Órák óta nézlek, Zinajda,
s te beszélsz hozzám.
Tekintetedtől nem tudok szabadulni.
Két nagy fekete szemeddel nézel rám,
alulról felfelé,
hiszen te kicsi vagy még.
Neked mindig felfelé kell nézned,
ha meg akarod ismerni a bérháznyi embereket
és a körülötted levő világot.
Tekintetedben csöppnyi rémületet is látok:
nem foglak-e bántani,
nem kapsz-e verést ettől az ismeretlen felnőttől.

Tudom, sokszor kikaptál,
gyakran igazságtalanul.
Eddig élt négy-öt éved során sokszor megtapasztaltad
az igazságtalanságot, az ököljogot,
az előítéletet.

Kicsit ijedten, de rám nézel.
Örülök, hogy nem sütöd le a szemedet,
nem is nézel zavartan félre.

Még bízol az emberben, Zinajda,
mégis bízol benne.

Tekinteteddel ezt kéred: szeress!

Töviről hegyire elmondod az életedet.
Amióta eszedet tudod, intézetben éltél.
Állami gondozott vagy.
Szeretnéd tudni, kik a szüleid.
Este, villanyoltás után nem-ismert
édesanyádra gondolsz.
Szépnek és fiatalnak látod,
színes ruhában.
Feléd siet, érted jön.
Apáddal kapcsolatban van egy visszatérő álmod:
munkából jött haza,
fáradtan ül a konyhaasztalnál,
de azt megengedi, hogy odabújj mellé.

Tekinteteddel ezt suttogod: szeress!

Elmondod, hogy már magad sem tudod,
mitől van ez a seb a homlokodon.
Talán beütötted az asztal sarkába,
talán társaid vertek meg.
Mert sokszor csúfolnak,
hogy te cigány vagy.
Az asztalnál nem ülnek melléd,
a közös játékból gyakran kihagynak.
Ilyenkor csak távolról nézed őket,
ahogy felszabadultan játszanak,
mintha nekik lennének szüleik.
Aztán megmutatod nekem kedvenc játékaidat:
Kázmért, a félkarú mackót
és a szőke hajasbabát.
Velük olyan jól el tudsz beszélgetni!

Tekinteteddel ezt kiáltod: szeress!

Mesélsz a gondozókról,
akiknek sosincs rád elég idejük,
pedig a maguk módján talán kedvelnek.
A Zinajda nevet is ők adták neked.
Talán ha többen lennének
és nem kellene annyit dolgozniuk,
akkor nem lennének olyan fáradtak és idegesek.
Nem válaszolnának olyan türelmetlenül,
amikor megkérdezed:
hol van a szél, amikor éppen nem fúj?
Mert az ilyen kérdések nagyon foglalkoztatnak téged,
de magadban tartod ezeket:
nem akarod, hogy kinevessenek.

Zinajda, én nem nevetlek ki.
Nem is bántalak.
Azt akarom csak mondani,
hogy ismerek valakit,
aki nem engedte, hogy elküldjék a kisgyerekeket.
Megtiltotta, hogy bárkit is csúfoljanak.
Mindenkire volt ideje.
A gyerekekhez lekuporodott, hogy játsszon velük.
Nem a bőrszínt nézte.
Kezével megsimogatott
minden heget térden és homlokon.
Ölébe vette a gyerekeket,
s hosszan beszélt nekik egy olyan országról,
amelyben mindenki otthon lehet.

Ő azt is meg tudja mondani,
hogy hol van a szél, amikor éppen nem fúj.