Szent Kalazancius örömét fejezi ki, hogy a klerikus Grient pappá szentelték, a legjobb kívánságokkal halmozza el levelére adott válaszában.
„A mai postával érkezett levélben arról értesít Atyaságod, hogy pappá szentelték. Nagyon örülök ennek, mert remélem, hogy ezáltal csak gyarapodni fog a lelki és az örökkévaló dolgok megismerésében és szeretetében és így alkalmasabbá válik, hogy segítségére lehessen embertársainak „in utroque homine”, én köszönetet mondok ezért az Úrnak és kérem, hogy növelje önben mindig az ő szent kegyelmét. – Ezeket akartam megírni válaszul nagyon kedves levelére. – Róma, 1644. jún. 25.”
Ezzel a levéllel legelőször 1959. nov. 27-én, Szent Atyánk oltalmának az ünnepén foglalkoztam, amikor P. Fedele életrajzi adatait gyűjtögettem. – Megkapott már akkor is ez a kis levél és azóta is sokszor rányitok a VIII. kötetben. – Akkor első alkalommal ilyenféle gondolatokat írtam a levél utáni jegyzetemben: „Amikor ezt a gyönyörű-szép kalazanciusi levelet elgondolkozva, elmélkedve leírtam, amelyet Szent Atyánk saját kezűleg írt 88 éves korában, a mi vigasztalásunkra, okulásunkra is írta. P. Fedele igen sok (221) levelet kapott Szent Kalazanciustól, sok utasítást, tanítást ad neki, de talán a leghosszabb levelekben sincs annyi melegség, szépség, gazdagság, ihletettség, mint ebben néhány soros kis levélben. – Ezeket a sorokat nem csak leírni kell nekünk, hanem megtanulnunk és szívünkbe vésnünk, hogy tanuljunk Tőle odaadást, szeretetet, áldozatosságot, mindenkor készséges, nagy hivatásszeretetet, hogy mondhassuk, imádkozhassuk, énekelhessük ihletett szívvel Szent Atyánk Officiumából a második Vesperásban a Magnificat szép Antifónáját: „Deus, qui pavit me ab adolescentia mea et eruit me de cunctis malis, benedicat pueris istis et invocetur super eos nomen ejus”. – (Amikor ezt az Antifónát recitálom, mindig eszembe jut a nagykárolyi Kalazancius-napi ünnepi Vesperás, amelyet a néhai jó Végh Árpád házfőnök-plébános végzett, Gyulai Laci énekelte ezt az Antifónát olyan szépen, olyan áhítattal, hogy mindig fülemben cseng a szép dallam, a kalazanciusi Officiumnak ez a gyöngye, erre gondoltam, amikor ezt ritka-szép kalazanciusi levelet olvastam és lassan megfontolva leírtam!) – Hányszor írta leveleiben Szent Kalazancius nem csak P. Fedelének, hanem másoknak is, hogy szeresség az iskolát, örömmel vállalják a tanítást, még akkor is, ha valaki elöljáró, mert azzal, hogy tanít, még nem esett le fejéről a korona (2791. lev.). – Igaza van P. Picanyolnak, aki a levélhez írt jegyzetben ezeket írja: „Azt mondhatnánk, hogy Szent Kalazancius egy ihletett pillanatban írta meg – saját kezűleg – ezt a gyönyörű levelet, amikor a természetfeletti világ mindenestül lefoglalta magának, ritka-szép emléket hagyott fiainak!” – A levél szövege pedig a következő:
„Jövök levelemmel, hogy lelkesítsem Atyaságodat egy tökéletes cselekedetre és arra, hogy jó példaadással szolgáljon nem csak a házbelieknek, hanem a világiaknak is, és ez az, hogy naponként legalább egyszer látogassa meg az iskolát és feleltessen meg négy-hat gyermeket hol az írási iskolában, hogy az olvasásiban, máskor meg az egészen kicsinyekkel foglalkozzék. Elhiheti, hogy így fog terjedni az iskolának a jó hírneve és a jó példaadásával lelkesíteni fogja a többi atyát és fratellókat is, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek. És biztosíthatom Atyaságodat, ha mindezt szeretetből végzi, igen nagy érdemeket szerez Istennél, inkább mintha egész napját imádsággal töltené, mert nagyon is igaz az a mondás – nem emlékszem hirtelenében, hogy melyik szent mondta (valószínűleg Szent Ágoston), de így mondta: „... qui orat, bene facit, sed qui juvat melius facit.” – Ezt cselekszem én is, aki már öreg vagyok, mégis gyakran megyek az iskolába, hogy valamit segítsek. – Az Úr áldjon meg bennünket és adja meg azt a szent kegyelmet, hogy ezt a nagy igazságot ne csak felismerjük, hanem meg is tehessük. – Róma, 1644. jún. 28.”
Figyeljük csak meg jól ennek a levélnek az intonálását, nem a már jól ismert formulákkal kezdi, hanem hirtelen ránk nyit, és azonnal kezdi mondani valóját, mint amikor valakinek valami nagy élménye volt és most úgy érzi, hogy neki hallgatnia nem szabd, k kell tárnia szívét-lelkét, hogy mások is részesei lehessenek ennek a lelki nagy élménynek, mintha csak a kinyilatkoztatások Hegyéről jött volna le, mint egykor Mózes, ahol az Úrral beszélt és most neki közölnie kell mindazt, ami megihlette a lelkét. Ezért olyan szép és gazdag ez a levél. Bepillantást enged Szent Kalazanciusnak hivatása szeretetében lángoló lelkébe. – Mi csak azt kérjük Tőle: ihlesse meg a mi szívünket és lelkünket is úgy, hogy fogyhatatlanul égjen bennünk a piarista hivatás szeretet. – Jól esett ennél a levélnél egy kissé elidőzni, de nem állhatunk meg, tovább kell keresnünk a levelek százaiban rejlő kalazanciusi értékeket, kincseket.
Nagyon érdekes levél. Új gondolat benne a Szerzet elöljáróságának sorsát illetőleg: lehet, hogy a bíborosi Bizottság megerősíti (Szerzetünket), de azt nem tudom, hogy a mindenkor áldott Isten jóváhagyja-e az égben?
„Látom, hogy mi mindenről írt a múlt hó 18-án kelt levelében, amely tengeri úton érkezett meg. – A levélből megértettem, hogy – jól lehet – a dolgok csak Isten tudja, hogy mennek, hasonlóképpen itt nálunk is jobban mehetnének, mindazonáltal reménykedünk, hogy Szerzetünk megmarad, ami az elöljáróságot illeti, biztosra veszik, hogy a Bizottság megerősíti, de én nem tudom, hogy a mindenkor áldott Isten az égben jóváhagyja-e? Semmit sem lehet tudni, hogy ezek a kardinális urak mikor akarnak bizottsági ülést tartani. – Ha lesz valami határozat, értesítéssel leszek azonnal. – Róma, 1644. júl. 2.”
Szent Kalazancius látja, hogy a pisaiakkal nehezen lehet szó érteni, de reméli, hogy a P. Provinciális majd a firenzei elöljárónak, P. Apának a segítségével mégis csak elér majd valamit, ő nem akar beleavatkozni ezekbe a dolgokba, de szüntelenül imádkozik a Szerzet sorsának jobbra fordulásáért. – Beöltöztetés és a novíciusok nevelésének kérdése. – Tejesen bizonytalan, hogy a kardinálisok mikor jönnek össze tanácskozásra? – Csodálatos Szent Kalazancius Atyánk szívóssága ebben a kérdésben is, mint már sok más dologban is láttuk az előzőekben. Ha meggondoljuk, hogy várva várt tanácskozás csak 1645. júliusában történt meg, akkor megérthetjük, hogy milyen lelki erővel rendelkezett, hogy annyi időn át reménykedésben tudta tartani a lelkeket, a várakozásban elfáradt embereket.
„Látom, mi mindenről ír Atyaságod, biztos vagyok abban, hogy a P. Provinciális bölcsességével, Atyaságodnak a jóindulatú segítségével támogatva majd csak megoldják szerencsésen a pisaiak dolgait, azt hiszem, hogy P. Stefanótól is kapnak majd levelet ügyeikkel kapcsolatban. Mivel én nem avatkozhatom bele ebbe a dologba, csupán csak azt tehetem, imádkozom azért, hogy a Szerzet egyre tökéletesebben szolgálhassa az Istent. – Amikor arra gondolnak, hogy novíciusokat szeretnének beöltöztetni, legelőször is azt fontolják meg, hogy ki lesz az, aki azoknak gondját viseli, én szeretnék a segítségükre lenni, de nincs módomban. – Egyedül csak Isten tudja, hogy a Bizottság bíboros tagjai mikor jönnek össze tanácskozásra. Egész biztosra vehető, hogy azon az ülésen nem fogják tárgyalni ezt a részletkérdést, hanem sokkal nagyobb jelentőségű dolgok kerülnek sorra. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. júl. 2.”
Hiábavaló minden próbálkozás, a pisaiak nem hajlandók elismerni a toszkán Provinciális joghatóságát, ami pedig kihívó, arrogáns magatartás, minősíthetetlen rebelliskedés volt a Szent Officium és Mons. Albizzi szerint, akik preztizskérdést csináltak a pisai esetből, hogy engedelmességre kényszerítsék a pisaiakat a firenzei Provinciálissal szemben. – Szent Kalazancius szeretett volna véget vetni ennek az áldatlan helyzetnek, amely káros kihatással volt az egész Szerzetre. Új Provinciálist küld Firenzébe, jóakaratú, jószándékú utasításokkal a pisaiak ügyében, de – úgy látszik, hogy a nagyhercegi udvar utasítására – ez is eredménytelen lett. – Érdekes Szent Kalazanciusnak egy megjegyzése a levélben. Ő t. i. levelet írt a P. Provinciálisnak miheztartás végett a pisaiakat illetőleg. Sokaknak nem tetszett ez a levél és azt kívánták, hogy erélyesebb hangon írjon neki. Erre teszi meg azt a megjegyzést Szent Kalazancius: „... azt kívánják tőlem, hogy olyan hangú levelet írjak, úgy járjak el, mint egy kapitány, aki egy lázadó város ostromol.”
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod. – Nagyon sajnálom, hogy a pisai kérdésben egyre több nehézség támad, az én elgondolásom az volt, hogy ezt az egész ügyet a legtermészetesebb egyszerűséggel tárgyalják meg, megelégedvén egyelőre azzal, hogy a szerzetesi szabályok megtartásának elősegítésére ez alkalommal csak vizitációt végzett volna a P. Provinciális anélkül, hogy valami változtatást eszközölt volna és a nagyhercegnek, vagy az általános ügyhallgatójának referált volna mindarról, amiben szükségesnek látta volna a javítást, a hiba kiigazítását, amit bizonyára azok is megértettek volna. A firenzeiekkel – mivelhogy nagyon éles eszűek – nagyon világosan, érthetően és minden mellébeszélés nélkül kell tárgyalni. Ilyen értelemben írtam én is P. Bernardinónak, amint Atyaságod is láthatja a mellékelten küldött levélből, ami egyeseknek ugyan nem tetszett és azt kívánják, hogy írjak egy másik levelet, amelyben ahhoz a kapitányhoz hasonlóan járjak el, aki egy lázadó várost ostromol.
„Nagyon sajnálom, – mint mondottam –, hogy nem hallgattak az én tanácsomra, ezek után legalább annyit tegyenek meg, a levél értelmében, hogy békességben akarnak lenni a firenzei „fenséges” (serenissimi) urakkal és az ő minisztereikkel. – Nagyon jó tudja Atyaságod, hogy én ott nem rendelkezhetek senkivel és nem parancsolhatok senkinek, egyedül azt tehetem, hogy buzdítom és kérem Atyaságodat – ezt cselekszem jelen levelemmel is –, hogy legyen segítségükre ebben az ügyben, hogy közreműködése által már egyszer meglegyen az annyira kívánt eredmény. Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. júl. 9.”
Ennek a levélnek az olvasása után önkéntelenül is Izaiás prófétának a szavaira gondol az ember, a terméketlen szőlőhegyről szóló fejezetre. „... mit kellett volna még tennem szőlőmmel és nem tettem meg vele? Talán, hogy azt vártam, hogy szőlőt hozzon és vadszőlőt hozott...” (Iz V. 4.)
A fiatal P. Grien atya Messinában tanítja a rendi növendékeket. Kéri, hogy nagy alázatossággal szolgálja az Urat és imádkozzék őérte is.
„Megkaptam Atyaságodnak múlt hó 20-án kelt levelét, nagyon örülök annak, hogy Atyaságod a retorikában képezi a mi növendékeinket, remélem, hogy ezt senki sem fogja megakadályozni. – Iparkodjék megmaradni hűségesen Isten szolgálatában nagy alázatossággal, akkor lesz kedves előtte a mi szolgálatunk. – Imádkozzék értem, amint én is imádkozom önért. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. júl. 9.”
Nagyon szép levél, minden sora nem csak P. Griennek szánt értékes tanítás, hanem mi is sokat meríthetünk belőle. Miről van szó ebben a levélben? Mindenben türelmesen igyekezzék engedelmeskedni, még ha nincs is mindig kedvére a dolog, alázatosan vállalja, ha netán az olvasási iskolában kell tanítani a kicsinyeket. – Reméljük, hogy az Isten úgy rendezi el javunkra a Szerzet ügyét, ahogyan és amikor jónak látja, mi pedig buzgó imáinkban kérjük, hogy legyen irgalommal azok iránt, akik a mi szerzetesi közösségünkben vállalták az életáldozatot. – Sajnálattal kell megemlíteni, hogy bizonyos dolgokban hibáztathatók a mi szerzeteseink is.
„Megkaptam Atyaságodnak f. h. 3-án kelt levelét, látom, hogy mennyi mindenről ír benne. – Ez alkalommal is csak azt írhatom önnek, hogy türelmesen iparkodjék mindazt teljesíteni, amit a szent engedelmesség ír elő, ha ezt Isten iránti szeretetből végzi, még akkor is, ha nem mindig találja célszerűnek, igen nagy érdemére lesz és ha kell, vállalja alázatosan a kicsinyeknek a tanítását is az olvasási iskolában. – Reméljük, hogy a mindenkor áldott Isten úgy rendezi el Szerzetünk ügyét javunkra amikor és ahogyan jónak látja. A mi feladatunk az, buzgó imáinkban kérjük, hogy legyen irgalommal azon szegénykék iránt, akik ami szerzetesi közösségünket vállalták. – Természetesen azt sajnálattal említem, hogy a mieink közt ottan nincsen meg az a lelki egység és egyetértő szeretet a „silentium”-mal együtt, amelyet a mindenkor áldott Isten megkíván, hogy ez meglegyen a szerzetesi közösségekben. – Köszöntse nevemben a ház összes tagjait és kívánom, hogy az Úr áldja meg mindnyájukat. – Róma, 1644. júl. 23.”
Az ajándékküldemény közvetítése. – Arról beszélnek, hogy hamarosan pápai széküresedés lesz.
„Sig. Bartolomeo Apollinare egy kis kerek dobozt küld hitvestársának, hogy biztosan megkapja, Atyaságodnak küldöm el Gio. Battista Tittarella gyümölcsárus útján. Atyaságod értesítsen engem, ha majd megkapja, hogy én is értesíthessem a nevezett urat. – Nálunk semmi újság, minden megy a szokott módon. – Itt mindenki arról beszél, hogy hamarosan pápai széküresedés lesz. Imádkozzunk mind a jelenlegi, mind a jövőbeli pápáért. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. júl. 23.”
P. Berro beszámol arról Szent Kalazanciusnak, hogy Ravellóban látta Szent Pantaleon vérének csodáját. Szent Kalazanciusnak egykori munkatársa Bernardino Panicola ott a püspök. – A továbbiakban arról ír, hogy bárki is legyen az új Pápa, akár az elhunyt pápa által kreált bíborosok valamelyike, akár a régebbiek közül lesz valaki, nem fogja eltörölni a Szerzetet – nem tudjuk, hogy Szent Atyánk honnét veszi ezt a biztos értesülést –, hanem csak bizonyos módosításokat fognak eszközölni, hogy aztán újra viruljon a szerzetesi fegyelem. – Kényes probléma megtárgyalása Mons. Panicola rokonával.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 30-án kelt levelét, amelyben beszámol nekem a ravellói Szent Pantaleo-napi ünnepségről, amikor látta a Szent Vértanú vérének csodáját, bizakodva várjuk, hogy az Úr irgalmassága folytán kegyet gyakorol majd mi velünk egy kis idő múlva, minthogy Mons. Panicola ott a püspök. – Addig is buzgón imádkozzunk az új pápáért, bárki is legyen az új pápa, akár a most elhunyt pápa által kreált bíborosok valamelyike, akár a régebbiek közül lesz az ú pápa, nyugodtak lehetünk, hogy nem törli el a Szerzetet, hanem csak olyan módosításokat fog eszközölni, hogy ennek következtében újra viruló legyen a szerzetesi fegyelem, ezt a jó hírt közölhetem jelenleg önnel. – Beszélni fogok a Mons. rokonasszonyával, hogy ne zaklassák állandóan pénzkéréssel a püspököt. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. aug. 6.”
Szent Kalazancius sajnálja, hogy P. Bernardino provinciálisnak a pisai kiküldetése nem járt azzal a sikerrel, amelyet ő várt tőle. – A pápai széküresedést illetőleg mit remélhet a Szerzet? – Fr. Angelo meggondolatlan kijelentései. – Néhány nap óta szigorú rend és fegyelem az Egyházi Államban. – Minden kívánságunk a béke és az igazi, komoly pápaválasztás.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 30-án kelt levelét. Elhiszem, ahogyan Atyaságod írja, hogy P. Bernardino minden tapintatossággal és világos egyszerűséggel végezte feladatát, mindazonáltal nem lett meg a várt eredmény, mert nem azt végezte, amit óhajtottam, hogy vizitálja meg a pisai háza. – Ami pedig a pápai széküresedést illeti, olyan értesülést szereztünk, hogy Szerzetünket nem fogják megszüntetni, sem a fogadalmakat nem nyilvánítják érvényteleneknek, mint ahogyan egyesek követelték, hanem az Úr segítségével olyan módosításokat eszközölnek a Szerzetben, hogy ennek következtében újra meglegyen az igazi, szent szabálymegtartás.
„Szerfölött rosszallom, hogy fr. Angelo hogyan viselkedik ott, aki olyasmiket beszél, hogy nem függ senkitől sem, csak tőlem. Teljesen ingyenes állítás az ilyen beszéd, mert jelenleg mindnyájan a P. Vizitátortól és P. Stefanótól függünk. Azonkívül ez az említett fratello súlyos hibát követ el, amikor mindenkiről csak rosszat mond, ezzel sokkal többet árt magának, mint másoknak, mert az Istent bántja meg az ilyen beszédekkel. Szívesen veszem, ha Atyaságod figyelmezteti az én nevemben, hogy felfüggesztésem óta nincs nekem joghatóságom, hogy valakinek is parancsoljak.
„A széküresedési idő alatt, mintegy két nap óta nagy nyugalom van és békesség, amióta egy igen szigorú közbiztonsági őrjáratot szerveztek meg. Annak előtte gyakoriak voltak a gyilkosságok és sok volt a tettlegesség napról-napra. – Az Úr engedjen nekünk igazi, szent békét és adja meg, hogy egy komoly, szent pápaválasztásnak lehessünk tanúi. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1644. aug. 6.”
Szent Kalazancius örömmel veszi tudomásul, hogy P. Grien újra tanítja a klerikusokat és azt a reményét fejezi ki, hogy majd talán az új pápa engedélyt ad a novíciusok beöltöztetésére. A hírek szerint Szent Lőrinc vigíliáján kezdődik a konklávé.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 17-én kelt levelét, nagyon örültem annak, hogy visszatérve újra tanítja a mi klerikusainkat, igyekezzék minden szorgalommal végezni a tanítást. – Reméljük, hogy az új pápától majd megkapjuk az engedélyt, hogy újra vehessünk fel novíciusokat. – Azt mondják, hogy Szent Lőrinc vigíliáján vonulnak be a kardinális urak a konklávéba és azt gondolják, hogy hamarosan meglesz az új pápa, mivelhogy igen nagy a forróság, azonnal értesítéssel leszünk, mihelyt valamit megtudunk. – P. Carlo di S. Ignazio köszönti Atyaságodat. – Már írnivalóm nem lévén kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. aug. 6.”
Több oknál fogva is igen jelentős levél! Először is Szent Kalazancius bizonyságot tesz arról, hogy azt a Brévét, amelyben P. Mario halála után P. Cherubinit nevezte ki a Szentszék Generálisnak, Rómában sem közzé nem tették, sem ki nem hirdették. Ebből egyesek mindjárt azt következtették, hogy ez a kinevezés nem is érvényes. (Lásd a 4150. levél után írt történeti áttekintést!) – Ennek következtében most ezeken az atyákon múlik, hogy mindent helyreigazítsanak, amit remélhetőleg meg is tesznek, de a teljes jóvárendezés az új pápa feladata lesz, akit majd jobban informálnak, mint az előzőt. – Igen súlyos szó ez is! – A továbbiakban Szent Kalazancius kívánja, hogy minél előbb válasszák meg az új pápát, aki rendet teremt majd az Egyházi Államban és az egész keresztény világban. – A levél utolsó soraiban arra kéri P. Apát, hogy továbbra is hatékonyan iparkodjék közreműködni a béke fenntartásában. – A levél elején, az előző levélben is említett fr. Angelo viselkedését marasztalja el Szent Kalazancius.
„Olvastam, hogy mi mindenről írt levelében. – Egyáltalában nem tetszik nekem, hogy fr. Angelo éppen úgy viselkedik, mint annak idején Rómában, ahol annyira jártatta a száját, hogy mindenkinek az volt a véleménye, hogy meneszteni kell, nehogy valami botrányt okozzon a Szerzet gyalázatára. Atyaságod írásából úgy látom, hogy még rosszabb, mint amilyen itt volt, szerfölött rosszallom, mert nem csak magának árt, hanem az összes ottani Atyáknak. Itt elöljárónak tekintjük P. Stefanót egy Bréve értelmében, amely a vizitátor atyának és az említett atyának javára jelent meg, főképpen pedig azért, mert így rendelkezett Sig. Card. Roma, aki az öttagú Bizottságnak a feje. Akkoriban mindenkinek megírtam, hogy engedelmeskedjenek (ezeknek), jóllehet, hogy a Brévét itt Rómában sem nem közölték, sem ki nem hirdették hivatalosan. Most ezeknek az atyáknak a feladata, hogy mindent helyre igazítsanak, amit – remélhetőleg – meg is tesznek, de a teljes jóvárendezés az új pápa feladata lesz, aki nem lesz majd olyan rosszul informálva, mint az előző. – Kérjük az Urat, hogy minél előbb történjék meg az új pápa megválasztása, hogy minél előbb válasszák meg az új pápát, akire a dolgok sorozatának a rendezése vár, még pedig elsősorban az Egyházi Államban, azután pedig az egész keresztény katolikus világban. – Atyaságod mindent kövessen el, hogy a béke meglegyen abban a házban, mint ahogyan a múltban is mindent megtett ezért, legyen ez mind az ön dicséretére. Igaz Isten-szolgálat ez, ami Atyaságodnak nagy érdemére lesz. – Ezeket akartam megírni jelen levelemben. – Róma, 1644. aug. 20.”
Buzdítás a buzgó szerzetesi életre.
„Látom, mi mindenről ír levelében. Hálás vagyok önnek a Szerzet érdekében kifejtett buzgólkodásáért, arra kérem most, hogy továbbra is szorgalmazza a szabályok buzgó megtartását az ottani házban, míg ön az elöljáró ott. Figyelmeztessen egyeseket a házbeliek közül, hogy ne ellenkezzenek, hanem inkább készségesen engedelmeskedjenek, bármiféle intézkedést is ad k P. Stefano degli Angeli, aki az Szerzetnek az elöljárója, mert ha másképpen járnak el, hamarosan megtapasztalják a nemtetszést, sőt, különleges és mindenkit érintő, általános büntetésekben részesülnek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. aug. 22.”
A nyugtalankodó fr. Angelo előbb vagy utóbb megkapja a megérdemelt büntetést. – A fogadalmak érvényességének a kérdése sok más kérdéssel megoldódik majd az új pápa megválasztásával. – A levél harmadik bekezdésében Szent Kalazancius két nagy dolgot kér az Úrtól. Az egyik az: mutassa meg nekünk Szerzetünk megszilárdulásának útját. A második pedig annak a kívánságnak a kifejezése, hogy – az Úr segítségével – bár járna minden szerzetesünk a tökéletesség útján.
„Látom, hogy mindenről számolt be, főképpen, hogy mi mindent írt fr. Angelóról. Nagyon jól tudom róla, hogy mindenhol baj volt vele, mindenütt csak nyugtalankodott, ahol csak megfordult, mindezideig nem akadt emberére, aki – érdemei szerint – rákészette volna kemény kézzel a javulásra, de, ami késik, nem múlik, előbb vagy utóbb megkapja a megérdemelt sorsot.
„Látom, Atyaságodat nyugtalanítja, sokat foglalkozik a fogadalmak érvényességének a kérdésével, mivelhogy biztosak vagyunk abban, hogy nem fogják érvényteleneknek nyilvánítani, éppen azon gondolkozunk, hogy ez az út lesz a legalkalmasabb arra, hogy Szerzetünket az illetékesek figyelemébe ajánljuk, de ehhez szükséges, hogy várjuk meg az új pápa megválasztását és akkor majd megtárgyalhatjuk a Szerzet előrehaladásának szempontjából legszükségesebb dolgoknak az újrarendezését.
„Itt állandóan imádkozunk azért, ott is hasonlóképpen cselekedjenek, hogy az új választásban mutassa meg az Úr nekünk az utat, amely mi Szerzetünk igaz megszilárdulásának az útja lehet. – Nevemben áldja meg az ottani ház összes tagjait, mindnyájuknak azt kívánom az Úrtól, hogy rátaláljanak a szerzetesi tökéletesség útjára, amelyről nagyon igazán mondja az Írás: „Arcta est via, quae ducit ad vitam et pauci sunt, qui inveniunt eam.” – Róma, 1644. aug. 27.”
Egész életében azt a szűk utat járta Szent Kalazancius Atyánk, ki gondolt akkor arra, hogy ez a nap, amelyen ezt a levelet írta, egykor majd az őreá való emlékezésnek a szent ünnepe lesz, amíg csak egy piarista lesz a földön, aki hálás szívvel áldja a szegény gyermekek jótevőjét, az ingyenes iskolák megalapítóját, a Kegyes Iskolák Szerzetének Szent Alapítóját.
Fr. Angelo engedély nélkül meglépett Firenzéből, ezért példásan meg kell bünteti. Ha az új pápa megválasztásával a mi Szerzetünk dolgai is konszolidálódnak, elrendeződnek, nyugvópontra jutnak, akkor Szerzetünket meg kell tisztítani az ilyen elemektől. Ha Rómába jön, akkor is csak ezeket mondhatom.
„Megértettem mindazt, amit a múlt hó 27-én kelt levelében írt. – Ami pedig fr. Angelót illeti, itt nem jelent meg, nem is tudunk róla semmit, helyénvaló, hogy megfelelő büntetésben részesüljön, ha visszatér, hogy a többiek is tanuljanak belőle. Nem hiszem, hogy Rómába jönne, ott sem fogadják vissza súlyosabb büntetések nélkül, mivelhogy engedély nélkül távozott. – Ha az Úr egyszer megadja azt a kegyelmet, hogy a mi Szerzetünk ügyes-bajos dolgai elrendeződnek az új pápa megválasztása után, amint ezt reméljük is, akkor valami módot kell kitalálni, hogy Szerzetünket megtisztítsuk az ilyen tagoktól. – Ami Rómába jövetelét illeti, ha Atyaságod írt P. Stefanónak, akkor nincs semmi mondani valóm, mert őtőle úgyis fog kapni választ. – Bármiben szolgálatára lehetek, nagyon szívesen megteszem. – Az Úr áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. szept. 3.”
Szent Kalazancius nagyon örülne annak, ha P. Berro elfogadná azt az ajánlatát, hogy szívesen elmenne elöljárónak Genovába, ahol a P. Provinciálissal együtt sokat tehetnének a kedélyek megnyugtatására. – A levélhez csatolt utóiratban arról értesülünk, hogy a nápolyi ebédlőben azt a Glicerio Landriani életrajzot olvasták, amelyet P. Berro állított össze, úgy látszik, hogy az irigyek árulkodás útján az ottani Inkvizíció tudomást szerzett a dologról és kifogásol valamit. Szent Kalazancius megnyugtatja P. Berrót, hogy szót sem érdemel a dolog.
„Tárgyaltam a Szerzetünket kormányzó elöljárókkal, nagyon kézenfekvőnek találták, hogy a genovai provincia megnyugtatására igen célszerű lenne, ha Atyaságod vállalná a genovai házban az elöljáróságot. Szerintük P. Gio. Luca di S. Francesco atyát el kell mozdítani, aki már nem elöljáró; P. Geronimo ment oda elöljárónak, aki az elmúlt hónapokban itt volt a római noviciátusban. – Ha Atyaságod kívánja annak a háznak és provinciának a nyugalmát, akkor fogadja el ezt a felajánlott munkakört és – úgy gondolom –, hogy hamarosan megkapja a hivatalos iratot is erről és P. Gio. Crisostomo atyával együtt (P. Peri provinciális) sokat tehetnek a lelkek megnyugtatására. – Várom a kedvező választ, legyen vigasztalásomra ennek a felkérésnek a vállalásával. – Kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. szept. 3.”
„Levelem megírása után érkezett Atyaságodnak a múlt hó 28-án kelt levele, amelyben beszámolt nekem az Inkvizíció beavatkozásáról azzal az életrajzzal kapcsolatban, amelyet Atyaságod írt meg és az ebédlőben ezt olvasták. Szerintem, szóra sem érdemes az egész dolog, nem az elöljárók rendelkezése értelmében cselekedte ezt, hanem csak magán buzgólkodásból és nem szeretetről tesznek bizonyságot azok, akik az ön személyét rágalmazták, hanem fékezhetetlen szenvedélyről. Várom feleletét a fentiekkel kapcsolatban, de még inkább az utóbbiról. Deo gratias.”
Újabb híradások fr. Angelóról. – A tűrhetetlen állapot miatt, amit Cherubini és Pietrasanta viselkedése idéztek elő, 1644-ben P. Conti, majd utána P. Bafici is, a kapucinusokhoz vonultak vissza, de néhány hónap múlva mindketten visszatértek a Szerzetbe. – Sokat vár Szent Kalazancius az új pápától. – A stúdium felállításának gondolata a rendi növendékek számára. – Ezekben a nehéz időkben Szent Kalazancius minden emberre számít, hogy helytállnak az iskolákban. – Teljesítsük mindenben Isten szent akaratát.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 3-án kelt levelét. – Fr. Angelót illetőleg pedig azt az újabb hírt közölhetem, hogy házunk elöljárója, P. Luca találkozott vele és amikor látta, hogy felismerték, Frascati felé vette útját, de ott nem fogadták be, mivelhogy nem volt nála elöljárótól kapott hivatalos levél, és most senki sem tudja, hogy onnét hova ment. Valószínűleg vissza Firenzébe. Nem tudom, hogy egyáltalában mit akarhat, aki minden engedély nélkül jár-kel széltébe-hosszába. Az Úr világosítsa meg értelmét, hogy egyszer már rátalálna az igaz útra és rendes szerzetesként élne.
„Visszajött a kapucinusok noviciátusából P. Onofrio és Poliba ment, onnét megírta a P. Vizitátornak, hogy visszajött és felajánlotta szolgálatait a Szerzetnek. – Egyébként abban a reménységben vagyunk, hogy majd az új pápa megválasztásával minden visszatér a szerzetesi fegyelmezettség útjára, és amennyiben szükségesnek látszik, megtörténik majd a Konstitúciók módosítása is. – Én úgy látom, hogy a rendi stúdiumot, bizonyos előnyösebb szempontok miatt, P. Stefano szeretné ide a Collegio Nazarenóba elhelyezni, de ennek a megtárgyalása csak akkor kerülhet sorra, ha majd az új pápát megválasztják, vagy pedig a szünidőben, ami egyébként nagy megelégedésemre és vigasztalásomra lenne. – Úgy látom, hogy P. Pietro della Nunziata atyának nem nagy kedve van arra, hogy a jövő tanévben is helytálljon az iskolában, nagyon sajnálnám, ha ezekben a nehéz időkben nélkülöznünk kellene őt az iskolai munkában. – Az Úr adja meg azt a szent kegyelmet mindnyájunknak, hogy mindenkor teljesíthessük az Ő szent akaratát és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. szept. 10.”
Újra egy rövid, de igen értékes, szép levél. – Miről van szó benne? – Szent Kalazancius örül annak, hogy a fiatal P. Grien tanítja a rendi fiatalokat, buzdítja, hogy szorgalmasan végezze ezt a kedves munkát, és főként gondoljon arra, hogy ha majd egykor ezek a fiatalok valami ót érnek el munkájukban, azt mind annak köszönhetik, hogy valamikor Atyaságodtól igen komoly oktatásban részesültek és annak a gyümölcse az ő sikerük. – Kívánja Szent Kalazancius, hogy a fiatal Atya egyforma sikerrel tanítsa, közölje mind az ismereteket, mind az Isten félelmet tanításában.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 22-én kelt levelét. Nagy öröm számomra, hogy taníthatja a rendi növendékeket, a klerikusokat. Amennyire csak rajtam áll, minden jóakarattal buzdítom, hogy igen nagy szorgalommal végezze ezt a munkát, ami által igen kedves dolgot cselekszik a mindenkor áldott Isten előtt, a Szerzet javára pedig igen hasznos dolgot művel. Biztos lehet abban, hogy mindazt a jót, amit ezek a fiatalok egyszer munkájukban elérnek, köszönhetik annak, hogy Atyaságod valamikor igen komoly oktatásban részesítette őket. Én nem szűnöm meg kérni az ön számára Istentől azt a kegyelmet, hogy mindenkor könnyedséggel taníthassa az iskolában a gyermekeket mind az ismeretekre, mind az Isten félelemre. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. szept. 10.”
Ebben a levélben bejelenti Szent Kalazancius, hogy X. Ince néven Pamphily kardinális lett az új pápa, remélhetőleg a Szerzet ügyeinek a megtárgyalása is sorra kerül, mihelyt megkezdi hivatalos működését.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 29-én kelt levelét, mondhatom önnek, hogy biztos reménységgel vagyunk a mi ügyeink rendezése felől és a mi Szerzetünk ügyét illetőleg az új pápának Pamphily kardinális személyében történt megválasztásával, aki a X. Ince nevet vette fel. Mihelyt megkezdi a kihallgatásokat és az ügyek hivatalos intézését, akkor – remélhetőleg – a mi ügyeink is hamarosan sorra kerülnek. – Ezeket akartam jelenleg megírni, az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. szept. 17.”
X. Ince és a piaristák
A 4150. levél után írt rendi történeti események felvázolásában eljutottunk VIII. Orbán haláláig (meghalt 1644. júl. 29-én), illetve az új pápának, X. Incének, Pamphily kardinálisnak a megválasztásáig (1644. szept. 15.) történt rendi eseményeknek az ismertetésében. – A következőkben – vázlatosan – összefoglaljuk a további eseményeket – a levelek és egyéb források alapján – egészen 1646. márc. 17-ig.
X. Ince megválasztásával kapcsolatban Cherubini és Pietrasanta ellenfelei azt gondolták, hogy az új Pápánál nem lesz majd olyan nagy befolyása Albizzinek és Pietrasantának, mint az előzőnél – általában – a Barberinieknél, másodsorban pedig arra gondoltak, hogy az új Pápa majd jobb információt kap a Szerzet állapotáról, mint VIII. Orbán. Így vélekedett maga, Szent Kalazancius is (4224. lev.) – Sajnos, a jó reménykedések csakhamar szétfoszlottak. – Maga a Pápa egy ideig nem foglalkozott a mi ügyeinkkel, de annál inkább dolgozott mindkét párt a maga hatáskörében. Pietrasanta és Cherubini, attól való félelmükben, hogy egy esetleges változás a Bizottság tagjai közt, romba döntheti mindeddigi terveiket, munkájukat, azzal a kéréssel fordultak az új Pápához, hogy a piaristák ügyé bízzák újra arra a Bizottságra, amely eddig is foglalkozott vele. – Az ellenpárt pedig azon dolgozott, hogy a Bizottságban valahogyan elejét vegyék Mons. Albizzi túlkapásainak és mellőzzék Roma kardinális szerepét, aki kezdettől fogva piarista-ellenes volt.
Győzött Pietrasanta és Cherubini. Szent Kalazanciusnak 1644. nov. 19-én kelt leveléből tudjuk (4237. lev.), hogy – jól lehet a spanyol követ, a toszkán nagyhercegi követ és a lengyel követ mindent elkövettek – a Pápa újra megerősítette bizottsági munkájukban az öt kardinálist azzal a meghagyással, hogy tanulmányozzák a szóban forgó kérdést és terjesszék elő a határozatokat.
Az illetékesek megpróbálták még egyszer Memorandumok küldésével érvényesíteni befolyásukat, amelyek, szinte kivétel nélkül, mind Mons. Albizzi kezébe jutottak. Erre a sorsra jutottak a toszkán, a lengyel és a spanyol udvarok memorandumai is.
Ebben az időben P. Cherubininek Litomyslibe küldött leveleiből kitűnik, hogy milyen nehézségek voltak útjában a mi ügyeink rendezésének. Okt. 15-én azt írja – nem számítva, hogy az ötös Bizottságban csak három kardinális van, mert közülük az egyiket pápának választották meg, a másik Bolognába ment legációba – , hogy a mi ügyeink eléggé vontatottan mennek, mivelhogy Őszentsége nem szívesen határozza el magát új dolgokra, és hogy a Szerzet ügye elég súlyos. – A nov. 19-i levélben arról ír P. Cherubini, hogy megvan az engedély novíciusok beöltöztetésére. – A nov. 26-án kelt levelében arról tesz említést, hogy a Szerzet ügyei veszélyben vannak egy Memorandum miatt, amely sok rosszat mond a vizitátorról és Mons. Albizziről. – Ugyanebben az időben Szent Kalazanciusnak egyik leveléből (4233. lev.) arról értesülünk, hogy P. Cherubini lényeges újításokat akart behozni a Konstitúciókban egy bizonyos D. Luziónak a közvetítésével. Természetesen, ebből nem lett semmi.
Ezekben a hónapokban élénk diplomáciai tevékenység zajlott le a piaristák érdekében a toszkán, a lengyel és a spanyol udvar részéről. – A toszkán és a lengyel közreműködések írásbeli dokumentumai, levelezései szinte hiány nélkül, rendelkezésünkre állnak, de nem úgy a spanyol udvaré, mert a XVIII. század közepe táján a követség levéltárát szinte teljesen megsemmisítette egy tűzvész.
1644. okt. 22-én azt írja Rómából Firenzébe a nagyherceg követe, Gondi, amikor arról volt szó, hogy a nagyherceg nevében Rómába jön Firenzéből P. Michelini a piaristák ügyében, nagyon is jó lesz, ha jön P. Francesco (Michelini), mert az a másik P. Francesco (P. Baldi) nagyon nyugtalan és annyira el van telve haraggal P. Cherubini és a Mons. Asszeszor iránt, hogy ezek sohasem jutnak megegyezésre és csak a Szerzet sínyli meg ezt a veszekedést. Ő úgy látja, az lenne a legjobb, ha megegyeznének, mert máskülönben tönkreteszik a Szerzetet. – Jó meglátása volt a követnek.
Nagyon érdekes a lengyel udvar és a pápa közötti levelezés. A lengyel király megbízottja, Don. Giovan Domenico Orsi apát nov. első napjaiban audiencián volt X. Incénél, és az erről küldött jelentésében írja a királynak, hogy a pápa nem óhajtja figyelembe venni a királynak abbeli kérését, hogy a piaristák ügyét bízza egy új Kongregációra, vagy bíboros helynökére, Sig. Card. Ginettire. – Még érdekesebb az 1645. jan. 21-én kelt levél, amelyet az említett Orsi apát küldött a lengyel királynak a pápai audiencia után, amikor is átnyújtotta a pápának a királynak sajátkezű levelét. – A király a legmelegebben támogatta a piaristák ügyét. A pápa azt válaszolta, örül annak, hogy a piaristáknak olyan jó hírnevük van Lengyelországban, de egészen másképpen van informálva az olasz piaristákról, az ő cselekedeteikről és viselkedésükről, a Mons. Asszeszornak nincs más kifogásolni valója, hanem csak az ő haszontalan tetteik, emiatt nincs mit neheztelni a Mons. Asszeszorra. A Szerzetben van a hiba, rosszul lett megszervezve, alapítva, kevésbé jó. Minderre az apát – Orsi – azt válaszolta, ha valami rossz, azt meg kell javítani és azon kell fáradoznunk, hogy megújuljon. Erre semmi választ nem kapott Orsi, aki észrevette, hogy a lehető legrosszabbul van informálva a pápa. Ki tudja, talán már ekkor megpecsételődött a Szerzet sorsa.
Nyolc nappal később, 1645. jan. 28-án, újra érdekes levelet írt Orsi a lengyel királynak, amelyben beszámolt az újabb Memorandum sorsáról. Azt is megtudjuk ebből a levélből, hogyan gondolkozott Mons. Albizzi a Szerzetről, Kalazanciusról, Cherubini kormányzásáról.
A levél első soraiban arról ír Orsi, hogy Őszentsége a neki átnyújtott Memorandumot átadta Mons. Asszeszornak. Ebben az írásban Orsi kihagyta azt a részletet, amelyben a Mons. elmozdításáról volt szó, nehogy az említett Mons. még jobban megharagudjon a piaristákra. – Majd amikor arról beszélt a Mons-ral, hogy milyen értékes munkát fejtenek ki Lengyelországban a piaristák, milyen botrány lenne – főként az eretnekek szempontjából – ha eltörölnék ezt a Szerzetet, erre azt válaszolta, hogy nem törlik el a Szerzetet, hanem az lehetséges, hogy lefokozzák egyszerű Kongregáció státusára. Amikor Orsi azt hozta elő, hogy a Generálist vissza kellene állítani hivatali állásában, a Mons. azt válaszolta, hogy fáradt öreg ember és eléggé önfejű. Nincs is arra szükség, út visszahelyezzék, mert hiszen igen jól elkormányozzák a Szerzetet egy közülük való, akire rábízták a Szerzet minden gondját. – Mindezen dolgokban Orsi apát beszélt Sig. Card. Pallottával is, aki elmondotta, hogy a királytól jött levél értelmében beszélt a pápával a piaristák érdekében, de úgy találta, hogy a lehető legrosszabb benyomásai vannak neki róluk, különösképpen a P. Generális ellen volt eltelve ellenszenves hangulattal, elfogultsággal. Maga a kardinális Isten kiváló szolgájának tartja Kalazanciust és azt a tanácsot adta, hogy a Szerzet kérjen Őszentségétől egy okos, buzgó és jámbor protektort, mert máskülönben senki sem fogja védelmezni őket. És amikor Orsi azt találta mondani, hogy a protektori állásra legmegfelelőbbnek találná magát Pallotta kardinálist, erre a bíboros azt válaszolta, hogy szívesen elfogadná egy olyan Szerzetnek védnökségét, amelyet ő igen hasznosnak ismer a kereszténység és Isten Egyháza számára. Orsi a királynak ajánlja, hogy kérje a pápától a piaristák számára Pallotta kardinálist protektornak.
A rendi levéltár még egy jelentős Orsi-levelet tart számon, amelyet a Varsóban tartózkodó P. Orselli kapott Orsitól 1645. márc. 5-én. – A levélben újra csak arról számol be Orsi apát, hogy Mons. Albizzi élvezi a pápának teljes bizalmát, lehetetlen őt elmozdítani, neki adja át az összes érkező Memorandumokat, amik csak érkeznek a piaristák érdekében. – Beszélgetés közben arról győződött meg, hogy Mons. Albizzit nem vezérli cselekedeteiben, a piaristák ügyében, semmiféle animozitás, elfogultság, de beszélt arról, hogy miféle hibái vannak a Konstitúciónak, hogy annyi a pártoskodás és a szenvedélyesség a Szerzetben. – Azokban a napokban igen aggódott – írja Orsi apát –, mert az eltörlés veszélye fenyegette a Szerzetet (1645. febr.), de ő mindent megtett – Isten nagyobb dicsőségére, és hogy bizonyságot tegyen a király iránti hűséges szolgálatairól – eljár a kardinálisoknál, hogy felvilágosítsa őket az igaz helyzetről. – De most már megnyugtatta őt a Mons. Asszeszor is effelől, hogy nem törlik el a Szerzetet – ugyanezt mondta Őszentsége is, hogy nem szűntetik meg, hanem csak kellő reformokkal életképessé teszik, mert őszentségének az a véleménye, hogy addig nem vehetnék fel a novíciusokat, míg ez a megújulás meg nem történik, biztosítva nincs. – Az egyházi körökben, Rómában általában az a vélemény, hogy a Szerzet vezetését nem lehet újra átadni Kalazanciusnak, legfőképpen magas kora miatt, jobb, ha az fiatalosabb kezekbe kerül („... si amministri tal carica dal moderno”). – Végül arra kéri Orsi apát levelében P. Orsellit, hogy ne igen emlegessék az új elöljárónak hibáit, mert még ez nem zárja ki, hogy kormányzása jó legyen. Igen különböző szempontok szerint lehet megítélni a jó kormányzást, azt csak a jövő mondja meg, hogy melyik kormányzás volt jó, vagy kevésbé jó, igen sokszor megtörténik, hogy példáséletű emberek nem válnak be a kormányzásban. – Nehéz ügyeinkben kérjük az Isten oltalmazó jóságát. – Sok érdekes dolgot tudunk meg ezekből a levelekből. – Volt még néhány kisebb próbálkozás a lengyelek részéről Szerzetünk érdekében később is (a király, Ossolinski herceg, a nuncius), hiába szóltak ezek mellettünk, a Szerzet problémája csak nem oldódott meg, mert felsorakoztak az ártani akaró ellenségek is, már pedig ezek sokan voltak, akiket nem lehetett mellőzni, számításon kívül hagyni (4248. lev.).
Ezek történtek 1644 utolsó és 1645 első hónapjaiban. – Az eddigiekből világosan látjuk, hogy Ince pápának és Mons. Albizzinek minden szándéka az volt, hogy a Szerzetet lefokozzák az egyszerű Kongregáció státusára, amely ezentúl az Ordináriusok joghatósága alatt fog állni és csak elemi iskolákban taníthatnak. – Szent Kalazancius – amiként annak idején ellenezte és szembehelyezkedett azzal a Cherubini-féle elgondolással, hogy lényeges módosításokat eszközöljenek a Konstitúciókon, éppen úgy most is védelmére kelt Szerzetének, hogy azt le ne fokozzák, és hogy a tanításban korlátozzák (4243. lev.). Ugyanide sorolhatjuk a 4253. levelet is, amelyben Szent Kalazancius azt írja P. Berrónak, hogy elég sokan vannak, aki szeretné tönkre tenni a Szerzetet, hangoztatván, hogy csak írásra, olvasásra és egyszeregyre taníthatnak a piaristák, és hogy ne tehessenek ünnepélyes fogadalmat, hanem csak egyszerűt, ahogyan a Kongregációkban szokásos. És ezeknek az embereknek a hatása alatt van a pápa. Kik ezek az emberek? Mindenekelőtt Mons. Albizzi, majd aztán az ő nagy barátja, Sig. Card. Roma, az ötös Bizottság elnöke, és végül P. Pietrasanta, aki világosan megfogalmazta a maga mondanivalóit a három jelentéstételében, legfőképpen a névtelenül beadott igen keményhangú másodikban.
Szent Kalazancius pedig napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra várta, hogy a Bizottság mikor hívja össze az ülést. Várta 1645. januárjában, a Nagyböjtben, közben Roma kardinális hivatalos útra indult Frascatiba. Ezek után nem csak, hogy jöttek összeülésre, hanem elmúlt a félév anélkül, hogy a problémából valami is megoldódott volna.
Többszöri kérés után végül is 1644. karácsonya után Szent Kalazancius kihallgatáson jelenhetett meg X. Ince előtt (4247. lev.), amelyről egy későbbi levélben úgy emlékszik meg „gratissima audienza” (4250. lev.), amikor a pápa azt mondotta: „...contro di voi non vi é cosa aluca” (4400. lev.). – Ennyi bizonytalanság láttára néha Szent Kalazancius érezte a keserűséget, de reményét sohasem vesztette el, „... in spem contra spem” (4250., 4251., 4252. levelek). – Ebben az időben maga Szent Kalazancius egy Memorandumot juttatott el Roma kardinálishoz, amelyben kéri, hogy ne hallgasson azokra, akik azzal az ürüggyel, hogy segítségére akarnak lenni a Szerzetnek, három újítással teljesen tönkretennék azt. A három kívánság az volt, hogy a piaristák csak az elemi ismereteket taníthassák, hogy a Szerzetet lefokozzák egyszerű fogadalmas Kongregációvá, és hogy változtassák meg a szegénység fogadalmának a szellemét. – Úgy látszik, hogy a kardinális nem sokba vette ezt a felfolyamodást, hiszen tudott dolog róla, hogy nem nagyon rajongott azért az eszméért, hogy az egyszerű nép alaposabb, komolyabb szellemi, iskolai kiképzésben részesüljön.
Hogy P. Cherubini és Pietrasanta mit műveltek ezekben a hónapokban, elég arra hivatkozni, hogy a kapucinusoktól visszatért P. Onofrio Continak Rómát el kellett hagynia és Norciában húzódott meg, innét folytatta lengyel levelezéseit, míg egy igen szigorú rendeletben tudomására nem hozták ezek az új elöljárók, hogy hagyjon fel minden olyan levelezéssel, amelyben a Szerzet vezetőségét bírálgatja („sub praecepto S. Obedientiae et poena excommunicationis ipso facto incurrenda... audeat praesumere aliquid litterarum in Germaniam aut Polonia dare... nec inde missas accipere... donec facultatem a nobis scrio concedendam obtineat”).
Hosszú idők óta küzd, egymással szemben áll a két párt. Voltak ugyan kísérletek, hogy eljussanak a megegyezésre, de egyszer sem sikerült. 1645 első hónapjaiban lázasan folyt a munka, hogy mindent előkészítsenek egy kilátásba helyezett összejövetelre, hogy megtalálják már a megegyezés útját. Ekkor érkezett Rómába Mons. Panicola Bernardino, a ravellói püspök, aki 1613-ban munkatársa volt Szent Kalazanciusnak, a barátsági kapcsolat mindvégig megmaradt vele, a Szerzet sorsa pedig mindennél jobban foglalkoztatta. – Mons. Panicola jól ismerte a római kúriák működési módját, hiszen maga is kb. 40 évig ügyvédi, prokurátori tisztséget töltött be az egyházi hivatalokban. – Azonnal munkához látott, meghallgatta az egyik félt is, meg a másikat is, és így csakhamar felismert azt az utat, amelyen a megegyezésig el lehet jutni. Ezzel átsegítette az egész – immár – holtpontra jutott ügyet. – Május 10-e körül a főbb pontokban megvolt a megegyezés, amiről maga Mons. Panicola számol be P. Berrónak, jól lehet – megjegyzi egy másik levélben –, hogy P. Stefano miatt nem ment könnyen a dolog. Végül is a szívós munkának meg lett a várva várt eredménye, amiben nem kis része volt Mons. Panicolán kívül Mons. Paoluccinak, aki kezdettől fogva a Szerzet érdekeit képviselte, hogy összehívták a Bizottság harmadik ülését 1645. júl. 18-ra.
Erre a harmadik ülésre készült P. Pietrasanta harmadik jelentése, amely – mint az ég a földtől – úgy különbözik ez az első és a második, szintén tőle való jelentéstől. Főként a másodiktól! Egyedül ez szerepel a szerző nevével a szenttéavatási Processusokban, a jezsuiták is erre hivatkoznak, amikor P. Pietrasantát védeni akarják bizonyos támadásokkal szemben. Az első mindezideig kiadatlan volt, a másodikat pedig, amely névtelenül futott, a Processusokban P. Cherubininek tulajdonították. – Itt most nem szándékunk azt vizsgálni, hogy honnét ez a változás, mindek tulajdonítható, hogy ez a jelentés annyira kedvező a piaristákra nézve az előzőkkel szemben, csak néhány pontban idézzük a jelentésből a következőket:
„Amikor XV. Gergely pápa megerősítette a Szerzet Konstitúcióját, akkor azt is engedélyezte, hogy taníthatják a retorikát, a morálist, a rendi növendékek számára az összes tudományágakat, aki pedig azt merészelné mondani, hogy ezek a piarista atyák ezt nem tehetik meg, nincs erre felhatalmazásuk, az téved, mert látta, nem olvasta a Szerzetnek juttatott kiváltságokat.”
„... Isten különös kegyelméből a Szerzetben nem történt olyan különösebb szabálysértés, vagy fegyelmezetlenség, amely megbotránkozathatta volna a világiakat.”
„Ami pedig az engedelmességet illeti... különösképpen Firenzéből mindig csak a legjobb jelentéseket kaptam, így csak a pisaiakat említhetem bizonyos kifogással, de azokban is megvan a készség, hiszen mindig csak a legjobb jelentéseket kaptam a nagyherceg minisztereitől és magától a Sig. Card. Gio. Carlo de Medicitől akár Firenzében, akár Rómában például legutoljára is Sig. Gondi követtől.”
„... arról tárgyalni, hogy ezt a Szerzetet lefokozzuk az egyszerű Kongregációk státusára, amely a helyi Ordinariusoknak lenne alárendelve, mi egy volna azzal, hogy eltörölt legyen, szerintem erre nincsen példa az Egyháztörténelemben, hogy egy, az Apostoli Szentszék által jóváhagyott és megerősített Szerzetet lefokoztak volna egy egyszerű Kongregációvá.”
Hogy megváltoztak az idők! Egy évvel ezelőtt éppen az ellenkezőket tartalmazta a jelentés!
Ilyen előzmények után jött össze az ötös Bizottság a harmadik ülésre, amelyen nagy dolgok történtek. – De ezekről majd akkor, ha a levelek közlésében eljutunk – Isten segítségével – a 4279. levélhez, amelyben Szent Kalazancius maga jelenti be, 1645. júl. 22-én írt levelében, P. Berrónak, hogy a júl. 18-i ülésen visszahelyezték őt a generálisi hivatalába. – Egyelőre folytassuk a levelek ismertetését, ahol félbeszakítottuk. Következik: a
Az 1644. szept. 3-án kelt levélben szóvá tette Szent Kalazancius P. Berrónak, hogy az elöljárók a genovai elöljáróságot neki szánták, és abban a reményben volt, hogy kedvező választ fog kapni tőle, de – úgy látszik, hogy – semmit sem válaszolt P. Berro erre a híradásra, legalábbis Szent Kalazancius ezt a válaszelmaradást nehezményezi ebben a levélben. – Volt már másik hasonló eset is, amikor arról volt szó, hogy P. Berro Cagliariba mehetne novíciusmesternek – 1644. márc. 26-án (4163. lev.) –, akkor is válasz nélkül hagyta P. Berro Szent Kalazancius levelét, amit az 1644. ápr. 9-én írt levélben fel is panaszolt neki (4173. lev.). – Miért? Miért sem, de amint akkor nem ment Cagliariba, éppen úgy nem ment most sem Genovába P. Berro, mert a következő, több mint 74 levél is mind Nápolyban találja P. Berrót. Csak az 1646. nov. 24-én neki írt utolsó levélből tudjuk meg, hogy ekkor Szent Kalazancius Rómába hívja Nápolyból P. Berrót, aki 1647. szeptemberben átvette a titkári teendőket Szent Kalazancius mellett P. Bianchitől. – Ebben a levélben közli Szent Kalazancius P. Berróval – akitől, mint a genovai elöljáróságra kijelölt embertől, igen sokat várt volna –, hogy Pamphily kardinális személyében választott új pápa a X. Ince nevet vette fel és reméli, hogy a Szerzet javára oldódnak meg majd a problémák.
„Nagyon csodálkozom azon, hogy válasz nélkül hagyta azt a levelemet, amelyben arról érdeklődtem, hogy elfogadná-e a genovai házfőnökséget, amellyel kapcsolatban a vizitátor atya és P. Stefano azt az intézkedést adták ki, hogy P. Gio Luca (Rapallo?) atya a békesség kedvéért mondjon le annak a háznak az elöljáróságáról, és hagyja el azt a provinciát, és ha Atyaságod elvállalná, akkor P. Gio. Crisostomo (provinciális) atya is átadhatná a hivatalát és visszajöhetne Rómába, Atyaságodtól pedig mindnyájan azt várjuk, hogy szorgos körültekintésével és buzgóságával újra életre keltené és virágzóvá tenné a szerzetesi fegyelmet az ottani összes házakban. Mivelhogy nem felelt a legutóbbi levelemre, legalább erre küldjön majd választ. – Reméljük, hogy a jó Isten kegyelméből, Pamphily kardinálisnak pápává történt választásával, aki a X. Ince nevet vette fel, a mi ügyeink is majd a Szerzet javára oldódnak meg. – Ezeket akartam jelen levelemben megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. szept. 17.”
Érdekes dolgokat közöl Szent Kalazancius ebben a levélben az új pápának, X. Incének első intézkedéseivel kapcsolatban, három új kardinálist rendelt be szolgálattételre a Vatikánba, három bírót menesztett az Egyházi Államból, a többiek megrettenve, iparkodnak igazságosan eljárni tisztjükben, a mi ügyeinkben is várjuk az előnyünkre szolgáló határozatokat.
„Bizonyára hallották, hogy a f. h. 15-én Pamphily kardinális személyében új pápát választottak, aki a X. Ince nevet vette fel. Világos jelét adta annak, hogy kitűnő pápa akar lenni, mivelhogy kormányzásának első cselekedete az volt, hogy három új kardinálist állandó szolgálattételre rendelt be a pápai Palotába. Azonkívül úgy intézkedett, hogy néhány tisztviselő, kik bírói szerepet töltöttek be, három napon belül el kellett hagyniok az Egyházi Állam területét, a többiek elrettenve, nehogy hasonló büntetés érje őket, iparkodnak igazságosan ítélkezni. – Reméljük, hogy a mi ügyeinket is a Szerzet javára intézik el. Mindenről értesítéssel leszek majd a következő leveleimben. – Jelenleg ezeket akartam megírni. – Róma, 1644. szept. 21.”
Szent Kalazancius a rendi ügyek intézésében sokat vár az új pápától, X. Incétől, aki – remélhetőleg – jobb információt kap majd a Szerzetről, mint az elhalt pápa. – Igaz, egyes fegyelmezetlenek miatt nagy veszélybe került a Szerzet, de most már azon kell fáradozni, hogy helyreálljon a szerzetesi fegyelem, házakat lehessen alapítani és novíciusokat beöltöztetni. – A levél második fele élénk bizonyságtétel arról, hogy Szent Kalazancius mennyire szorgalmazta az iskolákban és a rendi stúdiumokban a magasabbfokú oktatást. – Rendtörténeti szempontból is fontos levél!
A legutóbbi levelemben beszámoltam arról, hogy X. Ince személyében új pápát választottak. – Most arról az általános reménykedésről akarom értesíteni, amellyel mindenki várja Szerzetünk ügyének a méltányosabb elintézését, amely a múltban néhány fegyelmezetlennek a nyugtalan viselkedése miatt igen nagy veszélybe került, mivelhogy az elhunyt pápa és az ő unokaöccse igen rosszul voltak informálva a mi Szerzetünkről, ami bizonyára nem történik meg a mostanival. – Éppen ezért buzdítson, lelkesítsen Atyaságod mindenkit, mindenkiben remény ébredjen, hogy minél előbb láthassák a szerzetesi fegyelemnek a helyreállását, és ezzel együtt minél előbb visszakapjuk jogunkat a novíciusok beöltöztetésre és házak alapítására.
„Amit pedig óhajtok jelenleg, az az, hogy Atyaságod gondoskodjék arról, hogy legyen néhány alkalmas emberünk arra abban a provinciában, hogy ezek tanítsák a logikát, a filozófiát és a teológiát a mi Konstitúcióink értelmében, mivelhogy nem volt ház, ahol a mieink magasabbfokú oktatásban részesültek volna és ha lesznek fogadalmasaink közül néhányan, akik a magasabbfokú iskolákban latin nyelven tudnak tanítani, akkor azok közül, akik elvégezték a (kisebbfokú iskolákban) a tanulmányaikat, néhányan végezhetik az említett stúdiumokat, hacsak hárman vagy négyen is lennének. – Meg vagyok arról győződve, hogy Atyaságod mindezen dolgokban, azok teljesítésében nemcsak az én óhajomat látja, hanem kötelességének érzi, hogy pontosan eljárjon. Azt hiszem, hogy P. Pietro mindezzel kapcsolatban még külön is fog írni. – Jelenleg ezeket akartam megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. szept. 24.”
Nagyon szép dicséret azokról, akik szívesen tanítják az írást és az egyszeregyet, de egyúttal komoly elmarasztalása azoknak, akik büszkeségből nem akarják vállalni, hogy ezeknek az ismereteknek a tanítására felkészüljenek.
„Látom, hogy mi mindenről ír. – Ha majd rendeződnek a mi ügyeink, akkor semmi akadálya sem lesz annak, hogy Rómába jöhessen, természetesen, a P. Provinciális engedélyével. – Atyaságodnak legyen arra gondja, hogy a mi értékesebb növendékeink közül néhányat képezzen ki az írás és a számolás tanítására. Figyelmeztesse azokat, akik büszkeségből nem akarják elsajátítani ezeket az ismereteket, amelyeknek tanítása annyira dicséretes a mi Szerzetünkben, hogy az ilyeneknek nem lesz része az áldott Istenországában, mivelhogy Iránta való szeretetből nem akartak alázatosak lenni, mint ahogyan Ő megalázta magát irántunk való szeretetből. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. okt. 1.”
Szent Kalazancius úgy gondolja, hogy a pápakoronázási ünnepség elmúltával megkezdik a mi ügyeinknek tárgyalását is.
„Látom, hogy Atyaságod sok mindenről ír. – A mi ügyeink rendezésével kapcsolatban mindezideig semmi biztosat nem írhatok, de a koronázási ünnepségek megtörténtével (ami 1644. okt. 4-én volt) bizonyára meg fogják kezdeni a mi ügyeinknek a tárgyalását is. Bármi is fog bekövetkezni, azonnal értesítéssel leszek. Addig is Atyaságod, mint írja, igyekezzék pontosan engedelmeskedni elöljáróinak. – Jelenleg ezeket akartam megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. okt. 1.”
Nagyon szép aszketikus tanítást közöl ebben a levélben Szent Kalazancius. – A levél első soraiban arról értesülünk, hogy P. Bondi bizonyos „feszültség” miatt lemondott az elöljárói állásról és most – régi jó ismerősünk – P. Matteo Reale került helyébe Anconából. – Ilyen előzmények után írja le Szent Kalazancius azt a szép lelki tanítást, amely a levél második felében olvasható. Az életben gyakran kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor jó azt tudnunk, hogy Isten keze írja a mi utunkat, nekünk készségesen kell fogadnunk mindent az ő kezéből, türelmesen elviselve hálát kell adnunk, hogy meglátogatott bennünket. Ennek a nagy igazságnak a felismerése nélkül a tökéletesség útján mg csak az első lépést sem tehetjük meg.
„Megkaptam Atyaságodnak szept. 4-én kelt levelét, amelyet a mi Silvestro atyánk testvére hozott el nekem. Hiszem, hogy a mindenkor áldott Isten meghallgatta az ön kéréseit, amikor megadta azt, hogy megszabadulhatott abból a kellemetlen helyzetből, hogy egyes elöljárók állandóan csak veszekedni tudtak Atyaságoddal. P. Matteo della Nunziata atyát küldték elöljárónak a fananói házba Anconából. – Mindazonáltal nekünk mindennemű ügyeinkben, jósorsban és balsorsban egyformán Isten akaratához kell igazodnunk, aki a mi végső célunk szempontjából mindent, ami csak történik, a mi javunkra rendel el. Éppen ezért a legnagyobb bölcsesség az, ha mindent úgy fogadunk, hogy az Ő kezéből származik, mindent türelmesen viselünk el és megköszönjük, hogy látogatásával kitüntetett bennünket. – Jelenleg ezeket akartam megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. okt. 15.”
Ennek a hosszabb levélnek az első felében Szent Kalazancius újra arról ír, hogy rendezni kell a rendi növendékek számára a magasabbfokú oktatást. Erre legmegfelelőbb lenne egy rendi tanulmányi ház, de a háborús veszedelmek miatt nincs lehetősége annak megalapítására. – A végzett novíciusok letehetik a fogadalmat, a fogadalmasok felszentelhetők, ezt nem tiltja az egykor kiadott Bréve. – Néhány, P. Novarit érdeklő, személyi ügy. – A mi ügyeinkről mindezideig nem tudott – más irányú elfoglaltságai miatt – foglalkozni a pápa. – Megígéri, hogy emlékképeket fog küldeni nekik a b. e. Landrianiról.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 14-én kelt levelét, nagyon örülök annak, hogy újra egészséges, biztosan tudom, hogy teljes odaadással akarja szolgálni az Istent, Szerzetünket és embertárasait. – Írtam afelől P. Ambrosiónak (Leailth), hogyan oldják meg az ottani tájakon a rendi növendékeknek a nevelési problémáját, gondolom, hogy megtárgyalta Atyaságoddal. Feltéve azt, hogy van valaki, aki a rendi növendékeket oktatja a humán ismeretekre, a retorikára, azonkívül még szükséges, hogy legyen olyan valaki, aki tanítsa a magasabbfokú ismeretekre, a logikára, a filozófiára és a teológiára azokat, akik egy idő óta tanították a latinos iskola évfolyamait. – Természetesen erre az lenne a legjobb megoldás, ha minden Provinciában volna egy tanulmányi ház a rendi növendékek számára. Minthogy azonban ott igen nagy nehézséggel járna egy ilyen háznak a fenntartása a folytonos háborús veszélyek miatt, azért, szerintem, az lenne a legmegfelelőbb, ha egy olyan értelmes embert fogadnának, aki elő tudná adni ezeket a stúdiumokat a mieinknek mindaddig, míg csak jó alkalom nem adódik arra, hogy egy tanulmányi házat, vagy kollégiumot tudjanak alapítani erre a célra.
„Ami pedig a novíciusokat illeti, akik befejezték a noviciátusi évet, Atyaságod egész nyugodtan fogadalomra bocsáthatja őket, a fogadalmasokat pedig felszentelheti, ha az egyéb követelmények megvannak, mert hiszen úgy tudom, hogy a letiltás csak arra vonatkozik, hogy nem lehet újakat beöltöztetni és nem lehet új házakat alapítani, azt hiszem, hogy így lett ott is kihirdetve, a legnagyobb biztonsággal akarok ebben a dologban eljárni. – Addig is nagy gondja legyen arra annak, hogy a lehető legjobban rendezze az ottani házakat, a személyi ügyeket, mert nem hiszem, hogy tavaszig tudnák embereket küldeni. – Írtam arról is, hogy P. Onofrio is visszatért Szerzetünkbe (a kapucinusoktól, 4220. lev.), jelenleg Norciában van. P. Pier Francesco (Salazar Maldonado) egy rendtárssal együtt ma reggel útnak indult Cagliariba, melegen köszönti Atyaságodat.
„A mi dolgainkról semmi biztosat nem írhatok Atyaságodnak, mivelhogy – nagy, másirányú elfoglaltságai miatt – ezekről mindezideig nem tudtak tárgyalni az új pápával. Mindazonáltal reméljük, hogy jó információt kap a Szerzetünkről és el fogja rendelni, hogy minél előbb foglalkozzanak a fennálló nehézségek tárgyalásával. Mindenről értesítéssel leszek, ha netán valami történik. – Majd azok révén, akik oda indulnak, fogok küldeni emlékképeket a mi szentemlékű P. Apátunkról (Glicerio Landrini) és néhány confrateri okmányt. – Egyebekről majd a legközelebb levelemben fogok írni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. okt. 18.”
A 4199. levélben említett P. Glicerio Cerutti most – Cherubini és Pietrasanta megbízásából – Nápolyba megy mint hivatalos kiküldött, Commissario, aki majd informálja P. Berrót is a genovai kiküldetés felől. – Szent Kalazancius megemlíti, hogy mindezideig nem volt neki alkalma arra, hogy tisztelgő látogatáson jelenhetett volna meg az új pápa előtt. – Mi mindenről akarja értesíteni Mons. Panicolát?
„Levél érkezett Mons. Panicola ravellói püspöktől, amelyet azonnal átküldtem rokonának. Két-három nap múlva odaérkezik P. Glicerio, akit mint kommisszáriust küldenek oda az itteni elöljárók, úgy hiszem, hogy teljes jogfelruházással, felhatalmazással, hogy a házak ügyeit rendezhesse. Gondolom, hogy az értesítésem értelmében fogja informálni Atyaságodat is a genovai megbízatása felől is. – A mi ügyeinkben nincs semmi újság, mindezideig nem voltam az új pápánál tisztelgő látogatáson, lábcsókon, annál az egyszerű oknál fogna, hogy nem volt ár alkalmam. Más alkalommal, amint csak lehet, írok majd a mi Monsignorénknak a palermói hitelek és egyéb római ügyekben, hogy az itteni urak hogyan gondolják az ügyek intézését. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. okt. 22.”
P. Epifanio Campiban született, 1631-ben lett piarista. Főként a nápolyi rendtartomány házaiban működött. 1646 után elhagyta a rendet. – Chietibe érkezve kívánja neki Szent Kalazancius, ogy szerezzen magának tiszteletet, becsületet, az iskolában pedig szép eredményt nem csak azzal, hogy bőséges ismeretekre tesznek szert a gyermekek, hanem főként azzal, hogy kitűnnek a jó erkölcsökben és az Isten félelemben. – A jezsuiták iránt tisztelettudó legyen. – A tökéletes szerzetesi életnek a kulcsa. – Köszöntések.
„Atyaságodtól két levelet kaptam, örülök, hogy szerencsésen megérkezett Chietibe, remélem, hogy nagy megbecsülésre tesz szert és szép eredményt fog elérni az iskolában nem csak azzal, hogy bőséges ismeretekre tesznek szert a gyermekek, hanem főként azzal, hogy kitűnnek jó erkölcsökkel és az Isten félelemben. – Arra kérem, hogy legyen mindig készséges tisztelettel a jezsuita Atyák iránt, mert rászolgáltak ők minden tiszteletadásra, ahogyan ezt én 80 év ót tapasztalom. – Különösképpen arra legyen gondja, hogy a világtól visszavonultan éljen és, lehetőleg, kerülje a világiakkal való szóbeszédet, társalgást, így válik igazán lelkileg is szerzetessé.
„Köszöntse nevemben Signora Claudiát és nővérét, Signora Tollát, kívánom, hogy az Úr áldja meg őket jó egészséggel és gyarapodjanak az Isteni kegyelem áldásaiban. – Amennyire a mi ügyeink érdeklik, forduljon bizalommal P. Angelóhoz, aki levélben, vagy élőszóval informálja majd a mi dolgaink állása felől. – Köszöntse azon felül P. Gio. Battista (Andolfi) elöljáró atyát és a ház összes tagjait. Most másról nem írok, mert amint mondottam, Atyaságodat P. Angelóhoz irányítom. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 5.”
A levelek kezdenek újra érdekesebbekké válni, jelentősebb színezetet ölteni, mert hol az egyik, hol a másik levél néhány szavából, sorából kiolvasható, hogy ügyeink szőnyegre kerültek az illetékesek előtt. (Utalunk itt a 4221. (bis) levél után adott összefoglalásokra!) – Ebből a levélből megtudjuk, hogy már minden elrendeződött volna, ha Szent Kalazancius elfogadta volna azokat a feltételeket, amelyeket P. Cherubini terjesztett elő (lásd a levél szövegét!), de ez az út járhatatlan volt. – A genovai út újra felmerül. – A befejező sorok érdekessége.
„Válaszolok Atyaságodnak a múlt hó 28-án kelt levelére, amelyet P. Carlo hozott nekem. – A mi ügyeink intéződtek volna már, ha elfogadtam volna azokat a feltételeket, amelyeket P. Stefano nevében Sig. D. Luzio terjesztett elő. Ilyen előterjesztés volt pl., hogy új Konstitúciót és új Regulát kellene írni. De ez nem tartozik őrá, sem másokra, hanem egyesegyedül a pápára, vagy arra, akit ő ezzel meg akar bízni. Nem írok ezekről részletesen, mert a szerzetesi szabályaink megtartói nagyon megbotránkoztak ezen, legjobb, ha ezt az ügyet rábízzák az öttagú Bizottságra. Remélem, hogy néhány nap múlva újabb értesítést közölhetek. – Az ön genovai útját illetőleg azt írhatom, hogyha P. Gio. Luca (Rapallo) atya távozik abból a házból, vagy tartományból, akkor nem lenne tárgytalan Atyaságodnak a genovai útja.
„Nem szükséges, hogy más úton-módon írjon nekem, mivelhogy a dolgok hamarosan megoldódnak a belső, vagy külső erők hatása alatt, amiről azonnal értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 5.”
Köszöntés az új tanév kezdetével. – Az új elöljárók intézkedése.
„Nagy vigasztalásomra volt mindaz, amit írt nekem Atyaságod, látván, hogy újra megkezdték a tanévet, remélem, hogy nagy megelégedésére lesz mindenkinek, saját lelkének pedig nagy előnyére és érdemére. Én nem szűnöm meg kérni az Urat, hogy növelje önben a Szerzetet mindenképpen segíteni akaró szent buzgóságot és törekvést. – Ami pedig P. Francesco di Gesu (Potestate) atyát illeti, a mi elöljáróink Savonába rendelték, hogy ott néhány évig vezesse a „scuola prima”-t. – A mi ügyeinkről semmi újat sem tudok írni. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 10.”
Értékes levél rendtörténeti szempontból. Mi mindent tudunk meg belőle? – Először is azt, hogy P. Apa kérésére Szent Kalazancius megígérte, hogy egy kis jegyzéket készít azokról az elhunyt piaristákról, akik szentség hírében haltak meg. Két levélben is foglalkozik ezzel a kérdéssel a Szent Rendalapító (4238. és a 4242. levelekben), aki ihletett szavakkal idézi ezeknek a „nagyok”-nak, Isten hű szolgáinak emlékét. – Nagy örömére szolgál, hogy a firenzei házban békességben, egyetértésben élnek. – Néhány szó a már sokszor emlegetett fr. Angelóról. – Másodszor, megtudjuk azt a jelentős dolgot, hogy ebben az időben is sok Memorandum érkezett a Szentszékhez a piaristák érdekében, a Pápa mindezeket Mons. Albizzinek adta át, hogy foglalja jegyzékbe és készítsen egy jelentést a beérkezett Memorandumokról. – Harmadszor, mintha ettől a levéltől kezdve pesszimisztikusabban látta volna a Szerzet sorsát Szent Kalazancius. – Legyen meg mindenben az Isten akarata!
„Örülök annak, hogy szerencsésen megérkezett Firenzébe. – Arra a kérdésre, kik voltak azok ezideig Szerzetünkben, akik – a közvélemény szerint – Isten „nagy” szolgái voltak, akik a szentség hírében haltak meg, egy kissé majd foglalkozom ezzel a különleges kérdéssel és (majd iparkodom) rajta leszek, hogy megadjam lassanként a kellő felvilágosítást, ismertetést azoknak a segítségével, azoknak a kikérdezésével, akik még ismerték őket, hiszem, hogy az ilyen dolgoknak a közlése nem kis örömére, vigasztalására lesz a mi szerzeteseinknek. – Különösképpen örömömre szolgál, hogy abban a házba megvannak szent békességben és egyetértésben, remélem, hogy Atyaságodnak jó példaadása nyomán továbbra is így lesz.
„Ami pedig fr. Angelót illeti, remélem, hogy felhagy az engedetlenkedéssel, mivel előbb-utóbb engedelmességre fogják késztetni az elöljárók. – Itt arról beszélnek, hogy a mi Urunk, az elmúlt napok folyamán hozzá érkezett összes Memorandumokat – bármilyen rangú-rendű személy is küldte – átadta Mons. Albizzinek, az asszeszornak áttanulmányozás végett, és hogy jelentésben számoljon be neki mindenről. – Itt mindenki várja a végleges elintézését, és azt rebesgetik, hogy a végső megoldás egyáltalán nem lesz kedvező a Szerzetre. – Engedje meg az Úr, hogy bármit is határozzanak, legyen az Ő nagyobb dicsőségére és az Ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. nov. 11.”
Annak ellenére, hogy a spanyol követség, a firenzei udvar és a lengyel király mindent elkövettek, hogy a piaristák ügyében legyen már végleges döntés, X. Ince újra a bíborosi ötös Bizottság kezébe adta az egész kérdést, hogy tanulmányozzák azt és tegyenek javaslatot a végső határozathozatalra. Ezt megelőzőleg a piaristák érdekében beküldött Memorandumok mind Mons. Albizzi kezébe kerülte, akárhonnét is jöttek, érkeztek azok. – Nem utolsó sorban köszönhető Cherubininek és Pietrasantának, hogy a dolgok idáig jutottak. – A bíborosi Bizottság nem egy tagja kimondottan ellenséges érzülettel volt a piaristák iránt, de a vetélytársak sem hiányoztak, akik mindenképp szerették volna a Szerzet tönkretételét. – A legnagyobb sajnálatára, Szent Kalazancius nem tud segítséget küldeni Rómából a lengyel tartomány számára, legalábbis a tavaszig. – A bemutatott rendház terve nagyon tetszik Kalazanciusnak. – Amennyiben a nuncius marad Bécsben, akkor írni fog neki.
„Annak ellenére, hogy a spanyol követség, a firenzei nagyherceg és a lengyel király megbízottja a végleges határozathozatalt ajánlották, Őszentsége X. Ince pápa újra annak az öttagú bíborosi Bizottságnak a kezébe tette le a mi ügyeinknek az elintézését, akiket még az előző pápa nevezett ki. Vannak közöttük néhányan, akik nincsenek azzal a jóindulattal Szerzet iránt, amely annak javát szolgálná, sőt, nagyon is ellenséges érzelműek. De nem hiányoznak a vetélytársak sem, akik nagyon szeretnék a Szerzet tönkretételét.
„Kérjük az Urat, hogy – bármiképpen is alakuljanak a dolgok – legyen minden az Ő nagyobb dicsőségére. – Nagyon sajnálom, hogy nem küldhetem azt a segítséget, amelyet pedig szerettem volna küldeni, oldják meg valahogyan a dolgokat a helyzethez képest, remélem az Úrban, hogy a tavasszal majd megvigasztalódnak és kedvére tehetünk a kiváló Sig. Conte Hornnak. A nevezett grófnak városában tervezett rendház tervrajzával meg vagyok elégedve, nagyon tetszik nekem. – Ha a Mons. Nuncius még marad Bécsben, akkor majd írok neki, de kétséges, hogy Őszentsége nem váltja-e le az összes főbb hivatali embereket, ha majd megtörténik a (Lateránban) a „possessio”? – Ha újra találkozása lesz a Nunciussal, köszöntse őt nevemben mély tisztelettel, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 19.”
A nevezett Atya kérésére Szent Kalazancius felsorolja ebben a levélben annak – a legelsők közül való – négy elhunyt rendtársnak a nevét, akik szentség hírében haltak meg. Részletesebben majd a 4242. levélben olvashatunk róluk. – A rendi ügyek körül semmi újabb hír nincs, hacsak arról nem ír, hogy egyesek nagyon szeretnék már látni a Szerzet megszűnését.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 19-én kelt levelét, amelyben újólag kéri, hogy közöljem azoknak a mieinknek a névsorát, akik szentség hírében haltak meg. Ez alkalommal annak a négynek a nevét küldöm, akik a legelső közül valók voltak, azaz:
„P. Tommaso della Visitazione, spanyol származású, világi néven Vittoria, Sevillából való, Moriconéban halt meg 1622-ben.
„A második: P. Lornezo della Croce, világi néven a spoletói Santillo, aki Narniban halt meg 1622. jún. 1-én.”
A harmadik – a fratellók közül az első – Fr. Giovanni di S. Carlo, kit csak Fr. Giovanni della Passione di Cristo néven emlegettek Krisztus kínszenvedése iránt tanúsított nagy ájtatosságáért, világi néven Gio. Macario, aki Poliban halt meg 1643-ban.
„A negyedik – fratellók közül a második – Fr. Ludovico de S. Bartolomeo, világi néven a bergamói Levato, Rómában halt meg 1636-ban. – (Ennek a jó fratellónak az elhalálozásáról Szent Kalazancius P. Cherubininek 1636. nov. 8-án Cesenába írt levélben emlékszik meg – 2626. lev.). Mindezek kiváló szentséggel ékeskedtek mind életükben, mind halálukban, amiről majd egy más alkalommal fogok írni.
„Örülök annak, hogy P. Francesco egyetértésben van mindenkivel. – A mi ügyeinkről semmi újat nem tudok írni, hacsak azt meg nem említem, hogy vannak néhányan, akik nagyon szeretnék már látni a Szerzet eltörlését. – Imádkozzanak, hogy történjék is bármi, legyen minden az Úr nagyobb dicsőségére. Más írnivalón nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 26.”
A klerikus Pennazzit pappá szentelték, az újmisés Atyát nagyon szép levélben köszönti Szent Kalazancius, és reményt ad neki, hogy – P. Stefano valószínűleg engedélyezni fogja neki, hogy szülőföldjére mehessen. Előre örül annak Szent Kalazancius, hogy átutazóban majd Rómában találkoznak.
„Imáimban kérem az Urat, adja meg önnek azt a lelkületet és kegyelmet, hogy újmiséjét azzal a lángoló buzgósággal mondhassa, amilyenre csak képes, és hogy ne csak jó legyen, hanem egyre jobb. – Remélem, hogy P. Stefano megadja majd azt az engedélyt, hogy szülőföldjére mehessen, figyelembevéve, hogy lelkiismereti kérdésről van szó, nehogy állandóan gyötrődjék bizonyos aggályoskodás miatt, és ha majd átutazik Rómán, Isten segítségével találkozni fogunk, az Ő áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. nov. 26.”
Szent Kalazancius értesíti néhány sorban P. Grient a rendi eseményekről, a morvaországi küzdelmekről. – Az utóiratban örömét fejezi ki, hogy a rendi növendékek buzgók a tanulásban, de még buzgóbbak a lelki életben.
„Látom Atyaságod sok mindenről írt a múlt hó 24-én kelt levelében, amelyre nem tudtam azonnal válaszolni, mert eléggé későn érkezett. Jelenleg annyit írhatok, hogy nagyon okosan jár el, ha tud alkalmazkodni a mai időkhöz. Én abban a reményben vagyok, hogy ezek a kardinális urak a Szerzet javára, előnyére határoznak majd a mi ügyeinkben, jól lehet, vannak néhányan, akik a Szerzet tönkretételén dolgoznak. – Mindenről értesítéssel leszek, bármi is történjék. Ajánljuk ügyeinket az isten Szent Fölség oltalmába, hogy csak az történjék, ami az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja.
„Nikolsburgból azt írják, hogy minden utolsó erőfeszítés megtörtént, hogy Olmütz városát visszavívják, Morvaországból minden hat ember közül egy, hatszázból száz, hatezerből ezer ember felkészült, Bécsből pedig hatalmas ágyúkat küldtek. – Engedje meg az Úr, adja meg, hogy eltávolíthassák Morvaországból ezt a nehéz helyzetet, értesítéssel leszünk. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. nov. 29.”
„A múlt hó 30-án kelt levelére válaszul írom, nagyon örülök annak, hogy a mi rendi ifjaink első sorban lelki előmenetelre vannak tekintettel, és csak azután igyekeznek eleget tenni a stúdiumoknak. Szüntelenül imádkozom értük, adja meg nekik az Úr azt a lelkületet, hogy a szerzetesi életben is egyre jobban elmélyülhessenek.”
Hosszú idők óta csak a nov. 26-i levelét kapta meg Szent Kalazancius. Az öttagú bíborosi Bizottság működése. – Bizonytalan, hogy mikor lesz ülés. – P. Gio. Luca (Rapallo) Savonába költözött Genovából. – Az utóiratban megáldott érmek küldéséről van szó.
„Hosszú idő óta csak a nov. 26-án kelt levelét kaptam meg, az érkezett levelekre azonnal szoktam válaszolni. – Jelenleg csak arról számolhatok be, hogy a mi ügyeinket újra a bíborosi ötös Bizottságnak adták ki, amint ezt már megírtam a P. Provinciálisnak. Mindezideig nem volt bizottsági ülés, nem is tudjuk, hogy mikor lesz. Ha valami történik, értesíteni fogom. – Genovából azt a hírt hallottam, hogy P. Gio. Luca atya a savonai házat választotta tartózkodási helyül. – Mons. Panicola levelét azonnal kézbesítettem. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. dec. 3.
„Emlékeztetem Atyaságodat, hogy egy hajós révén érméket küldettünk az ön részére, amelyeket testvére, P. Pietro Paolo áldatott meg, ugyancsak egy küldeményt visz az illető P. Ludovicónak, azt hiszem, hogy már meg is kapták.”
Szent Kalazancius az előző levelekben megígérte (4236. és a 4238. levelekben P. Gio. Francesco Apának, hogy a szentség hírében elhunyt piaristákról adatokat fog közölni. A 4238. levélben felsorolta annak a négynek a nevét – néhány életrajzi adattal-, akik a legelsők közül valók voltak. Már akkor megígérte, hogy majd részlegesebben fog írni róluk. Ebben a levélben teljesíti Szent Kalazancius ígéretét és értékes adatokat közöl róluk, akik „nagy” szolgái voltak Istennek. – A levélben ígéretet kaptunk arra, hogy hasonlóképpen fog írni ismertetést másokról is, akikről, mint szentéletű piaristákról emlékezik meg a rendi történetírás. A levél utolsó soraiban kéri P. Apát, hogy ne adjon hitelt semmiféle mendemondának, írásnak, ő mindent egyszerűen, úgy, ahogy van, vagy történt, meg fog neki írni.
„Kérésére válaszolva akarom megírni a következőket arról a négy rendtagról, akik szentség hírében hunytak el:
„P. Tommaso mondható inkább magas, mint alacsony termetűnek, keményen fegyelmezett arcvonásokkal, sötét hajjal, igen szerény volt megjelenésében. Rendkívüli buzgóságban gyakorolta a felebaráti szeretetet, úgyannyira, hogy szeretetteljes magatartásával nem csak a világiakban keltette fel az ámulatot, hanem más rendbeli szerzetesekben is, van egynéhány emlékezetes példája ennek a szeretetgyakorlásának, mindmáig tisztelettel emlegetik, ahol csak emlékét idézik, körülbelül 40 éves volt, sohasem lehet eléggé dicsérni őt.
„A második P. Lorenzo, azzal a ritka szép tehetséggel volt megáldva, hogy az iskolába járó legfegyelmezetlenebb gyermeket is rá tudta venni, hogy az Istenhez térjenek, Isten-félők legyenek. Amikor meghalt, a narnii templomban temették el. A temetés után, kilenc-tíz hónap elteltével, teljes épségben találták holttestét, a felbomlásnak semmi nyomát nem találták rajta, a dolog hallatára összesereglett a nép, hogy lássa ezt a rendkívüli, csodálatos dolgot. – Alacsony termetű volt, gesztenyebarna hajjal, szerény megjelenésű, önmegtagadásokban soványra aszott arccal. Körülbelül 38 éves volt.
„Fr. Giovanni di S. Carlo, akit általában csak „Krisztus szenvedéséről nevezett” fr. Giovanninak neveztek, körülbelül 59 éves volt, amikor a Szerzetbe felvették, egyszerű lélek, aki mélységes áhítattal tisztelte Krisztus szenvedését, amelyről rendszeresen annyi lelkesedéssel énekelt, hogy sokszor nem tudta megállni buzgóságában, főként, amikor egyedül volt a konyhában, hanem körültáncolta. Konyhaszolgálatot végzett mindaddig, míg csak bírta az ottani munkát. Közepes termetű volt, fehér szakállal, arcán a kemény önmegtagadásnak a nyomai, öregkorára fogai kihullottak, ajka beesett. Körülbelül 85 éves volt.
„Fr. Ludovico, különösen kiváló volt a türelmességben és a hallgatagság megtartásában, a questálást bízták rá, szerény viselkedésével mindig bőséges alamizsnát gyűjtött, nagy megvetéssel vélekedett magáról, mindenkinél a legutolsóbbnak tartotta magát, sohasem jött indulatba a mortifikációk miatt, bármi is szabtak ki rá, vagy mondtak felőle. Szent élete különösképpen kitűnt halálos betegségében utolsó percében, amikor kihívta, kényszeríttette a pokol összes ördögeit, hogy jelenjenek meg és megvetésükre a zsoltáros szavait idézet ellenük: „Misericordias Domini in aeternum cantabo” – nem kis csodálkozására annak, aki akkor vele volt, hogy olyan bátorsággal meri kihívni a pokoli ördögöket. – Az átlagos, rendes termetű ember volt, ritkás szakállal, fekete hajjal, sasorral, sötétes bőrrel, körülbelül 55 éves volt.
„Következő leveleimben majd írok más Atyákról is és mindezeknek és mindazoknak jellegzetes sajátosságaikról. – (Csak sajnálhatjuk, hogy Szent Kalazancius Atyánk ezekben a küzdelmes években nem tudta tovább folytatni ezeknek az életrajzoknak az ismertetését, főként az lett volna a mi számunkra igen értékes és jelentős, hogy Szent Rendalapító kiket és miért tart nagynak az Isten országában, ha mindezt őtőle, magától tudhattuk volna meg!)
„A mi ügyeinkben nincs semmi újság, minden megy a szokott módon, a maga útján, semmi biztosat sem lehet írni, mert még nem hívták össze a bizottsági ülést ezek a kardinális urak, akikre minden rá van bízva. Atyaságod ne adjon hitelt semmiféle innét érkező mendemondának, szóbeszédnek, vagy írásnak, ami másképpen vagy éppen ellenkezőleg állítja be d dolgokat, mert én egyszerűen úgy írom meg az igazságot, ahogy történik valami, még ha ellenem is van valami. – Jelenleg ezeket akartam megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. dec. 10.”
1644. év utolsó és a 1645. év első hónapjaiban a piaristák érdekében jelentős tevékenységet fejtett ki Rómában X. Ince pápánál és Mons. Albizzinél a firenzei nagyhercegség és a lengyel király. Ezekből a diplomáciai levelezésekből kitűnik, mind a Pápának, mind az Asszeszornak az volt a szándéka, hogy a piarista rendet lefokozzák egyszerű Kongregációvá, amely fölött a helyi Ordináriusok gyakorolnák a joghatóságot és csak elemi iskolákban taníthatnának (Ezek a dokumentumok a Kalazanciusi Levelezések IX. kötetében olvashatók!) – Szent Kalazancius, hogy fogadta ezeket a híreket? Amint annak idején, amikor tudomást szerzett arról, hogy Cherubininek olyan elgondolásai vannak, hogy lényeges módosításokat akar behozni a Konstitúciókban, azonnal a leghatározottabban ellene szegült minden ilyenfajta törekvésnek (4233. lev.), éppen olyan határozottsággal visszautasította azt a törekvést, amely Kongregációvá akarta lefokozni a Szerzetet és korlátozni akarta a tanításban. – Éppen erről van szó ennek a levélnek az első szakaszában! De még egyszer is szó lesz ezekről a súlyos problémákról (a 4253. levélben), ahol Szent Kalazancius újra szóvá teszi ezeket a kérdéseket. – Ennek a levélnek a második szakaszában szó van a kért, de a mindig csak halogatott pápai audienciáról, és egy esetleges Egyetemes Káptalan összegívására célzó kérdésről.
„Két levelet is kaptam Atyaságodtól, az egyik a múlt hó 25-ről való, a másik pedig a f. h. 3-ról, mindkettőt P. Domenico Antonio hozta nekem, mindig szoktam válaszolni, ha levelet kapok, de Atyaságodtól egy idő óta nem kapok. – Most röviden és az igazságnak megfelelően válaszolok az ön leveleire. Atyaságod ne adjon hitelt azoknak a hazugságoknak, amiket innét írogatnak, mivelhogy én soha bele nem egyeztem abba, és amennyiben rajtam áll, mindig azon fogok dolgozni, hogy Szerzetünket ne korlátozzák a tanításban, hogy csak az olvasást, írást és a számolást taníthassa és ne fokozzák le egyszerű fogadalmas Kongregációvá. Bizonyos fokban informáltam is a Bizottság bíboros tagjait erről a dologról, akik mindezideig nem hívták össze a bizottsági ülést és nem is lehet tudni, hogy egyáltalában mikorra szándékoznak összehívni, én eddig nem akadályoztam meg, ezután sem leszek útjában. Remélem, hogy nem hoznak olyan határozatot, amely a mi Szerzetünk ellen irányulna és ha mégis ilyen szándékuk lenne, kértem, hallgassák meg az én véleményemet is. Addig is imádkozom és Atyaságod is ugyanezt tegyék ott, hogy ezek az urak olyan határozatot hozzanak, amely Isten nagyobb dicsőségét szolgálja.
„Minden szükséges lépést megtettem, és sokszor kerestem az alkalmat, hogy Őszentsége elé járulhassak lábcsókra, amikor erről értesítettem a főkamarásmestert és Mons. Centofiorini titkos kamarást, megígérték, hogyha olyankor megyek, amikor Őszentsége kihallgatást ad, akkor kieszközlik számomra, de csak nem volt szerencsém, pedig annyi alkalommal ott voltam, de nem tágítok mindaddig, míg csak sorra nem kerülök. – Ami pedig a Káptalant illeti, erről most szó sem lehet, egy alkalommal már kértük, de a kérést áttették az öttagú Bizottság elé. – Reménykedjünk az isteni irgalmasságban, aki nem fog elhagyni bennünket és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. dec. 10.”
Igen komoly levél. Egyre drámaibb erővel szólnak ezek a levelek, amelyekben a Szent Aggastyán hősi erővel védi élete nagy munkáját, amelynek annyian romlására esküvének. – És a Szent Rendalapító várja, várja napról-napra, hónapról-hónapra a Bizottság ülésének az összehívását, hogy már döntsenek valamit az annyi válságos helyzetben vergődő Szerzet sorsáról. De hiába minden! Hónapok telnek el, még több mint egy félév van hátra, míg a Bizottság újra összejön, hogy határozzon valamit. Akkor majd egy pillanatra a nap felragyog, hogy után annál nagyobb sötétségbe, viharba zuhanjon bele a Szerzet (1646. márc.17.). A Szentnek, Isten szolgájának fenékig kellett ürítenie a keserűség poharát. Kövessük Szent Atyánkat a szenvedések útján, minden levél egy lépcsőfok az áldozat hegyére, az emberi szenvedélyek viharában áldozatnak kellett lennie, hogy naggyá tudjon lenni hűséges fiai előtt, ha engedett volna elveiből, akkor talán simán átvészelte volna az életviharokat, de akkor nem lett volna azzá, akit még ma is, a három évszázad távlatából is nagynak, hősnek, szentnek tisztelünk: „... talem ac tantum meruimus habere”... Patrem legiferum, filios amantem. O Patrem sanctum et optimum! Fac ut assequi valeamus vias Tuas!
Szent Kalazancius örömmel veszi tudomásul, hogy P. Beretta jobban van, akit pedig már elláttak a végső szentségekkel is. – A bíborosi ötös Bizottság. – Üdvözletek a Cagliariba induló Atyáknak.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 26-án kelt levelét a f. h. 11-én, amelyben arról értesülök, hogy P. Ciriaco, aki már a szent útravalót is magához vette, egy kissé jobban lett, adja az Úr, hogy minél előbb a teljes jó egészséggel szolgálhassa a mi carcarei házunkat.
„A mi Szerzetünk ügyeit újra az öttagú bíborosi Bizottságra bízták, bízunk abban, hogy jóindulattal lesznek Szerzetünk iránt, azt még nem lehet tudni, hogy mikor jönnek össze bizottsági ülésre, hogy miről fognak tárgyalni, majd értesítéssel leszünk. – Most nem írok P. Pier Luca (Battaglione) atyának, közölje vele, hogy megkaptam levelét, köszöntse nevemben P. Gio. Francescóval együtt (Bafici?), remélem, hogy jó utazásuk lesz Cagliariba. – Most másféléről nem írok, mert későre jár az idő, a leveleket is csak 16 órakor kaptam meg. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1644. dec. 11.”
Szent Kalazancius megígéri levelében, hogy folytatja majd azok névsorának az ismertetését, akik szentség hírében haltak meg. – Szívesen vette a jelentést a házi ügyekről, de rögtön hozzá fűzi a lelki tanítás is. – Szent Kalazancius elutasítja azt a gyanakvást, mintha ő lenne az oka, hogy olyan lassan mennek a rendi ügyek rendbehozatal. Várja, hogy az ünnepek elteltével talán lesz bizottsági ülés.
„Olvastam, hogy mi mindenről írt a f. h. 13-án kelt levelében. Majd az ünnepek elmúltával folytatom azok névjegyzékének a közlését, akik életszentség hírében haltak meg, most nincs rá időm, majd emlékezetet rá P. Carlo di S. Ignazio (Beli), aki szívélyesen köszönti Atyaságodat.
„Örömmel vettem jelentést a házi könyvtárról, örülök, hogy megtakarított összeggel rendelkeznek, így legalább lesz, amiből az adósságot fizethetik majd, az a reménykedésük is örömmel tölt el, hogy talán a telek (a házhely) nagyságát is gyarapíthatják. De adja meg az Úr azt a kegyelmet, hogy ne csak az anyagi javakban gyarapodjanak, hanem még inkább a lelkiekben. – Semmiképpen sem adjon hitelt az olyan szóbeszédeknek, amelyek úgy szeretnék feltüntetni a dolgot, mintha rajtam múlna a mi dolgainknak a rendezése, majd idővel megtudja, hogy ki annak az oka, kin múlik, hogy olyan lassan rendeződnek a mi dolgaink. – Remélem, hogy az üdvözlégy ünnepek multával a kardinális urak összehívják a bizottsági ülést, bármi is lesz a határozat, azonnal értesítéssel leszek. – Addig is kérjük imáinkban az Urat, hogy bármi is történjék, legyen minden az ő nagyobb dicsőségére és embertársaink javára, és Ő áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1644. dec. 24.”
Azonos az 1644. ápr. 24-én kelt levéllel (4178. lev.). Az az eredeti, ez pedig – csekély eltéréssel – másolata annak.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 17-én kelt levelét, mindaddig semmi újságot nem írhatok, míg csak bizottsági ülést nem tartanak a kardinális urak. – Ne mulassza el, tegyen meg mindent, amivel csak elősegítheti a Szerzet ügyét, főként pedig helyzetének elrendezését. Nagyon hálás vagyok azért, hogy ott imádkoznak a Szerzet sorsának jobbrafordulásáért, az Úr hallgassa meg kérésüket és áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. dec. 24.”
Ismételten kéri Szent Kalazancius P. Berrót, hogy ne adjon hitelt minden mendemondának. – Kihallgatás Őszentségénél, aki újra az öttagú bíborosi Bizottságra bízta a rendi ügyeket. – Úr segedelme legyen a Szerzettel.
„A f. h. 19-én kelt levelét 28-án adta át nekem P. Carlo di S. Ignazio. – A sokféle mendemondának, amiket levelekben firkálnak önnek, de adjon hitelt, én mindent igazán megírok. – A múlt szerdán beszéltem Őszentségével, aki újra az ötös bíborosi Bizottságra bízta Szerzetünk ügyének az elintézését, reménykedjünk az Úr segedelmében, hogy az ügyek elrendezése mindenképpen az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja és Szerzetünk előnyére legyen. – Kérjük az Urat, hogy ajándékozzon meg bennünket az Ő szent kegyelmével és áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1644. dec. utolsó napján.”
Szent Kalazancius arra inti P. Novarit, hogy a Szerzetre járó nehéz időkben, amikor annyian ártani akarnak az emberiség javára annyira hasznos piarista Intézménynek, alkalmazkodjék az idők járásához, az Úr majd megsegít bennünket. – A bíborosi Bizottság tagjai. Talán januárban összehívják majd a bizottsági ülést. – Szent Kalazancius Atyánk erőteljes szavakkal fejezi ki reménykedését, hogy a Szerzeten nem tudnak erőt venni az ártó-szándékúak. – Érdemes, értékes levél, amelyben Szent Kalazancius teljesen világosan és érthetően feltárja a Szerzet ügyeinek akkori állását.
„Megkaptam Atyaságodnak nov. 20-án kelt levelét, én úgy látom, hogy nekünk alkalmazkodnunk kell az idők járásához most, amikor itt az Udvarban annyi nagyhatalmasságú személy ellenséges érzülettel van Szerzetünk iránt. Mindazonáltal és reménylem, az Úr nem fogja megengedni, hogy az egész Európában annyira kedvelt, hasznos Intézményt a gonosz, ártó nyelvek tönkre tegyenek. – Amint már alkalommal is írtam már, ügyeinknek a rendezése öt kardinálisra, Colonna, Ginetti, Queva, Roma és Spada kardinálisokra van bízva és remélem, hogy a jövő hónapban, januárban, összehívják a bizottsági ülést, bármit is határoznak, azonnal értesítéssel leszek. Addig tartsa Atyaságod a lelket az ottani Provincia minden egyes tagjában abban a reménységben, hogy: „Portae inferi non praevalebunt advessus religionem nostram.” – Ezeket akartam jelen levelemben megírni, az ön levelének egyes részleteit közöltem P. Pietróval (Casani), aki köszönti Atyaságodat és az Úr áldása legyen velünk mindenkor.” – Róma, 1644. dec. utolsó napján.”
Ebből a levélből is megtudjuk, hogy ezekben a küzdelmes években sokat fáradoztak a Szerzet érdekében a toszkán nagyherceg, a lengyel és spanyol udvarok megbízottjai a pápai Udvarnál, de két hatalmas ellenség mindent igyekezett megakadályozni. Név szerint nem említi Szent Kalazancius, hogy kik voltak ezek a hatalmas ellenségek, de a körülményekből arra lehet, következtetni, hogy vagy a két kardinális, Spada és Roma, vagy Roma kardinális és Albizzi asszeszor voltak ezek a hatalmas ellenfelek, akik mind a három alkalommal, a bizottsági üléseken (1643. okt. 1-én, 1644. márc. 10-én és 1645. júl. 17-én), a Szerzet lefokozása, eltörlése mellett nyilatkoztak. – Akárhogy is alakulhatnak a kérdések, Szent Kalazanciusnak minden bizodalma az isteni Gondviselésben van. – Szerintem, a rendi történetírás szempontjából igen fontos és jelentős levél ez az aránylag rövid kis levél.
„Megkaptam Atyaságod levelét és a következőkben válaszolok: jól lehet, hogy ügyünket támogatta nem csak a nagyherceg követe, hanem a lengyel ügyvivő és a spanyol követ is, mégis két hatalmas egyén mindenben ellenszegült, akadályokat gördített az ügy elé, nekünk inkább kell reménykednünk az isteni segítségben, mint az emberi jóindulatban, a szükséges intézkedéseket, lépéseket megtesszük és várjuk, hogy miféle határozatot hoznak a kardinálisok, ha majd összehívják a bizottsági ülést, mindenről értesítéssel leszünk. És ha: „Deus erit nobiscum quis contra nos?” Kérjük imáinkban, hogy minden ügy, elintézés az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja, és áldása legyen velünk mindenkor, Amen. – Róma, 1645. jan. 4.”
Szent Kalazancius Rómába várja Mons. Panicola, ravellói püspököt. – Eltörlik a Szerzetet? – A szívélyes audiencia. – Személyes üzenetek.
„Megkaptam Atyaságodnak a levelét Mons. Panicola, a mi jóakaró püspökünk rokonának küldött zárt levéllel együtt szerdán este, és csütörtök reggel eljuttattam a címzettnek a levelet. – Ha majd Rómába jön a Monsignore, kérjük a mindenkor áldott Istent, hogy részeltesse őt sikeresebb eredményekben a mostani pápaság idejében, mint az előzőben. Az igen tisztelendő Mons. Panicola püspök úr itt fogja találni régi jó barátját, atyai jóakaróját, Monc. Cesi riminii püspököt.
„Ami pedig a mi ügyeinket illeti, remélem, hogy nem törlik el a mi Szerzetünket, mint ahogyan néhány kevésbé fegyelmezett (rendtársunk) kívánta azt, hanem majd bizonyos időn belül bizonyára rendezni fogják ügyeinket. Igen szívélyes audienciám volt a mi Urunknál, aki Szerzetünk minden ügyét a bíborosi Bizottságra bízta, akiket – a lehetőségekhez képest – majd mindenről informálni fogunk. Kérjük imáinkban az Urat, hogy ügyeink mindennemű elintézése legyen az Ő nagyobb dicsőségére.
„P. Carlo di S. Ignazio (Beli) kéri Atyaságodat, hogy emlékeztesse P. Tommaso jezsuita atyát egy bizonyos itteni ügyre, amiről majd az itteniek informálják, egyéként köszönti önt. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. jan. 11.”
Arra kéri Szent Kalazancius P. Grient, hogy Isten kegyelmének segítségével továbbra is szolgálja hűségesen a Szerzetet, amelyet a pokoli ellenség tönkre akar tenni, de reméli, hogy az isteni Gondviselés majd megoltalmazza, mindenről értesíteni fogja, ami a Szerzettel kapcsolatban történik. Egyúttal emlékezteti P. Grient arra, hogy milyen érdemszerző cselekedet Isten iránti szeretetből segíteni embertársainkat.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 19-én kelt levelét, kérem az Urat, növelje önben állandóan a kegyelmi ajándékait, hogy ezentúl is olyan buzgósággal szolgálhassa a Szerzetet, mint ahogyan szolgálta eddig is, kétségtelenül, nagy érdemére szolgál ez önnek az Isten előtt, nem szűnöm meg imádkozni önért, hogy áldásosan gyarapodjék abban a lelkületben, amely készségesen akar segítségére lenni a Szerzetnek az isteni szent Fölség dicsőségére, aki nem fogja megengedni, amit a pokoli ellenség akar mindenképpen elérni, hogy eltöröljék a Szerzetünket, hanem hisszük, hogy az Ő szent kegyelemének segítségével mindent elrendeznek és bármit is fognak határozni a kardinális urak a legközelebbi ülésen, mindenről értesíteni fogom. – Addig is sokszor fontolja meg, hogy milyen kedves Isten előtt az a segítség, amelyet iránta való szeretetből nyújt embertársainak. Az Ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. jan. 14.”
Bizalom abban, hogy Szerzetünk sorsa Isten kezében van.
„Nagy megnyugvással tölt el, hogy az Úr mindig segítségére van az Ő szolgáinak, és hogy mindig valami jó származik a rosszból. Ne aggódjunk saját ügyeink miatt sem, hiszen azok, mindenekelőtt, Isten kezében vannak és csak azután a kardinálisok kezében, akik – remélem – elgondolásunk szerint oldják meg a mi ügyeinket és ne az emberi segítségben legyen a mi bizodalmunk, mert nagyon könnyen és éppen akkor hiányozhat, amikor arra nagy szükségünk volna, hanem ezzel szemben Isten áldó kezéből várjuk a mindenkori segítséget, aki nem felejti keze művén alkotását.
„A mi Monsignorénk levelét eljuttattam a vatikáni Palotamesternek, viszont Atyaságod az ide melléklet levelet pedig juttassa el őneki és a többi mellékelt iratot is gondos figyelmébe ajánlom. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. jan. 21.”
Szent Kalazancius arról értesíti P. Berrót, hogy újra egészséges. A Szerzet ügyében emberileg is meg kell tenni mindent, de azért az imádságot le ne felejtsük.
„Hála Istennek, egészséges vagyok újra, nagyjából visszaszereztem régi jó erőimet. – Ha igaz is hogy a mi ügyünk Isten ügye, még akkor is segítnünk kell magunkon, emberileg mindent meg kell tennünk saját ügyünkben, érdekünkben, ne gondolja senki azt, az volna a legtermészetesebb, ha mindenestül Istenre hagyatkoznánk dolgainkban, hanem imádságos lélekkel bizakodva tegyünk meg mindent, nehogy saját ügyeink intézésében a mi közreműködésünk hiányozzék, csak így várhatjuk Isten áldását. – Róma, 1645. febr. 11.”
Igen fontos, értékes, rendtörténeti szempontból nagyon jelentős levél. Szent Kalazancius már az 1644. dec. 10-én, P. Berrónak írt levelében is kihangsúlyozza, hogy semmi köze azokhoz a hazug híresztelésekhez, amelyeket Rómából irkálta mindenfelé – hogy ezáltal őt lehetetlenné tegyék –, mintha ő volna az oka mindannak, hogy a Szerzet idáig jutott. Kategorikusan visszautasítja azokat a vádakat, mintha beleegyezett volna abba, hogy a Szerzetet lefokozzák egyszerű fogadalmas Kongregációvá, és hogy munkálkodását korlátozzák csak az írás, olvasás és számolás tanítására, ő sohasem akadályozta meg, hogy összehívják a bizottsági ülést. – Ebben a levélben tovább foglalkozik ezekkel a kérdésekkel és sorra veszi, azokat a fő pontokat, hogy hatalmas ellenfeleink miben és hogyan akarják megreformálni a Szerzetet. Rendíthetetlen reménykedéssel bizakodik az Úr segítségében, mindazonáltal ő maga is mindent megtesz, saját kezűleg írt a lengyelek királyának és egynéhány kardinálisnak a Szerzet ügyében, érdekében. – A szokatlanul hosszú utóiratban sorra cáfolja a róla terjesztett valótlanságokat, rágalmakat. – Igen tanulságos levél! – Ebben e levélben is emlegeti Szent Kalazancius azokat a „hatalmasokat”, akiknek igen nagy befolyásuk van a pápai Udvarban, magánál a pápánál is, amiként már emlegette az előző levelekben (4243. és a 4248. levelekben). Kik ezek, akik tönkre akarják tenni a Szerzetet? A kalazanciusi levelezés IX. kötetének 93. lapján a kor történetének írója a következőket sorolja fel: mindenekelőtt Mons. Albizzi, majd aztán az ő nagy barátja, Panzirola kardinális, a jezsuiták egykori növendéke, X. Ince bizalmasa, majd aztán Sig. Card. Roma, az ötös Bizottság elnöke, Pietrasanta, aki világosan megfogalmazta a maga mondanivalóját – főként a két első jelentésében, a névtelenül beadott igen keményhangú másodikban. – P. Berro ezekkel kapcsolatban csak annyit jegyez meg Emlékirataiban, hogy Panzirola kardinális Pietrasanta és Cherubini késztetésére javallta a Pápán, hogy piarista-ellenesen lépjen fel. – A levél pedig a következő:
„Atyaságodnak dec. 22-én kelt levelét február 14-én kaptam meg, azok a hajósok hozták ezt a levelet, akik P. Pietro Paolo számára is hoztak valami skatulyaküldeményt, majd ő válaszolni fog arra. – Beszéltem Őszentségével minden különösebb nehézség nélkül, éppen úgy, mint bárki más és én – éppen ezért – abban a reményben vagyok, hogy ügyeinknek jó kimenetele lesz, jól lehet, nem hiányoznak azok a személyek, akiknek igen nagy befolyásuk van magánál a Pápánál is, akik a következő három fő elv valamelyikének a keresztülvitelével meg akarják ferdíteni a Szerzetet. Az első ilyen főelvük: hogy a Szerzetben semmi mást nem lehetne tanítani, hanem csak az olvasást, az írást és a számolást. A második: hogy úgy öltözködjünk, mint a többi „Clerici regulares”, és gondoskodjuk arról, hogy a Szerzetnek rendszeres bevételei legyenek. A harmadik: hogy a jövőben a mieink ne tegyenek többé ünnepélyes fogadalmat, hanem csak egyszerűt, mint ahogyan a Kongregációkban szokásos. – Jól van, ezek az ellenfelek igen hatalmasok, mindazonáltal reméljük, hogy az Úr segítségünkre lesz a küzdelmek, az ellenmondások legyőzésében. Szerzetünk, Intézményünk érdekében saját kezűleg írtam a lengyelek királyának és egynéhány kardinálisnak. – Kérjük mindnyájan a mindenkor áldott Istent, engedje azt történni, ami Isten szent Felségének nagyobb dicsőségére van. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. febr. 18.”
„Amennyiben pedig azt híresztelték volna egyesek leveleikben, hogy Őszentsége megtagadott tőlem valami kegyet, amit a Szerzet számára kértem volna én őtőle, teljesen téves állítás. Az igazság ez: Őszentségének említettem, hogy két megszentelt érmem van, az egyik Szent Károly-érem, a másik pedig az öt Szent tiszteletére szentelt érem. Most azt kértem Őszentségétől, hogy kegyeskedjék olyan áldásban részesíteni, amely a tisztítóhelyen szenvedő lelkek javára is alkalmazható. Erre a következőképpen válaszolt nekem: amennyiben az érmek megáldott érmek (búcsúkkal ellátott érmek), én azt nem vonom vissza, nem szüntetem meg, de ha nincsenek megáldva, akkor a kért áldást nem adom meg, mert akkor olyan búcsúkat engedélyeznék, amelyek egy kiváltságos oltárt illetnének meg. – Egy másik dologban nem megelégedésemre kaptam választ. – Ami a novíciusokkal kapcsolatban terjesztett híreket illeti, ilyenféle kérdés nem volt. – Ami pedig a harmadik híresztelés-félét illeti, az az egész egy nagy hazugság, mert én sohasem írtam ilyen dolgokat a pisai Atyáknak, sőt, mindig engedelmességre kértem őket P. Pietrasantával és P. Stefanóval szemben. – Ami pedig a bizottsági ülést illeti, én azt hiszem, hogy akkor hívják majd össze, amikor erre alkalmas lesz az idő. – Az Úr áldjon meg bennünket.”
Szíves szolgálat. – A rendi ügyekben semmi újság, talán majd a Nagyböjtben lesz bizottsági ülés. – Természetesen, ez is éppen úgy elmaradt, mint ahogyan 1644. dec. 31-én írt levélben remélte, hogy majd januárban lesz bizottsági ülés (4248. lev.), a mostani levélben reméli a nagyböjti bizottsági ülést, nem lett belőle semmi, azután meg a Bizottság feje, Roma kardinális Frascatiba utazott hivatalos látogatásra (4255. levél). – Mi lett mindennek az eredménye? Nemcsak, hogy bizottsági ülést nem hívtak össze hanem az egész félév elteltével azt sem lehetett megtudni, hogy mi a szándékuk? – Természetes, hogy az ennyi viszontagság, az ajánlóleveleknek eredménytelensége és a súlyos kérdések megoldásának a folytonos halogatása lassanként a reménytelenség érzését ébresztette fel a lelkekben, aminek élénk bizonysága P. Casaninak 1644. dec. 17-én a firenzei rektorhoz, P. Apához írt levele: „... látjuk, hogy a király ajánló sorai, a kardinálisok, a hercegek levelei nem segítenek semmit sem, legjobb, ha az egész ügyet az Istenre bízzuk, ahogyan véli a P. Generális is”. Talán néha Szent Kalazanciust is megkapta a pesszimizmus szele, mindazonáltal sohasem vesztette el reményét: sperare contra spem. – Írt magának Roma kardinálisnak, ne hallgasson azokra, akik a segítség ürügye alatt ki akarják forgatni a Szerzetet lényegéből a már említett három (reform) főelvvel (a tanítás korlátozása, a Szerzet lefokozása és a szegénység fogadalmának módosításával). aligha volt sikere ezeknek a Memorandumoknak a nevezett kardinálisnál. Szinte magárahagyatottan küzd Szent Kalazancius ezekben a megpróbáltatásokban, hiszen saját maga írja az 1645. ápr. 15-i levelében: „... egyedül vagyok, nincs senki, aki mellettem merte állást foglalni, mert mindenki attól fél, hogy eltávolítják Rómából, ahol minden lehetőképpen megakadályozzák, hogy valaki is segítségemre jöhessen.” – A kapucinusoktól visszatért P. Contit, aki újra megmozgatta a piaristák érdekében a lengyel udvart, eltávolították Rómából, Norciába vonult vissza, ahonnét mindaddig folytatta a levelezést Lengyelországgal, míg csak a legszigorúbb utasítást, letiltást nem kapta, hogy hagyjon fel minden levelezéssel (IX. kötet, 203-204. lap, 34. dokumentum).
„P. Fra Faustino nekem címezte levelét és arra kért, hogy a neki küldött levelet Atyaságodnak küldött levéllel együtt küldjem, azért hát szíveskedjék neki személyesen átadni, kezéhez juttatni a választ. Tegye meg Atyaságod ezt a szívességet. – A mi ügyeinkről semmi újat sem írhatok, megy minden a szokott módon. – Talán majd ezen nagyböjti időben összehívják a kardinális urak a bizottsági ülést, értesíteni fogom, ha lesz valami határozat. – Addig is ne szűnjenek meg kérni imáikban az Urat, hogy sikeres legyen ügyünk kimenetele. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. febr. 23.”
Szent Kalazancius jelzi, hogy Roma kardinális, aki Frascatinak volt suburbicarius püspöke, hivatalos látogatást végez egyházmegyéjében. – ennek következtében a várva-várt bizottsági ülésnek összehívása – természetesen – újra csak elhalasztódott bizonytalan időre. – A kilátásba helyezett „visitatio canonica”-val kapcsolatban néhány szóval rámutat Szent Kalazancius arra, milyen volt a piaristák sorsa Frascatiban, hogy erről számot adhassanak a kánoni látogatást végző kardinálisnak, ha netán a piaristák házát is felkeresné.
„Úgy hallatszik, hogy Roma kardinális tíz-tizenkét napon belül „canonica visitatio”-ra indul Frascatiba, gondolom, hogy már megtörtént a vizitáció hivatalos bejelentése is a kardinális részéről. Minthogy így vannak a dolgok, akkor Atyaságodnak addig Frascatiban kell maradnia, míg meg nem történik a vizitáció, P. Stefano pedig küld majd egy fratellót, hogy meglegyen a tizenkettes létszám, a vizitáció végeztével Atyaságodat majd Rómába rendelik, addig is gondos körültekintéssel nézzen mindennek utána, hogy minden rendben legyen az említett vizitációra. És amennyiben jónak látja, megemlítheti a kardinális úrnak, hogy még mindig vannak ott irigyei, vetélytársai a b. e. Laerio Cherubininek – ő telepítette meg Frascatiban a piaristákat – akik mindig ellenséges érzülettel voltak a piarista iskolával szemben, pedig mindig azon voltunk, hogy jó tanerőkkel lássuk el az ottani iskolát, jól lehet, semmiféle alamizsnával, adománnyal nem támogatnak bennünket, hacsak arra nem gondolunk, hogy kezdetben egy világi tanítómestert adtak iskolánkhoz. Mindezt azért mondtam el, hogy alkalmasint tudomására hozhassák a kardinális úrnak és az ő embereinek. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Mondja meg P. Giacomónak (Cipolletta), hogy megkaptam a kosárra való tojásküldeményt, viszonzásul majd citromot küldök neki. – Róma, 1645. márc. 7.”
Szívélyes szolgálatok. – Az annyi megpróbáltatásban élő Szent Kalazancius számára nagy vigasztalás az a híradás, hogy a firenzei piaristák nagy szerzetesi fegyelmezettségben élnek és az iskolának élnek teljesen. Imádkozik értük, hogy ebben az érdemszerző lelkületben mindenkor megmaradjanak.
„Megkaptam P. Pietro di S. Antonio atya levelét, amelyben egy nemesember címére küldött zárt levél volt, az illető úr Sig. Cavallier del Pozzo házában lakik, azonnal kézbesítettük neki a levelet, más alkalommal is szívesen megtesszük, csak jelentkezzék. – Hallom, hogy az ottani házban nagyon vigyáznak a szerzetesi fegyelmezettségre és az iskolának élnek teljesen, mindez igen nagy vigasztalásomra volt nekem és kérem az Urat, hogy gyarapodjanak mindig ebben a lelkületben, hogy cselekedeteik legyen érdemszerzők mindenkor az Úr előtt, az Ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. márc. 18.”
Fr. Agapito jóindulatú szeretete a nikolsburgiak iránt. – Hogyan látja Szent Kalazancius az új házak, tartományok alapítóinak feladatát?
„A mi fratellónk, Agapito, aki nagy tisztelője a nikolsburgi Atyáknak, küldi a jelen levéllel Szent Fülöp napjára engedélyezett teljes búcsúról szóló Brévét, aki Szerzetünknek, de neki különösképpen védőszentje, Atyaságodnak és az ottani összes Atyáknak buzgó imáiba ajánlja magát, akikért mindnyájukért imádkozunk itt, hogy az Úr erősítse és gyarapítsa bennünk az alapítóknak az igazi, lángoló lelkületét, akik abban a (távoli) tartományban meghonosították a mi Intézményünket, ne felejtsék soha, hogy mint ilyeneknek türelmességgel és nagylelkűséggel sokkal többet kell dolgozniuk, mint amennyit azok fáradnak, akik utánuk jönnek és minden reményük az áldott Krisztusban legyen, aki szüntelenül erőt ad ahhoz, hogy az Ő szent nevében kezdett munkát egyre tökéletesíthessék. Mi sem szűnünk meg imádkozni önökért, azzal a reménységgel, hogy hamarosan megkapjuk az engedélyt a novíciusok beöltöztetésére. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. márc. 18.”
Egy, régebben elfogadott örökség ügyében.
„Ha Atyaságodnak alkalma lesz beszélni Sig. Card. Romával, közölje vele, hogy a frascati Atyák a Don Gabriel Martinelli hagyatékot beleegyezésem és tudtomon kívül fogadták el, többször is megmondtam nekik, hogy inkább mondjanak le róla, semhogy az ilyen dolgokban pereskedés legyen, ha rajtam állna, még ma lemondatnék és legyen a hagyaték azoké, akiket megillet. Ezt akartam különösképpen megírni jelen levelemben és köszöntse nevemben a legalázatosabb tisztelettel a kardinális urat. – Róma, 1645. márc. 21.”
Nagyon sajnálja Szent Kalazancius, hogy P. Apa gyengélkedik, kívánja neki a minél előbbi jó egészséget.
„Megkaptam Atyaságod levelét, nagyon sajnálom, hogy betegsége, vagy gyengélkedése akadályozni fogja elöljárói és tanítói munkájában. Mindazonáltal remélem, hogy a buzgóság mindig ad annyi erőt Atyaságodnak, hogy a napi hivatalos teendőit el tudja végezni, ami nem kis érdeme lesz önnek, mert ezáltal a Szerzet javát munkálja és épülésére lesz a világiaknak. Én különösképpen fogok imádkozni önért és kérem az Urat, adja meg önnek azt a kegyelmet, hogy mindenben tökéletesen azonosíthassa magát az Ő szent akaratával, aki az ő szolgáival néha: „... loquitur verbis aliquando operibus.” – Ha valami előfordul, amiben szolgálatára lehetek, csak jelezze nekem. Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. ápr. 1.”
Szent Kalazancius a levél első soraiban újra foglalkozik azokkal a kérdésekkel, amelyek – egyesek szerint – a Szerzet megreformálásának az alapjául szolgálhatnának. – Ezekben a megpróbáltatásokban szinte magárahagyatottan küzd, emberi félelem miatt senki sem mer mellette kiállni. – Rossz hírek Németországból a háborús félelmek, aggodalmak miatt. Az Úr oltalmazza meg a németországi katolikusokat.
„Megkaptam Atyaságodnak levelét, amire csak azt felelhetem, hogy a mi ügyeinkben semmi új, megy minden a szokott módon. – Abban reménykedünk, hogy Húsvét utáni szombaton „Sabbato in Albis”, lesz bizottsági ülés, mások azt mondják, hogy csak Húsvét nyolcada utáni héten lesz és ezen az ülésen egyesek azzal a követeléssel állnak elő, hozzák azt a határozatot, hogy ezentúl a mieink ne tehessenek ünnepélyes fogadalmat, hanem csak egyszerű fogadalmas tagjai legyenek a Szerzetnek, hogy módosítsák a szegénység fogadalmát és gondoskodjanak állandó bevételi forrásokról, legyen a Szerzetnek állandó jövedelme. Mindezekre a dolgokra én megadtam a feleletet az ügyvédek útján és még mindig érkeznek érdekünkben ajánló levelek, jól lehet, egyedül vagyok, nincs senki, aki mellettem merne állást foglalni, mert mindenki attól fél, hogy eltávolítják Rómából, ahol mindenképpen megakadályozzák, hogy valaki is segítségemre jöhessen.
„Németországból azt a hírt kaptuk, hogy az ellenségtől való félelem miatt a mi Atyáink is kezdenek visszahúzódni, mivel nem csak Olmützben, hanem már Nikolsburgban is megjelent az ellenség és adófizetővé tették az egész Moráviát. – Könyörüljön meg rajtunk az Úr és védelmezze hatalmas kezével szemmel láthatóan a császárt és a németországi katolikusokat és áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. ápr. 15.”
Kalazanciusi szép aszketikus tanítás, hogyan viselkedjünk a megpróbáltatásokban.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 8-án kelt levelét, amelyben beszámol nekem azokról a kegyelmekről, amelyekben a mindenkor áldott Isten részesíti önt, amikor betegséggel látogatta meg, amelynek okát egyedül az Isten tudja, aki mindent a mi javunkra cselekszik, nekünk mindenért egyformán hálásnak kell lennünk, akár az érzékeknek nem tetsző dolgokról is volna szó, akár kedvezőkről. – Mindig szerettem volna, az volt az én óhajom, hogy bár tudnánk egy olyan valakit oda küldeni, aki tudná Atyaságodat helyettesíteni az iskolai munkában, hogy egy kisség kipihenhesse Atyaságod az iskolai fáradalmakat és törődhessék valamit a testi egészséggel is és ezzel a közjót is jobban szolgálná, mint így a jelenlegi állapotában. Az Úr gondviselő jósága vezéreljen minden ügynek kimenetelét az Ő nagyobb dicsőségére és árassza bőségesen Atyaságodra áldásainak, kegyelmeinek gazdagságát. – Reméljük, hogy a mi ügyeinkben is mihamarabb lesz döntés. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. ápr. 15.”
Az 1645. ápr. 20-án írt levél Nápolyban találja P. Grient, aki útban van hazafelé, Moráviába. Legközelebb csak 1646. szept. 8-án találkozunk újra P. Griennel, aki Nikolsburgban tartózkodik, akitől oly sokat várt Szent Kalazancius, nem szűnt meg kérni leveleiben, hogy legyen támasza, bíztatója az ottani Atyáknak, tartsák fenn továbbra is az iskolákat, erősen kell állnunk Szerzetünk szükségességének a tudatában, amikor úgy látszik, hogy az egész világ ellenünk fordítja fegyvereit, de megnyugtatja az ottani Atyákat, hogy a pokol összes hatalmasságai és az emberek minden erőlködése sem vesznek erőt a Szerzeten. – Itt újra megjegyezzük, hogy csak sajnálattal emlékezhetünk P. Grienre, aki bizalmasa volt Szent Kalazanciusnak, akitől annyit remélt, annyit várt, ismételten olvashatta a sokat szenvedő Atyának a leveleiből a bíztató szót, hogy újraéled a Szerzet a megpróbáltatások után, és mégsem tudott állhatatos maradni, 1649-ben lehagyta a Szerzetet. – Szent Kalazancius ebben a levélben arról értesíti, hogy milyen súlyos vereséget szenvedtek a császári hadak. – Ugyanakkor milyen felemelők és vigasztalók azok a sorok, amelyekben arról ír Szent Kalazancius, hogy P. Novari megígérte, a leipnikieknek, hogy nem hagyja el őket azokban a megpróbáltatásokban, háborús borzalmakban. – Végül arra szólítja fel P. Grient, hogy buzgó imákkal engesztelje az annyi vétekkel megbántott Isten szent Felségét.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 7-én kelt levelét – egy másikkal együtt – ma, ápr. 20-án, így tehát két hét, illetve két posta fordultával érkezik meg a válasz az én levelemre. Mindezideig nem tudtam, hogy Atyaságod Nápolyban van, Palermóba írtam önnek a Provinciális útján. – Igen súlyos csapások érték nem csak a cseheket, akiket már régebben elhagytak a katolikus hadak, hanem Morvaországot is, amelyet újból megszállott az ellenség. A mi nikolsburgi rendházunkból elmenekültek az Atyák, csupán P. Ambrosio (Leailth) maradt ott néhány fratellóval, a templom értékes felszerelését Bécsbe küldték, valamint a hercegi kastély értékeit, azt mondják, hogy a portyázó csapatok már Bécs kapuinál járnak, még nem lehet tudni semmit Bécs elesett-e, Straznitzról nem hallottunk semmit sem, ha nem kapnak segítséget kellő időben, kétségtelenül az eretnekek kezébe kerülnek. Csak Isten tudja, hogy mikor kerül vissza az a Provincia, csak a jó Isten a megmondhatója annak, hogy milyen lesújtott helyzetbe és nyomorúságba jutott a szegény császár.
„P. Alessandro (Novari) arra kér nekem írt levelében, hogy imádkozzunk érte, akár életben marad, akár meghal, mert nem tudja, hogy mi következik be, megígérte a leipniki lakosságnak, hogy nem hagyja el őket ebben a megpróbáltatásban, háború borzalmakban, az is lehetséges, hogy a fosztogatás után fel is gyújtják a várost. – Imádkozzék Atyaságod és imádkoztasson mindenkit a Szerzetért, különösképpen pedig Németországért, hogy az Úr bocsássa meg azokat a sérelmeket, amelyeket a katolikusok követtel el ellene. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. ápr. 20.”
A római szenthelyeket látogató P. Provinciális (Chiocchetti) útban van hazafelé. – A Szerzetben egyformán szükséges a békesség és az egészség, mindkettőért imádkozunk. – Nagyon helyénvaló lenne, ha egy valaki helyettesíteni tudná az iskolában a betegeskedő P. Apa atyát. – A rendi dolgokról beszámol a hazaérkező P. Provinciális.
„Megkaptam Atyaságodnak az ápr. 22-én kelt levelét. Ma reggel indult útnak hazafelé egy fananói útitárs kíséretében P. Bernardino provinciális atya, akik a Narni, Todi, Perugia és Castiglione-i útvonalat választották, miután itt Rómában elvégezte az ájtatosságokat a szenthelyeken. – Istennek hála, egészség dolgában általában megvagyunk, de annál kevésbé van meg a szerzetesi nyugalom, békesség, amit engedjen minékünk minél előbb az Úr az Ő kegyes irgalmassága folytán, azután jó egészséget Atyaságodnak, hogy ennek birtokában szolgálhasson ő szent Felségének és embertársainak javára.
„Szeretném, ha Atyaságod kiválasztana egy olyan valakit, aki rövid idő alatt fel tudna arra készülni, hogy Atyaságodat helyettesíthetné az iskolában. Ha Atyaságod szándékainak is megfelelne, én javasolnám P. Pietrót, aki az ottani „prima scuola”-t vezeti, szerintem, ő hamarosan el tudná sajátítani azt a tanítási módszert és minden bizonnyal könnyebben találnánk megfelelő maestrot az ő iskolájának a vezetésére, mint Atyaságodénak az átvételére. – Kérjük imáinkban az Urat, hogy ebben is, meg minden más ügyeinkben is a mindenkor áldott Isten nyilvánítsa ki az ő szent akaratát, nekünk pedig adja meg azt a lelkületet és erőt hozzá, hogy azt végre is hajthassuk.
„A mi ügyeinkről pedig majd részletesen megtudhat mindent a P. Provinciálistól, ha majd hazaérkezik. Ha pedig netán nálunk történne valami új dolog, értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. ápr. 29.”
Fogadják szívesen az odaérkező előkelő vendéget, jótevőt. – Egy odaküldött levélmásolat. – Remélik, hogy néhány nap múlva lesz bizottsági ülés.
„Ha majd odaérkezik Sig. Clemente Buoncompagni, legyenek szíves szolgálatára mindenben – nekem i nagy örömet szereznek ezzel – megérdemli, mert nagy jótevőnk ő. – Egy előkelő ember levelének másolatát küldték meg oda, nem tudom, hogy megkapták-e, úgy hiszem, hogy Sig. Gualterotti küldte. – Abban reménykedünk, hogy a mi ügyeinket tárgyalni fogják abban a bizottsági ülésben, amelyet néhány nap múlva hívnak össze, kedvező eredményt remélünk, az értesítéssel nem fogunk késni, úgy hiszem, hogy P. Bonaventura oda fog kerülni. – Az Úr áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. máj. elsején.”
Az 1600-as évek második felében a liguriai Provincia legérdemesebb tagjai közül való. Savonában született 1610-ben, 1629-ben lett piarista, 1645-ben lett elöljáró Genovában, 1648-ban Savonában. 1669-tól 1677-ig provinciális volt Liguriában. Sokat köszönhet neki a savonai ház, ahol hosszú ideig volt elöljáró. 82 éves korában halt meg. – Szent Kalazancius arra kéri, hogy a lehető legjobban iparkodjék ellátni hivatali, elöljárói teendőit.
„Látom, hogy mi mindenről ír a múlt hó 29-én kelt levelében, én remélem, hogy még ennek a hónapnak 29-e előtt történik valami a mi ügyeinkben, addig is Atyaságod iparkodjék türelmesen, a lehető legjobban ellátni elöljárói teendőit. Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. máj. 6.”
Ez az első levél, amelyet P. Gabriele Bianchi mint Szent Kalazancius személyi titkára írt, aki két évig teljesített szolgálatot a Szent Rendalapító mellett. – Minél kilátástalanabbul alakulnak a dolgok, annál nagyobb bizalommal várja Szent Kalazancius az isteni segítséget.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 6-án kelt levelét és csak annyit válaszolhatok, hogy ügyeinkben semmi újság nincs és amikor én azt látom, hogy a mi dolgaink egyáltalában nem abban az irányban haladnak, ahogyan mi szeretnők, sőt, azzal teljesen ellentétben, annál nagyobb az én reménységem, hogy nem marad el az oltalom és meg vagyok erről győződve, hogy Isten kegyelmének a segítségével az ügy kimenetele a Szerzet javára lesz. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Róma, 1645. máj. 12.”
Ajándékküldemény a betegeknek.
„A jelen levél vivője átad majd egy kosarat P. Giacomónak, van benne cédrus-citrom, papírzacskóban cukor, néhány citrom és mandarin, és ha még egyéb dolog is szükség volna, küldjenek értesítést. Atyaságodnak különleges gondja legyen P. Giacomóra és másokra is, ha netán betegek. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. máj. 18. – A kosarat küldjék vissza.”
Most lehet a legfőbb segítség a számunkra, hogy imádkozzanak értünk. – Tartsák meg minenben a szerzetesi fegyelmet. – Jó lenne, ha minél előbb befejeznék az ottani templomépítést.
„A nápolyi rendes postával semmi más nem érkezett csak Atyaságodnak levele, amelyre azt válaszolom, hogy azzal lehetnek segítségünkre az ottaniak, hogy imádkoznak értünk, hogy minél előbb határozzanak a mi ügyeinkben, ami – remélem – hamarabb lesz, mint egyesek gondolják.
„Atyaságodnak nagy gondja legyen arra, hogy viruljon ott a szerzetesi fegyelem minden lehetőséghez képest, és mindnyájan kérjük az Urat, küldjön segítséget, hogy befejezhessék az ottani templomot minél előbb, és az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. máj. 20.”
Jelentős fordulóponthoz jutott a régóta vajúdó ügy. Történtek ugyan eddig is kísérletek, hogy valami megegyezésre eljussanak, de mindezideig nem lett eredmény. 1645 első hónapjaiban ugyancsak lázasan folyt a munka, hogy mindent előkészítsenek a kilátásba helyezett bizottsági ülésre, hogy megtalálják már a megegyezés útját-módját. – A húsvéti ünnepek után, amely ebbe az évben ápr. 16-ra esett, Rómába érkezett Mons. Bernardino Panicola ravellói püspök, aki 1613-ban munkatársa volt Szent Kalazanciusnak, a barátsági kapcsolat azutánra is megmaradt vele, a Szerzet sorsa pedig mindennél jobban foglalkoztatta. – Mons. Panicola jól ismerte a római kúriák működési módját, hiszen maga is – kb. 40 évig – ügyvédi és prokurátori állást töltött be az egyházi hivatalokban, a különféle ügyosztályoknál. – Azonnal munkához látott, meghallgatta az egyik félt is meg a másikat is és így csakhamar felismerte azt az utat, amelyen járni kell, amelyen el lehet jutni a megegyezésig. Ezzel átsegítette a már-már holtpontra jutott ügyet. – Május 10-e körül megvolt a megegyezés a főbb pontok körül, amiről maga Mons. Panicola számol be P. Berrónak máj. 12-én kelt levelében. – Erre a megegyezésre hivatkozik Szent Kalazancius is ebben – az ismertetésben most sorrakerülő – levelében. – De – amint ebből a kalazanciusi levélből, meg Mons. Panicolának 1645. jún. 17-én P. Berróhoz írt leveléből kitűnik –, P. Cherubini nemcsak hogy nagyon vontatottan kezelte a dolgot, hogy elködösítsen mindent, hanem még azt a merész lépést is megtette, hogy meghiusítsa az egész egyezkedést. Érdekes az a pársoros jelentés, amit ezzel kapcsolatban Mons. Panicola ír P. Berrónak: „... mindent elkövetek, hogy rendezzük a Szerzet vitás kérdéseit, de azt hiszem, hogy hiába fáradozunk, mert úgy látom, hogy P. Stefano kezén, mint valami angolna, elsiklik minden.” – Ugyancsak ilyen értelemben írt Szent Kalazancius is a jún. 17-i levelében, hogy a megegyezést illetőleg még semmi sem biztos (4275. lev.). – Végül is a szívós, lankadatlan munkának meglett az eredménye. Mons. Panicola a Bizottság tagjainál is kivitte, elérte azt az eredményt, hogy júl. 18-ra összehívták a harmadik ülést. Hogy ezt sikerült elérni, abban igen nagy érdeme volt Mons. Paoluccinak, aki kezdettől fogva a legmegértőbben képviselte a Szerzet érdekeit. – Amint föntebb említettük, kitűnik ebből a levélből is, hogy P. Cherubini mennyire megnehezítette az egyezkedést. Már-már megegyezésre jutottak, amikor Cherubini azzal állt elő, hogy nyolc asszisztens legyen, akinek a szavazati döntő jellegű legyen, ezzel a bejelentéssel, illetve igénybejelentéssel szinte halomra döntötte az eddigi tárgyalások menetét, eredményét. – Sig. Card. Cecchini sem nem tagja a Bizottságnak, sem nem protektora a Szerzetnek. – „Isten lesz a mi protektorunk, az Ő kegyes irgalmassága folytán, most és mindenkor...” – Csak a maga ügyében biztos – Istennek szent embere – mondhat ilyen magabiztos, komoly szavakat! – A rendtörténeti szempontból legjelentősebb levelek egyike ez a máj. 27-én kelt levél.
„A f. h. 20-án kelt leveléből látom, hogy értesítették önöket Mons. Panicola közreműködésével létrejött megegyezésről. Én a magam részéről elfogadtam a megegyezés pontjait, de aztán oda lett minden eredmény, fáradozás, mert azzal álltak elő, hogy nyolc asszisztens legyen és mindegyiknek döntő jellegű szavazati joga. Ez nem volt benne az előterjesztésben. Most megpróbáljuk, hogy új megegyezési módozatot dolgozunk ki, amennyire lehetséges emberi tudásunkkal, képességünkkel, egy világosabbat, mint az előző volt. – Ha valami eredményt elérünk, amint az reméljük is, értesíteni fogom Atyaságodat, de nem felejtsük, „conditio possidentis” igen sokat számít, főként, ha az emberi állásfoglalás is mellettük van. (Ők vannak előnyben, az új elöljárók, ők vannak birtokban, őket támogatja a felsőbb hatalom is, a jogaiért küzdő kisebbség ritkán talál hatalmas pártfogókra! – Ide kívánkozott ez a megjegyzés!)
„Ugyanazzal a rendes postával érkezett egy levél Mons. Panicola címére, azonnal kézbesítettük neki. – Ami pedig Sig. Card. Cecchinivel kapcsolatban elterjedt híreket illeti, sem nem igaz, hogy a bíborosi Bizottság tagja lett, sem nem Protektorunk. Isten lesz a mi protektorunk, az Ő irgalmassága folytán, most és mindenkor, és reméljük, hogy végtelen jóságában nem vonja meg tőlünk áldását. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. máj. 27.”
Ezt a kis levelet akkor írta Szent Kalazancius – sajátkezűleg –, amikor Németországból Genovába érkezett néhány klerikus. Meleg szeretettel köszönti őket Szent Atyánk, és azt az őszinte jókívánságát fejezi ki, hogy minél eredményesebben végezzék tanulmányikat.
„Atyaságod azzal tehet nekem legkedvesebb dolgot, ha minden szeretettel és jóakarattal felkarolja ezeket a Németországból érkezett testvéreinket (és ha tehetném, szeretném cselekedeteimmel bizonyságot tenni arról a jóakaró szeretetről), akiknek, ha lehetséges volna, szeretném cselekedeteimmel bemutatni szeretetemet, amely él szívemben irántuk a velük való együttérzésben és segíteni akarásban, hogy tanulmányaikban előrehaladhassanak. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. máj. 28.”
Még nincs eredmény, még nincs megegyezés, de azért nem szabad elveszítenünk reménységünket. – A jelenlegi kormányzók azt mondják, hogy soha olyan jól nem mentek a Szerzet ügyei, mint mostanában, és ezt a hatalmon lévő emberek is elhiszek. – Reméljük, hogy engedélyezik a novíciusok beöltöztetését a Szerzet fenntartására. – Értékes, tartalmas levél! Nagyon találó megjegyzés (mostanában is sokszor lehet hallani!): soha olyan jól nem mentek a Szerzet ügyei, mint mostanában... és annyira jól ment, hogy 1646. márc. 17-én majdnem belepusztult a Szerzet... a jó vezetésbe.
„Jól lehet, mindezideig nem látjuk azt az eredményt, amit imádságainkban kértünk itt is, meg ott is, hogy rendeződjenek már végre a mi dolgaink, mindazonáltal nem szabad bizalmatlankodnunk az isteni irgalmasságban, hanem állhatatosaknak kell bizonyulnunk az imádságban, hogy az Úr adja meg számunkra a legüdvösebb segedelmet, amikor ő szent Fölsége a legalkalmasabbnak látja. – Ügyeink a szokott módon mennek, akik kormányoznak, nagyon dicsérettel emlegeti, hogy a Szerzet dolgai sohasem mentek olyan jól, mint mostanában és ezt elhiszik és bókolnak ennek azok az emberek is, akiknek igen nagy a tekintélyük, hatalmuk ezekben a kérdésekben. (Érdemes nagyon megfigyelni ezeket a találó megállapításokat! Nihil novi sub sole!)
„Bizakodjunk az isteni segítségben, hasson oda, hogy reménységünk ellenére is eljussunk odáig, hogy újra novíciusokat öltöztethessünk be Szerzetünk fenntartására, de erről nem beszélnek azok, akik segíthetnék a Szerzetet. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. – Róma, 1645. jún. 3.” – Ritka szép és tartalmas levél minden szempontból!
Nagyon szép aszketikus tartalmú levél, amelyben a Németországból érkezett klerikusokat buzdítja Szent Kalazancius, hogy mindenben igyekezzenek Isten akaratához igazodni, még a szenvedésben is, mert sokkal nagyobb érdem Isten iránti szeretetből tűrni, szenvedni, mint nagy vigasztalásoknak örvendezni. – Nagyon fáj Szent Kalazanciusnak, hogy a hivatal felfüggesztés miatt nem fogadhatja őket, de buzdítja őket, hogy tanulmányaikban iparkodjanak jól felkészülni, hogy hasznos munkásai lehessenek a Szerzetnek. Levelének utolsó soraiban bizonyságot tesz arról, hogy mekkora részvéttel van a németországi rendtársak iránt. – Tartalmilag Kalazancius Atyánk aszketikus leveleinek egyik legszebb példánya ez a levél. Levélírás közben mindvégig az aszketikus gondolatok, a spirituális tanítások tartják fogva Szent Kalazancius figyelmét. Az egész levelet ilyen irányú levélnek szánta, nem mint általában szokta, hogy a levélnek egy-két mondatában tért ki lelki tanításokra, noha – nagy örömünkre – elmondhatjuk, vannak tisztán aszketikus tartalmú levelei is szép számmal.
„Igen nagy bölcsességről tesznek tanúbizonyságot az emberek előtt és igen nagy érdemeik lesznek az Isten előtt azoknak az igen kedves Testvéreinknek, akik annyi veszedelmek között érkeztek meg Németországból, ha türelmességgel tudnak alkalmazkodni az Isten akaratához és mivel én nem siethetek vigasztalásukra cselekedeteimmel, imáimban kérem az Urat, hogy látogassa meg őket belső vigasztalással és adja meg nekik, hogy gyarapodjanak az Isten ítéleteinek a felismerésében, akinek jelenlétében jobb és érdemszerzőbb dolog tűrni, szenvedni Isten iránti szeretetből ebben a földi életben, minta a nagy vigasztalásoknak örvendezni; mivelhogy az első esetben mi adunk valamit, a másodikban pedig kapunk valamit, már pedig igaz az a mondás: „.. melius est dare quam accipere”.
Ha megtehetném most is, amit egykor megtettem, hogy szorgalmaznám őket, hogy iparkodjanak előre haladni a tanulmányokban most, hogy majd egykor annál nagyobb könnyedséggel lehessenek embertársaik segítségére, és mivelhogy most Isten titokzatos gondviselése folytán így vannak a dolgok, iparkodjanak a maguk számára megszerezni a lelki békét, nyugalmat az alázatosság és a türelmesség szent erényeivel. – Most másról nem írok, mert nagy az én lelki fájdalmam az ottani kedves Testvérek miatt, igen nagy részvéttel vagyok irántuk. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. jún. 3.”
Ez a levél tartalmilag nagyon egyezik azzal, amit a 4189. és a 4190. levelekben olvastunk, ennélfogva jogosan feltételezhetjük, hogy dátumszerűen is nem az 1645-ben írt levelek közé tartozik, hanem az 1644. év júniusában írtak közé. – A Firenzébe érkező új Provinciálisnak Szent Kalazancius ebben a levélben is azt a tanácsot adja, hogy hivatalos útjának megkezdése előtt tegyen látogatást a nagyherceg titkáránál, akik majd aztán eljárnak érdekében. – Több Szerzet eltörléséről is beszélnek, remélhetőleg Roma kardinális hazaérkeztével lesz bizottsági ülés.
„Megírtam legutóbbi levelemben Atyaságodnak, hogyha majd Firenzébe érkezik P. Bernardino mint Provinciális a pisai ház vizitálására, azt a tanácsot adja neki, ha biztos eredményt akar elérni abban, hogy a pisaiakkal elismertesse a Szerzetet jelenleg kormányzó elöljárókat, akkor először tárgyaljon a nagyherceg (hivatali) embereivel, hogy eszközöljenek ki a számára egy jóindulatú audienciát, remélem, hogy így fog történni. – Ami pedig a mi Szerzetünk ügyét illeti, sokféleképpen beszélnek erről, vannak, akik azt mondják, hogy hat vagy hét Szerzetet megszüntetnek, ezek közé sorozzák a mienket is. – Hamarosan itt lesz Sig. Card. Roma, remélhetőleg akkor majd lesz bizottsági ülés, majd meglátjuk, hogy mit határoznak, amiről értesítéssel leszek. – Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. jún. 5.”
Mi mindenről van szó ebben a levélben? A 4270. levélhez írt jegyzetben arról hallottunk, hogy a Szerzeten belül az illetékesek azon dolgoztak, hogy a kilátásba helyezett bizottsági ülésre valami megegyezés-félével előállhassanak. Ebből a levélből is, meg máshonnét is arról értesülünk, hogy a megegyezést illetőleg semmi sem biztos. De az is kitűnik a levélből, hogy a piarista problémák megoldásában nem lehetett eltekinteni a pisai háznak évek óta húzódó problémájának a megoldásától. – A Mons. Asszeszor közbenjárására az új elöljárók kieszközölték az engedélyt két ház alapítására, de nem az engedélyt a novíciusok beöltöztetésére, amit Szent Kalazancius sokkal nagyobb örömmel vett volna. Mindkét háznál biztosítva vannak az ingatlan javak és a jövedelmek, ami, Szent Kalazancius elgondolása szerint, nem egyeztethető össze a Konstitúcióink előírásaival – s szellemével.
„Megkaptam Atyaságodnak a levelét. – Ami pedig a megegyezést illeti, semmi sem biztos. Napról-napra várjuk, hogy miféle határozatot kapunk Firenzéből a pisai és a mi ügyeinket illetőleg, minderről majd értesítéssel leszek. – A mi elöljáróink kieszközölték a Mons. Asszeszor közbenjárására az engedélyt, a novíciusok beöltöztetésére nem, hanem arra, hogy két új házat nyithatunk, amelyeknél biztosítva vannak a jövedelmek. – Az egyik alapítás Turiban lesz és az alapítás birtokbavételére két embert küldenek oda, az egyik lesz P. Giuseppe, aki orvos volt a világban, a szükséges felmentések megszerzése után az első év végén letette a fogadalmat, majd pappá szentelték, társa lesz fr. Marc Antonio della Croce fratello. Nem szeretem, hogy ebben a nagy melegben indulnak útnak, még megbetegedhetnek útközben. – A másik alapítás lenne Pisciában, a foginii tó mellett, azt még nem tudom, hogy ki megy oda, egy atyának és egy fratellónak kellene oda mennie, hogy felügyeljenek az építkezésekre. – Itt nálunk semmi újság, minden a megszokott módon megy. Kérjük az Urat, hogy részesítsen bennünket szent kegyelmeiben. – Róma, 1645. jún. 17.”
A jó öreg P. Lucatellihez – az egykori jó fratellóhoz – írt levelek mindig értékesek, tanulságosak. – Ebben a levélben sajnálkozását fejezi ki Szent Kalazancius, hogy a liguriai Provinciában sokan nem tudják megtalálni a mennyek országába vezető utat, az alázatosság útját. Egy piaristára nézve mi lehet a jó alkalom az alázatosság gyakorlására? – Nem fogadták illő szívélyességgel a németországi klerikusokat. – Bárcsak lenne már vége annak az áldatlan helyzetnek, amelyben a Szerzet évek óta sínylődik. – Engedély két ház alapítására, amelyeknél biztosítva vannak a megélhetési feltételek. – Arról senki sem beszél, hogy új novíciusok beöltöztetésére kellene az engedélyt kieszközölni. – Szent Kalazancius reménykedése a mindenkor áldott Istenben és a Szentséges Szűz Mária oltalmában.
„A mai postával két levelet kaptam Atyaságodtól és egyet, amely Frascatiba szól testvérének. – Nagy részvéttel vagyok a mi ottani szerzeteseink iránt, akik Genovában és a Provincia már házaiban laknak, hogy nem tudnak rátalálni az örök üdvösségre vezető útra, ez pedig nem más, mint az alázatosság szent erénye, egész biztosra vehetik mindnyájan, hogy aki nem alázza meg magát ebben a földi életben, az nem nyer felmagasztalást a másikban.
„Remélem, hogy sohasem fognak hiányozni a mi Szerzetünkben az olyanok, akik nagy jótéteménynek tartják, ha abban gyakorolhatják az alázatosságot, hogy enm csak írásra és számolásra taníthatják a kicsinyeket, hanem az olvasásra is. – Szerfölött rosszallom, hogy olyan hidegen fogadták a németországi klerikusokat. – Kérjük imáinkban az Urat, hogy hamarosan fejeződjenek be, szűnjenek meg Szerzetünkben azok az akadályok, nehézségek, amelyek még mindig megvannak. – A jelenlegi elöljáróink kieszközölték azt az engedélyt, hogy elfogadhassunk két új alapítást, ahol megvan az ingóságban minden kényelmesség és a biztos jövedelem, hogy nyugodtan élhessenek, de arról senki sem beszél, hogy új novíciusok beöltöztetéséhez szükséges engedélyt kellene kieszközölni, mindazonáltal én veszítem el reménykedésemet, hogy a mindenkor áldott Istenben és a Szentséges Szűz Anya Mária oltalmában bizakodva ezt is hamarosan kieszközöljük majd. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. jún. 17.”
Adja az Isten, hogy az új alapítások is az Ő nagyobb dicsőségét szolgálják. – Szent Kalazancius információt kér, hogyan tartják meg a szabályokat az ottani – nápolyi – két házban, mert különféle hírek hallatszanak. – Ő mindenről az igazságnak megfelelően fogja értesíteni. – Mihez igazodva kell mondani a napi szentmisét?
„Atyaságodnak a múlt heti levelét vasárnap kaptam meg, amelyre csak most tudok válaszolni, a legújabb posta még nem jelentkezett levéllel. Az előzőre válaszolva csak annyit írhatok, hogy semmi új a mi dolgainkban, mindössze annyi intézkedést vehetett észre, hogy Atyákat rendeltek ki az új alapítások átvételére. Adja Isten, hogy ezek a dolgok is az Isten nagyobb dicsőségét szolgálják, de én abban a reménykedésben vagyok, hogy hamarosan valami eredmény lesz.
„Szeretném, ha Atyaságod egy komoly információban számolna be nekem arról, hogyan tartják meg a szerzetesi szabályokat abban a két (nápolyi) házban és vannak-e olyanok, akik rossz példát mutatnak a házban vagy azon kívül, mert itt különféle híreket hall az ember. Én imáimban mindig arra kérem az Urat, hogy adja meg mindnyájunknak az igazi szerzetesi szellemet a szabályok megtartásában. – Ha majd valami új dolog történik nálunk, azonnal értesítéssel leszünk, Atyaságod ne adjon hitelt mindenféle mendemondának, írásnak, én csak a tiszta igazságot fogom megírni, feltárni, ahogyan ami történik. – Ami pedig a misemondást illeti, mindezideig én mindig a napi officiumnak megfelelő misét mondtam, ha a duplex volt vasárnapi, remélem, hogy a jövőben is így lesz, ha a jó Istenek úgy tetszik. – Ezeket akartam jelenleg megírni. Az Úr áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. júl. 8.”
A 30 éves háború folyamán a svédek kezében került Nikolsburg is. Elmondják a rendi krónikások – P. Leailthnek leveleiből veszik ezeket a közléseket, hogy P. Leailth nagy megbecsülésnek örvendett a svédek részéről, maga a Tortenson generális is kitüntette figyelmességével, aki egy alkalommal a rendházban együtt ebédelt a mieinkkel, annyira el volt ragadtatva Szerzetünk munkájától és megígérte, mihelyt hazatér, szorgalmazni fogja Szerzetünk megtelepedését Svédországban. – Képzelhetjük, hogy Szent Kalazancius milyen örömmel fogadta ezeket a híreket, akinek annyira megkeserítették életét az olasz tartományok zárzavaros eseményei.
„P. Maestro fr. Gio. Battista Alonisi, aki Nikolsburgban a herceg szolgálatában állott, szerfölött megvigasztalt engem levelével, amelyben beszámolt mindarról, ami hónapok óta történt ott, minderről semmit sem hallottunk itt Rómában és hálát adok a mindenkor áldott Istennek, hogy annyi veszedelmek között megoltalmazta Atyaságodat egészségben és abban a kegyelemben részesítette ott a svédek között, hogy nem bántották Atyaságodat és semmiféle dolgát sem, sőt – azt írja nekem –, hogy maga a parancsnok azzal tüntette ki a mieinket, hogy néhány alkalommal velük együtt ebédelt a mi rendházunkban. – Nagy az én örömem azért is, hogy Atyaságod vezetésével működnek az iskolák és abban a teljes bizakodásban van Neri Szent Fülöp közbenjárására a megpróbáltatások megvigasztalódásra lesznek, hogy a szenvedések örömre változnak. Mi pedig itt különösképpen fogunk imádkozni, hogy az ottani iskolák és a rendházunk eredményesen működhessenek, lehetséges, hogy majd a tavasszal tudunk küldeni néhány embert. – Azért írom ezt a néhány sort, tudja meg Atyaságod, hogy itt mindnyájan imádkozunk nemcsak önért, hanem az ottani összes házainkért. – Legyen kedves a mi könyörgésünk az Úr előtt és hallgassa meg kérésünket és az ő szent áldása legyen velünk mindenkor. – Róma, 1645. júl. 8.”
A levelek és az események sorozatában igen fontos állomáshoz jutottunk. Ebben a levélben Szent Kalazancius – a maga természetességével és egyszerűségével, szerénységével – bejelenti, hogy a júl. 18-i bizottsági ülésen azt a határozatot hozták, hogy ő visszakerül hivatali állásában. – Itt álljunk meg néhány pillanatra. – Amiként a rendi eseményeket röviden összefoglaltuk az előzőekben és azoknak ismeretében eljutottunk – a 4221. levél után adott összefoglalásban – az ötös Bizottság harmadik ülésének az előkészítéséig (VIII. 86. lapon), éppen úgy most röviden összefoglaljuk az 1645. júl. 18-i ülés nagy eseményeit és az utána következő dolgokat. (A 4019., 4029., 4050., 4082., 4094., 4104., 4150. és a 4221. levelek után van ilyen rövid összefoglalás a rendi eseményekről, P. Sozzi és P. Cherubini gyászos szerepléséről, Ubaldini és Pietrasanta vizitációjáról, az ötös Bizottságról, VIII. Orbán és X. Ince pápák intézkedéséről stb.)
Az ötös Bizottság harmadik ülése (1645. júl. 18.) és az azt követő események:
Ennek a harmadik ülésnek a jegyzőkönyve sokáig ismeretlen volt, ami nem kis nehézséget okozott a szentté avatási processusokban is, amikor az ún. Congregatio antipraeparatoriaban, praeparatoriában s a generálisban Szent Kalazancius erényeit tárgyalták. – Már az antipraeparatoriában 1704-ben nagy problémát jelentett Szent Kalazanciusnak a Szent Officium elé hurcoltatása és ennek az esetnek az összes következményei. – Még súlyosabbnak mutatkozott a kérdés 1717-ben, a praeparatoriában, a kardinálisok és a konzultorok negatív szavazatai folytán függőben maradt a kérdés – semmisítő dekrétum nem jelent meg ugyan, vagyis a szentté avatási processust nem vették le a napi rendről, csak bizonyítékokat kerestek az ügy igazsága mellett. – Ekkor a szentté avatáson dolgozók újabb kutatások nyomán akadtak rá – szinte Istennek különös segítségével, „quasi miracolosamente”, mint ahogyan írja az események regisztrálója – Paolucci kardinális levéltárában egy iratcsomóra, amely 35 hivatalosan lemásolt okiratot tartalmazott. Ebből az iratcsomóból került elő Pietrasanta második jelentése és az ötös Bizottság üléseinek a jegyzőkönyve. Ez a Paolucci kardinális unokaöccse volt annak a Mons. Paoluccinak, aki az ötös Bizottság ülésein mint titkár szerepelt. – Ezekkel az 1717-ben megtalált hivatalos iratokkal igazolni lehetett, hogy csakugyan volt egy dekrétum, amely Szent Kalazanciust visszahelyezte a generálisi állásba. – Ezzel tehát a szentté avatási processusban hivatalosan igazolni lehetett Szent Kalazancius rehabilitálását, nemcsak a kevésbé megbízható rendi krónikások írásaira kellett hagyatkozni. – Ugyancsak ebből a jegyzőkönyvből értesülünk arról is, hogy újra szó volt asz megszüntetéséről, vagy megmaradásáról. Roma és Spada kardinálisok a megszüntetés, Ginetti és Queva a megtartás mellett szavaztak. Mons. Albizziról nem mond semmit, viszont Mons. Paolucci igen határozottan a megmaradás mellett szállt síkra, elfogadván bizonyos módosításokat, amelyeket Mons. Panicola javasolt és Pietrasanta ajánlott a jelentésében. Hogy mindezt közölni kell a Generális Atyával is, akit Roma kardinális magához hivat, és szigorúan meghagyja neki, hogy mindezek megtartására nagyon ügyeljen, „... et corripiat sub comminatione etiam suppressionis...” Aztán rendelni kell Protektrot, aki mindenre felügyeljen, és a túlságosan szigorú rendi szabályzaton enyhíteni kell.
Nagyszerű tervezet, amelyet egyöntetűen elfogadott az ötös Bizottság. „Quod votum fuit approbatum a Reverenissimi Albicio, successive ab omnibus, et ita demandatum.”
A nap egy pillanatra felragyogott, teljes volt az öröm, a megfeszített munka elérte célját, Mons. Panicola fáradhatatlan munkálkodása eredményes lett, aki másnap júl. 19-én kelt levelében írja P. Berrónak: „Tegnap volt a kardinális urak ülése és az lett a határozat, hogy a Generális Atyát visszahelyezik állásába, új asszisztenseket adnak melléje... megtettem mindent, ami csak megtehető volt, legyenek hálásan mindnyájan Istennek.” – Maga Spad kardinális Altems hercegnek jelentette a nagy eseményt. – A lengyel ügyvivő azonnal közölte a hírt testvérének, Nápolyba, tőle tudták meg az ottani Atyák az örvendetes eseményt, az ügyvivő pedig a Bizottság egyik kardinális tagjától tudta meg. – Szent Kalazancius két levélben beszél kifejezetten a generálisi állásba való visszahelyezésről (4279. és a 4280.lev.).
A hír nagy örömet keltett mindenütt, nem egy házban „Te Deum”-ot énekeltek, örömüknek kifelé is iparkodtak kifejezést adni nyilvános híradásokban, amelyekben – meggondolatlanul – nem illő megjegyzések is belekerültek a Bizottság tagjairól.
A visszahelyező dekrétum kihirdetésének felfüggesztése.
Az életrajz-írók elmondják, hogy Szent Kalazancius készen volt arra, hogy a dekrétum értelmében Roma kardinálishoz menjen, hogy hivatalosan visszahelyezze hivatalába és átvegye tőle a megfelelő instrukciókat, üzent jött a kardinálistól, hogy addig ne menjen hozzá, míg újabb értesítést nem kap tőle, ami, sajnos, sohasem érkezett meg. Elmúlt július, elmúlt augusztus anélkül, hogy valaki is csak beszélt volna arról, hogy a visszahelyezési dekrétumot végre kell hajtani. Aug. 9-én Mons. Panicola még azt írta P. Berrónak: „... hamarosan végrehajtják a mi Generális Atyánknak a hivatali állásba való visszahelyezését, jó imádkoztak, folytassák a munkát, hogy a „lucifer expellatur a Paradiso” és ne merészelje továbbra is követelni: „... ero similis Altissimo”, de Szent Kalazanciusnak ebben az időben írt leveleiből kiolvasható, hogy ő nem sok reménnyel volt, hogy sikere lesz ennek a határozatnak (4282. és a 4286. lev.).
Mi történt? Mind P. Caputi, mint P. Berro – mindketten hallomásból értesültek – annak a ténynek tulajdonítják a visszahelyezési dekrétum meg nem erősítését, hogy P. Giovan Antonio Ridolfi, P. Cherubini titkára, aki a vizitáció idején is ellátta a titkári teendőket, sietett hírül adni a Mons. Asszeszornak, hogy a San Pantaleobeliek milyen túlzásba menő módon adtak kifejezést örömüknek, de legfőképpen azt sietett hírül adni, hogy egyesek igen éles megjegyzéseket, kifejezéseket használtak, engedtek meg maguknak a vizitátorral szemben. És amint már említettük, elkövették azt a meggondolatlanságot, hogy nyilvánosságra szánt híradásaikban bánt, sértő kifejezésekkel éltek a Bizottság tagjait illetőleg. Ezt most mind kihasználták az ellenfelek, főként pedig P. Ridolfi, aki nem szűnt meg információkkal szolgálni a Mons. Asszeszornak és Roma kardinálisnak, aki sietett mindezt tudomására hozni a Pápának is. – ezek után a kardinális nem fogadta Szent Kalazanciust, Albizzi pedig, a Pápa utasítására, megakadályozta, hogy a Bizottság ülésén hozott visszahelyező dekrétumot kihirdessék.
P. Cherubininek is része lehetett abban, hogy nem engedték kihirdetni a visszahelyező dekrétumot, legalább is ezt sejteti velünk Szent Kalazanciusnak két augusztusi levele (4286. és a 4287.). Majd az aug. 26-án keltezett levélben azt írja Szent Kalazancius P. Mussestinek Firenzébe, hogy a legújabb hírek szerint a Szerzet csak elemi iskolákban taníthat, vagy taníthat ugyan mindent, de az Ordináriusok felügyelete alatt. – Ebben az időben írja P. Cherubini Straznicébe, a rektornak a következőket: „... jó, ha tudja, hogy Őszentsége felfüggesztette annak a dekrétumnak a hivatalos kihirdetését, amelyben a P. Generális visszahelyezést nyert hivatali állásába, mert az az óhaja, hogy először rendeződjenek a Szerzet egyéb ügyei és úgy hallatszik, hogy – mint Kongregációt – az Ordináriusok joghatósága alá helyezik. Én mindent megteszek, de egyesek... meggondolatlansága mindent a romlás felé terel.” Vajon kikre utal itt P. Cherubini? a rendi történetírók P. Baldira és P. Bianchi tevékenykedésére gondolnak, mert bármiként is legyen a dolog, a firenzei nagyhercegi udvar újra erőteljes diplomáciai tevékenységet indított meg a Szerzet érdekében.
A nagyhercegi udvar diplomáciai tevékenysége a piaristák érdekében az 1645. év második felében:
Az ilyen irányú tevékenységnek mozgató lelke Firenzében mindig P. Michelini volt, segítségére voltak Rómában Riccardi, a követ, az információk megküldésével, a toszkán P. Francesci Castelli, generális asszisztens és P. Francesco Baldi, aki mindig kész volt az oppozícióra a Memorandumok szerkesztésével, amelyeknek jóformán semmi eredményük sem lett, inkább talán ártottak.
Ez a nagyarányú levelezés 1645. aug. 22-én indul meg, amikor a nagyhercegi titkár, Gondi, jelenti a római követnek, Riccardinak, hogy Firenzében is elterjedt a hír, hogy nem történt meg a P. Generálisnak a hivatali állásba való visszahelyezése. – A követ azt válaszolja Firenzébe, hogy a nála járt Atya (P. Castelli) arra kérte, hogy beszéljen a Szerzet érdekében Roma kardinálissal. – Az aug. 29-i levélben a titkár azt írja a követnek, a legfontosabb teendő az lenne, hogy Szerzetnek lefokozását megakadályoznák. – A szept. 4-i levelében a követ érdekes dolgokat mond el, többek között megemlíti, hogy beszélt Mons. Albizzivel, aki nem azt a kérdést tartja a legtövisesebb problémának, hogy a Generálist visszahelyezzék-e hivatali állásába, vagy ne, hanem precízen az: a Szerzet ne tanítson magasabb fokú ismereteket és legyen az Ordináriusok joghatósága alatt.
A következő levelekben közli a követ a firenzei titkárral, hogy szept. 10-én bíborosi bizottsági ülést tart a piaristák ügyében és a 11-én kelt levelében jelzi, hogy Roma kardinális jelenlétében tárgyalták meg, hogy a piaristák Szerzetét lefokozzák Kongregációvá, mely az Ordináriusok joghatósága alatt lesz. – Itt csak annyi a megjegyezni való hogy bizottsági ülés nem szept. 10-én volt, hanem szept. 8-án. – Így olvasható ez ki az ülés jegyzőkönyvéből (Documenti Paolucci) és Szent Kalazanciusnak két leveléből (4292. és a 4293. lev.).
A negyedik ülés jegyzőkönyve világosan közli a Pápa elhatározását: „... et facta Relatione ab Eminentissimo Cardinali Roma, de expresso ordine Sanctissimi Domini Nostri, quod in Congregationem Religio reducatur, et quod non sit cogitandum nisi de forma reductionis...” – A püspöki joghatóság alatt lesz, mint a „Doctrina Christiana” Társulat, a házaknak egymástól független elöljáróik lesznek, nem tehetnek ünnepélyes fogadalmat, akik megmaradnak, azokat mint ünnepélyes fogadalmasokat tekintik, akik újonnan lépnek be, azok csak egyszerű fogadalmat tesznek, taníthatják az iskolában mindazt, amit a püspök jónak lát. – „Quod fiat alia Congregatio, in qua de modo, et forma disqutiatur, in qua audiatur etiam Votum desuper Patris Generalis Minorum Conventalium, Patris Menochij Iesuitae et Patris Medices Theatini.”
A Bizottság negatív határozatáról számol be Riccardi a szept. 16-i levelében, Szent Kalazancius pedig a szept. 23-i levelében (4294. lev.). – A követ megígérte, hogy az Atyák kérésére, audienciáján beszélni fog a Pápával a piaristák dolgáról is. – Csakugyan, még aznap, az audiencia napján, szept. 23-án, írt Riccardni Firenzébe és levelében beszámol az audienciáról is.
Az audiencián a követ, a nagyherceg utasítására, különösképpen figyelmébe akarta ajánlani a Pápának a pisai piaristákat, akikkel mindenki meg van elégedve, ahol (t. i. Pisában) nincsenek jezsuiták. – A követ úgy látta, hogy a Pápa mindenről jól van informálva és azt felelte, ha a nagyherceg dicséri is őket, de mások, igen sokat, azzal jönnek hozzá, azzal a panasszal, hogy az ilyenféle Szerzetesek igen sokat vannak és jobb lenne, ha a számolás tanításával foglalkoznának, nekik ez a feladatuk, mivelhogy a jezsuiták feladata, hogy tanítsák a magasabb tudományokat. – Hozzátettem, szóvá tettem – mondja a követ –, hogy Roma kardinális nem valami nagy szertettel van irántunk, és hogy a Szerzet szeretne egy Protektort, aki sok kellemetlenségtől mentené meg őket. A Pápa azt válaszolta, hogy Roma kardinális egy igen nagy, jó ember, senki sem beszél róla úgy mint azok, bizalmatlanok vele szemben, mint ahogyan viselkedtek Mons. Albizzivel szemben is.
Eleget tudunk meg ebből a levélből. – Sokan voltak a piaristák ellenségei, mivelhogy sokan vannak és elfoglalják mások munkaterületét, főként a jezsuitákét azzal, hogy magasabb tudományokat is mernek tanítani. Ezért a Pápának az az óhaja, hogy a mieink csak tanítsák az elemi ismereteket. – Kiknek állt érdekükben, hogy a piaristák ne tanítsák a magasabb tudományokat és kik hangolták a Pápát a piaristák ellen? A levél megfelel rá! – A dec. 3-i levelében azt írja a követ Firenzébe, hogy előző nap volt a Pápánál újra audiencián és átadta Őszentségének a piaristák szépen megszerkesztett Memorandumát, de Őszentségétől nem kapott más választ, hanem csak annyit mondott neki, hogy hagyja ott a Memorandumot. – A nagyhercegi udvar még megpróbálta azt az utat is, hogy Mons. Biscia útján akart valamit elérni a piaristák érdekében, de már minden hiába való volt, a Szerzet sorsa meg volt pecsételve. Sem a Memorandumok, sem a személyes közbenjárások, sem az előkelő helyekről érkezett leveleknek nem volt már semmi eredménye a Pápánál, aki már elhatározta, hogy a piaristák sorsa legyen a „Status quo”. – Amit a firenzei udvar megtett a piaristák érdekében, annál többet már nem tehetett, de a piaristák sorsa már meg volt pecsételve, egyedüli kérdés már csak az volt, hogy milyen alkalmas időben tegyék közzé a dekrétumot, amely vagy a teljes eltörlést, vagy a lefokozást fogja tartalmazni.
Mit tett Szent Kalazancius az 1645. utolsó hónapjaiban?
Az 1645. szept. 8-i bizottsági ülés után nyilvánvalóvá lett, hogy teljesen hiába való remény, hogy Szent Kalazanciusnak a hivatali állásba való visszahelyezése valaha is valóra váljon. Ettől kezdve az ügy, a piaristák ügye nem tartozott többé a kardinálisok Bizottságának az ügykörébe, hanem teljesen a Pápa hatáskörébe került, aki már elhatározta, hogy a Szerzetet lefokozza, amely a püspöki joghatóság alatt állva csak elemi ismereteket taníthat. – Itt most minden más magyarázattól eltekintve csak azt a tényt említjük meg, hogy X. Ince pápaságának első évétől kezdve tervbe vette a szerzetesrendek „redukció”-ját, házak megszüntetését, amiről Pastor is említést tesz és kifejezetten említi a piaristákat is.
1645. év négy utolsó hónapjában Szent Kalazancius és munkatársai mindent elkövettek, hogy a Pápa kegyesebb legyen a piaristák iránt. Ebben az időben írt leveleiben többször említi P. Berrónak a firenzei udvar követének a közbenjárását a Pápánál az audienciák alkalmával (4294., 4295., 4301. és 4315. levelek), sajnos amint láttuk, mindez eredménytelen maradt. – Néhány levelében arról tesz említést, hogy a nápolyi Alkirálynál is járt, hogy a Szerzet érdekében szót emeljen (4303., 4304. levél). – Szent Kalazancius azt is megérti, hogy a Pápának sokkal súlyosabb és fontosabb gondjai vannak, ezért nem tud kellőképpen a piaristák problémáival foglalkozni (4303., 4310., 4313., 4315. levelek), és hogy igen sok és hatalmas ellenségei voltak a Szerzetnek (4296., 4300., 4300., 4310. lev.), mindezek ellenére abban a reménységben van, hogy a karácsonyi ünnepek után majd lesz még egy bizottsági ülés (4318., 4319. lev.). – Sajnos, minden reménykedés hiába való volt, a Szerzet sorsa nem fordult jobbra, sőt, 1646. év első hónapjaiban olyan súlyos események történtek, amelyek csak siettették a Szerzet sorsának megpecsételését, megérlelték az 1646. márc. 17-ét. – Mindezekről majd a későbbi levelek során adunk összefoglaló ismertetést, egyelőre térjünk vissza annak a levélnek az ismertetéséhez, amelyben Szent Kalazancius bejelenti, hogy visszahelyezték a generálisi hivatalba az 1645. júl. 18-i bizottsági ülésen.
„Megkaptam Atyaságod levelét az ottani házakról írt jelentésével együtt. Nagyon csodálkozom azon, hogy a vizitátor, aki annyi idő óta ott tartózkodott, csak ennyire ment a szerzetesi szabályok megtartásának a sürgetésében? Isten segítségével majd a jövőben hatékonyabb eljárási módról gondoskodunk, mivelhogy tetszett az Úrnak, hogy a f. h. 18-án, kedden ülést tartottak a Bizottság bíboros tagjai Roma kardinális palotájában a mi ügyeinkkel kapcsolatban, ahol azt a határozatot hozták, hogy én visszakerülök hivatali állásomba, remélem, hogy idővel, ha Isten éltet, Szerzetünk teljesen visszakerül régi állapotába, eredeti formájába.
„Most arról van szó, hogy új asszisztenseket kell választani, azt még nem tudjuk, hogy a régiek közül lesz-e valaki, vagy az újak közül? Ha majd meglesz az ülés és a határozat, a döntés ezekről a dolgokról, értesíteni fogjuk önt. – Kérjék buzgón imáikban az Urat, adja meg mindnyájunknak azt a szent kegyelmet, hogy jobban, nagyobb odaadással szolgálhassuk őt a jövőben, mint ahogyan szolgáltuk a múltban. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. júl. 22.”
„Ez legyen mindig életünk dala: engedd, Uram, add szent kegyelmedet, hogy holnap mindig hűségesebben szolgálhassalak, mint ma, de ma is tegyek meg mindent a Te szent Nevednek dicsőségére!”
Örömmel hallja Szent Kalazancius, hogy Cagliariban novíciusokat öltöztettek be. – A genovai házat tartsák meg a Szerzet számára. – Jelenti, hogy visszahelyezték a generálisi hivatalba, ellenségeink szűnjenek meg azt hirdetni, hogy eltörlik Szerzetünket. De magunknak is nagy tökéletességgel kell Istent szolgálnunk és szűnjenek meg a Szerzetben a pártoskodások.
„Látom, hogy mi mindenről ír a f. h. 15-én kelt levelében. – Ami pedig a cagliarii noviciátust illeti, itt semmit sem tudunk róla, örömmel venném, ha olyan novíciusokat öltözetnének be, akik igazán megfelelnek a mi Szerzetünk rendeltetésének. – Ami pedig a házat illeti, szeretném, ha gy rendeznék el a dolgot, hogy megmaradhatna a mi Intézményünk számára. Kérjük az Urat, vezessen bennünket annak ismeretére, hogy mi lenne annak a háznak megtartásának a legegyszerűbb módja számunkra.
„Úgy tetszett a bizottsági ülésen a bíborosi Atyáknak, júl. 18-án, hogy én visszatérjek generálisi hivatalomba, így aztán az ottani ellenfeleink abbahagyhatják az olyan híreknek a terjesztését, hogy a mi Szerzetünket el kellene törölni. Kérjük az Urat, adja meg nekünk azt a kegyelemet, hogy a jövőben nagy tökéletességgel szolgáljuk Szerzetünket, hivatásunkat és szűnjenek meg közöttünk a pártoskodások és nézeteltérések. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. júl. 22.” – Érdemes gondolat, minden emberi közösségnek sokat mond.
P. Rossi az a megbízott, aki a posillipói alapítványt kezelte, amelyből évente mind Posillipóban, mind Pamparában segélyeztek néhány férjhezmenőt. most is ilyen pénzátutalásáról van szó Carcaréba P. Ciriacónak, aki onnét juttatja el rendeltetési helyére.
„Megkaptam Atyaságod levelét, köszönöm irántam való hűséges ragaszkodását, mit levelében kifejezésre juttatott. – Megkaptam P. Ciriaco számára küldött pénzes utalványt, még ezzel a postával továbbítom is neki, mivelhogy mást nem kaptam (t. i. szelvényt), amit P. Stefano számára küldött, ez szolgáljon elismervényül annak, akit illet. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy gyarapítsa önt kegyelmeinek bőségével. – Róma, 1645. aug. 5.”
A Szerzet nagy hálával tartozik Mons. Orsi lengyel nunciusnak. – Miért nem jelent meg a visszahelyezési dekrétum? – Nagyhatalmúak az ellenségek, de a mi reménységünk az Úrban van.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 29-én kelt levelét és látom, hogy sok mindenről ír abban. – Elismerem, hogy a mi Szerzetünk nagy hálával tartozik Mons. Orsi lengyel internunciusnak és különösképpen is kell imádkozni érte.
„Valóban, a mi ügyeinkben kiküldött bíborosi Bizottság csakugyan meghozta a határozatot, hogy engem visszahelyeznek hivatali állásomba, de mindezideig a dekrétum nem jelent meg, hihetőleg azért, hogy néhány nagyhatalmú ellenségünk ellenezte azt. – De én remélek abban, hogy a mindenkor áldott Isten a mi ügyeinket is az Ő nagyobb dicsőségére vezérli, és Szerzetünk megerősödésére. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. aug. 6.”
Ebben a levélben Szent Kalazancius még nagyobb precizitással jelöli meg annak okát, hogy miért nem hirdették ki a dekrétumot? Mert nemcsak hatalmas külső ellenségeink vannak, hanem a Szerzetben is vannak a visszahelyezésnek ellenzői. Isten tudja, hogy egyáltalában lesz-e valami belőle? – Felmerült a gondolat, hogy esetleges későbbi generális Káptalanon válasszák meg az új asszisztenseket.
„Csakugyan megírtam a P. Provinciálisnak is azt, amit önnek megírtam, hogy a múlt hó 18-án a bizottsági ülés azt a határozatot hozta, hogy engem visszahelyeznek hivatali állásomba, de mindezideig nem jelent meg hivatalosan a dekrétum, mivelhogy a Szerzetben is vannak néhányan, akik ellenségei annak, hogy engem visszahelyezzenek, a Szerzeten kívül pedig igen sokan vannak és nagyhatalmúak, akik nem csak engem néznének rossz szemmel, nekem ellenségeim, hanem a Szerzetnek is, Isten tudja, hogy mikor és milyen formában fog megjelenni. Mindezideig semmi újítás nem történt, ha valami lesz, azonnal értesíteni fogom. Megpróbálkozunk azzal is, ha erre jó alkalom adódik, hogy az egyetemes Káptalan válassza meg az asszisztenseket. – Addig is kérjük az Urat, hogy legyen minden dolog az Ő nagyobb dicsőségére. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. aug. 6.”
A rendi legfrissebb híreket megírta Szent Kalazancius régi, jó nápolyi barátjának Sig. Cotignolának is, amelyben közli, hogy a mi Szerzetünk ellenfelei nem csak a dekrétum kihirdetését akadályozták meg, hanem ellenségei a Szerzetnek is. – Szívélyes jókívánságok a befejezésben.
„A mi ügyeinkben kinevezett bíborosi Bizottság a múlt hónap 18-i ülésén azt a határozatot hozta, hogy engem visszahelyezzenek a generálisi hivatalomba, és kiadták az intézkedést, hogy szerkesszék meg a dekrétumot, amit mindezideig a titkár nem jelentetett meg, hihetőleg a mi Szerzetünk ellenségei akadályozták, de nemcsak a dekrétumot, hanem még akadékoskodó ellenségei a Szerzetnek is. Mindazonáltal reméljük, hogy a mi dolgainkat Isten az Ő nagyobb dicsőségére fogja irányítani és embertársaink nagyobb javára.
„Azelőtt is nagyon le voltam kötelezve, hogy imádkozzam önért és az egész házáért, de úgy érzem, hogy most még többel tartozom Uraságodnak, hogy igazán meghálálhassam őszinte érzéseit, kegyes jóindulatát. – Áldja meg az Isten Uraságodat hosszú élettel, sok jó egészséggel és megelégedettséggel, és részesítse mindnyájukat kegyelmeinek bőséges áldásaiban. – Róma, 1645. aug. 6.”
Ez a levél a legnehezebb időkben íródik, de egyúttal visszhangja annak a nagy örömnek, amely váratlanul érte Szent Kalazancius Atyánk hűséges fiait, akik – köztük természetesen P. Mussesti is boldogan köszöntik a Szent Rendalapítót abból az alkalomból, hogy az öttagú bíborosi Bizottság az 1645. júl. 18-i ülésen úgy döntött, hogy Kalazanciust visszahelyezik a generálisi állásba. A Szent Rendalapító meleg szavakkal köszöni meg hűséges fiának szép levelét, amelyben P. Mussesti tanúbizonyságát adta a Szent Rendalapító és a Szerzet iránti szeretetének és kívánja neki, hogy mindig szívesen foglalkozzék az örök dolgokkal, Istennel, aki elvezérli majd a számos ellenséggel küzdő Szerzetünk sorsát is. – Nagyobb és elgondolkodásra késztető levél!
„Megkaptam Atyaságodnak bensőségesen szép levelét, amelyben köszönt engem abból az alkalomból, hogy visszahelyeztek hivatali állásomba, én meg köszöntöm önt és szívből gratulálok önnek, hogy a jó Isten olyan buzgó és fáradhatatlan lelkülettel áldotta meg a Szerzet iránt és az én személyem iránt Atyaságodat. Szüntelenül kérem imáimban az Urat, töltse el az ön lelkét nagy benső világossággal, hogy felismerhesse és megszerethesse a láthatatlan és örök dolgokat, amelyek végtelen tökéletességben vannak meg a mindenkor áldott Istenben és én remélem, hogy Ő elvezérli majd a mi ügyeinket is Ő szent Felségnek nagyobb dicsőségére minden titkos és nyílt ellenségeskedés ellenére is, akik támadják Szerzetünket. – Kérjük mindnyájan az Urat, hogy irányítson minden dolgot az Ő szent akaratával egybehangzóan. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. aug. 6.”
„Mondja meg P. Pietro di S. Antonio atyának, hogy köszönöm neki a hálás érzelmeit, és ha majd eljön azaz idő, amikor újra beöltöztethetünk novíciusokat, jelezni fogjuk.”
Néhány más levéllel együtt ez a levél is szerepel a szenttéavatási processzusokban. – Szent Kalazancius ebben – a tartalmánál fogva igen jelentős – levélben utal valakire, vagy valakikre, akik nem tudták megakadályozni, hogy visszahelyezzék őt hivatali állásba, most azon dolgoznak, hogy a határozat végrehajtását akadályozzák meg. Ki volt ez, vagy kik voltak ezek? Egyesek úgy vélik, hogy Cherubininek is benne volt a keze, hogy Szent Kalazancius ne kerüljön vissza a generálisi hivatalba. – Új meg új újítási ötletekkel állnak elő, de Szent Kalazancius mindent megtesz, hogy a Szerzet megmaradjon a maga mivoltában, rendeltetésében. „Adja Isten, hogy az a megoldás, amit mi óhajtunk, ne késsék sokáig, és ne úgy történjék, ahogy az ellenfelek kívánják.” – Mintha csak annak a fohásznak a szavait hallanók, amelyben az Egyház a pápáért imádkozik: „? és ne adja őt ellenségei kezébe!”
„Látom, mi mindenről ír a f. h. 12-én kelt levelében. Erre pedig a következőket válaszolom most önnek: mivelhogy nem tudták megakadályozni az én hivatali visszahelyezésemet, most azon szaporázzák a lépést, hogy megakadályozzák a dekrétumnak a végrehajtását, hogy megmaradhassak a hivatal birtoklásában. – Különféle újítási ötletekkel állnak elő, anélkül, hogy tudnák az eljárási módozatokat, mert mindez a bíborosi Bizottság elé tartozik. – Nem szűnünk meg, fáradságot nem kímélve, mindent megtenni, hogy a Szerzetet megtarthassuk abban a formában, elgondolásban, hogy a szerzetesi tökéletesség valósítható legyen benne.
„Adja Isten, hogy az a megoldás, amit mi óhajtunk, ne késsék sokáig, és ne az történjék, amit az ellenfelek követelnek. Kérjük mindnyájan az Urat, hogy azt a megoldást engedje érvényesülni, amelyik az Ő nagyobb dicsőségét szolgálja. Atyaságod ne adjon hitelt a végnélküli levelezéseknek, hanem várja meg, hogy mit határoz a bizottsági ülés. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. aug. 19.”
Minden levél olyan mint egy felvillanó fény az éjszakai sötétben, amelynek fényénél egy pillanatra megvilágosodik előttünk a környék, a táj, de nem mindent tudunk egyszerre megjegyezni, újabb villanásra, fényfellobbanásra van szükség. Hasonlóképpen, ezekből a levelekből fellobbanó fényvillódzások világánál lassanként az egész helyzetről világos képet alkothatunk magunknak Szerzetünknek ezen küzdelmes éveiről, eseményeiről, embereiről, akik a sötét háttérben, vagy a nyílt színpadon játsszák szégyenletes szerepüket, amelynek következtében valakinek el kell buknia az emberi szenvedélyek viharában, valakinek áldozatnak kell lennie. És csak azután jelenik meg a történés színpadján az örök Mindenható, aki átveszi a vezetést, az irányítást, lesepri a színpadról a „hatalmasokat”, vagy pedig eszközeivé teszi őket, hogy a megalázottakat általuk emelje fel (Mons. Albizzi szerepe a Szerzet megaláztatásában, a kardinális Albizzi szorgoskodása a Szerzet visszaállításában!) – Kicsiny kis figurái vagyunk az élet nagy színpadjának, de még kisebbek leszünk, ha Isten nélkül akarjuk megjátszani életünk nagy feladatát rajta. Sokáig elnézi az Úr a mi üres játékainkat, „?dissimulans peccata”, és amikor már véglegesen elrontottunk mindent, akkor veszi kezébe az igazság vesszejét, hogy helyreállítsa a felborított erkölcsi rendet a jók ujjongása és a gonoszok megszégyenülése közepett. – Hogy ide kívánkozik a mai ünnepnapnak Officiumából – Szent Mihály napja van – A Benedictus antifonája: „Factum est siletnium in caelo, dum draco committeret bellum; et Michael pugnavit cum eo et fecit victoriam, alleluja.” – Ez a mi erőforrásunk, ennek az igazságnak a fényénél szemléljük Szent Kalazancius Atyánk hősiességét, lelki nagyságát a megaláztatások viharzó tengerében! – Tanti Patris filii sumus!
Igen érdekes levél, amelyből nagyon erős fénysugár vágott bele a sötét háttérbe, a kulisszák mögé, ahol a Szerzet tönkretételén dogoznak nagyon szorgalmasan kicsinyek és nagyok egyaránt, Cherubini és társai merészek lesznek, mert hiszen a Bizottságban valamelyik kardinális is azt a komoly ünnepélyes kijelentést tette, elég, ha a szegények megtanulnak írni, olvasni, számolni, nagyobb tudományra nekik nincs szükségük. Szemforgató álnoksággal mondogatják a farizeusok, hogy a pápa megsemmisítette a visszahelyező dekrétumot, lám, úgy-e, ilyen meg olyan ember az a Kalazancius, végre Őszentsége is világosan lát, pedig dehogy semmisítette meg, csak felfüggesztette végrehajtását – azt sem Kalazancius miatt – hanem a túlzottan jóakarók meggondolatlansága miatt. Direct nem tudtuk tönkretenni, hát rostáljuk meg művét: „?Dixerunt impii apud se, non recte cogitantes: Circumveniamus justum, quoniam contrarius est poeribus nostris, ? videamus, si sermones illius veri sunt?” (Ex officio Dom. Palm., in III. noct.) – Maradjon meg a Szerzet, de csak elemi ismereteket tanítson, maradjon meg a Szerzet, de a püspök joghatósága alatt. – És addig fújták színtelen, primitív nótájukat, míg el nem jött 1646. márc. 17-e, megsemmisültek ők, nem volt többé mit harsogniuk, suttogniuk a piacokon, tereken, a győzelem elseperte őket, eljátszották kisded játékaikat, kiárusították utolsó portékájukat, eltűntek, az új idők szelét nem bírták ki, alkotni nem tudtak, erre csak azok voltak hivatottak, akik mindvégig hűségesek voltak az Atyához, akik az ő nagy szellemi örökségének lettek hordozói, mert ismerték az atyai szív minden titkát és tervét, csak ők léphettek nyomdokába, csak ők lehettek nagy, történelmi értékű munkájának további folytatói, aki az Atya ellen lázad, arra büntetés vár e földön és a másik világon? Mario, Cherubini, Ridolfi, Cerutti, Gavotti és a többi névtelen, ha mg egyszer újra kezdhetnétek az életet Szent Kalazancius mellett, bizonyára mit meg nem tennétek, amit megtettek P. Caputi, P. Berro, P. Mussesti, P. Morelli, P. Bianchi, P. Apa, P. Mazzei, P. Conti meg a többiek, akik kitartottak Vele a megpróbáltatásokban: „ ? qui de iilis nati sunt, reliquerunt nomen narrandi laudes eorum”.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 19-én kelt levelét, most is csak azt mondhatom, hogy én mindig válaszoltam Atyaságodnak a leveleire, amelyet a P. Provinciálisnak küldött leveleimben szoktam elküldeni. – Az lesz a legjobb, ha Atyaságod nem ad hitelt azoknak a leveleknek, amelyeket innét küldözgetnek a mi dolgainkkal kapcsolatban, mert nem az okosság, hanem a szenvedély vezérli azokat a levélírókat. – Nem igaz, hogy Őszentsége megsemmisítette az a határozatot, amit a bizottsági ülésen hoztak, de egyesek azt gondolták, jót cselekszenek azzal, ha sikerül nekik elodázniuk annak végrehajtását és mivelhogy híre terjedt annak, hogy Szerzetünket nem lehet „direkt” tönkretenni, most azon dolgoznak, hogy a legközelebbi bizottsági ülésen odahatnak majd, hogy „indirekt” semmisítsék meg Szerzetünket, szorgalmazva, hogy a jövőben ne taníthassuk a grammatikát, hanem csak az írást és számolást, vagy pedig lehessen tanítani mindent, de csak a püspök joghatósága alatt. – Nem kevesen, jó néhányan azt gyanítják, hogy ezt a mozgalmat a mi főatyáink szítják titokban, ugyanilyen felfogásnak hódol valaki a bíborosi Bizottság tagjai közül is, aki azt hangoztatja, hogy a szegényeknek elég, ha az elemi ismeretekkel tisztában vannak (írás, olvasás, számolás). –A visszahelyezésről semmi kétség, csak még azzal nincsenek tisztában, hogyan válasszák az asszisztenseket, ezt elhalasztják a legközelebbi bizottsági ülésig. – Atyaságod pedig legyen nyugodt, ne hallgasson senkire sem, mert én mindenről a valóságnak megfelelően számolok be. – Ezekről kellett ez alkalommal beszámolnom. – Róma, 1645. aug. 26.”
Újabb szín a jól ismert képen: kik akarják a Szerzet tönkretételét? A Szerzeten belül a fegyelmezetlenek csoportja, kívülről pedig a nagyhatalmú világiak és talán szerzetesek is. A világiakon aligha kell „nem egyházi” embereket érteni, azok – nem valószínű, hogy belekapcsolódtak volna ilyen egyházi „belügyekbe” és azonkívül a világival szemben a szerzetes van említve a szövegben, a felsorolásban. Ennélfogva itt – jogosan – arra lehet következtetni, hogy magasállású világi papokról van szó, talán azokról, akik a kiküldött Bizottságban dolgoztak (kardinálisok, prelátusok). A jegyzet szerint, a szerzetesek P. Pietrasantára és társaira értendők. – Mit akarnak ezek? Azt, amit az előző levélben is olvastunk: a Szerzet ezentúl csak az elemi ismereteket taníthatja, vagy mindent, de csak az Ordinárius joghatósága alatt. – Tegyünk meg mindent, ami emberileg megtehető, de legnagyobb bizodalmunk az Úrban legyen. – Különösen meleg köszöntés fr. Luca fratellónak.
„Szerzetünk sorsáért aggódó szeretetét olvastam ki leveléből, amelynek kebelén belül igen sok olyan fegyelmezetlen szerzetestársunk él, akik már szeretnék látni Szerzetünknek teljes tönkretételét, de nem kevésbé vannak olyan hatalmas külső világiak (papok) és talán szerzetesek is, akik egyaránt üldözi azt, és most mindenfelé az a szóbeszéd hallatszik, hogy a legközelebbi bizottsági ülésen ezt a kérdést fogják megtárgyalni: hogy Szeretünk csupán az olvasást, az írást és az egyszeregyet tanítsa-e, vagy pedig taníthat minden más dolgot is, de mint Kongregáció, az Ordináriusok joghatósága alá lesz helyezve. Egyesek azt mondják, hogy a jövő héten lesz bizottsági ülés, mások pedig úgy beszélnek, hogy csak majd a jövő hónapban, szeptemberben.
„Legyünk Szerzetünk segítségére minden lehető és alkalmas segítséggel, emberi erővel és imáinkban kérjük az Urat, inspirálja ezeket a kardinális urakat annak az elhatározására, ami leginkább szolgálja Isten nagyobb dicsőségét, önök pedig ne adjanak hitelt senki levelének sem, és ott is imádkozzanak, hogy jó eredménnyel végződjék minden ügyünk. – Mondja meg fr. Luca di S. Giuseppe fratellónak, hogy hálásan köszönöm az irántam tanúsított nagy szeretetét, hogy én is különleges jóindulattal vagyok iránta, és amennyiben rajtam áll, minden az ő javát akarom és nyugalmát, akárcsak magamnak. – Róma, 1645. aug. 26.”
Ebben a levélben annyit említ Szent Kalazancius, hogy nehezen megy a szerzet sorsának az elrendezése, mert igen sok az intrika, igen bonyolult a helyzet, ilyen esetekben szokott megkönyörülni az emberi nyomorúságos helyzetekben az irgalmas isteni jóság.
„Atyaságodnak a múlt hó 26-án kelt levelét 30-án kaptam meg. Jelenleg ügyeink rendezéséről semmi újat sem írhatok, mivelhogy – emberileg szólva – igen bonyolult a helyzet, az ehhez hasonló esetekben szokta a mindenkor áldott Isten megmutatni irgalmas jóságát azzal, hogy valami nem remélt segedelmet küld. – Ha a közel jövőben történik valami, értesíteni fogom. – A P. Provinciálistól két vagy három posta sem hozott már semmit, én mindig válaszoltam neki. – Mivelhogy más írnivalóm nincs, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. szept. 2.”
Szent Kalazancius teljes részvéttel és megértéssel van a genovai elöljáró iránt, aki arról panaszkodik, hogy milyen nehéz az elöljárói tisztség az ilyen zűrzavaros helyzetben. – Megígéri neki, hogy amint módjában lesz, nagyon szívesen segít rajta, addig is igazodjék az elöljárókhoz. – Nem csoda, hogy már az emberek elfáradtak, idegesek, hiszen 10 év óta a Szerzet egyik megpróbáltatást a másik után vészeli át. Az 1637-es Káptalan előtt és után a fratellók harca keverte fel a Szerzet nyugalmát, akik az áldozópapságot követelték, majd a fogadalmak érvényességét vonták kétségbe. Milyen áldatlan helyzetet teremtett az a követelődző viselkedés, mennyi keserű órát, évet Szent Kalazanciusnak, munkát neki és Cesarini protektor kardinálisnak – főként a genovaiak. A szerzet átvészelte – Isten segítségével – azt a krízist, amelybe bele is pusztulhatott volna, hiszen hányan – éppen a legjobbak közül is elhagyták akkor a Szerzetet azzal az ürüggyel, hogy fogadalmaik nem érvényesek. – Alig, hogy ezek a vészes hullámok elcsitultak, az infernális erők új eszközről gondoskodtak, hogy a harc kiújuljon, a Szerzet szenvedjen. Ekkor Mario lett az eszköz, hogy általa újra a megpróbáltatások zúduljanak a Szerzetre. – Ezúttal Firenze felől gyülekeztek a viharfelhők, a nagy Galileivel rokonszenvező piaristák ismételten az inkvizíció elé kerülnek, hogy számot adjanak viselkedésükről, gyanús szemel nézték a Szent Rendalapítót, aki szívesen vette, hogy a firenzei legkiválóbb piaristák a „magasabb” tudományokat is tanították, mint akarták az 1641-es Káptalanon leépíteni ezt a merész nekiugrást. De Szent Kalazancius eleve eldöntötte a kérdést azzal, hogy a Káptalan idejére P. Clemente Settimiit firenzei Provinciálisnak nevezte ki és ezzel jogot nyert, hogy a Káptalanon megjelenjen, ahol Szent Kalazancius Cesarini kardinálissal együtt megvédte azt a merész lépést, hogy ezentúl is tanítani fogják a „magasabb” tudományokat. – És íme most, sok év múlva, a sötét háttérben sziszegők azt mondogatják, hogy a piaristák nem taníthatják a magasabb tudományokat, mert az a jezsuiták kiváltsága – mondja X. Ince pápa a nála audiencián megjelenő Riccardinak, a firenzei udvar követének. – Hova vissza nem nyúlnak a bosszúállás gyökérszálai? – És az 1641-es káptalan után nincs nyugta a megszállott Mariónak. Addig kilincselt, addig járt az Inkvizíció embereihez, ismételten „nyitja kapuját, emeli nagy kalapját (idézet egy régi magyar népdalból, a régi követválasztás napjaiból), addig emlegette, hogy ő a jó, a többi mind gonosz, végül is elhitték neki, és már ugyanannak az évnek decemberében firenzei provinciális lett és ezzel megindult a nagy lavina, a Szerzetre rázúdult a legnagyobb vihar, amely 1646 márc. 17-én majdnem elsöpörte a föld színéről. – Nem csoda, hogy ennyi küzdelmes év után már a jobbak is elfáradtak és Bonello atyával együtt érezték, hogy milyen nehéz dolog az annyi viharban, megpróbáltatásban meggyötört emberek között elöljárónak lenni. Ha Ciprus elesik, akkor a kereszténység utolsó mentsvára esik el, mondogatták a töröknek rémületes előretörése idején. És Ciprus elesett, a török tovább hódított. – A kilencvenes évek felé járó Szent Rendalapító hány és hány vihart látott, állt keményen a kormánynál, minden veszély és pusztulás láttára csak ő tudott reménységgel a jövőbe nézni, és a hűséges keveseket bíztatni: „Orate, donec transeat iniquitas. Et nunc sumus orantespro vobis ut non contristemini, se din tribulatione magis elucescat virtus vestra.” – (4463. levél)
„Látom, hogy mi mindenről ír Atyaságod az aug. 26-i levelében. Nagyon jól megértem, hogy milyen nehéz feladat az elöljárói tisztséget viselni az olyan időben, amikor annyi zűrzavar van a Szerzetben, főként az ottani Provinciában. – Ha majd meglesz hozzá a joghatóságom, hogy segítségére lehessek, szívesen fogok rendelkezésére állni. Addig is nincs más hátra, mint az, hogy mindenekben igazodjék az elöljárókhoz. – Ezeket akartam megírni válaszul levelére. – Róma, 1645. szept. 3.”
Szent Kalazancius arra kéri P. Fedelét, hogy a Szerzet nehéz napjaiban, amikor majd – néhány nap múlva – a bíborosi Bizottság határozni fog a Szerzet sorsáról jövőjéről, a gyermekekkel együtt végezzenek ájtatosságokat a Szentséges Szűz Anya Mária tiszteletére a Szerzetért. – Több levélben láttuk már, hogy Szent Kalazancius nagy erőt tulajdonított a gyermekek buzgó imádságának és nagy bizalommal ajánlotta a Szerzetet a Szentséges Szűz oltalmába.
„Megkaptam Atyaságod levelét, de a kosarat nem adták át a levél hozójának (4268. levél), aki elmesélte nekem, mi történt, amikor odakölcsönözte a somarellót P. Pietro Paolónak, szerintem ez az ember megérdemli, hogy a ház részéről valami kis segítségben részesüljön, amint gondolom, Atyaságod meg is teszi. – Hívja össze az összes iskolás gyermekeket, hogy a Szentséges Szűz tiszteletére reggel és este litániás ájtatosságot végezzenek, mivelhogy úgy hírlik, pár nap múlva bizottsági ülésre jönnek össze a kardinális urak, hogy valami határozatot hozzanak a mi ügyeinkben, amiről azonnal értesítést küldünk, ha valamit megtudunk. – Mondja meg P. Giacomónak (Cipollette), hogy Don. Gio. Gualterotti jól van, és azon van, hogy – amennyire lehetséges – kieszközölje számára a római utat. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. szept. 5.”
Szent Kalazancius jelenti P. Berrónak, hogy küszöbön van a bizottsági ülés, várható valami határozat. Mivel a hatalmas ellenfelek számosan vannak, biztosra veszi, hogy – ha nem is törlik el a Szerzetet, de valami korlátozás lesz, abban a reményben van, hogy hamarosan kihirdetik a döntést.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 2-án kelt levelét, válaszomban közlöm önnel, hogy holnap, 10-én, vasárnap a bíborosi Bizottság tagjai ülésre jönnek össze és remélhetőleg, hoznak valami határozatot a mi ügyeink felől. Mivel olyan sokan vannak a mi hatalmas ellenfeleink, abban nincs semmi kétség, hogy nem törlik el a Szerzetet, de hogy valami korlátozás lesz, az biztos és – mivelhogy nem sok tárgyalni való van – remélhetőleg, hamarosan kihirdetik a határozatot, amiről értesíteni fogom. – Ezeket akartam megírni. – Róma, 1645. szept. 9.”
Az előző levélben jelzett bizottsági ülés megvolt, Szent Kalazancius csodálkozva adja tudtára P. Berrónak, hogy még mindezideig nem tudja, hogy miféle határozatot hozott a bizottsági ülés. – Egyben figyelmezteti P. Berrót, hogy leveleiben csak óvatosan írjon a Szerzetről, mert mindent figyelemmel kísérnek. – Azon meg Szent Kalazancius csodálkozik, hogy a P. Provinciális már annyi levelét válasz nélkül hagyta.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 9-én kelt levelét és az első dolog, amire figyelmeztetni szeretném az, hogy nagyon óvatosan írjon bármit is a Szerzetről, mert ellenőrzés alá kerül azoknak a levele, akikről tudják a mi ellenfeleink, hogy nem az ő emberük, amiért is hát vigyázzon ebben a dologban. – Közlöm, hogy a múlt vasárnap megvolt a bíborosi Bizottság ülése, de még semmit sem lehet tudni, hogy egyáltalában hoztak-e valami határozatot, és milyen az, ha hoztak, most mindenki arra vár, hogy bizonyára ezek a kardinális urak a Pápának tesznek jelentést a jövő hétfői konzisztóriális ülésen. Ennélfogva ne adjon hitelt senkinek sem és semmire sem, hanem várja meg, hogy a mi Urunk, a Pápa miféle határozatot hoz, amiről azonnal értesítéssel leszek. – Nagyon csodálkozom azon, hogy a P. Provinciális annyi levelemet válasz nélkül hagyta. – Más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. szept. 16.”
Már az előző levelekben is szóvá tette Szent Kalazancius, hogy a nápolyi Provinciálistól nagyon régen kapott levelet (4289., 4293.), most újra felemlíti a levelek elmaradását. Úgy látszik – közben – a Provinciális igazolta magát, erre Szent Kalazancius csak annyi megjegyzést tesz, hogy akkor valószínűleg elvesztek a levelek. – Legjelentősebb része a levélnek a második bekezdés, amelyből arról értesülünk, hogy a firenzei nagyhercegi követ audienciája alkalmával szóvá tette a piaristák ügyét is. – Az előző lapokon (98., 99.), amikor röviden ismertettük, hogy mit tett a piaristák érdekében a nagyhercegi udvar, akkor néhány mondatban megemlékeztünk erről az audienciáról is, amelyről a követ, Riccardi, a következőképpen számol e levelében nagyhercegi titkárnak, Gondinak. Az audiencia előtt egy héttel, szept. 16-án ezeket írta a követ a firenzei titkárnak: „? Roma kardinális palotájában ülésező bíborosi Bizottság semmi határozatot sem hozott a piaristák ügyében, mivelhogy a szavazatok dolgában nem voltak egyöntetűek. Az Atyák azt akarják, hogy beszéljek Őszentségével, amit meg is fogok tenni a jövő szombaton, amikor sorra kerül a szokásos audienciám, de úgy hallom, hogy Roma kardinális végletekig kitart ellenünk, az pedig a lehetetlenséggel határos, hogy őt elmozdítsák?” – Erre a levélre a titkár, többek közt ezeket válaszolta a követnek: „? nagyon kedves dolgot cselekszik a nagyhercegnek, ha nem hagyja cserben a piarista Atyákat?” (1645. szept. 19.).
Az audienciáról a következőkben számol be Riccardi Gondinak: „? Beszámoló a mai délelőtti pápai audienciáról: ? mondtam Őszentségének, hogy a nagyherceg megbízásából Őszentségének kegyes jóindulatába kell ajánlanom a pisai piarista Atyákat, ott nincsenek jezsuiták, példásan viselkednek és meg van velük elégedve az én uram, a nagyherceg, és az egész Város, és itt elmondtam Őszentségének az ő kérelmeiket csak úgy emlékezetből, hiszen mindazt nagyon jól tudtam, mert egy Atya (P. Castelli?) volt olyan szíves, aki a Generális Atyának a munkatársa, hogy mindezt gyakran elmondta nekem. – De a Pápa azt mondta, hogy a nagyherceg dicséri ugyan őket, de igen sokan jönnek hozzá azzal a panasszal, hogy az ilyenféle („di questa razza!) szerzetesek igen sokan vannak, és jobb lenne, ha megmaradnának a maguk Intézményeinek keretein belül és csak egyedül az olvasás, az írás és az egyszeregy tanításával foglalkoznának és csak azokat, kiknek erre van szükségük, mivelhogy a jezsuiták feladata, sajnos, – nem lehet megállapítani, hogy ezt a szót a Pápa mondta-e, vagy csak a követ magától írta-e bele szövegbe – hogy tanítsák a magasabb tudományokat, és hogy az egész ügyet rábízta egy Bizottságra, amely foglalkozik vele. – Akkor azt említettem meg, hogy Roma kardinális nem valami nagy jóakarattal van irántuk, és hogy egy kardinális Protektort kérnek, hogy már legyen valaki, aki végére járna ezeknek a problémáknak. A Pápa ezeket felelte: Roma kardinális igen nagy tekintélyű, jóságos ember, senki sem beszél róla úgy és olyanokat, mint ők (t. i. a piaristák), bizalmatlanok vele szemben, maguk ellen ingerlik, mint ahogyan tették Mons. Albizzivel is. – Ekkor átadtam az Atyáktól kapott Memorandumot, nem tudom, hogy milyen eredménye lesz az audienciának, mivelhogy két nappal ezelőtt Mons. Albizzi azt az üzenetet küldte nekem, hogy a Pápa óhajára, legyek segítségére, és semmi mást, amit én igen rossz jelnek veszek?”
Több szempontból is igen jelentős levél! Sorra lehetne szedni minden mondatát, de a jelen pillanatban mindet csak a Pápának a következő szavai érdekelnek: „? igen sokan jönnek hozzám azzal a panasszal, hogy az ilyenféle szerzetesek igen sokan vannak, jobb lenne, ha megmaradnának a maguk Intézményének a keretein belül, és csak egyedül az olvasást, az írást és az egyszeregyet tanítanák, és csak azokat, akiknek csak erre van szükségük?” Világosan érthető ezekből a szavakból, hogy igen sokan vannak a piaristák ellenségei, akik panasszal fordultak a legfelsőbb fórumhoz, hogy elfoglalják mások munkaterületét azzal, hogy tanítják a magasabb tudományokat, ezért hát a Pápának is az az óhaja, hogy mieink szépen csak vonuljanak vissza az elemi ismeretek tanításához. – Kinek volt annyira érdekükben, hogy a piaristák ellen hadakozzanak, és a Pápát is a piaristák ellen hangolják? A követ levele mindent megmond!
Ez a levél a csúcsteljesítményeknek félreérthetetlen bizonyítéka, tanúja. Amit a firenzei nagyhercegi udvar megtett a piaristák érdekében, annál többet már nem tehetett. – De ugyanakkor látjuk, hogy a leghatalmasabb erők fogtak össze abban a félelmetes, gigászi nagy harcban, amely a piaristák ellenségei és azok között folyt le, akik a piarista érdekek védelmében merték vállalni a kiállást. de már minden hiába való volt, a Szerzet sorsa meg volt pecsételve. Sem a Memorandumoknak, sem a személyes közbenjárásoknak, sem az előkelő helyekről érkezett leveleknek nem volt már semmi eredménye a Pápánál, aki úgy döntött, hogy a piaristák sorsa legyen „Status quo” állapot. – Egyedüli kérdés már csak az volt, hogy mikor és milyen formában tegyék közé a dekrétumot, amely vagy a teljes eltörlést, vagy a lefokozást fogja tartalmazni.
És ezt a hosszú bizonytalan időt valaki végig szenvedte lelkében, amikor látta munkájának, élete nagy, történelmi jelentőségű alkotásának a szétrongyolódását: Dominus dedit, Dominus abstulit, sit nomen Domini benedictum – mondotta 1646. márc. 17-én, amikor az ártók örömére megérett művűk gyümölcse. – 1641. dec. 6-án írja Cagliariba P. Salazarnak, amikor a tengeri viharban elvesztek az ottani jótevőnknek, Sig. Ordalnak a hajói: mondjuk azt a türelmes Jóbbal, hogy az Úr adta, az Úr elvette, mert ő sem azt mondotta, hogy a kaldeusok vitték el tevéimet, bizonyára Szent Kalazancius is úgy imádkozott és nem emleget, hogy Cherubini, Albizzi, vagy a jezsuiták diadalmaskodtak most, hanem az Úr titokzatos gondviselése rendelte így ezeket az eseményeket?
Az eddigi levelek is izgalmasan érdekesek volta, sejttették velünk a nagy történések kibontakozását, de amint egyre közelebb jutunk a drámai csúcsponthoz, annál dinamikusabbak lesznek a Szent Aggastyán írásai, aki azon fáradozott, hogy elhárítsa a fenyegető veszélyt, amelyet állandó vad morajlás előzött meg – és ezt érezzük a levelekből –de, amikor a vihart feltartóztatni nem lehetett és átvonult, akkor újra meg tudta mutatni, hogy Isten embere ő. Szent Kalazancius nem írt önéletrajzot, de minden önéletrajznál maradandóbb emléket állított magának a megmaradt levelek ezreiben, nekünk ezeket kell nagy szeretettel és meleg érdeklődéssel tanulmányoznunk, hogy hű fiainak bizonyuljunk?
Ezek után pedig lássuk a 4294. levél szövegét, amelyből soraink kiindultak, mint valami forrásból:
„Olvastam Atyaságodnak a f. h. 16-án kelt levelét, ez alkalommal is mondhatom önnek, hogy kb. két hónapja annak, hogy nem kaptam levelet a P. Provinciálistól, azt hiszem, hogy elvesztek, mivelhogy ő azt írja nekem, hogy art.
„Ami pedig a mi ügyeinket illeti, semmi új dolog nem történt, mert jól lehet, mint ahogyan megírtam, megvolt a bizottsági ülés, de semmi határozatot sem hoztak, azt mondják, hogy most már Őszentsége akarja kézbe venni az egész dolgot, hogy már végére járjunk az egésznek. – A mai audienciára a toszkán udvar követe azzal a szándékkal ment fel, beszél Őszentségével az ügyről, hogy már valami eredmény legyen, magával vitte a neki átadott Memorandumunkat, hogy nyújtsa át Őszentségének és ajánlja azt figyelmébe. Reméljük, hogy rövid időn belül lesz majd valami határozat, amiről azonnal értesítéssel leszünk.
„Addig is imádkozzanak szüntelen az Úrhoz, mint ahogyan a múltban is megtették, hogy mindenben teljesíthessük az Ő szent akaratát és áldjon meg bennünket mindenkor. – Róma, 1645. szept. 23.”
„Sig. Padron Quaranta révén küldünk egy levélcsomagot a sassolói P. Pietro számára, egy kalapot és egy imádságos könyvet Sig. Cotignola részére, a római Sig. Cartonio küldi neki ezeket.”
Szent Kalazancius sajnálja P. Mussestit, hogy annyira lelkére veszi az eseményeket, kéri, hogy ne veszítse kedvét, hiszen még semmi sem történt, a Bizottság nem tart több ülést, mert a Pápa maga vette kezébe az ügyek intézését, akinél a firenzei követ tegnap volt kihallgatáson, de még tudni semmit sem, hogy miről volt szó azon, addig is azt kell tenni, ami kötelességünk.
„Megkaptam Atyaságod levelét, nagyon sajnálom, hogy annyira lelkére vette az eseményeket, nem szeretném, ha kedvét veszítené, hiszen még nem történt semmi sem, ne nyugtalankodjék, míg csak valami határozatról ne értesülünk, amit maga Őszentsége fog meghozni a mi ügyeinkkel kapcsolatban és reméljük, hogy mihamarabb megtörténik ez, mivelhogy a bíborosi Bizottságnak nem hívja már össze többé a gyűlést és Őszentsége magának tartja fent a döntést. – Tegnap, szombaton, beszélt Őszentségével a nagyherceg követe, iparkodunk megtudni, hogy mit végzett. – Most pedig tegyük azt, amit a jelen helyzetben a legjobbnak találunk. – Ezeket akartam levelemben megírni. – Róma, 1645. szept. 24.”
Szent Kalazancius P. Berrónak is megírja, hogy a mi ügyeinkben a döntés teljesen a Pápa kezében van, a bíborosi Bizottság már nem foglalkozik a kérdéssel. De úgy gondolja, mivelhogy igen sokan vannak a Szerzet hatalmas ellenségei, hogy az ügy, a döntés el fog húzódni.
„Megkaptam Atyaságodnak a f. h. 23-án kelt levelét, amelyre ez alkalommal is azt válaszolom, amit – ha jól emlékszem – az előző levélben már megírtam önnek, hogy a mi ügyeinkről nem tárgyalnak már többé a bizottsági ülésen a bíboros urak, mivelhogy a Pápa magának tartja fent a döntést, napról-napra várjuk, hogy mit határoz. – Mivelhogy sokan vannak a mi ellenségeink és nagyhatalmúak azok, akik nem jó szemmel nézik a mi Szerzetünket, én azt hiszem, hogy nem egyhamar lesz döntés a mi ügyeinkben. – Ne szűnjenek meg imádkozni, hogy az Úr segítségével minél előbb megtörténjék az a határozat, amely az Ő nagyobb dicsőségére lesz. – Ami pedig a mutációkat illeti, úgy gondolom, hogy P. Stefano az ön személyét is tervbe vette, más írnivalóm nem lévén, kérem az Urat, hogy áldjon meg bennünket. – Róma, 1645. szept. 30.
„P. Gabriele (Bianchi) olvasta Atyaságod levelét, köszöni testvére érdekében tett szíves szolgálatait és várja a feleletet.”
Egy spanyol pap érdekében ír Szent Kalazancius Velencébe a nunciusnak. A spanyol pap földije Szent Kalazanciusnak, aki, hogy Rómából elutazott, elfelejtette magával vinni a „Celebret”-et. A római Vikáriátus papjai Szent Kalazancius kérésére sem adták ki neki utólagosan, ezért most a velencei nunciust kéri meg, hogy az odaérkező spanyol papnak legyen pártfogója a velencei vikáriusnál, hogy ne akadályozzák meg a misézésben. – Erről a spanyol papról, D. Michele Barberi, még lesz szó a későbbi levelekben is, hosszú ideig tartózkodott Rómában is, aki Kalazancius szenttéavatási processusaiban is szerepel, mint a kihallgatott tanuk egyike.
„Méltóságos és Főtisztelendő Uram, Krisztusban igen tisztelt Jóakaróm! – Egy spanyol pap érkezik Mélt. Uramhoz, aki az én szülőföldemről való, D. Michele Barberi a neve, aki, mikor Rómából útnak indult, megfeledkezett arról, hogy kikérje az elbocsátót és annak a bizonyságát, hogy semmiféle excommunactio alatt nincs. Mivel pedig a Vikáriátus Hivatalában nem akarják kiadni a hivatalos bizonylatot, hanem csak a személynek magának, amiért is azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok Mélt. Uramhoz, kegyeskedjék a velencei Vikárius generálisnak a figyelmében ajánlani és nála eljárni, hogy az illető minden akadályoztatás nélkül misézhessen. – Ezek után még szentebb kötelességemnek érzem, hogy a mindennapi szentmisémben kérjem az Urat, hogy gyarapítsa Méltóságodban az Isten iránti és az emberek iránti tökéletes szeretetet és éltesse sok jó egészségben hosszú éveken át, hogy igen sok jót tehessen az Ő Egyházában. – Róma, 1645. szept. 30.”
A Pápa még mindezideig nem adott választ a Szerzet dolgaiban, úgy látszik, hogy elhúzódik az intézkedés, itt nincs más, mint türelemmel és reménykedéssel várni. – A személyi áthelyezések.
„Atyaságodnak szept. utolsó napján kelt levelére válaszolva csak azt válaszolhatom, hogy a mi Urunk, a Pápa mindezideig nem nyilatkozott, hogy mi a szándéka mivelünk, csak annyit mondott, hogy mindent megfontol. Mindebből én csak azt sejtem, hogy az ügy el fog húzódni, és mi is csak annyit tehetünk, hogy türelmesen várjunk és reménykedjünk továbbra is a mindenkor áldott Istenben. – Közben P. Stefano híveivel, munkatársaival végzi a személyi áthelyezéseket, amiről bizonyára ott is értesülni fognak, főként, ha a mostani posta valami ilyenféle híreket visz oda (elhelyeznek valakit). – P. Gio. Stefano (Spinola) még mindig Poliban van, de úgy hallatszik, hogy a vakáció folyamán más rendházba kerül. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. okt. 7.”
Az előző levelekben említett dolgokat megírja Szent Kalazancius P. Mussestinek is Firenzébe, hogy a Pápa más irányú elfoglaltságai miatt nem tud foglalkozni a mi ügyeinkkel, legyünk türelemmel, biztosítja P. Mussestit, hogy Rómában mindent megtesznek, hogy sürgessék a dolgok rendezését, amely remélhetőleg, a Szerzet javára lesz. Legszebbek a levél utolsó sorai, amelyekben Szent Kalazancius szinte maga előtt látja a szegény gyermekeket, akiket a mi Szerzetünk felkarolt, hogy ezeknek a kedvéért legyen az Úr irgalmas nekünk.
„Megkaptam Atyaságodnak a múlt hó 30-án kelt levelét, és mivel a mi szerzetünk ügyében a határozat függ Őszentsége akaratától, aki most nagyon el van foglalva a legsúlyosabb közügyekkel, nincs más hátra, minthogy türelmesen várakozzunk, megnyugtathatom Atyaságodat, hogy itt nem szűnünk meg sürgetni az ügyeket, hogy már minél előbb legyen valami határozat. – Addig is az a leghelyesebb, hogy bizakodó lélekkel reméljük az Úrtól, hogy Szerzetünk javára történik minden intézkedés és nagy állhatatossággal kérjük imáinkban Őt, hogy legyen kegyes, legyen irgalmas a szegény kis gyermekekhez, akiket a mi szerzetünk szeretettel karolt fel, hogy őket tanítsa. – Ezeket akartam jelenleg megírni. – Róma, 1645. okt. 7.”
Annyiban jelentős és értékes ez a levél, mert megtudjuk belőle, hogy Szent Kalazancius semmit el nem mulasztott, hogy Szerzete érdekében az illetékeseknél eljárjon. – Most régi jóbarátjához, Ottonelli grófhoz fordul, járjon el a Szerzet érdekében a nápolyi Alkirálynál, aki, ha majd Rómába jön, Őszentségénél mondjon egy jó szót a Szerzet érdekében.
„Igen tisztelt, Krisztusban nagyrabecsült Uram! – Mivelhogy ismerem azon mélységes érzelmeit, amellyel viseltetik ön és egész házanépe Szerzetünk iránt, ez felbátorít engem arra a kérésre, hogy legelső adandó alkalommal kegyeskedjék a nápolyi Alkirálynál, Almirante di Castiglia úrnál Szerzetünk érdekében szót emelni, hogy hivatalos látogatása alkalmával a Pápánál pártfogolja Szerzetünket, amelyet annyira szívesen fogadtak és keresnek Európa-szerte, különösképpen a „Katolikus” uralkodó országaiban, amelyet egy spanyol pap alapított, akit nagy jól ismert Colonna herceg. Ezek alapján remélem, hogy ilyen módon ki lehet eszközölni a mi urunktól, a Pápától azt a határozatot, amelyet az egész Kereszténység szempontjából annyira szükséges Szerzet vár (nem tekintve most azokat a civódásokat, amelyeket a pokoli ellenség szított most néhány olyan embernek a közreműködése által, akiknek mégis csak valami kis hatalmuk van Őszentsége udvarában), amiáltal igen kedves dolgot cselekszik a mindenkor áldott Isten előtt, kérem őt, részeltesse önt sok szerencsében és kegyelmeiben való bőséges gyarapodásban. Vagyok teljes tisztelettel, az Úrban készséges szolgája, Giuseppe della Madre di Dio. – Róma, 1645. okt. 14.”
