Szegedi Piaristák

bolt.piarista.hu

Címlap » Piaristák » Negyszaz.html

      Négyszáz esztendős Európa első nyilvános, ingyenes népiskolája

    1997 őszén lesz 400 éve, hogy megnyílt Európa első nyilvános, ingyenes népiskolája. Valóban, éppen 1597-ben nyitotta meg Kalazanci Szent József Róma Trastevere negyedében a Santa Dorotea plébánia melletti termekben "kegyes iskoláját".
    Ez a teljesen ingyenes iskola, amelynek létrehozását a római szegény gyermekek iránti szeretet ihlette, folyamatosan működött 1612-ig Róma történeti városmagjának különböző pontjain, míg ebben az évben végleges helyet talált a Palazzo Torresben, amely megegyezik a mai San Pantaleo- házzal a Massimi téren. Csakhamar tovább terjedt a kezdeményezés Itália és Közép-Európa számos más városára a piarista atyák révén. Az ő rendjük volt az első, amely kizárólag a gyermekek, elsősorban a szegény gyermekek nevelésének szentelte életét, és ezzel az oktatás és nevelés révén történő evangelizáció sajátos formáját alakította ki, amelyet manapság katolikus iskolának nevezünk. A piarista atyák napjainkban 32 országban vannak jelen Európában, Amerikában, Ázsiában és Afrikában.
    Ezt a különleges egyházi tapasztalatot a pápák támogatták és bátorították tekintélyükkel, különösképpen V. Pál, aki 1617-ben elismerte a Kegyes Iskolák Szegény Szabályozott Papjainak Istenanyáról Nevezett Páli Kongregációját, majd XV. Gergely, aki ezt a kongregációt ünnepélyes fogadalmas szerzetesrend rangjára emelte 1622-ben.
    Kalazancius műve az Egyháznak a szegény gyermekek keresztény szellemű oktatása és nevelése iránt érzett felelősségének kézzelfogható megvalósulása volt, és jó kétszáz esztendővel megelőzte a modern államokat a népoktatás területén.
    A pápák székhelyén, Rómában békés társadalmi forradalom megy végbe: a legszegényebbek is részesülhetnek mostantól az oktatás és kultúra javaiban, amint ezt kiemeli ki a nagy német történész, Ludwig von Pastor "A pápák története" című monumentális művében. Ő az, aki a Santa Dorotea plébánián indított kezdeményezést úgy határozta meg, mint "Európa első nyilvános, ingyenes népiskolája" ("die erste öffentliche unentgeltliche Volkschule Europas"; Geschichte der Päpste, XI. kötet, Freiburg, 1927, 433.o).
    Különösen jelentős XII. Piusz pápa elismerése, aki Kalazanci Szent József halálának háromszázadik évfordulóján (1948-ban) kinyilvánította, hogy Ő "valamennyi keresztény népiskola égi pártfogója". "Providentissimus Deus" kezdetű apostoli brevéjében többek között a következő szavakkal hangsúlyozta nagy tettének különleges voltát: "Gravissimis enim et indubiis probatus est documentis ipsum Calasanctium, hac Alma in Urbe, ad Sanctae Dorothae templum, trans Xystum pontem, anno MDXCVII, primam in Europa scholam publicam pueris et populo egenis et derelictis gratuito instituendis aperuisse."*
    Ugyancsak 1948-ban, a Kalazanciusi Család számára adott november 22-i audiencián a következőket mondotta: "Atyátok és Törvényalkotótok iránt érzett csodálatunk ünnepélyes tanúságát adtuk számotokra 'Providentissimus Deus' kezdetű apostoli brevénkben. Kijelentettük, hogy ő minden keresztény népiskola égi pártfogója. Kalazanci Szent József, aki a katolikus Spanyolországban látta meg a napvilágot, elemi iskolát alapított gyermekek számára, de leginkább a szegény és magukra hagyott gyermekek számára. Őt számosan követték azután ezen a nemes úton, az első azonban ő volt, aki alázattal és bátran belevágott a szent műbe."
    E keresztény forrásokhoz járul számos világi forrás is, amelyek Kalazancius művének elsősorban társadalmi vonatkozásait hangsúlyozzák. A következőket olvashatjuk például a "Treccani" olasz enciklopédiában: "1597 őszének végén [Kalazancius] a Santa Dorotea plébánia melletti két szegényes szobácskában ingyenes és napi rendszerességű iskolát kezdeményez, amelyben nem csupán a katekizmust oktatták, hanem valódi iskolát nyitnak. A szent szándéka az volt, hogy a műveltséget terjessze a nép fiai között is. Itt született meg Európa első ingyenes, nyilvános iskolája." (XVII. kötet, 377.o)
    1597-ben tehát első ízben részesülhettek rendszeres módon a szegények is az oktatás és a kultúra javaiból, és így lehetővé vált számukra, hogy teljes joggal beilleszkedjenek a társadalomba, jogaik és kötelességeik világos tudatával. A kalazanciusi iskola, amely a keresztény értékek szilárd alapján nyugodott, éppen emiatt jelentett valódi kulturális és társadalmi forradalmat. Jó kétszáz évvel előzte meg (hadd emlékeztessünk erre a történelmi hűség kedvéért) a modern államok által finanszírozott közoktatás létrejöttét. Ezt emelte ki különös erővel a domonkosrendi filozófus, Tommaso Campanella is "Liber apologeticus contra impugnantes Institutum Scholarum Piarum" című művében. Meglátta, hogy a kegyes iskolákban új politikai-társadalmi valóság van bontakozóban, amely a Teremtő Isten teológiai alapelvén nyugszik és a gyakorlatban valósítja meg azt a metafizikai elvet is, amely szerint minden ember "természetszerűleg" egyenlő, bármely társadalmi osztályhoz tartozik is.
    De miként jutott el a szegények oktatása az elgondolástól a kézzelfogható megvalósulásig?

    Íme egészen rövid formában maguk a tények.

    José de Calasanz, spanyol pap 1557-ben született Peralta de la Sal városában, Aragóniában. 1592 februárjában azzal a szándékkal érkezett Rómába, hogy a pápai udvarban elérjen a maga számára egy spanyolországi kanonoki javadalmat. Mihamarabb szeretett volna visszatérni hazájába, amint szándéka révbe ért. Hónapok, majd évek teltek el anélkül, hogy érdemleges eredményt ért volna el. Ezenközben vallásos és szociális érzékenysége arra indította, hogy kivegye a részét abból a karitatív munkából, amelyet különféle testvérületek végeztek. E munka révén közelebbről is megismerhette a római társadalom valóságát, főként azt a nyomort, amelyben a "köznép" tengődött - amint ezt maga leírta néhány hónappal Rómába érkezése után. Zavarba ejtő szegénységgel és nyomorral találkozott, amely éles ellentétben állt a nemesség életkörülményeivel, akiknek körében ugyancsak megfordult.

    Különösképpen megdöbbentette a régi Róma utcáit elárasztó gyermekek és fiatalok sokasága, akik anyagi lehetőség híján nem járhattak sem a kerületi, sem a plébániai iskolába, ahol ritka kivételtől eltekintve a családoknak évi tandíjat kellett fizetniük. A gyermekek iskola, tanulás, művelődés nélkül cseperedtek, megfosztva további emberi és társadalmi fejlődésük biztos alapjától. Kalazancius, aki nyilván nem először találkozott ezzel a helyzettel, amely e korszakban általánosnak volt mondható, ekkor mélyen megdöbbent, és benyomásainak hatása alá került. Lelke mélyén megkezdődött egy folyamat: mélységes aggodalmat érzett, és a szegény gyermekek oktatása érdekében a városi tanácshoz, a kerületi tanítómesterekhez, valamint a középiskolákat fenntartó jezsuitákhoz és a domonkosokhoz is fordult, ám sehol sem ért célt.
    Nem maradt tehát más hátra, mint hogy maga keressen megoldást. Igen ám, de miként?
    A kedvező alkalmat, a Gondviselés nyújtotta "kairosz"-t azok a karitatív látogatások jelentették számára, amelyeket a Keresztény Tanítás Testvérülete tagjaként végzett. 1597 áprilisában és májusában ilyen látogatást tett a Trastevere negyed Santa Dorotea plébániáján, és itt felfedezett egy kicsiny plébániai iskolát. Itt a diákok többsége havi tandíjat fizetett még, és csak néhányan voltak tandíjmentesek, talán templomi ministráns szolgálatukért. Meggyőzte a plébánost, hogy tegye az iskolát ingyenessé, és fogadjon be az iskolába minden gyermeket, de kiváltképpen a környék szegény gyermekeit. Ő maga, és a Keresztény Tanítás Testvérületének tagjai magukra vállalták a tanítás munkáját és mindazt, ami szükséges volt az iskola működéséhez.
    Ezzel radikálisan újszerű kulturális forradalom ment végbe, amely az Evangélium nevében új korszakot nyitott az emberiség történetében. Ennek az évnek az őszén megnyílt Európa első nyilvános, ingyenes iskolája.
    Néhány évtizeddel később, 1623-ban, amikor már tekintélyes növénnyé terebélyesedett az egykori mag (1622-ben elismerést nyert a Kegyes Iskolák szegény Szabályozott Papjainak Istenanyáról nevezett Páli Kongregációja), maga Kalazancius így emlékszik vissza az akkori eseményekre: "A Kegyes Iskolák intézménye a trasteverei Santa Dorotea templomban vette kezdetét, a Porta Settimia mellett. Akkor a Keresztény Tanítás Testvérületének néhány világi tagja vállalt ebben szerepet, akik közül egyedül a peraltai születésű (Urgell egyházmegye, Aragóniai Kriályság, Spanyolhon) Kalazanci József él, akit ma az Istenanyáról nevezett József atyának hívnak. Jóllehet korábban itt is gazdagokat és szegényeket is tanítottak, a nevezett József atya elérte, hogy csak a szegényeket okítsák, akiknek nincs, aki megtanítsa a tudományok alapjait. A Santa Dorotea plébániáról azután az iskola elköltözött Róma belvárosába az 1600. szentév elején..."
    Végleg felhagy a kanonoki javadalom utáni kutatással, ami egykor, 1592- ben Spanyolországból elindította; hazájába soha nem is tért vissza: "Rómában megtaláltam Isten szolgálatának legjobb útját a szegény gyermekek segítésében, és ezt el nem hagyom semmiért a világon."
    Ezzel megszületett a mindenki számára nyitott iskola, amely főként a nép gyermekei számára jelentett újdonságot. Ihletője a népnevelés iránti társadalmi igény gyakorlatias és szerves felfogása volt. A kultúra ezután már nem lehet kevesek előjoga, hanem mindenkire ki kellett terjednie, az emberiség valós fejlődése érdekében. Ez a felfogás volt Kalazancius művének ihletője, amit ma már mindenki megért, noha megvalósulása a világ számos részén ma is akadályokba ütközik. Kalazancius ezáltal nem csupán a nép kulturális felemelkedését szándékozta elérni, hanem a keresztény értékeket is terjesztette ilyen módon a társadalomban. Műve, amint Kalazancius 1621-ben a Tonti bíboroshoz írott híres memoriáléjában megfogalmazza "valóban méltó, nemes, érdemdús, alkalmas, hasznos, szükséges, ésszerű, szívesen látott, megnyerő és dicsőséges intézmény". E szavak egy szent szívéből gyöngyöznek elő, aki mélységesen meg van győződve az iskola embert alakító erejéről és szerelmes nevelői hivatásába.
    "Pietas et litteræ", azaz "jámborság és tudomány" lett csakhamar a kalazanciusi iskola jelszava, mintegy megelőlegezve a "hit és kultúra" kettősét, amely napjaink katolikus iskoláinak célkitűzését összegzi szerte a világon.
    Amikor ma, 400 esztendő elteltével visszagondolunk az egykori merész vállalkozásra, emlékezésünk nemcsak kötelességszerű tisztelgés, hanem felhívás minden nevelőhöz, különösen a Kegyes Iskolák mai nevelőihez, hogy újítsák meg korunkban ezt az 1597-ben kezdődött tapasztalatot: lássuk meg mi is, mint egykor Kalazancius, hogy a tanítás a fiatalok evangelizálásának egyik kiváló útja.

    PIETAS ET LITTERÆ
    SzePi , 1997