Jézus csodái nem csak egyszeri jótettek. Nem is csak a megváltói irgalom és szánalom pillanatnyi gyümölcsei, hanem jövőbe fénylő jelek is. Az irgalmas, végtelenül jó Isten bizonyítékai. (Vö. 1. olvasmány!) Ezek a csodák vigasztalnak, bátorítanak, intenek és felszólítanak minket is, akik térben és időben távol vagyunk az akkori eseményektől.
Látni! – ez volt a jerikói vak egyetlen vágya. Kérését ahhoz intézte, aki azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága.” Jézust, a világosságot akarta látni és követni a vak. Jézus meggyógyítja őt, de érdekes, nem a testi látást említi, mint gyógyulást, hanem a hitet: „Menj, a hited meggyógyított.”
Mi volt a jerikói vak hite? Az, hogy Jézus Dávid fia, a Messiás. Az, hogy Jézus az Isten embere. Az volt az ő hite, hogy egyedül Jézus mentheti meg őt. Nem intellektuálisan megalapozott, „ésszerű” hit volt ez, hanem elsősorban egzisztenciális, bízó hit, amely nem a saját gondolataihoz vagy a külső törvényhez méri hozzá Jézust, hanem fordítva: önmagát, saját nyomorúságát méri hozzá Jézushoz. A jerikói ember vaksága a megváltásra váró elesettség jele, amelyből csak Jézus emelhet fel, csak Jézus oldozhat fel. Ilyen esetekben óriási bizalomra, a bízó hitre van szükség, amilyennel Kis Szent Teréz is rendelkezett: „Ha az összes lehető bűnöket elkövettem volna, akkor is ugyanilyen bizalmam lenne: érezném, hogy bűneim sokasága olyan csupán, mint a tüzes serpenyőbe hulló vízcsepp.” És van-e köztünk valaki, akinek nem volna szüksége erre a bízó hitre?!
Világos látásért és igaz felismerésekért kell könyörögnünk. Jézus az igazi, isteni fényesség, – így vallották már az első keresztény századok, amelyek Jézus születését a Nap születése ünnepének a helyébe tették.
Mit hoz nekünk ez a fény? Istent csak benne és általa ismerhetjük meg igazán: „Senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú és akinek a Fiú kinyilatkoztatja” (Mt 11,27). „Aki engem lát, látja az Atyát is” – mondja másutt Jézus (Jn 14,9). Ugyanebben a fényben látjuk saját üdvösségünket is, érezzük a természetfeletti boldogságot és örömet. S ebben a fényben új látásmódot nyerünk. Nemcsak Istent mutatja meg ez a fény, hanem elrendezi dolgainkat is, kusza önmagunkat, és megvilágítja az igaz élet rendjét. A lelki vakoknak tehát Jézussal találkozni annyit jelent, mint újra látni és felfedezni a világot, önmagunkat és az embereket, mindent, ami bennünk és kívülünk létezik.
