„F. h. 28-án indult útnak Rómából két Atya, akik majd a legelső jó alkalommal menjenek át Palermóba, legyenek annak a háznak a segítségére. Írtam P. Bernardino (Chiocchetti) provinciálisnak, tegye meg az a szívességet, hogy fizesse ki a viteldíjat, ami személyenként egy dukát. A palermóiak majd misevállalással fogják visszaszolgálni ezt a szívességet. Mi nem tudtuk semmivel sem segélyezni az útra indulókat, olyan nagy nyomorúságban, ínségben van ez a Ház, hogy néhány nap óta már csak a tartalékból tudjuk előteremteni a mindennapi ebédet is. – Amint tehát megérkeznek, a legelső jó alkalommal induljanak is útnak és Atyaságod igyekezzék – a lehetőséghez képest – megadni nekik mindazt, ami az útra szükséges. – Megírtam a P. Provinciálisnak, hogy egyelőre nem mehet P. Stefano (Cheubini) Nápolyba, mivelhogy egy örökségi ügyben, amelyet nekünk hagyományoztak, Chietibe kell mennie. Maga a P. Provinciális bármikor jöhet Rómába. Szeretném, ha Atyaságod igazán és őszintén megírná nekem, hogy mi a véleménye a Provinciális felől? – Ami pedig a bisignanói Házat illeti, örülök annak, hogy törődik azzal, de mindaddig nagy nélkülözésben fognak élni az ottaniak, hacsak a mieink a szokottnál nagyobb szeretettel nem gondolnak arra a Házra.
Ami pedig a Noviciátust illeti, nagy körültekintéssel figyeljék meg a felvételre jelentkezőket, hogy milyen kvalitású emberek és mindenképpen külön legyenek a fogadalmasoktól. Tanítsák meg őket az elmélkedő imádságra, neveljék őket komoly lelkülettel, mindezt beszélje meg P. Marcóval. – Ami pedig a fraolai P. Luca atyát illeti, majd megírom, hogy hova kapjon áthelyezést, addig is tartsák ott, míg újabb értesítést nem kapnak. Arra is jó lesz gondolni, hogy kit lehetni Campiba küldeni a P. Ministro (rektor) helyébe, aki majd a tavasszal egy kis időre szülőföldjére megy nővéreinek meglátogatására. – Ami pedig a Szerzetből eltávozottakat illeti, már a múltban is kaptak írásban figyelmeztetést, semmiképpen sem engedjék meg, hogy bejárjanak a mi Házainkba, mert nincs annak semmi értelme, hogy rossz példájukkal rontsák azokat, akik megmaradtak a Szerzetben, hogy spirituálisabb emberek lehessenek, mint azok, akik a világban vannak. – Ha jónak látja, nyolc-tíz napra ellátogathat haza.” (1641. nov. 30.)
„Megkaptam levelét, amelyben P. Carlo helyzetéről informált engem, akinek saját magának kell döntenie – a neki adott válasz értelmében –, hogy vagy engedelmeskedik, vagy távozik a Szerzetből. Egyik-másik nápolyi szerzetestársunknak – szerintem – igen nagy fogyatkozása, hogy Nápoly kedvéért kész feláldozni a Szerzetet (inkább kész arra, hogy elhagyja a Szerzetet, csakhogy Nápolyban maradhasson), ilyen értelemben fogok válaszolni Sig. Baldassare Pignatellinek is.
A Palermóba induló két Atya által üzentem Atyaságodnak, hogy P. Stefano egyhamar nem mehet Nápolyba, mivelhogy Chietiben igen jelentős örökséget hagyományozott valaki a piaristáknak, és mivelhogy az említett Atya ismerős a nevezett Városban és már ki is jelölték a helyet az építkezésre, én úgy láttam jónak, hogy ő menjen oda és rendezze ezt az egész ügyet, hogyan lehetne megépíteni a Stúdiumot a mieink számára anélkül, hogy csak valamiben is megrövidülne az ottani Házunk. Éppen ezért, ha Atyaságodnak van ideje, jöjjön Rómába, és itt megtárgyaljuk összes ügyeit.
Arról kaptam értesítést, hogy a mieink nagy megbotránkozására P. Gennaro állandó megbeszéléseket folytat a Házba bejáró kilépettekkel. Atyaságod figyelmeztesse, hogy hagyja abba ezeket a nem jó szemmel nézett találkákat, egyúttal intézkedjék, hogy a portás milyen magatartást tanúsítson ebben a dologban. – Atyaságod írja meg nekem, hogy fr. Andrea dell Annuntiata a 21. életév előtt tett-e fogadalmat és hogy ott van-e nála a keresztségi bizonyítvány, a valódi, törvényes bizonyíték?” (1641. nov. 30.)
„Megkaptam Uraságod levelét, amelyben szíves volt kérni, hogy P. Carlo della Conzezione zeneiskolát nyithasson, de – mivelhogy az Egyetemes Káptalan azt a határozatot hozta, hogy nem nyithatunk nyilvános zeneiskolát – azért már egy alkalommal el lett tiltva az említett Atyának a zenetanítás. – Nem hallgathatom el, arra a felfedezésre jutottam, hogy a nevezett Atya annyira szenvedélyesen ragaszkodik Nápolyhoz, hogy csak onnét ne kelljen távoznia, hogy ezzel szemben igen keveset törődik az elöljáróknak kijáró engedelmességgel. Nekem az az érzésem, hogy ez az Atya mindent elkövet, hogy csak Nápolyban maradhasson, kész a Szerzetet is otthagyni. Már pedig az olyan szerzetes, aki semmibe sem veszi az engedelmességet, az csak név szerint szerzetes és az ilyenek szokták igen nagy mértékben megakadályozni a Szerzetnek gyarapodását, előrehaladását. – Engedje meg Uraságod, hogy először lássam ennek az Atyának a magatartását az engedelmességet illetőleg, akkor aztán majd beszélhetünk a dologról, és szívesen állok uraságod szolgálatára, akit áldjon meg az Úr minden szerencsével.” (1641. nov.30.)
„Azok a rendkívüli kegyek és szívélyességek, amelyekkel Császári Fenséged elhalmozta az én nikolsburgi Atyáimat ott tartózkodása idején, felbátorítottak engem és mindezekkel együtt a mélységes hálakifejezésre való elkötelezettség – amellyel mindenkor tartozom én és az én szegény és gyenge kis Szerzetem – megerősítették az én reszkető kezemet, hogy írni merészeljek, hogy azt a bátorságot vegyem magamnak, hogy írni merészeljek egy ilyen hatalmas, nagy személyiségnek. – Mélységesen meghajolok Fenséged előtt és úgy köszönöm meg a legmélységesebb hálaérzettel, amelyre csak képes vagyok, Császári Fenségednek bőkezű jóságát. – Csak fájlalni tudom, hogy a most nekiinduló Szerzetünknek nincsenek olyan kiváló értékei, akiket felajánlhatnék Fenséged szolgálatába, hogy megbizonyítsam, hogy nem akarok hálátlan maradni az ilyen nagy jótevő iránt. – Iparkodunk mindezt pótolni szentmiséinkkel és imádságainkkal, amelyekben kérjük a mi Urunkat, hogy engedjen Felségednek hosszantartó, szerencsés és szent életet, ami szolgáljon lépcsőül az örökkévalóságba. – Még egyszer is mély alázattal és tisztelettel leborulva vagyok Császári Fenségednek alázatos és érdemtelen szolgája, az Isten Anyjáról nevezett József. – Róma, 1641. nov. hó.”
„Nagyon fontos, hogy Atyaságod minél előbb nézzen utána annak, hogy csakugyan igaz-e, hogy az ottani Urak tárgyalnak a dolgaik eladása felől, és hogy valóban meg akarják-e fizetni a 200 scudit az elmondott misékért? Minél előbb értesítsen engem ezekről. – Írtam a legutóbbi levelemben, hogy Atyaságod legyen kész, bármikor hívhatják Rómába a Szerzet szolgálatára.” (1641. dec. 4.)
„A múlt héten az írtam Atyaságodnak, hogy legyen készenlétben, hogy bármikor indulhasson Nápolyból Firenzébe a legelső értesítésre. A mostani postával azt az értesítést kaptam, hogy Atyaságod kész azonnal engedelmeskedni. Ennek értelmében, ha megkapja jelen levelemet, az intézkedésnek megfelelően minél előbb induljon Rómába és majd Rómából Firenzébe. Ha kellő időben ideérkezik, akkor jó úti társasága lesz Firenzébe. Az ottani Atyák pedig, akik az új grammatikát tanulták, legyenek most egy kissé türelemmel. Ezeket akartam jelenleg megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 5.
Ha Atyaságod úgy látja, hogy előnyösebb a tengeri út Firenzébe, mint a szárazföldi, és ha van is alkalom a hajóútra, akkor választhatja azt az utat, amelyiket akarja, csak ne halogassa az elindulást. És hogy még nagyobb érdeméül legyen az utazás, a szent engedelmesség nevében induljon, mivelhogy így kívánják a jelen körülmények, ismételten az Úr áldását kérem.”
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 7-én kelt levelét Nápolyon keresztül. Nagy sajnálattal vettem tudomásul Sig. Dott. Ordal teherhajóinak az elsüllyedését, amelyek tengerivel voltak megrakva. Kérjük az Urat, hogy kárpótolja lelki javakkal és az örökkévalósággal a tengerivel rakott hajók pusztulását, az anyagi kárt, amit minden bizonnyal megad neki a mindenkor áldott Isten, ha utánozza a türelmes Jóbot, aki nem azt mondotta: »...Caldei abstulerunt Camelos, sed Domunus dedit, Domunus abstulit.« – Legyen áldott az Úr, hogy P. Giuseppe irodalmi előadása, bemutatója megnyerte mindenkinek a tetszését. Mind Atyaságodnak, mind a többieknek adjon ez kedvet arra, hogy az isteni Felség szolgálatában nagy dolgokat cselekedhessenek.
Rómából Livornón keresztül két Atya indult Szardíniába, remélhetőleg hamarosan akad jó alkalom, hogy Szardíniába hajózhassanak. Az egyik rendtárs kitűnő humanista, a másik pedig nagyszerűen kezeli a tollat és jó számtanista, ahogyan majd bebizonyítják működésükkel. – Már több alkalommal is írtam Atyaságodnak, de lehetséges, hogy el is veszhettek a levelek a levélkezelők gondatlansága folytán. A legközelebbi alkalommal küldöm majd, amit Atyaságod kért. – Ami pedig a novíciusok beöltöztetését illeti, akik segítségére tudnának lenni a Szerzetnek, azt gondolom, hogy annak a két Atyának a megérkeztével erre is lehet gondolni, addig ne is gondoljanak arra, hogy más alapításokat is elfogadjanak, míg csak alkalmas embereik nem lesznek. – Minden igyekezettel azon legyen, hogy a gyermekeket jól megneveljék az Isten félelemben, és hogyan kell a szentségekhez járulni. – Végezzék el a szokásos suffragiumokat P. Gio. Matteo lelkiüdvéért.” (1641. dec. 6.)
Jegyzet: Sig. Ordal nagy jótevője a cagliari piaristáknak. Atyaságod cagliari alapítás 1640-ben történt. Atyaságod szardíniai piarista iskolákban – idővel – igen virágzó élet volt, P. Salazar Maldonado nyomán kiváló piaristák voltak ott. Atyaságod noviciátus és az iskola mindenkor legfőbb gondja volt Szent Atyánknak.
„Ami a campii Házat illeti, tavaszig semmi segítő támogatás nem küldhető oda, aközben majd meglátjuk, hogy ki lesz oda a legmegfelelőbb, mert – szerintem a »bennszülöttek« közt, akik jelenleg vannak, nincs olyan, akit én szeretnék oda, majd kialakul, hogy kit küldhetünk oda segítségnek. – Ami pedig a P. Provinciálist illeti, ha majd meglesz a Konzisztórium az Asszisztens Atyákkal, értesíteni fogom a határozatról, egyébként nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy visszajöjjön, és ha majd P. Giacomo del SS.mo Sacramento atya visszanyeri egészségét, segítségére lehet a háznak, vagy a Porta Realénak, ahogyan majd jobbnak látják, amiért is értesítsen engem az ő egészségi állapotáról. – Fr. Giovanni di S. Antonio a 21. életév előtt tett fogadalmat, amiért is klerikusnak nyilvánítható, hasonlóképpen fr. Andrea dell Annuntiata is a 21. életév betöltése előtt tett fogadalmat, fr. Giovannival együtt őt is klerikusnak nyilváníthatják és azt a sorrendi helyet foglalhatják el, amelyet az elöljáró kijelöl nekik. – Fr. Gio. Martino számára küldjük a szentelési elbocsátót a négy kisebb rendre, de nem fog följebb haladni, hacsak jól meg nem felel ezekben a kisebb rendekben.
Ha éppen valaki jelentkezik beöltözésre, aki megfelel a követelményeknek, de olyanokat ne fogadjanak be, akiknek szegény az édesanyjuk, vagy szegény testvérei vannak, de nagyon jól nézzék meg, hogy megfelelnek-e nekünk és hogy értelmesek-e? De ha egyszer beöltöztettek valakit, akkor gondjuk legyen a nevelésre is. – Ha P. Carlo della Concezione még nem utazott volna el Nápolyból, azon diszpozíció értelmében, amelyet én küldtem neki, a legelső adandó alkalommal induljon Frascatiba. Legyen nyugodt, hogy elhelyezésének az oka az, hogy megszüntessük azt a (bűn)alkalmat, hogy állandóan bántsa, sértse az Istent. Minél távolabb lesz, nemcsak személyileg, hanem érzelmileg is szülőföldjétől, annál jobban biztosítva lesz számára a lehetőség, hogy gyarapodjék a szerzetesi tökéletességben és remélem, hogy nem fog úgy cselekedni, mint ahogyan cselekedtek jónéhányan, hogy megmaradhassanak Nápolyban – egyedül csak Isten tudja – hogyan találták meg annak útját-módját, hogy érvénytelenítsék fogadalmaikat. Én mindent elkövetek, rajta leszek, hogy spirituálisabb szerzetes legyen.” (1641. dec. 6.)
„Annak a sajnálatos ténynek, hogy a P. Provinciális nem ment el oda, nem én vagyok az oka, aki nagyon is szívesen küldtem, de napról-napra csak halogatva az odautazást, így húzódott el ez az egész ügy mindezideig eredménytelenül és végül is bevallotta, hogy semmi kedve sincs odamenni. – Két Atyát küldtem Palermóba, ha majd megérkeznek, küldeni fogják onnét a maestrót a messinai »prima scuola« számára, hacsak már eddig is át nem ment. Ha útközben belátogatnának Messinába is, Atyaságod informálja Őket, hogy mi lesz a teendőjük. – Én elhiszem, hogy mindaz igaz, amit Atyaságod írt nekem az ottani Atyákról, de az itteni helyzet és a zavaros körülmények miatt nem tudunk segítséget nyújtani. – Nem hiszem, hogy P. Melchior gyógyíthatatlan betegsége miatt útra tud kelni Spanyolországból. – Majd a következő levelemben talán tudok valamit írni, ami javára lesz az ottani házaknak, főként a messinainak. – Ha még nem végezték el volna a szokásos suffragiumokat a két halottunkért, akkor végezzék el minél előbb, mégpedig P. Gio. Matteóért, aki nov. 16-án halt meg Firenzében és fr. Antonio Mariáért, aki itt halt meg Rómában. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 7.”
„Alkalmazkodnunk kell az idők követelményeihez, remélem, hogy Atyaságod minden nehézséget bölcsen meg fog tudni oldani. A magam részéről biztosíthatom, hogy mindabban, ami rajtam múlik, mindig elismeréssel fogom venni minden munkáját. Majd másoktól megtudja részletesebben, hogy itt Rómában megtörtént a kinevezés, amelyet nekünk teljes tisztelettel kell fogadnunk, mint a Szentlélek Isten akaratát, aminek végrehajtása igen nagy érdemszerző cselekedet Isten ellőtt. Egyelőre ennyit írhatok.” (1641. dec. 7.)
Jegyzet: P. Mario Sozzinak sikerült kieszközölnie a Szent Officium Kongregációnál a firenzei provinciálisi kinevezést, még pedig olyan hatalommal, hogy maga választhatja, nevezheti ki az elöljárókat, és tetszése szerint állíthatja össze a ház tagjait anélkül, hogy a Generálisnak csak valami beleszólása is lehetne a dolgokba.
„Szerfölött csodálkozom azon, hogy a fananói házbelieket – akik egyébként annyira megtartják a szerzetesi szabályokat – annak a két fegyelmezetlennek a beszámolója annyira meg tudta zavarni. Nyitva áll az ajtó, hogy ez a két fegyelmezetlen, de meg a többiek is, visszatérhessenek a világba, hogy már ne fertőzzék tovább a Szerzetet. – Ha a jelen levelem megérkezésekor még nem rendelkeznek annyi pénzzel, hogy bírósági úton igazolhassák fogadalmaik érvénytelenségét »per vim et metum«, akkor Atyaságod zárja be őket egy szobába és én majd olyan információt küldök, amilyent megérdemelnek, és majd nyilvánvalókká lesznek hibáik és fegyelmezetlenségeik. Csak a teljesen fegyelmezetlenek élhetnek azzal a joggal, hogy visszatérhetnek a világba, akik nemcsak hogy nem segítik a Szerzetet munkájában, hanem egyenesen akadályozzák abban. De Szerzetünk is biztosabban, szilárdabban fog állni a jövőben, mint a múltban, ha vége lesz annak, hogy ilyen tagjai legyenek, meg fog tisztulni, mint ahogyan a tenger is kiveti magából a holttesteket. Éppen ezért csak örülhetnek azok, akik komolyan akarnak szolgálni Istennek, hogy a Szerzet megszabadul az ilyen egyénektől.
Ami pedig az írási és a számolási iskolát illeti, oldják meg valahogyan a kérdést ebben a néhány téli hónapban, majd tavaszra gondoskodni fog az Úr minden szükséges dologról. Megírtam P. Lucának, hogy menjen Fananóba, aztán majd küldünk egy Atyát, aki felügyel az építkezésekre egy fratellóval együtt. Még a mai postával írok neki. Remélem, hogy a nagy hidegek elmúltával visszaérkezik majd oda P. Luigi. – Fr. Niccolo számára küldöm a szentelési elbocsátót, ha ez elegendő lesz a többi rendek felvételére is, Atyaságod jelezze az első alkalommal.” (1641. dec. 7.)
„A mai postával két levelet is kaptam Atyaságodtól. Az egyikben beszámolt arról, hogy milyen szívélyesen fogadta önöket a Megyéspüspök, és hogy milyen jó kezdettel indult meg az ottani alapítás. Megköszönöm a mindenkor áldott Istennek, hogy a dolgok ilyen jól alakulnak, hogy Szerzetünk, rendeltetésének megfelelően, segítségére lehet Lombardia és Piemonte ottani lakosságának. – Meghagytam P. Gio. Battistának, hogy semmit sem intézzen Atyaságod tudta és hozzájárulása nélkül, mint olyan ember nélkül, aki ismerős és bejáratos a Püspökhöz, remélem, hogy az említett Atya ebben az értelemben is jár el.
Azt is megmondtam Atyaságodnak, hogy elkerülhetetlenül szükséges, hogy valamelyikük a felelős fő legyen ebben az alapítási küldetésben és Atyaságod megelégedéssel tudomásul vette, hogy P. Gio. Battista legyen az, akiről nem hinném, hogy valamit is tenne Atyaságod tanácsának a kikérdezése nélkül. Ebben az értelemben írok neki is, mert igen nagy botrányt okozna az ottaniak körében, ha azt látnák, hogy az alapításra kiküldött Atyák között milyen hamar megszűnt az egyetértés. Én abban a reménységben vagyok, hogy a legteljesebb egyetértéssel járnak el ebben a dologban, ebben a nagyjelentőségű alapításban, különösképpen pedig a noviciátus megalapításában, hiszen ezen múlik Szerzetünknek sikeres továbbfejlődése az ottani tájakon, amiért is Atyaságod a leggongosabban járjon el ebben a dologban, hogy reményeink valóra váljanak, ahogyan azt kifejezésre is juttatták. – Az iskolával várjanak tavaszig, küldjük, akik szívesen fognak menni, amennyire lehet, biztosítsák a noviciátus számára a helyet, mert – amint mondottam – ezen múlik, hogy azon a tájakon hogyan tud terjeszkedni a mi Szerzetünk. – Hogy Biellában stúdiumot létesítsenek, azt rábízom a püspök belátására. – Amint csak lehet, fogom küldeni a Feszületet Genován át. – A legelső alkalommal írok Carcaréba, hogy küldjék a konyhás fratellót, de nem hiszem, hogy mostanában eleget tudnának tenni kérésüknek. – A jövő héten írni fogok a katonaság parancsnokának és hasonlóképpen Queva kardinálisnak.”
„Nagy vigasztalásomra volt Atyaságodnak levele, amelyben értesített, hogy jó kezdettel indult meg az ottani alapítás és hogy a püspök úrban milyen kegyes pártfogóra találtak az indulás munkájában. Kérem Atyaságodat, hogy mindig azzal a bölcsességgel járjon el mindezen munkákban, amely meg tud tárgyalni minden problémát P. Glicerióval, aki bejáratos és ismerős a püspöki udvarban, mert igen nagy botrány lenne az ottaniak szemében, ha az alapítás ügyében valami ellentét lenne önök között. Ezért hát Atyaságod, mint idősebb, mindig mutasson nagyobb bölcsességet, és testvéri szeretettel győzze meg arról, ami Szerzetünk nagyobb előnyére szolgál. – Figyelmébe ajánlom a noviciátus kérdésének a megoldását, ami Szerzetünk ottani terjeszkedésének a biztosítéka. – Amennyire rajtam áll, szívem egész melegével buzdítom önöket, hogy a legteljesebb egyetértésben éljenek a kezdet kezdetén, mert – szerintem – az egyenetlenkedés által Szerzetünkről táplált minden jó véleményt elveszítenénk. – Írjanak nekem gyakran és én mindig válaszolni fogok és rajta leszek, hogy mindenben eleget tehessek önöknek. – Végezzék el a szokásos suffragiumokat.” (1641. dec. 7.)
„Minden igyekezettel keressük azt a bizonyítékot, amelyet fr. Paolo kapott P. de Cupis jezsuita atyától, a Pápától kinevezett vizsgáztatótól, mihelyt kéznél lesz, azonnal küldeni fogjuk a szentelési elbocsátóval együtt. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban az a kívánságom, hogy az illető is tegye megfontolás tárgyává (képességeit, adottságait) azokat a kívánalmakat, amelyek szükségesek egy ilyen álláshoz. – Ami pedig fr. Michelét illeti, talán a tavasszal majd teljesíthető lesz kívánsága, jól lehet, nem bővelkedünk az olyan személyekben, akikkel előállhatunk akár Vercelliben, akár ott magában Genovában. – Ha lehetséges, P. Pietro Agostino számára itt kijelölünk egy házat, hogy megindíthassa a bírói eljárást, és ha szüksége van elbocsátó levélre, hogy igazolhassa az érvénytelenséget, akkor majd küldünk neki Rómából, természetesen azzal a feltétellel, hogy a kijelölt házak valamelyikébe jöjjön reverendában, hogy kihallgathassák, és majd valamiképpen eljárunk a többiek ügyében is, hogy a Szerzet már megszabaduljon ezektől a nyugtalankodó egyénektől, akik csak ártanak. – Küldjük a szentelési elbocsátót fr. Domenico di Gesu Maria részére, hogy felszentelhessék. – Atyaságod levelében írt minden már dolgot is megküldünk, ami csak szükséges, hogy a savonai házat elrendezzék.
Szerintem igen nagy kevélységnek a jele az, hogy P. Gio. Luca azt követeli, hogy szicíliai provinciális lehessen, ha most nem is, de majd a jövő héten válaszolok neki. – Nagyon örülnék annak, ha az Oratóriumot úgy tudná berendezni, hogy ott a világiak is hallgathatnának szentmisét és a novíciusok is, de úgy lennének elhelyezve, hogy a növendékek ne lássák őket. A növendékek szempontjából úgy oldhatná meg kényelmesen a bejáratot, hogy az az út felöli oldalról legyen, ez lenne a legbiztosabb megoldás.
Azon legyenek, hogy ne maguk kínálgassák magukat, hogy szerepelhessenek a templomban és a plébánia dolgaiban, hanem azok keressék, kívánják önöket, ez a legjobb ajánlólevél. – Megkaptam a hazaküldött novíciustól az elismervényt a szülők megnyugvásáról. – Intse le Atyaságod azokat, akik Savonából Rómába akarnak jönni, jelenleg csak úgy jöhet valaki Rómába, ha a Provincia érdekében jön, magánügyben írjanak a Prokurátor Generálisnak. Ha ebben az intézkedésben nem nyugszanak meg, akkor büntessék meg őket, ahogy rászolgálnak erre. – A Bertea-féle ügyet átadtam az ügyvédnek, hogy tanulmányozza át, ha ott visszavonták az ügyet és ez elég, akkor én azon leszek, hogy minél előbb eleget tegyek kötelezettségemnek, jól lehet, jelenleg igen nagy pénzszűkében vagyunk.
Ami pedig Pavone munkáját illeti, írjon Atyaságod Nápolyba, hogy küldjék meg összes műveit egyben a genovai ház számára, ezt könnyen elintézheti P. Francesco di S. Caterina, a Duchesca-ház rektora. – Ami pedig Brévét illeti, úgy látszik, hogy az ügyet rábízzák Durazzo kardinális vikáriusára, akik azt mondják, hogy így kell eljárni, azért mondják, hogy a vikárius végrehajthassa a mondott Brévét. – És ha az aposztaták közül valaki szeretne átlépni »ad laxiorem«, – ami neki is nagyobb megnyugvásukra lenne – itt minden további költség nélkül kiadják az engedélyt.” (1641. dec. 7.)
„Már feleltem a múlt heti levelére, most válaszolok arra, amelyik a mai postával érkezett. Ebben azt írta Atyaságod, hogy elutazott Vercelliből Milanóba, hogy ott eljárjon Sig. Stefano de Rosisnak egy igen fontos ügyében. Ezen nagyon csodálkozom, mert hiszen azt mondottam Atyaságodnak, mielőtt Rómából elutazott volna, hogy kettőjük közül az egyiknek elöljárónak kell lennie és az látszott a legmegfelelőbbnek, hogy P. Gio. Battista legyen az, mint idősebb és ezt Atyaságod el is fogadta, és most hallatszik, hogy azt mondogatja, hogy... mintha azt követelné, hogy Atyaságod legyen az elöljáró, mivelhogy már egyszer tárgyalt a püspökkel. Azonfelül még azt is írja levelében, hogy ennek az alapításnak nem lesz meg az óhajtott jó sikere. Én úgy látom, hogy ennek csak Atyaságod állhatatlansága lesz az oka, mivelhogy – tudomásom szerint – mindezideig P. Gio. Battista semmi olyant nem tett, hogy Atyaságodnak abban része nem lett volna.
Hallom, hogy az írta ide P. Mariónak, hogy szívesen lenne vele Firenzében. Ilyen dolgot nem lehet, nem kellett volna tárgyalnia az elöljáró tudta és engedélye nélkül. Mindazonáltal látván, hogy Atyaságod milyen kevés készséggel engedelmeskedik elöljárójának, hanem inkább jár a maga útjain, a mindenkor áldott Istennek oltalmába ajánljuk ezt az alapítást, hogy legyen az ő nagyobb dicsőségére. És ha nem sikerül, akkor az annak a jele, hogy nem az ő akarata volt. Ilyen kezdeti kiindulások, alapítások sohasem kezdhetők büszkeséggel, hanem csak sok türelemmel és nagy alázatossággal sikerülnek. – Ha P. Mario azt írná, hogy menjen Firenzébe Atyaságod, hát akkor csak menjen, és ott várja meg P. Mariót, aki a Szent Officium rendelkezéséből provinciálisnak megy oda, és csak örülnék annak, ha Szerzetünk rendeltetése értelmében dolgozna ott minden igyekezettel, mert igen nagy szüksége van erre a firenzei házunknak.” (1641. dec. 7.)
„A mai postával kaptam meg a számadásokat. Kérjük az Urat, hogy a jövőben bőségesebb alamizsnában legyen része annak a háznak. Mivelhogy olyan nagy az emberhiány, nem hiszem, hogy az ünnepek előtt tudok küldeni segítséget. – Ha levelem megérkezéséig még visszatartották fr. Lucát, maradjon mindaddig ott, míg csak fel nem tudjuk váltani.
Egynéhányan elhagyták a Szerzetet, mások pedig készülnek elmenni és – mivelhogy a firenzei ház számára is gondoskodni kell elég sok emberről. Amint mondottam, az ünnepek előtt semmiképpen nem tudok segítséget adni, de majd a legközelebbi postával részletesebb tájékoztatót adok. – Megkaptam az értesítést a szándékomra mondott misékről, valamint a hivatalos jelentést arról, hogy megtörtént a cuneoi fr. Francesco di S. Giuseppe fratello aposztáziájának kihirdetése. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket, Róma, 1641. dec. 11.”
„A mai postával kaptam 50 scudiról szóló váltólevelet, remélem, hogy a jövő héten is kapok 50 scudit. – Már jeleztem, hogy hamarosan ott lesz Mons. Zeccadoro, az új kormányzó, azt hiszem, hogy az első éjszakára ott száll meg Atyaságodnál, legyen szolgálatára minden szívélyességgel és készséggel, ahogyan ezt el is várjuk Atyaságodtól. – Majd értesíteni fogom a firenzei dolgokról mihamarabb, amiért is Atyaságod legyen készen azoknak végrehajtására. Ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 11.”
„Itt egy szerződés felbontásáról van szó, aminek érdekében Atyaságodnak vagy Rómába kell jönnie, vagy Cesenába kell mennie, azért hát legyen készenlétben, mert bármikor érkezhetik az értesítés. Írja meg nekem, hogy volt-e valami tárgyalás a Cinquevie urakkal és biztos-e, hogy minden vagyonukkal Milanóba mennek? Ha így van a dolog, akkor beszélhetne valamelyik bizalmas emberükkel, mint például P. Pietro dell Annuntiata-val, hogy meg akarnak-e szabadulni attól a kötelezettségtől, amely terheli őket az anconai javaik révén azáltal, hogy teljesen eleget tesznek a végrendeletben foglaltaknak? Mindezt tudakolja meg és a legelső alkalommal értesítsen engem.” (1641. dec. 11.)
„Megkaptam levelét, amelyben elmondja, hogy oda érkezett Sig. Valmarani, kívánom, hogy minden udvariassággal fogadják őt mindaddig, míg ott tartózkodik. – Arról is beszámol nekem, hogy van ott egy ifjú, aki körübelül már két éve a mieinkek között tartózkodik, de betegsége miatt hazaküldték atyjához, és most szeretne visszajönni a Szerzetbe, de noviciátus nélkül. Én azon a nézeten vagyok, hogy az említett ifjú jöjjön Rómába és itt kieszközlünk egy felmentést a noviciátus kötelezettsége alól, itt elvégezhetné a tanulmányait, amiért is Atyaságod érdeklődjék nála, hogy volna-e kedve Rómába jönni? Emlékeztetem Atyaságodat, figyelmeztesse az összes házak sekrestyéseit, hogy meg ne feledkezzenek arról, hogy minden hónapban jelentsék, hogy hány misét mondtak »ad intentionem nostram«? – Egyébként semmi újság nincs.” (1641. dec. 12.)
„Megkaptam Atyaságodnak nov. 2-án kelt levelét, amelyben értesít a litomysli megnagyobbított templom ünnepélyes felszenteléséről, legyen az is Isten nagyobb dicsőségére. – Remélem, hogy már néhány héttel ezelőtt megérkezett oda a P. Maestro és átadta Atyaságodnak a konfráteri iratokat és a Néri Szent Fülöp ereklyéket. – Atyaságodnak nagy gondja legyen arra, hogy a noviciátus- és a stúdiumban nagy buzgósággal végezzenek minden munkát, neveljék a rendi fiatalokat, hogy terjeszkedhessék Szerzetünk az ottani tájakon. – Valószínűleg a hó végén indul útnak a pomerániai Vikárius Generális főesperes, úgy gondolom, hogy a Kardinális levelet kaphatott a lengyel királytól. – Legyen szíves majd a tavasszal elmenni oda a noviciátus megalapítására, két-három napot időzhet Krakkóban, ahol – értesülésem szerint – nyolcezer scudi van hagyományozva a mi szerzetünk számára noviciátus vagy ház építésére. Úgy gondolom, hogy az lesz a legjobb, hogy Atyaságod személyesen megy el oda, hogy megindítsa az építkezést és vigyen magával három-négy embert, akik megkezdhetik majd ott a munkát a mi Szerzetünk rendeltetése értelmében. Majd részletesebben is írok, ha megkapjuk a Kardinálistól a határozatot, ezért hát legyenek készen azok, akiknek majd oda kell menniük, hogy jó példaadásukkal meg legyenek elégedve az ottaniak. – Emlékeztetem, hogy értesítse a házakat, írják meg nekem, hogy hány misét mondtak el a római ház javára, mivelhogy hosszú idő óta nem kaptam más értesítést, mint csak arról a 80 miséről, amelyről Atyaságod számolt be, ne hanyagolja el ezt a dolgot sem. – A szenteléseket rábízom Atyaságodra, és hogy kiket küldjek oda, meg fogom tárgyalni P. Pietróval, hogy kiket talál erre legalkalmasabbaknak.
Hogy egynéhány fegyelmezetlen rendtárs zavarokat keltett, ez sem volt isteni gondviselés nélkül, mert így néhánya távoztak, akik csak nyugtalanítani tudták a Szerzetet. Sokkal jobb, ha kevesen vagyunk és a kevesek egyetértésben, mint soka, de egyenetlenkedésben. Imában kérjük az Urat, hogy ebből a dologból is jó származzék, amint remélem is, hogy ez is az Ő nagyobb dicsőségére lesz.” (1641. dec. 12.)
Jegyzet: A piaristáknak lengyelországi letelepedését egyformán óhajtotta mind az akkori király, ind a bíboros Protektor, Cesarini kardinális. – A levél utolsó soraiban Szent Kalazancius az olasz piaristák nyugtalankodásaira utal.
„Arról értesültem, hogy P. Glicerio Milanóba utazott bizonyos ügyekben, amelyekkel Sig. Stefano de Rosis bízta meg. Atyaságod emiatt ne hagyja félbe az alapítási munkálatok megtárgyalását a püspökkel, ha nincs is ott jelen P. Glicerio, mivelhogy Atyaságodnak, mint elöljárónak, megvan a felhatalmazása, akár a megbízatása, akár a jelen levél alapján, hogy intézzen minden dolgot. Az a kívánságom, hogy Atyaságod mindenek előtt a noviciátus megalapításáról tárgyaljon, amire a püspök évi 400 scudit ajánlott meg és majd ezek után kieszközöljük a »Beneplacitum Apostolicum«-ot, a szentszéki jóváhagyást, hogy ott a kapucinusok körül kapjunk helyet. És ha a püspök az iskola fenntartására is kiutalna ugyanannyi összeget, akkor biztosítva volna Szerzetünk az ottani tájakon.
Szerintem, ha a kórház továbbra is megkapná az eddigi jövedelmét, akkor a felajánlott kórházépület megfelelő lenne vagy rendháznak, vagy iskolának, akkor ezzel biztosítva lenne az alapítás, amelynek meg kell történnie negyven nappal az alapító halála előtt, jól lehet, mi reméljük és imádkozunk is azért, hogy az Úr adjon hosszú életet a püspöknek, hogy láthassa áldozatkészségének gyümölcsét.
A jelen levelemmel megadom az engedélyt, hogy a házban Oratóriumot rendezhessen be, hasonlóképpen megadom a felhatalmazást Atyaságodnak, és akinek jónak látja, hogy feloldozhasson a fenntartott esetek alól. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 14.”
„Hallom, hogy P. Glicerio milyen meggondolatlanságot követett el, amikor egyáltalában nem szerzetesi okosságra valló cselekedetével, hanem sértett hiúságból eltávozott Vercelliből. Ezzel a cselekedetével csak könnyelműségéről és állhatatlanságáról tett bizonyságot azt híresztelvén, hogy nem lehet kibírni P. Gio. Battista (Costantini) elöljáróságát, ő az idősebb a Szerzetben és nem P. Glicerio. Gondolom, hogy ezen a cselekedetén hogyan megütközött a püspök. Nem szeretném, ha a gonosz ördögi ellenség sugallatára hasonlóképpen járna el valamelyikük, hanem inkább azon legyenek, hogy egymást megértő türelmes szeretettel mutassák meg a püspöknek és a világiaknak, hogy igazi szerzetesek, Isten Anyjának a szegényei. – Ha bármi is előfordulna, ami bántaná, csak írja meg nekem, mert minden héten van postajárat Milano és Róma között oda is meg vissza is. – Köszöntse nevemben a ház többi tagjait is. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec.14.”
„Jó, ha tudja Atyaságod, hogy a Szent Officium Kongregáció, amely semmit sem szokott cselekedni a Pápa tudta nélkül, elrendelte, hogy P. Mario mint a toszkán rendtartomány provinciálisa térjen vissza Firenzébe és hogy a saját maga tetszése szerint válogathatja össze a ház tagjait. Én készségesen engedelmeskedtem ennek az intézkedésnek és elrendeltem, hogy mindazok az Atyák, akiknek a nevét tartalmazza a névjegyzék, haladéktalanul induljanak Firenzébe, és mindegyiknek megküldöm a legszigorúbb értelemben vett felszólítást az engedelmességre, hogy teljesítsék a Szent Kongregációnak ezt a rendelkezését. Amiért is Atyaságod ne késedelmeskedjék ennek az intézkedésnek az értelmében eljárni. Remélem, hogy P. Mario Tisztelendőségednek annyira kedve szerint rendezi el dolgait, mintha csak Nápolyban lenne és annak a háznak a tagjait szinte mind kicseréli – nagyobb részt azokkal, akik régebben ott voltak – így aztán lehetséges, mint azt remélem is, hogy az új összetételű ház – amelynek tagjait P. Mario válogatta össze – a legnagyobb lelkesedéssel fogja kezdeni a munkát. – Imáimban kérem a mindenkor áldott Istent, hogy mindez az Ő nagyobb dicsőségére sikerüljön. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 14.”
„Igen tisztelt, Krisztusban kedves Uraim! – Megkaptam levelüket, amelyben arra kérnek, hogy küldjek egy maestrót, aki vezetné az iskolát. Erre csak azt felelhetem, hogy már két esetben is voltam ilyen nehéz helyzetben, amikor azt kellett válaszolnom, hogy nem tudok embert küldeni, mert egy ember nem elég az iskola ellátására, de ha majd megnyitottuk mi ott az iskolát, akkor majd rajta leszek, hogy három-négy mestert is küldjek oda. Szíves elnézésüket kérem, hogy most nem tehetek eleget kérésüknek.
Én azt javaslom, hogy adjanak dupla fizetést egy világi tanítónak és vegyék igénybe azt a pénzt az első évben, amit nekünk szántak. Olyan nagy az emberhiány nálunk, hogy a legnagyobb sajnálatomra nem tudok most eleget tenni kívánságuknak. Amikor minden óhajom az, hogy a legteljesebben szolgálatukra lehessek, de jelenleg nincs hozzá tehetségünk. – A mindenkor áldott Isten áldja meg az Önök szándékait és teljesítse igaz, jó kívánságaikat, amiért is minden nap imádkozom. – Róma, 1641. dec. 14. – Az Úrban mindenkor készséges szolgálatukra, Giuseppe della Madre di Dio.” (3825. levél)
„Krisztusban igen tisztelt, kedves Uram! – Remélem, hogy Uraságod szorgoskodása folytán rendházunk és templomunk felépítése minden kívánalomnak a legteljesebb mértékben meg fog felelni és nem feledkeznek meg arról, hogy ebben az építkezésben annak az egyszerűségnek és szegénységnek kell megvalósulnia, amely tapasztalható a kapucinusok alapításaiban. – Nagyon sajnálom, hogy Uraságod kívánságára jelenleg nem tudok egy maestrót küldeni oda, mivelhogy mindenki igen el van foglalva. Ha P. Pietro másképpen beszélt, annak az oka csak az lehet, hogy ő nem látta annyira a Szerzet minden gondját, baját, mintahogyan a Generális látja, aki azt írta az elmúlt napokban, hogy az az Atya, aki vezeti az építkezéseket, az gyóntathat is, de ne nyisson iskolát, ne tanítson, mert nekem megvan már az a fájdalmas tapasztalatom, hogyha valahol iskolát nyitunk, akkor oda nem egy maestro kell, hanem jó néhány, mert máskülönben csak kínlódás volna az iskola munkája. Én majd gondoskodni fogok arról, hogy elegendő ember kerüljön oda, ha egyszer már készen lesz az épület. – Most pedig Uraságodnak szíves elnézését kérem, hogy ennek a kérésnek nem tudok úgy eleget tenni, mintahogyan magam is szeretnék. – Kívánom, hogy az Úr adjon sok erőt, egészséget, hogy ez alkalommal, meg ezután is, még sokszor megünnepelhesse a szent ünnepeket megelégedettségben és az isteni kegyelemben való állandó gyarapodásban. – Róma, 1641. dec. 14. – Az Úrban mindenkor készséges szolgálatára, az Isten Anyjáról nevezett József.”
„Atyaságod P. Pietro dell Annuntiata atya révén tudakolja meg, iparkodjék megtudni, hogy milyen eredménye lett a Cinquevie úrékkal való tárgyalásnak az eredménye a hagyatéki ügyben. Én azt írtam nekik, hogy ha hajlandók volnának átadni az egész hagyatékot, akkor mi lemondunk az elévülési jog fenntartásáról, ami idővel úgy is bekövetkezne. Ha pedig – netán – azt válaszolnák, hogy nem tudják, vagy nem akarják kiadni a hagyatékot, akkor Atyaságod ebben az esetben beszéljen az iskolát fenntartó bizottság tagjaival és követeljék meg, hogy foglalják leltárba az anconai javakat és adjanak arra biztosítékot, hogy az elévülési idő lejártával mindent megtérítenek, vagy pedig úgy lesz, ahogyan majd az igazságszolgáltatás intézkedni fog. Természetesen, a legteljesebb titoktartással és bölcsességgel járjon el a dologban.” (1641. dec. 11.)
„Krisztusban igen tisztelt, kegyelmes nagy jó Pártfogó Uram! – A karácsonyi Szent Ünnepek közeledtével iparkodunk kifejezni a magam és a pártfogását élvező ottani Atyáink nevében a készséges tiszteletet, amelyre el vagyunk kötelezve. Jól lehet, készen vagyunk mindenben a legteljesebb mértékben eleget tenni kötelezettségeinknek, mégis gyarlóságunk tudatában kérjük a Mindenhatót, hogy ebben az ünnepi szent megemlékezésben és az újesztendő napjának az elközeledtével részesítse vigasztaló áldásaiban Uraságodat és engedje meg, hogy része legyen kegyelmeinek gyarapodásában, szerencsés és boldog újesztendőt kívánunk az Ég minden bőségével. – Róma, 1641. dec. 14.”
Azonos szövegű a 3828. sz. levéllel.
„Megkaptam levelét. P. Gio. Luca atyának most csak annyit írok, hogy legyen nyugodt, mindenesetre igénybe akarom venni a Szerzet javára. – Ami pedig a szövet vásárlását illeti, a közönséges, az általában használt, olcsóbb minőségűt szerezzék be, ne keressék a jobbat, hanem elégedjenek meg azzal, amilyen volt a múltban is. – Harisnya és cipő viselésre általában itt nem adunk engedélyt, hacsak elengedhetetlenül nem szükséges az, amit az orvosi előírás igazol, ott is ebben az értelemben járjanak el. – Majd csak az ünnepek elmúltával tudok miséket átadni elvégzésre. – A szerzetesi szabályok szerinti életmódot mindenkor szorgalmazza.” (1641. dec. 14.)
„Az egész Szerzet nevében sietek kifejezni kegyelmes püspök Uramnak jókívánságaimat a karácsonyi Szent Ünnepek alakalmával és az Újév napjának a közeledtével. Legyen sok alkalma az Isten iránti mélységes szeretetének a kimutatására azzal a nemes gesztussal, magatartással, hogy egész különlegeses nagylelkűséggel annyi jót tesz az emberekkel. Én pedig a tőlem telhető buzgósággal kérem az Urat, hogy engedjen kegyelmes jó Püspök Uramnak lelki javakban gazdag, hosszú életet és e földi élet után jutalmazza meg gazdagon az örökkévaló javakkal, amit – reménységünk szerint – engedjen az isteni szent Fölség az Ő nagyobb dicsőségére.” (1641. dec. 14.)
„Megkaptam levelét, örülök annak, hogy olyan jól oldották meg az oratóriumi misehallhatás lehetőségét azáltal, hogy az Oratóriumot a földszinten helyezték el, így ajtót nyithatnak az utca felé, a mi igen nagy könnyebbségére lesz a közeli lakóknak a bejárást illetőleg és így nem sokat kell ügyes-bajoskodniok a S. Girolamo üzlettel és a megegyezés esetében sem kell a Szerzetet súlyosan érintő feltételeket elfogadniok.
A házvásárlást illetőleg imáinkban kérjük a mindenkor áldott Istent, hogy segítsen minket egy olyan helynek a megtalálásához, ahol nyugodtan megvethetjük lábunkat. – Nagy örömmel hallom, hogy a házban mindnyájan nagyon jól viselkednek, és hogy az iskolában sincs semmi baj, így – remélhetőleg – visszaszerzik majd a Szerzet jó hírnevét, amit a múltban olyan könnyelműen tönkretettek. – Ami pedig a savonai ház helyzetét illeti, a múlt heti levelemben megírtam, hogyan lehetne orvosolni a bajokat abban a házban, jelenleg azt a tanácsot tudnám adni, hogy ki kell onnét emelni fr. Giuseppét és annak a helyére lehetne küldeni egy másik fratellót. És ha fr. Giuseppe azzal a kéréssel állna elő, hogy szeretne pap lenni, küldje be ide hozzánk kérését, és majd mi elbíráljuk, hogy jogosult-e a kérése vagy nem?
Igen megörültem annak a híradásnak, hogy P. Melchiore (Alacchi) átutazott Genován, nagyon, nagyon várom őt, itt majd nagy gondossággal ápoljuk, hogy minél előbb Szicíliába mehessen, mert igen sokat várok tőle az ottani házak javára. – Majd írok P. Gio. Luca atyának néhány sort, hogy tartsam benne a lelket. – Fr. Paolo számára beszerezhetik a bizonyságlevelet, de a jegyző hat giuliot kér annak kiállításáért. Atyaságod figyelmeztesse, hogy fel ne szenteltesse magát, ha nem érzi magát alkalmasnak a papságra, nehogy egész élete Isten sértegetése legyen, minden másnál most fontosabb az, lelkileg készüljön fel arra, hogy a rendek felvételére alkalmas legyen. – Atyaságod értesítsen engem arról, hogy annak a két Atyának az ügye hogyan rendeződik, akik útban Szardíniába betértek Genovába? – P. Mario a Szent Officium rendelkezéséből firenzei provinciális lett, oda kívánja Firenzébe P. Luigit, már most értesítheti őt, valamint fr. Giorgiót, aki helyett majd küldünk oda két vagy három más valakit.” (1641. dec. 14.)
„Nagyon sajnálom, hogy az a ház még a szükséges dolgokban is hiányt szenved. A dolgok rendezésére felkértem a P. Provinciálist, aki majd a legjobban tudja, hogy miként lehetne segíteni a házat, én nem szűnöm meg imádságomban kérni az Urat, hogy áldásával, kegyelmével legyen segítségünkre.”
„Megkaptam levelét, a »De Celebratione Missarum«-féle Bulla ne nyugtalanítsa, »ad majorem cautelam« – nagyobb megnyugtatására – a jövő héten megkapja a feloldozást, ha netán valami szabálytalanságot követett volna el. – Nagyon sajnálom, hogy P. Ludovico betegeskedik, ha ide jött volna Rómába, kezelésbe vettük volna igen nagy gondossággal. Mivelhogy így állandóan rendelkezésünkre áll az orvos, gyógyszertár van a házban, a betegápoló pedig mindenkor szolgálatára van, szeretném, ha minél előbb itt lenne Rómában. – Nagyon jó, ha megtudja Atyaságod, ha eddig még nem tudta volna meg, hogy a Szent Officium rendelkezéséből P. Mario a toszkán rendtartomány provinciálisa lett és azonfelül megkapta azt a felhatalmazást, hogy a firenzei ház tagjait a saját tetszése szerint válogathatja össze. Úgy gondolom, hogy a pisai ház tagjai közül senkit sem óhajt mozgatni.
„Ami pedig a gyóntatót illeti, gondom lesz arra, hogy minél előbb odakerüljön egy megfelelő atya. Atyaságodnak addig is gondja legyen arra, hogy a szerzetei előírásokat mindenben megtartsák. – Ha P. Ludovico della Misericordia ott nem felel meg, akkor majd ide rendeljük valamelyik Róma környéki házba.”
„A mi Urunknak, a Pápának a megbízásából a Szent Officium Kongregáció megadta P. Mariónak, mint a Szent Kongregációtól kinevezett Provinciálisnak, azt a felhatalmazást, hogy a maga tetszése szerint állíthassa össze a firenzei ház tagjait. Ennélfogva ne az én akaratomat lássa a rendelkezésben, hanem az Isten akaratát és Atyaságod engedelmeskedjék a Szent Kongregáció rendelkezéseinek, mint a Pápának, mindnyájan készségesen engedelmeskedjünk, egész biztosra veszem, hogy ez nemcsak a ház előnyére lesz, hanem az egész Szerzet javára. – A legutóbbi postával megküldtem a hivatalos iratot, amelynek értelmében Ön a firenzei piarista ház elöljárója, jelen levelemben megismétlem rendelkezésemet és intézkedésemet. Cesenában majd küldök egy másik Atyát, aki átveszi a gazdaság vezetését. Atyaságodnak arra legyen gondja, hogy mindent rendben adjon át, hogy az utód Atyaságod által megjelölt irányelvek szerint dolgozhasson tovább, vezethesse a gazdaságot. Remélem, hogy még a karácson szent Ünnepek előtt kapok Atyaságodtól egy másik 50 scudi küldeményt, hogy a Collegio egyik-másik hitelezőjének fizethessek valamit.”
„Megkaptam Uraságod levelét, amelyben az írási és számolási iskolának a tanítója felől írtak. Nagyon örülök annak, hogy közmegelégedésre végzi munkáját. Ha netán azt határoznák felőle, hogy elhelyezzék onnét, akkor egy olyan valakit küldenék helyébe, aki semmivel sem maradna el mögötte, hanem a legteljesebb mértékben megfelelne az igényeknek. Ez volt mindig az én kívánságom azon tiszteletnél fogva, amelyet régóta táplálok magamban ezen – nemes hagyományoktól megszentelt – Városka iránt. – Amennyiben úgy gondolják, hogy valamiben segítségükre lehetek, rendelkezzenek velem, mindig készségesen állok szolgálatukra, egyben kérem az Úrtól, hogy engedjen önöknek boldog karácsonyi ünnepeket áldásaival, adományaival.” (1641. dec.17.)
„Megkaptam Atyaságod levelét, a fogadalmak renoválását az előírt időben végezzék el, ha valaki vonakodna megújítani, akkor a kardinális Protektor rendelkezése értelmében, szigorú mortifikációban kell részesíteni az illetőt. Éppen azért Atyaságod értesítsen majd, ha netán valaki elmulasztaná a renoválást és az emiatt kiszabott mortifikációt, hogy azt itt helyben hagyhassuk vagy még nagyobbat szabjunk ki rá. – Nagy gonddal vigyázzon arra, hogy a rendi szabályok (a Konstitúció) előírásait mindeni megtartsa, gyakran olvassák a közös rekreációk idején, hogy mindenki tudja, hogy is áll a szabályok megtartását illetőleg és javuljanak meg. Mindezeknek az ellenőrzése Atyaságodnak a kötelezettsége, feladata.” (1641. dec.17.)
„Megírtam már a legutóbbi levelemben, hogyan kellett volna eljárniok a Cinquevie-féle ügyben és meghagytam P. Pietrónak, hogy a megbeszélésen az egész hagyatéki dolog szerepeljen, ha ebbe nem nyugszanak bele Cinqueviék, akkor tárgyaljanak az iskolát fenntartó bizottság tagjaival, hogy mihez tartsák magukat. Ha esetleg szóba kerülne az elévülési idő, amiről szó van a végrendeletben, ahogyan jónak látják a bizottsági tagok, aszerint tárgyaljanak erről. – Atyaságod pedig sürgesse az ügyeket, hogy mindig készen legyen az elutazásra, amiről majd értesítést kap tőlem, ebben a kérdésben nem lehet tekintettel a város érdekére, itt egyedül csak az jöhet számításba, amit a Szerzet érdeke kíván.” (1641. dec.17.)
„Ha majd készen lesz a pievei rendház abban a formában, Atyaságod írja, különösképpen örömömre fog szolgálni. A tervrajzokat illetőleg az a megjegyzésem, hogy az oszlopcsarnok alatt, a templombejárat közelében, balkéz felől az oszlopcsarnokban van egy kapu, amely bejáratul szolgál a házba. Ezt, szerintem, mindenképpen módosítani kell, nehogy a világiaknak arra alkalmat adjunk, hogy könnyen bejárjanak a házba. Szeretném, ha ebben a dologban nekem, mint öregebbnek és tapasztaltabbnak hinnének. – Nem szeretném, ha a gyorsütemű építkezés miatt valami hiba csúszna be az épületbe, amiértis, ha majd az iskola falai már kiemelkednek az alapokból, hagyni kell egy ideig, hadd száradjanak, szikkadjanak meg jól, nehogy később hibák, bajok mutatkozzanak.
„Ami pedig a fananói házat illeti, jó, ha tudja Atyaságod, hogy a Szent Officium Kongregáció a toszkán rendtartomány provinciálisának nevezte ki P. Mariót, aki a Szent Kongregációtól kapott felhatalmazás alapján maga állíthatja össze a firenzei ház tagjait. Így többek közt Fananóból oda rendeli P. Simonét (Bondi). Ennélfogva Atyaságod minél előbb menjen át Fananóba néhány napra, fr. Martino pedig ott maradhat a tavaszig, én pedig majd 15 napon belül küldök egy atyát, aki majd ellenőrizheti az építkezést és egyúttal végezheti a gyóntatói teendőket is. – A pieve di centói tanácstagok egy tanítómestert kértek, én azt válaszoltam nekik, hogy inkább fogadjanak egy világi tanítót, ha még duplán is kell fizetni és használják fel azt az összeget, amit nekünk kellett volna segélyként adni az első évben, inkább oldjuk meg így a kérést, semhogy egy szerzetestárunkat küldjem oda tanítónak, mert ez a megoldás sohasem sikerült, mindig csak a kellemetlenségek származtak belőle sok aggodalom és izgalom szerzeteseink szempontjából.
„Mondja meg fr. Martinónak, hogy én már több alkalommal is megírtam neki, a modenai, a bolognai, a vignolai posta útján, amit most nevemben közöljön vele, hogy mint klerikus van nyilvántartva, és ha alkalmasnak mutatkozik arra, hogy szent rendeket felvehesse, akkor idővel megéri majd ezt a nagy örömet. Mondja meg neki újólag is, hogy iparkodjék, azon legyen, hogy méltón tölthessen be Isten jelenlétében egy ilyen nagy szolgálatot.” (1641. dec. 17.)
„Jónak láttam, hogy értesítsem arról Atyaságodat, hogy azt a rendelkezést nem én adtam ki, hogy Firenzébe menjen, hanem Őszentségének a hozzájárulásával a Szent Officium Kongregációnak az intézkedése, hogy P. Mario a toszkán rendtartomány provinciálisa lett és a maga legjobb belátása szerint állíthatja össze a »Familia Domus«-t Firenzében. Mivelhogy így vannak a dolgok, szerintem, Atyaságodnak nem szabad idegenkednie attól a gondolattól, hogy Firenzébe kell mennie, hanem azonnal igyekezzék a rendelkezés értelmében eljárni, amikor majd megkapja azt. Nem hiszem, hogy már az ünnepek előtt megtörténne az intézkedés. És ha majd Atyaságod Firenzébe indul, szíveskedjék Róma felé jönni, hogy beszélhessen a kardinális Protektorral, ő mondta, hogy ezt írjam meg, hasonlóképpen kívánja P. Mario is, hogy Rómába jöjjön. – Én meg kiadtam az intézkedést, hogy Firenzéből minél előbb két fratello induljon Norciába, hogy minden szükséges dologban a ház szolgálatára legyenek. És még ezzel a postával írok Anconába, hogy indítsanak Norciába egy konyhás fratellót. Ezen kívül is, amiben csak lehetséges, segíteni, támogatni fogom a norciai házat.” (1641. dec. 17.)
„P. Mariónak az az óhaja, hogy P. Domenico di S. Tomaso d Aquino atya tanítson a »Scuola de Nobili«-ben és P. Carlo di S. Gasparo pedig vegye át a »prima scuola« vezetését mindaddig, míg újabb intézkedést nem kap. Amiért is Atyaságod közölje mindkét Atyával ezt az intézkedést és értesítsen engem arról, hogy az a két fratello elindult-e Norciába, akiknek megküldtük a hivatalos áthelyezést? – Írok P. Camillónak (Pisába), hogy küldje Firenzébe fr. Giovanni di S. Biagio fratellót és helyette menjen Pisába fr. Angelo, aki, tudomásom szerint a 2. osztályt vezeti. – Atyaságod ne veszítse el kedvét és nem nyugtalanítsák azok a zavargások, amelyek jelenleg megmutatkoznak. Remélem, hogy az irgalmas isteni Jóság mindent jóra vezet majd, természetesen, ha mi is türelmesen és okosan tudunk vitorlázni, míg ez a vihar tart.” (1641. dec.21.)
„Megkaptam Atyaságod levelét, fr. Giovanni, fr. Giacomo testvére, letette a fogadalmakat, és jelenleg Firenzében van, ahova két más fratello kíséretében érkezett.
„P. Mario kinevezését fogadjuk Isten kezéből, a Pápa tudtával és akaratából a Szent Officium Kongregáció eszközölte ezt a kinevezést és az említett Atya igen nagy jószándékkal van, hogy segítségére legyen a toszkán provinciának, a legkiválóbb rendtagokat akarja összehozni Firenzébe. Többek közt az az óhaja, hogy Atyaságod engedje át fr. Giovanni és S. Biagio fratellót fr. Angelo firenzei fratello ellenében, mindkettő igen jó klerikus. Hallom hogy igen jó elöljárót akar állítani a firenzei ház élére. Úgy tudom, hogy az ünnepek elmúltával fog indulni Rómából néhány kiválasztott rendtárs kíséretében. – Én pedig imádságban kérem itt az Urat, hogy ennek a nagy átalakulásnak legyen meg a bőséges gyümölcse, amint azt remélem is. – Áldja meg nevemben a ház tagjait és fejezze ki nekik jókívánságaimat a szent Ünnepekre és az elkövetkező újesztendőre.” (1641. dec. 21.)
„Remélem, hogy a savonai ház ügyei rendeződnek azzal, hogy Atyaságod oda érkezett, noha arról értesülök, hogy P. Hilarione elöljárónak tolakodott fel és rendelkezni akar mindennel. Ha ez csakugyan így van, akkor el kell távolítani, nehogy akadályozza a ház nyugodt kormányzását, és hogy egyeseket arra rávenni, hogy nem ismerjék el az új elöljárókat (P. Mariót?). Ilyen helytelen eljárást meg kell szüntetni nemcsak a házban, hanem a Provinciában is, nem szabad elnézni, hogy jelszavakkal lázítsanak. – Fr. Paolo részére megküldjük ugyan a szentelési elbocsátót, de Atyaságod mindaddig meg ne engedje a szentelést, míg csak eléggé jártasnak nem mutatkozik a latin nyelvben. Arra is legyen gondja, hogy legyen néhány jó számtanistája, nehogy jó mesterek nélkül maradjon a ház. – Sürgesse nevemben P. Gio. Battista di S. Bartolomeo atyát, hogy minél előbb induljon Szardíniába, ahol igen nagy szükség van az ő munkájára.
„Granarolo ügyében hamarosan küldjük a Brévét. (Az egykori Noviciátusi ház volt ez, amelyről sokszor volt szó P. Gio. Luca Rapallóval kapcsolatban.) – Legyen rajta, hogy P. Vincenzo Maria testvére, P. Pietro Paolo peres ügye minél előbb befejeződjék. Tűzzön ki egy határidőt, hogy ne húzzák-halogassák az egész ügyet. Bármi is előfordul, értesítsen engem.” (1641. dec. 21.)
„Az elöljárói tisztség gyakorlása annál nagyobb érdemül szolgál Atyaságodnak, ha türelmességgel és okossággal le tud győzni minden nehézséget és ezzel szemben annál súlyosabb büntetést érdemelnek azok, akik az elöljárók tekintélyét megvetve nemcsak saját maguk lesznek engedetlenek és fegyelmezetlenek, hanem saját fegyelmezetlenségükkel arra vesznek rá másokat is, hogy ők is, hozzájuk hasonlóan, fegyelmezetlenek, ellazultak legyenek. De Atyaságod nyugodt lehet, mert mellette van az Isten, aki megsegíti és diadalra viszi ügyét az ellazultakkal szemben és az ördögökkel szemben, akik kísértik ezeket a szerencsétleneket. – A Brévét hamarosan küldjük, a miséket illetőleg jelenleg, nem tudok felvilágosítást adni, Németországból remélek egy bizonyos mennyiséget, majd akkor értesítem, hogy mit tudok tenni.” (1641. dec.21.)
„Látom, hogy Uraságodat a legtisztább szándék és a Szerzet iránti szeretet vezette, amikor szíves volt engem soraival felkeresni, kérem az Urat, hogy fizesse meg sokszorosan Uraságodnak a hozzánk való jóindulatát az örökkévaló és lelki javakkal. – Ami pedig P. Carlo atya ügyének az elintézését illeti, Uraságod, ha ismerné azokat az okokat, amelyek engem erre a döntésre késztettek, hogy megmentsem a lelkét, csak helyeselni tudná az én megoldásomat. – Ami pedig P. Gio. Francesco (Apa) helyzetét illeti, sokkal magasabb hatalom rendelkezik felette, amelynek én csak engedelmességgel tartozom, és ha a körülmények nem kényszeríttettek volna, akkor nem rendelkeztem volna úgy, hogy azonnal induljon útnak, adott esetek, váratlan helyzetek nem egyszer hasonló megoldásokra késztetnek bennünket a Szerzetben. – Biztosíthatom Uraságodat, hogy mindenkor készségesen állok rendelkezésére és különösképpen is kérem az Urat, hogy jutalmazza meg cselekedeteit az örökkévalósággal.” (1641. dec.21.)
„Megkaptam levelét, amelyben beszámolt nekem P. Carlo elutazásáról. Örömmel venném, ha erről részletesen tájékoztatna engem, még nem érkezett meg, úgy gondolom, hogy Frascatiba rendeljük, ha megérkezik. – Ami P. Niccolo Maria (Gavotti) atyát illeti, Sig. Card. Sacchetti azt kérte, hadd maradjon ott még két hónapig a nevezett Atya, eközben az időben itt leteszi a fogadalmakat a Sig. Abbate Gavotti (Gavotti apát úr) a Scalaban (kármelitáknál?) és akkor majd útnak indulhat onnét. Addig is Atyaságod figyelmeztesse, hogy nagyon fegyelmezett szerzetesi életet éljen, mivelhogy itt sokféleképpen beszélnek viselt dolgairól.
„Hogy egyesek beöltöztessenek, a múltkori levelemben megírtam, hogy mihez tartsák magukat. – Gondja legyen P. Giacomóra (Tocco), hogy betegségéből felépülve, segítségére lehessen az ottani házaknak. – Ha a Palermóba induló két Atya még ott van, mondja meg nekik, hogy várom P. Melchiore (Alacchi) érkezését Spanyolországból, két-három napon belül itt lesz Rómában, és ha majd annyira helyreáll egészségi állapota, hogy bírja az utazást, akkor kész örömmel küldöm Palermóba, hogy gondját viselje annak, meg a messinai háznak is. – P. Bernardino (Chiocchetti provinciális) itt tölti az ünnepeket, majd meglátjuk, hogy milyen munkakörbe tudjuk beosztani. (1641. dec.21.)
„Megkaptam Atyaságod levelét és megnyugtathatom Önt, hogy – amennyiben írtam – a Szent Officium Kongregáció iránti engedelmességből tettem. Ennek a Kongregációnak volt az óhaja, hogy P. Mario mint Provinciális térjen vissza Firenzébe és annak a háznak a tagjait kedve szerint válogathatja össze a különböző rendtartományokból és házakból. Szerintem most az a legmegfelelőbb eljárás, hogy – ne csak semmiféle ellenszenvet és idegenkedést ne mutassunk vele szemben, hanem mindenben készségesen engedelmeskedjünk neki. – Ha Atyaságod majd megérkezik Rómába, és néhány észrevételéről szeretne beszámolni ennek a Kongregációnak, minden további nélkül megteheti, bizonyára meghallgatják szempontjait. Ha majd megkapja az áthelyezési hivatalos iratot, ne késedelmeskedjék azonnal útnak indulni.” (1641. dec. 21.)
„Megkaptam Atyaságod levelét, nagyon sajnálom, hogy a jelen körülmények között nem tudok segítségére lenni a háznak nehéz helyzetében, de remélem, hogyha a mindenkor áldott Isten megsegíti P. Melchiorét (Alacchi), majd ő elrendezi annak a két háznak minden ügyes-bajos dolgát. Három hete, hogy Livornóba megérkezett, de még mindig igen súlyos az állapota (mellrák). – Addig is Atyaságod gyarapodjék – a helyzethez képest – a lehető legjobban ellátni annak a háznak a kormányzását. Teljes részvéttel vagyok ön iránt, mert el tudom képzelni, hogy milyen lehetetlen helyzetet teremtettek a mieink a folytonosan viszálykodó magatartásukkal. – Mondja meg P. Carlo de S. Francesco atyának, hogy megkaptam a spanyol nyelven írt levelét, megvigasztalására majd hamarosan írok neki. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1641. dec. 28.”
„Igen tisztelt, Krisztusban kedves jó Uram! – Megköszönöm az ünnepi jókívánságokat, amelyekkel irántam való igaz tiszteletét juttatta kifejezésre. Kérem az Urat, hogy mind a mostani, mind pedig a még elkövetkező sok más ünnep alkalmával részesítse Önt ne csak a földi javakban való gyarapodásban, hanem – ami sokkal fontosabb – gazdagítsa a lelki és az örökkévaló javakkal bőségesen. – Szívesen megteszem, amennyiben Uraságod kéri, hogy fiát, P. Carlo di S. Antonio di Padova atyát, bemutatom Sig. Marchese di Bagninak, aki most már Sig. Abbate di Bagni, amikor majd látogatóba megyek hozzá, hogy megismerje őt. – Bármiben szívesen állok Uraságod szolgálatára, rendelkezzék velem. Kérem az Urat, hogy részesítse önt minden áldásában bőségesen. – Róma, 1641. dec. 28.”
Jegyzet: A levélben említett P. Carlo fia a címzettnek. P. Carlo Mazzei Anconában született 1620-ban, 1636-ban lett piarista. Minden tekintetben nagyszerű felkészültséggel kezdte meg azt a munkát, amelyet egy piaristának – hivatása értelmében – vállalnia kell. P. Mazzei mintaképe az igazi piaristának, akiről Szent Kalazancius ezt a szép dicséretet mondta: „... ilyennek kell lennie egy piaristának.” A San Pantaleóban volt a „prima scuola”-nak kiváló mestere, kortársai csak így nyilatkoztak róla: „...az irodalom tanításában a legkiválóbb szerzetesek egyike. Grammatikai és retorikai könyvei jelentek meg nyomtatásban, amelyek tankönyvül szolgáltak a XVII. Században mindvégig. Nem kis része van abban, hogy a klasszikus latin nyelv használata annyira kedvelt lett. Levelezésben volt korának minden kiváló emberével. Igen értékelte és kedvelte VII. Sándor pápa, aki kölni nuncius korában (Fabio Chigi) igen gyakran levelet váltott a fiatal piarista Atyával. Ez az értékes ismeretség nagyban elősegítette a piarista rend restaurációját 1656-ban. – P. Carlo Mazzei 1695-ben halt meg. – P. Caputival, Berróval, Morellivel, Mussestivel, Bianchival, Contóval Apával együtt P. Mazzei egyike azoknak, akik a legtöbbet fáradoztak a Szerzet újjáalakításán. Szent Kalazanciusnak hűséges munkatársai voltak és szent örökségének megmentői, megőrzői. Az 1646. utáni piaristák »élite«-gárdájának a tagjai ők.
P. Francesco Michelini nem tudott megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy neki Firenzében, P. Mario elöljárósága alatt kell élnie. Szeretett volna mindenképpen elkerülni Firenzéből. Ehhez kereste a jogcímet. Úgy gondolta, hogy neki, mint a hercegi udvar matematikusának, nem kell feltétlenül Firenzében tartózkodnia. Észrevételét közölte Szent Kalazanciussal, aki az 1641. dec. 28-án kelt első levelében nem idegenkedett ettől a gondolattól (3850. lev.), de még az ugyanazon a napon kelt második levelében (3850. lev.) megmásította véleményét. – A két levélnek első hat sora teljesen egyezik, a többi rész teljesen elmarad az az első levélből és az első részhez írt nyolc új sorral befejeződik a második levél, amelyben teljesen új utasítást ad Szent Kalazancius P. Michelininek.
„A mai posta nem hozott levelet Atyaságodtól. Én jónak látom, hogy értesítsem Atyaságodat arról, amiről itt kézzelfoghatóan meggyőződtünk, hogy P. Mario mindenkivel atyai szeretettel akar bánni, és mindenről gondoskodni akar, amire csak szükségük van. Ő nem kíván semmi mást, hanem csak azt, hogy mindenki tartsa meg Szerzetünk szabályait és azt az óhaját fejezte ki, hogy közöljék az ottani ház minden egyes tagjával ezt az előlegezett jóindulatot és nyugodtak lehetnek, hogy mindenivel szeretettel fog bánni. Ezzel akarja megmutatni, hogy meg akar felelni annak a kötelezettségnek, amelyet vállalt a Szent Kongregációtól Őszentségének tudtával és hozzájárulásával.
„Mindezt megírom a nevezett Atya megbízásából, hogy nyugodjanak meg mindnyájan és győződjenek meg közvetlen saját maguk tapasztalatából erről a jóakaratról. – Ha Atyaságod nem akar megmaradni a házban, elmehet a hercegi udvar szolgálatába, szabadságában áll, de először szerezze meg ehhez az engedélyt. Az engedély megszerzésének két lehetősége van.
„Az egyik a következő: megszerzi az engedélyt a Szerzetesek Szent Kongregációjától – a kardinális Protektor útján – hogy a hercegi udvarban teljesíthessen szolgálatot, valószínűleg meg is kapná az engedélyt, de azt gondolom, hogy P. Mario ellene mond ennek a Szent Officium Kongregáció révén, aki azt mondotta, hogy minden szíves jóakarattal akarja igénybe venni szolgálatait.
„A kérdés megoldásának a második lehetősége a következő: ha Atyaságod úgy határoz, hogy nem akar abban a szerzetesi közösségben élni, akkor kérjen engedélyt a hercegtől, hogy néhány hónapra távol lehessen Firenzétől azon a címen, hogy valamelyik, vagy esetleg több Provinciát is meg kell látogatnia és ebben az időközben lesz alkalma látni, hogy miféle eredménnyel jár P. Mario kormányzása. De ezzel a jogcímmel csak akkor élhet, ha már elutazott Firenzéből, nehogy az legyen a látszat, hogy én elhelyeztem Firenzéből, vagy pedig valamilyen címen kibúvót adok önnek, hogy ne kelljen engedelmeskednie P. Mariónak. – Jól gondolja meg, hogy mit írtam, imádkozzék, hogy Úr világosítsa meg elméjét, hogy felismerhesse az ő szent akaratát. Ugyanígy fogom kérni én is az Urat, imádkozván önért, hogy tartsa meg jó egészségben és jóakarójának, a hercegnek adjon mindenben szerencsés gyarapodást, akit Atyaságod köszöntsön nevemben kellő tisztelettel.” (1641. dec. 28.)
„A mai posta nem hozott levelet Atyaságodtól. Én jónak látom, hogy értesítsem Atyaságodat arról, amiről itt kézzelfoghatóan meggyőződtünk, hogy P. Mario mindenkivel atyai szeretettel akar bánni és mindenről gondoskodni akar, amire csak szükségük van. Ő nem kíván semmi mást, hanem csak azt, hogy mindenki tartsa meg Szerzetünk szabályait és azt az óhaját fejezte ki, hogy a ház minden egyes tagjával közöljék (az ő jóakaratú üzenetét), hogy legyenek nyugodtan és tapasztalják meg a jószándékú kormányzásának eredményeit. – Azt hiszem, hogy ennek az elkötelezettségnek eleget is akar tenni, hogy megfelelhessen annak a bizalomnak, amelyben ez az Atya részesült a mi Urunknak, a Pápának a tudtával és hozzájárulásával a Szent Officium Kongregáció részéről. Amiértis hozza mindenkinek a tudomására ezt a jószándékú üzenetet, én pedig, amennyiben rajtam áll, nem késedelmeskedem segítségükre lenni mindabban, amiben csak tudok és szükségesnek látom. – Nagyon szeretném, ha Atyaságod értesítene ezek után engem arról, hogy kész volna-e P. Mariónak felajánlani szolgálatait, aki ennyire mindenre kiterjedő ígérettel akarja a kormányzást gyakorolni, vagy pedig mindig kitart-e amellett, hogy Lipót herceg szolgálatába akar állni?” (1641. dec. 28.)
„15 napja annak, hogy Atyaságodnak írtam és a levelet a milánói postával küldtem Vercellibe. – Ami pedig azt az akadályt illeti, amely felmerült az ottani iskola megnyitásával kapcsolatban, csak azt írhatom, hogyha a jezsuita Atyák részéről támadna ellenkezés, akkor Atyaságod olyan értelemben tárgyaljon, hogy azon szegény gyermekek számára nyithassunk iskolát, akik a plébánostól vagy a gyóntatótól hozott bizonyítvány alapján igazolják szegénységüket. Egyáltalában nem tudom, hogy ilyen feltétel mellett Vercelliben vagy más városban hogyan alapíthatunk iskolát, ahol jezsuita Atyák is vannak? – Mindazonáltal nagyon óhajtom, hogy ezzel az üggyel együtt haladjon a Noviciátus megalapításának szorgalmazása is, mintahogyan ezt Atyaságodnak is tudomására hoztam. Abban az esetben, ha a Noviciátus megalapítása sikerül, akkor Atyaságod lesz a novíciusok mestere, P. Glicerio pedig átveheti az elöljárói szerepet. – De most számolnunk kell azzal a helyzettel is, hogy a Szent Officium Kongregációjának a rendelkezése folytán P. Mario a toszkán rendtartomány provinciálisa lett és P. Gliceriót Firenzébe kívánja, mert az említett Kongregáció megadta neki azt a felhatalmazást, hogy maga állíthatja össze, hogy kikből álljon a familia és a Provincia egyik házába rendelte P. Gliceriót helyettesnek, akinek már két postával ezelőtt megküldték a hivatalos áthelyezést. Ha a nevezett Atya elutazik, akkor Atyaságodra marad az alapítás minden gondja. Várom minden héten a részletes jelentést.” (1641. dec.28.)
Tartalmánál fogva igen érdekes levél, amelyben P. Trabucco egy kis megleckéztetést kap Szent Kalazanciustól, mert az a jó Atya azt gondolta, hogy a nápolyi háznak vezetésére csak a nápolyiak valók.
„Megkaptam Atyaságod levelét, P. Giacomót (Tocco) alkalmatlannak tartja a Szerzet szolgálatára betegsége miatt. Én meg igenis alkalmasnak találom arra, hogy tanácsot adjon mindabban, ami csak előfordulhat a ház életében, igen buzgó szerzetes, a Szerzet iránti hűséges szeretetben mindenkivel felveszi a versenyt. Ennélfogva mind Atyaságod, mind a Porta Realei ház elöljárója kérjék ki minden fontos dologban P. Giacomo tanácsát, erre P. Gasparo figyelmét is különösképpen felhívom. – És ha közben elfelejtek valamit megírni Atyaságodnak, de ha közben aztán másnak írok, hogy erre vagy arra figyelmeztesse Atyaságodat, nem kell mindjárt megsértődni és támadásnak venni a dolgot. Járjon a szív egyszerűségében és vigyázzon, nehogy abba tévedésbe essék, hogy az ottani tájakon csak a nápolyiak, vagy a Nápoly-környékéről valók alkalmasak a kormányzásra, a házban és az iskolában bárminemű tisztségre, mert az Úr Isten annak ad tehetséget, akinek jónak látja és: »...dives est in omnes qui invocant illum, apud quem non est acceptio personarum«, – amiért is csak azt kívánom, hogy járjon szent egyszerűségben, így lesz szolgálatára embertársainak és így lesznek érdemszerzők cselekedeteink.
„A legközelebbi postával majd igyekszem elküldeni a szentelési elbocsátót fr. Gio. Martino és esetleg mások számára is a megfelelő rendek felvételére. – A legutóbbi levelemben megfeledkeztem arról, hogy megküldjem az utalványt 10 scudiról, amit az előző Provinciális testvére kap meg, rendezzék el minél előbb és itt száz misét fogunk elmondani. – Amennyiben fr. Gio. Pietro igazolni akarja, hogy a 21. életév előtt tett fogadalmat, küldje be bizonyítékait, majd meglátjuk, hogy elfogadhatók-e azok? – Írja meg nekem Atyaságod, hogy fr. Antonio di S. Maria fratellónak miféle beosztása van? Tud-e írni, olvasni, hogy viselkedett a múltban, hány éves és vannak-e mások a házban, akik jól viselkednek? Minderről értesítsen egem. – Egész különösképpen figyelmébe ajánlom a novíciusokat, neveljék őket a csend szeretetére, a szerénységre, ami igen jelentős, és hogy tanulják meg az elmélkedő imát, hogy egyedül is tudjanak elmélkedni szobácskájukban, a közösen végzett ima nélkül is.” (1641. dec.28.)
A levél hangsúlyozza a Noviciátus jelentőségét, a novíciusok gondos nevelését. – A fogadalmak érvénytelenségét nem az egyes teológusok döntik el, hanem a Pápa. A noviciátust minden háznak segélyeznie kell. – Fontos, hogy a cagliarii iskolákban rátermett emberek tanítsanak.
„Atyaságod minden igyekezettel iparkodjék gondját viselni a noviciátusi Oratóriumnak, de még nagyobb gonddal figyeljen arra, hogy szeretettel foglalkozzanak azokkal és neveljék őket, akik már beöltöztek, vagy még ezután fognak beöltözni, mivelhogy a Noviciátus rendeltetésénél fogva fundamentuma a Provinciának és ha ott minden rendben van, amint remélem, hogy úgy is van, akkor várhatjuk, hogy sokkal jobban felkészült egyének kerülnek ki onnét, mint a múltban, amiért is minden lehetséges jóakarattal ajánlom Atyaságod figyelmébe (a Noviciátust). – Kívánom, hogy az Úr minél előbb adja vissza jó egészségét a S. Girolamo-i papnak. – Csak helyeselni tudom, ahogyan eljárt a savonai ház ügyeiben, néha-néha személyesen is keresse fel őket, mert a személyes jelenlét sokban segítségükre van. – Felkérem Atyaságodat, hogy minden lehetséges módon hasson oda, szűnjön meg az a felfogás a fogadalmak érvénytelenségét illetőleg, hogy valaki csupán a teológusok véleménye alapján tartsa érvénytelennek fogadalmát. Nagy tévedés és bűn volna, mert a teológusok nem bírák, csak az egyik felet hallgatták meg, így ítéletük nem lehet döntő jellegű, de – hogy ítéleteinkben biztosak legyünk lelkiismeretben is – azok, akik fogadalmaik érvénytelenségét akarják bizonyítani, terjesszék bizonyítékaikat a Pápa elé, az majd rábízza az illetékesekre a panaszügyet, de megkívánja, hogy annak a szerzetesnek az ügyében, aki fogadalmainak érvénytelenségét állítja, hallgassák meg a peres eljárásban a Szerzet prokurátorát is és akkor lesz az ítélet tárgyilagos, nem pedig akkor, amikor a teológusok mondanak véleményt, akik behálózták sokaknak a lelkiismeretét, semmisnek nyilvánítottak fogadalmakat, noha, csak az egyik félt hallgatták meg. Nagy részvéttel vagyok a mieink iránt, akik közül olyan sokan estek bele ebbe a csapdába tudatlanságuk folytán, amiáltal vétkesek a Szerzet színe előtt, de saját lelkük nagy kárára is.
„Sem a savonai, sem a carcarei ház nem kértek engem arra, hogy mentsem fel őket a noviciátusi ház javára (mondandó) való misézés kötelezettsége alól. A noviciátust minden háznak segítenie kell, mert idővel a noviciátus küld embert minden házba. – Atyaságod tartson készenlétben két questálót (medikálót), akik ne csak a Városban igyekezzenek ügyesen eljárni, hanem annak környékén is, hogy legyen, amiből a noviciátust rendesen el tudják tartani. – Fr. Paolónak azt üzenem, hogy szorgalmasan iparkodjék megismerni a Missálét, neveljen egy-két növendéket az írási és a számolási iskola vezetésére, ami annyira fontos minden házban, akkor aztán majd küldjük kellő időben a kért elbocsátót.
„Mondja meg P. Gio. Battista di S. Bartolomeo atyának, hogy nagyon örülnék annak, ha minél előbb indulna Cagliariba, mert emberhiány miatt nem nyitották meg ott az írási és a számolási iskolát, és ha ő szorgalmasan előkészít néhány értelmes növendéket, akkor visszatérhet onnét, hogy itt készítsen elő másokat. Köszöntse őt nevemben. – A levelek kihordása díja fejében kifizettem három scudit, közölje Atyaságod, hogy nem fogadjuk azokat a leveleket, amelyek nem Atyaságod, vagy a savonai vagy a carcarai elöljáró jelzésével jön.” (1641. dec. 29.)
Valószínűleg P. Mario kérésére íródott meg ez a levél, ami bizonyságot tesz Szent Kalazancius engedelmes lelkületéről és mennyire szívügye volt, hogy a toszkán Provincia minden piaristája tiszteletben tartsa P. Mario Sozzi intézkedéseit.
„Az Isten Anyjáról nevezett József, az Isten Anyja szegény szerzeteseinek, a piaristáknak a Generálisa. – Nagyrabecsülvén P. Mario di S. Francesco atyának, a piarista rend fogadalmas tagjának, kedvelt fiúnak buzgóságát, aki mint oda kinevezett Provinciális megy Firenzébe, hogy a gondjaira bízott házakban, üdvös intézkedéseivel, fokozatosan helyreállítsa a szerzetese fegyelmet. Bízván készséges atyai szeretetében, reméljük, hogy rendtartománya összes szerzeteseinek mindenkor én mindenben jóakarón fog szolgálni. És hogy elkerülhető legyen minden nyugtalanság, vagy valami botrány, mivelhogy magunk is óhajtjuk a nyugalmat és a teljes békét, jónak láttuk, nemcsak Isten nagyobb dicsőségére, hanem a mindenkori kormányzás javára is és hogy eleget tegyünk az elöljárók és az alattvalók kívánságának, jelen levelünkkel tudomására hozzuk mindazoknak, akiket illet, mind a közösségnek, mind az egyeseknek, hogy visszavonjuk, megsemmisítjük és kijelentjük, hogy érvényét veszítette bármiféle rendelkezés, kiváltság, joghatóság, vagy engedély, akár egyetemlegesen, akár egyes esetekben lettek engedélyezve, bármifélék is voltak azok, amelyeket mi adtunk a múltban akármelyik szerzetestársunknak, akár elöljárónak, akár alattvalónak, akik jelenleg az ottani Provinciában tartózkodnak, hacsak újra meg nem erősíti ezeket a Provinciális. – Hogy az üdvös kormányzást elősegítsük, nem akarunk a jövőben ilyen joghatóságokat, engedélyeket adni a nevezett Provinciális tudta nélkül. – És akármelyik ottani szerzetesünk, akár elöljáró, akár alattvaló, bármiféle ürüggyel, ha még annyira is helytállóval, vagy pedig bárminemű személy útján iparkodna kieszközölni, vagy kieszközöltetni bármiféle engedélyt, vagy joghatóságot, vagy kiváltságot, még ha csak a legcsekélyebb dologról is lenne szó, de az említett Provinciális tudta nélkül járna el, »ipso facto«, most és egyszer s mindenkorra kijelentjük, hogy az ilyen kérés, vagy engedmény érvénytelen az igazság elhallgatása miatt (subreptio). – És mivel azt óhajtjuk, azt akarjuk, hogy ez a jelen rendelkezés illetve ediktum teljes hatóerővel bírjon és érvényben legyen, nem csak, hogy saját kezűleg aláírtuk és a szokásos pecséttel lepecsételtük, hanem átadtuk a nevezett Provinciálisnak és megparancsoljuk? Az ottani Provincia összes szerzeteseinek hirdesse ki. – Kelt Rómában, a piaristák San Pantaleo-házában, 1642. jan. 1-én. – Giuseppe della Madre di Dio Ministro Generale. – Giacomo di S. Maria Madd. na Secr.”
„Szent Kalazancius Cesenába rendeli P. Realét P. Santino Lunardi helyére, akit P. Mario Firenzébe kéretett. Igen gondosan kezelte a cesenai javakat 1643 őszéig, amit Szent Kalazancius igen szép levélben köszönt meg neki (1643. szept. 25. – 4132. levél)
„Mivelhogy P. Santinónak Cesenából Firenzébe kell mennie, nincs más hátra, minthogy Atyaságod – amint megkapta a levelet – azonnal induljon Cesenába és ott vegye leltárba a Collegio javait és iparkodjék minél előbb tájékozódni a legszükségesebb dolgokról, hogy esetről-esetre tudja majd Rómát informálni. – Útitársnak vigye magával fr. Pietro di s. Maria fratellót, hogy a nevezett fratello elkísérhesse P. Santinót. – Atyaságod pedig helyettesének nevezze ki P. Carlo di Santa Maria atyát mindaddigra, míg az új elöljáró meg nem érkezik oda. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 1.”
„Írtam Anconába P. Matteónak, hogy – amint megkapja a levelet – azonnal jöjjön Cesenába, (hogy átadva neki a leltárt) Atyaságod adja át neki a leltárjegyzéket és informálja a legszükségesebb dolgokról, azután induljon minél előbb Firenzébe. – P. Matteóval együtt érkezik egy fratello, aki Atyaságodnak útitársa lehet Firenzébe, ahol, úgy hallom, hogy P. Mario nagy szeretettel akar törődni mindenkivel és mindenben eleget akar tenni mindenkinek. – Ha még elutazása előtt nem küldte volna az utalványt, akkor el ne felejtse, hogy még elutazása előtt küldje. – A megbízólevél birtokában végezheti hivatali beosztásának a munkáját, úgy gondolom, hogy P. Mario is hamarosan ott lesz.” (1642. jan. 1.)
„Megkaptam az értesítést, amelyben beszámolt arról, hogy az ottani Oratóriumunkban megvolt az első szentmise, áldja meg az Úr azt a szent helyet kegyesen, hogy sikeresen nevelhessék ott az ifjakat az ismeretekre és az Úr félelmére. – Jó, ha tudja, hogy P. Mariót a Szent Officiumnak tett szolgálataiért a firenzei Faustina-féle ügyből kifolyólag – a kardinális urak és a Pápa hozzájárulásával a Szent Kongregáció a toszkán rendtartományban eddig alapított és még ezután alapítandó házak tartományfőnökének nevezték ki azzal a teljhatalommal felruházva, hogy kinevezheti a helyi elöljárókat és a helyetteseket és minden már tisztségre – minden mástól függetlenül – ő nevezhet ki embereket. Joghatósága – többek közt – kiterjed a guigliai és a pieve di centói házakra is, amiértis Atyaságod tisztelje P. Marióban a Provinciálist, és mindenben teljesítse rendelkezéseit. Úgy tudom, hogy Firenzébe rendeli Savonából P. Luigit. Remélhetőleg olyan nagy szeretettel lesz mindenkihez, hogy a rendtagok mindnyájan meg lesznek elégedve vele. – Idő rövidsége miatt most másról nem írok.” (1642. jan. 1.)
A címzettről az életrajzi rovatban bővebben volt szó (51. lapon), felesleges, hogy az ott mondottakat ismételjük.
„A jó Isten a megmondhatója annak, hogy mennyire kívánom Atyaságodnak a Szentlélek állandó segítő jelenlétét, hogy – legalább napjában egyszer vagy kétszer beszélgetvén vele a lélek mélyén (clauso ostio) – lelkének kis hajócskáját biztos kézzel tudja irányítani a szerzetesi tökéletesség útján az örökkévalóság kikötőjébe, mert ez a legelső és a legfőbb feladatunk. Ha ez az irányvezetés jól megy, akkor egyéb dolgaink is eredményesek lesznek Isten jelenlétében, jól lehet, az emberi bölcsesség másképpen gondolkozik. – Nagyon örülnék annak, ha a jelenlegi zűr-zavaros helyzetben Atyaságod erőslelkűnek mutatkozna és mindent el tudna viselni türelmességgel isten iránti szeretetből. Különösképpen fogok imádkozni önért, adja meg az Isten azt a kegyelmet önnek, hogy embertársainak javára igen sok jót művelhessen azzal a tudással, tehetséggel, amellyel az Úr önt olyan gazdagon megajándékozta ezen cél elérésére. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 3.”
„Megkaptam Atyaságod levelét a tiltakozással és a többi iratokkal együtt, amelyeket a campii ház küldött fel. A campii házbelieknek megírhatja Atyaságod, hogy engedelmeskedjenek addig is, míg Atyaságod vizitációra hozzájuk nem érkezik, ami történjék meg minél előbb. Addig is értesítse őket, hogy mindazt megkapják, amit kívánnak, csak legyen kívánalmuk összhangban a Konstitúcióval.
„Ami pedig a leveleket illeti, Atyaságod vegye figyelembe a Konstitúciók előírását, (amely szerint azonnal át kell adni annak a levelet, akinek szól) amely alól csak akkor van kivétel, ha a levél a főelöljárónak szól, ebben az esetben azonnal át kell adni annak, akinek szól a levél. – Ami pedig P. Francesco di S. Gio. Battista atyát illeti, ha majd egy kissé megpihent és megértett idejövetelének célját, úgy gondolom, hogy hamarosan oda küldhetem. – A mi pedig az örökségrészt illeti, amint már a legutóbbi levelemben is megírtam, rábízom az egész ügyet Atyaságodra és fr. Carlo fratellóra. Atyaságod próbálja megnyugtatni, de ha mindenképpen kitart abbeli szándéka mellett, hogy más Szerzetbe megy, hagyjuk csak, hadd csinálja, a magam részéről minden segítséget szívesen megadok neki, amiben csak segítségére lehetek, természetesen, legelsőbben is szerezze meg az engedélyt az illetékesektől.”
A chietii alapítást köszönhetjük elsősorban Sig. Vastavignának, aki 1636-ban tekintélyes összeget hagyományozott végrendeletileg a piaristáknak, hogy Chietiben házat-iskolát alapíthassanak. Özvegye, Signora Claudia Taultina – 1668-ban – végrendeletileg minden vagyonát a chietii piaristákra hagyta. – 1641-ben újra nagy összeget kapott a chietii ház. Ez alkalommal Sig. (Francesco) Giov. Tomaso Valignani volt a jótevő. Az ő hagyatéki ügyeinek a rendezésére kér fel Szent Kalazancius P. Andolfit levelének első soraiban. – Nagyon sajnálja Szent Kalazancius P. Girolamót, aki mindenképpen más Szerzetben akarja keresni nyugalmát. – A chietii Atyák a jezsuita generálisnak panaszlevelet írtak, hogy egy ottani jezsuita atya igen megbélyegezte a piaristák latin tanítását. Szent Kalazancius alázatosságra inti a chietii szerzetesfiait.
„Várom, hogy minél előbb küldjék meg a b. e. Sig. Giov. Tomaso Valignani hagyatékáról a leltárjegyzéket és azzal együtt egy egyszerű másolatban azokat az érveléseket, amelyeknek alapján a rokonság követelésekkel áll elő, hogy láthassuk és véleményezhessük, hogy csakugyan ellenünk szólnak-e az érveik? Legyen rövid a jelentés, hogy minél előbb intézkedhessünk, hogy ne kelljen egyik felet sem sokáig bizonytalanságban hagyni, azért tehát, amint kértem, a lehető legrövidebben járjon el ebben a dologban. – Sokféle gond, ügyes-bajos dolog nehezíti meg mindennapi munkáját, hamarosan odaérkezik majd valaki, aki megkönnyíti majd munkáját. – Hosszú levélben számolt be nekem P. Girolamo arról az elhatározásáról, hogy enyhébb szerzetbe akar átlépni. Nagyon sajnálom ezt az Atyát, hogy nem tud uralkodni szenvedélyein, és hogy nem tud nyugodtan és békességben élni, mintahogyan mindenki élhet a saját Szerzetében, ha iparkodik legyőzni szenvedélyeit, megfékezi azokat és bűnbánatot tart bűnei miatt, amit a Szentlélek Salamon által fejez ki: »... tempus plangendi et tempus ridendi« és aki nem tudja elvonatkozatni magát ettől a világtól, az majd nagyon csalódni fog a másvilágon. – Értesítsen engem Atyaságod, hogy viselkedik fr. Francesco di S. Pietro és miféle előrehaladást tud felmutatni?
„a legutóbbi postával egy levelet kaptam, vagy hogy helyesebben mondjam, annak a levélnek a másolatát, amelyet az ottani ház összes tagjai írtak a jezsuita Generális Atyának és ebben felpanaszolják, hogy az egyik jezsuita Atya egy latin gyakorlatot adott fel, amelynek a másolatát megküldték neki, és úgy látszik, hogy a nevezett Atya ebben megvetőleg nyilatkozott volna az egyes új és tanulatlan mesterekről. Azzal, hogy ezt a levelet elküldték az én megkérdezésem nélkül, nagyon rosszul cselekedtek, komoly büntetést érdemelnek azért, mert nekünk nagy türelemmel el kellett volna viselnünk minden megaláztatást, ami csak ér bennünket, mert ez szolgál a mi javunkra és semmiképpen sem szabad nekünk ellentétbe kerülni egy olyan Szerzettel, amely megérdemli, hogy mindenki tisztelje és becsülje. Nagyon sajnálom, hogy ilyen megoldást választottak, ez ne jó út arra, hogy mélységes alázatosságban és türelmességben alapítsák meg Intézményünket, mint ahogyan így illik, hogy így alapítsuk meg a mi házainkat. Amit engedjen az Úr jövőre mindnyájunknak és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1642. jan. 4.”
„Megkaptam levelét és jókor jött az 50 scudi, mivelhogy egyes hitelezők állandóan zaklattak. – A legutóbbi postával írtam az anconai elöljárónak (P. Matteo Reale), hogy induljon Cesenába, ahol majd Atyaságod mindenről informálja, mindent átad neki, és mindent megmagyaráz neki, hogyan kell dolgaiban eljárni, és majd meglátjuk, milyen rátermettséggel fogja kormányozni a házat és a javakat? Én remélem, hogy – miután Atyaságod mindenre felhívja figyelmét – a Collegio szolgálatában hasznosan fog eljárni. (Az 1643. szept. 25-én kelt levélben igen szép dicséretet olvashatunk P. Matteóról, megfelelt a bizalomnak!) – Minden lehetséges módon segítségére leszek a fiatal Guidonianak. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 4.”
A Noviciátust minden ház segélyezze. – Büntetés jár azoknak, akik nem újították meg a fogadalmat. – Aki nem akart elmenni Cagliariba. – Személyi ügyek. – P. Giacomo (Tocco) vissza akar térni Nápolyból szülőföldjére, vagy Carcaréba.
Minthogy a Noviciátus a Provincia fundamentuma, azon múlik a Szerzet léte, gyarapodása, ennélfogva szerfölött szükséges, amennyire csak lehetséges, azon legyenek, hogy értékes, jó novíciusok nevelődjenek. A Noviciátus fenntartásához a Provincia minden házának hozzá kell járulnia, a lehetőségekhez képest, nem csak misemondásokkal, hanem minden lehetséges anyagi segítséggel, amiből felesleg van, így például gabonával, aszalt gyümölccsel és más hasonló dogok felajánlásával. Én abban a jó reményben vagyok, hogy a mindenkor áldott Isten a Noviciátus számára is fog mindenkor elegendő segítséget juttatni.
„Örülök annak, hogy a fogadalmak megújítását mindnyájan elvégezték, szeretném, ha mindnyájuknak nagy lelki hasznára lenne. – Azt a két savonai rendtársat, akik nem újították meg fogadalmaikat, azzal kell megbüntetni, hogy hetenként háromszor kenyéren és vízen böjtöljenek mindaddig, míg meg nem újítják fogadalmaikat. – P. Gio. Battista di S. Bartolomeo, nagyon rosszul tette, hogy hitt Sig. Anselmo szavainak, aki annyira haszontalanul viselkedett ott és itthon is, amikor hazajött, hogy egyeseket egészen megtévesztett ebben a házban és mivel nem talált visszhangra szóbeszédje, ahogyan ő elképzelte, arra az elhatározásra jutott, hogy szigorúbb szerzetbe lép. Ezeket írta nekem P. Antonio di S. Michele azután, ahogy Cagliariba érkezett: az egész Cagliariban nagy visszatetszést keltett, amikor megtudták, hogy a nevezett Atya visszamarad Genovában rosszullét miatt, aki itt teljes egyetértésben van az elöljáróval, annyira példásan viselkedett, hogy a város fényének nevezték. – Lássa tehát Atyaságod, hogy mennyire rosszul cselekedett, hogy nem vett részt ebben a küldetésben, amiértis Atyaságod buzdítsa, hogy a legelső adandó alkalommal menjen Cagliarba, szerezzen néhány növendéket minél előbb, annak megtörténte után, ha nem szívesen van ott, visszajöhet ide.
„Ha P. Arcangelo hasznára tud lenni a genovai háznak, akkor ott tarthatják, de úgy hallom, hogy jelenleg Savonában jól megállja helyét, helyettesítheti majd P. Luigit a templomban (a gyóntatásban), ha a nevezett Atyának vissza kell mennie e toszkán provinciába vagy Fananóba, vagy Pieve de Centóba. És ha majd megérkeznek a Vercelliből hazatérő Atyák, P. Ferdinandót Atyaságod Savonába rendelheti. – Szó volt a Brévéről és írtak Bolognába Si. Card. Durazzónak, mert őreá tartozik az az ügy, hogy a Bréve végrehajtásával megbízza az ő Vikárius Generálisát. Mi azt gondoltuk, hogy már el is küldték, de majd rajta leszünk, hogy minél előbb küldjék. A legutóbbi levelemben szóvá tettem P. Ciriaco üzelmeit, Atyaságod nézzen utána, hogy miről van szó, valami versengés-e, irigykedés-e, vagy valami komoly dolog, értesítsen engem, addig is tartsák ott Genovában az említett Atyát. – Nápolyból azt írják nekem, hogy P. Giacomo del SS.mo Sacramento (Tocco) atya hamarosan elutazik Nápolyból, szeretne visszatérni szülőföldjére, mivelhogy az ottani, nápolyi éghajlat – lévén egészen más – kevésbé kedvező egészségi állapotának. Carcaréban vagy szülőföldjén szándékozik megtelepedni.” (1642. jan.4.)
Elismerésben részesül a Szerzet ügyeiért buzgólkodó Manzella atya. – Egy restitúciós ügy elintézésében Szent Kalazancius segítségére lesz.
„Olvastam levelét, dicsérem buzgóságáért, amellyel megtartja a szerzetesi fegyelmet és a rendi szabályokat és ugyanakkor nagy gonddal törődik a ház anyagi ügyeivel is. Engedje meg az Úr önnek azt a nagy örömet, hogy minél előbb adósság mentesen láthassa a házat, amelyet emiatt annyiszor zaklatnak a hitelezők. – Atyaságod arról ír, hogy egy bizonyos lovag lelkiismeretben restitúcióra kötelezettnek érzi magát távoli vidékek ismeretlen személyeivel kapcsolatban, akik közül már egyesek meg is haltak. Szorgalmasan utána nézünk, hogy ezt az ügyet el lehetne-e intézni a »Poenitentiaria secreta« útján, vagy pedig Mons. Maraldi, a Brévék titkárának a segítségével. – Szerintem, mindenek előtt azzal kell tisztában lennünk, hogy az illető lovag nevének az elhallgatásával, először azt kellene megtudnunk, hogy körülbelül milyen összegről is van szó és mennyit tudna lelkiismeretesen a kártérítésre felajánlani és akkor majd itt mindennek szorgalmasan utána nézünk, eljárunk az ügyben és a Bréve végrehajtását arra bízzuk rá, akit Atyaságod megnevez. – Addig is kérjük az Urat, engedje meg, hogy ez az ügy is, meg Szerzetünknek minden más ügye, legyen az Ő dicsőségére.” (1642. jan. 4.)
A sokat kellemetlenkedő Gavotti atya elkerül Nápolyból. – Kiket vegyenek fel novíciusnak? – A betegeskedő P. Giacomo Tocco dicsérete. – Mit lehet várni a ház tagjaitól?
„Örülök annak, Atyaságod milyen megelégedéssel számolt be arról, hogy P. Nicolo M (Gavotti) elköltözött Nápolyból, aki – az én rendelkezésem értelmében – nem térhet vissza többé abba a Városba, ahol, mint hallom, nem sok jó emléket hagyott maga után. – Örülök, hogy olyan nagy gonddal vigyáz a Noviciátusra, Ha Szerzetünk rendeltetésének megfelelő ifjak jelentkezzenek beöltözésre, fogadják be őket, de ne úgy legyen m int a múltban, amikor csak azt nézték, hogy a legszegényebb, hogy segíthessék a szülőket, de aztán ezek nem igen váltak be, mert sokan közülük inkább voltak a Szerzet kárára a zavarok előidézésével mint előnyére, hasznára. – Még a tavaszi kántorböjt előtt elküldjük a szentelési elbocsátókat, hogy a nagyböjti szentelés alkalmával fr. Gio. Martino felvehesse a négy kisebb rendet, természetesen, ha a tanulmányokban elérte a megkívánt eredményt. – Ami pedig fr. Angelo Agostinót illeti, szükségesnek tartom, hogy lássam a keresztlevelét, mert szeretném tudni, hogy meg van-e a kora a rendek felvételére? Ennélfogva minél előbb küldje meg nekem.
„Ami pedig P. Giacomót illeti, jól lehet, betegsége miatt nem tud szolgálatot teljesíteni a Szerzet javára, de megvan benne minden szeretet és jó szándék, hogy segítségére lehessen mindabban, amiben csak tud. Ennélfogva, amint a legutóbbi levelemben is írtam, minden dolgot tárgyaljanak meg vele, mivelhogy olyannak ismertem meg, akiben igen nagy fokban van meg a Szerzet iránti buzgóság. – Jelentse nekem Atyaságod, hogy hány klerikus és Atya végzi ott a logikai kurzust és milyen eredménnyel? Lehet-e rájuk számítani, hogy a Szerzet javára, segítségére lesznek és miben? – Örömmel venném, ha a legnagyobb szükségben levő házak megsegítésére tudna néhány ember mentesíteni. – A mi pedig fr. Alessiót illeti, gondom lesz arra, hogy minél előbb intéztessem az ő dolgát.” (1642. jan. 4.)
A nápolyi provinciális, P. Bernardino Chiocchetti Firenzébe került. – Szent Kalazancius leinti Sig. Pietro Chionnát, aki már 1640. aug. óta irogat neki egy adóssági ügyben (3490. lev.). – a possilipói alapítványi kötelezettségek. A szerzetesi fegyelem a Porta Reale-házban.
„P. Bernardinót Firenzébe küldte P. Mario provinciális, mint az ő megbízottját, hogy készítsen leltárjegyzéket és adjon jelentést a firenzei noviciátusi házról és annak minden felszereléséről, ahol majd ő lesz P. Mario óhajára az elöljáró. – Megnyugvásomra lesz, ha Atyaságod szorgalmasan eljár azokban a dolgokban, amelyekre egykor megbízást adtam önnek. Különösképpen arra kérem, hogy közölje Sig. Pietro Chionnával, hogy ne üzengessen már nekem a nápolyi küldönccel. Atyaságod győzze meg, hogy engem már ne zaklassanak leveleikkel, vagy pedig nyugtassák meg azzal, hogy annak az Atyának a részéről valami kis kielégítést adnak neki, akivel vitája van.
„A nevezett P. Bernardino megbízólevelet, meghatalmazást adott fr. Giuseppének, hogy a pénzt a bankból felvehesse, a fratello a gondnoki állást töltötte be. Mihamarabb iparkodom leküldeni a meghatalmazást. – Az említett Atya azt mondotta nekem, hogy azok a posillipói férjhezmenők, akik jogosultak a pénzsegélyhez, hozományként elégedjenek meg azzal, amit a haszonbérlők előlegeztek, a piemontieket pedig készpénzzel elégíthetik ki. (A piemontei Sig. Bertea azzal a kötelezettséggel adta Posillipót a mieinknek, hogy a hagyatékból segélyezni kell néhány posillipói és piemontei férjhezmenőt. Idővel – a hanyag kezelés miatt – pereskedés lett az egész dologból, aminek csak az 1656-os nápolyi pestis vetett véget.) – Értesítsen engem P. Niccolo M. és testvérének az elutazásáról, hallom, hogy nagy sietséggel történt meg az elköltözködés. – Hallom, hogy a Porta Reale-házban nem valami nagyon tartják meg a szerzetesi fegyelmet, Atyaságod beszéljen az elöljáróval és legyen rajta, a szerint éljenek, mert máskülönben büntetésben részesül.” (1642. jan. 4.)
Aki nem újította meg a fogadalmakat.
„Amennyiben fr. Andrea nem akarja megújítani a fogadalmakat a Bréve értelmében, amely az ő fogadalomtétele után jelent meg, minthogy itt mindnyájan megújították a fogadalmakat, akik a Bréve előtt tettek fogadalmat, ha ezek után nem akar újítani, akkor Atyaságod fossza meg a szerzetesi ruhától, mivelhogy nem szentszéki hozzájárulással tette le annak idején. – P. Tommaso d Oria fogadalmat tett itt a római Noviciátusban, körülbelül két hónapja, hogy Palermóba utazott, egy ideig ott fog tartózkodni.” (1642. jan. 4.)
Messinába érkezett P. Cosimo Chiara, a későbbi nagyérdemű Generális (1665-71.), akinek ottani működésétől igen sokat vár Szent Kalazancius. – P. Alacchi betegsége; alig várja már Szent Kalazancius, hogy őt is Szicíliába küldhesse rendet teremteni. – A szerzetesi fegyelmezetlenség az oka annak, hogy nincsenek beöltözést kérő ifjak. – Messina és a jezsuiták.
„Nagyon örülünk annak, hogy P. Cosimo odaérkezett, remélem, hogy a legteljesebb mértékben eleget tesz minden dologban, szívesen várom az értesítést róla mindenkor, különösen arról, hogyan alakulnak a dolgok az ő odaérkezése óta. – A nápolyiak is értesítettek P. Giocchinónak és társának odaérkezéséről, nem szeretem, ha a mi szerzeteseink csak úgy utazgatnak házról-házra. – Itt eléggé rossz állapotban van P. Melchiore, aki Spanyolországból érkezett. Remélhetőleg tavaszra annyira helyreáll az egészsége, hogy majd oda utazhatik és rendbe hozza majd az ottani házak zűr-zavaros állapotát. – Szerintem, ezek a fegyelmezetlenségek az okai annak, hogy senkise kívánkozik beöltözni a mi Szerzetünkbe, akkor a házakat sem lehet fenntartani, ha nincsenek megfelelő novíciusok. – Értesítsen engem részletesen mindarról, hogyan egyezkedett meg a város a jezsuita Atyákkal? – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 7.”
Szent Kalazancius közli a cesenai kormányzóval, hogy P. Santino Lunardi elhelyezése P. Mario Sozzi kívánságára történt.
„Ha nekem megvolna az a jogom, hogy disponálhatnék P. Santino felett, akkor sohasem helyeztem volna el Cesenából, mert úgy ismertem meg, hogy nagyon udvarias szerzetes, minden ügyében a Szerzet iránti buzgóság vezérli és Uraságod iránt is mindenkor kész szolgálattal van. De úgy tetszett a mindenkor áldott Istennek, hogy a Szent Officium Kongregáció a toszkán rendtartomány élére a Szent Ferencről nevezett P. Mariót állította provinciálisnak azzal a joghatósággal felruházva, hogy a Szerzet ottani házainak a tagjait maga választhatja ki, többek közt így került sor P. Santino kiválasztására is, akinek mihamarabb Firenzébe kell indulnia, ha még nem utazott volna el. Mihelyt megérkezik Cesenába az utód, aki azzal a meghagyással érkezik oda, hogy mindenben legyen Uraságod szolgálatára, amennyiben szíveskedik szolgálatait igénybe venni. Magam, innét Rómából a legkészségesebben állok Uraságodnak szolgálatára mindabban, ami kedvére, kívánságára van. – Imáimban kérem, hogy a Szentlélek legyen mindenkor segítségére, oltalmára.” (1642. jan. 8.)
Gondosan kell nevelni a novíciusokat, de azt is meg kell nézni, hogy kiket akarnak felvenni. – Tudjunk elszakadni a szülőföldtől! (Igen komoly levélrészlet, elgondolkozhatunk rajta!) – Hogy P. Girolamót megmentse, komoly lelki életre segítse, elhelyezi onnét.
„Megkaptam levelét, örömmel olvastam beszámolójában, hogy olyan nagy gonddal törődik a Noviciátussal. Ez így is van jól, mert az elöljárói állással járó nagy felelősségünk nem csak azt teszi kötelességünkké, hogy gondosan neveljük a novíciusokat, hanem azt is meg kell nézni, hogy kik kérik a felvételt, mert – sajnos – megtanított bennünket az élet arra a szomorú tapasztalatra, hogy ezek a jelentkezők nem mindig váltják be, amit ígérnek. – Hallom, hogy a Betegeskedő P. Giacomónak (Tocco) nem úgy viseli gondját, ahogyan én azt szeretném. Úgy gondolom, hogy neki is sokkal jobban megfelelne, ha a Porta Realei-házba költözne át, amit neki is meg fogok írni.
„Örömömre fog szolgálni, ha azt hallom, hogy Atyaságod úgy forgolódik az elöljárói tisztségben, hogy senki sem vádolhatja részrehajlással, vagy hanyagsággal, amint ezt el is várjuk egy elöljárótól. – Atyaságod szerese és becsülje meg azokat a szerzeteseket, akik a szerzetesei szabályok szerint iparkodnak élni, bárkik is legyenek azok, még ha nem is arról a vidékről is valók. – Vannak ugyanis néhányan, akik – lelkük nagy kárára – annyira ragaszkodnak a szülőföldhöz, hogy elhitetik magukkal, hogy másutt nem is tudnának meglenni, csak a szűkebb hazában. Ez igen nagy hiba a szerzetesekben. (»Gyalázat az, nagy gyalázat és szégyen a krisztusi életmódra...« – mondaná Római Szent Kelemen nem csak a korinthusiaknak, hanem a szerzeteseknek is, akikről Szent Kalazancius beszél!) – Tudják meg mindnyájan, hogy minél távolabb vannak a szülőktől, a rokonságtól és a szülőföldtől, annál jobban bízhatnak Isten segítségében, aki sohasem marad adós azzal szemben, aki hűségesen szolgál neki, bárhol is legyen. – El kellett ezeket mondanom, mert amikor el akartam helyezni onnét egyeseket, akik arról a vidékről valók voltak, azt mondották, hogy inkább elhagyják a Szerzetet, de nem a szülőföldet. Ez több esetben is megtörtént a múltban, aggódom, hogy meg fog történni a jövőben is, ha erőltetném, hogy valakit onnét elhelyezzek más vidékre. Ez igen nagy hiba, tévedés, evilágias gondolkozás, mert a mi igazi hazánk az örökkévalóság, e földi életben mindnyájan csak zarándokok vagyunk és a szerzetesnek mindent el kell követnie, hogy minél könnyebben járhassa az örökkévalóság felé vezető utat, mert ott a mi igazi hazánk. Atyaságod tanítsa meg erre a nagy igazságra az összes alattvalóit.
„Szerintem P. Giocchinót Bisignanóba kellene küldeni egy társ kíséretében annak a háznak a megsegítésére. Ha eddig még nem küldte volna oda, küldje mihamarabb. – P. Girolamót illetőleg pedig az a rendelkezésem, hogyha megjön Bisignanóból, február végén jöjjön ide, hogy kiszabadulhasson azokból a gátlásokból, amiket jelent számára a szülőföld, a jó barátok, hogy egy kis ideje legyen az elmélkedő imádság elsajátítására, és hogy a szentmisét azzal a buzgósággal és összeszedettséggel végezze, amellyel illi azt végezni... Az volna a kívánságom, hogy az összes Atyák fontolják meg mindezt és remélem, hogy Atyaságod a maga részéről mindent megtesz ezekben az említett kérdésekben.” (1642. jan. 10.)
Az aposztata visszatérése. – P. Mario készül Firenzébe.
„Arról értesültem, hogy Pisából Firenzébe küldték fr. Romanót, aki fr. Antonióval együtt, körülbelül egy év óta, mint aposztata van elkönyvelve. Ha P. Bernardino még nem érkezett volna meg oda, akkor Atyaságod úgy intézkedjék, hogy az illető tartózkodjék mindaddig a Noviciátusban – mindenkitől elkülönítve – míg a mondott Atya meg nem érkezik, és akkor majd feloldozhatják. – Mindaddig is mindnyájan iparkodjanak rendesen viselkedni, míg meg nem érkezik P. Mario, aki úgy hiszem, hogy tíz nap múlva indul és mindenkinek a legteljesebb mértékben kedvére akar tenni. – Róma, 1642. jan. 11.”
A gyóntatás és az iskola. – A »servus nequam«. – Háborús idők.
„A múlt heti levelemben megkértem, hogy menjen át Genovába és ott beszéljen meg egynéhány problémát a P. Provinciálissal és a mi Atyáinkkal, remélem, hogy végrehajtják a megküldött intézkedéseket.
„Ami azt illeti, megengedjük-e P. Niccolónak, hogy felnőtteket gyóntasson, azt kérdezem, hogy eléggé jártas-e, ismeri-e azokat a kázusokat, amelyekkel egy ottani gyóntatónak tisztában kell lennie, ahol eléggé rendkívüli esetek szoktak előfordulni? Ha Vikárius Generális megadja neki az engedélyt, akkor Atyaságodnak sincs mit ellenkeznie, de vegye észre Atyaságod, hogy nehogy a látszat megcsalja, hogy talán gyóntatókra volna szükség. A mi Szerzetünk legelsődleges feladata az iskola, ha arról volna szó, ha az a kérdés merülne fel, hogy adott esetben melyik vállalt kötelezettségnek a gyakorlását kell előnyben részesíteni a másik rovására, mindig az a helyes megoldás, hogy inkább kerüljön hátrányba a gyóntatás mint az iskola, mert gyóntatók mindig akadnak, de az iskolában tanítómesterek olyan kevesen vannak, hogy nem egyszer csak olyan valaki van, aki a latinosokat tanítja.
„Írja meg nekem, hogy P. Francesco del SS.mo Sacramento atya tulajdonképpen mivel foglalkozik, megvan a tehetsége arra, hogy a magasabb fokú iskolákban tanítson, de ha nem tesz meg, akkor, mint az evangéliumi haszontalan szolga, elrejti a kapott talentumokat. – Nyilvános szentségimádást végzünk, hogy az ottani tájak megmeneküljenek a háborús veszedelmektől. – Az Úr adja meg nekünk a hőn óhajtott békét és álsása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1642. jan. 11.”
Hála és köszönet a Szerzet iránti jóindulatú érseknek. – Kérésére Szent Kalazancius P. Cherubinit küldi Chietibe a Valignani-féle hagyaték elrendezésére. – Sok jó egészséget kíván a köszvényben szenvedő érseknek.
„Megkaptam levelét, amelyet egy fratellónk révén volt szíves küldeni és hálásan megköszönöm azt a kegyes jóindulatot, amelyet Szerzetünkkel szemben kifejezett. Meghagyom, hogy Szerzetünkben mindenki imádkozzék Érsek Uramért, hogy minél előbb teljes jó egészségnek örvendhessen. – Azt a jó tanácsot kegyeskedett adni, hogy küldjem P. Stefanót Chietibe, hogy elrendezze a b. e. Sig. Gio. Tommaso Valignani hagyatéki ügyeit, erre a legnagyobb készséggel csak azt válaszolhatom, hogy P. Stefano a legkésőbb a hó végén vagy február elején Chietibe megy és mindenben azon lesz, hogy Érsek Uramnak szándékai szerint járjon el minden adandó ügyben, dologban. – Amikor nagy alázatosan kifejezem tiszteletemet, imáimban arra kérem az Urat, hogy szabadítsa meg minden köszvényes gyötrődéstől (chiragra, podagra) és engedje, hogy sok jó egészségnek örvendhessen. – Róma, 1642. jan. 11.”
Vigyázat betegségekkel szemben. – P. Mario minden jó ígérettel megy Firenzébe.
„Tekintettel arra, hogy Atyaságod sokat forgolódik a hercegi udvarban, nagyon jól tette, hogy igen óvatosan járt el, hogy kerüli a tüdőbajban gyanús emberekkel való találkozást, mindazonáltal ne felejtse el, hogy gondoskodjék megfelelő gyógyszerről P. Lodovico és a másik rendtárs számára, aki ugyanebben a betegségben van. – Társának a múlt héten írtam, jelenleg nincs semmi különösebb írnivalóm, mert remélem, hogy P. Mario önnel szemben úgy fog viselkedni, hogy a legteljesebb megelégedésére lesz, amint ezt nekem meg is ígérte. Azt hiszem, hogy nyolc-tíz nap múlva indul Rómából.” (1642. jan.11.)
Leopoldo dei Medici igen nagy pártfogója volt P. Michelininek és igen szívélyes jóakarója a Szerzetnek. 1617. nov. 6-án született Firenzében. 1641-ben bátyja, II. Ferdinánd nagyherceg rábízta az államtitkári teendőket. Szívesen foglalkozott a mennyiségtani és a fizikai tudományokkal. Ezekre az ismeretekre P. Michelini tanította meg. 1657-ben alapította meg a firenzei »Academia del Cimento« intézményt. IX. Kelemen pápa 1667-ben kinevezte bíborosnak. 1675. nov. 10-én halt meg Firenzében mindenkinek nagy fájdalmára. – Hálás kegyelettel őrzi nagy emlékét a piarista rend, amely mindig fennkölt lelkű pártfogót és igazi atyát tisztelhet benne.
Szent Kalazancius biztosítja a herceget, hogy P. Michelini továbbra is teljesíthet a hercegi udvarban szolgálatokat.
„P. Francesco di S. Giuseppe atyát mindig nagyra becsültem, nem csak szívbeli jóságáért és tehetségéért, hanem azért is, mert tudom, hogy mekkora lelkesedéssel kíván szolgálni az udvarban Hercegségednek, akinek magam is nagy szívességgel szeretnék szolgálatokat teljesíteni noha, meg vagyok győződve cselekedeteim értéktelenségéről, éppen azért – amennyire rajtam áll – amint megengedtem a múltban, megadom a jelenben is az engedélyt P. Francescónak, hogy Hercegséged szolgálatában legyen. Úgy értesültem, hogy kardinális Protektorunknak, Cesarini bíborosnak is ez a szándéka. – A legalázatosabb tiszteletem kifejezésével kérem az Urat, hogy gyarapítsa önben a buzgó lelkületet, amely annyira ékessége egy ilyen kegyes hercegnek. – Róma, 1642. jan. 11.”
Hálás köszönőlevél a lengyel királynak, akinek meghívására a piaristák 1642-ben megalapították az első lengyel piarista rendházat és iskolát Varsóban. A király élete végéig, mindig igaz pártfogója, őszinte jóakarója volt a piaristáknak, nem akarta, hogy az 1646-os Brévét Lengyelországban kihirdessék. Megígéri P. Onofrio Conti atyának, hogy mindent megtesz a Szerzet érdekében a Pápánál. Conte Magno követét küldi Rómába, hogy üzenetét közölje a Szentszékkel. 1648. máj. 20-án halt meg. Szerzet júl. 1-én P. Giacinto Orsellinek Varsóba írt levelében fejezi ki részvétét. – Érdekes, hogy ebben a levélben is mennyire hangsúlyozza Szent Kalazancius a szegénységet: „... mindenkinek a segítségére akar lenni ez a Szerzet, de senkinek sem terhére, nem jogosult (incapax) anyagi javak szerzésére és birtoklására, magunkévá tesszük az apostol tanítását, tanácsát: »... habentes alimenta, et quibus tegamur, his contenti sumus.«”
„Nagyhatalmú Királyi Fenség! – Levelében kifejezett óhaját, amelyet Sig. Abate Orsi közvetített, megkaptam, rajta leszek, hogy – mint kötelességemet – a legteljesebb odaadással teljesítsem a legelős adandó alkalommal, amennyire csak gyenge erőim engedik. A leghűségesebben akarok szolgálni egy ilyen nagyhatalmú Fenséget, aki nem tartott a magához méltatlannak, nem csak, hogy ilyen nagy kegyben részesítette legkisebb szolgáját, hanem még azonfelül felajánlotta királyi pártfogását is, soha el nem múló hálával Fenségednek mindenkorra elkötelezettnek érzem magam, mindenkor bízva abban, hogy az isteni jóság, akinek tetszett, hogy szent Egyházában létrehívja ezt a mi kis szegényes Szerzetünket, nem engedi, hogy Fenséged csalódjék a felőle táplált jó reménységében, megemlítvén azt, hogy ez a Szerzet arra van rendelve, hogy mindenkinek a segítségére legyen, de senkinek a terhére, nem jogosult anyagi javak szerzésére és birtoklására, magunkévá tesszük az Apostol tanácsát, akik ebben a Szerzetben teszünk fogadalmat: »... habentes alimenta, et quibus tegamur, his contenti sumus.«”
„Áldja meg a mi Urunk Istenünk Felségedet minden vállalkozásában, tegye dicsőségessé napjait, éltesse sokáig nem csak nagykiterjedésű országának, hanem az egész kereszténységnek is javára, amelynek szolgálatában kifejezett buzgóságával olyan nagy érdemeket szerzett. – Én pedig, szegényes Szerzetem nevében, mélyen meghajtva fejemet királyi személye előtt, vagyok mindenkor hűséges és alázatos tisztelettel szolgája. – Róma, 1642. jan. 18.”
Vercelliben bizonyos tiltakozások miatt nem sikerült az alapítás, a milánói kormányzóság sem járult hozzá. – Biellába hívja a Szerzetet az ottani püspök, de legyen olyan alapítás, ahol vagy noviciátus is lesz, vagy olyan iskola, ahova csak szegénységi bizonyítvánnyal vehető fel növendék, hogy elkerülhető legyen minden tiltakozás, ellenmondás. – A comoi alapításról egyelőre le kell mondani. – Fr. Deodato mesterkedés Carmagnolában. – A vercelliek elviselhetetlennek mondják P. Costantini elöljáróságát. P. Gliceriót Firenzébe rendelik. A vercellii alapítás meghiúsulása.
„A mai postával három levelet is kaptam Atyaságodtól, kettő a múlt hó 30-ról van keltezve, a harmadik pedig f. h. 8-ról. Ebben beszámol nekem nem csak arról, hogy a milánói kormányzóság nem adta meg a hozzájárulását az alapításhoz, hanem arról a jóakartról is, amellyel a város eljárt, hogy megkapják a milánói kormányzóságtól a hozzájárulást, az engedélyt az alapításra. Én egész biztosra veszem, hogy az említett okoknál fogva nem fogják megkapni az engedélyt, amit el is tudunk képzelni mindnyájan. – Szerintem figyelembe nem véve a tiltakozásokat, a milánói kormányzóság engedélye nélkül is lehetne nem csak iskolát, hanem noviciátust is alapítani Biellában, ahol a püspök szándékozik egy alapítást eszközölni. Ennélfogva én úgy gondolom, hogy az alapítást úgy kellene elfogadni, hogy vagy noviciátust alapít, amely a Szerzetnek az ottani tájakon való terjesztésében kiinduló pont lenne, vagy pedig egy olyan iskolát kellene nyitni, ahova a plébániáról, vagy a gyóntatótól hozott szegénységi bizonyítvánnyal lehetne felvenni a gyermekeket, akkor talán nem lenne olyan nagy a tiltakozás, az ellenmondás. – A comoi alapításról – a jelen körülmények között – semmiképpen sem tárgyaljanak, mert ugyanabba az ellenmondásba ütköznének vele ott is, mint Vercelliben és nem volna-e illőbb, ha mégis elsőbben Piemontban, vagy Milánóban történne alapítás?
„Ami pedig a carmagnolai házat illeti, tudott dolog, hogy a francia fr. Deodato, az aposztata, a francia hadvezetőségnek adott jelentései folytán a dolgok odáig jutottak, hogy a mieinknek titokban kellett menekülniök, miután a nevezett fratello azt híresztelte, hogy ellenségei voltak a franciáknak, természetesen, hogy ez nem volt igaz, de a francia katonaság nyomására kénytelenek voltak a mieink elhagyni Carmagnolát és végül a nevezett fr. Deodato összegyűjtött négy-öt aposztatát, de a minden alap nélküli mesterkedésnek semmi sikere nem lett.
„Azt írják nekem onnét, hogy Atyaságod elöljárósága elviselhetetlen. Én szerfölött csodálkozom azon, hogy egy alapítás kiindulásakor, mint itt is, ennyire nincs meg az egyetértés és én nem tudom elhinni, hogy ez mind csak Atyaságod miatt van, mint ahogyan ők állítják. – Ami pedig P. Gliceriót illeti, P. Mariótól vár mindent, hogy Firenzébe jöhessen, aki a Szent Officium Kongregációjának az intézkedésére Provinciális lett. Most az ő rendelkezésére, Firenzébe áthelyező hivatalos iratot küldtem P. Gliceriónak. – Ezek alapján én úgy látom, hogy az az alapítás, amelyet annyira szorgalmazott a püspök, füstbe ment terv, mivelhogy így vannak a dolgok. Atyaságod a többiekkel együtt jöjjön Genovába. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 18.”
Isten kezéből egyformán kell fogadnunk a kedvező és kedvezőtlen dolgokat. – P. Glicerio – Mario kívánságára – áthelyezést kap Firenzébe. – Hatalmas ellenfelek akadályozzák meg a vercellii alapítást.
„Nagyon sajnálom, hogy a magánérdekek, a szenvedélyes személyi megnyilatkozások gátolják a közjó szolgálatát, de jól tudván, hogy minden cselekedetünknek fő indító oka az Isten, egyformán el kell fogadni az ő kezéből mind a kedvező, mind a kedvezőtlen dolgokat. – A Szent Officium Kongregáció P. Mariót – a neki tett szolgálatainak jutalmazásaképpen – a toszkán rendtartomány Provinciálisának nevezte ki. Azonfelül a Szent Kongregáció még azzal a joghatósággal is felruházta, hogy maga nevezheti ki a ház tagjait, ezért, ha Atyaságod megkapja az »obedienzia«-t (a hivatalos áthelyező iratot) és az idő is alkalmas lesz az utazásra, Genován keresztül útnak indulhat Firenzébe, szerintem ez a legrövidebb út. – Én egész biztosra veszem, hogy a milánói kormány nem adja meg az engedélyt nekünk, hogy rendezhessük az alapítást Vercelliben, minthogy igen hatalmasok azok, akik azt ellenzik, akik nem akarják, hogy mi ott iskolát nyissunk. Viselje mindezt türelemmel, iparkodjék mindenben Isten szent akaratához igazodni.” (1642. jan.18.)
Tudva levő dolog, hogy a vercellii alapítást megakadályozó hatalmas erők a jezsuiták, ők tiltakoztak az alapítás ellen.
„Nagyon sajnálom, hogy Excellenciád elhatározásának a végrehajtásának, hogy a piaristákat letelepítse Vercelliben, leküzdhetetlen nehézség akadályozza meg, és szerintem nehezebben orvosolható a helyzet, minél hatalmasabbak azok, akik ellene mondanak annak, akik tiltakoznak, hogy ez az alapítás megvalósuljon. Nem feledkezünk meg imáinkban, hogy isten kérjük, de minden lehető emberi eszközt is igénybe akarunk venni, amint ez részletesebben megírom P. Gio. Battista di S. Tecla (Costantini) atyának is. Bármikor készen az engedelmességre Excellenciád parancsára, kit az Isten éltessen hosszú éveken át jó egészségben és megelégedettségben, hogy még megérhesse jámbor tervének, óhajának teljesülését.” (1642. jan.18.)
Személyi ügyek.
„Ami pedig P. Ciriaco ügyét illeti, azt mondják, hogy az egész dolog a carcarei Garbaronétól származik, indul ki, talán P. Ciriacónak valamelyik irigyének, versenytársának az izgatására. Atyaságod igyekezzék kinyomozni az igazságot ebben az esetben és a lehetőséghez képest orvosolni a helyzetet. A dologról értesítsen engem, ne is kételkedjék abban, hogy a mieink részéről van valami kezdeményezés a dologban valakinek a részéről, aki nyugtalanítja a Provinciát, de Róma részéről megkap minden szükséges segítséget. (Még néhány levélben lesz szór erről a P. Ciriaco-féle ügyről, de az nem tűnik ki a levelekből, hogy tulajdonképpen mi is történt.)
„P. Niccolo M. elutazott Nápolyból, bizonyára nem maradhatott már ügyei, viselt dolgai miatt, amelyekről majd hamarosan hallani fognak ott is. Atyaságod figyelmeztesse, hogy Savonában jól viselje magát, példás szerzetesnek mutassa magát, annál is inkább, mert otthon van. – A mi pedig P. Filippo della Croce atyát illeti, nem kell nyugtalanítani, gondunk lesz arra, hogy lassanként megnyugtassunk minden nyugtalankodót. Atyaságod is hasonlóképpen járjon el. – P. Gio. Battista di S. Bartelomeo atyát figyelmeztesse, hogy minél előbb induljon Cagliariba, lássa el minden útravalóval, majd aztán mindent megtérít a cagliari P. Ministro. – Gondja legyen arra, hogy a Noviciátusban ne csak rendben legyen minden, hanem gyarapodjék is.” (1642. jan. 18.)
P. Mario nagy érdemeinek jutalmául kapta a firenzei provinciálisi kinevezést. Nagy jóakarattal indul új munkakörébe, jót akar mindenkivel, de legfőképpen a pisaiakkal, ahol P. Michelini Sozzinak legelszántabb ellenfele volt. A pisai ház – a nagyherceg kérésére – „in limine fundationis” – egyenesen a Generálisnak volt alárendelve, ezért nem akarták semmiképpen sem a firenzei provinicálisnak, P. Mariónak a joghatóságát elismerni. – Az aposztata feloldozása. – A levél első fele szolgáljon válaszul mindazoknak, akik a pisai házból kérdéssel fordultak Szent Kalazanciushoz.
„Megkaptam levelét. – Ami pedig P. Mariót illeti, rendkívüli felhatalmazásokkal veszi át a hivatalt, nagy hatalommal érkezik oda, mivelhogy így rendelte neki ezt a Szent Officium Kongregáció, hogy méltóképpen viszonozza neki azokat a nagy szolgálatokat, amelyeket P. Mario tett Firenzében a Szent Officiumnak. Nagy jóakarattal indul, hogy mindenkinek kedvére tehessen, készségesen eleget tehessen mindenben, főként a pisai háznak. Megmondtam neki, hogy gondja legyen arra, hogy ne csak megőrizze az ottani házunk jó hírnevét, amelyet a mieink szereztek meg neki fáradhatatlan munkálkodásukkal, hanem még növelje is azzal, hogy senkit sem fog onnét elhelyezni. Remélem, hogy így is fog eljárni. És ha a mieink közül valaki úgy gondolná, hogy nem jól bántak vele, vagy nem jó érezné magát az ő kormányzása alatt, minden lehetősége megvan arra, hogy Rómához forduljon vagy ide jöjjön. Mindezt, amit írtam, Atyaságod közölje a ház összes tagjaival.
„Ami pedig fr. Romanót (?) illeti, szükséges, hogy előbb Atyaságod oldja fel a Rituale előírása szerint az aposztázia miatti excommunicatio alól. Súlyos büntetést érdemel, mert minden ok nélkül szökött meg a Szerzetből. – Hallom, hogy Firenzébe küldte, ott megvárhatja P. Mario megérkezését, tudja meg valahogyan, hogy a Szerzet ruhájában mentek-e oda mindketten vagy anélkül? És mi újat tudott meg a társáról. – Mondja meg Atyaságod a többieknek, akik írtak nekem onnét abból a házból, hogy a levelekre ne várjanak választ, mivelhogy ennek a levélnek az első részlete nekik is szól válaszul.” (1642. jan. 18.)
„Jól lehet, P. Mariónak a provinciálisi kinevezése igen nagy jogokat biztosít, mindazonáltal remélem, semmi olyat nem tesz, ami nem szolgálna a közösség javára, és hogy az ő kormányzásával mindenki meg lesz elégedve, ha pedig nem ilyennek mutatkozna, akkor meg senki sem tiltja meg, hogy valaki is a római főbb elöljárókhoz forduljon.” (1642. jan. 18.)
Szent Kalazancius örömmel hallja, hogy a felsőbb iskolai oktatások is jó eredménnyel haladnak, de mint mélységesen lelki ember, nem szűnik meg sohasem hangsúlyozni, hogy a tanulmányi ismeretekkel együtt gyarapodjanak az alázatosság gyakorlásában is. – A Noviciátus. – Az elöljárók egyetértése. – P. Niccolo M. Gavotti viselt dolgai. – A novíciusjelölt. – A campibeliek misemondással fogják visszaszolgálni a pénzbeli segítséget.
„Atyaságod azt írja nekem, hogy nem csak a logika tanítását akarja gondosan ellenőrizni, hanem hetenként háromszor morális (casus conscientiae) órák tartásáról is gondoskodik. Ha ezt a munkabeosztást gondosan megtartják csak rövid ideig is, akkor jogosan remélhetjük, hogy Szerzetünk a jó helyzetből a még jobb felé tart. Ennélfogva gondja legyen arra, hogy a tanulmányi ismeretekkel együtt gyarapodjanak az alázatosság szent erényének a gyakorlásában is, így lesz nagy érdemére a tanítás annak, aki tanít és egyúttal annak, aki tanul. – Szeretném tudni, hogy milyen eredménnyel járt Atyaságodnak a novíciusokkal Cavába való utazása, menete? Remélem, hogy a Noviciátusban minden rendben van, ez nem is lehet másképpen, ha Atyaságod és P. Marco egyetértésben dolgoznak a közös cél elérésében, mert igenis nagy igazság az, hogy ha az elöljárók egyetértésben dolgoznak, akkor a Szerzet gyarapszik, ha ez az egyetértés nincs meg, akkor csak visszaesés tapasztalható.
„Nagyon sajnálom, hogy P. Niccolo M. belekeveredett azokba a világias dolgokba, az Úr világosítsa meg értelmét, hogy a jövőben az üdvösség szűk ösvényén tudjon járni. – Hallom, hogy van ott egy 12 éves fiú, egy özvegyasszonynak a fia, aki a »Soccorso« zárdába vonult vissza és a fia szeretne beöltözni a Szerzetünkbe és mindaddig szeretne a novíciusok között lenni, míg csak fogadalmat nem tehet. Megtehetik, majd meglátjuk, hogy mi lesz a dologból. – Ha van rá módja, küldjön 40 scudit Campiba, ott majd ennek fejében miséket végeznek. Ha egyszerre nem is tud ennyit küldeni, legalább majd három részletben.” (1642. jan. 18.)
A restitúciós összeg (3863. lev.) – A 12 éves novíciusjelölt. – Egyetértéssel kell a noviciátus és a ház javán dolgozni.
„Ki fogjuk eszközölni a hivatalos írást azon lovag számára, akiről Atyaságod az írja, hogy ezer scudiról volna szó (a restitúcióban) és azonnal küldjük az iratot. – Az a 12 éves fió, akiről Atyaságod írt nekem, meg lehet próbálni, hogy ott lehet a novíciusok között, majd meglátjuk, hogy mi lesz az eredmény, de végezzen tanulmányokat is, folytassa a tanulást, nehogy azt a keveset is elfelejtse, amit tud, haladjon előre, gyarapodjék, hogy annál jobban felkészült legyen, hogy majd egykor ezzel is hasznára legyen másoknak. – Atyaságod minden igyekezetével legyen segítségére a noviciátusnak és a háznak, legyen békességben és egyetértésben nem csak P. Francescóval (Trabuccóval), hanem a ház összes tagjával is. (1642. jan. 18.)
Fr. Andrea, aki nem újította meg a fogadalmakat, sok más hibája miatt elbocsátandó a Szerzetből: kevélység, színlelt alázatosság. – Nápolyból kérhetnek 40 dukát segélyt. – A szabályok megtartása.
„Megkaptam az értesítést, hogy fr. Andrea nem akarta megújítani a fogadalmakat, amelyet még a Bréve kibocsátása előtt tett le, amelynek értelmében a többiek mind megújították, ahogyan azt a Bréve elrendeli. Ennélfogva, mivel nem akarta megújítani a fogadalmakat, Atyaságod, ha a jelen levelemet megkapja, küldje el a Szerzetből. Mivelhogy fogadalmát a Brévében megjelölt engedmények után tette le és mivel nem való a mi Szerzetünk feladataira ez a fratello, aki olyan igen kevély, ennélfogva minden további szóvita nélkül küldje el, jól lehet, színleli az alázatosságot, hogy el ne küldjék, de büszkeségével megmutatta, hogy nem való, nem érdemes arra, hogy megtartsuk Szerzetünkben. – Ami pedig P. Dionisiót illeti, írhatnak Nápolyba, hogy minél előbb küldjék a 40 dukátot, aminek fejében megfelelő számú misét fognak elvégezni. P. Dionisio pedig írjon pap nagybátyjának, vagy más valakinek, ahogyan jobbnak látja, hogy legyenek segítségére a misemondásban. – Atyaságod pedig minden igyekezettel azon legyen, hogy a házban a szent szabályok szerint éljenek, éljenek szerzetesi fegyelmezettségben.” Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 18.”
Sig. Baldassare Pignatelli érésére küldhet valakit oda privát tanítónak. – P. Gio. Francesco Apa atyát kénytelen Kal. Firenzébe küldeni. – Fegyelmezetlenségek a házban a növendékek révén. – A gyakrabbi gyónások és a gyóntatók. – Szerzetünk rendeltetése.
„Hogy szolgálatot tehessünk Sig. Baldassare Pignatellinek, ha netán volna a házban alkalmas és olyan ember, aki nincs elfoglalva az iskolában, szolgálatára lehetne azzal, hogy ismétléseket végeztetne és segítségére lenne, azzal, hogy minél előbb készüljön fel, mivelhogy kénytelen voltam annyi magas rangú úr kérésére Firenzébe küldeni P. Gio. Francesco (Apa) atyát. – Ami pedig a ház fegyelmét illeti, nagy vigyázattal őrködjék, mert egyes rendtagok levelezésben vannak a növendékek szüleivel, és fegyelmezetlenségeket követnek el talán éppen az iskolás gyermekek segítségével és közreműködésével. – A tanulók gyakrabban járuljanak a szentségekhez, gyakrabban gyónjanak, hogy a szentségek vételével megerősödve lépjenek rá az isteni félelem útjára. A gyóntatók pedig legyenek igazi lelkiatyák. – Minden igyekezettel járjon el ebben a dologban, mivelhogy az a mi Szerzetünk rendeltetése. – Ha pedig néha figyelmeztetésben részesül, úgy fogadja, mintha Isten kezéből jönne.” (1642. jan. 18.)
A Valignani hagyatéki ügyben P. Cherubini hamarosan Chietibe megy. Még egyszer a jezsuita Generális Atyához írt levéllel kapcsolatban írt észrevétel. (3860. levél).
„Megkaptam Atyaságod fh. 12-én kelt levelét a mai napon, 19-én, amelyet egy alkalmi postával küldött. Ebben néhány dologról értesített engem, így például, hogy már birtokba vették a b. e. Sig. Valignani-féle hagyatékot és mivelhogy bizonyos követelésekkel állnak elő, szükséges, hogy minél előbb ott legyen P. Stefano, aki azonban nyolc napon belül még nem tud indulni Rómából. Ha majd megfelelő lesz az idő, akkor majd útnak indul és remélhetőleg mindent el fog intézni.
„Megírtam, hogy P. Geronimo legyen türelemmel néhány napig, míg az említett P. Stefano oda nem érkezik. – A P. Generálisnak írt levéllel kapcsolatban az az óhajom, hogy nagyobb tiszteletet tanúsítsanak a jezsuita Atyák iránt más alkalommal, hiszen sok oknál fogva nem vagyunk arra méltók, hogy szolgáik legyünk, nekünk szent türelemmel kell leküzdenünk mindennehézséget. Én magam emlékszem arra, hogy a nevezett atyák türelmességükkel nem csak előkelő, nagy városok ellenkezéseit győzték le, hanem egész országokét. Amint mondottam, minden tisztelettel legyünk irántuk. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1642. jan. 19.”
Fr. Antonio visszatér a Szerzetbe, jó volna, ha egy kissé elgondolkozna azon, hogy milyen lelkiállapotban volt a visszatérés előtt? Milyen lesz a magatartása ezután? – Virágmagok a kert számára. – Misemondás.
„Örömmel hallom, hogy fr. Antonio visszatért a Szerzetbe, de még jobban örülnék annak, nagyon megnyugodnék, ha belátná, hogy milyen rettenetes lelkiállapotban volt egész idő alatt, míg aposztáziában volt: állandóan halálos bűnben, kiközösítetten, és milyen nagy irgalmasságot gyakorolt vele a mindenkor áldott Isten, hogy várt rá mindezideig. És mivelhogy bűnei számosak és súlyosak, hosszú ideig tartó, súlyos penitenciát kell neki vállalnia. Hallom, hogy Anconában átmenőben meg sem nézte az Atyákat, hasonlóképpen egy szót sem váltott a narniibeliekkel, azt mondják, hogy Rómában is volt, de nálunk nem mutatkozott. Várjuk csak meg, hogyan viselkedik majd ezután, engedelmességben, alázatosságban tud-e majd alkalmazkodni az elöljárók akaratához a maga javára?
A kert számára magokat kértek, ha a legközelebb majd megírják, hogy miféle magokra van szükségük, akkor majd elküldjük, anélkül, hogy ezért Rómába kellene fáradniok. – Holnap, szombaton, írok Genovába, hogy küldjenek 15 scudit és ennek fejében majd megfelelő számú misét mondanak, amint már jeleztem és amint megjön a pénz. Remélem, hogy február végére itt lesz és akkor majd küldöm Atyaságodnak. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket.' (1642. jan. 23.)
A küldött levelek. – A végzett misék. Megnyugvás. – A novíciusok gondos nevelése. – Az alázatosság. – Hogy továbbra is sikeresen dolgozzanak.
„Megkaptam Atyaságod nov. 29-én kelt levelét azzal a jelentéssel együtt, amelyben beszámol arról, hogy hány misét végeztek a mi házunk javára a hó folyamán. Mivel a P. Provinciális leveléből arról értesültem, hogy lesz néhány újmisés Atya, akkor, majd remélhetőleg, mi is még több segítségben részesülünk. – Megkaptam Atyaságod összes levelét, valahányszor csak írnak, én mindig válaszolok azokra. – Különösképpen nagy örömömre és megnyugvásomra szolgál, hogy a mindenkor áldott Isten Atyaságodat megtartotta jó egészségben és jókedvben ott a távoli tájakon és bizonyára szép eredményeket ér el azzal a fiatalsággal, akiket ott nevelnek a Noviciátusban. Miként az áldott Krisztus az alázatosság tanítómestere volt, aki azt akarja, hogy az alázatosságot tanuljuk meg tőle, így Atyaságodnak is arra legyen nagy gondja, hogy azok a rendi fiatalok is megtanulják ezt az erényt, az áldott Krisztus a mi Mesterünk, Atyaságod pedig legyen a korrepetitor. – Kérem az Urat, adja meg Atyaságodnak mindig azt a nagy és mélységes lelkületet, hogy mindig készségesen taníthassa a rábízottakat, azoknak az ifjaknak pedig az a készséges lelkületet, hogy mindig örömmel tanulják a lelkiélet útjait. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1642. jan. 25.”
P. Niccolo M. Gavotti beosztása. – P. Arcangelo visszamehet Pisába a zárdába gyóntatónak. – P. Ciriaco ügye-dolga. – P. Gio. Battista menjen Cagliariba. – A noviciátus.
„Atyaságod f. h. 18-án kelt levelét megkaptam ma, szombaton, 25-én. – Amennyiben P. Niccolo M. odaérkezett volna Nápolyból, irányítsa Carcaréba, hogy segítségére legyen annak a háznak, amennyiben ez szükséges, én úgy tudom, hogy kell ott egy ember. – P. Arcangelónak adhat Atyaságod hivatalos áthelyezést Pisába, mert a Zárda lelkésze arra kért engem levelében, hassak oda az ő kedvükért, hogy a nevezett Atya visszakerülhessen, mivelhogy az apácák igen meg voltak elégedve az ő lelkivezetésével. Ha valakit oda küldenének, a liguriai provinciából az én rendelkezésem nélkül, Atyaságod ne fogadja be, küldje ide vissza a római, vagy a nápolyi provinciába, ha nem onnét való lenne az illető.
„P. Filippo della Croce engedélyem nélkül került oda. – Ami pedig P. Ciriaco ügyét illeti, szívesen venném, ha nyomára jutna annak, hogy miféle oknál fogva írtak nekem onnét és ha megtudná, hogy rosszindulatú irigykedésről van-e szó és ott gondolkozzanak rajta, hogy miféle orvoslással lehetne a helyzetet rendezni. Ennélfogva annak gondja legyen arra, hogy megtudja, hogy mi az igazság? – Ami pedig P. Gio. Battista atyát illeti, megírtam neki, hogy menjen jókedvvel (Cagliariba) és oktasson ki egyet-kettőt az írási és a számolási iskola vezetésére, hogy mindig legyen elegendő számú képzett emberük és ennek a munkájának a befejeztével – ha éppenséggel akar – visszajöhet ide, várom az értesítést nagyon. – Hallom, hogy a Noviciátusban az újoncnövendékek példásan viselkednek, ez a jó hír igen nagy vigasztalás az én számomra.” (1642. jan. 25.)
Zúgolódások, elégedetlenkedések mindig volta, Kalazancius kénytelen minden levelüket elolvasni, de értesíti az elöljárót, hogy ne adjanak alkalmat, okot arra, hogy irigykedjenek, morgolódjanak és imádkozzanak rágalmazóikért.
„Nagyon örülök annak, hogy a dolgok jól mennek, hogy a világiak is meg vannak elégedve munkájukkal. – Hogy elégedetlenkednek az emberek és morgolódnak, az nagyon is régi és általános jelenség, voltak, akik a mindenkor áldott Krisztust is megmorogták, ne csodálkozzék tehát azon, hogy ott is vannak elégedetlenkedők, zúgolódók. Ezek semmi mást nem akarnak, nem akarnak tudni semmi másról, csak amiről ők ábrándoznak. Nem hagyhatom olvasás nélkül leveleiket, hogy miről irogatnak, nem veszem komolyan ezeket a leveleket, semmi hitelt nem adok nekik, de értesítse önt mindenről, hogy a jövőben nagyon óvatosan járjon el mindenben, mivelhogy olyan egyének ezek, olyan valakik, akik az egy szem kölest is Olimpusnak látják. Sem Atyaságod, sem P. Ilarione ne törődjenek ezekkel a morgolódásokkal, elégedetlenkedésekkel, hanem imádkozzanak rágalmazóikért, hogy az Úr világosítsa meg elméjüket és iparkodjanak úgy élni, hogy az irigyeknek sohasem legyen arra alkalmuk, jogcímük, hogy rosszat mondhassanak önökről.” (1642. jan. 25.) – Nagyon szép levél.
Dicséret illeti a buzgó munkát. – Vannak ellenségeskedők, de az erény fog diadalt aratni, az igaz ügynek mindig az Isten a pártfogója. – A nyugtalankodókról majd gondoskodni fognak. – Maradjon mindvégig hűséges.
„Csak dicsérni tudom és teljes elismeréssel illetem munkáját, ahogyan dolgozni, fáradozni tud a Szerzet érdekében egész odaadással. Tudja meg, hogy az Isten iránti szeretetből vállalt fáradságos munka előbb-utóbb le fog győzni minden ellenkezést, mert a valódi erény nem veszhet el a szenvedélyek tengerében, mint ahogyan az olaj is úszik a víz színén. Isten Atyaságod ügye mellett áll, nincs miért félni az ellenfelektől. Majd hamarosan sorra kerülnek, hogy egy kissé észre térjenek. És nem csak, hogy nem fogok hasznavehetetlen embereket odaküldeni, hanem még a nyugtalankodóktól is iparkodom minél előbb megszabadítani. Addig is imáimban kérem az Urat, adja meg önnek és mindazoknak, akiket a Szerzet iránti buzgóság vezet munkájukban, hogy folytonosan gyarapodhassanak a lelkiekben és a buzgóságban, mindenben Isten szent Fölségét szolgálván, egyedül az ő dicsőségét keresvén, a ki áldjon meg bennünket.” – (1642. jan. 25.) – Kik voltak ezek a helyi elöljárók? A levelekből arra lehet következtetni, hogy Savonában P. Gabriello Bianchi lehetett az akkori elöljáró. (3833. lev.) – De hogy Genovában ki volt, akihez több levél csak így van megcímezve: »P. Ministro di Genova«. Neve a levelekből egyenlőre nem állapítható meg. Mindenesetre olyan valaki volt, aki Szent Kalazancius szemében is értékes személy volt, aki ilyen nagyszerű, gazdagtartalmú levelet kapott tőle.
Szent Kalazancius készségesen megengedi, hogy P. Arcangelo Pisába mehessen az apácák gyóntatására.
„Megkaptam Főtisztelendőségednek a levelét, amelyben azt kéri, hogy P. Arcangelo mint »extraordinarius« gyóntató visszamehessen Pisába az apácák gyóntatására. Éppen a mai postával írtam Genovába a P. Provinciálisnak, hogy a legelső adandó alkalommal küldje az Atyát Pisába. Gondolom, hogy szívesen megteszi annál is inkább, mert azt írta nekem, hogy az említett Atya nem jól érzi magát Genovában, az egyik házban sem. És nehogy P. Mario kikérje őt, aki a toszkán rendtartomány provinciálisa, a genovai provinciálistól, mihamarabb küldeni fogjuk, magam is sürgetni fogom a legközelebbi levelemben, hogy minél előbb induljon. – Készségesen állok Főtisztelendőséged szolgálatára mindenkor, rendelkezzék velem tetszése szerint, én pedig arra kérem az Urat, hogy gyarapítsa önben mindenkor kegyelmi ajándékait, mindenkori alázatos tisztelettel.” (1642. jan. 25.)
„Megkaptam Uraságodnak f.h.. 16-án kelt levelét, amelyben arról értesít engem, hogy valami komoly eset történt az elmúlt napokban Uraságodnak házában. Mivel nagy jelentőségű dologról van szó, minden lehetséges igyekezettel azon leszek, hogy megtudjam az igazságot és akkor majd értesítem Uraságodat. Kérem az Urat, hogy részeltesse minden szerencsében és adja, hogy mindenkor megmaradhasson az isteni kegyelem áldásaiban, bőségében.” (1642. jan. 25.)
Szent Kalazancius biztosítja Sig. Valignanit, hogy P. Cherubii hamarosan Chietibe érkezik, hogy a Valignani-féle hagyatékban intézkedjék.
„Köszönöm Uraságodnak igen szívélyes levelét, amelyre válaszolva közölhetem, hogy pár nap múlva indul Rómából Chietibe P. Stefano dell Angeli atya, akinek figyelmébe ajánlom, hogy a b. e. Sig. Gio. Tommaso Valignani-féle hagyatéki ügyben, amelyről Uraságod ír, a legteljesebb körültekintéssel járjon el és azon legyen, hogy mind Uraságodnak, mind azoknak, akiknek csak valami követelésük van a jelzett hagyatékkel kapcsolatban, mindenben eleget tegyen. – Uraságod pedig, amennyiben úgy gondolja, hogy szolgálatára lehetek valamiben, teljes szabadsággal rendelkezzék velem. – Az Úr áldja meg jó egészséggel és adja, hogy állandóan gyarapodjék az isteni kegyelem gazdagságágban.” (1642. jan. 25.)
1635-ben – előttünk ismeretlen okokból – eltávolították Rómából P. Germanót. A levelekből olyan valami olvasható ki, mintha Szent Officium kívánságára történt volna az eltávolítás, mert Szent Kalazancius néhányszor utal arra leveleiben – mint ebben is –, hogy a Szent Officiumhoz új kardinális került, ennélfogva remélhető, hogy P. Germano ügyében is lesz valami kedvező fordulat. – Személyi ügyek. – Kápolnakérdés. – A Nápolyból elköltözött P. Gavotti és társa. – Feljelentés P. Germanóról.
„A legutóbbi postával elküldtük a meghatalmazást, amelyet még P. Belardino állított ki itt fr. Giuseppe számára (3865. levél), úgy gondolom, hogy meg is kapták, vegyék igénybe, amikor jónak látják. – Hallom, hogy P. Girolamónak nagy volt az öröme, hogy elutazhatott. Az Úr éltesse erőben, egészségben, hogy még szolgálatára lehessen a Szerzetnek. (3869. lev.). – Ami pedig a kápolnát illeti, amiről Atyaságod ír, hogy Signora Diana Cavalcante óhajtja, ha az illetékesek megküldik írásban a lemondást és szorgalmazni lehetne a Sorbellone-féle felszerelést, akkor nagyon kedvező lenne a dolog. (Sajnos nincs semmi magyarázat, ami érthetőbbé tenné ezt a kápolna-problémát.)
„Gondolom, P. Belardino és P. Niccolo M. azzal az érzéssel utaztak el Nápolyból, hogy nem egyhamar fogják viszontlátni a várost. A jó Isten tudja, hogy fognak majd ott viselkedni, ahova érkeztek. – Az ottaniak arról számolnak be nekem, hogy Atyaságod megbotránkoztatja az embereket, ahogyan beszél a házbeliekről és a szemben levő háznak – hol az egyik, hol a másik ablakába küldözget bizonyos dolgokat az ottani nők, asszonyok, leányok számára. Mindezt nehezen hiszem el, annál is inkább, mert úgy tudom, hogy beteg. Mindazonáltal tudomására hoztam ezeket a dolgokat, lássa, hogy a házban nagyon is figyelik minden cselekedetét, éppen ezért nagyon vigyázzon magára. (Ugyanilyen értelmű figyelmeztetést kapott már 1640. márc. 31-én is – 3372. levél.) Úgy értesültem, hogy Sig. Card. Firenzuola a Szent Officiumhoz került, lehetséges, hogy segítségével majd Atyaságod számára is sikerül kieszközölni valamit. Figyelemmel kísérjük az eseményeket. Most már írnivalóm nincs.” (1642. jan. 25.)
Nagy gonddal neveljék a novíciusokat. – Egyesek miért tarják jó elöljárónak P. Trabuccót? – Filomarini kardinálisnak küldött anagrammák. – A beteg fr. Bartolomeo. – Lesz majd új provinciális Nápolyban.
„Engedje meg az Úr, hogy Szerzetünk rendeltetésének megfelelő novíciusokat öltöztethessenek be. Mivelhogy a noviciátus fundamentuma a Szerzetnek, éppen azért kell, hogy különleges gonddal törődjék vele. – Olyanféléket irogatnak nekem, hogy Atyaságod azért jó elöljáró, mert szó nélkül hagy mindent, alig-alig bünteti a fegyelmezetleneket. – Azért írom meg ezeket Atyaságodnak – nem mintha hitelt adnék az ilyen mende-mondáknak –, hanem ha mégis volna valami hiba, igyekezzék helyrehozni, jóvátenni.
„Ami pedig az anagrammákat illeti, amelyeket P. Francesco Antonio állított össze, elküldtem Sig. Card. Filomarininek egyik magas rangú alkalmazottjával, gondolom, hogy szívesen fogadja. – Sajnálom, hogy fr. Bartolomeo annyira súlyos beteg, alkalmilag el lehetne küldeni szülőföldjére. – Ha Isten engedi, hamarosan küldjük az új provinciálist.” (1642. jan. 25.)
A Kongregáció dolgaiban ki eszközölhet változtatásokat? – A Kongregáció ingósága, vagyona jól elzárható szekrényben legyen.
„Olvastam levelében, hogy miféle változások történtek a Kongregációban. Szerintem, mindezt legelőször nekem kellett volna ide jelenteniük, és ha indokoltnak látszik valami mutációnak az elrendelése, akkor az a vizitációban elrendelt előírásoknak megfelelően történjék, és a helyi elöljárók ne a maguk ízlése szerint rendezkedjenek a ház ügyeiben, mivelhogy nem egyformák az elöljárók felfogása. – Ha most a kongregációs üléseket ott szeretnék tartani, ahol eddig a sekrestye volt, akkor hova kerül a sekrestye, van-e olyan helyiség, amely éppen olyan kényelmes és megfelelő nagy, mint amilyen volt az előző? Hamarosan sorra kerül a vizitáció, addig is legyen rajta, nézzen utána, hogy minél jobban alakuljanak, rendeződjenek a dolgok, mert máskülönben a elöljáró részesül büntetésben.
„Ami pedig a Kongregáció kulcsait illeti, szerintem, az egyik az elöljárónál legyen, a másik pedig a Kongregáció sekrestyésénél, feltéve természetesen, hogy a Kongregáció dolgai egy jól elzárható szekrényben vagy kasszában vannak. – Minden óhajom az, hogy a szolgálati dolgokat és a közjóra irányuló, embertársak javára irányuló cselekedeteket minden jó igyekezettel végezzék és buzgósággal, minél kevesebb változásokat kelljen eszközölni.” (1642. jan. 31.)
Szent Kalazancius legnagyobb vigasztalása, ha a szerzetesi szabályok szerint élnek. Szorgalmazni kell a szerzetesi fegyelmet. – Ki kezelje a pénzt? Legyenek meg a szükséges dolgok. – Az elöljáró gyakran látogassa az iskolát.
„Atyaságod azzal szerezhet nekem legnagyobb örömet, ha minden igyekezettel azon van, hogy mindenben a szerzetesi szabályok, a Konstitúciók szerint éljenek, ami sajnos, a múltban nem igen volt meg sem az ottani házban, sem a Duchescában. Atyaságodnak igen nagy érdemére lenne az Isten előtt, ha elöljárósága idején elérné azt, hogy valamilyen formában csak megvalósították a szerzetesi fegyelmet. Szorgalmazza, hogy tartsák meg az előírt hallgatási időt, a »silentium«-ot és hogy mindenki szívesen tartózkodjék a kis szobájában, ahol olvashat lelki olvasmányokat és haszonnal foglalkozhat lelke javára, előmenetelére. – Vigyázzon arra, hogy a gondnokon, a beszerzőn és a sekrestyésen kívül más ne foglalkozzék a pénzdolgokkal, minden pénz kerüljön azonnal a kasszába. – Gondja legyen arra, hogy a szükséges dolgokban hiány ne legyen, mert csak akkor lehet minden szóvita nélkül megtartani a mi szerzetesi szabályainkat. – Gyakran látogassa meg az iskolát, hogy a tanítók elvégzik-e kötelességeiket és hogy a tanulók szorgalmasan tanulnak-e? – Mint mondottam, ezekkel szerez nekem igen nagy örömet.” (1642. jan.31.)
Menedékjog címén csak három napig tartható a házban az érdekelt. – A 12 éves novíciusjelölt legyen mindenben együtt a novíciusokkal. – Mise-átutalás. – Személyi áthelyezés. – Fr. Gio. Martino felszentelhető lesz, ha majd becsületesen elvégzi tanulmányait. – A Kongregáció dolgai.
„Arról értesültem, hogy két, büntetés elől menekülő egyént tartanak ott a Duchescában, akiket az Udvar bűnügyeik miatt nyomoz. Hogy ilyen szabályellenességek elkerülhetők legyenek, az az intézkedés történt, hogy az ilyen hasonló esetben menekülőnek legföljebb csak három napig lehet menedéket nyújtani, de ebben az időközben is legyenek elkülönítve a házbeli szerzetesektől, hogy ne lássák a mieinknek a sok tökéletlenségét, mint ahogyan ez a kettő is szemtanúja volt sok mindennek, akik aztán majd még több mindenről beszélnek a világiaknak, mint amennyit láttak. Ezért hát, lehetséges, hogy még a mai postával, vagy a következővel küldjük a dekrétumot, amely szól azon elöljárók ellen, akik három napnál hosszabb ideit is ott tartják a menekülőket.
„Hallom, hogy befogadtak a házba egy 11 vagy 12 éves fiút, hogy végezhesse tanulmányait és előkészüljön a noviciátusra. Legyen a novíciusok között és csak a novíciusokkal együtt járjon ki a házból. Ezt a rendelkezést pontosan tartsák meg. – Szerintem, ha P. Marco el van foglalva, akkor P. Tommaso della Passione atya mondjon rövid kis buzdító beszédet a novíciusoknak, mint olyan ember, akinek már meg van a kora, az ilyen ember igen jó hatással lehet a novíciusokra.
„Mondjanak el 100 misét azon 10 scudi ellenszolgáltatásaként, amely összeget P. Giuseppe testvére, Giocchino kapott meg. – Hamarosan intézkedünk fr. Alessio ügyében is. – Mivelhogy itt igen nagy szükségünk van miséző atyákra, éppen azért a jelen levéllel együtt megy a rendelkezés, hogy jöjjön Rómába P. Luca della Fraola (?). – Ami pedig fr. Gio. Martino szentelési elbocsátóját illet, mihelyt azt hallom, hogy becsületesen elvégezte a tanulmányokat, azonnal megkapja. Ezideig ugyanis azt hallottam felőle, hogy nem igen erőltette meg magát a tanulásban. Én mindenképpen azt szeretném, hogy derék képzett pap legyen, ne pedig valami tudatlan. – Hallom, hogy valami változások voltak a kongregációban, amely eddig az emeleten volt és most szeretnék a sekrestyébe bejuttatni anélkül, hogy erről értesítették volna a római elöljárókat és anélkül, hogy gondoskodtak volna arról, hogy a sekrestye legalábbis egy olyan helyhez jusson hozzá, mint amilyenben eddig volt.” (1642. jan. 31.)
P. Luca di S. Tomaso di Aquino atya Rómába rendelése. – A menedékjog meghatározása. – A novíciusjelölt.. – Kisegítés a novíciusok nevelésében.
„A mellékelt rendelkezést, amely Atyaságodnak címzett levélben érkezik, mutassa be a P. Ministrónak, aki két tanú jelenlétében közölje – minél előbb – P. Luca di S. Tomaso di Aquino atyával, hogy jöjjön Rómába, nagy jótétemény lesz számára, ha kiemeljük abból a fegyelmezetlen környezetből. – Hasonlóképpen küldünk egy másik rendelkezést is, amelyet ki kell függeszteni a Dormitórium ajtajára, hogy legföljebb csak három napra adhatnak a házban menedéket az olyan egyénnek, akit a hivatalos hatóság büntette miatt keres és amennyire lehetséges, meg kell szüntetni ezeket, hogy az ilyen menekülők bebocsátást nyerjenek a házba, mert, amint hallom, jelenleg is vannak olyanok, akik már két-három hónapja a házban tartózkodnak nem kis kárára a ház jó hírnevének.
„Azt az ifjút pedig, akit befogadtak a házba, a novíciusokkal együtt neveljék, végezze tanulmányait és csak a novíciusokkal együtt járhat ki a házból, vigyázzanak rá, hogy szorgalommal végezze tanulmányait, neveljék szerénységre, éppen úgy, mintha csak novícius lenne. – És ha Atyaságod nincs elfoglalva a gyóntatással, akkor legyen mindig ott a novíciusokkal, ennek mindennél nagyobb jelentősége van és nagyobb eredményt biztosít, mintha más dolgokkal foglalkozna.” (1642. jan. 31.)
