Helder Camara érsek:

Imádság a gazdagokért

Miért kell a gazdagokért imádkoznunk?
Van pénzük, hatalmuk, eszük és tehetségük is.
Mindenük megvan,
nem szorulnak rá másra,
jól megvannak önmagukkal.
Mégis! Kell értük imádkoznunk:

Urunk, add, hogy lehulljon szemükről a hályog!
Hadd lássák,
az igazi gazdagság egyedül Te vagy!
Tiéd az élet, a tudás, a szabadság,
a szentség teljessége.
Egyikük sem viheti magával
csekkfüzetét a halálba.
Szemtől szembe az örökkévalósággal
csak egy érték létezik:
az élő, cselekvő szeretet.

Minden gazdag számára figyelmeztetés:
családok, akik mindig békességben éltek,
veszekedni kezdenek,
amikor az örökségre kerül sor.
Az osztozkodás órája sosem kellemes,
sőt gyakran rettenetes óra.

Urunk, segíts azokon, akik meggazdagodtak,
azokon is, akik kemény munkával gazdagodtak meg,
győzd meg őket,
hogy gyermekeiknek a legjobb örökség
a becsületes élet példája,
a nyitott kéz,
a pénztől való függetlenség.
Urunk, segíts azoknak,
akik nagyra tartják gazdagságukat,
– hisz nyomorultak mind –,
nehogy azt gondolják,
hogy mindent elértek.
Jussanak el arra a testvériségre,
amely nem felejti,
hogy minden embert meghívtál
isteni gazdagságod részesévé.

Urunk, szüksége van a világnak
arra a csodálatos kincsre,
melyet fiatalságnak neveznek.
Segíts az ifjakon!
Övék a jövő teremtetlen gazdagsága.
Ne engedd, hogy a könnyű élet megrontsa a fiatalokat,
ne engedd, hogy a nehézségek miatt elkeseredjenek!
És szabadítsd meg őket a legnagyobb veszélytől,
hogy szívükben megöregedve
csak külsőleg látsszanak fiatalnak.


dugo@szepi_PONT_hu