és természetesen, ha van ruhára valója. Az illetőt pedig, aki a keresztény tanítás társulat tagja volt, ha a Szent Ferenc megreformált szerzetében élő testvérei alkalmasnak találják az ő szerzetük számára, akkor öltöztessék be abba a szerzetbe, de mivel abban a szerzetben nem kívánják őt, hanem inkább azt akarják, hogy fogadjuk be mi, de mivel már korára nézve is idősebb és mivelhogy nem felszentelt pap, megmondhatják neki, hogy jelenleg nincs a számára hely és így néhány jó szóval elbocsáthatják.
Ami pedig a karácsony napját illeti, írtam már az előző levelemben, valamint újév napján a pénteki böjtöt áttehetik szombatra, de Vízkereszt napján megtarthatják a szerdai abstinenciát, kedden is, meg szerdán is csak tojás és tejes ételek legyenek.
Ami pedig Sig. Francesco Radice emberét illeti, megmondhatja neki, hogy a levele minden bizonnyal eljut a szenátus titkárának a kezébe, de Sig. Francesco legyen türelemmel, míg újra összehívják a szenátust, ami majd csak május elején történik meg, mivelhogy a jelen évben két nemes ugyancsak ellene van a mi intézményünknek.
Ami pedig fr. Bartolomeot illeti, aki sokat szenved szeme miatt, Atyaságod más munkakörbe helyezheti át, ahogy jobbnak találja, hogy már ne kelljen szeme miatt gyötrődnie, hogy ezzel is enyhítsünk baján, mert igen nagy akadályul lenne neki, ha a baj növekednék.
Ami pedig a b. e. P. Paolo végrendeletét illeti, én úgy hiszem, hogy Fananoban van, hogy egyéb levelei és italai hol vannak, azt nem tudom, valamikor ott voltak egy kis zsákba csomagolva az én szobámban, de nem hiszem, hogy valami különösebb értéket képviseltek volna, minden esetre semmi akadálya annak, hogy kutassunk utána, a leveleket, amelyek Assisibe, Cuneoba és Frascatiba vannak irányítva, minél előbb juttassa el azokat oda, úgy gondolom, hogy a Cuneoba címzett levél a milánói postával megy, szíveskedjék utána érdeklődni és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1626. dec. 19.”
Jelen levelemmel együtt érkezik egy irat a brindisii monsignoretól válaszul arra a felterjesztésre, amelyet Sig. Altobelle orvos küldött nekem, Sig. Card Mellini házában erről majd elismervényt fognak adni annak igazolására, hogy én eljártam a dologban.
„A legutóbbi levelemben megírtam, hogy kit hogyan elégítsenek ki abból a kapott 100 scudiból. Ami pedig a háznak, az ügyhallgatónak és Rossolininak egyéb más ügyeit illeti, intézkedjék ezekben úgy, ahogy az adandó alkalom azt megkívánja.
Hallottam, hogy fr. Giacinto édesanyja Frascatiba érkezett azzal a szándékkal, hogy fiát rávegye a szerzet elhagyására, ha ez igaz, hogy ismételten megjelenik ott Frascatiban, Atyaságod járjon el mindenben P. Giacomo utasítása szerint és ne felejtse el, a mi szerzetünknek az a feladata, hogy jól vezesse az iskolákat, amiért is minden igyekezettel szorgalmazza ezt. Az Úr áldjon meg bennünket. – Nápoly, 1626. dec. 26.
Mivelhogy egy kisé gyengélkedem az egykori törés miatt, úgy írattam levelet fr. Giovanninak és mutassa meg fr. Gio. Battistának a levelét és igyekezzék ráeszméltetni, hogy milyen súlyos kötelezettségek hárulnak rá nagy tökéletlenségei, gyarlóságai miatt.
„Megkaptam a leveleket, amelyeket postán küldött Atyaságod, a persiai követ levelére majd a következő postával küldöm a választ, a messinai érsek megérkezett ide, P. Domenico beszélt vele, nagyon szívélyes volt.
A fananoi P. Giuseppének Atyaságod az én nevemben írja meg és rendelje el mindazt, amit Atyaságod jónak lát. Ami pedig az iskolákat illeti, minden igyekezettel azon legyen, hogy a legnagyobb szorgalommal végezzék az iskolai munkákat és azokat állítsa iskolai munkába, akik Atyaságod szerint a legjobban megfelelnek annak. Hallottam, hogy a novicius Giacintonak az édesanyja elment Frascatiba, ahol fia a noviciátusi évet végzi és most ott tartózkodva nyugtalanítja, izgatja és rá akarja venni, hogy lépjen ki a szerzetből, Atyaságod hívassa őt magához és őtöle, magától Giacinto fratellótól tudakolja meg a dolgot és ha úgy van, ahogy én mondtam, akkor egy útitárs kiséretében küldje ide hozzám, hogy megtanuljon olvasni és akkor az édesanyjának nem lesz alkalma ezentúl is nyugtalanítani a fiát.
A sziciliai klerikus azzal a szándékkal jött ide hozzám, amint mondotta, hogy beöltözzék a mi szerzetünkbe, de nekem az az érzésem, hogy sem ő, sem Lorenzo Ferrari nem maradnak meg. Ami pedig a keresztény tanítás társulatnak a tagjait illeti, mindent megírtam az előző levelemben. Ami pedig don Giacomo Zechini nevű papot illeti, a róla kapott információk alapján én azt hiszem, hogy egy kisé olyan kóborló természetü, és éppen azért, ha ilyennek ismerik akkor várjanak vele a hazaérkezésemig.
Ami pedig a moriconei ifjút illeti, ha állhatatosan kitart hazaérkezésemig, akkor majd beöltöztetjük, de ha valami alkalom adódnék és ő nem tudna várni olyan hosszú ideig, akkor Atyaságod öltöztesse be, ha így jobbnak találja. Ami pedig Francesco Maria fratellót illeti, szeretném neki azt a megbízatást adni, hogy nevemben menjen P. Sanchohoz a levéllel, amelyet majd a következő postával küldök.
Ami pedig a mi noviciátusunkat és a Stella féle házat illeti, a legutóbbi levelemben elküldtem a meghatalmazó leveleket. Írtam arról is, hogy milyen magatartást, eljárást tanúsítson, hogy esetleg megszerezhessük a Borgoban a Cesi féle épületet abban az esetben, ha csakugyan át kellene adnunk a noviciátusunkat. Arról az épületről, amely már egyszer noviciátusul szolgált ott a Borgoban, ne is beszéljünk, annyi hiányossága van annak az épületnek, hogy semmiféleképpen sem felel meg nekünk erre a célra.
Ami pedig a moriconei házat illeti, ha majd otthon leszek, Isten segítségével meg fogjuk oldani egyszer és mindenkorra ezt a kérdést is, hogyan is leszünk ott, mivelhogy a városplébános nem ismeri fel azt a nagy jót, amiben a mieinkek által részesül.
Ami pedig Ventura uramat illeti, nagy örömmel venném, ha segítségére lennének, főként most, amikor a betegágyban fekszik és ha az Ünnepek alkalmával bőségesebb alamizsnához jutnak, segítsék őt, necsak a hónapra kijáró járandósággal, hanem azonfelül is juttassanak neki valamit és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Nápoly 1626. dec. 26.
Ami pedig a betegeket illeti, iparkodjék sokaknak a tanácsát kikérni és többeknek a véleményét meghallgatni, hogy végül is valami hasznos gyógymódot találjon. Mivelhogy elég szövet van a házban, Atyaságodnak gondja legyen arra, hogy mindenkinek meglegyen a szükséges fehérneműje, főként az ingből, hogy minden héten válthassanak.
Mivel egy kisé gyengélkedem az egykori törés miatt, fr. Giovanni részére úgy írattam meg a levelet.
„Ami pedig a Sig. Paolo Magnonio-féle ügyet illeti, már többször is megírtam, hogy az ő kedvéért meg ne változtassák a várostól jóváhagyott tervezetet, hanem mi elégedjünk meg azzal a kevéssel, amelyet a tervrajzban jelöltek meg számunkra és örülök annak, hogy imádság felajánlásával akarja elérni, hogy ő is adja hozzájárulását. Ami pedig fr. Arcangelot illeti, úgy látom, hogy – mivel nincs nagy kedve a számtan tanulásához – a maga mentségére szeretné elhitetni másokkal, hogy nincs neki ahhoz különösebb tehetsége.
Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, Rómában közölték Sig. Reginaldoval, hogy egy hónapon belül értékeltesse fel a javításokat, mert máskülönben csak a 300 scudiról lesz a határozat, ahogy ezt írták nekem, történt ilyen eset, mert nem rendezték a javításokat, nem igazolták egy hónapon belül. Ami pedig Sig. Gio. Francesco Germanellit illeti, szerintem szent elhatározás lenne, ha elvonulna a világ veszedelmeitől, erre igen jó alkalmat adna neki atyjának szerencsétlensége. Köszöntse nevemben Sig. Raimondo Racanit, Fausta nővért és a ház összes tagjait, és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. Nápoly, 1626. dec. 26.
Írassa rá egy papírra nagy betükkel a következő írást és függesztesse rá P. Ciriaco szobájának az ajtajára: „Ciriace piger ad quid venisti?” – és ugyanez az írás kerüljön fr. Stefano, fr. Domenico és fr. Arcangelo szobájának az ajtajára is, hogy súlyos bizonyságul legyen Isten ítélőszéke előtt.
„Elküldöm a levelemre kapott választ, amelyet egy nemes ember hozott, aki azt mondja, hogy a perzsa királynak a követe, a levél Althan gróftól jött, aki a legelső ember, aki a császári birodalomnak az összes ügyeit intézi, akit részesévé tettem szerzetünk lelki javainak, Atyaságod, ha majd átnézi, juttassa vissza hozzám legelső alkalommal.
Írtam Narniba Giuseppe della Purificazione fratelló fogadalmának az ügyében, hogy kellő időben letehesse, a legutóbbi postával elküldtem a szükséges meghatalmazásokat is, írja meg nekem, ha még szükség volna más valamire és hogy Sig. Card Barberini akarja-e a mi noviciátusunkat, remélem, hogy négy vagy hat nap múlva beöltözik négy vagy öt novicius és Isten segítségével velük fog utazni P. Melchior is, levelének egyéb részleteire nem tudok válaszolni, mert tegnap óta nem találom, valahol elkallódott. P. Domenico unokaöccsével, P. Ansanoval együtt újév előtti napon elutazott Messinába, az Úr adja, hogy kedvező utazásuk legyen a vitorlással, és ha itt volna a noviciátusunk, hamarosan rendelkeznénk elég emberrel. Mondja meg fr.Bartolomeonak, ha még nem küldte vissza a két fogalmazványt, amit kérésére megküldtem neki, akkor mihamarabb küldje vissza azokat. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1627. jan. 2.”
Ami pedig Sig. Maghetti orvos ügyét illeti, nekünk nem szabad beleavatkoznunk házassági ügyek intézésébe, jól lehet, nagy és szent dolog az, mert a rendi szabályzataink tiltják azt és erre a törvényes álláspontra hivatkozva felelhetett volna neki, nem lett volna szabad válaszában azokat a kerítés fogalmát kimerítő szavakat használnia, amelyek még a világiak ajkán is szégyenteljesek, ezért nem is lehet aztán csodálkozni, hogy levelében nem tetszésének adott hangot, jogosan, mindezideig erről nem írt nekem, a dolgoknak az eladásával sincs nagyon megelégedve és a pénzt sem küldte meg még neki, a szerzetesek ne ártsák bele magukat a világiak dolgába, mert mindezekből szoktak származni a hasonló és még nagyobb kellemetlenségek.
Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, azt írják nekem Rómából, hogy megvan a javítások felértékelésének a jegyzőkönyve, hogy kb. 12. scudira lehet számítani és a munkálatokra pedig befektettek 8 scudit, szép kis tárgyalás lesz ebből, nem ír nekem a 300 scudiról, amit Sig. Siro akart kölcsönözni, van-e erre reménység vagy nincs? Ami pedig a Sig. Paolo Mangonio ügyet illeti, többször megírtam már, ha nincs is tetszésére az uraságnak a dolog így, még akkor sem térünk el a várostól jóváhagyott tervrajztól.
A Boncompagni kardinális úr részére írt levelet azonnal juttassák el rendeltetési helyére, a választ pedig küldjék el Rómába a rendes postai úton. Ami pedig Giuseppe della Purificatione fratellót illeti, kérdezze ki a házbeli atyák véleményét és ha mindnyájan azon a nézeten lesznek, hogy fogadalomtételre kell bocsájtani, akkor tétesse le vele az ünnepélyes fogadalmakat, nagyon örülök annak, hogy a nagyobb rendekig jutottak fr. Giorgio és fr. Alessandro és más írnivalóm nem lévén, áldjon meg bennünket az Úr, amen. – Nápoly, 1627. jan. 2.”
Legyen hála az Istennek, hogy Barberini kardinális úr Mosca kertjénél többet nem kíván, meg van elégedve ezzel, így megszabadulunk attól a gondtól, amit a noviciátus csere jelentene, ami nem kis izgalommal, kellemetlenséggel jár, és jól lehet, most egy kisé szűkösen leszünk, de legyünk türelemmel mindaddig, míg meg nem vásároljuk a Mattei féle telket, ahol majd pedig kényelmesebben helyezkedhetünk el. Ami pedig a belső átalakításokat illeti, már gondolkoztam ezen, hogyan lehetne biztosítani csendet, nagyobb nyugalmat, főként az elmélkedő ima végzésére, mivelhogy most közelebb kerültünk az úthoz, az ott átvonuló kocsi és teherforgalom miatt sok lármát és zajt kell majd elviselni.
Ami pedig a Mosca féle kertnek az árát illeti, bízzuk azt csak rá a kardinális úr jóakaratára és őméltósága elintézi majd, ahogyan jónak találja, mi pedig fogadjuk el alamizsnaként, amit nekünk szándékozik adni, mert mi többre értékeljük az ő kegyét, mint azt az esetleges hasznot.
Ami pedig annak a szegény papnak a kisérletezését, próbálkozását illeti, aki hamis névvel ment Spanyolországba, hogy ott piarista iskolákat nyisson, annyira állhatatlan, kevés tudományú és lelkileg talán még szegényebb valaki, akinek tettei nem igen szolgálnak jópéldául, először arra gondoltam, hogy írok ebben az ügyben Spanyolországba Navaronak, aki az én földim, hogy akadályozzon meg ilyen cselekedeteket és a nunciusnak is, de később mégis csak arra gondoltam, hogy ott készítenének egy rövidebb memorandumot, amelyben elmondanák annak a papnak a tetteit és megkérik arra a nunciust, hogy ne adja meg az engedélyt egy olyan valakinek, aki hamis névvel járva a mienkhez hasonló intézményt akar létesíteni, és a memorandumot adják át Sig. Pamfilinek, a nuncius testvérének, aki a Pasquino szomszédságában lakik, hogy juttassa el azt Spanyolországba, az ő testvéréhez, a nunciushoz, természetesen, értesítsen majd engem, hogy miképpen szándékozik eljárni ebben a dologban. Ami pedig a frascatii ház ügyét illeti, ha a város meg akarja vásárolni Ambrosio Parente házát, hogy nekünk adja azt, fogadjuk szívesen azt, de én azt hiszem, hogy mindebből, nem lesz semmi, várom P. Castiglia értesítését, hogy mit határozott ebben az ügyben a tanácsülés, amelyet az év elején tartottak meg az ügyhallgató úr segítségével, közremüködésével.
Ami pedig annak a papnak az újszerű grammatikáját illeti, mindaddig ne igen bizakodjék benne, míg a gyakorlat meg nem mutatja értékét, amely mindenesetre a mi hozzájárulásunk nélkül fog megjelenni, bizonyára jó ára lesz.
Ami pedig P. Ciprianot illeti, mondtam neki, hogy az észrevételek figyelembevételével dolgozza át a grammatikáját, amelyet még akkor állított össze, amikor velünk volt, és ha elkészül vele, kikísérletezzük majd otthonlétemkor, és ha beválik, alkalmazni fogjuk. A jelen postával küldök egy vagy két konfráteri okmányt, ajándékozzon egyet annak a genovai kereskedőnek, aki annyira tisztelettudóan viselkedett Atyaságoddal szemben, amikor ott járt.
Adorno őrgróf úr nagyon kívánatosnak tartja intézményünket az ő tartományának területén, és ezért kér néhány atyát. A P. Provinciális azt mondta neki, hogy van egy dekrétum a S Congregatio Regulariumtól, valójában egy bulla őszentségétől, amely elrendeli, hogy a jövőven minden új alapításu szerzetesházban legalább 12 szerzetes legyen, mert máskülönben, mint világi papok, az ordináriusnak lesznek alárendelve, ezért hát a mieinkek sem alapíthatnak seholsem új házat, hacsak nem lesznek 12-en, most pedig úgy hallom, hogy az említett Őrgróf úr írt a mons. Procuratornak, eszközöljön ki egy felmentést az említett Kongregációnál, hogy a mi atyáink úgy is elfogadhassák az alapítást az ő városában, ha nem is lesznek tizenketten.
Azt az illetőt pedig, aki három évig volt a teatinus atyák szerzetében, bocsássák útjára békességben. A Stella-féle dolog kezdettől fogva rosszul indult, el volt hibázva, aligha várható jó kimenetel, odáig jutottunk, hogy el kell ejtenünk az egész ügyet, hogy még többet ne veszítsünk, és P. Stefano, aki egyébként jól ért a gazdasági ügyekhez, ebben a dologban ugyancsak meggyarapította a károsodásunkat, legyen vége a pörösködésnek, ha lehet, egyezkedjenek meg békességesen, nagyon csodálkozom azon, hogy P. Stefano csak úgy tudta felértékeltetni a javításokat, hogy még 10 scudit sem ér el s minthogy így vannak a dolgok, nem is kell beszélni róla, ne küldjék el a másolatokat sem. Legyen áldott az Úr mindenekért, visszaszármaztatom önnek a két meghatalmazást a törvényesítéssel, amelyek – mint mondják – itt így szokásos a királyi udvarban, nagyon jó lesz, ha ott is sokan ismerik majd. Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. jan. 9.
Nézessen utána, úgy tudom, hogy Rómában, a Magliano-kapu felé, a kollégium mellett találhatók azok a lapra festett bibliai képek, amelyekhez hasonlók a földszinti hálóteremmel szemben levő szobában sorakoznak egymás mellett, hogy vannak-e megtudja majd Sig. Ciprianotól, ha van, vegyék meg, és küldjék el valamelyik vitorlás járattal, ha súlyos teherről van szó, nagy fóliánsban, ha ilyenre nem akadnak, akkor küldjön a rendes posta utján két vagy három ívet az említett Szentírás kezdetéről.”
„Nagyon sajnálom Sig. Nivolót, hogy még mindig gyengélkedik és akadályoztatva, de nekem írjon, az Úr nagy kegyelmet gyakorolt vele, hogy megtartotta életben és mintegy purgatóriumként fogadhatja mindazt, ami történik, ezért hát legyen rajta, hogy mindenben Isten akaratához tudjon igazodni. Számoljon be nekem arról, hogy vannak Sig. Raimondoék, az egész háznak minden jót kívánok és különösképpen Fausta nővérnek, imádságaiban emlékezzék meg rólam.
Ami pedig a Stella féle ügyet illeti, azt írják Rómából, hogy Narniban szerzett tanúbizonyságok szerint, a Stella-féle házon eszközölt javítások nem haladják meg a 10 vagy 12 scudit és hogy többe kerülnek a költségek mint a felértékelt javítások.
Ami pedig P. Ciriacot és a többi hármat vagy négyet illeti, akik olyan keveset törődnek a szerzetesi tökéletességben való előrehaladással, figyelmeztesse őket, hogy az Úr: „...tarditatem supplitii gravitate compensare...” szokta mondani, el lehetnek arra készülve, hogyha majd visszaérkezem Rómába, nem kerülik el az üdvösséges mortifikációkat. Ami pedig fr. Giorgio breviáriumát illeti, ha majd Rómában leszek, gondoskodni fogok a beszerzéséről. Ha Gio. Domenico di S. ta Maddalena fratelló ott felvehetné a négy kissebbrendet, nagyon örülnék neki és azután majd elküldöm az elbocsájtó levelet a nagyobb rendek felvételére és mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. jan. 16.
Nem jelentette nekem egy idő óta az én szándékomra végzett ottani miséket, amelyeket akkor kell végezni, amikor nincs más kötelezettségük, ha mások nem mondatnak miséket, ezért tehát hónapról hónapra számoljon be nekem ezekről, mint ahogyan a norciaiak teszik.
„Én Isten kegyelméből jól vagyok és remélem, hogy hamarosan visszatérhetek Rómába, várom napról napra P. Pietro visszaérkezését, hogy rábízhassam az itteni iskoláknak a sorsát, dolgait. Én arra számítottam, hogy az éveleji közgyűlésen letárgyalják azt a kérdést, hogy visszatérhessünk az eredeti házba azon elgondolás szerint, ahogy az Orazio uram eltervezte, t.i. ő azt akarta, hogy a város fizessen, de már látom, hogy nem történt semmi, ha majd otthon leszek, megoldjuk a tennivalókat, amiket meg kell tennünk.
Ami pedig azt a montefortinoi embert illeti, aki az első volt a kölcsönzésben, de nem a kamatokban, amelyek az ő befizetése után járnak és azért, ha az évi járandóságot megkapják, akkor abban az értelemben járjon el, ahogyan a múlt évben azt megírtam.
Ami azoknak a nagyétkűeket illeti, ha majd ott leszek, meglátjuk: quid agendum.
A messinai érsek, ahogy megérkezett, azonnal megbetegedett, meglátogattam és igen nagy ajánlatot tett nekem, az Úr áldja meg jó egészséggel.
Mindenekfelett gondja legyen arra, hogy az iskolai dolgok jól menjenek. Az Úr áldjon meg bennünket. Amen. – Nápoly, 1627. jan.16.”
Tegnap reggel indult el Nápolyból öt noviciussal fr. Gio. Antonio hajóval, és arról is írok a levélben, hogyha megérkezésekor még nem küldte volna ide Jacinto fratellót, akkor az említett fratelló kíséretében küldje ide Nápolyba a visszatérő hajóval és vele együtt a fogadalmas fr. Bartolomeo di S. Francesco Egidio is, aki ott nem a legjobban érzi magát egészségileg, talán az itteni levegő jobban a javára válik, ha pedig már útra kelt volna fr. Gio. Antonio oda érkezése előtt, akkor az említett fr. Bartolomeonak legyen egy másik útitársa a lábadozók közül, aki tudja vállalni az út fáradalmait, aki ott nincs elfoglalva és P. Castiglia egyelőre munkálkodjék azokkal együtt, akik jelenleg ott vannak, hazaérkezésemkor majd intézkedem. Ha Isten segítségével újra otthon lehetek, a gyógyulófélben levők számára olyan szabályzatot fogok előírni, hogy annak megtartása megóvja őket attól, hogy olyan könnyen visszaessenek előző bajaikba, ennek pedig az oka legtöbbször a fegyelmezetlenség.
Ami pedig azt az ifjút illeti, akit az a caravita atya ajánl, ha Atyaságod úgy látja, hogy megfelel a mi intézményünknek, akkor csak fogadja be, de – mivelhogy szegények vagyunk és adósságaink is vannak, valahogyan meg kell találni a szükséges dolgokat, hogy hozzá járuljon a ruházat beszerzéséhez. Ami pedig a noviciátust illeti, ha a kardinális úr nem igényli az épületet, akkor nem kell más hely után érdeklődni.
Köszöntse nevemben Sig. Francesco orvost, és Sig. Gabriel Scorgiaficot, akikről ha távol is vagyok, nem feledkezem meg imáimban, az Úr oltalmába ajánlom őket az én személyes imáimban.
Nagyon visszatetszik nekem, hogy klerikusaink olyan kevés buzgósággal végzik tanulmányaikat és ez csak azért történhetik meg, mert nem ismerik fel azt a hasznot, amely ebből mind magukra, mind a gyermekekre nézve származik, ha alkalmasak volnának arra, hogy tanítsák őket az ismeretekre, és a lelkiekre egyaránt, de, minthogy hanyagok, nem lesznek alkalmasak sem az egyikre, sem a másikra, figyelmeztesse őket az én nevemben, hogy nagy szorgalommal tanulhjanak, mert ezzel szereznek nekem nagy örömet, vigasztalást, az ő számukra pedig ez lesz az előrehaladás feltétele. Azt az illetőt pedig, aki a barnabiták szerzetében volt, biztogathatja egy kis reménységgel, míg haza nem érkezem és mivel más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. Jan. 16.
Atyaságod adjon választ a fananoi P. Giuseppének, mivelhogy nekem nincs időm arra, hogy válaszoljak neki, még a fontosabb dolgokra sem jut időm, válaszoljon neki a legjobb belátása szerint.”
„Azzal az emlékművel kapcsolatban, amelyet a „delle stimate” társulat emberei akarnak állíttatni Sig. Santi Orlando emlékének, a felmerülő költségek felét szeretnék fizettetni velünk és mivelhogy olyan szűkösen állunk pénz dolgában, ha majd kifizettük adósságainkat, magam is úgy akarnám, hogy hozzá járulnánk a költségekhez, ezért tehát, ha meglesz a végső határozat a kivitelezésre, jelezheti nekik, a mi nehéz helyzetünket és kívánságainkat.
Ami pedig a művészi bibliai lapokat illeti, szerettem volna, ha legalább egy táblát elküldtek volna megmutatásra és később, amennyiben alkalom adódott volna, küldhették volna az egészet, természetesen csak akkor, ha hozzá jutottak volna annak a megszerzéséhez, az alkirály háznagya kérette ismételten, amiért is minden igyekezettel nézzenek utána, hátha rátalálnak.
Ami a Stella féle ügyet illeti, P. Stefano azt írja nekem minden levélben Narniból, hogy ott nem jól számoltak a javításokkal, amiért is szint kell vallatni vele, hogy mit kívánnak, hogy azt meg is tehessük. Nagyon szeretném, ha Sig. Paolo Mangonio megtenné nekünk azt a szívességet, hogy megelégedne azzal a kis területtel, de ha nem, akkor nincs más hátra, mint a türelmes várakozás.
Ami pedig a postaszolgálatot illeti, nem tartom lehetségesnek, hogy egy scudinál kevesebbe került volna a két postai küldemény költsége, úgy gondolom, hogy ezentúl majd egy levélben többeknek is felelek és mindez addig tart, míg itt vagyok, az pedig, Isten segítségével nem tart már sokáig és azután csak kettő, vagy három érkezik hetente.
Ami fr. Jacintot illeti, nem szívesen hallom, hogy mindig akadályoztatja valami, ezért legjobb lesz onnét elhelyezni és akkor majd kevesebb alkalom környékezi meg. Én arra gondoltam, hogy majd fr. Gio. Antonioval együtt ide fog jönni, aki nyolc nappal ezelőtt indult el innét öt novíciussal Rómába, de a viharos idő miatt kénytelenek voltak 6-napot Procidában tölteni, 12 km-nyi távolságban Nápolytól és látván, hogy a viharos idő tovább tart, visszatértek Nápolyba, ezek után tehát, ha ott adódik jó alkalom, hajóra szállhatnak utazásra alkalmas jó időben az említett fratelló Bartolomeo di S. Francesco Egidio és még egy másik gyógyulófélben levő fratellóval, főként gondolok itt a savonai Gio. Battista di S. Domenico fratellóra, akit a világban Barone néven ismernek, remélhetőleg az itteni friss levegő jót tesz nekik, ezért hát készüljenek fel az útra.
Ami a számolási iskolát illeti, nagyon csodálkozom azon, hogy fr. Giac. Filippo nem alkalmazkodik Atyaságod intézkedéseihez, ha megteheti, minden további nélkül helyezze át egy másik munkakörbe. Ami pedig fr. Placidot illeti, szerintem, mivel már hosszabb ideje, szinte állandóan betegeskedik, kevés reményem van arra, hogy valaha is visszaszerezi teljes jó egészségét, éppen ezért nem lehet kitérni azon gondolat elől, hogy nem ok nélkül lépet ki a keresztény tanítás társulat tagjai közül. Ami pedig a beteg Vicenzo Maria della Passione fratelló fogadalomtételét illeti, várjanak vele hazaérkezésemig. Ami a fananoi dolgokat illeti, Atyaságod írja meg nekik az én nevemben a legjobb belátása szerint a választ és ezzel mentesítsen engem ettől a fáradságtól, hasonlóképpen járjon el a moriconei ügyekben is, bíztatván Paolo uramat, hogy hamarosan változás lesz az ottani famíliában, és számíthatnak arra, hogy két miséző lesz ott.
Arról számolnak be nekem, hogy fr. Antonio nagyon rosszul viselkedik ezért hát ne bocsássák fogadalomtételre hazaérkezésemig. Köszöntse nevemben az ottani urakat, őket is, meg bennünket is áldjon meg a mi áldott Istenünk. – Nápoly, 1627. Jan. 23.
Küldök két aláírt elbocsájtót, juttassák el azokat Narniba, az egyik szól a szubdiakónus fr. Alessandro della Presentatione fratellónak, hogy diakónussá szenteljék, a másik pedig Gio. Domenico di S. ta Maria Maddalena fratellónak a kisebbrendek felvételére, minél előbb jutassa el oda ezeket az írásokat.”
„Ami Sig. Siro ügyét illeti, aki a prokurátor szerepet tölti be fr. Gio. Battista dolgaiban, arról most ne beszéljünk, mivelhogy azt hallom, hogy az említett fratelló annyira nyughatatlan és nagy botránkoztatására van a többi novíciusnak és nem helyén való, hogy elviseljünk, eltűrjünk ilyen kellemetlenségeket a többi novícius kárára, másodszor is kértek engem, hogy legyek türelemmel, mert meg akar javulni, én tudok várni másodszor is és ahogyan majd viselkedik, úgy fogok cselekedni.
Ami pedig azt illeti, hogy P. Bernardino gyóntató legyen a templomban, én rábízom önre, ahogy majd javallja önnek P. Gio. Stefano, aki mint jelenlevő és egyúttal a gyóntatója is, jobban meg tudja mondani, miként lenne a megfelelőbb.
Tudja meg az a néhány szerzetes ott, abban a házban, akik nem akarnak komolyan törekedni a szerzetesi tökéletességre, hogy: „...thesaurizant sibi iram...” és hacsak észre nem térnek Isten kegyelmének a segítségével és ha nem ismerik fel, hogy milyen nagy jelentőségű dolog a tökéletességre való törekvés az itteni életben, ebben a rövid időben, ami itt rendelkezésünkre áll, hogy azt ápoljuk, az Úr adja meg nekik, hogy erre fölfigyeljenek
Ami a szentelési elbocsájtókat illeti, két aláírt példányt elküldtem Rómába, hogy juttassák el önökhöz és most, a nagyböjtben felszentelhetők lesznek, mivelhogy igen nagy szükségünk van misézőre, amiért is az illetékesen nagy igyekezettel végezzék tanulmányaikat, minél jobban, és csak amennyire lehet és az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. Jan. 23.
Ez alkalommal nem válaszolok sem P. Gio. Stefanonak, sem P. Bernardinonak a jelenlegi nagy elfoglaltságaim miatt.”
„Meghagytam P. Melchiornak, hogy menjen Carcareba az építkezések ellenőrzésére, mert nagyon szeretném, amint csak lehetséges, minél előbb befejeznék, vele együtt megy fr. Ambrosio és még, ha szükséges, másik kettő abból a házból vagy a noviciátusból, csak hiány ne legyen az iskolában vagy a noviciátusban, ezek vele mehetnek és Atyaságod küldje ide Bartolomeo di S. Francesco Egidio fratellot Jacintoval együtt és még valakit a gyógyulófélben levők közül, akiről Atyaságod azt gondolja, hogy már tudja vállalni az út fáradalmait.
„Küldjön öt vagy hat tízes értékű tönkölyt, mert az itt nincsen és egy rózsafüzért, olyant, mint amilyenek a mieink, rendes, szép legyen Szent Károly-éremmel vagy az »öt szent« néven ismert éremmel, egy jótevőnknek szántam ajándékul és mivelhogy más most nem jut eszembe, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Nápoly, 1627. Jan. 24.
„Ha az említett atya fr. Lorenzot magával akarja vinni, aki ért a kőmíves mesterséghez, vele mehet.”
„Az egész Stella-ügy – mint szokták mondani – rossz csillagzat alatt indult meg, nem is hozott mást, mint egy csomó kiadást és véget nem érő nyugtalanságot, aggodalmat. Elküldöttem a szentelési elbocsájtókat Alessandro és Gio. Domenico fratellok részére. Nagy örömmel tölt el, hogy Giorgio és Alessandro fratellokat áldozópapokká szentelik az ezidei nagyböjtben.
„Kellemetlenül érintett Sig. Reginaldo betegségének a híre, mindenki azt hitte, hogy egészséges, erőteljes ember, aki több mint 20 éven át megszokta a római életet és végezte a lelkigyakorlatokat. Én nem szűnöm meg imádkozni érte, hogy az Úr adja vissza neki régi jó egészségét.
Írtam Rómába, hogy Gio. Battista adjon egy mindre kiterjedő meghatalmazást nagyatyja számára úgy, ahogy az szükségesnek látszik, mivelhogy tudtommal, P. Melchiorral együtt Carcareba megy az építkezések ügyében és az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. Jan. 30.
„Köszöntse Fausta nővért és az összes házbelieket, nemkülönben Sig. Germanellit.”
„Látom, hogy mi mindenről írt a f.h. 20-án keltezett levelében, legelőször is a házzal kapcsolatban húzódó ügyekről. Ha a város meg akarja venni, vagy bérbe akarja venni Ambrosio Parente házát és nekünk átadja annak szabad használatát, mi elfogadjuk, amennyiben nem így történik, akkor azzal az említett házzal nem akarok újabb terhet vállalni magunkra, hanem maradunk a Rossolini-féle házban addig az ideig, ameddig nekünk engedélyezte és ha a közben lesz miből fizetni, akkor fizetünk és ha nem, akkor azt fogjuk cselekedni, amit ebben az esetben kell tennünk, hogy a tulajdonosnak megelégedésére legyen.
„Ami pedig az iskolákat illeti, nagyon örülök annak, hogy jól mennek a dolgok és nem szerezhet nekem annál nagyobb örömet, mint azzal, amikor arról számolhat be nekem, hogy az iskolás gyermekek a tanulásban eredményeket érnek el és velük együtt a házbeliekről is ugyanezt mondhatja. Most nem válaszolok fr. Gio. Battistának, majd megkapja tőlem a választ élőszóval, ha otthon leszek, ami remélem, hogy Isten segítségével, hamarosan meg is lesz. P. Melchior, aki nem tudja elviselni, hogy tétlenséggel töltse idejét, Carcareba megy, hogy siettesse az építkezések befejezését, az Úr világosítsa meg értelmét és tegye egy kissé alázatosabbá, Atyaságodnak pedig adja meg, hogy állandóan gyarapodjék az Isten iránti szent szeretetben. – Nápoly, 1627. Jan. 30.”
„Gondja legyen arra, hogy a noviciátusi épület azon ablakainak az elzárásával minden óhajt, igényt kielégítsen, amelyek a kardinális úr kertjére néznek, hátha ezzel megelégedve nem meneszt bennünket és az egykori Mosca-féle kertet sem veszi igénybe, de mindenesetre rendezze be azt a kis házat, amelyet a kardinális úr vétetett meg.
„Ami pedig Gio. Battista ügyeit illeti, továbbra nem állhat a noviciátus szolgálatára, mert P. Melchior magával viszi Carcareba Ambrosioval és Pietro Agostinoval együtt, jól lehet, jobban örülnék annak, ha az utóbbi a tanulmányait folytatná vagy itt, vagy ott és még kívánja, hogy fr. Lorenzo is velük mehessen az építkezések szempontjából, még ő mehet, de mások nem, akikre szükségünk van itt is, meg ott is. Ami pedig a caravita atyától ajánlott egyént illeti, bocsássa el szépen, mert rendszerint az olyan emberek, akik hozzá hasonló fogyatékosságban szenvednek, még nagyobb fokban nyilvánul meg a fogyatékosság a szellemiekben, az ítélő képességben.
„Itt elvégeztük a suffragiumotkat a mi betegápoló Giuseppe fratellonkért, majd értesítem erről a messinaiakat is. Ami pedig a moriconei házat illeti, én azt hiszem, hogy az az Antonio frazello ugyancsak felkavarta a ház békéjét, ezért aztán úgy határoztam, hogy nem bocsájtom ünnepélyes fogadalomtételre.
„Ami pedig a városplébános testvérének az ügyét illeti, ha majd otthon leszek, intézkedünk, hogy Mons. Cavotti udvari tisztje készítsen egy meghatalmazást Sig. Luciano részére és ezen az úton jutunk majd célhoz.
„Ami pedig Bartolomeo di S. Francesco Egidio fratello ide jövetelét illeti, szeretném, ha érkezése abban az időben lenne, amikor itt, a nagyböjt 2. hetében, a szentelések lesznek, hogy ő is felvehetné a sorra következő fokozatot, vagy pedig maradjon akkor csak ott, ha a szentelési időre nem tudna ide érkezni, hogy ott szenteljék diakónussá a 2. héten, ha pedig mégis el tudna jönni, akkor hozza magával a szentelési okmányait a szubdiakonátusról.
„Ami pedig a P. Gasparo növendékeit illeti, csak hadd foglalkozzék velük hazaérkezésemig, a szentírási képábrázolásokat mindenképpen küldje el a legelső alkalommal.
„Egyben megküldöm a kinevező okiratot, amelynek értelmében provinciálisi joghatósággal kormányozza az ottani házakat: Norciát, Narnit, Moriconet, Frascatit és Rómát, hogy minden ottani rendtag a provinciálisnak kijáró tisztelettel engedelmeskedjék Atyaságodnak és egyben körültekintő gondoskodásába ajánlom a szerzet javát és gyarapodását és ha majd otthon leszek, az Úr segítségével, nem érzi majd olyan súlyosnak a (hivatalával együtt járó) terheket. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. jan. 30.
„P. Francesconak, a genovai provinciálisnak az itt mellékelten küldött levelet azonnal adja postára, mihelyt megkapta.”
„Az ott jelentkező Alessandro Calemani nevű hajós útján küldök egy csomagot, bevarrt zsákot, amelyben azok a ruhafélék vannak, amelyeket azok a novíciusok használtak a világi életben, akik a legutóbbi alkalommal érkeztek oda, szükség esetén kéznél lesznek. Küldök azon kívül egy kosár mandulát, mint más alkalommal is írtam, a gyógyulófélben levőknek, a lábadozóknak küldtem, ennek a súlya 16 font, hat ezüstben egyezkedtem meg a hajósokkal, amit itt kis is fizettem nekik, mindazonáltal, ha megérkeznek, megkínálhatják őket egy kis tízóraival, frissítővel. És mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 2.”
„Ami a fananoi ház dolgait illeti, megírtam már, hogy Atyaságod válaszoljon nekik az én nevemben úgy, ahogyan a legmegfelelőbbnek gondolja anélkül, hogy nekem valamit is írna azokban a dolgokban, míg itt vagyok. Ami pedig fr. Biaso körgallérját illeti, adja át azonnal Sig. Sironak egyéb dolgaival együtt. Sőt, azonfelül ajánljon fel neki minden mást is, ami javára lehet.
„Nagy nyomorúság az, hogy a fratelloknak nagyobb része, többsége nem tud uralkodni az étkezési ösztönükön, mindaddig, míg csak le nem győzik ezt a hibát, semmiféle erényre sem tudnak szert tenni és a lelki élet ellensége, amely nagyon is tisztában van ezzel az igazsággal, éppen a területen intéz újra meg újra támadásokat, az Úrnak igen nagy kegyelmére van szükség ebben a harcban a győzelem megszerzésére.
„Ami pedig Vincenzo Maria della Passione fratello fogadalomtételét illeti, bármikor leteheti a fogadalmakat, ha az egészségi állapota engedi. Ami a másik két klerikust illeti, újra csak azt mondhatom, nagyon örülnék annak, ha a nagyböjti kántorhéten őket is szentelnék és Atyaságod, mint Provinciális, megadhatja már nekik a szentelési elbocsájtót. Ami pedig a cremonai Francesco Maria, az acquii Carlot és a messinai Giuseppe fretellokat illeti, nagy magnyugvással venném, ha Atyaságod úgy nyilatkozna, hogy nem alkalmasak a mi szerzetünk feladataira, adja nekik vissza a ruhaféléiket, közülük egyik sem járult hozzá semmivel sem a rendi ruha beszerzéséhez és mivelhogy botránkoztatják a novíciusokat, semmit sem kell elnézni nekik, hallatlanra venni, hanem éljen elöljárói jogával és ne tűrjön el semmiféle haszontalanságot.
„Remélem, hogy az a két fratello, akiknek hajóval kellett volna ide érkezniük, igénybe veszik majd a »somarello«-t, amely a novíciusoknak odaérkezte óta ott van. Ami pedig az egykori ruhatárost, Antonio di S. Giuseppe fratellot illeti, hacsak észre nem tér saját önfejűségéből, akkor kezelésbe kell venni, mert az olyan egyének a szerzetben inkább akadályul szolgálnak, mint hasznára a szerzetnek és Atyaságod próbáljon meg vele olyan megoldást, amilyent jónak talál.
„gondolom, hogy csak véletlenségből került hozzám vissza egy levél, amelyet én a genovai Provinciálisnak írtam, visszaküldöm újra az ön címére, hogy minél előbb adja postára, azt a levelet pedig, amelyet Carcareba kell küldeni Stefano Castigliának, átadhatja P. Melchiornak, ha az hamarosan indul, máskülönben küldje a postával P. Francesvo leveleivel.
„Ami pedig a »Stimmate« társulat férfiait illeti, ha azt az emléktáblát a mi templomunkban állítanák fel, sokkal kevesebbet szeretnének fizetni, mint amennyit fizetnének, ha az ő templomukban lenne felállítva, ez így nem jól van, még ha annyira is nemes célról van szó, mert éppen nem csekély összeg, amit nekünk kellene fizetnünk, az az 50 scudi, amely bizony nem áll rendelkezésünkre, amikor arról van szó, hogy szeretnénk megvenni annak a gyógynövényt termelőnek a házát. A művészi szentírási képábrázolásokat, illetve azoknak megküldését nagyon várom.
„Itt járt nálam a reggioi fratello, aki betegsége miatt vélt meg a szerzettől, hogy segítsem őt, adtam neki egy (dukát-) aranyat és egy inget, hogy legyen mit váltania, indulóban van Messinába, ahonnét napról-napra várom P. Pietro (Casani) megérkezését, hogy rábízhassam őreá az itteni iskoláknak a vezetését, én pedig visszatérhessek Rómába, de kétlem, hogy az sikerülni fog még a hó folyamán, február vége előtt. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 6.
„Írja meg a moriconei P. Francesconak, hogy az építkezést illetőleg Atyaságod segítségükre lesz, erejéhez mérten, a felmerülő kiadások fedezésében, amelyek az ottani házat terhelik, éppen azért Atyaságod írja meg nekik, hogy miben tud segítségükre lenni.
„Ami pedig a questálást illeti, nehogy félreértések legyenek, nagyon jó lesz, ha odahívják P. Gliceriot és megegyeznek abban, hogy ki mit és hogyan végezze, ha pedig a noviciátusban hiányozna valami, azt a fogadalmas ház pótolja.”
„Legyen áldott az Úr mindenkor, aki azzal látogat meg bennünket ínséges helyzetünkben, hogy még hozzá sok betegünk is van, ha Atyaságod a helyettesítést nem tudja megoldani ebben a helyzetben a szerzetes testvérek elégtelensége miatt, akkor állítson munkába néhány világit az olvasási iskolában, míg az Úr kegyelméből a betegek vissza nem nyerik régi jó egészségüket. Az az elgondolás, hogy novíciusokat kérnek a noviciátusból, akik még az első évet sem fejezték be, az nem válna előnyére, javára sem nekik, sem a szerzeteseknek, megírtam már észrevételemet arról a három novíciusról, akik közül kettő (mint idősebbek) már az iskolában tanítottak, a messinai pedig a noviciátusban, következőleg Atyaságod, aki mindent közelről lát, válassza azt a megoldást, amelyiket a legmegfelelőbbnek találja.
„Egy Calemani nevű hajótulajdonos révén küldtem egy csomagot, amelyben – zsákban varrva – küldtem a novíciusok ruhaféléit, és úgy tudom, hogy fr. Giacomo küldött egy kosár mandulát 16 fontnyi súlyban értesítsenek majd az átvételről.
„Szeretném, ha a »somarello«-t visszairányítanák, amelyen P. Melchior érkezett oda, hogy visszaadhassam a gazdájának, mer mindaddig, míg vissza nem kapja, napi bért kell utána fizetnünk neki, ezért aztán ha nem megy másképpen, indítsák vissza fr. Jacintoval. Ami pedig az új beöltöztetéseket illeti, Atyaságod halassza el visszaérkezésemig, amit remélek, hogy – Isten segítségével – hamarosan megtörténik, az Úr oltalmazza P. Melchiort is, aki annyira szeles a maga munkáiban, dolgaiban, hogy komolyan aggódom egészségéért.
„Ami a noviciátus számára való questálást illeti, tegyék azzal a meggondolással, hogy amikor templomba mennek be, inkább az lássék meg rajtuk az önmegtagadásnak, a mortifikációnak a gyakorlása, mint az, hogy most alamizsnát kérnek, mert máskülönben ugyancsak megítélnék őket, hogy a novíciusok csak alamizsna kedvéért mentek a templomba.
„Ami pedig az adósságokat illeti, próbálják meg valahogyan késleltetni a hitelezőket visszaérkezésemig, akkor majd meglátjuk, hogyan lehetne fizetni.
„Szerfölött csodálkozom azon, hogy Bartolomeo és András, akik nem is olyan régen tették le a fogadalmat, annyira hanyagok lettek, hogy nem találták őket alkalmasaknak a szubdiakonusi szentelésre, én úgy véle, hogy mindennap tanulhattak volna valamit, legalábbis a »homiliák« ismételgetésével, ne engedje, hogy kísérletezzenek, mivelhogy igen nagy szükségünk van a felszenteltekre. Mivelhogy fr. Bartolomeo Egidio gyengélkedése miatt nem jöhet ide, úgy intézkedjék, hogy diakonussá szenteljék, mivel most más nem jut szembe, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 13.
„Ami pedig a betegeket illeti, szigorúan hajtsa végre, amit Sig. Francesco orvos rendel el, azután majd Isten rendelkezik úgy, ahogyan legjobban tetszésére van Ő szent Felségének.”
„Két postával két levél is érkezett öntől, ezekből látom, hogy milyen buzgósággal szolgál Isten országának a dolgaiban. Sok elfoglaltságom miatt nem tudok mindenkinek válaszolni, akik nekem írnak, főképpen pedig azért, hogy saját kezűleg írjam meg a leveleket, az a kívánságom, hogy a dolgokat nem kell olyan túlzott hévvel intézni, hanem mint szerzetesen, gondja legyen az imára és a szent engedelmesség cselekedeteinek a gyakorlására, hogy ezáltal megszerezze a szerzetesi tökéletességet és nagy buzgósággal ajánlja az Istennek a elöljárók cselekedeteit. Ezt cselekedvén sokkal jobb dolgot mível, mintha azon fáradozna, hogy rávegye az elöljárót arra, hogy mi kedves, azt parancsolja és ne azt, amit nem szívesen végezne, az utóbbi igen sokszor szokott kísértésként jelentkezni. Én azt szeretném, ha ön tökéletes szerzetes lenne, és hogy valaki eljusson arra a fokra, annak szert kell tennie egy szent egyszerűségre, és el kell tudni szakadni minden dologtól, még saját magától is. Ez az, amit bizony igen kevesen tudnak megtenni. Azt kívánom, hogy ön ezt meg tudja tenni, imáiban emlékezzék meg rólam az Úr színe előtt, aki áldja meg önt mindenkor. – Nápoly, 1627. febr. 20.”
(Az aszketikus irodalom remekmunkái – többek közt – az a 7 levél, amelyeket Szent Kalazancius Atyánk írt Giulio Pietrangeli fratellonak!)
„Abban a hiszemben hogy Atyaságod jó egészségben megérkezett Carcareba a társakkal együtt, azért a jelen levelemet önnek, számoljon be nekem arról, hogy milyen fázisban találta az építkezést és nemkülönben a házat. Az lesz számomra nagy vigasztalás, ha azt hallhatom, hogy minden rendben van, jól folynak a dolgok. Úgy gondolom, hogy hamarosan Rómába leszek, és akkor meglátom, módomban lesz-e oda küldeni fr. Lorenzot, hogy segítségükre legyen az építkezésnél, természetesen, ha ezt ön is így gondolja. Írtam kétszer vagy háromszor is már P. Francesconak Genovába (az ottani provinciális!), hogy helyezze át Savonába P. Domenicot és küldjön oda helyébe egy másvalaki atyát, ha esetleg még nem történt volna meg ez az áthelyetés, intézkedjék, hogy azonnal menjen Savonába az említett atya, P. Domenico, hogy azután majd igénybe vehessem P. Antonio szolgálatait, amikor majd Rómában leszek. Írok P. Frencesconak, hogy küldjön oda egy másik papot gyóntatónak, ha ez lehetséges. Mons. Castellani azt írta nekem, hogy valami nagy dolgot akar cselekedni, ha majd Rómában leszek. Mihelyt alkalom lesz rá, meg fogom hívni és megkérem, hogy ezen a nyáron utalja át a szükséges összeget, hogy legalább a templomot befejezhessük (minden) teljesen és az iskolákat. Más alkalommal majd megírom, hogy végső elhatározásra jutott az a két testvér, akiknek sem apjuk, sem anyjuk nincs, a messinai legelső nemesek közül valók, nagyon gazdagok, hogy a mi szerzetünkbe akarnak belépni. Levelet írtak nekem nagy őszinteséggel, a másolatát majd talán el is küldöm. Kívánom, hogy Isten-szolgálatot nagy buzgósággal végezzék abban a házban, míg Atyaságod ott lesz velük, és nyitott szemmel figyelje azokat a fratellokat. Legyen állandóan rajtuk a szeme, akiket magával vitt, mert nem valami jó híreket kaptam felőlük. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 20.
„Értesítsen engem arról is, hogy a »Monte della Grazie« vagy a »Bijno« kőbányában vájt kövek, kőanyag megfelel-e annak, hogy abból megépíthessük a templom homlokzatát, az igen nagy megtakarítás lenne.”
„Nem kis vigasztalásomra volt Atyaságodnak a levele, amelyet Rómából küldött nekem azon jóhírekért, amelyeket a római házról és a frascati iskoláról írt. Mindig is mondottam, hogy nincs nagyobb kívánságom, mint az, hogy az iskolai dolgokat a legnagyobb szorgalommal végzik mindig, hogy a Pápa fülébe is eljusson a mieninkeknek a nagy szorgalma és az iskolás gyermekeknek az előrehaladása, hogy rájöjjön arra, hogy amit az elmúlt években mondtak neki, hogy semmi eredmény sincs iskoláinkban, az csak rossz indulatú áskálódás volt, hamis véleményadás. Azonfelül kötelességünk hűséges teljesítésével Istennek kijáró tartozásunkat rójuk le, aki majd annak idején bőségesen megfizeti a mi fáradozásainkat.
„Nagyon sajnálom Sig. Maniliot az őt ért szerencsétlenség, hogy ne mondjam, üldöztetések miatt, de mindent az Isten kezéből kell fogadnunk. Így akarja megpróbálni őt, azért forduljon hozzá bizalommal és alázza meg magát Ő szent Felségének jelenlétében és jöjjön rá arra, tudja meg hogy jobb ebben az életben szenvedni, mint a másikban. P. Francesco szeretné tudni, hogy Atyaságod megkapta-e a három scudit a küldött selyemharisnyákért (?).
„Ami pedig azt a házat illeti, ha a város meg akarja szerezni az Ambrosio Rarenti-féle ház után fizetendő évi járadék árán, és nekünk átengedi használatra anélkül, hogy nekünk gondoskodnunk kellene másról, amit én nem tudok elhinni, az megfelelne nekünk lakásnak és azt a másikat el lehetne adni kétezer scudin a városnak azon járadék fejében, amellyel tartoznak nekünk. De mivel annyiféleképpen gondolkoznak az emberek, aligha fognak ilyesmit megtenni. Majd az Úr idővel megmutatja nekünk, hogy is tegyünk, imádkozzanak erre a szándékra és különösképpen azért, engedje az Úr, hogy jó egészségben érhessek vissza, minél előbb Rómába. Én nem valami jó véleménnyel vagyok a ruhatárosról, aki – mint látom – csak azért jött a szerzetbe, hogy egyék. Ha majd otthon leszek, orvosolni fogok mindent. Az Úr áldjon meg benneteket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 20.”
„Jelen levelemmel együtt megküldöm az itt beöltözött novíciusok névsorát, jól lehet, úgy hiszem, hogy P. Glicerionál megvan. Ha volna itt noviciátusunk, beöltöztethetnék más tíz-tizenkettőt, akik, szerintem igen jól megfelelnének a mi intézményünknek.
„Igen megrendített engem ami kedves barátunknak, Antonio Dolcevitának hirtelen halála. Nem szűnöm meg érte imádkozni, hogy az Úr adja meg neki az örök üdvösséget, amit, hiszem hogy el is nyert, mert hiszen már hosszú idő óta rést szokott venni a lelkigyakorlatokon és igen buzgó életű ember volt. Gyakran gyónt és áldozott, ennélfogva igen jó reménységgel vagyok az örök üdvössége felől.
„Értesítsenek P. Castiglia egészségi állapota felől, aki szerfölött fáradozik a felebaráti szeretettől indítatva, aggódom, hogy egészségének a rovására megy. Ami pedig Stellát illeti, nem kell sürgetni a fizetést, pár hónapon belül lejár a visszavásárlásnak az ideje, akkor a szerződés értelmében a ház a mienk lesz és ha megtudjuk, hogy hol tartózkodik és hogy mi a szándéka, majd megadjuk neki a választ, ahogyan az a legmegfelelőbb lesz. Várom annak a novíciusnak a ruhái visszaküldését, aki a legutóbbi napokban hagyta el a noviciátust, Lucaello nevű. Nemkülönben annak a zsáknak a visszaküldését is, amelyben a ruhaféléket küldtük.
„Ami pedig Gregorio csónakmester fiát illeti, beszéljen P. Giacomoval és ha jónak látja, még az egyszer visszafogadhatják az iskolába, de ha lehetséges, juttassák vissza a könyveket annak, akié voltak és figyelmeztessék az édesapát, hogy legközelebb, ha újra valami hiba fordul elő, azonnal menesztik és semmi remény, hogy valaha is visszafogadják. Ha szükség van az én meghatalmazásomra, elismervényre, vagy rendelkezésemre, hogy pénzt vegyenek fel a zálogházból, csak küldjék el nekem ennek feltételét írásban, mivelhogy olyan hideg van itt, hogy mindaddig nem indulhatunk innét, míg egy kissé meg nem enyhül az idő és meg nem érkezik P. Pietro. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. febr. 27.”
„Szívesen venném, ha arra az időre, míg a mieink közül többen is hiányoznak az iskolai munkából a betegség miatt, hogy néhány világi tanítót fogadjon fel kisegítőnek és elhelyezhetné őket abban a szobában, amelyben Sig. Reginaldo lakott társával együtt. Helyeztessen el benne három vagy négy ágyat és majd külön étkezzenek. Erre a munkára felfogadhatná azt a tortonai papot és azt a luccai ifjút. Annak a nápolyi királyság területéről érkező ifjúnak az ügyét halassza el megérkezésemig, mivelhogy az ilyen dolgokban nagy óvatosságra van szükség.
„Ami pedig Andrea della Passione fratello szentelését illeti, nagyon keserves nekem, hogy nem készült fel elegendőképpen, márpedig neki saját saját magának kellett volna törekednie, igyekeznie és mindazoknál eljárni, akik segítségére lehettek volna, mint ahogyan segítségére volt a b. e, P. Lorenzo és a többiek, akik olyan kiváló papok voltak, de azok, akik keveset gondolnak erre és nem is törődnek azzal, hogy tudatlanok maradnak, csakhogy egy kissé ne kelljen fáradniok, legyen áldott az Úr mindezért!
„Ami pedig Bartolomeo di S. Francesco Egidio fratellot illeti, intézkedjék, hogy mihamarabb szenteljék fel (hogy azután) a felszentelés után egy kis levegőváltozásra küldhessük, ami talán jót tesz neki mind testi, mind lelki egészsége szempontjából. Mivelhogy betegeink rendszerint azért esnek vissza a betegségbe, mert bőségesen esznek, azt gondolják, hogy ezzel majd hamarabb helyreáll az egészségi állapotuk, de csalódnak. Jól lehet, minden jóllakottság káros lehet, de a kenyérrel való elteltséget a legrosszabbnak mondják, az esti étkezésnél legalább a kenyérnek egyharmada jól pirított kenyér legyen, mint ahogyan a levesben szoktuk, hogy könnyebb legyen az emésztés, ahogyan szokásban van ez a »della scala«-kármelita atyáknál. Nemkülönben alkalmazkodniuk kell az ilyen, ehhez hasonló esetekben az orvos úr rendelkezéseihez, aztán fogadjuk Isten kezéből, ami bekövetkezik és mivelhogy a mi betegjeinkben nincs meg ez, hogy nem tudják Isten kezéből fogadni a betegséget bűneik miatt, éppen azért nem is fordulnak Őhozzá és nem törődnek vele, vagy csak már későn és nem értik meg, hogy milyen alapvetően fontos dolog ez.
„Ami pedig az iskolák vezetését illeti, Atyaságod a legjobb tudása szerint siessen segítségünkre és kísérje figyelemmel, hogy ki felel meg legjobban a követelményeknek és gondja legyen arra, hogy sokan tanulják meg a mieink közül a szépírást és az »egyszeregy«-et, hogy egy adott helyzetben azonnal helyt állhassanak.
„Nagyon sajnálom a mi patikusunknak, Antonio Dolcevitanak a hirtelen halálát, de – mivelhogy tudom – gyakran vette a szentségeket és sok másféle ájtatossági gyakorlatokat is végzett, egész biztosra veszem, hogy az üdvösség útján van. Köszöntse nevemben teljes tisztelettel Sig. Gabriel Scorgiaficot, Sig. Bassanot és a mindkét orvos urat, akiknek készségesen szeretnék szolgálatukra lenni itt is, meg Rómában is, amennyiben ha úgy tetszik, rendelkeznek velem. Itt ezekben a napokban olyan erős havazás volt, senki sem emlékszik rá, hogy mostanában ilyen erős, kemény és hosszan tartó tél lett volna. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. febr. 27.”
„Ami pedig a körmeneteket illeti, ha majd visszatérek Rómába, remélem, hogy minden ház számára egyforma érvényű rendelkezést tudunk hozni, mert nem helyes, hogy ilyen alkalmakkor félbe szakítsuk a mi munkánkat. Itt Rómában egyetlen egy reguláris szerzet papsága sem vesz részt a körmeneteken, ha mégis el kell menniök, karinget vegyenek fel, mint papok, nem foglalhatják el régibb szerzetes helyét (szerepét), ezért hát nem fognak elmenni, és mivelhogy Rómában sem mennek, nem lehet kényszeríteni, hogy máshol elmenjenek. Jó lehet, P. Pietro, akit az Isten áldjon meg, a maga buzgóságában, valahova csak eljutott, azzal akarta megmutatni nagy alázatosságát, hogy kezdetben bevezettette (ezt a szokást), anélkül, hogy meggondolta volna, milyen hátrányára lesz a mi munkánknak.
„Szerezném azt is tudni, hogy Celestino Racani házassága azzal a hajadonnal ott Rómában, ahol ő is tartózkodott, nem hiúsult-e meg vagy létrejött-e, mégpedig, amint kívánom, a ház (a család) javára, amely oly nagy jótevőnk nekünk. Mindenképpen szeretném, hogy a ház javára, békességére legyen. Örülök annak, hogy Gio. Francesco Germanelli megszerezte a »jus Patronatus«-t, ahogyan írja nekem, ahogy erről beszámolt nekem, csak azon aggódom, hogy az anyagi dolgok miatt majd elhanyagolja a lelkieket, mindennek csak örülni tudok, mindennel meg vagyok elégedve, ami az ő javára szolgál, mindkét házat köszöntse nevemben.
„Annak is nagyon örülök, hogy P. Gio. Stefano, bárhol is van, eredményesen dolgozik és remélem, hogy kiváló eredményeket fog elérni, mert tudom, hogy egyedül Isten iránti szeretetből végzi, amit tesz annak a reménye nélkül, hogy valami földi elismerésben részesül-e, hogy várná a jutalmat, az elismerést. Semmi értesülést sem kaptam annak az ottani néhány fratellonak a megkomolyodásáról, akik egy kissé könnyelműsködtek, de van valami elgondolásom és remélem, hogy hamarosan ott leszek. Azt is szeretném tudni, hogy az a két fratello, akik az egyházi rend felvételére vannak előkészítve, mennyire haladtak a rendek felvételében és az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly – ahol igen hideg téli idő van faggyal és jéggel – 1627. febr. 27.”
„Mihelyt meghallom, hogy ide érkezett Mons. Caputo, azonnal elmegyek hozzá tisztelgő látogatásra. A szenteléseket, a lehetőséghez képest szorgalmazza, mert igen nagy szükségünk van a felszentelt papokra. Nagyon örülnék annak, ha P. Gio. Stefano megírná nekem azt az eredményes munkát, amit embertárainak a javára tett.
„Ami pedig azt a két ifjút illeti, akikről azt írja, hogy szeretnének beöltözni, ha a kérésben kitartónak bizonyulnak, írjon P. Giacomonak, én csak örülnék a beöltözésüknek abban a reményben, hogy jól beválnak. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. márc. 6.”
„Ami az iskolákat illeti, Atyaságod rendezzen el mindent a lehető legjobban és ha megokoltnak látja, akkor küldje a Borgoba fr. Placidot. Nagyon örülök annak, hogy a szentelési vizsgán megállta a helyét az a két fratello és hogy az egyiket a múlt héten áldozópappá, a másikat pedig szerpappá szentelték. Ami pedig Andrea della Passione fratellot illeti, ne próbálkozzék a vizsgákkal, míg haza nem megyek, hanem tanuljon.
„Azzal kapcsolatban pedig, amit a novíciusokról írt, hogy nem akarnak jönni, amint ez megtörtént P. Gio. Domenicoval és most újabban fr. Andreaval, nem egészen értem, hogy mit akar mondani, ha annyit jelent, hogy nem akarnak engedelmeskedni az ön parancsainak, akkor büntesse őket súlyos mortifikációkkal, mivelhogy abban a provinciában nem lehet más akarat, hanem csak Atyaságodé és a többieknek is hozza tudomására (parancsomat), hogy mindnyájan engedelmeskedjenek önnek, ha mást akart mondani, akkor nem jól értettem meg levelét.
„Ami pedig azt a bolognai nemesembert illeti, aki annyira ragaszkodó híve, tisztelője a mi intézményünknek, Atyaságod megírhatja neki, hogy pillanatnyilag nincs elegendő emberünk, mivelhogy legalább tizenkettőnek kell lenni egy házban, de remélhetőleg, hamarosan lesz majd annyi Fananoból és máshonnét, de ne biztosítsa az időről, hogy mikor lesz ez lehetséges. Ami pedig azt a frascatii ifjút illeti, megírtam P. Castiglianak, ha megvan benne a megkívánt képesség és tulajdonság és rendelkezik annyi pénzzel, hogy a beöltözési ruhát meg tudja fizetni, mint ahogyan mások is így szokták, és ha csakugyan oda érkezik, beöltöztethetik akár ott, akár a noviciátusban.
„Én, hála a jó Istennek, egyre jobban érzem magam, a hurutos megfázásom múlóban van, de a mi Pietro atyánk ugyancsak késik, aggódom, hogy hosszabb ideig kell itt maradnom, mint ahogyan gondoltam, lássa, hívja minden szeretettel a szobájába egymás után azokat, akikről azt veszi észre, hogy nagyon önfejűek, és atyai jósággal figyelmeztesse őket az alázatosság szent erényére. Mert amint biztos jele (segno grande) ez a kiválasztottságnak, az előre elrendeltségnek, éppúgy a kevélység és az önfejűség a legsúlyosabb jele az elvetésnek (reprobatio), aminek nem szabadna meglennie a szerzetesekben, mert akkor Isten eltávozik szívükből, és akkor zuhannak bele a teljes elfordulásba, elégedetlenkedésekbe. Mindezek a legsúlyosabb halálos bűnök sémivel ők mindezt nem ismerik fel, nem csinálnak belőle lelkiismereti kérdést és ennek következtében kikerülhetetlenül zuhannak bele egyik tévedésből a másikba sok szentségtöréssel. Isten nagy kegyelmére van szükség, hogy megtérjen az ilyen nép. Én nem szűnöm meg, hogy imáimban Istennek ajánljam őket. aki az Ő nagy irgalmassága folytán áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. márc. 6.”
„Olvastam mindkét levelét, amelyek a mai postával érkeztek meg és csak annyit mondok, ami azt az ifjút illeti, aki be akar öltözni, ha megvannak benne a megkívánt feltételek, képességek, tulajdonságok és rendelkezik annyi pénzzel, hogy el tudja készíttetni a ruhát, akkor jelentse P. Giacomonak, hogy az én részemről nincs annak semmi akadálya, hogy minél előbb beöltöztessék. Ami pedig a Bulla-ügyét illeti iskolánk dolgaiban, hagyjuk mindezt az elöljárók belátására. Én, hála a jó Istennek, jól érzem magam, de még mindig nem indulhatok, talán majd a hü végén, vagy legföljebb a jövő hónap elején, mert aligha megérkezik addig P. Pietro. Én nem tudom, hogy kit ért levelében a háznagyon, akinek levelet kellene írnom, hogy nagyobb szorgalmat fejtsen ki önmagával szemben és az iskolában. Atyaságod megmondhatja neki nevemben a válasz, mintha én egyenesen neki írtam volna, és most erre megadom a felhatalmazást ebben a levélben.
„Nagyon tetszik nekem a »Della Scala« kolostorból való P. Domenico (karmelita) atyának a figyelmeztetése, most már csak az van hátra, hogy végre is hajtsuk azt. Ami pedig a meggondolatlanságot illeti, hogy néhány fiatal novíciust elküldött a kardinális urak palotába is questálni, helyrehoztuk már ezt az elhamarkodottságot. Írtam ebben az ügyben P. Giacomonak. A mieink sose avatkozzanak bele a világiak dolgaiba, mert nem mindig járnak sikerrel az ilyen dolgok. P. Francesco a maga naivságában elküldte oda azokat a drága (selyem?) nadrágokat, amiket itt jól meg kellett fizetni és ott még csak meg sem voltak elégedve vele.
„Éber figyelemmel legyen, minden lehető szorgoskodással, hogy az iskolák jól menjenek és szorgalmazza, hogy gyakran részesüljenek az iskolás gyermekek lelki oktatásban, hogy ismerjék meg Krisztus életét és legyen részük lelkigyakorlatokban. Gyakran gyónjanak, hogy az Úr adja meg nekünk az Ő szent ajándékait és áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. márc. 6.
„Megküldöm Atyaságodnak a fenntartott esetek jegyzékét, amelyből egy másolatot megküldhet P. Glicerionak. Úgy gondoltam, hogy P. Giacomonak megvan, benne vannak abban a kézikönyvben, amelyek összefoglalják a kolduló szerzetek kiváltságait, ott hagytam a szobámban.”
„Nagy örömömre szolgált az a híradás, hogy tárgyalt Barberini kardinális úrral, akinek az Úr engedjen hosszú életet és halmozza el minden jóval és ha valami más dolog is előadná magát, értesítsen engem. Sajnálom, hogy az a pap börtönbe került, aki elhamiskodta a mi Konstitúciónkat, de mi is vezethette az ilyen meggondolatlan, annyira vakmerő vállalkozásra, amiben olyan súlyosan megbántotta az Urat. Fájdalmasan érintett a szomszédok halála, árván maradtba két fiú, akiket igazán komolyan, Isten félelemben neveltek és most ki tudja, ki fig melléjük állni, hogy segítségükre legyenek, jól lehet, minden szükséges dolguk megvan.
„Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az említett szomszéd patikáját (-ból egyes dolgokat) megvásároljuk-e a ház részére, nem tartom szükségesnek. Nem hiányzik ugyan a házban, aki ért valamelyest a patikus dolgokhoz, van a frascatii házban egy novíciusunk is, aki több, mint tíz ében át praktizált, de a költségek meghaladják a mi erőinket. Azonfelül nekünk nincs is szükségünk annyiféle dologra, amik egy gyógyszertárban találhatók, nekünk elég, ha azok a dolgok megvannak, amelyekre a leggyakoribb betegségek esetében szükség van, az említett gyógyszertárban sok olyan nagy edénykészlet van, amelyekre nekünk nincs szükségünk, nekünk elég, ha azok a legszükségesebb felszerelések rendelkezésünkre állnak, amelyek általában a mi betegjeinkkel kapcsolatban gyakrabban igénybe vehetők, ezeknek a beszerzését ajánlhatom és ebben az ügyben kikérheti Sig. Francesco Nicodemi tanácsát.
„Itt nem szűnünk meg imádkozni Sig. Gio. Maria Castellani uráért, ahogy meghallottuk betegsége hírét. Az Úr ajándékozza meg a régi jó egészséggel, hogy annál jobban szolgálhassa Isten szent Fölségét. Nincs kedvemre a mi Bartolomeo di S. Francesco Egidionk betegsége, imádkozunk érte mindnyájan. A betegek szempontjából szükséges, hogy én már hazamenjek, hogy rendre szoktassam őket, mert máskülönben nem javulnak, mivelhogy a betegápoló fratello ahelyett, hogy segítségükre lenne a maga elgondolásaival, inkább árt nekik. Itt annyi hó van és olyan nagy a hideg, hogy most lehetetlen dolog elindulni Nápolyból és egyébként is várom P. Pietro megérkezését a hó végén vagy április elején, és mivelhogy megérkezett oda az érsek (Messinába) és mielőtt elutazna ő onnét, szeretné az iskola ügyét elintézni vele, hogy fogak-e vagy nem bennünket. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. márc. 13.”
„Ami a betegeket illet, nem tudok mást mondani, mint azt, hogy legyen áldott az Úr mindenekkért, de mindezeknél sokkal nagyobb csapás számomra P. Bernardino halála és az a hiány, amit jelent egy ilyen embernek a halála a szerzet szempontjából és az a nehézség, hogy kit küldjünk helyébe, akivel Narniban is mindenki meg fog elégedni, de ha majd otthon leszek az Úr segítségével, rajta leszek, hogy mindent a legjobban elrendezzek.
„Ami pedig Angelo Francesco fogadalomtételét illeti, megmondhatja neki, hogy annyi ideig várnia kell, ameddig beteg volt és így lesz ezentúl a fövőben mások esetében is, a noviciátus legyen bizonyíték az egészségről.
„Ami pedig a Szent Benedek-rendi atyákkal történt szerződés megsemmisítését illeti, járjon el úgy, ahogyan a »Stimmate« társulat tagjai cselekszenek, amit pedig az apácáknak kell fizetniük életjáradékként, évente elég 9 scudi, ami rendelkezésükre áll két zálogházban is.
„Nagyon örülök annak, hogy P. Gasparo jól van és remélem, hogy magam is hamarosan ott leszek, nincs még egy olyan város, amelyet össze lehetne hasonlítani Rómával bármilyen tekintetben, szívesen fogadtam az öntől kapott értesítéseket, adja Isten, hogy olyan hírekkel szolgálhasson nekem, amelyek a római katolikus Anyaszentegyház javát szolgálják.
„Ami pedig Sig. Odoardot illeti, remélem, hogyha majd ott leszek, egy nagy kedvességgel fog meglepni engem, amely nagyon is az ő szíve vágya, mivelhogy én Nápolyba jöttem, az inkább volt késztető sürgetés, mint személyes akaratom. Történt pedig ez az utazás Marchese di Belmondte sürgetésére, aki az első ember az alkirály után a kormányzásban, a mi Urunkkal egyetértve, hogy maga Őszentsége ajánlotta Sig. Cardinale Boncompagna érsek figyelmébe a mi intézményünket és maga a kardinális úr felkarolta és ma is jóakarattal, nagylelkűen támogatja, de amint mondottam, remélem, hogy az ő közbenjárására minden jól rendeződik el.
„Ami a noviciátust illeti, én remélem, hogy minden úgy sikerül, ahogyan P. Giacomo írta nekem, nem megfelelően – mondja Sig. Felice, akinek úgy látszik, nem nagyon tetszik az irányítás, ahogyan P. Giacomo akarja. Köszönjük meg mindezt az Úrnak és imádkozzunk őuraságáért. Nekem úgy tűni fel, hogy minden nap egy hónap, míg itt kell tartózkodnom és ahogy P. Pietro megérkezik, akinek mintegy 15 nappal ezelőtt írtam, hogy azonnal induljon és remélem, hogy a hó végére, vagy április elején itt lesz. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. márc. 20.”
„Az Úr fizesse meg lelki és örökkévaló javakkal Sig. Paolo Mangonionak azt a szeretetszolgálatot, amit tett a narnii háznak. El fogom rendelni, hogy imádkozzanak érte és a háza népéért. Én azonnal indulék, mihelyt itt lesz P. Pietro Messinából, ami, remélem, hamarosan megtörténik, mert így rendelkeztem és ezt a munkát sem bízhatjuk másra itt Nápolyban, amely olyan nagy megbecsültetésben van, csak őrá bízhatom, az ő kezébe adhatom át a vezetést, hogy egyre gyarapodjék, ne pedig hogy megfogyatkozzék. Igen jó kilátás van arra, hogy rátermett egyének jelentkeznek a felvételre, ami igen sokat számít a szerzet szempontjából. Ami pedig Sig. Odoardot illeti, remélem, hogy otthon-létemkor igen jóindulattal lesz hozzánk. Ami pedig a házban egyeseknek az önfejűségét illeti, erre is csak azt válaszolom, hogy erre is lesz gondom, ha otthon leszek.
„Ami pedig a betegeinket illeti, legyen áldott az Úr, aki így látogat meg bennünket, főként ebben az időben, amikor olyan nagy szükség van minden egyes emberre. De mindenekfelett érzem a jó P. Bernardononak a hiányát, csak a jó Isten tudja, hogy tudjuk pótolni, kivel tudjuk betölteni helyét Narniban, hogy mindenkinek a megelégedésére legyen. Ha majd otthon leszek, remélem találunk valamilyen megoldást, de nem olyant, amilyent én szeretnék. Ha fr. Matteo visszavágyódik a szabadabb remetei életbe, ne tartsa vissza, mert az olyan remeték nehezen mondanak le a saját akaratukról és arról a szabadságról, hogy ma ebbe, holnap pedig a másik faluba látogassak el. Ami pedig a tortonai papot illeti, nyugodjunk meg abban, hogy ő nem a mi szerzetünk számára való volt, ezért irányította az Őr az ő gondolatát másfelé, mindazonáltal nézze, ha valamiben segítségére lehet, tegye meg. Ami pedig a norciai házat illet, értesítést kaptam onnét Pietro di S. Giuseppe atyától, kétszer is írtam nekik, egy kis figyelmeztetéssel voltam velük szemben, várom a hatást, az eredményt. Ha semmi sem mutatkozik, ha majd otthon leszek, majd kézbe vesszük a dolgok orvosolását. Helytelenítem, hogy P. Francesco az elöljáró tudta nélkül intéztetett el valamit Atyaságoddal, az az én észrevételem, hogy az említett atyában nagyon kevés az alázatosság. Nem régen írtam neki erről és ha nem javul meg, meglátja majd a következményeket. Ami azt a luccai tartományból való ifjút illeti, nagyon kedvemre való az ő mestersége. Írja meg nekem, alkalmasnak ítélik-e más foglalkozásra, akkor öltöztessék be minél előbb, mert én úgy látom, hogyhogy jól járnánk vele. Úgy tudom, hogy Sig. Benedelli 50 scudit kölcsönzött P. Paolonak a fananoi házban szükséges dolgokra és ha a ház rendelkezik annyi alamizsnával, hogy a kölcsönt vissza tudná fizetni, nagyon jó lenne az így, talán nem is lenne olyan nehéz dolog, hiszen alamizsbaként sok mindenhez hozzájutottak az Úr segítségével. Ami pedig fr. Angelo Francescot illeti, írok majd fr. Gio. Battistának, az majd beszámol az én elgondolásomról. Várom az értesítést P. Glicerio egészségi állapotáról. örülök Sig. Gio. Maria úr állapota javulásának és az úr engedjen neki számos esztendőt sok jó egészségben, jobbat a mainál. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. márc. 20.”
„Csak a jó Isten tudja egyedül, hogy milyen aggódó érzéssel tölt el az a gondolat, hogy P. Bernardino halálával támadt hiányt, nehézséget hogyan fogom megoldani, hiszen egy olyan alkalmas rátermett emberről kell gondoskodnom, aki mindenben meg tud felelni az ottani iskolának. Úgy látom, hogy áldozópapot nem tudunk oda küldeni, hanem majd egy olyan valakit rendelek oda azonnal, mihelyt otthon leszek Rómában, aki nem felszentelt pap, aki egyformán jártas abban, hogyan kell tanítani a verstant és a prózát és eléggé jártas az auktorok megmagyarázásában, mint amilyen volt P. Bernardino, de még eléggé fiatal, ezért kell, hogy az elöljáró minden igyekezettel azon legyen, hogy megadják neki a tiszteletet, imádkozzanak arra a szándékra is, hogy én minél előbb visszatérhessek Rómába. Addig is igyekezzenek a helyettesítést a lehető legeredményesebben megoldani és ez az eset is tanítson meg bennünket arra, hogy mentségül használjuk fel és okul a kitérő válaszra, hogy mindaddig nem fogunk új alapítást olyan hirtelenében elfogadni, míg csak elég-számú alkalmas egyénnel nem rendelkezünk, míg ennyire emberhiányban leszünk. Ha itt már megnyílt volna a noviciátus, beöltöztethettem volna már néhány igen jó »humanista«-t, akik rövidesen segítségünkre lehettek volna az iskolában, de hogy Rómába küldjem őket, sok minden visszatart attól. Az Úr adná meg nekünk azt a kedvező helyzetet, amely köztudomású, hogy mennyire kívánatos nekünk. (Csak azt a minimális kényelmességet kívánjuk, amelyet a jelen helyzetünk megkövetel.)
„Nagyon örülök (fogok) annak, hogy Giorgio és Alessandro fratellok fel lettek szentelve. Valószínűleg még kettőt küldök, akik alkalomadtán szintén felszentelhetők lesznek. Meg van az életkoruk is az áldozópapságot, de itt Nápolyban sokkal nagyobb szigorúsággal járnak el mint Rómában. Maga a kardinális elnököl személyesen az összes szentelési vizsgákon, »etiam ad primam tonsuram« vizsgán is. Ha majd ki kell állítani a szentelési elbocsátó levelet, mindegyiket majd külön fogom kiállítani. Ami azt a két ifjút illeti, akik be akarnak öltözni, megírtam már az előzőekben, ha Atyaságod jónak látja, vegye fel őket és küldje őket Rómába, hogy ott P. Giacomo vagy P. Glicerio öltöztesse be őket és ha Isten segítségével otthon leszek, rajta leszek, hogy segítsem őket a szerzetesi élet útján a tökéletességre. Ezért tehát, ha még nem küldte volna el őket a noviciátusba, küldje minél előbb őket egyenesen oda.
„Ami pedig azt illeti, hogy valaki a leckéről készült jegyzeteket visz magával az iskolába, ez a szokás nem csak a magániskoláknál van meg, hanem még a híres egyeteken is, ezért tehát, mivel nem mindenki rendelkezik kiváló emlékezőtehetséggel, hogy minden aprólékos dologra csak úgy könnyen visszaemlékezzen, ne törődjék azzal, ha emiatt megjegyzéseket is tesznek.
„Ami pedig azt a három-négy könnyelműsködőt illet, írok e felől néhány sort P. Gio. Stefanonak, hogy az én nevemben beszéljen velük, de ha javulás nem mutatkozik, az Úr erőt ad nekünk ahhoz hamarosan, hogy áthelyezzük őket, ahol nem tanítással lesznek elfoglalva, hanem penitenciázásban fogják tölteni a drága időt, amit most elvesztegetnek. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. márc. 20.”
„Megírtam már, hogy mihelyt Rómában leszek, azonnal küldök oda ahhoz az iskolához egy olyan valakit, aki egyformán jártas a prózában és a verstanban, aki legalább olyan valaki lesz, mint amilyen volt a b. e. P. Bernardini, ha nem több. Addig is foglalkozzanak az iskolás gyermekekkel úgy, ahogyan azt a legjobban megoldhatónak találják. Ami pedig azt a két ifjút illeti, akik ön szerint be akarnak öltözni, ha csakugyan Istentől kapott hivatásuk van, küldje őket Rómába a noviciátusba valamelyik rendtárs kíséretében, elgondolása szerint.
„Ami pedig azt az elgondolását illeti, hogy lezáratja a kert körüli falat, hogy megtehesse, vegyen fel kölcsönbe, hitelben egy kis pénzt és mivel van már kő, oltott mész és láva-örlemény, szeretném, ha minél előbb elvégeztetné azt a munkálatot és ha Sig. Germanellitől egy kis segítségre számíthatnánk, mindenesetre nagyon előnyös lenne számunkra. Fr. Lorenzo egyenőre nem indulhat oda, mert már jó néhány napja eléggé rosszul érzi magát. Én remélem, hogy Isten segítségével, nemsokára Rómában leszek. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Nápoly, 1627. márc. 27.”
„Nagyon örülök annak, hogy Sig. Gio. Maria Castellani visszanyerte régi jó egészségét, köszöntse nevemben a legelső alkalommal. Legyen áldott az Úr, aki annyi beteggel látogat meg bennünket, a magunk részéről tegyen meg mindent, a többit aztán majd elrendezi Ő szent Fölsége úgy, ahogyan a legjobbnak találja. Ami pedig azt a papot illeti, aki Fananoban beöltözött, azt kell hinnünk, hogy nem nekünk való volt. Végeredményben nagyon helyesen adta meg a választ neki, ahogyan azt nekem megírta. P. Stefanonak megírtam, hogy mihelyt ott leszek, azonnal küldök kívánságaiknak megfelelő embert. Addig is foglalkozzanak a gyermekekkel úgy, ahogyan azt a helyzethez képest a legjobban meg tudják oldani, mivelhogy nincs felesleges emberünk sehol sem, nem tehetünk úgy, ahogy szeretnénk.
„Nagyon szeretném kispapjaink számára minél előbb felállítani a studiumot, mivelhogy ott Norciában azok az ifjak nem mutatják fel azt az eredményt, amelyet el kellett volna érniök. Ami a jászololtárt illeti, ha lesz rávaló pénzünk, akkor majd foglalkozhatik ezzel a gondolattal és nem különben a sekrestye felszerelésével, hiányosságainak a pótlásával is.
„Messinából kaptam az értesítést, hogy az érsek nem óhajtja a mi intézményünket az említett városban. Én úgy gondolom, hogy ezzel megtörtént a döntés, a határozat és ezzel együtt az ottani fratellok sorsa is és minderről majd egy másik levelemben fogok beszámolni. Az Úr áldjon meg bennünket, amen. – Nápoly, 1627. márc. 27.
„Azt írják nekem, hogy a Chiesa Nuova egyik papja felvételre ajánlja hozzánk egyik fiatal gyónóját, aki cipészmesterséghez ért. Értesítetem majd erről P. Gliceriot, ha csakugyan így van a dolog, beszélje meg Atyaságoddal és öltöztessék be, valamint azt a két ifjút, akik Narniból érkeznek fr. Arcangeloval együtt, akit, mivelhogy olyan kevés szerzetesi lelkület van benne, visszaküldenek Rómába és egy más valakit kívánnak helyette.”
